A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-06 / 1. szám
A Jó PÁSZTOR ?; OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE — A leghatározottabban, bíró uv! A legnagyobb felháborodással vagyok kénytelen ezt a feltevést viszszautasitani. A biró türelme fogyni kezdett. — Tudja meg, — szólt a biró — hogy színlelt naivságával nem fog engem megtéveszteni. A külső hullaszemle s a boncolás, a leghatározottabban kizárja azt a feltevést, hogy anyja felakasztotta magát. Csalhatatlan jelek azt bizonyítják, hogy előbb megfojtották s csak azután akasztották fel. — Irgalmas ég, — csapta össze kezeit Armand. — Mily borzasztó gonoszság! Biró ur, mint a meggyilkoltnak fia, követelem, hogy a tettest kézrekeritsék. A vizsgálóbíró alig tudott már magán uralkodni. Szeme villámlott a felindulástól a határtalan cinikus képmutatás láttára, melyhez hasonlóval hoszszu bírói pályáján még egyetlen egyszer sem találkozott. De azért meggyőzte magát s igy szólt: — Mondja meg, volt-e már büntetve? — Soha, — felelt Armand büszkén. Erre a biró elővett az iratcsomóból egy Írást. — Látja ezt? — kérdezte az iratot felmutatva. — Ez tartalmazza bünlajstromát Egyiptomból! Eszerint ön Kairóban komornyiknak szegődött el egy gazdag úrhoz, kinek a bizalmát ön azzal hálálta meg, hogy kétezer frankot kilopott a tárcájából. — Tévedni méltóztatik a kifejezésben, — felelt erre Armand a zavarnak legkisebb jele nélkül. — Megengedem, hogy a pénzt a tárcájából kivettem . . . — Lopta! — kiáltott közbe a biró. — Bocsánat, biró ur, az a gazdag ur később nekem ajándékozta a két ezrest, ami azt bizonyítja hogy ahhoz a pénzhez jogom volt! — Minő joga? — Ez volt hallgatásom dija, melyet előre kivettem gazdág tárcájából. Ezt politikából tettem, mert ha nyíltan kérem, nem kaptam volna semmit. A biró csodálkozva nézett fá. Ez a fickó határozottan tolvajzseni, aki csaknem még ő rajta is kifog. — Tudott ön valami titkot róla? —kérdezte. — Nem róla, hanem nejéről. , Erre leplezetlenül elmondott mindent, amit Etel káról tudott. A végén hozzátette: — Ez a kétezer frank története. Merőm állítani, hogy nem loptam . . . — De kizsarolta gazdájától s ez még rosszabb Az egyik ép oly büntetésre méltó, mint a másik! Előbt lopott, aztán zsarolt. A büntetést akkor csak azáltal kerülte el, hogy gazdája elállott a panasztól. Ezáltal azonban bűne nem lett kisebb. De ez most másod rendű kérdés és csak annak a megvilágítására szolgál, hogy ön mindenre képes. — Kérem én büntetlen előéletű vagyok, — verte mellét Armand. — Abban igaza van, hogy büntetlen, de nem büntelen, — szólt a biró gúnyosan. — Van önnek elég bűne, de agyafúrtságával mindeddig sikerült kikerülni a büntető igazságszolgáltatás kezét. De ez egyszer rajta fog veszteni. — Kérem én ártatlan vagyok! — Hazudik! — kiáltott a biró ingerülten. — Ahogy nem ártatlan a Kairóban elkövetett lopásban, úgy nem ártatlan az anyján elkövetett gyilkosságban sem. — Tagadom, — felelt Armand konokul. — Én semmit sem tudok erről, legfeljebb azt, hogy anyámat kifosztották, mert semmi pénzt sem találtam nála holta után. — Ezt mind ön szedegette el még életében, — szólt a biró. — Egyébiránt meggyilkolt anyjának szomszédai már be vannak idézve, majd azok vallomása meg fogja világítani az ügyet. Erre becsengette a szolgát. — Itt vannak-e már a Balmoral-féle ügyre vonatkozó tanuk? — kérdezte. — Igen is itt vannak biró ur. — Bocsássa be őket. Erre belépett egy férfi, három asszony és egy púpos vézna teremtés, nyilván gyárimunkásnő, ki félve húzódott meg a háttérben. A biró mindenekelőtt megkérdezte mindegyiknek a nevét s megkezdődött a tanúvallomás. — Mit tud ön? — kérdezte a biró legelőször is a férfit. — Ismeri ezt a fiatalembert? — Ismerem. — Tehát tudja, hogy Balmoral Viktóriának a fia? — Tudom; a szegény asszony sokszor panaszkodott. — Mire nézve? — Arra nézve, kérem, hogy nem győzi őt pénzzel. Azt mondta legutóbb, hogy rossz fia már annyira kizsarolta őt mindenből, hogy majd még a házbért se tudja kifizetni. A jelenlevők mind igenlőleg bólintották ehhez. — Emlitett-e Balmoralné öngyilkosságot valamikor? — Soha! — Tett-e valamikor említést a lord Parley végrendeletéről ? — Oh igen! Tőle tudtuk meg, milyen különös I végrendeletet csinált a lord. — Mondta-e valamikor, hogy erre való tekintettel megszeretne halni? — Nem említette. — Mikor és hol látta ezt a fiatalembert utoljára? — A házban láttam . . . midőn elment anyjától. — Hogyan látta őt elmenni? — Sietve ment el és kabátjának a gallérja fel volt hajtva. — Hideg volt akkor? — Cseppet sem, szél nem fújt s magam is csodálatosnak találtam, hogy miért tűri fel gallérját. A biró most a vádlotthoz fordult: — Mondja meg, miért hajtotta fel akkor a gallérját? — Mit tudom ér., — vonta vállát Armand. — Talán nem is igaz! — De igaz! — kiáltottak az asszonyok kórusban. — Mi is láttuk. A bírónak ez feltűnt. Ha többen látták, akkor úgy is kell lennie. És ha felhajtotta, erre különös okának kellett lennie, mert se hideg nem volt, se szél nem fújt. Felállott ültéből és a vádlotthoz ment. — Mutassa a nyakát! A vádlott hirtelen hátrább lépett s hallani sem akart erről. — Mutassa a nyakát, — ismételte a biró szigorúan. — Ha önként nem teszi, lefogatom rendőrök által s úgy nézetem meg. Ettől most már meg nem menekszik. — Az én nyakamon nincs mit nézni, — kiáltott a /ádlott dühösen. A vizsgálóbíró azonban mégis eleget látott. A /ádlott nyakán egy hatalmas karmolás nyomai látszottak, — Hát ez mi? — kérdezte a biró diadalmasan. — A rejtélyes ügy kezd lassanként kibontakozni. Ezi i karmolást alighanem édesanyjától kapta, aki két ségbeesetten védekezett ellene! Ezt akarta eltakarni hogy ne láthassa senki. A tanuk ámulva összesúgtak és szörnyükodő ar bokát csináltak. — Kihallatszott-e akkor valami lárma Balmoral lé lakásából? — kérdezte tovább a biró. — Erről nem szólhatok semmit, mert akkor jotem haza, mikor ez a ficsur sietve elment, — vála izolt a férfi. — De mi hallottunk, — szólalt meg az asszonyok gyike. — Heves szóváltás volt köztük, de ezen nem itköztünk meg, mert máskor is megtörtént. Vala íányszor pénz kellett az urfinak, ezt mindig erős ci/akodás előzte meg. — Mit hallottak még? — A szóváltás nem tartott sokáig, aztán csendem ett minden. Nemsokára elfutott az urfi. — Hallottak-e olyasmit, mint mikor valaki feldönt egy széket? — Semmit sem hallottunk! Nem is igen törődünk a dologgal, mert hiszen máskor is megesett, íogy összepöröltek. Tudjuk, hogy az urfinak megint pénz kellett. — Lássa, ez is mutatja, hogy a széket nem anyja lökte ki maga alól, hanem bizonyára ön tette oda úgy, hogy az a látszatja legyen, mintha anyja felrúgta volna. Armand még mindig nem adta meg magát s mindössze csak egy megvető pillantást vetett a jelenvoltakra, mintha mondani akarta volna: Én rajtam ki nem fogtok. Ekkor előlépett a vézna púpos munkásnő s igy szólt: — Biró ur, én még egyebet is láttam. Eddig hallgattam, mert féltem, hogy bajom lesz. De most már magamba nem fojthatom tovább. Mindenki feléje fordult, maga a biró is kíváncsian nézett rá. — Mondja el bátran mit tud, vagy mit látott? — Azt láttam, biró ur, hogy Balmoral ur másodmagával akasztotta fel anyját! Erre Balmoral Armand hirtelen a munkásnő felé fordult s irtózatos pillantást vetett rá. A többiek is kimondhatatlanul meg voltak lepetve. — Hogyan látta ezt? — kérdezte a biró. — A függöny nem takarta be egészen az ablakot. A szélén kicsit elállott s zen a kis résen láttam, mi történik a szobában. — Tehát ketten akasztották fel Balmoralnét? — Igen! — Ki volt a másik? — A szobaur! A csodálkozás kiáltása lebbent el minden ajakról. — Tehát szobaur is lakott a meggyilkoltnál ? — kérdezte a biró. Erre mindenki igenlő választ adott. Most azon-j ban feltűnt, hogy ez a szobaur azóta eltűnt és többé nem mutatta magát. — Nos Balmoral Armand, — fordult hozzá a vizsgálóbíró, — mit szól ehhez? — Hazugság! Semmi egyéb, mint a legcudarabb hazugság! — kiáltott a vádlott. — Ki volt az a szobaur? — kérdezte a biró. — Mit tudom én? — üvöltött Armand. — Nem ismertem! Nem is törődtem vele! Egyáltalán mi közöm volt anyám albérlőihez, kik úgyszólván minden hónapban változtak ? — Vallomására meg fogom ám hiteltetni, — figyelmeztette a biró a púpos nőt. — Gondolja meg, hogy a hamis tanúság-tételért szigorú büntetés jár. — Tudom, biró ur, — felelt a kis vézna. — Nagyobb bűn lenne, ha elhallgatnám amit láttam. Mert az a szegény asszony nem érdemelte meg, amit tettek vele. — Ismerte ön? — Oh igen! Többször be is mentem hozzá és sokszor hoztam neki egyet mást, mert a legutóltó időben már bejárónőt sem tartott. Sokszor panaszkodott, hogy fia mindent kihúz belőle. — A szobaurat is ismerte? — Láttam őt többször, a nevét azonban nem tudom. E perctől kezdve Armand elvesztetet eddigi bátorságát, Pökhendisége egyszerre eltűnt s alattomos szeméből mérges pillantásokat vetett a kis púposra, kinek vallomása döntő fordulatot idézett elő. A biró meg volt elégedve a vizsgálattal . — Jól van, elmehetnek, — szólt a jelenvoltakhoz. — Ha még valamire szükségem lesz, hivatni fogom egyiket vagy másikat. Magukra maradva, a biró igy szólt Armandhoz: — íme, bűnössége kétségtelenül be van bizonyítva. Most már hiába tagadja. Nemcsak számos bizoíyiték szól ön ellen, hanem egy szemtanú vallomása s! Szálljon magába és vallja be töredelmesen bűnét. Armand haragjában a fogait vicsorgatta, de nem válaszolt semmit, — Biztosítom, hogy bűntársa is lépre fog kerülű, — folytatta a biró. — Nevét meg fogom tudni a jejelentőhivataltól. Vagy ha hamis nevet jelentett /olna be, majd kifürkésszük őt a személyleirás után, miit kétségkívül megnyerek a házbeliektől. Biztosiam, hogy ön nemsokára lógni fog. Visszavezettette őt cellájába és rögtön hozzáfogott a bűntárs kinyomozásához. A személyleirásí megkapta a házfelügyelőtől, szintúgy megkapta ama lejelentő lapnak egyik példányát is, amellyel a szolaurat beköltözésekor bejelentették. — Hamilton Róbert, — mondotta a vizsgálóbíró, — Tehát ez lenne a bűntárs, neve! Vájjon meddig lacott a meggyilkoltnál? — Nagyon rövid ideig, — válaszolt a házfelügye ő. — Talán két hétig sem. A vizsgálóbíró a nyert személyleirással vissza sietett a rendőrségi épületbe s magához kérette Mr 3rownt, a titkosrendőrség legügyesebb tagját, ak még pedig mindent kinyomozott, amit rábíztak. — Brown, — kezdte a biró, — most egy olyai jgyet akarok önre bízni, mely nagy dicsőséget főj innék szerezni, ha sikeresen megoldja. Egy ember keresek, ki Hamilton Róbert név alatt lett bejelentve i bejelentőosztályban. — Ez bizonyára nem lesz az igazi neve, — je gyezte meg a titkos rendőrség tagja. — És még is ki kell őt nyomozni! Itt a személy'eirás. Legyen rajta, hogy legkésőbb nyolc nap alatt valami biztosat hallhassak öntől. A jutalom nem fog elmaradni. A titkosrendőr átolvasta a személyleirást. — Vajmi kevés, — mondotta. — Ezen bajosar lehet egy ismeretlen egyént kinyomozni oly nagy városban, mint London. — Azért mégis kisértse meg Brown! — Legyen meggyőződve biró ur, hogy rajtam nem fog múlni, — felelt Brown. — Ha egyáltalán még itt van a bűntárs, akkor rá is találok és lefüleltetem. Evégre 'azonban nyolc nap kevés — sőt kevés talán egy hónap is! — Nem baj, Birnvn, — szólt a vizsgálóbíró. — Akármeddig tart is, csak erély és kitartás legyen! Brown megígérte ezt s eltávozott. — A sikernek egy része már megvan, — mormogta magában elégedetten a vizsgálóbíró. — A fiatal Balmoral teljesen le van leplezve, most csak az van hátra, hogy bűntársa is kézrekerüljön és akasztófára jusson mindkettő, ahogy meg is érdemlik. A legközelebbi gonosztevő kikutatása sokkal könnyebb feladat, mert az ilyeneket a közönséges lebujokban és tolvajtanyákon rendszerint meg lehet találni. A finomabb fajta gonosztevőket azonban sokkal nehezebb kifürkészni, mert ezek előszeretettel az elegáns kávéházakat és mulatóhelyeket keresik fel. A biró mindennap türelmetlenül tudakozódott az eredmény felől és mindennap azzal kellett beérnie, hogy még nincs semmi. (Folytatjuk) A hét legjobb vicce (FEC). Kohn jelentkezik a szakszervezeti orvosi rendelő központjában a portásnál és a “szem-fülészet” iránt érdeklődik. A portás azt hiszi, hogy rosszul hallotta és felküldi a szemészetre. Itt Kohn, mikor sorrakerül, megint csak kijelenti, hogy ő bizony a “szem-fülészetet” keresi. Az asszisztensnő erre felküldi a fülészetre. Ott is kivárja Kohn a sorát és megkérdi, hogy valóban ez-e a “szem-fülészet”, mert ő csak oda akar menni. Erre felküldik az elmegyógyintézeti osztályra. Itt, amikor végre sorrakerül, negyedszer is kijelenti, hogy megint csak rossz helyre küldték, mert ő csak a “szemfülészetet” keresi. Az elmegyógyász végül is türelmesen megkérdi Kohnt, hogy miért éppen a “szem-fülészetet” keresi ? Mir s Kohn igy válaszol: — Azért, mert sohasem látom az eredményeket, amelyekről a taggyűléseken hallok. UNCLE SAM JÖVEDELME WASHINGTON. — A Budget Bureau számítása szerint az Egyesült Államok kormányának évi bevétele — főleg adókból — a jövőben egyre emelkedni fog és a mostani 80 billió dollárról tiz éven belül 120 billió dolárra fog emelkedni. FIGYELŐ Mit, hoz a jövő? Politikai zsillagolvásók nyilatkoznak: Laos délkeletázsiai királyságban a polgárháború ujult erővel fog dühöngeni. A kommunisták nem egykönnyen adnak fel egy harcot, melyet elkezdtek. £ Husszein jordáni király ellen uj merénylete fognak megkísérelni Nasszer egyiptomi diktátor bérencei. Mohammed marokkói király trónja veszélyben van. A szuper-hazafiak és elégedetlen tisztek lázadásra készülnek. A nép is elégedetlen, mert nagy a munkanélküliség, a nvomoruság. A szovjet tiztonnás elektronikus laboratóriumot fog fellőni a Holdba. -Berlini blokáddal már nyíltan fenyegetőznek a keletnémet szovjet satrapák, a moszkvai fáraó jeladására. A jeladó jelszava: “Békés együttélés . . .” Igazi kommunista Liu Sao-esi, a kommunista Kina elnöke, igy jellemezte a moszkvai kommunista csúcskonferencián az igazi kommunistát: Napi 18 órát dolgozik, a csupasz padlón alszik, csak annyit eszik, hogy éhen ne haljon, minden erejét országa építésének és az imperialisták elpusztításának szenteli. MÉGEGY KENNEDY John F. Kennedy elnök, öcscse Robert igazságügyminiszter . . . Egyelőre nincs tovább. Várni kell, mig a legfiatalabb Kennedy visszajön afrikai politikai kiruccanásáról. Teddy Kennedy egyelőre még csak ügyvédi gyakorlatot fog folytatni Bostonban, aztán 1962-ben pályázni fog a szenátus Kennedy-mandátumára: arra, amelytől most John F. megválik. Irta: TÖLGYESY MIHÁLY
