A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-10 / 10. szám
8. OLDal A Jo PÁSZTOR Nagyböjt negyedik vasárnapja, EVANGÉLIUM Szent János 6, 1-15 Az időben Jézus a galileai vagy más néven tiberiási tengeren túlra méné. És nagy sokaság követé őt, mert látták a jeleket, melyeket a betegeken cselekszik vala. Fölméne tehát Jézus a hegyre s leüle ott tanítványaival. Közel vala pedig a husvét, a zsidók ünnepe. Fölemelvén tehát szemeit Jézus és látván, mondá Fülöpnek: Honnan veszünk kenyeret, hogy ezek egyenek? Ezt pedig azért mondá, hogy őt próbára tegye, mert hiszen ő maga tudta, mit akart cselekedni. Feleié neki Fülöp: Kétszáz dénár ára kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson. Mondá egyik tanítványai közül, András, Simon Péternek a testvére: Van itt egy fiú, akinek öt árpakenyere van és két hala, de mi ez ennyinek? Jézus mondá erre: Telepítsétek le az embereket. Ama helyen pedig sok fü vala. Letelepedőnek tehát a férfiak, számszerint mintegy ötezren. KENYEREK ÉS HALAK. Jézus pedig vévé a kenyereket és hálát adván, űlosztá a letelepiilteknek, hasonlóképen a halakból is adott, amennyit akartak. Miután jóllaktak, igy szólt tanítványainak: Szedjétek fel a megmaradt hulladékokat, hogy el ne vesszenek. összeszedték tehát s tizenkét kosarat töltőnek meg az öt árpakenyér hulladékaiból, amelyek megmaradtak az étkezők után. Az emberek pedig, látván a jelt, melyet Jézus cselekedett, mondák, hogy ez bizonnyal az a próféta, ki e világra jövendő. Azért észrevevén Jézus, hogy készülnek jönni és megragadni őt, hogy királlyá tegyék, ismét a hegyre meneküle maga, egyedül. SZENTBESZÉD A mai vasárnapi szent evangélium azon nagy csodát állítja lelki szemeink elé, amidőn Krisztus Urunk öt árpakenyérrel és két hallal mintegy ötezer férfit megvendégelt, az asszonyokat és a gyermekeket nem is számítva. A csoda nagy és szemmel látható volt, azért érthető a csodát élvező emberek szándéka, hogy Krisztust királlyá tegyék. Krisztus Urunk azonban, minthogy nem földi királyság volt a célja, észrevevén ezt, a hegyre futott, egyedül. A mai szent evangéliumban több kedves és szép jelenséget látunk, amelyekből sok üdvös tanulságot vonhatunk le. Az első kedves dolog, ami figyelmünket megkapja és lényünket meghódítja, az a szorgos gondosság, melyet az Ur Jézus hallgatóinak nemcsak lelki, hanem még a testi szükséglete iránt is tanúsít. Az a Jézus, aki magára vonatkozólag azt mondotta: ‘‘Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából jő”, — ime most kenyeret ad az embereknek az Isten igéje után. Valóra váltotta ezúttal, amit máshol Szóval hirdetett: “Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát s a többiek majd megadatnak nektek.” Azok az emberek, akik Jézus után mentek, minden bizonnyal nem azért mentek, hogy nekik kenyeret adjon, hanem, hogy hallgassák tanítását és lássák csodáit, Jézus azonban, minthogy lelkűk üdvösségét keresték, megadta nekik azt is, amire testüknek szüksége volt. Meg lehetünk mi is mindenkor győződve, hogyha nem hanyagoljuk el az Isten szolgálatát, akkor a jó Isten sem fog rólunk az anyagiakat illetőleg megfeledkezni. Hiszen Ő maga mondja olyan szépen a beszédében: “Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, se testetekről, mibe öltözzetek. Tekintsétek az égi madarakat, ezek nem vetnek, nem aratnak, sem csűrökbe nem gyűjtenek és a ti mennyei Atyátok táplálja azokat. Nem vagytok ti azoknál becsesebbek.” A második megkapóan kedves és tanulságos jelenség az, hogy amidőn Krisztus Urunk kezeibe vette a kenyeret, először hálát adott mennyei Atyjának. Aki a jó Isten ajándékát kezeibe veszi, annak első dolga a hálaadás. S mégis hány és hány ember él a föld hátán, ki erről nemcsak megfeledkezik, hanem Isten ajándékát, a kenyeret talán haraggal, méreggel, sőt káromkodással emeli ajkaihoz. Ezekre is el lehet mondani, amit Krisztus Urunk a keresztfán mondott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.” És talán jobb, ha nem tudják, mert ha tudnák, mindenesetre nagyobb bűnük lenne. Kennedy elnölc átnyújtotta Paul-Henri Spaaknak- a NATO volt főtitkárának a Szabadság érdemrendjét a Fehér Házban. A háttérben Dean Rusk külügyminiszter látható. 1848 MÁRCIUS 15 (Folytatás a 2-ik lodalról) előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácsikoztunk, mit kell tenni, mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap . . . hátha holnapután már késő lesz! Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége, szabaddá tenni a sajtót . . . azt fogjuk tenni! A többit az Istenre bizom és azokra, akik rendelje vannak, hogy a kezdeteket folytassák; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell /Ívnunk a sajtószabadságot és ha lelövöldöznek? Isten ned; ki várhat ennél szebb halált? E gondolatokkal aludtam el. Során reggel az ifjak kávélázába siettem. Az utón Vaszári Pállal találkoztam, mondottam neki, menjen Jókaiíoz s ott várjanak meg enyémet. A kávéházban még ,-sak néhány fiatalember volt, dk nagy busán politizáltak. 3ulyovsziki Gyulát, ki kőzetük volt, meghívtam Jókaihoz, a többieknek meghagytam, hogy az érkezőket tártiák itt, mig vissza nem jövünk. Hazamenvén, előadtam tervemet a sajtó rögtöni felszabadításáról. Társaim beleegyeztek. Bulyovszki és Jókai proklamációt szerkesztettek, Vasvári és én fel s alá jártunk a szobában. Vasvári az én botommal hadonászott, nem tudva, hogy szurony van benne; egyszerre kiröpült a szurony, egyenesen Bécs felé, anélkül, hogy valamelyikünket megsértett volna. — Jó jel! — kiáltottunk fel egyhangúlag. Amint a proklamáció elkészült, s indulófélben voltunk, azt kérdem, micsoda nap van ma? — Szerda! — felelt egyik — Szerencsés nap — mondottam —, szerdán házasodtam meg! Lelkesedéssel s a sors iránti bizalommal mentünk viszsza a kávéházba, mely már tele volt if jakkal. Jókai a proklamációt olvasta fel, én nemzeti dalomat szavaltam el; mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott. (A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án Írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségtelenné válván, elmaradt. Mig én az egyik asztalnál a nemzeti dalt Írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának). A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokihoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedé® olyan, mint a görögtüz, a viz nein olthatja el. Az orvosi egyetem udvarában ismét felolvasta Jókai a prökramációt és én elmondtam a nemzeti dalt. Innen a mérnökökhöz, ezektől a szemináriumba, a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. A szeminárium csarnokában elénk állott egy professzor és ezt mondta nagy páthosszal: — Urak, a törvény nevében . . . Többi szavait elnyelte a sokaság mennydörgő kiáltása s a tisztelt tanár többé nem juthatván szóhoz, szépen elkotródött. A jogászok rohantak ki az utcára, hogy velünk egyesüljenek. Közülök Vidács emelt szót, elmondta, hogy professzoraink a tartandó lakomán résztvevőst eltiltották kicsapási büntetés mellett. Kacaj és bosszankodó kifakadások a hallgatóságban. De a lakoma már csak mellékes dolog volt. Jókai ismét felolvasta a proklamációt s a tizenkét pontot s én velem elszavaltatták a nemzeti dalt. Mind a kettőt fanatikus lelkesedéssel fogadták, s a refrainban előjövő ‘esküszünk’öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.-— Most menj ün'k egy cen-1 zorhoz és vele Írassuk alá a proklamációt és a nemzeti dalt! — kiáltott valaki. — Cenzorhoz nem megyünk! — feleltem — Nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába! Mindnyájan beleegyeztek és követtek . Länderer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvárit, Vidácsot és engem neveztek kiküldötteknek, bogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük a nép nevében s a tizenkét pontot és a nemzeti diait rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kim: lelkesítő beszédeket tartották Egresi Gábor, Degré, Vasvá ri, Jókai stb. Dél felé elké szültek a nyomtatványok í ezreidként osztották szét r nép között, mely azokat ré szeg örömmel kapkodta. Dél után három órára gyűlést hirdettünk a muzeum terére s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mint egy 10,000 ember gyűlt a mu zeum elé, honnan közhatározat szerint, a városházához mentünk, hogy a tizenkét pontot magukénak vállalják a polgárok is és velürík egye süljenek. A tanácsterem megnyílt, s megtelt a néppel, elő szőr. Rövid tanácskozás után a polgárság nevében aláirta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból bemutatta. Óriási kitörése a lelkesedésnek! . . . Egyszerre az a hir szárnyalt, hogy katonaság felemelik, jön . . . körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen egy ijedt arcot sem láttam... Minden ajkon e kiáltás: fegyvert, fegyvert! Ezen, különben alaptalan hir oly felindulást okozott, hogy Nyári Pál és Klauzál tovább beszéltek egy óránál, anélkül, hogy beszédeikből egy-egy töredék mondatnál többet hallottunk volna. Budára, Budára! ... A helytartó tanácshoz! . . . Nyittassuk meg Stancsics börtönét! . . . Budára! . . . Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány neveztetett ki Budára menendő s a helytartótanácsot felszólítandó, hogy a cenzúrát rögtön eltörölje, Stancsicsot szabadon bocsássa s a katonaságnak rendeletet adjon, mi szerint ügyeinkbe semmi szír alatt be ne avatkozzék. A vá lasztmány tagjai: Egresi Sá nmei, Gyurkcvics Máté, Irányi Dániel, Irinyi József Kacskovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leopold, Staffenberger István, Tót Gáspár, Vasvári Pál. A választmány legalább 20 ezer ember kíséretében felment Budára a helytartó ta nácshoz és előadta kivánatait A nagyméltóságu helytartó tanács sápadt vala és reszketni máltóztatott és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Stancsics börtönajtaja megnyílt. A raib-irót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-ike. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, imi volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyernekncik az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek. Kennedy premiér Az uj adminisztráció els íagy akcióját a kongresszu; >an siker koronázta. A ké] viselcíház 392 szavazattal 3 ellen elfogadta a esakne: gybillió-s javaslatot, mel szerint a -munkanélkülieknei Akiknek 26 heti segélyezés lejár, további 13 hétre az o szagos kincstárból kapják segélyt. Ahol az állam ad; a pótló 13 heti segélyt, az o szagos kormány a kifizet© összegeiket megtéríti az á lamnalk. A szükséges pénzt kincstárelőlegezi, de azutá visszakapja, miután a műnk: nélküli segély adót (amelyi a munkaadók fizetnek be) id< legesen, egyelőre két éven á ♦ Nagyböjt negyedik vasárnapja EVANGÉLIUM Szent Márk 9, 14—31 szakasz. ^ Azon időben: Egy ember jőve Jézushoz, térdre esvén előtte és mondván: Mester, hozzád hoztam fiamat, kiben néma lélek vagyon. Akárhol megragadja őt, lecsapja, és tajtékzik, fogait csikorgatja és elszárad. És mondottam tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tehették. Ő pedig felelvén, mondá: Óh hitetlen nemzedék, meddig leszek nálatok? Meddig tűrlek titeket? Hozzátok őt hozzám. És elhozák. És amint meglátta őt, a lélek azonnal megháboritá; és a földre esvén, fetreng vala, tajtékozván. És kérdezé atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Amaz pedig mondá: Gyermekségétől. És gyakorta vetette őt tiizbe é.s vízbe, hogy elveszítse. De ha valamit tehetsz, segíts minket, könyörülvén rajtunk. Jézus pedig mondá neki: Ha hihetsz, minden lehetséges a hívőnek. És azonnal felkiáltván a gyermek atyja, könnyhullatásokkal, mondá: Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen. És midőn látta Jézus az egybefutó sereget, megfenyegető a tisztátalan lelket, mondván neki: Siket és néma lélek! Én parancsolom neked, menj ki belőle és többé beléje ne menj. És felkiáltván és igen gyötörvén őt, kiméne belőle, és lön, mint a holt, úgy, hogy sokan mondák, hogy meghalt. Jézus pedig kézenfogva, felemeié őt, és fölkele. Midőn aztán bement a házba, tanítványai kérdek őt titkon: Miért nem Űzhettük mi ki azt? És mondá nekik: Ez a baj semmi által ki nem mehet, hanem csak imádság és böjtölés által. És onnan elindulván, átmenőnek Galileán; és nem akarta, hogy valaki tudja. Tanítja vala pedig tanítványait, és mondá nekik: Az ember fia az emberek kezeibe adatik, és megölik őt, de megöletvén, harmadnapra feltámad. SZENTBESZÉD Az ifjú, akiről itt szó van, nehéz-nyavalyás volt s ezáltal nagyon gyötörtetett. A nehéz-nyavalya, mely közönségesen az altest kóros idegzetében alapszik, leginkább a holdváltozáskor jelentkezik s azért nevezték az ilyen beteget hold kórosnak. Amint a holdkóros fiú atyja előadta a kérését, Jézus eképen felelt: Oh, hitetlen és romlott nemzedék, meddig ■eszek én veletek, meddig tűrlek titeket? Krisztus Urunk ezen szemrehányását, melyet a holdkóros fiú atyjának és az Írástudóknak tett, nyomban követi az Ó végtelen könyorületessége, amidőn igy szól: Hozzátok őt ide hozzám. És kemény fenyegetés között megparancsolta Jézus a sátánnak, hogy a fiút hagyja el és kiméne belőle az ördög s meggyógyult a gyermek abban az órában. Az ördögi faj nem űzetik ki, csak imádság és böjtölés által. Jézus imádságot követel a gonosz lélek kiűzésére, de ha ezek különös hatalommal bírnak, akkor az Istennel való egyesülés különösen erős és a szív tisztaságára való törekvés, az érzéki ösztönök fékezése s az étel, italban még a szükségesektől való megtartózkodás által is, különösen buzgó és töredelmes legyen. Krisztus Urunk tehát mondani akarja, hogy azoknak, akik erősebb ördögöket akarnak kiűzni, különös szivtisztasággal kell birniok és Istennel legbensőségesebb egyesülésben kell lenniük. Mások szerint ezen eszközök magukra a megszállottakra vonatkoznak, hogy ezek is, amennyiben lelki erejük nincs egészen a sátán hatalmában, saját megszabadulásukra szintén ezen hitet, úgyszintén azt ,ami ebben foglaltatik, felébreszteni kötelesek, az magától értetődik. Amire üdvözítőnk az ilyen gonosz lelkekről tanít, azt a szentatyák utasítása szerint megromlott hajlamaink és szokásos bűneink benső imádság és böjtölés által űzhető ki. Kevélység s érzékiség által jött a bűn a világra; böjtölés által kell az érzékiséget, imádság által pedig a kevélységet legyőzni. BIBLIAI JELENETEK Pál apostolt ajándékokkal halmozzák el. 1
