A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-05 / 18. szám
!Ä 7. ÖLUÁL .SB A J ő PÁB2TÖ R HR i SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Mily nehezen várta Elemér a holnapi napot. Az egész ember most olyan volt, mintha ki lenne cserélve. Izgatottan járt, kelt és sehol sem találta helyét. A kapitányt minden negyedórában meglátogatta s utána nézett, nem lett-e betegebb? Mert most tőle függ minden! Ha ő most, — amit ne adjon az Isten, valahogy belehalna, akkor mindennek vége! A kapitány most az egyedüli, aki leleplezheti a grófot! A törvényszéki orvos megvizsgálta a rendőrkapitányt s kijelentette, hogy valami súlyosabb baj nincs. A ficamodást helyre igazította, sebeit még egyszer bekötötte és sok szerencsét kivánt neki a fontos lépéshez, melyet Kömlőváry ellen akartak tenni. A következő napon három kocsi indult útnak Kömlővár felé. Ez egyszer nem akartak vasúton menni, mert nem akarták feltűnővé tenni a dolgot. Az első kocsin ült a vizsgálóbíró a rendőrkapitánynyal, a másodikban Elemér s a tollnok, a harmadik kocsin pedig ült négy fegyveres csendőr, egy őrmester vezetése alatt. Az ut jóformán egy félnapig tartott, úgy hogy útközben egy utszéli csárdában egy órai pihenőt is tartottak. Midőn odaértek, Elemér felállott a kocsiban s belehajt a trombitába. — Ez igazán nagyszerű gondolat, — szólt a vizsgálóbíró. — Erre nem gondoltam. Pedig a minap mily nehezen bírtunk csak bejutni. Csakhamar megjelent a kapu tornyában egy férfi s lekiáltott: — Mit akarnak? — Csak nyissa ki kend a kaput, — parancsolta a vizsgálóbíró. — törvény nevében! Kömlőváry embere nyilván a fegyveres csendőröket is meglátta és ijedten futott le a toronyból. A trombitaszót Kömlőváry gróf is meghallotta és kijött a tornácra szemmel tartani mindent, ami szükséges. Ekkor lelkendezve jött Bálint utódja. — Gróf ur, nagy baj van! — kiáltott már messziről. — Már megint itt vannak a múltkori urak! — Ugyan, mit akarnak? — kérdezte Kömlőváry bosszúsan. • — Bizonyosan be akarnak jönni! — Eredj vissza a kapuhoz s kiáltsd nekik le a toronyból, hogy ném fogadok senkit. . •' *> V. A — Ennek aligha lesz foganatja, gróf ur. —- Miért nem? *' — Azért, mert nem engedik magukat visszautasítani, miután négy fegyverest is hoztak magukkal. Erre a gróf elsápadt. — A katasztrófa, tehát bekövetkezett, — gondolta magában. — De csakhamar egyet intve kezével, hozzátette: — Még sem adom meg magam. Eredj lé és mondd meg nekik, hogy távozzanak. Hányán vannak? — Úgy gondolom, hárman! Az egyiknek az arca csupa tapasz, a félkarját felkötve hordja. A gróf meghökkent. — Állj meg egy percre, — szólt a szolgához. ■— Majd én magam nézem meg, ki az a felkötött kezű. Le is ment, de mily határtalan lett megdöbbenése, midőn a rendőrkapitányt felismerté. Az első pillanatban nem is akart hitelt adni még tulajdon szemeinek sem. De minél tovább nézte, annál nagyobb lett rémülete. ím^hi — Mi ez? — gondolta magában. — A pokol viszszaadja áldozatait? Lefutott rögtön a lépcsőn és felsiétett a házba. Ezalatt meg a kapu előtt roppantul türelmetlenkedtek. Elemér ismételve belefujt a trombitába, a csendőrök pedig puskatussal döngették a kaput. Ez ugyan hiábavalónak bizonyult, mert a megvasalt nehéz tölgyfa sem engedett, sem hangott nem adott magáról. A csendőrök végre neki estek a kis kapunak s azt kezdték verni puskatussal. Remélni lehetett, hogy ezt hamarább benyomják. Úgy is volt. A zárat leverték s benyomultak. E pillanatban a szabadjukra eresztett ebek irtózatos üvöltéssel minden oldalról előrohantak. Az urak ösztönszerüleg hátráltak, a csendőrök pedig puskájuk mellé még kardot is rántottak s úgy üldözték visszafelé a kutyákat. — Rájuk kell tüzelni, — parancsolta hátulról a kapitány. A csendőrök erre elkezdtek lőni, itt is, ott is félelmes üvöltéssel felbukott egy-egy véreb, a többiek pedig csakhamar meghátráltak. Most bejöttek a kis kapun a többi urak is s az udvaron végig mentek a kastély felé. Elemér még egyszer szemügyre vette az épületet; egyik sarkában észrevett egy üvegkupolát, amely vastag üveglapokkal volt borítva. Ez feltűnt neki. Tisztán emlékezett, hogy üvegkupolás szobát a minap nem találtak. — Álljunk meg egy percre és tájékozzuk magunkat, — szólt a többi urakhoz. — Én ott a kastély egyik sarkában egy üvegkupolát veszek észre. Nem tudom, látják-e az urak. — Én látom, — jelentette ki a kapitány. — Már most én is, — tette hozzá a vizsgálóbíró. — Alighanem ez lesz a titkos szoba, melynek ablaka nincs, hanem felülről kapja a világosságot! Én legalább nem emlékszem, hogy ilyen szobában megfordultunk volna a minap. — Ebben bizony igaza van, — szólt a rendőrkapitány. — Én kétszer is végig jártam a minap a kastélyt, de én sem emlékszem, hogy lettem volna olyan szobában, mely felülről kapja a világosságot. — Talán kápolna, — jegyezte meg a vizsgálóbiró. — Kápolnában nem voltunk. Lehet, hogy oda dugta a feleségemet, — mondotta Elemér. — Egyébiránt a dolgon mindjárt segíthetünk. A kastély itt a sziklafalhoz hajlik és nem túlságosan magas. Létrán könynyen fel lehet jutni. Egy két üvegtáblát bezúzunk s akkor meglátjuk, mi van benne. Az eszme általános helyeslésre talált. Igyekeztek tehát előkeriteni egy létrát. Két csendőr ezután járt, ketten pedig állást foglaltak a kastély bejárata előtt, nehogy valaki kijöhessen. Csodálatoskép néma csend uralkodott a kastélyban. Egy hang se hallatszott ki belőle, akárcsak ki lenne halva. Ez a mély csend szinte rémületbe ejtette Elemért. Hátha a gróf magával együtt mindenkit megölt? Ezen gondolat szinte megfagyasztotta benne a vért. A csendőrök már kerítettek egy létrát s azt nagy sietve hozták. Elemér rögtön ment velük, szintúgy a vizsgálóbiró is, a kapitány azonban a máski két csendőrrel a kijárást őrizte. A létrát a kastély falához támasztván, az egyik csendőr felmászott és a puskatussal bevert egy üvegtáblát. Azon át aztán benézett. — Lát-e valamit? — kérdezte Elemér türelmetlenül. — Két nő van itt, — kiáltott le a csendőr. Az alantállók egymásra néztek. — Igaza van, — szólt a vizsgálóbiró. — Ez tehát a titkos szoba, melyet belülről nem lehetett megtalálni. — Megnézem, vájjon a nőm is köztük van-e, — szólt Elemér s felkiáltott a csendőrnek, hogy jöjjön le. De alighogy leért a csendőr, egyszerre hatalmas dördülés hallatszott és rázkódtatta meg az egész épületet. A létra felborult s egy hajszál hijja volt, hogy a vizsgálóbírót agyon nem ütötte. Mindenki rémülten hátrált, mert a levegőből mindenféle tárgy kezdett lefelé potyogni. Iszonyú füst és porfelhő fogta őket körül, úgy hogy az első pillanatban néha is láttak. Bizonyosnak látszott, hogy végső szorultságában a gróf légbe röpítette a kastélyt. A füst és por lassankint eloszlott és most látták, hogy a hatalmas épületnek csak egy-része omlott öszszé. Oly szilárdan volt építve, hogy még dinamittal sem lehetett egészen elpusztítani. A rémülettől egy percig némán állottak mindannyian. A házba senki se mert bemenni, mert további robbanásoktól vagy Leomlásoktól lehetett tartani. Elemér ingadozása azonban csak egy percig tartott. —- Vagy kimentem feleségemet, vagy velő együtt halok meg — kiáltott. E pillanatban ropogás hallatszott, füst és lángok csapatak ki a törmelékek közül. Elemér egy pillantást vetett föl az égre s az égő kastélyba rohant. A többiek vissza akarták őt tartani, de nem lehetett. Az egyik csendőr nem akart gyávábbnak látszani Lorántffynál s utána ment. Erre aztán a többiek is berohantak. Elemér őrjöngve futott teremről teremre, szobáról szobára, de nem talált senkit. — Ilonka, Ilonka! — kiáltott kétségbeesetten, de az üres visszhangnál más választ nem kapott. Fölötte ropogott a tető, égett a ház ... és nem bírja megtalálni a rejtett szobát. Izgatottságában hamarosan tájékoztatni sem bírta magát. De valahol lennie kell, még pedig az épen maradt épületrészben, mert kívülről látták, hogy nem omlott be. — Ilonka, Ilonka! — kiáltott velőtrázó hangon. Majd elkapta az egyik csendőr fegyverét s annak tusával elkezdte verni a falakat. Kereste a titkos rugót vagy ajtót, mely a rejtett szobába vezet. De hasztalan volt minden, nem birt ráakadni, kívülről meg egyre behallatszott a többiek kiáltása: — Jertek ki, jertek ki, mert bennégtek! Elemér azt hitte, meg kell őrülnie! Ekkor egy mentő gondolata támadt. — Jertek, — szólt a csendőrökhöz. — Az üveg kupola még eddig nem omlott be. Majd kívülről igyekszünk oda bejutni. Kirohantak az égő épületből. A kinlevőktől megtudták, hogy a házból ezalatt egy lélek se jött ki. Elemér most szó nélkül rohant az üvegkupolához, mely még épségben volt, miután alacsonyabb volt az épület többi részénél s úgyszólván toldalékot képezett. A létrát oda támasztva, izgatottan felmászott s a nyíláson benézett. — Itt vagy-e, Ilonka? — kiáltott le a magasból Semmi válasz. A két nő mozdulatlanul feküdt a pamlag egy-egy sarkában. Meg vannak-e már halva, vagy mi történt velük? Alakjukat nem lehetett kivenni a szobában derengő félhomály miatt. Elemér tehát még mindig kétségben volt, vájjon itt van-e Ilonka, vagy sem? Lekiáltott a csendőröknek, hogy köteleket kerítsenek. Igen ám, de honnét? Ezalatt a vizsgálóbiró is oda jött. Az első izgatottság már valamennyire lecsillapodott s a terjedő tűzvész dacára, mégis elég nyugodtan beszélték meg a helyzetet. Bizonyosnak látszott, hogy ezt a kupolás gömbölyű részt, mely a főfalnál valamivel alacsonyabb és csak hozzá van ragasztva, nem érik el a tetőt hamvasztó lángok. Itt tehát a mentés munkáját meg lehet kezdeni. Csak az volt a kérdés, kerithetnek-e a csendőrök köteleket? A rendőrkapitány feltalálta magát s oda kiáltott nekik, hogy menjenek le az istállóépületbe, ott bizonyosan találni fognak. Találtak is. A vérebek rémülten húzódtak meg a pajtában és keservesen vonítottak. A pattogó lángok, a felszálló füstgomolyok, valóban rémes hatást keltettek. Oltásra gondolni sem lehetett, mert nem is volt mivel. A főcél most az volt, megmenteni a két nőt, kik aléltan fekszenek a kereveten, vagy talán már meg is vannak halva. A rendőrkapitány is oda jött s kérdezte Elemértől, hogyan gondolja kimenthetni a nőket? Elemér erre előadta, hogy a kötelet derekára köti és leereszkedik a rejtett szobába. — Jó, jó, — szólt erre a kapitány. — De ha azok a nők el vannak áléivá, akkor nagyon bajos ám őket felhúzni. Ez nem csak nagyon fáradságos, de hosszadalmas is. Addigra ide érnek a lángok, a füst a nyílásokon betódul és ön megfullad. — Mondok én valamit, uraim. Még laikus szemmel is meg lehet Ítélni, hogy ez a kupola rész egyszerűen csak hozzá lett toldva, még pedig nem is nagyon régen. A fala nem lehet nagyon vastag. Mit gondolnak az urak, nem lehetne-e talán a falat kibontani s kividről behatolni? — Ez bizony helyes gondolat, — kiáltott fel a rendőrkapitány. Nosza csendőrök, hamar kerítsetek csákányt, szekercét, vagy akármit. Elemér is jobbnak találta ezt a gondolatot s ő maga is rögtön megfelelő eszközök keresésére indult. Nemsokára megkezdődött a fal kibontása. Hárman, négyen is törték a téglákat, ki csákánnyal, ki fejszéval, ki szekercével. Végre akkora rést ütöttek, hogy egy ember köny nyen beférhetett. Elemér rögtön bebújt. Már akkor felülről a füst betódult s eltöltötte a rejtett szobát melynek ajtaja vagy ablaka nem látszott sehol. De már nem volt idő erről tanakodni. Ő utána a csendőrök közül is bebújt egy, kiki álnyalábolt egy nőt s kivitte a füstös helyiségből. Elemér most látta, hogy a két nő közül egyik sem az ő Ilonkája. Homlokához kapott és szédülve hátra tántorodott Mindössze csak egy hörgő kiáltás tört ki ajkán. Hol van Ilonka ... és hol van a rabló? Hirtelen kiszakította magát kábultságából s még egyszer be akart rohanni az égő házba. De ezt most már nem engedték. A kastély már belül is égett és a hőség oly tűrhetetlenné kezdett lenni, hogy hátrafelé kellett huzódniok. Elemér le, fel futkosott, mint az őrült s már a lángok közé akarta magát vetni. Minek neki az élet, ha immár örökre elvesztette azt, akit mindenekfölött szelhetett? Szentül meg volt győződve, hogy Kömlőváry csupa bosszúból maga magát is elpusztította, Ilonkával együtt. Most még egy robbanás keletkezett. A tüztengerből iszonyú robajjal hatalmas tüzoszlop csapott fel a magasba. A jelenvoltak rémülten menekültek a kijárat felé, Elemért is magukkal húzván. Most már a kastélynak még megmaradt része is beomlott. Füst, por, sziporkák, tüzes pernyék röpködtek a levegőben. A büszke kastély helyén nemsokára romhalmaz állott. A régi dicsőségből még csak egy fal sem maradt épen. A végzet elpusztította a bünfészket, melynek fényes múltjára ily szomorú jelent hozott egy ember gonosz elvetemedettsége. Elemér határtalan elkeseredettségében ledobta magát a földre és átkozódások között, meghalni kivánt. Ezalatt a vizsgálóbiró hidegvízzel felmosta az áléit leányok arcát, akik azután magukhoz is tértek. Az egyiket, Ilmát ismerték. Ezek most rémülve látták, hogy a kastélyt a tűz elhamvasztotta. — Irgalmas Isten, mi történt itt? — kérdezte Ncdda, aki először tért magához. Aztán körülnézett, mintha keresne valakit tekintetével. Nyilván a grófot kereste s nem látván őt, észrevehetőleg megkönnyebbült. — Hol van Kömlőváry gróf? — kérdezte a rendőrkapitány. — Erre nem tudok válaszolni, — felelt Nedda. — Én csak annyit tudok, hogy a rejtett szobába zárt bennünket. (Folytatjuk) Mr. Smith elmegy az ügyvédhez, aki kijelenti, hogy csak ártatlanokat hajlandó védeni á bíróságon. — Én ártatlan vagyok — mondja az ügyfél —, de azzal vádolnak, hogy elloptam egy brilliáns fülbevalót, egy platina karkötőt és egy aranyórát. — És milyen biztosítékot tud nekem előre ideadni a honoráriumra ? — Egy brilliáns fülbevalót, egy platina karkötőt és egy aranyórát. — A védelmet vállalom. 15,000 vevőnek 6,000 autó BUDAPEST. — A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Csepel Autó- és Motorkerékpár Nagykereskedelmi Vállalatnál február 15-ig, a határidőig, kereken 15 ezren jelentették be szándékukat, hogy autót akarnak vásárolni. A jelentkezések alapján már megkezdték az igénylőapók összeállítását. Ezekre a jelentkezés sorrendjében veszik fel a vásárlók nevét és idatait. A kiilkereskerelem az 1961. Ívre a tavalyi 3700-al szérűién 6000 különböző tipusu .zemélygépkocsi szállítására szerződött a kommunista orizágokkal. A gépkocsik az év /égéig folyamatosan érkézlék, a vásárlók a jelentkezés is a pénzbefizetés sorrendjében vehetik át az autókat. CSUHÁI! WASHINGTON — A hóbortos Birch Society hazafiak követelésére, hogy vád alá kell helyezni a Legfelsőbb Bíróság főbiráját, Earl Warrent, most a képviselőházban rá tromfolt Eastman “demokrata” szenátor. Szerinte nemcsak a főbírót, hanem az egész Legfelsőbb Bíróságot vád alá kell helyezni, mert a birák döntéseikben kedveznek a kommunistáknak. Mai boszorkányok HAMBURG. — Johann Kruse pedagógus, aki tanulmányokat végez a fekete mágia előfordulásáról korunkban, kijelentette, hogy Nyugat-Németországban máig is vagy tízezer ember foglalkozik efféle veszedelmes babonákkal. Nyug a t-Németországban máig is vannak “üzletek”, ahol olyan különös kellékeket lehet beszerezni, mint páldául “sárkányvér” vagy “ördögtrágya”. A boszorkányokban való hit nemcsak falvakban fordul elő. Néhány évvel ezelőtt Hamburgban letelepedett egy ember, akiről széles körben elterjedt, hogy varázslatos receptjeivel meg tudja szüntetni a “gonosz szellemek” befolyását!. “Kezeléséhez” olyan praktikák tartoztak, mint például vérrel bemázolt papirszeletkék, amelyeket nyitott sírba kell bedobni. Kruse sok példát hozott fel olyan emberekről, akiket korunkban Nyugat-Németország különböző területein boszorkányoknak minősítettek, kizártak a társadalomból, sőt, esetenként súlyosan fenyegették testi épségüket. Irta; TOLfiYESY MIHÁLY A hét legjobb vicce
