A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-09-23 / 38. szám
8. OLDAU % IA P4S7TOH Pünkösd után 16. vasárnap EVANGÉLIUM Szent Lukács, 14. fej. 1—11 Az időben, mikor Jézus szombati napon egyik főfarizeus házába ment enni, azok szemmel tárták őt. És íme, előtte vala egy vizkóros ember. És megszólalván, Jézus kérdé a törvénytudókat és a farizeusokat, mondván: Szabad-e szombaton gyógyítani? Ezek pedig hallgattak. Akkor Jézus fogván amazt, meggyógyitá és elbocsátá. És szólván nekik, mondá: Ha valakinek közületek szamara, vagy ökre kútba esik, nem huzza-e ki azt rögtön, szombatnapon? És erre nem tudtak felelni neki. A hivatalosaknak pedig példabeszédet monda, észrevevén, miként válogatják az első üléseket, igy beszélvén hozzájuk: Mikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre, nehogy ha náladnál előkelőbb ember volna meghiva, oda jővén az, aki téged és őt meghívta, azt mondja neked: Adj helyet ennék, s akkor szégyenszemre az utolsó helyet kelljen elfoglalnod . . . Hanem mikor meghívnak, eredj, telepedj az utolsó helyre, hogy mikor jövend, aki téged meghívott, azt mondja neked: Barátom, menj feljebb. Akkor dicsőséged leszen az egész asztaltársaság előtt. Mert mindaz, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik. SZENTBESZÉD Diogenes, a hires görög bölcs, aki azt tartotta, hogy az ember annál függetlenebb, annál nagyobb, minél kevesebb szükséglete van és aki éppen ezért nem is házban, de csak hordókban lakott, egyszer — a monda szerint — sáros lábát Plátónak, a görögök egyik legnagyobb bölcselőjének szőnyegébe törölte, ezen szavakat mondván: “Plátó gőgjét taposom.” Mire, ugyancsak a monda szerint, Plátó nagyon okosan és szellemesen igy vágott vissza: “Taposod, de még nagyobb gőggel.” Aki ugyanis más gőgjét tapossa, és azzal dicsekzik, azzal kérkedik, az még gőgösebb, mint akinek iii gőgjét tapossa. Aki valamelyik társaságban csak azért ül az utolsó helyre, hogy azzal tüntessen, hogy észrevegyék is magasabbra vigyék, az látszólag, külsőleg alázatos ugyan, de valójában és belsőleg gőgös, mert csak hiúságból és feltűnésből teszi azt, amit tesz. Avagy aki például csak azért imádkozik, hogy az emberek lássák és dicsérjék, az valóban jobban szolgál magának, mint az Istennek, az jobban imádja önmagát, nint az Istenét. Nem ilyen látszólagos ájtatosságot, nem ilyen külső alázatosságot követel tőlünk az Ur Jézus, midőn a mai szent evangéliumban azt mondja: “és aki magát megalázza, felmagasztaltatik,” de igenis követel tőlünk tényleges ájtatosságot és belső alázatosságot. Azt követeli az Úr, hogy érezzünk bensőnkben, hogy tisztában legyünk azzal, hogy önmagunkban s önmagunktól semmik sem vagyunk, mindenünk a jó Isten adománya, nincs okunk, nincsen jogunk semmire sem büszkének, gőgöseknek lennünk és akkor ha meg van a belső alázatosság, akkor meg {esz a külső alázatosság is . . . Akkor majd nem azt forgatjuk elménkben, hogy ennél is, meg annál is jobbak vagyunk, hanem azt, hogy semmik vagyunk, hogy mások nálunk sokkal jobbak és akkor majd nem keressük az első helyeket, nem versengünk, nem válogatunk, hanem leülünk, ahová épen jutunk s megelégszünk azzal, ami éppen van. Ez az egészségtelen verseny, amely tisztán emberi tekintetre van építve, sajnos, épen olyan régi, mint amilyen régi maga az ember. Az elsőt Ádám kezdte meg és befejezni majd csak az utolsó Ádám fogja ... Az első Ádám gőgjében annyira ment, hogy mintegy versenyre kelt az Úristennel, olyanná akart lenni, mint az Úristen. És az utolsó Ádámig minden pártütő Ádám versenyre kél az Istennel, amidőn gőgjében félrelöki az Isten parancsait és lázadó gyanánt azt mondja Istennek: nem szolgálok Neked . . . Az természetes, hogy az első Ádám elbukott és azután arcának véres verejtékével kellett ennie a mindennapi kenyerét . . . Amint Szent Pál mondja: Legyetek egymás iránt jóságosak, könyörületesek, megbocsájtván egymásnak, mint az Úristen is megbocsájtott nektek az Ur Jézus Krisztusban. Amen. LONDON. — Francis Chapman angol állampolgár, akit illegális tartózkodás miatt kiutasitottak az Egyesült Államokból, a londoni amerikai követség előtt léült a járdára és kijelentette, addig nem táplálkozik, amig vissza nem engedik az Egyesült Államokban élő féleségéhez. “Már annyira megszoktam Amerikát — mondotta —, hogy nem tudok többé shillingben és pennyben gondolkodni!” SIVA ISTEN FOGA Irta: GEORGE DENHOL Az indiai faluiban John Loring ezredes benszülött szakácsa elkeseredetten alkudozott egy kosár friss főzelék fölött a hindu zöldségárussal. Már csak két ána körül forgott a heves hadonászással kisért vita. A szakács egyik kezével megragadta a kosarat, a másikkal az aprópénzt kínálta. A félmeztelen, barna zöldségárus már nyúlt volna a pénz után, amikor lassú lépteikkel egy tehén sétált feléjük. A hindu szakács és a zöldségárus mélyen meghajolt a falu szent tehene előtt. Az állat megállt a kosár előtt. Jóízűen elrcpogtatta a zöldséget. A lakoma után elégedetten tovább ballagott. A két benszülött mégegyszer meghajolt a távozó állat után, azután dühödt rikácsolással és még hevesebb taglejtéssel vitatták, hogy kit illet a kár. A zöldségárus azt állította, hogy a szakács már megvette a kosarat, mig a szakács a két ána árkülönbséggel bizonygatta, hogy még nem vette át az árut. Seila, az ezredes leánya a bungalow erkélyén felkacagott: — Milyen babonásak ezek a bennszülötték — mondotta a fiatal Mason hadnagy. — Hadnagy ur nem régen jött Indiába — vélekedett az ezredes. — Nem ismeri az országot. Csodálatos dolgok történnek itt, amelyek belenyúlnak az ember életébe. Azért is a legkomolyabban kérdezem, honnan szerezte ezt az elefántcsont fogat? — A Siva-templomból. Tegnap megnéztem a szentélyt. Tudom, hogy Seila kisasszony hindu régiségeket gyűjt. Nem tudtam a csábításnak ellentállni, kiloptam ezt a fogat Siva-isten szájából. iSeila érdeklődve előrelhajolt, de az ezredes elrántotta az asztaltól. — Ne nyúlj hozzá, drágám. Szerencsétlenséget hozna rád. Siva a pusztítás istene. Mason, megparancsolom, hogy még ma este vigye vissza a szent fogat a templomba és tegye vissza oda, ahonnan kivette! Mason összeszoritotta az ajkát, nem felelt. Az ezredes túlsókéig él már Indiáiban, — gondolta — öregedő fejét megzavarták a hindu babonák. Turbánns férfi sietett fel a veranda lépcsőjén. Jobbkezével alázatosan üdvözölte az urakat, baljában narancssárga sürgönyt lobogtatott. — Richard Mason szahibnak, Őfelsége indiai hadseregében. Mason felbontotta a sürgönyt, ha’jilsápadttá fakuló arccal olvasta. Apját halálos autószerencsétlenség érte, ugyanabban az órában, amikor ő Siva-isten fogát ellopta. — Siva büntetése a Rombolóé — mondotta ünnepélyesen az ezredes. — A balszerencse megindult. — Még ma este visszaviszem a fogat, — mormolta megtörtén Mason. Seila lesüsában, amelynek lakossága már is rajongott értük. József nádor boldog volt és boldoghogy házába csakhamar beköszönt a gólya. Ez azonban igen szomorú körülmények 'között következett be. 1801 március 8-án tudatták a közönséggel, hogy a nádorné gyermeket szült, akit az udvari káplánnak még módjában volt Pauline névre megkeresztelni, de aki rövidesen meghalt. Maga a szép főhercegasszony is csak tizenegy nappal élte túl gyermekének halálát. Pest-Buda népe őszinte gyáászt öltött, amit egy akkor tötte a szemét, nem szólt semmit. Ahogy bealkonyodott, Mason megindult a Siva-templom felé. A poros ut közepén a britt hadsereg egyik megvadult öszvére rohant feléje; tehetetlen benszülött hajcsárját porfelhőben vonszolta maga mögött. Mason a megvadult állat elé ugrott. Megragadta a kantárt, megfékezte az öszvért. A hajcsár virágos szavakkal hálálkodott, de Mason nem tudta útját folytatni, mert az öszvér úgy meg rúgta a bokáját, hogy azonnal feldagadt. A fiatal tiszt kénytelenségből hordszéket parancsolt, visszavitette magát az ezredes bungalójába. — Ez az átkozott fog várhat még egy napig mormogta magában. — Visszavitte Siva fogát? — sietett eléje izgatottan Loring ezredes. Mason elmagyarázta balesetét. Fájó, megdagadt lábbal nem kúszhat fel a bálvány szájáig. — Siva még jobban haragszik, mint gondoltam — mondotta elsötétülő arccal az öreg ezredes. — Már vissza sem akarja fogadni magától az ellopott fogát. íme, a második szem a -balszerencse láncolatában. Másnap kora reggel az ez redes felverte Masont. Megkérdezte: mikor látta utoljára Seilát? Az -este elment hazulról. Azóta hiába várja. Ágya érintetlen. Az ezredes szolgáival és katonáival már mindenütt keresteti leányát. Mason, akit megdermesztett ez az újabb szerencsétlenség, az ezredessel együtt egész nap kereste az eltűnt leányt. Ám hasztalan kutatták fel az erdőt, a vidéket, Seilának nyoma veszett. — A maga átkozott meggondolatlansága okozta ezt a szerencsétlenséget is — esi korogta az ezredes. A nap hasztalan kereséssel telt el. Mason a sötétség bekö vetkezteti or útnak indul;! Siva hajléka felé. Ezúttal akadálytalanul elérte a temp lomot. Keresztül lopódzott a holdfényben fürdő, elhagyott oszlopcsarnokon át Siva-isten szentélyébe. A Romboló-isten emberfölötti bálvány alakj a kegyetlen mosollyal nézett el Mason feje fölött. A hadnagy rémülten meredt a -szoborra A kárörvendően vigyorgó szájából egyetlen fog sem hiányzott. Sivának már nem kell az ellopott foga. Nem adja vissza érte cserébe az elveszett Seilát. Mason homlokát hideg veríték lepte el. De nem . . . Meg kell az átkozott, balsorsot hozó fogtól szabadulnia! Aranyosan csillogó üreget látott a ballvány testén. Benyomta a fogat a kis üregbe. Éles szúrást érzett az ujjábán. Mintha hegyes tü hasított volna, a húsába. Azután halk, elfojtott nyöszörgést hallott. Az elhaló hang mintha a bölvány testéből törne fel. Mason a szobor mögé került, kis nyitott ajtót látott, amely Sikia-dott röpvers igy fejezett ki: Hív Nemzetünk örvendve gyönyörködött E drága Kintsében, valamig Buda Melly Fő Személyét majd imádta. Nem jutna bánatos árvaságra.-Bizony bánatos árvaságra jutott a fiatal József n-álJor, a magyarság dísze és -büszkesége. Gyászának mai napig fenn maradt emléke az Ürömön épített mauzóleum kápolna. va hátából nyílott. Erős tömjénfelhő csapott az arcába, de a panaszos nyögés is erősödött. Mason behatolt a bálvány belsejébe. Kis kamrába jutott. A gomolygó tömjénfüstben félig eszméletlen női alak feküdt: Seila. Mason karjába ragadta, kivitte Siva cellájából a leányt. A szabad levegőn Seila hamar magához tért. —- Drágám! Hát mégis a hindu papok rabolták el? — kérdezte Mason. — Nem. Én rejtőztem le Siva testében. — De miért? — Vissavittem Siva fogát, mert én is elloptam. Azaz, hogy csakis én loptam el. Maga a Romboló szájából csak az utánzott fogat húzta ki, amelyet én az igazi helyére csempésztem. Rögtön megismertem a faragást, ahogy a kezembe adta. Ilyen utánzóit fogaikat tucatjával árulnák a bazárban. Én nem féltem Siva bosszújától. De amikor az édesapja meghalt, megijedtem. Visszavittem a nagy Pusztitó-isten fogát. De amikor -ki akartam a szentélyből lopódzni, különös zene hangzott fel. Siva papjai és papnői járultak a bálvány elé. Rejtekhelyét kerestem. Siva szolgái könyörtelenül megölik az idegent, aki végig meri nézni az ő titkos éjjeli szertartásaikat. A nyitott ajtón beléptem a szobor belsejébe. Reméltem: a sürü füstben nőm Iáhatnak meg a bálvány testében s reggel majd baj nélkül kiosor.hatok. De a kis ajtó zajtalanul becsukódott mögöttem. Nem mertem kiáltani. Hasztalan tapogattam végig a falat. Nem leltem meg a zárt. A sürü tömjénfüst mindjobban elk-ábitott. Elvesztettem az eszméletemet. — Értem — mondta Mason. — Amikor -belenyomtam a fo gat az üregbe, leszorítottam ujjammal a titkos rugót, mely feltárta a kis ajtót. Rettenetes elgondolni: ha a rejtékajtó fel nem pattan, ott pusztulsz el, szerelmem, a Romboló-isten szörnyű öleléséiben. — Siva megbocsátott nekünk — simult a férfi védőkarjaiba Seila. — Holnap illatos, fehér jázminfüzért fektetünk a szobor térdére, a hindu jegyesek szokása szerint. 94 ÉVES PAP ACÉLMISÉJE BUDAPEST — Az Uj Ember katolikus lap jelenti: Páratlanul ritka papi jubileum színhelye volt Sarlósboldogasszony vasárnapján a jászberényi Nagyboldogaszszony templom. Kovács Mihály tb. kanonok, ny. esperesplébános, az egri főegyházmegye nesztora pappászentelésének 70. évfordulója és alkalmából zsúfolásig megtelt a jászság főtemploma. A hivőserege megilletődötten hallgatta, amikor a 04 éves pap hangján ércesen felhangzott a Glória. Most is nagymisét mondott, mint öt évvel ezelőtt, vasmiséjén. A Szentatya különleges áldását küldte a jubilánsnak. Az acélmise után hívei köszöntötték az ünnepeltet. Megható volt, amikor öreg emberek mentek az acélmisés paphoz, akiket ő esketett, vagy keresztelt. Előszavazások Mindkét tábor privát szavazási próbákat rendez mindenfelé. A Nixon számlálók jelentik, hogy Nixon van előnyben, a Kennedy számlálók több Kennedy szavazót számláltak. (Folytatás a 2-ik oldalról) József nádor orosz felesége Pünkösd után 16. vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté, 25, 14—30 Mondá az Ur e példabeszédet: Egy messze útra menendő ember, eléhivá szolgáit és átadd nekik javait. És egynek öt talentomot ada, másnak pedig kettőt, ismét másnak egyet, kinek-kinek tulajdon tehetsége szerint, és azonnal elindula. Elméne pedig, aki öt talentomot hoza, mondván: Nram! öt talentomot más ötöt nyere. Hasonlóképen az is, aki kettőt vett vala, más kettőt nyere. Aki pedig egyet vett vala, elmenvén, a földbe ásá és elrejtő ura pénzét. Sok idő múlva pedig visszajővén ama szolgák ura, számot vete velők. És eljővén, ki öt telontomot vett vala, más öt teltnomot hoza, mondván: Uram! öt talentomot adtál nekem, más ötöt nyertem rajta. Mondá neki ura: Örülj jó és hiv szolgám! mivelhogy kevésben hü voltál, sokat bízok rád; menj be urad örömébe. Eljőve pedig az is, aki két talentomot vett vala és monda: Uram! két talentomot adtál nekem, ime más kettőt nyertem. Mondá neki, ura: Örülj, jó és hiv szolgám! Mivelhogy a kevésben hü voltál, sokat bízok rád; menj be urad örömébe. Eljővén pedig az is, aki egy talentomot vett vala, mondá: Uram, tudom, hogy kemény ember vagy, aratsz, hol nem vetettél, és gyüj tesz, hol nem hintettél; félvén tehát, elmentem, és talentomodat a földbe rejtettem; ime itt a tied. Felelvén pedig ura, mondá neki: Gonosz és rest szolga! Tudtad, hogy aratok, hol nem vetettem, és gyűjtök, hol nem hintettem; azért pénzemet a pénzváltóknak kell adnod, és én megjővén, kamattal vettem volna meg, ami enyém. Vegyétek el tehát tőle a talentomot, és adjátok annak, akinek tiz talentoma vagyon. Mert mindannak, akinek vagyon, adatik és bővelkedik; attól pedig, akinek nincsen, amije van is, elvétetik tőle. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre: ott leszen sirás és fogak csikorgatása. Ezeket mondván, fölkiálta: Kinek fülei vannak a hallásra, hallja meg. SZENTBESZÉD E példabeszéd kioktat bennünket, hogy mily szigorúan fog számot vetni az Ur Jézus a gonoszokkal az ítélet napján, viszont mily nagy jutalomban fogja részesíteni a jámbor hívőket, akik adományaikat Isten dicsőségére serényen felhasználták. E példabeszédben a messze útra menendő ember alatt értenünk kell Jézus Krisztust ,aki messze útra ment, midőn a földről a mennybe felemelkedett; a halál idején pedig s az utolsó Ítélet napján ismét eljő az Ur. A szolgák alatt értendők a hívek, még pedig úgy a zsidókból, mint a pogányokból lett keresztények és különösen az egyházi elöljárók, akik a példabeszéd szerint az ő uruk javainak sáfáraivá rendeltettek. A javak és a talentumok alatt érteni kell Isten bármely adományát, amelyek nélkül semmit sem vihetünk véghez. Talentumot nyerni annyit tesz, mint Isten adományait növelni azoknak használata által, leginkább pedig jó cselekedetekkel Isten malasztját önmagunkra és másokra gyarapítani. Ezen példabeszéd arra int, hogy kinek-kinek Isten malasztjával teljes erőből együtt kell működni. Sokan ahelyett, hogy az Istentől vett kevés adományokat saját és embertársai javára fordítanák, hanyagságba merülnek és csak nyugalomról gondoskodnak. De ám számot fog vetni az Ur Jézus minden egyes emberrel a testi halál után, rögtön bekövetkezendő részletes Ítélet alkalmával, nyilvánosan pedig az utolsó ítélet napján. Az utolsó ítélet napján, — mondja Szent Gergely —, mindenki meg fogja mutatni, mit munkálkodott. A szentek, kik Istentől nyert kegyelemmel serényen együttműködtek, részesei lesznek Isten dicsőségének, uralkodásának és örömének nagyobb vagy kisebb mértékben, kinek-kinek érdemei szerint. Serényen munkáljuk tehát lelki üdvösségünket, hogy senki ne találtassák közülünk, aki az utolsó Ítélet napján kétségbeejtő félelemmel s borzalommal lépjen az isteni igaz Biró elé. Herodoios temploma
