A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-07 / 14. szám
A Jo PÁSZTOR 7. OLDAL SZÉP ILONKA szi:iti:\< sé.il Irta: IOM.VISV MIHÁLY — Az Isten szerelmére, kedves öcsém uram, ön igazán nem tudja mit beszél. Egy Kömlőváry gróf haramiavezér lenne. Hisz ez óriási képtelenség. Ilyet én nem merek papirra tenni. A világ kinevetne érte és azt hinné, hogy én bolond vagyok. Hogy öreg napjaimra meghibbant az eszem. — És mégis úgy van, biró ur. Esküt teszek rá, hogy igazam van. Akit önök Kömlőváry Ákos gyanánt ismernek, azt én rablók tanyáján láttam, mint fővezérüket. Ö zsarolt ki tőlem harmincezer forintnyi váltságdíjat. Ezek oly tények, miket elvitatni nem lehet. De én előttem ő maga sem tagadta. Ép azért akart engem a másvilágra küldeni. És én kijelentem biró urnák, szíveskedjék mindezt, amit most hallott, jegyzőkönyvbe foglalni, hogy annak alapján megtehessem a további intézkedéseket. Most már abba nem hagyom. Nőmet ki akarom szabadítani minden áron. — Jól van öcsém uram, — szólt erre a járásbiró. — Kívánságát megteszem. De még nem látom egész tisztán a dolgot. Higyje el, oly különös és oly szövevényes ez az eset, hogy mindjárt az első hallásra meg se értem. Kezdjük tehát pontonkint. Ön azt állítja, hogy Kömlőváry Ákos gróf titkos haramiavezér? — Erre kész vagyok esküt tenni, biró ur. Mint ilyennel jöttem össze a hegyek között. Ö is megismert és tudván, hogy nőmet keresem, mindjárt kijelentette, hogy ki nem adja. Mivelhogy pedig ketten nem bírhatjuk, ennélfogva egyikünknek meg kell halnia. Erre tanúm van. — Ki az? — Ez a cigányleány itt. A járásbiró a leányhoz fordult: — Hogy lehet az, hogy szemtanúja voltál ennek a párbajnak? — Messziről láttam jönni a gróf urat s miután akkor már haragudott reánk, gyorsan egy szikla möge bújtam. Mindjárt rá előjött ez az ur. Nemsokára össze is találkozott a gróf úrral. Erre heves szóváltás kelet kezett közöttük. Mindjárt előkapták pisztolyaikat é' lőttek egymásra. Először ez az ur lőtt, de nem talált Ekkor a gróf ur lőtt és leteritette ezt a jó nagyságot urat. Mindjárt rá el is sietett a helyszínről. — Tudod bizonyosan, hogy Kömlőváry gróf volt — Esküt teszek rá, biró ur. — Jól van. — intett a biró s papirra tette az eddit hallottakat. Hát azzal a medvével hogy történt a dolog? A gróf ur emberei voltak azok, akik benneteket meg támadtak? — Az egyik volt Bálint, az udvaros, aki mindenn ügyel a házban, — felelt Erna. — Közönségesen ripa esős Bálintnak hivják é nagy erejéről hires. Agyon vertek volna bennünket mind, ha szorultságunkbar Juon rá nem ereszti a medvét. A járásbiró most kihallgatta Juont, kinek az elő adásából megtudta, hogy két ember jelent meg a ta nyán, fütykössel felfegyverezve. Se szóltak, se beszéltek, hanem mindjárt rájuk támadtak és kezdték őket agyba-főbe verni. Többen közöttünk még most is véres fejjel vannak. Nem is itt van egy bub a fejemen, meg emitt is. A bal karomon ehol egy kék folt, emelni is alig birom. Szorultságomban nem tehettem egyebet, mint rászabadítottam a medvét. — Hát nem tudtad, hogy ezt nem szabad? — Hát nekik szabad lett volna bennünket agyonverni? Egyébiránt én haramiáknak néztem, azért eresztettem rájuk a medvét. Csak is ezáltal menekültünk meg a biztos haláltól, de nemcsak mi, hanem ez a fiatal ur is itt. Lorántffyra mutatott. — Ismered ezt az urat? — Nincs szerencsém — válaszolt a cigány elég udvariasan. — Már több hét óta távol voltam a bandától s vásárról-vásárra jártam a medvémmel. Visszatérvén, hallottam, hogy van itt egy fiatal ur, aki súlyos sebben fekszik. Nem foglalkoztam vele többet, úgy gondolván, hogy az a vajdáné dolga. — Hát Kömlőváry grófot ismered e? — Láttam őt többször megfordulni a tanyánkon, mikor még Jutka élt. — Tudod-e, hogy ez az ur titkos rablóvezér? — Nem tudom, de azt láttam, hogy gyakrabban sajátságos külsejű férfiak jelentek meg a kastély előtt. Kürtszóval jelt adtak és üzenetüket átadván, ismét ellovagoltak. -Egy-egy ilyen híradásnak az volt a következménye ,hogy a gróf ur hosszabb időre eltűnt. — Tudod-e, hogy a gróf ur most egy fiatal nőt tart fogva kastélyában? — Ez nem lenne az első eset, - jegyezte meg a cigány. — Hallottam én, hogy mindig tart magánál egy-két fiatal nőt, kiket Isten tudja, hogyan keritetí. — Kitől hallottad ezt? — A gróf urnák egy emberétől hallottam. Jutka emiatt egyszer szemrehányást is tett neki, attól az időtől fogva a fecsegő .ember eltűnt a föld szüléről. — Igaz, igaz. Most jut eszembe, — bólintott fejével az öregasszony. A járásbiró jelentősen csóválta fejét és a medvetáncoltató cigány bemondásait is papírra tette. — A jegyzőkönyv készen van, — mondotta. — Most már tovább mehetünk. •—- Még egy van, ami felderítést igényel,1— szólt Elemér. — Említettem, hogy panaszom folytán a főszolgabíró kijött hozzám a kolozsvári rendőrkapitánynyal együtt, ki a nyomozás szálait követve, egész idáig jutott. Be is mentek a gróf kastélyába nyomozást tar1 tani. Én csak azért nem követhettem őket, mert akkor még olyan gyönge voltam, hogy világért sem birtam volna talpra állani. Azóta a rendőrkapitánynak nyoma veszett. Lovát úgy fogták el gazdátlanul. — Ez már csakugyan különös, — szólt a járásbiró. — De mit szól ehhez a főszolgabíró? E pillanatban nyílt az ajtó és belépett Karvasy főszolgabíró. — Éppen jókor jön, tisztelt kollega ur, — szólt a járásbiró. — Éppen önről volt szó. — Látom, együtt van az egész kompánia, — szólt Karvasy epésen. — Lorántffy ur tehát csakugyan nem szűnik meg agyrémek után futkosni. Lorántffy erre felindult s heves választ akart adni, a járásbiró azonban intett neki, hogy legyen csendesen. — Kollega ur tehát volt a grófi kastélyban? — Voltam, azaz voltunk és mondhatom, semmi sem igaz mindabból, amit ezek a cigányok beszélnek. Szó sincs róla, hogy Lorántffyné ott legyen. Kihallgattuk az egész cselédséget, de senki sem tud róla. Nem látta őt egyikük sem. Ezek a cigányok mondták, hogy rajta kívül még két fiatal nő van fogva a kastélyban, kik állítólag póstagalamb utján juttattak ki tudósítást a külvilágba. Ez se igaz. Csak egy nő van ott, de Lorántffynéról az se tud semmit és szabad akaratából van ott, mint a gróf kedvese, de ehhez kinek mi köze? Erre Lorántffy is, meg a cigánynő is heves feleletet akart adni, a járásbiró azonban közbe szólt: — Csend legyen! Nem engedem, hogy itt heveskedjenek. Önnek azonban, Lorántffy ur, jogában áll ellenvetését megtenni. — Meg is teszem rögtön, — szólt erre Elemér. Ha igy áll a dolog, akkor mondja meg főszolgabíró ur. mi történt Fclvinczy rendőrkapitánnyal? — Már én azt nem tudhatom! A keresésbe bele fáradva, az ebédlőben maradtam, ő pedig még lement; kastély földalatti helyiségeit is átkutatni. Én az alatt el is aludtam, mert mi tűrés tagadás, nagyon elvoltam fáradva. Reggel kerestem a kapitányt, de már akkoi eltávozott. A gróf ur mondta, hogy nagyon bosszús volt a miatt, hogy nem talált semmit és eltávozott. Erre igy szólt Lorántffy: — Valamint mindenben, úgy ebben se mondott igazat Kömlőváry. Én meg vagyok győződve, hogy Fél vinczy nem hagyta el élve a kastélyt! — Ejnye, hogy mondhat ilyet?! — kiáltott Kar vasy szinte fenyegetőkig. — Mindaz, amit ez a cigány állít, merő hazugság — E szerint tehát nem igaz, hogy a gróf engem meglőtt? Nem igaz, hogy életben létemet megtudva embereit küldte ki ellenem, hogy megöljenek? — Hogy valaki meglőtte Önt, kedves Lorántffy ur, ezt nem vonom kétségbe, de hogy nem Kömlőváry tette ezt, arra mérget veszek! Ön nagy tévedésben van. Ami pedig azt illeti, hogy emberei önt meg akarták ölni, ez is tévedés lehet, vagy pedig képzelődés. — De miért jöttek volna oda azok az emberek? — vetette ellen Elemér. — Erre igen könnyű a válasz, kedves Lorántffy. Ez a gaz nép bizonyára lopott ismét valamit, vagy kárt tett a gróf birtokán és azok az emberek móresre akarták őket tanítani. Ez a valódi tényállás! És most tisztelt kollega ur, — tette hozzá a járásbiróhoz fordulva, — azt tanácsolom, csapassa meg ezeket a cigányokat, aztán el velük a harmadik határba! Elemér mód felett fel volt háborodva. — De uram! — kiáltott csaknem magánkívül — ön elferdíti a tényeket ... — Oh legkevésbé sem, — vágott szavába Karvasy. — Ezek a cigányok ferdítenek el mindent! Azt mondták, hogy az ön neje ott van a kastélyban, de bebizonyult, hogy nincs! Azt is hazudták, hogy rajta kívül még két kisasszony van ott, és kitűnt, hogy nincs! A rendőrkapitány egy fantasztikus papirszeletet mutatott fel, mint bizonyítékot arra nézve, hogy c két kisaszszony valóságos rabszolga életet él a kastélyban es kisült, hogy e zmind nem igaz! Mit akarnak hát még? Elemér szinte reszketett haragjában, miközben kiáltotta: — Ön talán fogadott prókátora Kömlővárynak? ■ — Oh legkevésbé sem, — válaszolt a főszülgabiró hidegen. — Én csak az igazat mondom. Miután a helyszínen voltam és az első nyomozásban részt vettem, ennél fogva kötelességemben áll úgy adni elő mindent, amint találtam és nem tűrhetem, hogy valakit méltatlanul gyanúsítsanak. Az öreg járásbiró erre helyeslőleg bólintott fejével. Majd Elemérhez fordulva, igy szólt: — Kedves öcsém uram, szívesen tennék valamit ügyében, de ime láthatja, hogy nem lehet. Az eiőnyomozás megejtetett a kastélyban s bebizonyult, hogy neje nincs ott. Mit tehetnék hát még? (Folytatjuk) OHAZAI HÍRADÓ PESTI KIS KRÓNIKA Cipőt akartam venni. E célból betértem egy Cipőboltba. Midőn közöltem kívánságomat az eladóval, eltávozott, majd néhány pere múlva viszszatért, kezében egy dobozzal. A dobozban a kívánt szinti, jellegű, tüsarku cipővel. Leültem, majd lábamat bizakodva a földre helyeztem', abból az elgondolásból kiindulva, hogy a segéd minden bizonnyal helyet foglal előttem a kis zsámolyon és a kanállal fölpróbálja lábamra a cipőt. Nem igy történt. Az elárusító büszke mozdulattal kezembe nyomta a kanalat, majd gőgösen összekulcsolva karjait mellén, érdeklődéssel figyelte, hogy nehéz télikabátomban hogyan görnyedezem, és vérpiros orcával hogyan próbálom a cipőbe belesajtolni lábamat. A lábbelivel folytatott küzdelem során pillanatra eltűnődtem. Vajon mi gátolja meg az eladót abban, hogy évtizedek, sőt tán évszázadok megszentelt hagyománya szerint segítséget nyújtson e műveletnél? Amikor az erőfeszítéstől verejtékező homlokkal felegyenesedtem és pillanátsom a márvány szoborként álló elárusító gőgös profiljára esett, v i 1 á gó s s á g gyűlt Agyamban: fejedelmi vér, királyi sarj ő, aki álruhában, angrejtve működik e viszonylag szerény munkakörben. Megnyugodtam. Valóban, egy tán többezeréves dinasztia uralkodáshoz szokott tagjától tényleg nem kívánhatom, hogy alacsony zsámolyra kuporodva előttem, segítsen a vadonatkemény lábbelivel folytatott harcomban. Közben uj vevők érkeztek. Láttam, hogy a többi eladó is ugyanúgy viselkedik, mint az én fejedelmi sarjam. Vagyis kiszolgáló tevékenységüket csupán a próbáig gyakorolják.Azután felfüggesztik, és mind a kanalat, mind a topánpróbát a vásárlóra bízzák. Hát itt mindegyik eladó fejedelmi családból származik? Lehetetlen! Körülnéztem azután a cipővásárlók népes táborában. Mindegyikük zokszó nélkül próbálta a cipellőt sajátkezö- Icg, szemrehányás még a tekintetükben sem volt. Szemmel láthatóan természetesnek találták, hogy az eladók nem segítenek a cipőpróbában. És ekkor rájöttem minden titkok nyitjára. Én vagyok a fejedelmi sarj! Hát persze! Én! Elvárom, hogy egy idegen ember, aki nekem egyál- J talán nem alattvalóm, sajátkezű leg huzza fel a cipőt a lábamra. Node hol van már a feudális Magyarország ? Le velem! Kertész Magda EN LOPOK, TE LOPSZ. 0 LOP... A pesti Ludas Matyi szatírája: A boltvezető az ujságcikke mutatott és megkérdezte a »énztárostöl: — Olvasta? Valaki megint zázezer forintot sikkasztott, 53 megint, nem vették észre. — Hallatlan! Úgy látszik •ekötött szemmel járnak •gyes vezetők. Egyébként egy ás kérésem volna; — Halljuk! — Szeretnék ma délelőttre szabadságot kérni. — Valami fontos dolga van? — Igen. Vásároltam egy uj Skoda kocsit és szeretném átvenni. A feleségemé lesz. Nem szereti a Wartburgunkat. Azt majd én fogom használni. — Csak vegye át, kedves kartársam. Mennyi is a maga fizetése? — Ezerháromszáz. — Nagyon derék dolog, hogy ilyen gondosan be tudja osztani fizetését. Dicséretre méltó, hogy két kocsira is öszsze tudott spórolni belőle. A legközelebbi termelési értekezleten követendő példának fogom megemlíteni. Egy fiatal lányhoz fordult. — Irénke, menjen a pénztárba. Kovács kartársnak dolga van. Maga fogja helyettesíteni. Ejnye, de szép cipője van! — Krokodil. Ezerkétszázba került, de megéri. Van már barnában, szürkében, feketében. Most egy halványsárga gyíkot csináltatok. Az jól passz,ol majd az'aranylamé ruhámhoz. — Hiába, spórolós kislány. Kevesen tudnak havi kilencszázból ilyen szépen öltözködni. Nini, most is estélyi ruha van magán. Nem kár ide az irodába?, — Tetszik tudni, annyi sok van! És most is készül kettő. A divatbemutatón rendeltem meg ezt a két uj modellt. Kell a szabadságomra. — Persze, csak most veszi ki a szabadságát, — Igen, mert Kairó ilyenkor a legszebb. És az ottani lóversenyek nagyon érdekelnek. — Takarékos kislány. Gratulálok. Szóval két hétig nélkülözni fogjuk. — Hat hétig. Kairóból At hénbe, onnan Parisba és Lón donba megyek. Mindjár meg is kérem vezető kartár sat, engedélyezze a négy he í fizetés nélküli szabadságot — Ha megígéri, hogy ké, peslapokat küld. Feltétlenül. A vezet0lielyetl.es jött od hozzájuk; — Két nyomozó van itt ; rendőrségtől ... . Amikor a boltvezető mer tudta, hogy a pénztáros é Irén, az állandó helyettes összesen négyszázezer forir tat sikkasztottak, összecsap ta a kezét, és az őszinte cső dálkozás hangján sopánko dől t: — Hihetetlen! De engen nem terhelhet mulasztás. Mi bői vehettem volna észre? Palásti László Meghalt Vásárhelyi János erdélyi püspöi (FEC). — 1960 decembe: 11-én, életének 73-ik püspök szolgálatának 25-ik évéber meghalt Vásárhelyi János, a: erdélyi magyar református egyház püspöke. A Kolozsváralsóvárosi gyülekezet lelki pásztori székéből 193€-bai egyhangúlag választó ttálmeg, a debreceni egyetemi tanárnak eltávozott iró-püspük Makk ai Sándor utódjaként. Viharos időkben vezette egyházát a legutóbbi időkig, nagy veszélyek és kisértések között, ösztönös diplomáciai érzékkel, bölcsességgel és emberismerettel, az egyházhoz való rendíthetetlen hűséggel. Avósok civilben VESZPRÉM (EEC). — A Veszprém megyei rendőrkapitányságon mintegy 12 volt ávós tiszt és altiszt dolgozik, akik civilben járnak és csak politikai, katonai és kémkedési ügyekkel foglalkoznak. “Kiszállások ’ alkalmával “álruhában'’ dolgoznak, ami azt jelenti, hogy mindig annak a társadalmi rétegnek megfelelően öltözködnek, amelynek körében nyomoznak. Elég magas fizetéseket húznak, egyegy tiszt 3-7.001.) forintig keres, rang szerint, azonkívül reprezentációs költségeket is kap, fizetésé arányában, mely majdnem ugyanannyi mint az alapfizetés. Horváth János halála BUDAPEST (FEC). — Életének 83-ik évében meghalt Horváth János, ä budapesti egyetem nyugdíjas professzora. Eötvös-kollégiumi, majd egyetemi tanári működésével tudósok és tanárok nemzedékeit nevelte. Se módszere, se életműve nem fért bele a kommunizmus kényszerzubbonyába. Óriási tekintélye és munkássága miatt azonban a moszkvai lakájok sem tudtak mit kezdeni vele. Megajándékozták hát a Kossuth díjjal- és nyugdíjba küldték, hogy egyéniségének ragyogó varázsától é'3 szellemétől megszabadítsák az ifjú nemzedékeket. Halálakor sem tudtak mást tenni, minthogy a Tudományos Aakadémia és az Eötvös Lóránt Tudományegyetem, saját “halottjának” tekintette. No, ne mondja! BUDAPEST (FEC). — A magyar külügyminisztérium jegyzéket, nyújtott át az olasz Köztársaság budapesti ügyvivő j ének, melyben tiltakozik íz olasz kormány azon határozata ellen, hogy a Szardilia szigetén létesített NATO •akétatániaszpontokon hozz^tiáruR nyugatnémet katonai ígységek álJomásöztatásához '•s rakétafegyverek kezelésére 'aló kiképzésükhöz. “A maryar kormány az olasz koruánynak ezen döntését a Magyar Népköztársaság biztonágát is közvetlenül fenyegeő lépésnek minősiti, melyért íz olasz köztársaság kottnályának kell a teljes felelösséret vállalni”, idézi a jegyzést a budapesti rádió. tvájc befogad beteg menekülteket i ... GENF. — Az Egyesült Nemzetek menekültügyi biottságának főbiztosa jelenr, hogy Svájc kormánya uárcius és április hóuapok•an befogad 89 testi hibában agy betegségben szenvedő agy más okból tengerentúli levándorlásra alkalmatlan, saládot, 172 személyt. Közük többen vannak, akik 19, sőt 15 évet töltöttek hontaan táborokban Ausztriában is Olaszországban. Összesen 100 ilyen menekült fog uj jtthont találni Svájcban. A hét legjobb vicce Kora hajnalban kint sétál a gazda a füstölő körül, ahol a sok szalonna, kolbász lóg a füstön, és találkozik az arra ólálkodó cigánnyal. — Csók u lom a sive csiéakit a gázsdá urnák, de korái; tetsett felkelni, nem jó ázs ázs egissignek ám! — Hát bizony én azért jöttem, hogy egy kis étvágyat kapjak a reggelűhez. Hát te minek jöttél cigány? — In meg ázsért gyittem, hogy egy kis reggelit kapják ázs itvágyámhoz, — válaszol a cigány, miközben a füstölőre sandított-. >
