A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1961-04-14 / 15. szám

A Jó JA-S^TOR S/.l l* ILONKA a .szerencse; je Irin: TÖM.VLNY MIHÁLY — Semmit, semmit, — tette hozzá mindjárt a íő­­szolgabiró. Erre Elemér tovább már nem uralkodhatott ma- V gán s kifakadt. — Nem tudom, mi érdeke kivánja, hogy a grófot igy pártfogásba vegye. De nyíltan kimondom, hogy ez ;f‘ előttem fölöttébb gyanús. Erre meg a főszolgabíró íortyant fel: — A leghatározottabban visszautasítok minden gyanúsítást. — Ne heveskedjék ön se, tisztelt kolléga ur, — vetette magát közbe a járásbiró. — Lorántffytól nem lehet csodálni, hogy ensure el van keseredve. Nem kell tehát mindjárt latra tenni szavait. — Jól van, jelentette ki Karvasy. — Megbocsátok neki! De ezekkel a cigányokkal el kell bánni! Ezek ve­zették őt tévútra! Ugyanis el kell őket toloncoltatni, e végből engedje őket át nekem. A járásbiró túl akart esni a dolgon, s elrendelte, hogy a cigányokat kisérjék át a szolgabiróhoz. Elemér­hez fordulva pedig hozzá tette: — Igen sajnálom, hogy érdekében nem tehetek többet! — Ezt is köszönöm, — felelte Elemér keserűen. — Én csak ezt a tanuvallomási jegyzőkönyvet kérem! Találok én még valakit, aki tenni fog valamit! E kérését a járásbiró nem tagadta meg és Elemér nagy felindulásban távozott. A cigányok tehát a főszolgabíró kezébe estek! Volt most hadd cl hadd! Karvasy valamennyit megcsapatta, aztán fegyve­res csendőrök által eltoloneoltatta őket, előbb azonban a medvét, mint közveszélyes bestiát, agyonlövette. XIV. FEJEZET. Sikertelen házkutatás. Elemér ama szándékához híven, hogy nem hagyj? abba a dolgot, bement Brassóba s felkereste Pirjé: ; vizsgálóbírót, ki igen szigorú és éles kezű ember hirjé ben állott. Alkatára nézve hosszú, szikár ember volt sápadt arccal, mélyen beesett szemekkel, melyeknél nézése némelykor alattomosnak, sőt félelmesnek lát szott. Pedig ez az ur nem volt alattomos, hanem igazsá gos, félelme is csak a gonoszoknak volt, de nem a jók nak. Elemér bekopogtatott hozzá és bemutatta magát. — Uram, — kezdte bizonyos keserűséggel , ugv állok ön előtt, mint a hajótörött, aki mindenét elvesz tette. Rettenetes dolgok történnek velem s én nem tu­dok bíróra akadni, aki érdekemben tenne valamit. Pirjés nyugodtan hallgatta végig, aztán igyszólt. — Mi tehát áz ön baja? — Nagy az én bajom, bíró ur! Annyiszor elmond tam én azt már minden rendű és rangú hatósági sze­mélynek, hogy úgyszólván belefáradtam már. — Ámde e nélkül nem tudhatom meg, mi járatban van, — jegyezte meg a vizsgálóbíró. — Ebből kivehet mindent, biró ur, — viszonzá Elemér s átnyújtotta neki a kihallgatási jegyzőköny­vet, melyet a fogarasi jársbiró vett fel. Pirjés átvette és átfutotta. Mélyen fekvő szeme sa­­játszerüen égni kezdett. — Hm, — mormogta magában. — Kömlőváry nő­rabló? Haramiavezér? Gyilkos? Már ez csakugyan sok egy kicsit. Mit akar ön most Lorántffy ur? — Igazságot keresek, biró ur! Vissza akarom kapni feleségemet, akiről biztosan tudom, elrejtve tartatik a kastélyban. Bátran merem állítani, hogy Kömlőváry már régen megérett az akasztófára! — Ej, ej, ez kemény mondás! — De megérdemelte! — kiáltott.Elemér. — Ké­rem, szíveskedjék megindítani a vizsgálatot! Ha ki fog sülni, hogy tévedek, akkor a legsúlyosabb büntetésnek vetem alá magam! A vizsgálóbíró szómmal látta el a tanúkihallgatási jegyzőkönyvet s igy szólt: — Holnap jöjjön el ismét! Majd akkor megmon­dom, tehetek-e valamit és mit? — De kérem biró ur, gondolja meg, hogy a dolog igen sürgős. — Mondom, jöjjön holnap, — szólt erre a vizsgáló­bíró szárazán. — Addig áttanulmányozom az ügyet s ennek alapján önnel is tüzetesebben foglalkozhatom. Elemér erre nem tehetett egyebet, mint távoznia kellett. n • • — Minden nap rosszabb és rosszabb lesz, — mor­mogta magában kétségbeesve. — Ha itt is úgy járok, mint Fogarason, akkor agyonlövöm magam! A napnak hátralévő részét s az egész éjjelt is a legnagyobb nyugtalanságban töltötte, folytonosan az­zal a kérdéssel foglalkozott, hogy mi lesz holnap? Ten­ni fog-e valamit a biró, vagy ő is a fogarasi járásbiró álláspontjára fog helyezkedni, hogy az én egész jelen­tésemnek semmi komolyabb alapja! — Azt mondják őrült vagyok, — mormogta ma­gában. — Ilyen körülmények között, midőn legkedve­sebbemtől fosztottak meg s nem bírom visszakapni, midőn egy elvetemült gonosz ember ennyire diadal­maskodik, valóban nem lenne csoda ha csakugyan bele őrültem volna. A kolozsvári rendőrkapitány esetén fordul meg minden! Annyi bizonyos, hogy valami tör­tént vele! Tehát már ennek tisztázása végett is sürgetni fogom a vizsgálatot Kömlőváry ellen. A legrosszabb esetben sürgönyözni fogok a feleségének. Ez ugyan bor­zasztó hir lesz reá nézve, de nem tehetek róla. A fen­­forgó körülmények közt nem hallgathatok és kényte len vagyok minden eszközt felhasználni célom érdeké­ben. Felvinczyné bizonyára eljön és sürgetni fogja a vizsgálatot. És akkor a bírónak még is tennie kell va­lamit. Ezzel remélhetőleg az én ügyem is előbbre fog vitetni egy lépéssel. De mielőtt sürgönyoznék, be aka­rom várni a biró magatartását. Másnap aztán ismét megjelent a vizsgálóbíró előtt. Pirjés csak oly száraz volt, mint tegnap. Egy ideig für­késző pillantásokat vetett rá, aztán igy szólt: — Ön csakugyan Lorántffy Elemér? — Az vagyok, biró ur. Még eddig senki sem kétel­kedett személyemet illetőleg, — válaszolt Elemér kis­sé sértődve és csak most vette észre, hogy még egy ur van a szobában, ki az ablak közelében ül és látszólag hirlapolvasásba van merülve. — Mivel tudja igazolni, hogy ön csakugyan az, akinek mondja magát? , — Igazolványokat nem hoztam magammal, mert hisz az országban vagyok és ha ön Csillagváron tuda­kozódni akar, megkaphatja a felvilágosítást. Ügyem­ben voltakép otthon kezdődött a nyomozás, az alföldön és Kolozsváron nyerte folytatását . . . — És most azt akarja, hogy itt nyerje befejezését. — jegyezte meg a vizsgálóbíró mosolyogva. — Valóban, kívánatos volna, ha már egyszer be­fejeződnék, — szólt Elemér epésen. — Az a sok hercc hurca, kin, gyötrelem, amin én keresztül mentem, tiz embernek is sok lenne. — És úgy látszik, mindez nem is- máradt minden hatás nélkül. — Hogy érti ezt biró ur? — Úgy veszem észre, hogy ön kissé zavart ... —- Csak mondja ki bátran, biró ur, hogy bolcnc’ vagyok,— fakadt ki Elemér. — Valóban nem is lenne hsoda, ha elmém elbörult volna. Igazán hallatlan eset hogy egy nő, rablók kezében van és nem lehet őt önné kikapni. — Ön azt mondja, vagyis ebben a jegyzőkönyvbe: az áll, hogy Kömlőváry tartja őt fogva! — Igen, mert ez a rablók fő-fő feje! Pirjés elmosolyogta magát. — Tudja-e, mit mond ön ezzel? — Tudom, — felelt Elemér mérgesen. -— Önök ez' bolondságnak tartják. Önök él nem tudják képzelni hogy egy Kömlőváry Ákos gróf miképen lehet hara miák fővezére? Önök előtt hihetetlen, hogy ily előkeli állású férfi, egy kifogástalan gavallér, közönséges go nosztevő legyen. — Valóban hihetetlen is, — jelentette ki a biró. — Következéskép én bolond vagyok, -- jegyezte meg Elemér epésen. — Hej, tudtam éu azt, hogy itt f úgy járok, mint Fogarason. Kömlőváryt állásának nim busa fedi. Az én szavamra pedig nem adnak semmit mert csak cigány tanúim vannak. — Ugyan mit beszél? —- szólt Pirjés mérgesen. — Az előnyomozás már megtörtént s az ön vádjai nem nyertek beigazolást. Erre igy szólt Elemér: — Ennek az előnyomozásnak áldozata van! — A kolozsvári rendőrkapitány! — Pirjés összeráncolta szemöldökét s szinte fenye­­gctőleg kérdezte: — Mit ért azalatt? — Azt értem és egész nyíltan kijelentem, hogy Felvinczy urat Kömlőváry tette el láb alól! — Ugyan miért? — Mert bizonyára talált valamit! A vizsgálóbíró erre hátradőlt székében s hanya­gul nézett rá: :— Ön túlságosan fel van izgatva, — mondotta. — Ön nem tud már különbséget tenni Kömlőváry és egy rablófőnök között. Ismeri ön Kömlőváryt személyesen? — Nem ismertem soha . . . — Akkor hát mikép mondhatja őt rablófőnöknek? Önt alighanem valami végzetes hasonlatosság tévesz­tette meg. — Ám legyen, — felelt Elemér. — Ha önök azt hi­szik, hogy tévedés van a dologban, ám akkor menjünk Kömlővárra és szembesítsenek vele. Szemtől szembe látni akarom azt az embert! Azt akarom továbbá, hogy a cigánytanyán ellenem intézett támadás ügyében is helyszíni vizsgálat tartassék;! Erre a vizsgálóbíró elővett egy levelet. — Ezt ma reggel kaptam Karvasy főszolgabírótól, — mondotta. — Ebben egész részletesen le van írva a tényállás. Elemér erre fellobbant: — Tehát itt is utamban áll ez az ember! Ez már csakugyan feltűnő! Miért akar mindenben elibém vág­ni? Miért akarja céljaimat meghiúsítani? — Mert bizonyára alaptalanoknak látja az ön vád­jait. — Uram, — szólt erre egész komolyan Elemér, tudtommal a büntető törvénykönyvnek van egy feje­zete a hamis vádaskodókra is. — Mindenesetre van. — No hát tessék ezt rám alkalmazni, ha nem mon­dok igazat! — kiáltott Elemér. — De feleségemért nem tehetem, hogy nyugodtan nézzem a dolgot. Iránta való szerelmem és férji kötelességemnél fogva nem hallgat­­"hatok! Felveszem érte a harcot. Ám ha elbukom, akkor legalább nem hibáztathat senki s engem sem vádolhat tulajdon lelkiismeretem, hogy nem tettem meg min­den lehetőt. A vizsgálóbiró csodálkozva nézett rá. Ez a beszéd szivébe vágott. Most már nem puszta vádaskodót, ha­nem a férjet látta maga előtt, ki szerető hitvesét keresi és mint sértett férj, becsületének orvoslását kivánja. Alig észrevehetőleg egy pillantást váltott a másik úrral s igy szóit Elemérhez: — Távozzék kérem egy percre a mellékszobába. Majd rögtön hivatni fogom, csak előbb egy pontra néz­ve még tisztába akarok jönni. Elemér tehát eltűnt a mellékszobában. — Nos, doktor ur, — fordult Pirjés az ablaknál ülő úrhoz. — Mit szól hozzá? — Nem észleltem rajta semmi rendellenest, — vá­laszolt a törvényszéki orvos, akit a vizsgálóbiró oly célból vett maga mellé, hogy észrevétlenül figyelje meg Elemért, miután a tényállás áttanulmányozása azt a gyanút keltette benne, hogy hátha elmezavarodottal van dolga. Elmebeli állapota tökéletesen rendes, gon­dolkodása tiszta és világos, legfeljebb izgatott, amit azonban a felforgó körülmények indokolttá tesznek. — Ön teljesen épelméjünek tartja őt? — Egész biztosan merem állítani, hogy e tekintet­ben még csak aggályom sincs! — De kérem, mit szól a vádhoz? — Megvallom, igen különösen hangzik. De valami különös képtelenséget nem látok benne. A régi lova­gokról tudjuk, hogy csekély kivétellel mind rablók voltak. — De a mai müveit világban csak nem képzelhe­tünk ilyesmit, — vetette ellen a vizsgálóbiró. Az orvos vállat vont. — Kömlőváryt nem ismerem, — mondotta. — En nélfogva nem vagyok abban a helyzetben, hogy ról: 'téletet mondhatnék. De miután ezen fiatalember ép élméjüségét kétségbe vonni nem lehet s miután ő « 'eghatározotíabban állítja, hogy a rablófőnök, aki ne jét elrabolta, Kömlőváry gróffal egy és ugyanaz s ez' íz állítását, mint említeni méltóztatott, a cigányok ir megerősítik, nézetem szerint csakugyan nem marac látra más, mint őt Kömlőváryval szembesíteni, anná is inkább, miután ő maga is óhajtja ezt. Majd aztán el válik, kinek van igaza. A vizsgálóbiró gondolkozott egy percig. — Higyje el, doktor ur, ez az ügy reám nézve iger kellemetlen. De- mégis tenni kell valamit, mert szó var i rendőrkapitány eltűntéről is. Ez igazán különös. Ké rém, doktor ur, szíveskedjek kinyitni a mellékszob: ajtaját, hadd jöjjön be a fiatal ember. A következő percben Elemér belépett. A biró ily szavakkal fogadta: — Ön tehát szembesittetni kíván Kömlőváry gróf fal? — Minden esetre, biró ur! — Gondolja meg még egyszer, hogy ez önre nézve esetleg igen komoly következményekkel járhat. Fia vádjai valótlannak bizonyulnak, a gróf bizonyára for­dítani fog egyet a dolgon és ön ellen fordítja a fegyvert. — Erre is el vagyok készülve, — válaszolta Ele­mér. — Feltettem magamban ,hogy most már nem nyugszom mindaddig, míg a végére nem járok minden­nek! Vagy győzök, vagy elbukom! De ilyen életet to­vább nem élhetek. A vizsgálóbiró meg volt illetődve. így csak olyan ember beszélhet, aki egy nemes és szent célért küzd. Most már jobb véleménnyel volt iránta s igy szólt: — Kimegyünk tehát Kömlővárra! Egy óra múlva indulunk. Ha netalán még valami elintézni való dolga lenne, végezze el s egy óra múlva legyen itt, de ponto­san ám, mert nem szerelek várakozni. Elemér megkönnyebbülve hagyta el a bírósági épületet, s várakozásteljesen nézett a jövő elé. Egy óra múlva indultak. A vizsgálóbiró esetleg a verekedés ügyében is vizsgálatot akart tartani s ez ok­ból mindjárt az orvost is magával vitte, hogy a sérülte­ket rögtön a helyszínen megvizsgálja. Útközben • Elemér egész részletesen elbeszélte az egész történetet. A vizsgálóbiró ámulva hallgatta. Te­hát legközelebbi vérrokenai okozták neki ezt a bajt. — Ön tehát azok ellen is fel fog lépni? — kérdezte. — Egyelőre csak azon vagyok, hogy nőmet vissza­kapjam. Akkor aztán én felőlem csinálhat a világ, amit. akar. én bugaméri magányomba vonulok nőmmel együtt s nem lesz másra gondom, mint csak arra, hogy hosszas szenvedéseinket kiheverjük. És ki tudja, váj­jon kiheverhetjük-e? Érzem, hogy idegrendszerem meg van támadva. Az orvos ránézett. (Folytatjuk) 7 oldal: AZ EiCHMAN PER JERUZSÁLEM — Meg­kezdődött a nagy per Adolf Eichmann német náci tömeg­gyilkos ellen, aki irányitója volt hat millió ember legyil­­kolásának. A pert nemzetközi jogvita kiséri: Arról vitat­koznak jogászok, hogy Eich­mann nem izráeli lakosokat küldött gázkamrákba; Izrael állam még nem is létezett, amikor Eichmann bűntetteit elkövette; az izráeli büntető­­törvényt nem lehet korábban elkövetett bűncselekmények­re alkalmazni, stb., stb. Mindezekkel a jogászi okoskodásokkal szemben áll az a tény, hogy hat millió ember meggyilkolásáról van szó. Oly szörnyű sorozatos bűntett ez, amelyet semmifé­le jogászi okoskodással nem lehet kitörölni. Ami az izráeli törvény visszaható erővel va­ló alkalmazását illeti, rá kell mutatni arra, hogy ezt a tör­vényt csak a gyilkosság bün­tetését írja elő; az, hogy gyil­kolni nem szabad, örök idők óta isteni és emberi törvény. Az első választás SAIGON, Dél-Vietnam — Az egykori Indo-Kina francia gyarmatból alakult uj or­szágok egyikében, Dél-Viet­­namban most volt az első sza­bad választás. A kommunis­ták terrorizálni igyekeztek a lakosságot, hogy a szavazás­tól való távolmaradással tün­tessenek a demokratikus kor­mányzat ellen. De a kommu­nista aknamunka sikertelen maradt, a lakosságnak körül­belül 70 százaléka szavazott és Ngo Dinn Diem elnök kor­mányzata megszilárdult. A kommunista veszély azonban nem mult el, Laos . után a szovjet és a kinai kommunis­ták Dél-Vietnam meghódítá­sára törekednek. HIDEGHÁBORÚ GRANTS, New Mexico — A National Guard rakétás re­pülőgépe légi gyakorlatozás cözben felrobbantott egy B- 72 óriásbombázót. A veszte­ség: három pilóta élete és 8 millió dolláros repülőgép. A hidegháború folytán szüksé­ges örökös gyakorlatzás su­­yos áldozatokat követel. 4 hét legjobb vicce Egy férfi elmegy a buda­pesti betegbiztosító intézet doktorához. — Nem tudom, mi a bajom — mondja. A legkisebb zaj zavar, ha megszólal a tele­­foncsengö, összerezzenek; ha rámnyitják az ajtót, hideg fut végig a hátamon. Rosszul alszom, minden idegcsit és nem találom a helyemet ... Mondjam még tovább a tüne­teket ? — Felesleges — mondja a doktor. Magam is ebben a rendszerben élek. Az udvariasság netovábbja Lord Chesterfield, az angol udvar kedvence, egy francia hölggyel arról vitatkozott, hogy melyik az udvariasabb nemzet: az angol vagy a fran­cia? A hölgy azt állította, hogy a franciák udvariasab­bak, mint az angolok, de lord Chesterfield tagadta ezt. — De hisz az angolok ma­guk is beismerik ezt! — kiál­tott fel utolsó érvként a hölgy — Éppen ez bizonyítja ki­vételes udvariasságukat! — vágta rá a lord.

Next

/
Thumbnails
Contents