A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-02 / 22. szám
L. OLDAL a jó pásztor A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRRÁ NY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Publiühed by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefons CHeiiv 1 5805 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: 5*ry évre _______________$6.00 One Year ____________$6.00 ' H\ évre________________$3.50 Half Year _________ ___$3.50 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio MAG YARORSZÁG FELSZAB A IRTÁSA A magyar nemzet felszabaditásának eshetőségéről nyilatkozott Bertrand Russell, a 89 éves örökifjú angol filozófus. Mielőtt megmondanék, hogy ő miként vélekedik, azok számára, akik tudományos pályáját, akcióit, kampányait, világkörüli utazásait és angliai börtönjárását nem követték figyelemmel, előre kell bocsátani, hogy Bertrand Russell önállóan és bizony szeszélyesen gondolkodó bölcs, filozófiai, történelmi és politikai nézeteit sokszor változtatta, de mégis — minden szavára felfigyel az egész müveit világ, nyugaton és keleten egyaránt. Mint minden józanul gondolkodó ember, ez a szeszélyeiben is józan bölcs azt mondja, hogy retteg egy őrült diktátor szeszélyétől, mellyel temetővé teheti ezt a földet. “Reszketek”, mondja, és hozzáteszi: Csak a bolond nem fél, amikor veszély fenyegeti. A következő percben csúfolkodni kezd: “De miért aggódunk mi az emberiség jövőjéért? Miért rettegünk a világpusztulástól? Hát kellenek emberek? Robotok is tudnak gondolkodni és mindent csinálni, amit emberek szoktak csinálni,” Bertrand Russell legújabb kampánya Anglia atomfegyverkezése ellen irányul, ő lelkesíti és vezeti személyesen a veszettül békebarát angolokat, akik egyre*-másra tüntetnek a skóciai Polaris bázis ellen. Hasonló tüntetéseiért az első világháború idején bebörtönözték. Most térjünk át a magyar felszabadítás kérdésére. Bertrand Russell'azt mondja:- “Ha á szovjetnek sikerül megteremteni az utolsó fegyvert, vagyis azt, amely ellen nincs védekezés, akkor: ;mi nem tehetünk egyebet, prédikálnunk kell ájtatosün, hogy mindnyájan egy Isten gyermekei vagyunk, éljünk tehát békességben egymással. Ha ellenben nekünk sikerül megteremtenünk az utolsó fegyvert, természetesen akkor is mi csak erkölcsös álláspontot foglalhatunk el. De az erkölcsnek nem parancsa az, hogy alávessük magunkat, belenyugodjunk vereségbe. Ha miénk az utolsó fegyver, felszólítjuk a szovjetet, hogy takarodjék Magyarországból és a tolűbi gyarmati sorba döntött középeurópai országokból.” Ugye, nem érti az olvasó. Az angol bölcs egyrészt pacifista elveket vall, másrészt az utolsó fegyvertől reméli az igazság győzelmét e földön, elsősorban Középeurópában. Egyszer úgy nyilatkozott, hogy ő a fegyverkezés hive. A szabad világnak erősnek kell lennie. Mert akin erőt vesz a hatalmi téboly, az inkább elveszejti a világot, semhogy megadná magát. Ez volt Hitler utolsó elgondolása. Sok bölcs szónak egy az okos vége: Erő nélkül nem győzhet az igazság. 1956 november 4-én a szovjet volt erős és ezért győzött — a gazság. MEGÉRTŐ LÉLEK Jake the Barber, polgári nevén John Factor, California! lakos, felajánlott 25,000 dollárt a kubai szabadságharcosok kiváltására. Mi jutott eszébe ennek a Barbernek, aki nem is borbély, hanem realestates? Miért ez a nagylelkűség? Az jutott eszébe, hogy 1933-ban elrabolta őt a chicagói gengsterek egyik legfélelmetesebb figurája, a bandakörökben The Terrible néven becézett .Roger Touhy. Rettenetes Roger előbb megkapta a követelt váltságdíjat, aztán kapott 99 évi börtönt. Nyilván igy gondolkozik Jake the Barber: Castro is ezt érdemli. Kapjon most traktorokat, aztán majd kapjon — nem a bíróságtól, hanem a kiváltott kubai szabadságharcosoktól — 99 évnél többet, roszszabbat. Gyermekkorom zsenge idejéből csak kevésre emlékszem. Arra emlékszem, hogy édesapám mindig örömmel emlegette, hogy 1873-bian Nápolyban születtem. Azért emlegette ezt örömmel, mert engem nagyon szeretett. Apám szegény ember volt, masiniszta. Két fia volt. Én és az öcsém. Az öcsémről kevés szó esett odahaza, mert csöndes fiú volt. 'Annál több rólam, aki dalolásommal és kiáltozásommal betöltöttem a szerény kis házat. Tizenegy esztendős koromban már meglehetősen szép, erős és tiszta kontralto ban gom volt. Egyszer a nápolyi Szent Anna templom orgonistája hallott énekelni és felszólított, hogy énekeljek vasárnaponként la kórusban. Fizetett ezért nekem óriási összeget, egy lírát. Apám nem jó szemmel nézte ezt. Félt tőle, hogy valami kóbor művész válik belőlem. Épen ezért a leghatározottabban felszólított, hogy hagyjam abban az éneklést s tanuljam ki a mérnöki pályát. Tizenöt esztendős koromig tanultam a mérnökséget. De ebben se a száraz matematika érdekelt, hanem a vonalak lágy harmóniája. Akkoriban arra gondoltam, hogy festő leszek. Tizenöt éves voltam, mikor az édesanyám meghalt. Ez eldöntötte a sorsomat. Kijelentettem az apámnak, hogy vagy művész leszek, vagy éhen halok. Erre ő viszont kijelentette, hogy vagy mérnök leszek, vagy éhen halhatok. Inkább választottam az éhenhalás lehetőségét, minthogy életem nagy vágyának teljesedéséről, a művésszé fejlődésről lemondjak. így lettem én vándorló. Faluról-falura jártam és mulatságokon, lakodalmakon, korcsmákban énekeltem pár krajcárért. Tizenkilenc esztendős koromban egy hires baritonista, Moscino, felfedezett. Elvitt az ő tanítómesteréhez, Verginehez, aki első hallásra kijelentette, hogy a hangom nagyon gyenge, nem lesz belőlem semmi. Gondolható, mennyire kétségbe voltam esve. Mégis, két próbaéneklés után elhatározta, hogy tanít. Többi tanítványa nagy szánalommal tekintett rám és meg voltak róla győződve, hogy soha se lesz belőlem semmi. Tanulásomat később félbe kellett szakítanom, mert ka ton a i kötelezetts égem n ele kellett eleget tennem. Egy esztendeig voltam katona. A tizenh arm ad ik tű z ér ezredben szolgáltam. Egy napon, még most is emlékszem, szép nap sütött és én tele torokkal énekeltem, mialatt a zubonyom gombjait fényesítettem. A kapitányom csodálkozva állt meg előttem és figyelte énekemet. —• Mi a foglalkozásod civilben? — kérdezte tőlem. — Kapitány ur, én azt hiszem, remélem, hogy valaha operaénekes leszek. A kapitány nem szólt semmit, de még aznap délután azzal jött vissza hozzám, hogy talált egy tanítót a számomra, aki katonáskodásom alatt is foglalkozik majd velem. 1895-ben léptem először színpadra. Nápolyban. A darabnak, amelyben játszottam, nem volt sikere. Ez levert egy kissé. Visszatértem régi mesteremhez, Verginehez és az ő tanítása alapján, Edquardo Sonsogno igazgatása alatt, Milanóban, a Teatro Liricoban arattam első igazi sikeremet. A közönség nagyon kedves volt hozzám és az újságok kritikusai úgy írtak, hogy láttam, életem hivatását nem tévesztettem el. Ezután siker sikert követett. Nagyszerű ajánlatokat kaptam minden oldalról. A nagy siker 1898 november nyolcadikán volt, mikor ' Leoncavallo operájában, a “Bohéműk'Őgft” először énekeltem Marcellott. Engedjék meg nekem, hogy az operában való éneklés technikájáról egy-két szót szóljak. Az operaénekesnek mindenekelőtt nagyszerű hangjának kell lennie. Azután erős szervezetének, hogy a amivel a szerep tanulás, a sok próba és a játék jár, kibírja. Tessék elhinni nekem, hogy e tulajdonságok nélkül senki se lehet jó énekes. A DALOLNI SZERETNÉK Irta: RUDNYÁNSZKY GYULA KÉRDÉS ÉS FELELET Világ-válság van? Igen. Mit tehetünk a nemzet biztonsága és jövője érdekében? Újabb terheket kell vállalnunk. Ez az értelme Kennedy elnök szózatának, amelyet a kongresszushoz és a nemzethez intézett. És még egy értelme van. Üzenet a szovjetnek: Valahányszor előretörtök vagy előtörni' próbáltok, visszafelé sül el kezetekben a fegyver. Csehszlovákiát bekebeleztétek — a választ megkaptátok a Marshall Tervtől. A Balkánt meg akartátok hódítani — Truman kiverte a bandáitokat Görögországból. Laosban kipróbáltátok az atommentes kisháborut — legyetek elkészülve arra, hogy erőteljesen felfokozzuk kisháborús fegyverkezésünket. Dalolni szeretnék az én galambomnak! Mikor a hétköznap lármája kihalt S az esti homályban gerlék turbékolnak: Ajkára szeretném csókolni a dalt. De ha könnyben ázó arcát megpillantom, Vallomásom húrja elpattan a lanton. Dalolni szeretnék az én galambomnak! De hol van a nemzet, ki hallja dalom? Az Ősök a hősök porladva pihennek S kufárok áruja a forradalom. Aki hü, az koldus; a gyáva merész lett; A honszerelem már csupa üzletrészlet. Dalolni szeretnék az emberiségnek! Tör a bűn, az önzés egymásra vadul; A szivekben gyilkos pokoltüzek égnek. Testvérek eméztő ádáz harca dúl. A nyomor öklöt ráz s belevág dalomba A gyűlölet végső hörgése: a bomba. Dalolni szeretnék csüggedő lelkemnek, Mig benne a kétség ltigyója sziszeg. De mikor a kinok ostorai vernek. Többé a csodákban magam se hiszek. Eltaposott féreg, tűz hamva az álom. Sivatag lét utján hamvát se találom. Óh, ha megujhodnám uj hitben, erőben. Csak egyszer, ulolszor dalt zengeni még! A lét röge szárnyon suhanna előttem S nyilnék a mennyország, amelybe' hivék; A magasba törne, ami halhatatlan: Elszállana lelkem az utolsó dalban. jó énekesnek erősnek kell lennie, nagy testi és lelki erővel kell rendelkeznie, és főleg kitartónak, szorgalmasnak kell lennie. Szükséges, hogy az operaénekes a hangját használni tudja, mit csak úgy tud elérni, ha van mestere, aki állandóan tanítja erre. A művész erre magától a legritkább esetben jön rá. Persze, kell, hogy a jó énekes jó színész is legyen. Máskülönben nem tud hatást gyakorolni a közönségre. Különben nagyon érdekes, hogy mesterem, Vergine majdnem mindegyik szerepre azt mondta, hogy nem felel meg a hangomnak. Sonzogno ellenben valósággá! ráerőszakolt, hogy ugyanazokat énekeljem. S hogy mennyire igaza volt, azt semmi sem igazolja jobban, mint a sikereim. Sonsogno nélkül sose hallottak volna énekelni Angliában és Amerikában. Sonzogno nélkül talán sose lettem volna az, mivé lettem. Bátran őt nevezhetem igazi mesteremnek. Nem tagadom, kissé ideges természetű vagyok. De ez nem is csoda annál, aki annyi ideje dolgozik operai színpadon. Istenem, mi mindent kell egy operaénekesnek •végigcsinálni egy előadás alatt. Szerelmet, gyűlöletet, bosszút kell utánoznia, ezalatt állandóan a karmester pálcáját kell figyelnie, hogy a ritmust és taktust el ne tévessze. S amellett ügyelnie kell arra is, hogy a szerző kívánságainak megfelelőleg alakitsa szerepét. Ideges vagyok, igen, mióta férfi lettem, ideges vagyok, de ez az idegesség szerezte nekem a vagyont, a hirt, a dicsőséget, a művészi magam megbecsülését. . .; Mért ezetv idegességem életem nagy mottójának a következménye: Mindig teljesítsd a kötelességedet!” Végül: Önök bizonyosan kiváncsiak arra, hogy a sok szerep közül, amit énekeltem, melyiket szeretem legjobban? Erre nagyon könnyű és egyszerű a feleletem: Egyiket sem. Én minden szerepemet egyformán szeretem. Mihelyt egy szerepet a kezembe veszek, már szeretem. Különben sem a szerep úgynevezett karaktere érdekel, mint ami a színésznél elsősorban számításba jön. Én elsősorban nem színész, hanem énekes vagyok. Természetesen a szerep énekrészei izgatnak leginkább. E’zek az énekrészek pedig egész biztosan jók zenei szempontból, mert hiszen, ha az az opera zenei tekintetből nem jó, akkor nem is osztják ki belőle a szerepeket. A DISZNÓ MEGSZÓLALT Comte, a hires francia hasbeszélő kiment Rumillybe, ahol éppen vásár volt és egy parasztasszony disznóját kínálta. — Mennyiért adja? — kérdezte Comte. — Ötven frank, — felelte a parasztasszony. — Ennyi pénzért már beszélő disznót vásárolhatok — mondta Comte. — Ejnye — válaszolta az asszony —, hátha ez a disznó jobban tud beszélni, mint maga. — Na, majd meglátjuk — felelte a hasbeszélő és megfogta a disznó két fülét, mire az röfögő hangon megszólalt: — Az asszony hazudik, én csak tiz frankot érek. A parasztasszony, aki rémületében majdnem elájult, odaadta a disznót a hasbeszélőnek tiz frankért. ÁLOMBA MERÜL A MÉREG Mithridates ókori királyról meséli a legenda, hogy szervezete még a legveszedelmesebb mérgeknek is fitytyet hány és még csak hajaszála sem görbült meg halálthozó italoktól. Ez a király állandó rettegésben élt, hogy környezete ételébe és borába mérget fog keverni, vagy esetleg éjszaka, mialatt alszik, fülébe mérget fecskendeznek. Mithridates királynak rettegésében különös és szinte prófétai gondolata támadt, mellyel előre megsejtette a modern immunológia egyik alapelvét. Minden lehetséges méregből először kisebb, aztán mindig növekvő mennyiséget vett be és ilyen módon szervezete minden méreg iránt immunissá vált. A valóságban ma is vannak ilyen Mithridates királyok. A párisi Tudományos Akadémián rövid idővel ezelőtt figyelték meg a méreg-állóság ilyen csodálatos esetét. Néhány mormotát röviddel téli álmuk megkezdése előtt gyilkos pestisbacillussal oltották be. Alig terjedtek el a bacillusok a mormoták testében, amikor az állatok téli álmukba merültek. És csodálatos dolog, a mormoták nyugodtan aludták álmukat, mintha misem történt volna. Egyik hónap mult a másik után s az állatok folytatták egészséges álmukat. És amikor végre tavasz lett s a mormoták felébredtek álmukból, megérkezett hozzájuk a halál is. Ébredésük után két napon belül kitört rajtuk a pestis és csakhamar elpusztultak. Mintha álmukban védőangyal őrködött volna felettük, aki a betegség kitörését megakadályozta, egyszerűen átaludták a pestist. Az álomban sajátságos gyógyító és védő érők rejtőznek. Nemcsak a természet példái tanítják ezt, hanem a tudomány is. Sok fertőző betegségnél a krízist az alvás jelenti, az egészséges álom, melyből már lábadozva ébred a beteg. Morfinisták ldgyógyitására például az elvonókúra közben több napig is eltartó mesterséges álmot idéznek elő és a morfinista gyógyultan ébred. Az álommal sikeresen kezelik sok esetben a súlyos tüdőgyulladást is. Itt van aztán a borzalmas sebmerevgörcs, a tetanusz. Amilyen biztosan segit ellene az idejében való szérumbeoltás, éppen olyan biztos a halál is, ha a tetanusz már egyszer kitört. Tehetetlenül kell gyakran nézni, mint válik a beteg hallatlan kinok között a merevgörcs martalékává. Egy napon megkísérelték, hogy egy ilyen beteget elaltassanak ,hogy legalább a borzalmas halálkinoktól megkíméljék őt. Ha a haldokló mély álmából felébredt, mindig uj és uj altató injekciót kapott és az orvosok azt várták, hogy a menthetetlen beteg legalább nyugodtan és fájdalom nélkül szenderül át majd a halálba. De váratlan dolog történt. Álmában a beteg méregállóvá vált a merevgörcs mérge ellen és amikor felébredt, egészséges volt. Ez eset óta az ilyen hosszabb ideig tartó mesterségesen előidézett álom már több menthetetlennek hitt ember életét mentette meg. Az altatószerek igy közvetve gyógyszerekké lettek, közvetve csak, mert nem maguk gyógyítanak, hanem az álom előidézésével a természet gyógyerőit felébresztik. Kísérleteket folytattak alvókkal, higanypreparátumokat adtak be nagy adagban és mig ezek a preparátumok különben súlyos bélgyuiladásokat, mérgezési tüneteket idéznek elő, az altatószerek előzetes adagolásánál ez a hatás elmaradt. Ez is az álom csodálatos védő és gyógyitó erejét bizonyítja a fertőző betegségekkel szemben. Minden élőlény tehát — mig alszik, valóságos Mithridates király. És p méregállóság hajdan olyan rejtélyes esetei ma már nem tűnnek számunkra megmagyarázhatatlanoknak. A sündisznónak a kigyóméreg nem árt; a szalamander immunis a rettenetes indián nyilméreggel szemben; a tengeri nyúlnak semmi baja nem történik a nadragulyától. Ezek mind a megmérgezhetetlenség csodálatos esetei a természetben. A kutatás legújabb eredményei egyébként kiderítették, hogy Mithridates királynak a megmérgezhetetlenség elérése végett nem is kellett minden méregből fogyasztania, mert érdekes módon a bizonyos méreghez való hozzászokás más mérgekkel szemben is érzéktelenné teszi a szervezetet. Az iszákosokat köztudomásúan nehéz éterrel nar kotizálni, sőt még az ópiumra sem reagálnak. A mérges kigyótól megharapott ember óriási mennyiségű alkoholt fogyaszthat, anélkül, hogy részeg lenne. Egy járvány ellen való védőoltás egyidejűleg immunissá tesz más járványok ellen, mint azt a világháborúban láthattuk. Sőt egyik betegséggel kigyógyithatjuk a másikat, a paralizist. például maláriával kezelik. A mérgek és betegségek között tehát bizonyos versengés áll fenn és ez egyik-másik mérget gyógyszerré tehet a másik ellen. AMSTERDAM, Hollandia. — Egy Peter Gans nevű munkás, aki egy tojásexportkereskedelmi vállalatnál dolgozik, egy tojásra ráirta a nevét. A névjegy egy bochumi leányhoz jutott, majd néhány levélváltás után a fiatalok házasságot kötöttek. Irta: ENRICO CARUSO ÉN ÉS A MŰVÉSZETEM >H
