A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-09-16 / 37. szám

\ tri P^WOR

7. OLDAL

:— Legalább tudósitotta-e? — kérdezte Ilonka fölvetve fejét, miközben a remény sugara villant meg szemében.

— Legyen nyugodt, nagyságos asszonyom, javát én szivemen hordom.

Ez igen kétértelmű felelet volt. Ilonka mégis jót magyarázott ki belőle s némileg lecsillapodott.

— Addig is, — tette hozzá a gróf —, érezze magát úgy, mint otthon. Tekintse magáénak kastélyomat. Mindenki, aki csak itt van, a kegyed rendelkezésére áll.

Ilonka csakugyan megnyugodott. Négy-öt nap is nagy idő, de feltette magában, hogy felvértezi magát türelemrhel. Annál nagyobb lesz aztán a viszontlátás öröme.

A gróf magára hagyta őt, miután még tudtára adta, hogyha éppen friss levegőt akarna szivni, a kastély déli sarkán levő virágos kert is rendelkezésére áll. A kastély hátulsó terrasza éppen oda vezet.

Ez a virágos kert körülbelül százötven négyszögölnyi terüeltet foglalt magában s gondos ápolásban részesült. Az udvar többi részétől rácskerités által volt elválasztva.

A gróf, Ilonka szobájából távozva, kiment a kapu melletti kis ajtón, melynek kulcsát mindig magánál hordta. Útja egyenesen a cigánytáborba vezette. Elérkezettnek látta az időt, hogy a bűvös ital végett egy komoly szót beszéljen Verával.

A vén cigánynő alázatos vigyorgással fagadta őt, a kis Elma azonban óvakodott tőle, mert attól félt, hogy a kegyelmes ur ismét keztyüt szab neki.

Ők már tudták, hogy a gróf nagy utazóhintóban megérkezett s egy szép nőt is hozott magával.

A gróf a vén cigányasszonnyal a belső fülkébe vonult vissza, amely egyszer Jutka lakosztályát képezte. Ott rosszkedvűen ledobta magát a szőnyegfekhelyre.

—- Vera, — mondotta —, most a te művészetedre, illetőleg boszorkányságodra van szükségem. Adj abból az italból.

A vén cigánynő kutató pillantást vetett rá. Nem tetszett neki, hogy a gróf idegen nőkért rajong s ezek egyikét hozta ide.

— Kegyelmes ur, — mondotta —, mi szüksége van a bájitalra, mikor ez a bizonyos nő már itt van?

— Micsoda nőről beszélsz te? — pattant fel a gróf.

•— Arról, akit magával hozott a hintóbán.

Kömlőváry hirtelen ránézett.

— Ki látta? — kérdezte kitörő haraggal. Nyilván árulástól tartott.

— Ne féljen, kegyelmes ur, Elma látta csak s eddigelé kettőnkön kivül még senki sem tudja.' Kegyelmes ur tudja, hogy én feltétlen hive vagyok.

— Hol az a kis fruska? — kérdezte a gróf még mindig ingerülten.

— Ne bántsa őt kegyelmes ur. Nem tehet ő arról, hogy szeme van, amellyel lát és nyelve van, amellyel nekem elmondta, amit látott.

— De mit mászkál az mindenfelé ott is, ahol nem kell?

— Füveket, gyopárt szed az istenadta s egy-egy szál virágért még a legmeredekebb hegyet is megmássza. Olyan az, mint egy zerge.

Kömlőváry bosszús mozdulatot tett.

— Jobb volna bizony, ha itthon fognád őt s komoly munkára tanítanád. De térjünk vissza jöttömnek céljára. Nekem erre az italra szükségem van.

— Tehát vonakodik a kis tubica? Mikép lehetséges, hogy ilyen daliás szép urat meg nem akar hallgatni. Akármelyik nő boldognak érezheti magát, hogy a kegyelmes ur szemet vet rá.

Ezen hizelgő szavak tetszettek a grófnak.

— Még eddig semmire sem tudtam vele menni, — szólt bosszúsan felfohászkodva.

— Talán ártatlan gyermek még?

— Oh nem, már férjes nő, — de rendkívüli módon szereti férjét s egyre csak azon jajgat, hogy őt férjének visszaadjam. Pedig nem adom vissza, inkább megölöm. Ebben a nőben megtestesítve látom eszményképemet. Nem az a tüzes szenvedélyes nő, amilyen Jutka is volt, aki csak az érzékiségre tud hatni. Ez egy valóságos angyal, akit imádni tudnék ... És ha egyszer benne is feltudnám kelteni azt a forró lángot, melytől Jutka égett, akkor én boldog tudnék lenni. Megtudnád-e ezt csinálni?

— Meg, kegyelmes ur. Legalkalmasabb szerem egy olyan báj ital, melynek elég ha az illatát szagolja az illető, máris megvan a hatása.

— Akkor hát adj belőle.

— Egy baj van csak, kegyelmes ur.

— Tudom már, mire célzasz, Vera. Előbb pénzt akarsz látni.

— Azt is, gróf ur, de még más is van a dologban.

Kömlőváry oda dobta neki szövött erszényét,

melyben vagy húsz csillogó arany volt.

— Most már csak készségesebb leszel, Vera.

A vén cigánynő mohón kapott a pénz után s gyorsan eltette, hogy ne lássa senki.

— Mondom, más is van a dologban, kegyelmes ur. Az illatnak csak úgy van foganatja, ha én azt megbüvölöm. Akinek én azt szánom, az meg lesz általa rontva, csak úgy lesz aztán szerelmes.

— Hát hiszen én is ezt akarom.

— Igen, de minden megrontás élőbb-utóbb halállal jár. A gróf ur, tudom, megunja őt félév alatt. Szerelme szűnni fog, az övé meg egyre lángolóbb lesz, ami okvetlenül rossz végre vezet.

— Mindegy, — vonta vállát a gróf. — Akarom, hogy szerelmét bármi uton-módon megnyerjem. Hogy később mi lesz, azzal most nem gondolok. Legfeljebb visszaküldöm férjének, ha ráuntam, ■— tette hozzá cinikus mosollyal.

— De nem fog ám menni, kegyelmes ur. Nagy botrány és heves jelenetek lesznek abból.

A gróf türelmetlen mozdulatot tett.

— A jövővel te ne törődj, — mondotta. — Én a jelent akarom élvezni.

— Legyen hát, — felelt Vera, ki ravasz volt, mint a róka. — De megjegyzem, hogy az illatot nem a gróf ur nyújthatja neki.

— Hát ki?

— Egy ártatlan kéz kell ide, s ez Elma. Mezei virágokat szedetek, azokat megillatositom s Elma átfogja neki nyújtani. A hatás nem lesz rögtön, sőt sokszor el is marad, evégből az igézetet meg kell ismételni. Én magam nem mehetek oda, hanem Elma által küldöm. Evégből szükséges, hogy a kis lány szabadon járhassonkelhessen ki és be.

A gróf nem is sejtette, hogy ebből még veszedelem is keletkezhetik. Szenvedélye annyira uralkodott rajta, hogy hajlandó volt mindent megtenni és mindenbe beleegyezni, amit a cigányasszony javasolt.

— Jó, — mondotta. — Megteszem, amit kívánsz. De jaj lesz neked, ha észre veszem, hogy engemet el akartok árulni. Haragommal már volt alkalmad megismerkedni. Tudd meg, hogy az első gyanús jelre, kutyáimon kivül még embereimet is rátok eresztem és akkor mind fel lesztek koncolva egy szálig. Még hírmondó sem marad belőletek.

Vera összerezzent.

Legyen nyugodt kegyelmes ur. Én nem árulonl el. Elmára is ráparancsolok, hogy hallgasson. Még külön is meg fogom neki hagyni, hogy mindabból, amit a kastélyban látni és hallani fog, semmit se szabad kifecsegni.

A gróf megnyugodva emelkedett fel.

— Mikor kapom hát a mezei virágbokrétát?

— Holnap, kegyelmes ur, holnap.

—- De miért nem még ma? '

— Nem lehet hatalmas ur. Mindenhez idő kell. Türtőztesse heves szivét . . . annál nagyobb lesz aztán a gyönyörű.

III. FEJEZET.

Lelki gyötrelmek.

Kömlőváry távol tartotta magát Ilonkától. Nem akart neki alkalmat adni, hogy ismét Kérdezősködjék férje felől s neki ismét hazug feleleteket kelljen adnia.

— Elalszik ez a kérdés magától is, — mormogta magában. — Ha egyszer a bűvös illattól megitasulva, a szerelem isteni igézetét szívja magába, akkor bizonyára nem gondol többé férjére és örülni fog, hogy ide nem hívtam őt.

Ebből látszik, hogy nagy hatást tulajdonit á cigányasszony varázslatának és sokat várt tőle; igazán csodálni lehet, hogy okos és müveit férfi létére ilyen balhitnek engedte át magát. De szerelmes elvakultságában mire nem képes az ember.

Ilonka pedig várta őt, nem azért, mintha talán személye után vágyódott volna, de tudni szerette volna, nem jött-e hir férjétől.

A két leány úgy osztotta fel a szolgálatot, hogy egyik nap az egyik, másik nap a másik volt mellette.

Ilonka első izgatottságának elmúltával, nyugodtabban gondolkodott helyzete felől s beszédbe ereszkedett Ilmával, ki éppen napos volt.

— Mondja csak kedvesem, milyen viszonyok uralkodnak itt ebben a házban? Én igazán nem ismerem ki magam.

Erre kissé csípősen igy válaszolt Ilma:

— Mint van az, hogy kegyed ide jött s nem ismeri az urat?

— Lelkem, ennek egyedüli oka az, mert igen sajátszerű körülmények között ismerkedtem meg vele. Ö ugyanis haramiák kezéből szabadított ki engem. Én Kolozsvárra szerettem volna menni, ahol hamarább találkozni véltem férjemmel.

— Ah, kegyednek férje van? — kiáltott fel Ilma meglepetve.

— Akit mindenekfölött szeretek, — tette hozzá Ilonka.

A leány magatartása most egyszerre megvátlozott és szinte szánakozva nézett rá, de hallgatott.

Ilonkának ez feltűnt s igy szólt:

— Miért hallgat kegyed? Miért nem akarnak engem az itteni viszonyokra vonatkozólag felvilágosítani?

— Ne szólj szám, nem fáj fejem, — felelt erre igen jelentősen a leány.

Ilonka megrettenve nézett rá.

— Mit jelent ez? — kiáltott csaknem sirvafakadva. Akkor én alighanem rossz ember kezébe kerültem. Azonnal megyek hozzá és kérdőre vonom őt.

— Az istenért ne tegye ezt! — kiáltott haltra rémülten. — Ne döntsön szerencsétlenségbe. — Legyen nyugodt. Mi is ép oly szerencsétlenek vagyunk, mint kegyed. De él bennünk a remény, hogy valamikor mégis kiszabadulhatunk innét. Egyesült erővel talán többre mehetnünk hárman, mint ketten.

Ilonka csakugyan lecsillapodott; bármi fájdalom vagy szenvedés mindjárt elviselhetőbbé válik, amint olyan társakra akadunk, kik szintén szerencsétlenek.

— Beszélje el történetét, — szólt szelíden s m iga mellé ültette a leányt.

— Az hamar el van mondva, — válaszolt Ilma. — Szüleim korán elhaltak s idegen kézbe kerültem. Jc nevelésben részesültem, vagyontalan szüleim halála után értékesíteni akartam tanulmányaimat s nevelőnői állást kerestem. Közzé is tettem a lapok hirdetési rovatában egy közleményt, amelyben, rrrnt árva leány képzettségemnek megfelelő állást kértem. Erre kaptám is választ, melyben valaki feltételeimet tudakolta s egyúttal arcképem beküldését kérte.

Ennek igen természetesen nagyon megörültem s mindjárt, posta fordultával megküldtem arcképemet, szerény feltételeimet is tudtul adva. Mily nagy voh örömöm, midőn harmadnapon értesítést kaptam, hogy fel vagyok fogadva. Ki is lett jelölve a vasúti állomás ahol várni fog rám a kocsi. Csak annyit tudtam, hogy vidéken lakó urasághoz jutok, hogy hány gyermek lesz rám bízva, azt nem tudtam, de nem is kerestem, hanem örültem, hogy egyáltalán állást kaptam. Csomagoltam is azonnal és elindultam.

— Tehát kegyedet is elnémították, de más módon mint engem, — jegyezte meg Ilonka.

— El, — válaszolt a leány keserűen. — Ide hoztak engem ebbe a félreeső kastélyba, ahol minden inkább lett belőlem, csak nevelőnő nem. Ugyanígy járt társnőm is, akit már itt találtam.

Ilonka megbotránkozva szökött fel.

— Hah, a gróf tehát egy szörnyeteg! — kiáltott.

— Hozzá hasonló zsarnokot nem ismerek, — válaszolt a leány. — Grófi neve a külvilág előtt bizonyos nimbust kölcsönöz neki, itteni tetteit azonban nem ismeri a világ.

— Oh én itt nem maradok tovább, — kiáltott Ilonka. — Követelni fogom, hogy azonnal bocsásson engem szabadon.

— A gróf szemébe fog nevetni.

— De csak nem tarthat itt engem akaratom ellenére? Neki is csak félni kell a törvénytől.

— Itt nincs más törvény, mint csak az ő akarata.

Minden más törvényt ő kikacag. Aki egyszer ide kerül, az el van vágva a külvilágtól. Az itt élve el van temetve. '

— Nem lehetne levelet vagy üzenetet kijuttatni?

— Ez a lehetőség teljesen ki van zárva. A magas falakon kiszökni nem lehet. És akik itt alkalmazva vannak, azok egytől-egyig mind a gróf vak eszközei. A ripacsos Bálint különösen félemes. Ez az ő hóhérja.

— Hah, még hóhérja is van?

— Igen; ez elvetemedett állati ember minden kegyetlenségre képes. Higyje el asszonyom, itt valóságos rémuralom uralkodik. Van itt egy mély víztartó tárna, amit itt ciszternának neveznek, abba dobatja a gróf mindazokat, kiket magára nézve kényelmetlennek tart.

— Borzasztó! — csapta össze kezeit rémülten Ilonka.

— Ebben, — folytatta Ilma —, a ripacsos Bálint szolgálatkész eszköze. Csak egy selyemzsinórt ad kezébe s a hóhér már tudja, hogy ez mit jelent. Ezzel a zsinórral irgalmatlanul megfojtja áldozatát és a tárnába dobja. Hogy hányán leltek már ilyen halált, ennek csak a jó Isten a megmondhatója.

— Irgalmas ég! — csapta össze kezeit Ilonka rémülten —, hogy történhetik ilyesmi büntetlenül? Hogy nem küld kénköves esőt az Isten e bünfészek felperzselésére. És még a hatóság is tétlenül nézi ezt?

— Oh, a hatóság erről mit sem tud. — Ez a rémes pokol a külvilágtól egészen el van zárva. Senki innét élve ki nem szabadulhat. Levelet ki nem lehet csempészni. Éjjen-nappal őrök ügyelnek s azonkívül éjszakára a legvadabb láncos kutyákat is szabadjukra eresztik. Ezek olyanok, mint a tigrisek; ha a házból talán sikerülne is észrevétlenül kiosonni, az udvaron azonban ezek a bestiák okvetlenül széttépnének. Éjnek idején még a ház ura se mer kimenni, csak egyedül Bálint az, akit a kutyák nem bántanak, mert az eteti őket. És az a Bálint kegyetlenségben felülmúlja gazdáját. Minden kivégzés neki örömnap, mert minden fél után tizenöt aranyat kap.

Ilonka rémülve hallgatta ezt az elbeszélést. Reménye egyszerre eltűnt s irtózatos fekete színben látta a jövőt.

— Tehát nincs remény, — mormogta maga elé tompán. Csak azon csodálkozom, hogy mindketten ily sokáig kibírták és kibírják ép elmével.

— Ép azért, mert ketten vagyunk. Hej, sokat sirtunk és keseregtünk. Vigasztaltuk egymást és végre is beletörődtünk helyzetünkbe. Máskülönben nem lenne éppen rósz dolgunk. Minden kényelmünk meg van. Nappal kimegyünk a virágos kertbe, mely külön kerítéssel van körülvéve, úgy hogy oda sem ember, sem állat be nem jöhet. Kiki ápolja kedvenc virágait, nézzük a szálló felhőket és üdvözletünket küldjük általuk távol levő rokonainkhoz, akik nem is tudják, hol vagyunk.

(Folytatjuk)

A 7 legjobb vicce

Egy newyorki éjjeli mulatóhely csinos ruhatáros kisisszonya panaszkodott: “Úgy látom, már kezdek vénülni . . A férfiak megszámlálják az aprópénzt, amit visszaadok nekik.”

*

Rómában az olimpiai játékok \ színhelye tájékán azt suttogják, hogy az angolok egyik atlétanője — férfi . . .

Volt már ilyen eset. A harmincas években Zenka Koubkova csehszlovák nő első lett •I 800 méteres futóversenyen, később operáció utján férfi lett. Akkor szállóige lett Prágában: “Prága olyan város, ahol a férfiak férfiak és i nők is férfiak.”

Halálozás

New York magyar közéletét súlyos veszteség érte: Kapros János vegyészmérnök, a Colgate nagyipari vállalat tisztviselője élete derekán, 55 éves korában augusztus 27-én meghalt. Ezelőtt 37 évvel jött Debrencenböl, itt kitüntetéssel szerzett vegyészmérnöki oklevelet és a Colgate vállalatnál működött. Buzgó tagja volt a 69-ik utcai református egyháznak, több évig presbitere is, áldozatkészséggel vett részt minden magyar ügyben, régebben az Amerikai Magyar Szövetség Keleti Kerületében is, tagja volt az American Chemical Societynek, a Military Engineersnek és a New York Universityalumnusainak is. Neje, Tóbiás Margit operaénekesnő, egy évvel ezelőtt történt tragikus elhunyta óta visszavonultan élt, míg csak beteg szive fel nem mondta a szolgálatot.

*

SAN FRANCISCO. — Pillér György, aki az 1956 évi ausztráliai Olimpián a magyar vivők edzője volt és Mellourneből nem haza utazott, hanem Amerikába jött, mint; politikai menekült, 61 éves», korában meghalt. Pillér alapitotta meg a Pannónia Atlétikai Klubot, amelynek vivói az Egyesült Államoknak három egymásutáni évben három bajnokságot szereztek.

DRÁGA ÜLŐHELYEK

A Lincoln Centerben épülő uj Metropolitan Opera House 3800 ülésének készítése körülbelül 32 millió dollárba fog kerülni. Ez alapon kiszámították, hogy egy-egy ülőhely “ára” 8321 dollár lesz. Ezt a költséget az Opera látogatói évtizedeken át fogják törleszteni.

SZÉP ILONKA

SZERENCSÉJE

Irta: TÖLGYESY MIHÁLY

INNENONNAN

Egy dunántúli megyében, agitátorok mennek a családokhoz,. Az egyik agitátor megkérdi a családfőt:

— Aztán hány gyermeke van ?

— Hatvanhét vót ...

Az agitátor vérvörösen ugrik fel;

— Kikérem magamnak, hogy gúnyt űzzön a pártból! — kiáltja dühösen.

— Mit ordit — szól rá a gazda — hat van, hét vót,