A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-10 / 10. szám
7. OLDAL A Jó FÁSKOR____________________ — Nem, nem, — felelt élénken Ilma. — Csak akkor történt először és utoljára. — Mondd el, hogyan történt. Erre Ilma elbeszélte az esetet, úgy amint az történt. — Igaz-e amit mondasz? — kiáltott a gróf. — Ilihetek-e szavaidnak? — Az égre esküszöm, hogy igaz, — viszonzá Ilma meggyőző hangon. — És hogy mertetek ilyen gondolatra jönni? — topogott bőszükén a gróf. — Irgalom. — könyörgött Ilma térdre dobva magát. — Nem gondoltuk meg, hogy mit cselekszünk. A szabadság utáni vágy megszállta szivünket s nem bírtunk ellenállni. Bocsásson meg gróf ur! Kömlőváry haragosan járt le-fel, nyilván azon tanakodva, hogy mitévő legyen. — Jól van, — szólt végre. — Most még egyszer megkegyelmezek, de csak úgy, ha abból a bolond papirszeletcől, melyet innét kikiildtetek, nem lesz további baj. Ám ha a mai vizsgálatnak folytatása lesz, akkor el lehettek rá készülve, hogy mindketten a ciszternába kerültök. Kérd tehát Istenedet, hogy ne küldje ide még egyszer a rendőrséget! Ezek után magára hagyta Ilmát. Szobájába viszszatérve, még mindig nem tudott lecsillapodni. Még egyszer kiment utána nézni, nem tért-e már vissza Bálint. Bizony nem tért vissza, sem ő, sem társa. Kömlővárynak forróság csapott a fejébe. Mi lett abból a két emberből? És mi lett Lorántffyból? Mi lesz, ha életben maradt és újra fel fog lépni? Akkor ugyan hiába halt meg a rendőrkapitány! De vájjon igazán meghalt-e Úgy tapasztalta, hogy az utóbbi időben régi hagyományos szerencséje többször cserben hagyta őt. Hátha ... ki tudja . . .?! Szörnyű nyugtalanságában megragadta az égő gyertyát és éjnek idején lement a földalatti kazamatákhoz. A pókhálós salétromos falakat hosszú idő óta most világította meg először a gyertya rezgő fénye Egerek, patkányok, ijedten rebbentek szét a gyertya fénye elől a sötét háttérbe, A maga árnyékát meglátva, a gróf szinte összerezzent. Úgy volt, mintha egyszei'er egy fekete óriás lépett volna elő a sötétségből. Kint sivitott a szél, — a pincehelyiségek szelelő lyukain besurrant egy-egy szélroham, s fütyülve menekedett ki valamely szűk nyíláson az ellenkező oldalon. Kömlőváry nem volt gyáva ember, de a félelme? földalatti helyiségben, ahol a szél üvöltése elátkozott lelkek jajgatásához hasonlított, meg-megállott és titkon remegve nézet tkörül. Minden pillanatban úgy rémlett előtte, mintha az itt kivégzettek szellemei kikelnének a földből, csontos kezükkel feléje nyúlnának, hogy őt megragadják és magukkal vonszolják oda, ahova egykor őket taszították. A gróf vissza akart fordulni. Kezében reszketett a gyertyatartó. Izgatott képzelete rémesebbnél rémesebb alakokat rajzolt elejébe. — De nem, — gondolta magában. — Csak azért se! Szellemek nem léteznek! És ha léteznének is, Kömlőváry nem ijed meg lőtük. Minden bátorságát összeszedve, elszántan előre ment, s a pince elágazásába jutott. Itt kezdődtek a kazamaták, a legutolsó volt az a bizonyos gödör, mely már oly sok áldozatot nyelt el. Egyszerre egy alak állott előtte! Kömlőváry dermedten állott meg, mint a szobor s rábámult a tüneményre, melynek szeme, mintha villámokat szórna. E pillanatban egy sivitó szélroham elfujta a gyertyát. Kömlőváryt most ez egyszer elhagyta bátorsága. Meg is fordult rögtön s a sötétségben ahogy tudott, visszafelé menekült. Siettében egy kőbe botlott, melyet előbb nem vett észre és elbukott. Már azt hitte, a szellem ráveti magát és agyonnyomja. A következő percben felszökött és észnélkül futott tovább. Nem is állott meg, mig csak a szobájába nem ért s még a pince ajtaját is elfeledte hecsukni. Most nagyot lélegzett. Tekintete éppen a tükörbe esett és látta, mennyire ki van kelve az arca, homlokán vastag verejték cseppek látszanak. Sürü fekete haja közé markolt és nagyokat fújt. Végre is gúnyosan felkacagott. — Haha! Szégyeld magad Kömlőváry Ákos! Nem lehetett az más, mint tulajdon árnyékod és te attól igy megijedtél? Pfuj, szégyen reád! Az egész éjjelt a legnagyobb nyugtalanságban töltötte. Akárhogy akarta is magával elhitetni, hogy az csak a maga árnyéka volt, mégsem birt megnyugodni. Mikor valakinek a szellemek megjelennek, az már nagyon rosszat jelent. Másnap kora reggel már talpon volt s ismét Bálint után nézett. De sem ő, sem Pista még nem tért vissza. Ez sehogy sem tetszett neki. Ezekkel alighanem valami történt! Ezt ki kell puhatolni. Egyszerre csak megszólalt valaki mögötte. A gróf meglepetve fordult hátra s meglátja Karvasyt, akiről egészen megfeledkezett. — Mi a tatár! — kiáltott a főszolgabíró. — Hát már nem is törődnek az emberrel? —Ah, bocsánat, főszolgabíró ur! Valóban nem gondoltam, hogy már ébren van. — Ég a pokol! — kiáltott Karvasy ur harsogva. — És nincs mit innom! De hol van a kapitány ? — Még tegnap este nagy dühösen el ment! — Jól tette, nagyon jól tette! — kiáltott Karvasy. — Jobb, hogy elment, — persze nem talált semmit! Bosszankodott, hogy nem neki lett igaza, hanem nekem, ezért elment. No hát csak hadd menjen Isten hiréval. De már most az én ittlétemnek percei is meg vannak számlálva. Már most én is odébb megyek egy házzal. —Egy kis papramorgóval talán szolgálhatnék? — kérdezte Kömlőváry. — Oh hogyne! Utravalónak éppen jó lesz. De azután nyergeltetek ám és megyek. — Teringettét, — szólt Kömlőváry bosszúsan. — Éppen most nincs itt egy ember se! Nem tudom elképzelni, hova mehettek már ilyen korán? — Se baj gróf ur! Megnyergelem én a pejkómat magam is. Nem ez lenne az első eset! A grófnak eszébe jutott, hogy a rendőrkapitány lova még itt van; a főszolgabírót tehát semmikép sem lehet az istállóba ereszteni. — Megnyergelem én magam, — mondotta. — No de már azt nem engedem, — szabódott a főszolgabíró. — Az lenne még csak a szép! — Ilyen kedves vendégnek mindent szívesen megtesz az ember! Menjünk csak az ebédlőbe kedves barátom, Van ott papramorgó s egy kis harapni való is csak akad még. Karvasdy ebbe szívesen beleegyezett, A gróf pedig lesietett az istállóba. Hamarosan nem tudta, me'vik a főszolgabíró lova. Ekkor jutott eszébe, hogy Karvasy az imént pejkót emlegetett. Az egyik ló szürke volt, a másik pej, tehát ez lesz az övé. Ezt rögtön meg is nyergelte, felkantározta s a kastély ajtaja elé vezette. A főszolgabíró már jött is. — A papramorgó kitűnő, — mondotta. — Már :sak meg fogja engedni, kedves házigazdám, hogy ezt i lapos üveget a nyereg kápájába dughassam. Maiammal viszem emlékül! — Oh csak tessék kedves barátom! Nagyon őrvendek, ha megnyerte tetszését. A szilgabiró megköszönte a szives vendéglátást, megszorította a gróf kezét s ellovagolt, miután Kömőváry kaput nyitott neki. A rendőkapitány szürkéjét, nehogy talán később kellemetlensége legyen miatta, vagy egy félóra múlva kivezette az istállóból a kapu elé s felnyergelve, .'elkantározva, kicsapta. A ló riadtan elszáguldott. Ezáltal azt a látszatot akarta kelteni, mintha a rendőrkapitányt valami váratlan szerencsétlenség érte volna Kömlővárról való visszatértében. Ez mind igen jó lenne, de hol marad Bálint? A nyugtalanságot tovább ki nem bírhatván, vállára akasztotta vadászfegyverét, maga mellé vette vizsláját, magához vette még revolveres táskáját is és Bálint keresésére indult. A vizsla szimatolva futott jobbra-balra. Ha valami szerencsétlenség történt velük, ez az okos_ állat ieghamarább rájuk talál. így ment, mendegélt Kömlőváry. Legelsőbben is arra felé tartott, ahol a minap Lorántffyval összetalálkozott s ahol őt lelőtte. Ha áll az, hogy a cigányok rátaláltak, akkor ezek is eme környéken tanyáznak. Tehát itt kell keresni Bálint nyomát is. A kutya egyszerre csaholni és vonítani kezdett. — Aha, talált már valamit, — gondolta magában a gróf elsötétülő arccal. Lépteit meggyorsítva, oda sietett. Már messziről látta, hogy emberi test fekszik ott. Csak azt nem lehetett még tudni, ki az? Cigány-e, Bálint-e, Pista-e, vagy pedig Lorántffy? Néhány perc múlva ezzel is tisztába jött. A helyszínre érve, mindjárt az első tekintetre látta, hogy Bálint. De hogy össze van marcangolva! Ruhája eltépve, egész teste össze-vissza van marva, egyik karja szétroncsolva, húsa itt-ott felszaggatva ! Mi történhetett vele? Talán vadállatok lakomáztak testén? Kömlőváry egy percig szörnyüködve nézett rá. Majd körüljárhatta tekintetét s Pistát látszott keresni, vagy oly jeleket, amelyekből ezt a szörnyű esetet meg lehetne magyarázni. Látta, hogy itt valaki tanyázott. A tűzhely nyoma, a lenyomott fü, ruhafoszlányok s egyéb maradványok arra mutattak, hogy itt cigánytanya volt. De Bálintot ennyire csak tönkre nem tehették a cigányok? És hol van a másik, akit vele küldött? Féltérdre ereszkedett Bálint mellé s megrázta őt. — Bálint, Bálint! — kiáltott —, mi történt veled ? Halk nyöszörgés hallatszott most. Bálintban még volt élet s a rázás folytán magához tért. — Szólj, Bálint, rám ismersz-e? Én vagyok itt, a gazdád! A sebesült felnyitotta megtört szemét. Látszott rajta, hogy más nem sokáig viszi. A vérvesztés teljesen elgyengítette őt, irtózatos sebei már íiszkösödni is kezdtek. — Beszélj, Bálint, ki tette veled ezt? — A cigányok bedvéje, — válaszolt Bálint elhaló hangon. — A cigányok medvéje, — válaszolt Bálint elgróf. — A borzasztó sebek most meg vannak magyarázva! De tudtommal a cigányoknak nem volt medvéjük. És egyáltalán hogyan került össze Bálint ezzel a medvével? Most a barlangba is bement. Ott is emberi tartózkodás nyomait találta. Egy-egy hátramaradt vagy ittfelejtett tárgyról arra lehetett következtetni, hogy a cigányok sieve menekültek innét. A barlang hátterében volt a fekhely. Bizonyosan ezen feküdt Lorántffy. Mindenesetre őt is magukkal vitték a cigányok. Ugylátszik Bálint nem férhetett hozzá a medvétől! De mikép került ide ez a medve? Most visszaemlékezett, hogy Vera elbeszélése szerint egyik öccse medvét nevelt fel és tanított ki és azzal bejárta a helységeket s az országos vásárokat. Lehetséges, hogy ez az ember véletlenül hazatért a medvével s ez marcangolta össze Bálintott, kit éppen szerencsétlenségére küldött ide. Csak azt nem értette, mi lett a másikból? Pia Bálintot igy csúffá tették? Vagy úgy is lehet, hogy a veszedelem láttára elmenekült a fickó és cserben hagyta társát. Emiatt aztán nem is mert hazatérni, hanem egyenesen a haramiákhoz tért vissza, ahonnét jött. A gróf megint visszatért Bálinthoz, egyet mást még ki akart belőle venni. De hasztalan rázogatta őt. Bálint nem nyitotta fel szemét. Nyilván az volt utolsó szava,, amit mondott. Elköltöző lelke még csak arra látszott várakozni, hogy azt, ami történt, legalább két szóval elmondhassa, aztán elszállt oda, ahová való. A poklok mélyére, ahol a bűnös lélek felelni fog életében elkövetett gazságaiért. Kömlőváry tehát tudta, hogy a medve volt a közvetlen tettes; de minden egyéb kérdésre nézve teljesen tájékozatlan maradt. De annyi bizonyosnak látszott, hogyha a cigályokkal együtt Lorántffy is elmenekült, akkor ő nen jó dolognak néz eléje. Lorántffy Elemér nem fog hallgatni, sem nyugodni, hanem bizonyára a hatóság segítségét fogji igénybe venni! Ebből pedig baj lehet! Tehát nagyon jó lesz résen állani. Visszatért a kastélyba. Úgy akart tenni, minthí ni sem történt volna, vagy legalább ő miről sem tud na. De minél jobban gondolkodott a helyzetről, anná bonyolodottabbnak találta. És ennek ő maga az oka! Hagyni kellett volm a rendőrkapitányt, hogy a főszolgabíróval együtt el menjen. Igen ám, csakhogy ő a leányt is magával akart? vinni és kivallatni! Tehát mindenkép bajos volt a? állapot. Ha megtalálják a szürkét, egy ideig az a vélemény fog előtérbe lépni, hogy a rendőrkapitánynyal valami szerencsétlenség történt. Holttestét bizonyára keresni fogják, őt ugyan nem fogják megtalálni, hanem ehelyett megtalálják az összemarcangolt Bálintot! A nyomozás minden oldalról megindul. A hurok összébb és összébb húzódik a nyaka körül, a végén aztán megfogódik benne! Kömlőváry irtózatos felindulásban járt fel alá a szobában. Mitévő legyen? Hogyan fogja már most ketté vágni ezt a csomót? Kiadni a zsákmányt vagy itt hagyni mindent, ez lenne legjobb! — De nem, — tette hozzá hirtelen. — Egy Lorántffy ne diadalmaskodjék felettem! Kifogok én rajta! Az ablakhoz állva, gondolkodni kezdett. A legkülönbözőbb tervek forrongtak agyában. De akárhogy gondolkodott is, egy híja volt a dolognak . . . Bálint! Most érezte csak, mit vesztett benne. Legelső terve az volt, hogy a két leányt kivágezteti és beledobatja a ciszternába, aztán ládába rakja legértékesebb kincseit és elmenekül, Ilonkát is magával hurcolván. De nincs Bálint, aki halálos Ítéletét végrehajtaná, nincs oly megbízható hü embere, aki szökését előmozdítaná és abban segítségére lenne. Kömlőváry homlokára csapott. Bősz szitok tört ki ajkán; e pillanatban képes lett volna mindent összetörni, zúzni haragjában. Át akart menni a női osztályba s tulajdon kezével kivégezni a lányokat, akik azzal a tudósítással őt kompromittálták. (Folytatjuk) NEKIK SZABAD HOLY LOÖH. Skótország-— Befutott itteni kikötőjébe az amerikai atomszubmarin segédhajója, a Proteus. És nyomában megjelent egy orosz kém hajó és fénykápfelvátekket készített. Az orosz kémhajó fái mérfölddel megközelitette az amerikai hadihajót. Az oroszok még 50 mérfölddel a partjuktól is lelőnek amerikai kémlelő repülőgépet. Ez a különbség. Orosznak fél mérföld, amerikainak 50 mérföld. Gyógyultan fog meghalni Jean Louis Forain, a hires francia grafikus-művész halálán volt, de hozzátartozói minden erejűkkel azon igyekeztek, hogy elhitessék vele, mennyire számítanak felépülésével. — Sokkal jobban nézel ma ki, —mondta a f elesége határozott hangon. — Újra szinköltözött az arcodba, — toldotta meg a fia. — Sokkal nyugodtahban lélegzői, édesapám, — fűzte hozzá a lánya. Forian elmosolyodott és ezt suttogta: — Köszönöm nektek. Tehát gyógyultan fogok meghalni. A népszerű Ike Eisenhcwert szerette az, ;J’:i elment, és szereti az, aki a helyébe jött. Truman elnök kezdeményezésére Eíisenhow:r tábornoknak elengedték a magas jövedelmi adót önéletrajza után. Kennedy elnök petig javasolja a kongresszusiak, hogy adják vissza Eisenhowe nek tábornoki rangját, .melyről le kellett mondani, '.mikor elnök lett. így most Eisenhower élné ki és táborio)I:i nyugdijat fog kapni. Tévedés volt PÁRIS. — Szentmise előtt igy fiatal lány megkérdezte Vlonsabré atyát, a Notre-Dane hires szónokát: — Atya kérem, tessék neem tanácsot adni. Szeretnék Időzni, de attól félek, bűnt övettem el. Ma reggel megléztem magam a tükörben és negállapitottam, hogy . . . lágyon csinos vagyok. — Menjen csak nyugodtan - válaszolta Monabré atya — évedés volt, nem bűn. IALÁLOS AUTÓBALESET Vécsey Ernő, az 1956-os ;zabadságharc után Amerikája jött fiatalember autóbalisetben szenvedett súlyos sérülések folytán életét vesztet;e. 23 éves volt. A los angelesi Szent István templomban Ft. Laczkovits József által celebrált gyászmise után helyezték örök nyugalomra. Magyaroi1- •szágon élő édesanyja és rokonai gyászolják. A hét legjobb vicce •Gilles Ménage francia költő súlyos betegségen esett át. Felgyógyulása atka’imával egyik barátja örömmel üdvözölte és többek között ezfj mondta: — Tudja-e, hogy beszéltem egyik orvosával, aki kijelentette: valóságos csoda, hogy ön életben maradt. — Tökéletesen igaza van az orvosnak — felelte Ménage. — Tíz orvos kezelt és mégis élek. Hát nem csoda ez? Irta: TÖEGYESY MIHÁLY SZÉP ILON KA SZERENCSÉJE
