A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-02 / 22. szám
4. OLDAL A J ó PÁSZTOR ÓHAZAI HÍRADÓ A vallás kiirtása a kádáristák programja BUDAPEST. — Szarka József cikke a Társadalmi Szemle egyik számába három kérdést emel ki, melyeket a szocialista erkölcsi nevelés szempontjából fontosnak tart: a munkára nevelést, a szocialista hazafiasság kialakítását a fiatalságban, és az atheista nevelés problémáit. Ezt Írja: A munka nem automatikusan idézi elő nevelő hatását, a neveléstudomány dolga a munka nevelő hatásának feltételeit kidolgozni. A szociailsta hazafiság és proletár nemzetköziség lényege és tartalma eléggé tisztázva van, de az erre való nevelésnek a már rendekezésünkre álló módszereit még nem alkalmazzuk elég rendszeresen, tudatosan és tömegesen. Minél inkább megközelítj ük hazánkban is nagy történelmi feladatot, a szocializmus felépítését, annál inkább válik lehetővé, hogy a tanulók hazaszeretete a szocialista haza szeretetével, a szocialista társadalmi rend szeretetével azonosuljon. Több mint egy évtizede — pontosan 1960 óta — határozottan és tudatosan nevelési törekvéseink központjába állítottuk a tanulók materialista szellemű nevelését. A valóságban azonban a vallásos vagy idealista világnézetű tanulók száma nagyobb mint a hittanra járókat, illetve a hittanra beiratkozottaké. A tanuló zömére az jellemző, hogy a különböző és ellentétes hatások alatt nem tudnak eligazodni világnézeti kérdésekben. A teendő világos : a tanulóknak ezt a zömét kell egyértelműbb materialista világnézettel felruházni. A világnézeti felemásság sok bajnak forrása. Nem egy esetben ide vezethető vissza a szocializmus elvei iránti bizalmatlanság, a cinizmus, a világnézeti és erkölcsi közömbösség, az önhittség. A vallásos világnézet egyenesen ellentmond annak amit iskolai nevelésünkben meg akarunk valósítani. Nincs kibúvó és nem lehet kompromisszum: ha materialista nevelési céljainkat komolyan vesszük, ha valóban meg kívánjuk valósítani őket, akkor a vallásos nézeteknek nem lehet helye az iskolában a tanulók tudatában! MAGYAR MENEKÜLT KEMPERE NYUGAT-NÉMETORSZAGBAN KARLSRUHE. — A szövetségi bíróság kémkedés miatt, két évi súlyos fegyházbüntetésre ítélt egy volt magyar szabadságharcost, aki az októberi forradalom után került külföldre. A vádlott: egy Mészáros István nevű 24 éves fiatalember. A vádirat szerint Mészáros a magyar kommunista államnak amerikai katonai titkokat árult el. Mészáros a tárgyalás során elmondotta, hogy résztvett az 1966-os kommunista-ellenes forradalomban. A szabadságharc összeomlása után Ausztriába menekült. Egy évvel később Nyugat-Németországba került, ahol az Ulm közelében fekvő Illingen városkában egy rádió-gyárban rm." Ezután a magyar titkosrendőrség besorozta őt tagjai közé és megbízta néhány veszélyes kémfeladattal. Ilymódon Mészáros a “kettős kém” szerepét játszotta. Visszajött Nyugatra és most már amerikai katonai titkok után kutatott. A magyar hatóságok “szívélyesen” közölték vele, hogy kémkedése fejében anynyiszor mehet Magyarországra, ahányszor csak akar. És természetesen azt is megígérték neki, hogy mindenben segítségére lesznek kémtevékenységének végrehajtásában. “ígéretüket meg is tartották — mondotta Mészáros. — Elvitték a legfontosabb kato-Kennedy elnök a Fehér Ház elölt gratulált Alan B. Shepard. Jr.-nak, az első amerikai légürulasnak, teljesítményéhez. Az érdemrend átadásánál az elnök felesége és Mrs. Shepard is jelen volt. Walt Disney neve ma már fogalom. Nem túlzás azt állítani, hogy alig van ember — és gyermek — a világon, aki ne hallott volna róla. Filmjei bejárták a Föld minden zegét-zugát; alakjait, amelyeket ő teremtett meg: Mickey egeret, a három kis malacot, Plútót, Donald kacsát, Bambit, Hófehérkét, Csipkerózsikát és a többieket, világszerte ismerik és szeretk. Walt Disney azonban nemcsak kiváló filmproducer, hanem koronázatlan uralkodója is egy “birodalomnak” — amely ugyan a térképen nem található, mégis jobban ismerik, mint a Föld nem egy csónakok siklanak el és k helyezkedett el. “A fizetés nai állomásokra és aztán meggyenge volt és nagy honvágyam volt” — mondotta Mészáros. Az illingeni üzemben összeismerkedett egy amerikaival, aki olyan magyarok után kutatott, akik felvilágosítást tudnak adni a magyar katonai helyzetről. Ez az amerikai meghívta Mészárost Münchenbe. Ott csatlakozott az amerikai kémelháritó szervezethez, amely megbízta őt azzal, hogy utazzék Magyarországra és szerezzen onnan katonai jellegű információkat. “Nem félt attól, hogy otthon letartóztatják és megbüntetik, amiért résztvett a forradalomban”? — kérdezte tőle Kurt Weber, a tárgyalás elnöke. “Olyan nagy honvágyam volt — válaszolt Mészáros —, hogy nem féltem semmitől és vállaltam minden kockázatot.” Münchenben rövid kiképzést kapott, majd 1968 április 11 -én átvitték a határon és letették magyar területen. De alig ment három mérföldet hazai földön, amikor a magyar határőrök letartóztatták. “Az amerikaiak nem oktattak ki kellőképpen” — mondotta — “különben nem történhetett volna meg ilyes-A magyar ipar Kínában BUDAPEST. — Magyar villamosenergiai szakemberek, küldöttsége utazott Kínába, a kínai villamosítási és távirati fejlesztési tervek tanulmányozására. Azt is megtárgyalják, hogy Magyarország milyen fokozott segítséget tudna adni Kina uj erőmüveinek tervezése, építése és berendezéseink szállítása terén. A magyar nehézipar eddig már egészben vagy részben 10 erőmüvet épített Kínában. kérdezték tőlem, vájjon láttam-e mindezt, amit az amerikaiak tudni akarnak?” A múlt év júliusáig Mészáros tizenegyszer utazott Magyarországra. Minden ilyen utazás után az amerikaiak hazugságmérő készülékkel vizsgálatnak vetették alá őt. “De ez a készülék nem mutatta, hogy ugyanakkor dolgoztam a magyarok részére is” — ismerte be ä vádlott. A tizenkettedik utazás után azonban a lie-detector mégis leleplezte őt. Ezután — a múlt októberében — letartóztatták. Mészáros elmondotta azt Í3, hogy a magyar kommunista titkosrendőrség semmitsem fizetett szolgálataiért. Amikor megtudták, hogy az amerikaiak milyen bőkezűen fizetik őt, úgy vélték, hogy ezzel fedezték a magyar részről esedékes költségeket is. Két év alatt az amerikaiaktól 12,- 500 dollárt kapott. Weber, a tárgyalás elnöke, szarkasztikusán jegyezte meg: “Ebben az esetben az amerikaiak fizették az ellenük folyó kémtevékenységet is, a magyarok helyett.” A bíróság elnöke az ítélet indokolásában leszögezte: “Mészáros súlyosan veszélyeztette az amerikai haderők biztonságát a Német Szövetségi ! Köztársaság területén.” HÁTFÁJÁS, DERÉKFÁJÁS, IZOMFAJAS vagy más végtagíájdaJmak esetéten dörzsölje be a fájás testrészt 4-U EASY It I K készítménnyel melynek kipróbált enyhítő hatását számtalan hálalevél bizonyltja. — Nélkülözhetetlen a háznál. — Registered U S Pat OHice. MaovarJ crvówyszerész készítménye. — Ara $1.50, CANADABAN $2.00. _ Kérjük rendeléséhez a csekkel vagy money ordert mellékelni. — A. ADORJÁN 1970 Lincoln Avenue, Chicago 14, Ili. Bablógyilkosság BÉGS. — A Budapestről 1957 elejéin megszökött 20 éves Adorján József a múlt év márciusában besurrant y It munkáltatóijának, Kari Latzelsberger 74 éves oberlaui kisbirtokosnak a házába, és agyonverte az alvó öregembert. Áldozatát ezután kirabolta, és az istállóban felhalmozott szalma alá rejtette. Adorján az esküdtbiró- 3ági tárgyaláson azzal védekezett, hogy nem akarta meggyilkolni, hanem csak elkábitani áldozatát. Miután első ütése túl erősre sikerült és látta, hogy az öreg paraszt haldoklik, kíméletből, hogy megszabadítsa szenvedéseitől — teljesen szétverte koponyáját. Életfogytiglani börtönre ítélték. exotikus és valóságos kis államát. Disneyland Los Angelestől mintegy 20 mérföldnyire, Anaheim városka szomszédságában “terül el.’’ , Fz a gyermekbirodalom 64 hektárnyi területet foglal el és öt országból áll: Főutcából, Fantázia, Pioneer, Kaland és Jövő országból. Mind az öt más és más élményt, más és más szórakozást biztosit a látogatóknak, kinek-kinek tetszése és érdeklődése köre szerint. A “Főutca” az 50 év előtt Amerika megelevenedett mása. Walt Disney a saját gyerparton aranyásók dolgoznak. Itt elevenedik meg Mark Twain csodálatos világa, Tom Sawyer szigetén. Vad lovasok szórakoztatják a hajó utasait. Káprázatos üvegházakban exotikus virágokat, növényeket, különleges gyümölcsöket láthatnak és Ízlelhetnek meg a látogatók. ‘ ‘Fantázia-ország’’ lete a “Csipkerózsika-kastély.” Itt minden belépővel kezetfog a mechanikai irányítású óriási Mickey egér. És repülőutat tehetünk Dumbon, a szárnyas elefánton, randevuzhatunk Csodaország Alice-ével és részt vehetünk mekkorának csodái közé viszi a gonosz boszorkány tea par-Ferencsik zenekara ámerikáha jön BUDAPEST. (FEC). — A magyar Állami Hangversenyzenekar a jövő év elejére az Egyesült Államokba kapott meghívást. A hangversenykörűt januárban kezdődik és előreláthatólag két hónapig tart. Tárgyalások folynak arról, hogy 1962 tavaszára Svájcba, Franciaországba, Németországba és Ausztriába látogasson a zenekar Ferencsilc János vezetésével. el a kiváncsiakat. Gázlámpák, kézzel csavarható, töflcséres telefonok. A moziban Edison és Pearl White 1914-es filmjeit játszók. A mozi mellett ékszérbolt, dohány, cukor, óra, fényképészeti szaküzlet és egy patika van. De van ezenkívül ott revüszimház, posta, egy régimódi omnibusz és egy öreg-öreg vasút is... A Főutcából az ut “Kalandországba” vezet. Itt hajóra lehet szállni. A mesterséges Mississippi hullámain siklik a gőzős, a “Mark Twain”, amely nevét a Mississippi vidékének nagy mesemondójáról kapta. Hátul van a kereke és a fedélzetéről kétszáz, többé-kevésbé szabadon élő vadállatot, oroszlánt, vízilovat, krokodilt, kígyót, alligátort, elefántot és ki tudja még hányféle állatot láthatunk. Itt-ott megrezzen a mesterséges dzsungel bozótja, egy-egy törpe bukkan elő. a sik területen rézbőrüek táboroznak és vad lovakat törnek be. A hajó mellett kis fából vájt tiján. Blüvész-kellékeket vásárolhatunk, étkezhetünk, szórakozhatunk. Az ország határán hatalmas jéghegy emelkedik; ez a Matterhorn nevű havas 14 emelet magas mása, örök hóval és jégsipkával a tetején. “Jövő-ország” azokat a technikai csodákat mutatja be, amelyekben utódainknak lesz részük. Itt fut körbe az egy sínen szaladó vasút, itt ál a Jövő Háza, a Kémia palota (a vegyészet csodáival), az Aluminium kiállítás, a Holdba repülő rakéta, az Ür bar, a Yacht bár, az Utópia bár. Itt indulhatunk különleges tengeralattjáró útra a mélyvizek világába. A mélyvíz ugyan csak 70 láb mélységű, de mégis az igazi óceánok csodálatos növény és állatvilágát idézi. Disneylandnak hat év alatt 70 országból 19 millió látogatója volt. És itt szószerint kell értelmezni azt a szólásmondást: olyan birodalom ez, amelynek csodájára járnák az emberek ... Mrs. Habid Bourguiba, a tuniszi elnök felesége még 1959-ben washingtoni állatkertnek ajándékozott egy gazella "bébit". Legutóbbi washingtoni látogatásakor megtekintette, hogy a Reem nevű gazellának hogy megy a sora. BRIDESTOWE, Anglia. — A harangozóversenyen Charlie Stevens második lett. Ezt a szép eredményt ügyessége mellett lélekjelenlétének és szigorú kötelességtudásának is köszönhette. Mert harangozás közben ugyan lecsúszott a lábafejére a nadrágja, de ő ezzel mitsem törődve, tovább húzta a harangot. PÁRIS. — Egy magyar származású műgyűjtő, László András, érdekes kiállítást rendezett mintegy száz népispanyol festő müveiből. Egyszerű halászok, parasztok és szerzetesek festették ezeket a nagyobbára vallásos témájú képeket különösen kezdetleges technikával. LONDON. — Egy gazdag özvegy az adóhivatalt tette meg egész vagyona örökösévé. Végrendeletében igy irta: “Egész életemben nagyszerű szórakozást jelentett nekem az adóhivatal félrevezetése, ezért jogosnak tartom, hogy az adóhivatal örökölje minden vagyonomat.” GENF. — Külön eset foglalkoztatja Sváé jogászait. Az egyik bank nenpvolt hajlandó kölcsönt kérő ügyfelének újabb hitelt folyósítani. Az ügyfél úgy állt bosszút a bankon ,hogy bezárt a safe-jébe két élő halat és elutazott. A páncélszoba őrei néhány nap múlva szimatolni kezdtek, mert a teremben iszonyatos bűz kezdett terjengeni. Végül megállapították, hogy melyik a gyanús safe és azt rendőrök jelenlétében kinyitották. A bank megbízásából most több ügyvéd böngészi a büntetőtörvénykönyvet, törik a fejüket, hogy melyik paragrafus húzható rá a safe komisz gazdájára. LONDON. — Szerelem és szánalom vezette Adolphus Hamlint, amikor oltár elé vezette Elizabethet. Elizabeth nagyon beteg volt s a doktor azt mondta Adolphusnak, hogy alig egy éve van még hátra. Legyen legalább ebben az utolsó évében boldog, gondolta Adolphus és megesküdött a halálnak eljegyzett jegyesével. Most Adolphus és Elizabeth gyémántlakodalmat ünnepeltek. ... LONDON. — William Irine a forró vízcsap alá tartotta 3 és 4 éves fiainak kezeit. Kegyetlenséggel vádolva, a bíró előtt azzal védekezett, hogy a gyerekeket, akik azelőtt tűzzel játszottak, meg akarta tanítani a tűz és a forróság veszélyességére. De, tette hozzá, megbánta, amit tett. Pénzbírságot kapott. És leckéztetést a birótól. MÓRA, Svédország. — A városka rendőrei meglepődtek, amikor elfogták egy ellopott autó tolvajait. A kocsit,-amelyet tulajdonosa nem zárt le, három kisfiú lopta el, 9, 7 és 5 évesek. A kilencéves bandavezér be tudta indítani a motort és 5 kilométernyire elvezette. Ülni azonban nem tudott a kormánykerék mögött, mert nem látta volna az utat — igy hát állva vezetett. KOPENHÁGA, Dánia. — Egyik nagy bank pénztárhelyiségében hetenként többször ötesztendős kisleány üldögélt egy pádon. A napokban egy asszony nagyobb összeget vett fel és a pénzkötegből 300 korona a padlóra hullott. Amikor az asszony észrevette a hiányt, már nyoma veszett a pénznek. Fél óra múlva a szomszédos cukorkakereskedő hozta be a bankba a kislányt és elmondotta, hogy a gyerek 300 koronáért csokoládét kért. Kiderült, hogy a kislány, miután észrevette, hogy a bankban a pénzszámolásnál néha leesik néhány korona, rendszeresen bejárt ide és összeszedte a bankjegyeket. Mindért csokoládét vett. LONDON. — Victor Terry 20 éves fiút halálra Ítélték egy bank éjjeli őrének meggyilkolása miatt. A kegyelmi kérvényt a belügyminiszter elutasította. Erre az elitéit anyja Henry Allen hóhérhoz fordult, kétségbeesetten kérte, hogy kimélje fia életét. “Ha szivére hallgat és teljesiti kérésemet, én leszek a leghálásabb anya a világon”, irta Mrs. Terry; “én nem tudok belenyugodni abba, hogy elveszítsem a fiamat”. A hóhér nem tehetett egyebet, továbbította a levelet a miniszternek, aki pedig már kimondta az utolsó szót. BRÜSSZEL, Belgium. — Roger Jan feljelentést tett, hogy ismeretlen tettes fosztogatja a leveleit. A rendőrség figyelni kezdett és hamarosan felfedezte a tettest: A házőrző kutya volt a tolvaj. A kutya kunyhójában 78 félig megrágott levelet találtak. WIESBADEN, Németország. — Edgar Broese törvényszéki Írásszakértőről kiderült, hogy állását hamisított írások alapján kapta meg. Egy évi börtönre Ítélték. S mi több, elitéltek bünperük ujrafelvételét kérik azon az alapon, hogy a hamis Írásszakértő hamis szakértői véleményére volt felépítve a vád és az Ítélet. TURIN, Olaszország. — Kegyetlenkedés cimén feljelentette férjét, Paoli Martonit a felesége. A férj kopaszra nyirta feleségét. Martoni a biróság előtt kijelentette, hogy tettének nem féltékenység volt az oka, hanem az, hogy évek óta hajszálakat talált az ételben. Minden más módszer csődöt mondott, ezért kénytelen volt radikális eszközökhöz nyúlni. A biróság felmentette a férjet. SUDBURY, Ont., Canada. — Raymond Henri St. Jacques 29 éves férfit próbaidőre felvették a rendőr- ség kötelékébe. De állásában csak akkor véglegesítik, ha 230 font testsúlyából legalább 20 fontot lead. UTAZÁS A FÖLD KÖRÜL EGY PERC ALATT 19 millió látogató -Walt Disney országában