A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-07-07 / 27. szám

L. oldal a. Jó pásztor .“.. . A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapított» Megjelenik minden pénteken Published every Friday ELGPÍZETESÍ PUAK: SUBSCRIPTION RATES; Cgy évre________________$6,00 One Year _______________$6.0U Ki évre________________$3,50 Half Year_______________$3.50 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio BÉCSI MAGYAROK KÖZÖTT A magyar kommunista kormány egyik kedvenc írója — nevét nem is érdemes megemlíteni — a közel­múltban “hivatalból” az osztrák fővárosban járt, hogy az ottani magyaroknak előadást tartson. Az előadásról és a megjelentekről lelkeshangu riportban számolt be a derék tollnok. így irt: “Soha hálásabb hallgatóságot1 Mintha nem a szomszédból, de egy távoli földrészről, sőt — egy másik világból érkeztem volna. Minden sza­vamat itták, s azt az érzést keltették bennem, hogy valamiféle meghitt, bensőséges szertartás papja va­gyok.” A riportból kiderül, hogy a hallgatóság, — ame­lyet a rendezőség bizonyára nagy gonddal válogatott össze — főleg idősebb magyarokból állt, akik réges­­régen elszakadtak az óhazától. Az idős nénik és bácsik lelkében — évtizedek múltán is — még töretlenül él az elhagyott szép haza képe. Még emlékeznek a szülői házra, az illatos rétekre, a magyar szó sem halványult el bennük. Érthető, hogy örömmel hallgatták a színes táj leírásokat, a bóditó szavakat, amelyek régi fiatal­ságuk képét idézték vissza bennük. Vájjon mit szóltak volna az előadáshoz azok a bé­csi magyarok, akik a vérbefojtott szabadságharc leve­rése után kerültek osztrák földre? Azok, akiknek hoz­zátartozóit ölte meg a gyilkos szovjet aknatüz? Akik saját szemükkel látták: mit müveit a Moszkva zsold­­jában álló magyar csatlóskormány a vidéki lakosokkal, hogyan kény szeritette be a földjeiktől megfosztott kis­­parasztokat a szovjet-mintájú kolhozokba. Ők is visz­­szavágytak volna arra a földre, amelyen rabszolgaként kellett dolgozniok? Aligha. Ezek a bécsi magyarok na­gyon is jól tudják, hogy a magyar földet ma idegen ha­talom bitorolja és nem kérnek sem a rabláncokból, sem a magyar bértollnokok csábitó előadásaiból. GYERMEKVÉDELEM — UJ UTAKON Japáni jelentések szerint újdonság jelent meg a tokioi nagy áruházak kirakataiban: a hangos pelenka. Szakemberek részletes leírást is közölnek erről a nem mindennapi termékről. Elmondják, "hogy az újfajta hangos pelenka olyan hangjelző készüléket tartalmaz amely azonnal csenget, — ha a baby nedves és a pelen kaváltás szükségessé válik. A hangos pelenka ára — átszámítva a mi pénzegységünkre — körülbelül három dollár. A hir olvasása közben őszintén sajnáljuk, hogy mi magunk már nem vagyunk csecsemők. Igazán feleme­lő érzés lehet, amikor a — pelenka megszólal. Egyút­tal, óhatatlanul is, arra gondolunk, hogy lám, mennyi­re fejlődik a világ! S micsoda furcsa ötletei vannak ko­runk szakembereinek! És mindezen túl, kétségtelen az, hogy — mulatságos volta ellenére — a hangos pe­lenka feltalálása komoly dolog. Hisszük, hogy az élet a jelentősebb és jelentéktelenebb dolgok gyűjteménye. Talán sohasem beszéltek és írtak olyan sokat gyermek­­védelemről és gyermekegészségügyről, mint az utolsó évek folyamán. A második világháború óta, például, sokat fejlődött a gyermekgyógyászat. Sokkal nagyobb gondot fordítunk ma a gyermekek egészségének védel­mére, mint valaha is tette az emberiség. Úgy tűnik, hirtelen ráeszméltünk arra, hogy életünk igazi célja az uj nemzedék felnevelése s boldogságuk biztosítása. Mindnyájan szeretnék hinni, hogy gyermekeink egész­ségesebb és békésebb világban fognak élni, mint ami­lyenben ma mi élünk és sokkal boldogabbak lesznek, mint amilyenek mi vagyunk. A gyermekek fontosabbak lettek számunkra, mint amilyenek valaha is voltak, mért egyetlen vigasztalásunk az, hogy századunk két világháborúja után, végre meg tudják majd teremteni az emberiség egységét, békéjét és boldogságát. S a gyermekvédelem és gyermekgondozás kisebb és nagyobb egységekből, fontosabb és kevésbbé jelen­tős találmányok összeségéből áll. Ezek egyike a japáni hangos pelenka is. Talán, nem a legfontosabb, de ta­lán, nem is a leglényegtelenebb fejlődési folyamatok egyike. Erről a csecsemők tudnának nyilatkozni. Ők azonban még nem tudnak beszélni, helyettük — a pe­lenka csenget. Aligha lehet kétség affelől, hogy századunk em­berei a sok vérontás után békét akarnak, a felnövő nemzedék boldogságát. Ennek bizonyítéka a hangos pelenka. Harold Shelton farmján, Hillsboro. O.. a kollós tyuk anyai érzelmeit túlzásba vitte, amikor a farm macskájának kölykeit is csibének nézte és védelmébe vette. Genovéva Páris védőszentje Ez a germán nevű egy szent nőt juttat eszünkbe, aki Pá­­risnak védőszentje, mert ott halt meg a népvándorlás zi­vataros idejében 502-ben. Ja­nuár 3-án van az ünnepe, utá­na a párisiak még kilenc na­pon át ünnepelik. Valamikor ezüstkoporsóba helyezett testét ünnepélyes körmenetben vitték körül a városban, de a francia forra­dalom beolvasztotta az ősi műremeket, testének marad­ványait pedig elégette és a Szajnába szórta 1793-ban. Há­rom évvel előbb készült el, 1790-ben, az óriási antik min­tákat utánzó kupolás templo­ma, az ősrégi templomnak ak­koriban modern átépítése, egy év múlva azonban már Pan­teonnak nyilvánították, a nemzeti nagyok temetkezési helyének. Genovéva azonban mai napig megmaradt a pári­siak és a franciák legnépsze­rűbb nemzeti szentjének. Genovéva a tisztaság fo­gadalmát tette le, mikor ti­zenöt éves lett 437-ben. Szü­leinek neve Severus és Geron­­tia, ő maga már germán ne­vet kapott! Szülei jómódúak voltak, haláluk után Genové­va kezelte a birtokokat. Bár Gallia még a római biro­dalomhoz tartozott, a népván­dorlás 410 óta már kikezdte a birodalmat és éppen Galliát. Szászok, alemannok, vandá­lok vonultak rajta keresztül fosztogatva és gyújtogatva. Hétéves korában szülőváro­sán átvonult a hires Germá­­nus, Auxerre szent püspöke, aki prófétai módon megjöven­dölte a kislány megpillantá­sakor, hogy az Isten őáltala nagy dolgokat visz majd vég­be. Édesanyja hirtelen megva­kult, Genovéva 24 hónapos vakság után benső sugallatra vizet hozott a kutból, imádko zott, a kereszt .jelével meg­áldotta a vizet, anyja szemét megmosta vele és édesanyja újra l&Luíf* Ettől kezdve sok­szor történt meg vele, hogy imádságára és kezének illeté­­sére betegek meggyógyultak. Sokkal jelentősebb azonban Genovéva élete a közösség szempontjából. Igaz, hogy püspökének kezébe a tem­plomban letette az egész élet­re szóló tisztasági fogadal­mat. Régi galIlkán liturgikus forrásokból jól ismerjük az FOURTH OF JULY—UIS4961 Irta* SZEGEDY LÁSZLÓ Fourth of July napja . . . Nincs sehplsern mása, történelmünk fénylő, színes sugárzása. Függetlenség-Napunk, szabadság eszményünk, Amerika iráni örökös hűségűnk. Jöíl. mert jönni kellett, miként jön a hajnal: Eget-Földet rázó mennydörgő robajjal. Jött lelkek imáján, jött életek árán, { jött a történelem villámló szárnyán. Fourth of July Napja . . . Szabadság, szerelem; Szabad Amerika örök történelme. Eszmény, program, ima: lelkek ujongésa; Örök Függetlenség örök viharzása. Kezdődik az ünnep már kora hajnalon: milliók masíroznak ezen a szent napon. Ami ma ujongás: egykor tetté válik, Raberszágok lelke, újból kivirágzik. Milliók lépdelnek szent lobogónk alatt: döngetve mindenütt a rabszolga falat. Örök Szent Szabadság: Uncle Sam eszménye: vérző Rabországok örökös reménye. Nagy szabad nép vagyunk. Nagy Szabad Orzságban, hogy hagyjunk más népet vörös szolgaságban? Csillagos lobogónk leng a világ felett: Reménységgel töltve el a rablelkeket. Volna száz életünk avagy száz halálunk; csupán Uncle Samnek intésére várunk. Nem félve, hogy éltünk marad-e, elvész-e, ha egyszer kirobban harcaink szélvésze. Fourth of July Napján fogadalmai teszünk: Uj Szabad Hazánkhoz mindig hívek leszünk] Ha van sok virágja USA-ba a rétnek, ha van sok csillagja felettünk az égnek, ha van sugárzása a nyári hajnalnak, ha van szinkárpiija a lenyugvó Napnak: szín, virág és illat befedik majd lágyan, akik meghalnak majd Hazánk oltalmában! imáikat, amelyeket ekkor mon­dottak, a misében megáldot­ták, s végül fejére fátylai tettek e szavakkal: “Áldjon meg téged az Atya, Fiú és Szentlélekisten minden leki áldással, hogy makulát lan maradj meg Szűz Mária a mi Urunk Jézus Krisztus anyjának öltözékében!” Mai nyelven apácának ne­veznék őt, bár a mi fogal­maink szerint nem volt az. Galliában nem voltak még ak ­koriban közösem élő, Istennek szentelt nők: Genovéva is szü­leinél maradt, majd haláluk után Parisba költözött ke­resztanyjához s annak halála után magányosam élt; az óke­resztény kor szokása Galliá­ban ilyen sokáig megmaradt. Az Istennek szentelt élet nem járt azzal, hogy visszavonult volna a világtól. Genovéva egyedül élt, saját házában, a közösség életében vett részt a templomban, sza badon járt-ikelt. utazott. So­kat imádkozott, olvasta, a iSzentirást, húst nem evett csak ötvenöt éves korában élt hallal és tejjel, püspökének tanácsára. Aktivitása bámu­latra méltó; tekintély volt a papság előtt, tárgyalt a mó­rnál hatóságokkal, majd a bar bár főnökökkel és királyokkal is. 451-ben ő tartotta a lel­ket Páris népében, mikor At­tila óriási seregével betört Galliába. Az ő imádságának és közbenjárásának t u la j doni­tották, hogy Páris elkerülte a végső pusztulást. 486-ban Koldvig egyesítet­te a frank törzsszövetségeket, Páris ez idő tájt tíz évig állt: az ids-odalvonuló frankok ost­romát; Genovéva vizi utón szerzett sok hajórakományt a már-már óhenhaló lakosság­nak. Genovévát messze megelőz­te hire és Klodvig is csakha­mar megkeresztelkedett, 496 ban. Genovéva ekkor már het­venkét éves volt; mikor nyolc­vanéves korában meghalt, sír­ja fölé az első katolikus frank király emelt templomot, mely, zarándokhely maradt, mig Panteonná nem alakították át. AZ ÖTÖDIK KERÉK — Mi ez? — érdeklődik a tanyai magyar az autókirán­dulótól, rámutatva arra, ami a gépkocsi oldalához volt erő­sítve. Pótkerék! — hangzott a felelet, — Ha a négy kerék közül az egyik lesántul, ak­kor gyorsan felszerelem ezt a helyébe. — Hej, csak van esze az urnák! — csodálkozik el az öreg, ravasz hunyoritással. — Nekem, bezzeg, sohse nem jutott eszembe, hogy pótlá­bat vigyek magammal a lo­vamnak 1 EGY ÓM ALATT FRANCIÁUL Irta: ORBóK ATTILA (Budapest) Soha annyian nem tanultak idegen nyelveket nálunk, mint mostanában — állapítja meg a hivata­los statisztika. Örvendetes jelenség ez, mert, mint egy angol közmondás mondja: annyi emberrel ér fel valaki, ahány nyelvet tud. Valahányszor a nyelvtudás hasznosságáról esik szó, mindig visszatér emlékezetembe egy régi törté­net, Patai Ábris iskolatársam esete. Az én diákko­romban — idestova félévszázad előtt — illett vala­miért rajongani. Voltak rajongói Ady Endrének, vol­tak az orosz irodalomnak (akik orosz ingben is jár­tak), voltak Páris-imádók. Ábris barátom ezek "közé tartozott, de kissé felületes módon, mert arra máij nem vett fáradságot, hogy meg is tanuljon franciául. Azonban három esztendőn át garast garasra rakott, . , hogy az egyik vakációt, kerek három hónapot, Páris­­ban töltsön. Kemény elhatározás volt ez egy kolozs­vári jogászgyerektöl, hiszen ezernyi alkalom kínál­kozott a pénzköltésre. De Ábris minden kisértésnek . ellenállt —és álma megvalósult. A Sorbonne diákja voltam már egy éve, amikor egy kellemes júniusi estén a nagybulváron sétálgat­va, a Grand Café terraszán megpillantottam Ábrist. A kis kerek márványasztalra könyökölve, pohár ab­­szint előtt ült, sápadtan, szomorúan. Az öröm legki­sebb jelét sem árulta el arca, amikor hozzáléptem és megszólítottam. Sőt, mintha bántotta volna ez a ta­lálkozás, ami nagyon meglepett, hiszen mindig jó­pajtások voltunk s elhatározását, hogy megismerke­dik Párissal, senki sem helyeselte jobban, mint én. — Mi van veled, Ábris? — kérdeztem tőle. — Hiszen eljutottál álmaid városába s olyan szomorúan ülsz itt, mintha valami csapás ért volna ... — Igen, nagy csapás ért — válaszolta. — Há­rom hónapra jöttem, alig egy hete érkeztem meg s holnap már el kell utaznom . . . — Miért? — Ezért! — mondta lakonikusan, a zsebébe“ nyúlt, kihúzott egy vörösfedelü kis füzetet, amelyet kis lobogó díszített a francia színekkel. A füzet cime ez volt: “Egy óra alatt franciául”. Kis társalgási köny­vecske volt a nyelvet nem tudó utasok számára, ma­gyar fonetikával irt francia mondatokkal. Nem értettem a dolgot. Ábris kivette kezemből' a füzetet, kinyitotta és rámutatott egy magyar mon­datra, amely mellett ott állott a francia szöveg. A mondat igy szólt: — Sofför, vigyen egy nagyon jó szállodába. A következő mondat igy hangzott: — Nyisson szobát számomra, fürdőszobával. Ábris sorra mutogatta a mondatokat. Ilyenek voltak a füzetben: — Étlap szerint étkezem. — Kérek zenekari ülést. — Hozzon egy üveg pezsgőt. Még mindig nem eszméltem reá, hogy miről is van szó. Ábris sírásra görbülő szájjal világosított fel: — Ez a gazember kiadó ugylátszik milliomosók számára adta ki ezt a nyelvkönyvet . . . Miután egy mukkot sem tudok franciául, rá voltam szorulva er- ; re a,füzetre és úgy éltem, mint egy nábob ... A há­romhavi párisi tartózkodásra szánt pénzem egy hét alatt elfogyott és holnap már haza kell utaznom . . . Könnyek tódultak szemébe és átkokat szórt a kiadó fejére, aki egy óra alatt tanította meg fran­ciául. A kis történet tanulságát könnyű levonni. Jó dolog idegen nyelvet tudni. Főként pedig azét az or­szágét, ahová elutazik az ember. A golfmérkőzések az utóbbi időben olyan népszerűek lettek, hogy a nézők egy része csak "periscopes«." keresztül tudja figyelemmel kísérni a mérkőzést. Szerkesztőség és kiadőbivataí — Publication Office EAST STREET __ CLEVELAND I4S OHIO TßletQn; i 53 Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents