A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-09-23 / 38. szám

\ ín pírotok

7. OLDAL

Irta: TÖLGYES Y MIHÁLY

■— Milyen ember máskülönben a gróf?

— Jó ember, csak igen indulatos. Nem szabad fellngerelni, nem szabad akaratával ellenkezni, mert akkor mindjárt előveszi a selyemzsinórt.

Ilonka elsápadt. Egy rettenetes aggodalom támadt benne, mely szinte megfagyasztotta benne a vért. Ez a gondolat csak sejtelemkép támadt benne s közelebbről foglalkozni sem mert vele. Oh, hisz az rettenetes lenne.

Kezével izgatottan simitotta meg homlokát, hogy kiűzze elméjéből ezt a gondolatot.

— Nem, nem! Az nem lehet, — mormogta maga elé.

Majd hirtelen társnőjére vetette tekintetét.

— A gróf azt mondta nekem, hogy tudósitotta férjemet. Mit gondol, kedvesem, megtette ő ezt?

Ilma tudta, hogy ezt nem tette a gróf. Hiszen bizonyára nem azért hozta ide az idegen szép fiatal hölgyet, hogy férjének visszaadja.

De ezt nem merte nyiltan kimondani. Félt, hogy ez valahogy fülébe jut a grófnak s akkor kész a veszedelem.

— Ön nem felel, — szólt Ilonka remegve. — Tán gondolja, hogy nem tette a gróf?

— Erre nézve nem nyilatkozhatom, — válaszolt végre Ilma. — Am, ha úgy mondta, akkor bizonyára meg is tette.

Ezt csak azért mondta, nehogy még jobban izgassa Ilonkát, ki már az eddig hallottaktól is egészen oda volt.

Az éj leszállt. A gróf nem mutatta magát. Azt sem tudták, itthon van-e, vagy nincs. A hölgyek magukban költötték el vacsorájukat. Ilonka alig nyúlt valamihez. Rettentő gondolatok nyugtalanították lelkét. A remény, hogy valaha innét kiszabadulhat, egyre halványabb lett.

Eddig sem volt valami nagy bizalma a grófhoz, most rettegett tőle. Mindaz, amit a leányoktól hallott, rettenetes alakban tüntette fel őt. Ez egy valóságos démon, emberi alakban.

Szobájába visszavonulva, szemeit kerülte az álom. Rémes gondolatok gyötörték őt. Izgatott képzelete nem hagyta őt nyugodni. Minden neszre felriadt s úgy rémlett előtte, mintha minden pillanatban jöhetne a ripacsos hóhér, selyemzsinórt tartva kezében.

Közben-közben a láncos kutyák rémes üvöltése is behallatszott. Mindez együttvéve, a legnagyobb fokig csigázta a boldogtalan nő izgatottságát s már-már azt hitte, meg kell őrülnie.

Végre azt is elgondolta magában, hogy hátha fele cem igaz annak, amit ez a leány mondott. Hátha csak ok nélkül rémiteni akarja őt. Talán nem is olyan rossz ember a gróf, mint amilyennek őt mondotta.

Kétség és remény között telt el az éj s Ilonka reggelre még bágyadtabbnak érezte magát, mint este.

Feltette magában, hogy bizonyosságot fog magának szerezni s ha ma eljön hozzá a gróf, igen komolyan fog vele beszélni. Ügyét tisztába kell hozni. Követelni fogja, vajon küldött-e Elemérnek tudósitást vagy sem?

Nem sokára belépett hozzá mindkét leány. Most már Nedda is barátságosab volt iránta és mindenkép serénykedni igyekezett körülötte.

Ilonka nem jól érezte magát s reszketett, mintha láz gyötörné. Ilma egy pohár vizet hozott, melybe csillapitószert vegyitett.

— Igyék ebből, nagysád. Ez jót fog tenni.

Ilonka szomorúan rázta fejét. Egyrészt a reménytelenség okozta apathiából, másrészt félelemből, nem mert enni, mert nem tudta, mit vegyitettek a pohárba. Talán még meg is mérgezik őt.

De a lányok úgy kérték őt s oly szépen könyörögtek, hogy végre mégis ivott a pohárból, miután előbb Ilma is ivott belőle, annak bebizonyítására, hogy nincs benne semmi rossz.

— Ne hagyja el magát asszonyom, — szólt Ilma. — Megesik a szivem, midőn kegyedet igy szenvedni látom. Nem használ ez semmit. Sorsa ezáltal nem lesz könnyebb, sőt ellenkezőleg, elviselhetetlenebb. Legyen erős és igyekezzék beletalálni magát helyzetébe.

— Nem tehetem, kedvesem, -— nem lehet.

— De meg kell kisérleni.

— Oh az lehetetlen. Ebbe én bele nem nyugodhatcm soha, soha.

— Legalább mutatni kell, mintha belenyugodnék. Félre kell vezetni a grófot, igy leghamarább járhat túl az eszén.

— De mi haszna, ha úgy sem menekülhetek ki innét, — zokogott fel Ilonka.

— Most nem menekülhet, ez már igaz. Mi itt olyan helyen vagyunk, ahonnét még a röpke sóhajtás se juthat ki a külvilágba. De azért nem szabad kétségbe esni. Itt agyonsirhatná magát s mégsem érne vele semmit. Küzdje le tehát fájdalmát s tartogassa erejét akkorig, midőn majd igazán szüksége lesz rá. Én hiszem, hogy ez az idő be fog következni. Kegyednek férje van, aki keresi s előbb-utóbb rá fog akadni. És akkor ütni fog

talán a szabadulás és bosszuállás órája nekünk is. Gondolja meg, mily édes lesz a bosszú.

— Oh, a boszuállás nekem nem kenyerem. Szívesen lemondanék a bosszuállásról, csak szabadulhatnék ebből a pokolból.

Ilma tagadólag rázta a fejét.

— Nem úgy asszonyom, — mondotta. — Kegyedben most a kétségbeesés még túlsúlyban van, a bosszúvágy tehát még nem tudott tért foglalni kebelében. De ez is meg lesz még. Ha egyszer izgatottsága lecsillapodok, akkor a megtorlás vágya annál erősebben fog előtérbe lépni. És meg fogja látni, hogy a bosszúvágy sokszor nagyobb szívósságot kölcsönöz a léleknek és több kitartást eredményez, bármi más indulatnál.

— Oh én csak szabadulni óhajtok.

— Ez meg lesz. Én előré látom, hogy ez meg lesz.

— Idegenek nem szoktak megfördulni a kastélyban? — kérdezte Ilonka, más térre vivén át a beszédet.

— Soha, válaszolta Ilma. — Legalább is a mi ittlétünk ideje alatt még senki sem fordult meg itt. Hallottam azonban, hogy több év előtt gyakran fordultak meg itt bizonyos urak, némelykor vadásztak is. Néhány év óta azonban az is elmaradt. Jelenleg a kastélynak egyedüli látogatója egy cigány leány ka, ki némelykor mezei virágokat hoz s akivel unalmunkban el szoktunk csevegni.

Egyszerre egy gondolat villant meg agyában. Hátha ezt a cigányleányt felhasználhatná egy levél kicsempészésére és feladására?

— Mindennap ide szokott jönni ez a leány? — kérdezte. .

— Nem éppen mindennap. Ma azonban valószínűleg eljön, mert már néhány nap óta nem volt itt.

Ilonka maga sem tudta miért, de ez egyszer oly sokat várt a cigányleány látogatásától.

E gondolat enyhitőleg hatott rá s öltözködni kezdett, amiben a leány segítségére volt.

Készen lévén, kedve támadt környezetét jobban szemügyre venni és a szobákat tüzetesebben megnézni.

A nagy ebédlőben tegnap már volt, de nem igen fordított rá figyelmet. Most tehát jobban szemügyre vette.

A falon köröskörül a Kömlőváry grófok arcképei lógtak. A legutolsó helyet a kastély jelenlegi ura, Kömlőváry Ákos foglalta el. Ilonka szinte összerezzent, midőn jól talált arcképét meglátta.

A mellette levő nagy társalgó, pazar berendezésű volt. Szinte hihetetlen, hogy mennyi apróság és művészeti régiség volt ott felhalmozva. A gróf, úgy látszik, nagy müértő és régiség kedvelő. Volt itt minden, ami a szemet gyönyörködtetni képes. A padlón drága keleti szőnyegek, a kandallón pompás régi óra. melynek szerkezetét állítólag egy hazai órás sem érti.

Voltak itt drága mahagóni bútorok; selyempaplanocskák minden sarokban, egy üvegszekrényben nagyszerű arany, ezüst és régi porcellán tárgyak, képek, rézkarcolatok, zenélő órák és sok mindenféle.

Mindez arra mutatott, hogy á ház ura roppant gazdag lehet és mindenesetre nagy mübarát, mert minden korábbi évszázad kiválóbb műtárgyai itt meg vannak.

Tovább mentek és sorjában megnézték a többi szobákat is, melyek mind a házigazda gazdagságáról vagy legalább is finom müizléséről tanúskodtak.

A szemle teljesen kimerített őt, miután anélkül is nagyon bágyadt volt az éjjeli álmatlanság miatt.

Visszakivánkozott szobájába.

— Nem mennénk a kertbe? — kérdezték a lányok.

— Nem, nem, — válaszolt Ilonka. — Legalább én nem. Nagyon ki vagyok merülve s evégből magamra szeretnék maradni.

A másik kettő tehát kiment a kertbe. Ilonka magára maradva, a pamlagra rogyott és ismét gyötrő gondolataiba merült.

— Oh Istenem, világosítsd fel elmémet, gyújts világot lelkemben, hogy tisztábban láthassak. Ha e két leány szavának hitelt lehet adni, akkor Kömlőváry gróf a megtestesült sátán. De ez szinte lehetetlen. Gonosz ember nem lehet oly müértő és szenvedélyes gyűjtő, mint ő.

Amint igy elmerengett volna magában, egyszerre csak összerezzent. Nem hallott ajtónyikorgást, de azért mégis mintegy ösztönszerüleg érezte, hogy valaki itt van.

Ilonka szinte felsikoltott ijedtében . . . meglátta Kömlőváryt, aki egyszerre csak ott termett, mintha az égből pottyant volna alá. Mozdulatlanul állva, Ilonkán nyugtatta félelmetes tűzben égő szemét. Vagy talán nem is olyan félelmes ez a tűz s csak ő látja annak, mindazok után, miket a lányoktól hallott felőle. Egy percig rémülten nézett rá Ilonka.

— Még mindig fél? — kérdezte Kömlőváry szemrehányólag. — Azt hittem, hogy ma már barátságosabb lesz.

— Mondja meg uram, jött-e már tudósítás a férjemtől?

— Még nem, asszonyom.

Ilonka elfödte szemeit kezével és kevés hijja volt, hogy fel nem zokogott.

— Ne takarja el szép szemeit, — szólt most Kömlőváry szinte bánatosan és reszketve az elfogódástól. — Nézzünk nyiltan egymás szemébe. Hallgassa meg, amit mondani akarok.

Ilonka azonban nem nézett rá, hanem úgy, amint volt, betakart arccal bcrült a pamlagra és zokogott.

Kömlőváry egy széket húzott melléje s ráült.

— Asszonyom, — szólt kissé ingerülten —, azért jöttem, hogy helyzetemet feltárjam kegyed előtt.

Hangjából kihallatszott ,hogy a hiúságában sértett férfi beszélt, ez nála mindig veszélyt jelentett.

Ilonkának eszébe jutott mindaz* amit a gróf indulatosságára vonatkozólag a leányoktól hallott s hirtelen fölemelkedett, nehogy őt még jobban felingerelje.

A gróf igy szólt:

— Kegyedre bizonyára az, amit eddig látott és hallott, sajátszerü, sőt talán barátságtalan benyomást tett. Engem a világ különcnek tart, talán az is vagyok, amint láthatta. Ez a félreeső lakhely is arra mutat. De ezt nem én, hanem valamelyik ősöm építette még a háborús időben. Egykor erőssége volt a törökök ellen, ma egy kis paradicsom . . .

— Pokol, pokol! — mondotta Ilonka szinte felnyögve.

Kömlőváry megütközve nézett rá. Talán fecsegtek valamit a leányok? Most azonban nem találta helyénvalónak az indulatoskodást s mosolyogni igyekezett.

— Már ahogy vesszük, asszonyom. Némelyiknek pokol, némelyiknek paradicsom. Távol a világ zajától, itt egyedül magamnak élhetek, kincseim között, melyek a régi daliás időket a lefolyt századok emlékeit újítják meg bennem. A természet örök csendje vesz körül, ebben a védett völgyben még a viharok útja is el van zárva. Egyébiránt, hogy aludt, kedves nagysád e csendes fészekben?

— Oh nagyon csendes, — felet Ilonka szinte gúnyosan. — Az ön kutyái valóban gondoskodnak róla, hogy csendes legyen, üvöltésük miatt egész éjjel nem bírtam aludni.

— Agyonlövetem a bestiákat mind! — kiáltott Kömlőváry.

Ilonka ezalatt összeszedte magát s egy pillantást vetett rá. Asszonyi szemével rögtön észrevette, hogy a gróf fülig szerelmes beléje. Annyit pedig minden nő mintegy ösztönszerüleg tud, hogy egy szerelmes férfivel a nő azt tehet, amit akar.

Kömlőváry folytatta:

— E hely voltakép azóta változott át a legszebb paradicsommá, mióta kegyed itt van.

Ilonka már egész bátor volt s igy szólt erre:

— Én nem vagyok arra hivatva, hogy az ön házát paradicsommá változtassam. Miért nem választott ön mást, miért nem nősült meg?

— Könnyű azt mondani, asszonyom. De én valamint mindenben, úgy ebben is különös vagyok. Nem találtam hozzám valót, akit igazán megszerethettem volna és én szerelem nélkül nősülni nem akarok. Bejártam az egész világot, de riém találtam magamhoz valót és most . . .

Szava itt elakadt. De aztán hirtelen összeszedte magát és folytatta:

— Ezelőtt vagy öt évvel komolyan hittem, hogy iszerelmes tudnék lenni egy nőbe, kit némi távoli rokonság is csatolt hozzám. Szép volt, némeslelkü is volt, müveit is volt és én azt hittem, hogy tálán boldog lehetnék vele. De kosarat kaptam tőle.

Percnyi szünetet tartott, miközben elmerengett a múlt idők emlékein.

— Már azt hittem, hogy szivemből egészen kihalt a szerelem. Egy kiégett vulkánhoz hasonlítottam magam, aki csak a múltnak emlékeiből élősködik. Ekkor megláttam kegyedet . . .

Ilonka hirtelen szavába vágott:

— Tudja meg, hogy én férjes nő vagyok és férjemet szeretem.

Kömlőváry legyintett kezével:

— A férj soha sem akadáty. Ha egy nő már valakit szeret, akkor széttöri a bilincseket, melyek őt szerelme tárgyától elválasztják.

Ilonka erre mitsem válaszolt. Kömlőváry közelebb húzódott hozzá s meg akarta fogni kezét. Ilonka azonban gyorsan felemelkedett ültéből.

— Uram, — mondotta —, kívánom, hogy férjemet tudósítsa ittlétemről. Hálával tartozom ugyan, hogy a rablók kezéből kiszabadított, köszönettel tartozom önnek azért is, hogy vendégszerető házában menhelyet nyújt, de viszont elvárom öntől, hogy lovagias legyen egy védtelen nő iránt.

Ezen szavak hatottak. A gróf felállott s igy szólt komoly udvariassággal:

— Asszonyom, a kegyed kívánsága előttem parancs. Igen fogok örvendeni, ha addig, mig itt lesz, jól érzi magát házamnál. Magától értetődik, hogy minden és mindenki, aki csak itt van, rendelkezésére áll. A kutyákat pedig agyonlövetem mind, nehogy kegyedet háborgathassák.

— Szegény párák, — szólt Ilonka sajnálkozva. — Ezt én nem kívánom. Remélhetőleg nem leszek kénytelen sokáig itt tartózkodni.

— Erre semmit sem válaszolhatok, asszonyom. Minden attól függ, megkapja-e férje a tudósításomat.

— Oh minden bizonnyal meg fogja kapni, — reménykedett Ilonka. — Otthon bizonyára tudni fogják, merre jár s utána küldik a tudósitást.

Kömlőváry erre nem szólt semmit, hanem udvariasan meghajtotta magát és távozott.

(Folytatjuk)

A 7 legjobb vicce

A mennyasszony gyöngéién megcirógatja jövendőbelije arcát.

— Ó, drágám — mondja áradozva —-, milyen szép lesz íz esküvőnk után. Egy test és egy lélek leszünk. Mindent megosztok veled, az örömölet és a bánatodat.

— De drágaságom — öleli át menyasszonyát a vőlegény

—, nekem nincsen bánatom.

— Tudom! De majd lesz, ha egybekeltünk.

HALÁLOZÁS

MERTL JÓZSEF MEGHALT

New York és környéke magyarsága körében évtizedek óta előnyösen ismert volt Mertl József hentestilete a Second Avenuen, amelyet a tulajdonosa Mertl József több évtized alatt egyre nagyobbá tett. Pár évvel ezelőtt kínzó gégebaj támadta meg. Most pedig arról kell hirt adnunk, hogy 74 éves korában szeptember 9-én pénteken elhunyt. Gyászolja több évtizeden át hűséges hitvestársa, széles rokoni és baráti köre.

Mertl József Budapestről jött Amerikába, itt tevékeny részt vett a magyar közéletben, sok alkalommal támogatott magyar rendezvényeket ingyenes hentesárukkal, különösen lelkesedett a magyar sport minden ága iránt, a Magyar Sportegyesületnek diszílnöke volt és ugyancsak diszelnöke volt a New York Ifjúsági Kör és Daltestületnek, amelynek előbb több éven át ünöke volt.

Beteg elme rabjai

Három 17 év körüli fiú állt í bíróság előtt azzal a váddal, hogy a Trailside Museumban megkinoztak és megöltek számos állatot. A bíróság elrendelte a fiuk psihiatríai kivizsgálását és az orvosok jelentése alapján nem Ítélte őket javító intézetre, hanem utasítást adott további orvosi kezelésükre. Whitlatch bíró kijelentette, hogy most az orvosi jelentés után már érti, miképen lehetséges az, hogy intelligens fiuk ilyen elvetemedett cselekedetre szánják el magukat. A fiuk beteg elme rabjai, akik ellenséges érzelmekkel viseltetnek mindennel és mindenkivel szemben, szerencsétlennek érezték magukat és a belső feszültségnek csak ily módon tudtak utat engedni. A bíró kijelentette, hogy a bíróságnak a határozata sokkal jobban fogja szolgálni a fiuk és a társadalomnak az érdekeit, mint a javi.ó intézetbe való beutalás.

Amerikai ballel Oroszországban

MOSZKVA — Az amerikaiorosz kulturális csere egyezmény alapján az amerikai ballet színház vendégszereplésre Oroszországba érkezett. Fellépnek Moszkvában, Leningrádban, Tifliszben és Kievben, vegyes klasszikus és modern programmal. Az első három moszkvai előadásra az összes jegyek már elővételben elkeltek, több mint 10,000 jegyigénylőt el kellett utasítani.

SZÉP ILONKA

SZERENCSÉJE