A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-09-16 / 37. szám
8. OLDAL Iá P4SZTf»í? Pünkösd után 15. vasárnap EVANGÉLIUM Szent Lukács 7, 11—15 Az időben történt, hogy Jézus egy Nairn nevű városba méné és vele ménének tanítványai s nagy népsokaság. Mikor pedig a város kapujához közeledett, ime egy halottat vivének ki, egyetlen fiát egy anyának, aki özvegy volt s a város sok népe méné vele . . . Kit mikor meglátott az Ur, megkönyörülvén j rajta, mondá neki: Ne sirj. És oda menvén, illeté a i koporsót, mire azok, akik viszik vala, megállanak. És mondá: Ifjú, mondom neked, kelj fel. És felüle a halott és beszélni kezde. És átadá őt az anyjának. SZENTBESZÉD “Az időben Jézus egy városiba méné, amely Maimnak nevezteték. Mikor pedig a város kapujához közeledett, ime egy halott viteték ki, egyetlen fia anyjának, ki özvegy vala.” Jézus Naimba megy s ott egy halottal találkozik. A halott egy özvegynek egyetlen fia. Nairn annyit jelent, mint kedves, Jézus ; tehát egy kedves helyre megy és mégis mily szomorú menet jön elébe. Kedves helyre megy, hogy kissé megpihenjen, hogy lelke felüdüljön, kedélye felviduljon s ime pihenésről szó sem lehet; kedélye elborul, a lelke pedig megnehezül, hiszen halottat lát, egy özvegy asszonynak egyetlen fiát. Ez az élet, kedves Olvasóim. Ez a világi, a földi élet képe. Kedves helyeket keresünk abban kedves dolgok után járunk szüntelen, valahogy szeretnénk kedvessé tenni körülöttünk mindent: a hajlékunkat, a környezetünket, az embereket és az eseményeket egyaránt, de haj, amidőn “Nairn,” vagyis a “kedves’ felé törekszünk, mindig találkozunk mi is egy-eg> halottal, egy-egy bánattal, egy-egy szenvedéssel, mely azt mondja nekünk: Ember, az élet nem menyasszonyi menet és nem lakodalom csupán; van abban, sőt talán még sokkal több halottas menet is, van abban talán még sokkal több temetés is. Ember, az élet nem csupán derű, van abban nagyon sok ború is, az élet nemcsak fény, van abbar tagyon sok árny is és az életbe nem minden rózsa van abban nagyon sok tövis is . . . Ámde nemcsak testi halottakkal találkozunk ai Jetben, nemcsak testi bajok és szenvedések szegélyezik az életnek utait, hanem vannak abban leik: halottak, vannak abban lelki bajok és szenvedései ;'s. És a holt testeknél sokkal szomorúbbak a holt lel , ;ek, a testi bajoknál és szenvedéseknél sokkal fájóboak a lelki bajok és szenvedések. A holttestnek utjt — amint jól tudjuk — a sírba vezet, ahol az a test el porhad ugyan, de poraiból előbb vagy utóbb uj élet támad, a holt léleknek útja azonban a kárhozatbí visz ,ahol ugyan nincsen poriadás, de nincsen — feltámadás Sem! De van, igenis van; van Krisztusnál, aki amint annak a naimi halottnak azt mondta: “Ifjú mondom neked, kelj fel,” úgy annak a halott léleknek, a lelki halottnak is azt mondja: “Bízzál fiam, a te hited megszabadított téged.” Igenis, van úgy testi, mint lelki feltámadás annál, aki azt mondta magáról: “Ér. vagyok az élet és a feltámadás, aki én bennem hisz, ha meg is halt, élni fog.” Meghalt a naimi ifjú, azonban Krisztus szavára feltámadt; meghalt Lázár, de Jézus neki is azt mondta: “Lázár, jöjj ki!” sőt meghalt maga Krisztus is, de harmadnapra saját szavára és saját erejéből ő is feltámadt; meghalunk valamennyien, meghal minden ember, de egyszer majd az Ur mindenkinek azt fogja mondani: “Kelj föl!” Mert hát, aki teremtett bennünket, az fel is támaszthat, aki testünket a nemlétezésből a létbe helyezte át, az azt a testet a porból még inkább keltheti fel uj életre . . . Mert hiszen a teremtés nagyobb csoda, mint a feltámadás. A teremtés ugyanis egészen uj élet, a feltámadás azonban az életnek csak egy újabb formája. Kelj fel testem az éj sötétségéből a nappal világosságára, mert a világosság a te mindened, de kelj fel lelkem is a bűn sötétségéből az erény fényességére, mert a fényesség a te mindened, mert neked hit, remény és szeretet kell, ezek nélkül sötét vagy, sorvadt vagy, halott vagy. Ne feledjük el, kedves Olvasóim, amit Krisztus Jézus a naimi ifjúnak mondott: “Kelj föl!” az voltaképen mi nékünk — mindanynyiunknak szól. Kelj fel, kelj fel az életre, mert ha már a testednek is élnie kell, jóllehet, csak a porból lett, akkor még inkább kell élnie lelkednek, amely az Istentől való. A léleknek élete a földön a hit, azért higyj, remélj és szeress és a hit majd megszabadít téged. Amen. Kai emueri muiaija De, anogyan oi egy művész eineuaexz. AMIKOR JERUZSÁLEMBEN JANICSÁROK URALKODTAK LONDON. — Uj rend lépett életbe az angol börtönökben: A foglyok tea pártikra meghívhatnak rokonokat. A pártik jövedelméből fedezik a felmerülő kiadásokat. A teát a foglyok főzik és szolgálják fel. A magyar irodalomtörténet régóta meglehetősen mosto- ] hán kezeli a 18-ik század ka- , tolikus íróit. Pedig, ha nem is találunk közöttük Páz- < mány méretű egyéniségeket, : szép számmal akadnak kisebb i fényű csillagok, akiket méltatlanul borit a feledés köde. Közülük való Kiss István ferences is, aki olyan müvei gazdagitota rendjét, amivel a régi magyar irodalom nemigen dicsekedhet: útleírással. A könyv — “Jeruzsálemi utazás” — másfél századán át ismeretlenül, kéziratban lappangott a gyöngyösi ferences könyvtáriban. Először 1919- ben jelent meg róla egy rövid anulmány. Maga a mü a magyar könyvpiacra mind ez ideig nem került. Kiss István, aki 1733-ban Jászberényben jött “e tsalárd /ilágra” —- 1768 májusában ndult el a kecskeméti Szent Vliklós kolostorból Palesztina 'elé, hogy, mint a szentföldi erences őrség tagja, két évet öltsön az Ur életének és halálának színhelyén. Nyugatiak vette útját, Bécsen, Grálon át Triesztbe, hogy onnan Velence és Alexandria érinté;ével, az akkor török uralom ilatt állt Palesztinába hajózzon. A rendi előírásoknak megfelelően egyetlen garas nélcül, magát teljesen Istenre és az emberek jóságára bízva átázik. Poggyásza: egy láda meg egy bádog “skátula”, imiben iratait hordja. Bizalnában nem is csalatkozik. Mindenütt akad jó ember, aki ;ovább segíti a Jézus szeretedért koldusként vándorló szerzetest. Nemcsak a hazai ‘jó magyar tejet szopó irgalmas vendégfogadós” és a ‘Kálvinus tudománya szerint élő” falusi törvénybiró szánja meg, hanem a távoli tengerek hajósai, sőt az egyiptomi és palesztinai mohamedánok is. Bécsben például “jászárokszállási gavallér. Petes And'ás praetoricnus hadnagy ur” látja vendégül a magyar gárdisták roppant palotájában itt végigjárja a királyi palotát is, ahol “érzékenyül mulatoz a látás és semmiben unalmat nem szenved.” Cső dálatra ragadják a “hat-hét íyolc rétü paloták”, a szebb nél szebb hinták, a sürgő-forgó polgárok, akik “magyaron szági hízott marháknak kövérivei, több ezer meg ezer ürü ’ivei töltik gyomrokat, tobák javai tömik orrukat, kenyéré vei táplálják magokat”. De igazán csak a magyar gárdis tákért lelkesedik: “Az magyar gárdisták Béts várassa nak oly ékességi, mint ameny nyi magyar angyalok, vagy khinai toliakkal tündöklő ara nyos pávák röpdösnének a tágas utzákon, a népes piratzo kon. Nints, aki nyomok után is nem szemeskedne reá jók és utánnok nem tekéntene. paripákon hánytattyák kartsu testeket, égi vitézeknek láttatnak lenni.” bé a tengerbe és nyellyen el bennünket annak az ő mélysége . . . Semmiképpen nem halunk mi a tengernek örvényes fenekén, hanem harmadnapra, mint Jónás, elevente megjelenünk a földnek színén! Kis István igyekezett megmenteni a szerencsétlent, de nem tudta. A fiatalember a tengerbe vetette magát. Alexandriából egy “czifra ánglus polás'ka gállyán” utazik tovább a Szentföld partjai felé. Útja végcélját, Jeruzsálemet, öthónapi fárasztó utazás után, szeptember 10-én éri el. “Mihelest az öszvér hátáról szép csendesen leereszkedtem, mingyárt' mély alázatossággal a Sz. Földre I artzaimra borultam és a Szent Földet édesdeden megcsókoltam, meleyt az Ur Jézus Krisztusnak szentséges lábai tapodtak és tsendessen a Te Deum laudaimust elmondottam hálaadásul.” Végtelen boldog Jézus életének, szenvedéseinek, halálának és feltámadásának földjén. Könnyezve borul le szent mámorban mutatja be miséjét a Szent Sir-templom ban, s végigjár minden széni helyet: Jeruzsálemet, Bethle hemet, Názáretet, Jerikót, í Táborhegyet, a Jordán part jait. Pontos leírást ad róluk elsorolja történetüket, úgy hogy könyve alapos szentföl di útikalauzzá növekedik. Legérdekesébb oldalai eb ben a részben is azok, aho személyes élményeit mesél el. Ebben az időben a szentföldi zarándok, főképp pedig a szent helyeket őrző feren ces szerzetes élete tele var szenvedéssel, “mivel a tömén télén s-ok adófizetésre is nem igen bátorságos szabadsággá kedveznek a török tisztek í Sz. Városban tartózkodó szer zetesekhez. Sőtt a bentlakó keresztények is félelemmé laknak közöttük”. “Vannak ollyan utzák a Salamon temploma körül, amellyekre a keresztényeknek tilalmas a bémenetel is. A szerzetesek pedig j anitsároiknak őrizete nél kül a klastrombul ki nem lép hetnek. Mert az utzákon, si bátorokon az mahametánus csötselék gyermekektől egyebet nem vesznek fel csufsá goknál, darab köveknél, keire- i vetéseknél. Illyen itt a Kris : íusért az élet. A jókedélyü magyar barát Alázatával, józanságával és humorával meghódítja a legvadabb “mahumetánusokat” ’s. Amikor más nemzetiségű "endtársai sírva fogadnak az >ket zaklató tömeg közepén, '5 nyájasságával eléri, hogy vállát veregetik és barátkoznak vele. Két esztendőt tölt ilyen körülmények között Jeruzsálemben, hazájáért, annak békességéért, jász nemzetéért Imádkozva. S hazatérve rendtársai számára okulásul, ebédlői olvasmányul Írja meg élményeit. Becsből deiizsantzon iparkodik Styrián, Grétzen; Kráíyitz országon keresztül Triesztbe. Itt is feljegyez mindent, ami megragadta figyelmét: a jól müveit földeket, a isinos városokat, a lakosok nyakán lógó “szörnyű nagy gelyvaságot”, a “háromlábú kőakasztót, vagy a gonoszok palotáját, mellyeln függött volt egy posta legény”, a fegyveres magyar katonákat, akik “vígan talpallottak a dlelizsántz mellett”, hogy a “sóik útonálló haramiaságtól” őrizzék az utasokat. “Mivelhogy itt nagyok a hegyek, bokrosok a fenyvesek, éjjel és nappal ólálkodnak az utasok rabolásira és a portékás szekereknek felzsákmányozására.” Triesztből egy Jchannes- Baptista Grandi ne-vü olasz! viszi át Isten nevében Velencébe “csajka gállyátskáján”. Itt éli át az első tengeri vihart. “A várostól alig voltunk egy ágyú lövetnyire- meséli — imé, iszonyú sötét felyhők kerekedtek, tömöttek voltak lárma szélvészekkel, zápor kő esőkkel, menykövekkel. És dél felől olly sürü és szörnyű csattogás, sebes szélfuvás hirtelen támada, a mér ges tengeri habok csaknem elboriták a gállyátsXái és kevés híja volt, hogy a tengernek örvényében mind gállyástól együtt le nem sodortattunk. Engem a gállyások a csajkának fenekére botsájtván, bézártak egy röjtök tömlötz forma szurdikba, magok pedig felül veszőttek a nagy robajjal csapdosó habokkal és ellenséges szélvésszel, egyetemben jajgattak a szabadulás felől. Én pedig térden állva, két szemeimet kendötskémmel bekötvén erősen, a feszületet markomban szorítván, mint az hóhér előtt álló rab, úgy vártam a keserű halált, a tengerben való merületet.” Velencéből, ahol néhány nagyon kellemes napot tölt, Petrina Ágoston dalmata nemzetbéli gállyakapitány viszi tovább, ugyancsak Isten nevében, hajóján Alexandriába. “Felihágván a gráditsokon az roppant gállyába, tsak el bámultam az épületben, a gyönyörű tengeri fa-palotán. Nagy, mert hosszúsága vagy hatvan lépésnyi. A szélességének belső-világossága jó 17 lépésekre terjed. Az hátulsó részét nevezik puppának. Ez 3t különös rétekre vagyon ípitve igen pompássan . . . A. puppában vagyon a széf ebédlőház, mint egy pompái palota . . .” Oly alaposan és színesen írja le a hajót és a hajósok Hetét, hogy az már magában s hajózási irodalmunk érté ces és érdekes forrásává te szí könyvét. Legmeghatóbb fejezete, melyben egyik fia al utitársa, egy István nevi /lelencei kalmár szomorú ese ét meséli el. Szegény Istvár 1 tengeri útba beleőrült. Egy nap azzal fordult hozzá: — Pater István! Ugorjunk LEVETETTE AZ ÁLARCOT Mi kezdettől tudtuk, hogy Kruscsev a párisi csúcskonferenciát, amelyre éveken át várt, nem a U-2 kémrepülés miatt robbantotta fel, hanem azért, mert meggyőződött arról, hogy a Nyugat nem hajlandó neki a zöldasztalnál odadobni Nyugat-Berlint. Minthogy igy békés utón nem hódithatja meg Nyugat-Berlint, nyomással megfélemlítéssel, fenyegetőzéssel próbálkozik. A nyomás Berlinben már megkezdődött, a város szovjetzónájába való belépést a kommunista bábkormány kommunista rendőri engedélytől tette függővé. És egyben a keletnémet vörös pojácák uj ultimátumot bocsátottak ki: 1962 végéig az amerikai, angol és francia katonaságnak ki kell vonulnia Nyugat-Berlinből, a várost bekebelezik a keletnémet szovjetzónába. Hogy a Nyugat erre a kihivásra miként felel, az most megbeszélés tárgya. Nem bocsátkozunk találgatásokba; legyen elég most az a megállapitás, hogy Kruscsev levetette álarcát, nem tagadhatja többé, hogy a csúcskonferenciát jóelőre megfontolt szándékkal robbantotta fel. Igy néztünk ki? — A tudósok szerint ez a Tanganyikában felfedezett koponya (baloldal) a legrégibl smberi maradvány. Korát a tudósok 600.000 évre becsülik. A jobboldali kép az úgynevezett keletafri tai embert mutatja be, ahogyan őt egy művész elképzeli. Pünkösd után 15. vasárnap ■ EVANGÉLIUM 1 Szent Máté 22, 36—46 ■ Azon időben: Egy törvénytudó jőve Jézushoz, ■ dsértvén őt és mondván: Mester, melyik a főparan- m solat a törvényben? Mondá neki Jézus: Szeresseed 1 l te Uradat Istenedet teljes szivedből és teljes lelked- 9 >ől és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első pa- 9 ancsolat. A második pedig hasonló ehhez: Szeres- fl ■ed felebarátodat, mint tennenmagadat. E két párán- ■ isolaton függ az egész törvény és a próféták. Össze- 1 fyüjtvén pedig a farizeusokat, kérdé őket Jézus, ■ nondván: Mit tartotok ti Krisztus felől? Ki fia? 1 Jondá nekik: Miképen híja tehát Dávid őt lélekben | Jrának, mondván: Mondá az Ur az én Uramnak: I Jlj az én jobbomra, mig ellenségeidet lábaid zsámo- j yává teszem? Ha tehát Dávid őt Urának híja, mimólon fia ő? És senki egy szót sem feleihete neki, sem lem meré őt senki az naptól többé kérdeni. SZENTBESZÉD Midőn Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, a farizeusok közül előállott egy törvénytudó és kérdé Jézustól: Mester, melyik a főparancsolat a törvényben? Mondá Jézus a törvénytudónak: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szivedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második parancs hasonló ehhez, tudniillik a második parancs az első paranccsal együtt van megparancsolva. Szeressed tehát felebarátodat, mint tennenmagadat. E két parancsolaton, Isten s felebarát iránti szeretet parancsain függ az egész törvény és a próféták. Azért mondja Szent Pál a következőket: “Aki felebarátját szereti, a törvényt betöltötte. Mert: ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen, ne kívánd a másét ... és ami egyéb parancsolat van, mind ebben az igében foglaltatik: Szeresd felebarátodat, mint tennenmagadat.” Az Ur Jézus Krisztus felhasználta az alkalmat, midőn a farizeusok Őt megkisérték, hogy nekik személyéről és méltóságáról, hogy ezáltal minket is arra tanítson, hogy a rosszat jóra változtassuk, a kísértést oktatásra, a képmutatást tanitásra, a rossz tettet Jótéteménnyé változtassuk. Tanította Jézus ezen alkalommal a farizeusokat una, hogy a Messiás, azaz a Krisztus nemcsak tiszta ember, — amint ők vélték —, de Isten is, ember is. és pedig, összegyüjtvén a farizeusokat a templomban, kérdé őket Jézus, mondván: Mit tartotok ti Krisztus felől? Vagyis a törvényben megígért Messiás felől? Ki fia a Szentirás vallomása szerint? Mondák a farizeusok Jézusnak: Dávidé. A farizeusoknak azt kellett volna mondaniok, hogy Krisztus, mint Isten, Is:ennek Fia — a Szentirásnak eme szavai szerint: “Fiam vagy te, én ma szültelek téged,” mint ember pedig: Dávidnak fia. Ámde a farizeusok, akik isteni sugallat hiányában voltak, emberi elképzeléssel azt hitték, hogy Krisztus csak tiszta ember. A farizeusok részéről helyes lett volna a felelet, ha azt mondták volna, hogy a Messiás, a Krisztus emberi természete szerint fia Dávidnak, isteni természete szerint azonban úgy Dávidnak, mint mindnyájunknak Ura. Ámde, mivel a farizeusok a földi Messiás eszméjével voltak eltelve, ki nekik Dávid földi országát vissza fogja állítani, azért homályosak voltak előttük a Messiás isteni természetéről szóló jövendölések; ennélfogva a farizeusok megszégyenülve visszavonultak és senki közülök egy szót se felelhettek Jézusnak, sem nem merték a farizeusok többé fogas kérdésekkel faggatni az Ur Jézust. Isten és felebaráti szeretet vezéreljen minket is az élet utain. Teljes szivünkből, teljes elménkből, teljes lelkűnkből szeressük Istenünket végtelen tulajdonságainál fogva s ama végtelen jótéteményekért, amelyekkel Isten minket elhalmozott és naponkint älhalmoz. Isten iránti szeretetből kifolyólag szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat, mert Isten az 5 képét viselő teremtményeiben is akar szerettetni.
