A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-10-14 / 41. szám

4, ÖLDAL A .TA P4S/THR NAGY DOLLAR-FORINT BŰNÜGY BUDAPEST. — Ness hol­landi bankár niég az első vi­lágháború idején ismerkedett meg Jankovich Honával, aki akkor, mint a Nemzetközi Vö­röskereszt tagja, tevékenyke­dett Hollandiában. Kettőjük kapcsolata évtizedekre meg­szakadt, és azt a holland csak 1947-ben újította fel. Ettől kezdve a magyar vám- és de­vizahatóságok kijátszásával rendszeresen juttatott kisebb­­nagyobb forintösszegeket kül­földi megbízásból Jankovich Ilonán keresztül magyar ügy­feleinek. A bank tulajdonosa Hol­landiában hirhetések és ré­gebbi üzleti kapcsolatai utján megbízásokat szerzett külföl­dön élő magyaroktól, hogy Magyarországon maradt idő­sebb rokonaik támogatására különböző összegeket juttas­son el hozzájuk. Megbízóinak azt állította, hogy a megbízá­sokat a Magyar Nemzeti Bank utján, törvényesen bonyolít­ja le. Ezzel szemben Janko­vich Ilonát — díjazás ellené­ben — megbízta, hogy az álta­la Hollandiában dollárban és más valutában felvett össze­geket forintban fizesse ki a magyarországi lakosodnak. Jankovich Ilonának a kifi­zetésekre onnan volt pénze, hogy évente 6-7 alkalommal Magyarországra utazó turis­tákkal 5000-70,000 forintnyi összeget küldtek neki, pontos listával, kinek mennyit to­vábbítson. Más esetekben ma­gyarországi személyek forin­tot adtak át Jankovich Iloná­nak, amelynek ellenértékét aztán a bank Hollandiában az ottani pénzben kifizette a megjelölt személyeknek. Ily módon Jankovich Ilona több mint félmillió forintos deviza­­büncselekményt követett el, a bankár pedig a jutalékon felül is busás haszonhoz ju­tott, hiszen ismeretes, hogy annak idején a magyar me­nekültektől nevetségesen ala­csony összegekért vásárolták össze a forintot. Dr. Bezsila István budapes­ti lakos, volt ügyvéd, összesen 105,000 forintot vett fel az említett módon. Apor Gizella, egy volt főispán lánya, 53,000 forintot vett fel illegálisan. Bíróság elé kerülnek mások is, akik nagyobb összegeket kaptak, viszont csak figyel­meztetik azokat, akik csak né­hány száz forintot vettek fel. TILOS A FEKETE PULL0VEB - MÉGIS NAGYBAN GYÁRTJÁK BUDAPEST — Az Esti Új­ság panaszoslevelet kapott: “A napokban betértünk a kőbányai Kápolna téren levő Park Sörözőbe. Rendelésün­ket a pincér visszautasította, mondván, hogy mig barátom le nem veszi fekete pullóve­­rét, addig nem szolgál ki. Fe­kete pullóvert ugyanis csak a huligánok viselnek. Barátom­nak le kellett vetni a pullóvert és a szék karfájára akasztani. Csak ekkor hozta ki a pincér a rendelt sört. Miért a ruhája és miért nem a viselkedése alapján döntik el Kőbányán, hogy ki a huligán? Péter Fe­renc.” A lap riportere megindítot­ta a vizsgálatot ebben a vic­ces és komoly ügyben és, mi­után kiderítette, hogy a fe­kete pulloveres barát, Molnár Miklós, állami vállalati titkár és önkéntes rendőr, elment vele a Park Sörözőbe. Ott ki­derült, hogy tévedés történt: a pincér a fekete pullóvert összetévesztette a tarka cow­boy öltözettel. A riporter beszámol a nyo-Ä KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG (FEiC) A budapesti rádói a következő felvilágosítást adta egy hozzáforduló haza­térni kívánónak a kettős ál­lampolgárságra vonatkozóan: Kettős állampolgárság ab­ban az esetben jön létre, ha az országból eltávozott hon­fitársunk külföldi állampol­gárságot nyer. Ezzel ugyanis nem szűnik meg automatiku­san magyar állampolgársága. A legújabb idevonatkozó ma­gyar törvény, az 1957-ik évi 5 törvény az állampolgárság elvesztésének két esetét is­meri: az elbocsátást és az ál­lampolgárságtól való meg­fosztást. Amennyiben ez a két eset nem forog fenn, a külföl­di állampolgárságot elnyert magyar személy továbbra is magyar állampolgárnak te­kintendő és ránézve a magyar törvények kötelezőek s irány­adónak. mozásról: Az üzletvezető készséges, csendes, jóindulatú ember, azt mondja: Rendelkezést kaptak a pincérek, hogy fekete, piros és zöldinges cowboy-nadrágos fiatalokat ne szolgáljanak ki. — A fekete pulloverre is vonatkozott ez? — Nem. Ez az akkor szol­gálatot teljesítő pincér önké­nyeskedése volt. Úgy látszik, félreértette a rendelkezést. — Miből gondolják, hogy minden színes inges vendég huligán? — Rossz tapasztalataink vannak, kérem. Ezek a szmes­­ingesek úgy táncolnak, hogy a dobosnak már nem egyszer ki kellett szólnia: “Vigyáz­zunk egymás testi épségére!” Nagyon komoly problémá­ról lévőn szó, a riporter el­ment a Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalat­hoz is és ott megkérdezte: — Árulnak-e az üzletben fekete pullóvert? — Hogyne, kérem. Minden kötöttárugyár gyártja. re és érdemrendekkel halmoz­ta el a római olympiászon résztvett magyar sportolókat. A kitüntetéseket Dobi nyúj­totta át beszéd kíséretében. Kárpáti, Gerevich, Kovách, Parti és Németh a “Munka Érdemrend” kitüntetést kap­ta, 57 sportoló a “Szocialis­ta Munkáért” érdeméremét, 32-en pedig “Munka Édem­­érem” kitüntetést kapták. Három sportvezetőt a Magyar Népköztársaság arany sport­érmével, kettőt pedig az ezüst fokozattal tüntettek ki. Érdemes megemlíteni azt is, hogy Hegyi Gyula és Gye­­nes András, a Magyar Olym­­piia Bizottság elnöke és tit­kára, Rómában meglátogat­ták Pálmiro Togliattit, az olasz kommunista párt titká­rát. Erről a látogatásról azon­ban az olasz lapok nem tet­tek említést. Amerikai-magyar film Kitüntették az olympikonokat BUDAPEST. — A kormány ■sajtófogadást rendezett a ma­gyar olympikonok tiszteleté­(FEC) Amikor a magyar népi együttes Münchenben vendégszerepeit, Walt Disney látta műsorukat, s miután nagyszerű filmtémának talál­ta, produkcióvezetőit Buda­pestre küldte ahol a Hunga-IKKA — tőzsde a Tüköry utcában BUDAPEST. — A Magyar Nemzet jelenti: Az IKKA utalvány-érvényesítő helyisé­gében naponta sok utalvány cserél gazdát. Számos cso­magutalvány tulajdonos nem váltja be az utalványát, ha­nem eladja forintért. Ehhez joga van, és nem is ez a baj. A baj ott kezdődik, mikor a vevő nem a saját részére vá­sárolja az utalványt, hanem üzérkedik .vele. Ilyen vevő — sajnos — van egynéhány, s ezek nap-napután ott kisérte­nek az IKKA Tükőry utca 4. szám alatti utalvány-igazoló barátságtalan, piszkos, zajos kis helyiségében. Ott alkudoz­nak, veszekednek, kiabálnak, licitálnak. Miféle emberek ezek és mi­lyen módszerei tesznek szert munka nélkül, sokszor busás Az ipari termelékenység egyes iparágakban BUDAPEST. — A szénbá­nyászatban 1949-től 59-ig a munkások száma 54,000-ről 101,000-re növekedett és azo­nos arányban emelkedett a termelés is, azaz az egy mun­kásra eső termelés 1949 óta nem emelkedett. Bár a munka teljesen, a szállítás pedig 50 százalékban gépesítve lett, ennek oka az, hogy az 1952 óta kapott szovjet bányagé­pek Magyarországon használ­hatatlanoknak bizonyultak. A kőolajbányászat mintegy 40 százalékra tehető termelé­kenység-csökkenésének oka egyrészt a régi olaj mezők (délzalai, Budafa-Lovászi) természetes kimerülése, más­részt az 1951-ben feltárt nagylengyeli mező elvizese­­dése. A vas és fémkohászatban a termelékenység emelkedés alacsony, ha figyelembe vesz­­szük, hogy az összes ipari be­ruházások 20 százalékát ez az iparág kapta. A textil-ipar termelékeny­sége 1052 óta visszaesett a könnyűipart elhanyagoló gaz­daság-politika következmé­­nyeképen. Ez az iparág az összes ipari beruházásoknak csak 2-3 százalékát kapta, a géppark átlagosan 70 éves. Ä "KÉTKRAJCÁR0S CÉDULA" MAGYAR FELTALÁLÓJA BUDAPEST. — A levelező­lap 90 éves jubileuma alkal­mából a Postamúzeumban ki­állították a világ minden or­szágának első levelezőlapjait. Az évforduló alkalmával meg­írták az újságok, hogy a ma­gyar és osztrák posta bocsá­tott ki elsőnek ilyen lapokat. Az azonban kimaradt a rövid megemlékezésből, hogy a kor­szakalkotó újítás szellemi atyja magyar ember volt. • A múlt század hatvanas éveiben egy Hoffmann neve­zetű fiatal magyar postatiszt­nek támadt az az ötlete, hogy “kétkrajcáros cédulaformáju levélpapirosokat” kellene for­galomba hozni. A sajtó is foglalkozott a buda-viziváro­­si postahivatal törekvő tiszt­viselőjének merész találmá­rofilm vállalattal megállapod­tak a film gyártására vonat­kozóan. A felvételeket most Tihanyban és környékén meg is kezdték. A film Európa né­peinek táncait fogja bemutat­ni. A népi együttes “Békési Esték”, “Szüreten” és kilenc kisebb számát választották ki felvételre. nyával. Tóth Kálmán, az ak­kori idők népszerű költője, a Fővárosi Lapok befolyásos szerkesztője Gorove István közgazdasági miniszter előtt is szóba hozta a fiatal posta­tiszt zseniális eszméjét. A mi­niszter azt válaszolta, hogy az osztrákok hozzájárulása nélkül semmit sem tehet. És ezzel meg is feneklett a do­log. A jobb sorsra érdemes ta­lálmánynak a véletlen sietett segítségére. Dr. Emanuel Her­mann bécsújhelyi katonai akadémiai .tanár hasonló el­gondolásból cikket irt a bécsi Neue Freie Pressébe. Ennek alapján azután meg is indul­tak a tárgyalások, amelyek­nek eredményeként 1869 ok­tóber elsején a magyar és az osztrák posta forgalomba hozta az első “jegybélyeges levelezési lapokat”, amelyek­nek rövid közleményeit az or­szág minden helyére, távolsá­gi különbség nélkül két uj­­krajcár egyforma díjért to­vábbították. DOLGOZÓ NŐK (FEC) Magyarországon a nők foglalkoztatása terén az utóbbi tiz évben jelentős vál­tozások észlelhetők. A máso­dik világháború előtt az ösz­­szes keresőknek csak mintegy 26-27 százaléka volt nő. Az 50-es évek eleje óta azonban rohamosan nőtt a dolgozó nők száma és 1959-ben elérte az eddig legmagasabb 32.4 szá­zalékot. Mindazonáltal a veze­tő munkakörben dolgozó nők száma aránylag alacsony. Az is feltűnik, hogy az állami iparban foglalkoztatott nők­nek csak 2.7 százalék dolgozik műszaki munkakörben. Mindez azért, mert még mindig “sok előítélet akadá­lyozza a rátermett és képzett nők előrejutását”, irja a “Fi­gyelő.” MEGKEZDŐDÖTT A SOROZÁS BUDAPEST. — Ez évben is, mint mindig, augusztus ló­én kezdődött a sor alá kerülő évfolyamok sorozása. Idén az 1940-es évfolyambelieket so­rozták. A “Petőfi Népe” buz­dítja a fiatalokat, hogy “a ré­gi szép hagyományokat ebben az évben is elevenítsük fel. Helyes lesz, ha a községi ta­nácselnökök és a kommunista ifjúsági szervezetek a soro­zás előtti napokban összehív­ják a sorköteleseket, ihegbe­­szélni a sorozással kapcsola-Iloffmann postatiszt a leve­lezési lapok megjelenése után felvette magyar ünneplő ru­háját, hogy elmenjen a mi­niszterhez számonkérni a ta­lálmányát, amelyet szerinte elloptak tőle. De elhatalmaso­dott tüdőbaja miatt jártányi ereje sem volt. így elmaradt a találkozás. A fiatal posta­tiszt megbántva, csalódottan halt meg. Zseniális ötlete, a népszerű levelezőlap rövid idő alatt elterjedt az egész vilá­gon. Lazd munkafegyelem BUDAPEST. — A “Magyar Ifjúság” a Villamosgép és Kábelgyár exporttervének el­maradt teljesítéséért a laza munkafegyelmet okolja. “Enyhén szólva a laza mun­kafegyelem súlyosabb káro­kat okoz a tervteljesitésben, mint az anyagellátás. Nemrég a Kohó-és Gépipari Miniszté­rium egy brigádja megállapí­totta, hogy a gépgyárban a munkások a munkaidő har­minc százalékát nem a gépek mellett töltik. A minisztérium emberei nem is láttak min­dent. Nem láttak például éjjel a gépe mellett alvó esztergá­lyost. A brigád azt sem vizs­gálta, hogy mennyivel több időt töltenek az étkezésekkel, mint amennyi engedélyezve ban. Hová jutunk ,ha a gép­gyárban 611 ember zöme igy dolgozik?” — irja a lap. UJ PÉNZINTÉZET BR00KLYNBAN jövedelemre? A közelmúltban az V. kerületi rendőrség őri­zetbe vette Reinitz Vilmost, aki üzérkedésből élt. IKKA- utalványokat vásárolt, majd azokért hűtőszekrényeket, porszívókat, motorkerékpáro­kat és más nagyértékü hasz­nálati cikkeket váltott ki s azokat nagy haszonnal elad­ta. Egy-egy hűtőszekrényén 400-600 forintot keresett, de előfordult olyan eset is, hogy 890 forint tiszeségtelen ha­szonnal adott tovább egy hű­tőszekrényt. 1959 decemberétől üzérke­dett nagyban. Közel fél év alatt több mint 100 hűtőszek­rényt (ennyiről van bizonyí­ték) vett meg és adott el. Csu­pán ebből volt 50,000 forint körüli haszna. Emellett üzle­telt Pannónia motorokkal, porszívókkal és egyéb köz­szükségleti cikkekkel is. Ki­használta az utalvány-eladók gyakori kényszerhelyzetét (hogy sürgősen pénzre van szükségük; vagy: az eladó vi­déki lévén, még aznap haza kell utaznia, stb.) Hasznot húzott abból, hogy bizonyos értékes használati cikkek iránt igen nagy a kereslet és felárat fizettetett a vásárlók­kal. A tettenérzés napján, 1960 május 16-án 54,000 forint ér­tékben 6 darab hűtőszek­rényt, 2 darab porszívót és 1 motorkerékpárt vásárolt s mikor a rendőrség kiszállt el­lenőrzésre, addigra már 4 hű­tőszekrényt, 1 porszívót és 1 motorkerékpárt el is adott. Letartóztatták. Egy üzér lebukott — de az üzérkedés nem szűnt meg az IKKA-utalványokkal. Az V. kerületi rendőrség szívós küz­delmet folytat az üzérkedés felszámolásért. Nagy forgalom — nagy haszon BUDAPEST. — Dr. Biró Károly, a 18-ilc kerületi ren­delő orvosa a rendőri nyomo­zás szerint 283 esetben vég­zett Rákóczi úti rendelőjében tiltott terhességmegszaki­­tást. Egy-egy műtétért 800- 1000 forintot kapott. Ahogyan mondani szokás — “még a bőre alatt is pénz volt”. Amikor házkutatást tartottak nála, a fiókok mé­lyén beporosodott, szétdobált pénzkötegeket találtak — ne­héz tízezer forintokat. Dr. Bírónak takarékbetétkönyve volt még a kutyája nevére is. Dr. Biró előzetes letartóz­tatásban várja a bírósági tár­gyalást. Brooklyn lakosságának és gazdasági életének nagy nye­resége lesz egy uj pénzinté­zet, a Brooklyn Savings and Loan Co., amely kevéssel Új­év után megkezdi működését 4660 Ridge Rd.-on, Ridge és Biddulph sarkán. Ez lesz az első ilyen tipusu pénzintézet, Brooklynban és remélni lehet, hogy nagyban hozzá fog já­rulni ennek az egyre növekvő és gazdagodó külvárosnak to­vábbi erőteljes fejlődéséhez. A Brooklyn Savings and Loan Co. elnöke Gombos Zol­tán, a Szabadság és Ameri­kai Magyar Népszava kiadó­szerkesztője, alelnök Ted Mi­­clau, a Black Angus és Stan­dard éttermek tulajdonosa, ügyvezető alelnök Savu Can­­dea, aki korábban a Pioneer Savings vezető tisztviselője volt, pénztárnok George Dob­­rea, a clevelandi román Union és League volt elnöke, titkár és jogtanácsos John J. Sibi­­san clevelandi ügyvéd, audi­tor Kováchy M. Edward a Liberty Publishing Co. audi­tor ja, a közismert Kováchy dinasztia népszerű tagja. Macskazene a világparlamentben Egy Mars-lakó, ha véletlenül betoppant volna az Egyesült Nemzetek felhőkarcoló palotájába a Nagy Vi­ta napjaiban, biztosan felkiáltott volna: “Bolondház!” A filipinó delegátus, egy 74 éves diplomata, hivatkozik arra, hogy a Fülöp Szigeteket az amerikaiak elfoglalták és ott gyarmati uralmat létesitettek, amelyben a nép­nek szólásszabadsága volt, majd önként feladták a kor­mányzat jogát és teljes függetlenséget adtak a filipinó népnek. Kruscsev felé fordulva folytatta: “Vájjon ugyanigy járna el a szovjet Lettországgal, Litvániával, Észtországgal, ha elkezdenének szabadon beszélni? Hogy miképpen járt el Magyarországon szabadon be­szélni merészkedő emberekkel a szovjet, azt az egész világ tudja”. Erre a higgadt, komoly beszédre Krus­csev azzal felelt, hogy újra meg újra öklével dörömbölt az asztalon. És mindjárt szólásra emelkedett az egyik orosz delegátus s azt mondta, hogy ő még válaszra sem méltatja a filipinót, Amerika csatlósát. Szinte hallani lehetett ekkor a láthatatlan Mars-ember szavát: “Bo­londház!” Az éretlen kamasz módjára dörömbölő véreskezü bohóc pofájáról aztán Menzies ausztráliai miniszterel­nök letépte az álarcot. Maró gúnnyal csúfolta Krus­­csevet, aki eleresztette ezt a nagy mondást: “Nemzetek, amelyek elnyomnak más nemzeteket, nem lehetnek maguk, sem szabadok”. Remek, mondta az ausztráliai miniszterelnök, nosza rajta, adja vissza a szovjet a sza­badságot és függetlenséget'az általa elnyomott nemze­teknek! És hozzátette: Az álszenteskedés netovábbja, hogy a szovjet vezér a gyarmatosítást nyugati büníiek kiáltja ki, holott tény az, hogy ma a világ legnagyobb gyarmatosító, elnyomó hatalma a szovjet! És nem ke­­vésbbé álszenteskedő követelés az, hogy Ausztrália ad­jon nyomban teljes függetlenséget a tegnap még em­berevő pápuáknak. Ausztrália a pápuákat fokozatosan előkészíti az önkormányzatra, bűnt követne el a pápuák ellen, ha előkészület nélkül kezükbe adná a kormány­kereket. Az ausztráliai delegátus aztán komolyan elemezte Kruscsev hazugság-propagandájának diszdarabját, az örökbékét Ígérő általános lefegyverzést: A dolog nem oly egyszerű, hogy csökkentsük a fegyverkezést és az eredmény a nemzetközi feszültség enyhülése, a béke megóvása lesz. Ellenkezőleg, a nemzetközi feszültség enyhülése teheti csak lehetővé a fegyverkezés csökken­tését, és a szovjet éppen az ellenkező utón halad: a fe­szültséget, a hidegháborút növeli hazugságpropagandá­val, fenyegetőzéssel, aknamunkával, idegen országok­ba való behatolás kísérletével. Megérkezett a nagy főzés szezonja Uj gáz íőzőkályha veszi át a munkát Még a nagy ünnepi lakomák elkészítése is könnyű önműködő gáz főzőkályhával. Nincs a konyhába zárva állandóan felügyelni és kóstolni. A gondolkodó gáz égő veszi át a lábas felügyeletet, mialatt ön szórakozik. Nincs gond az időzítéssel sem. Az étel meleg marad anélkül, hogy tulfőjön még akkor is, ha a vacsora ideje eltoló­dik. önműködő thermométer ügyel a sültre . . . lezárja a lángot, amikor elkészült a sült hús, vagy csirke. Nézze meg a nagy főzési szezon “Gold Star” gáz főzőkályháit: Caloric, Crown, Dixie-Armaid, Hardwick, Magic Chef, Norge, RCA-Whirlpool, Roper, Sears-Kenmore, Sunray-Grand, Tappan, Universal, WelbiltDetroit Jewel. 4r THE EAST OHIO GAS COMPANY ÓHAZA! HÍRADÓ

Next

/
Thumbnails
Contents