A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-12-09 / 48. szám
A Jó PÁSZTOR 7.. OLDAT i Irta: TÖLGYESY MIHÁLY Mit tegyen? Ha lenne kétszázezer frankja, csakugyan elküldené. De vájjon ezzel segítve lenne? Vájjon ezzel az áldozattal megvásárolhatná-e magának azt a nyugalmat, melyért egy milliót is képes lenne áldozni. A józan ész e kérdésekre tagadólag válaszolt. Bizonyosnak látszott, hogy az első zsarolást követné a második, emezt meg egy harmadik és igy tovább. Utoljára mégis nyilvánosságra kerülne minden! Legjobb tehát mindjárt kezdetben önként arra az útra térni, amelyre később a kényszerűség terelné az embert. Etelka még gondolkodott a helyzetről, midőn belépett a herceg. — Hallottam, hogy levelet kaptál. Talán Elemér irt? — kérdezte örvendve. Most azonban meghökkent, midőn meglátta nejének halálsápadt arcát. — Mi ez, Etelka? — kérdezte ijedten. — Talán gyászhirt kaptál? Etelka egy percig még ingadozni látszott, végre átnyújtotta férjének a levelet s kimerültén rogyott a székre. Krecsun átfutotta a sorokat. Arca szemlátomást kikelt — szemei előtt összefolytak a betűk, úgy hogy még egyszer átolvasta. Az aláírást különösen háromszor is megnézte, hogy meggyőződjék, nincs-e csalódás a dologban. A levelet az asztalra dobta. Majd Etelkához sietett s átkarolta. — Mit akar ez a nyomorult? — kérdezte. Etelka annyira zokogott, hogy képtelen volt válaszolni. — Szólj, kedvesem, mit akar ez az ember? Miféle pénzt követel ő rajtad? Adósa vagy neki? — Nem, — válaszolt Etelka minden erejét összeszedve. — Nem tartozom egy krajcárjával sem. A nyomorult egyszerűen meg akar zsarolni. Még mielőtt elutaztunk, meglepett a kertben s leleplezéssel fenyegetett, ha kétszázezer frankot nem adok neki. — Miért nem szóltál mindjárt akkor? — Hallgattam, mert a rákövetkező napon elutaztunk s azt hittem, hogy idáig nem követ a gazember. — Légy nyugodt, kedvesem, — szólt Krecsun biztatólag. — A nyomorult csak próbára akar tenni, de nem kell tőle mindjárt megijedni. — Oh bár meghalhatnék, — zokogott fel Etelka. A méltó felháborodás most kitört a hercegből. — Meg fogom semmisíteni azt a sehonnait! — kiáltott. — Átfogom őt adni a rendőrségnek! — Oh csak ezt ne, — mondotta Etelka. — Te nem is képzeled, mire képes egy ilyen ember. — Kívánod tehát, hogy átadjam neki a kétszázezer frankot? — Nem, — válaszolt Etelka. — Határozottan ellenezném, ha akarnád is. Ez által csak vérszemet kapna a nyomorult és ismételné támadását. — Mit tegyek hát, kedvesem? — Azt rád bízom, édes Vazulom. Magam részéről érzem, hogy reám nézve az lenne legjobb, ha meghalhatnék. — De utoljára is minek gyötörjük magunkat emiatt a haszontalan pimasz miatt!? — mondotta. Az lesz a legjobb, ha ezt a levelet figyelmen kívül hagyjuk. Krecsun tehát nem küldte el poste restante a kívánt kétszázezer frankot. Harmadnap ismét jött egy levél, mely röviden azt az értesítést tartalmaza, hogy ha huszonnégy óra alatt poste restante a kétszázezer frank meg nem érkezik, akkor az itteni lapok egyikében a következő közlemény fog megjelenni: “Néhány nap óta Kairo falai között egy romániai herceg időzik, ki a hercegi címet önmagának adományozta és kinek ötven év előtti ősei még bocskorban jártak és sertéseket őriztek. A neje pedig egy valóságos kalandornő, ki nem mindennapi ügyességgel különféle színváltozásokon ment keresztül. Kinek zavaros múltja több ország bünkrónikájának egy-egy lapjához pikáns adagokat szolgáltatott. Ez a nő egyébként saját hazájának fenyitő bírósága által körözvényileg üldöztetik. Aki ezt a nem mindennapi párt közelebbről akarja megismerni, annak a Mahmud-féle villát kell szemügyre vennie, ott esetleg más tekintetben is igen érdekes tanulmányokat tehet.” Krecsun elvörösödött, majd elsápadt e levél olvasásakor. Barriet semmi esetre sem volt tapintatos, de még okos sem, mert azáltal, hogy Krecsunt is megsértette, tökéletesen lerontotta a levél hatását. A herceg haragjában széttépte a levelet s dühösen járt fel-alá a szobában. Ilyennek rég nem látta senki ezt a jó embert. Ha most Barriet itt lett volna, bizonyára darabokra tépte volna dühében. — Csak azért se tágítok! — kiáltott. — Megkorbácsolom azt a szerkesztőt, aki ilyen gyalázatos cikket ki mer nyomatni a lapjában. — Mi hasznát vennéd ennek, barátom? — viszonzá Etelka. — Ez által a botrány még nagyobb lesz. A közönség figyelme ránk lesz irányítva s attól a naptól kezdve nem lenne több nyugtunk. — Mit tegyünk hát? — kérdezte másodszor is Krecsun. — Legjobb lenne elutazni, — vélekedett Etelka. — Ez gyávaság látszatával bírna, kedvesem, — szólt a herceg: — De szólj, vájjon csakugyan köröztet téged a bíróság? — Nem tudom, — viszonzá Etelka kitérőleg. — Isten tudja minő vádakat koholtak ellenem távollétem ideje alatt. Ha igy áll a dolog, akkor csakugyan legjobb lenne meghalnom. Akkor legalább meg lennél kiméivé a szégyentől, hogy feleségedet kiadatni kérik. Krecsun merően nézett rá. — Tehát ennyire jutottunk, — szólt rémülten. — Gondolod tehát, hogy a magyar hatóság téged csakugyan ki fog kérni? — Nem tudom, — felelt Etelka zokogva. — Oh, mai napság minden megtörténhetik. Ép azért legjobb lesz, ha lemondasz rólam s engemet útnak eresztesz. — Soha! — kiáltott Krecsun. — Erről ne is beszéljünk. Hanem ha már nem akarod, hogy a gazember ellen fellépjek, akkor innét rögtön el kell utaznunk. Belátom, hogy ez lesz a legjobb. Itt azt fogjuk mondani, hogy egy napra Alexandriába rándulunk. Értékeinken kívül mindent itt hagyunk. Ahová a legelső hajó Alexandriából megy, oda megyünk mi is. így is történt a megállapodás. Krecsun behivatta a felszolgáló inast, ki egyúttal körülötte -komornyiki teendőket is végzett, s igy szólt hozzá: •...... — Mi most Alexandriába rándulunk. Lehet, hogy egy-két napot ott is töltünk. Talán egy európai férfi, fog bennünket ezalatt keresni. Ez egy kiállhatatlan kéregető. Utasítsák ki rögtön és ha lármázni kezdene, fogják őt le s páholják el amúgy istenesen. — Igenis, kegyelmes ur! — És most intézkedjék, hogy a kocsik előálljanak, — parancsolta még Krecsun. Etelka ezalatt öltözködött. Krecsun mindössze csak a felöltőjét vette magához; értékei égy nagy bőrtárcában voltak, melyet mellénye belső zsebében viselt, a régi bojárok módjára. Minden más holmit itt hagytak, nehogy végleges elutazásuk nyilvánvalóvá legyen Barriet kémei előtt, kiket bizonyára felállított. A hintókoh kimentek a hajóállomáshoz, ott jegyet váltottak Alexandriába s egy fél óra múlva már útban is voltak. / ' így történt, hogy Barriet. nem kapta meg a következő napon sem a várva várt kétszázezer frankot. Háromszor is elment a főpostára és kérdezősködött a poste restante levél felől, de mindannyiszor tagadó választ kapott. A nyomorult erre irtózatos haragra lobbant, Várt még egy napig s midőn a becses levél még akkor sem érkezett meg, bosszúságát nem fékezhetvén, elment a Mahmud villába s kérdezősködött Krecsun herceg felől. A kapus végig nézett rajta s miután igen kopottnak találta, kurtán felelt: — Nincs itthon! — Hová ment? — Mi köze hozzá? Különben nem is hiszem, hogy a herceg ur ilyen egyéneket fogadjon. — Haha! Herceg! — kacagott fel gúnyosan Barriet. — A maguk hercege ötven év előtt sertéseket őrzött. — Az ön ősei meg bizonyára ezek között voltak, — vágott vissza a kapus. A helyettes komornyik hallotta a szóváltást. — No várj, — gondolta magában. — Ezt megemlegeted ! Hamar maga mellé vette az udvarost s a kapus páholyához futott. — Mi történt itt? — kérdezte. — Ez az ember itt arcátla>kodni merészel, — válaszolt a kapus. Barriet erre is epés megjegyzést tett. — Micsoda? — kiáltott az inas dühösen. — No várjon csak, megtanítom én magát! Másodmagával neki esett Barrietnek, jól elpáholták, aztán kidobták. A volt titkár erre irtózatos lármát csapott. Az emberek összecsődültek, csakhamar egy rendőr ismegjelent. — Mi történt itt? — kérdezte. Erre Barriet nagy bőszülten előadta a rajta elkövetett méltatlanságot és elégtételt kért. A rendőr tehát bement a villába. A kapusnál együtt volt a cselédség. A rendőr kérdésére előadták, hogy az idegen férfi tolakodni, majd utóbb szemtelenkedni kezdett, erre szépen kitették a szűrét. — Meg is vertek! — kiáltott Barriet. — Hja kérem, — mondotta az inas, ha valakit kidobnak, az rendszerint nem szokott egész simán lefolyni. — Mit akar ön itt? — fordult most a rendőr Barriethez. Miután az utóbbi zavaros feleleteket adott, a rendőr fogta magát és bekísérte őt, mint gyanús egyént. Néhány napig aztán ott is feledték őt a tömlőében, úgy, hogy mire nagy nehezen kiszabadult, Krecsun már a jó ég tudja, hol és merre vitorlázott. Barriet dühében ismét elment a Mahmud villába, azzal a feltett szándékkal, hogy most már máskép fog fellépni. A kapus ráismert s fenyegető pillantást vetett rá. Barriet a másodszori kidobást kikerülendő, mérsékelte magát. — Még mindig nem tért vissza a herceg ur? — kérdezte. — Még nem. — Nos, akkor bizonyára nem is fog visszatérni. — Az lehetetlen, — kiáltott a kapus. — Hisz mindene itt van. — Azt én megengedem, de százat teszek egy ellen, hogy megszökött innét. A kapus meghökkent. — Megszökött? — kérdezte nagyot nézve. — Éz lehetetlen, ön talán azt ákarja, hogy megint kidobjuk, mint a minap? — Ha mondom önnek, hogy megszökött, akkor úgy is van. Most már másodszor szöknek meg előlem. — De az Istenért, mit akar? — fakadt ki a kapus. — Tán csak nem csalók ? — Nem, a herceg legalább nem az, ő tetőtől talpig derék ur. Nem ugyan herceg olyan értelemben, mint azt a müveit Európában értjük, de óriási vagyonnal bir és emellett tetőtől talpig gavallér ember. De a neje egy megbélyegzett személy. A kapus csodálkozással hallotta mindezt. Aztán kétkedve csóválta a fejét. — No vigyázzon rá, hogy úgy lesz, amint.mondom, — erősítette Barriet és elment. Már akkor jött az inas is. . , — Tudja-e mi az újság? — szólt legott a kapus. — Látom, hogy megint itt járt a minapi csavargó. — Itt ám és igen különös dolgokat beszélt a herceg úrról. — Mit? — Azt, hogy megszökött innét. Az inas nagyot bámult. — Lehetetlen! — kiáltott. — Én is ugyanezt mondtam neki. Erre ő egész natározottan kijelentette, hogy most már másodszor szöknek előle. Az inas fejét csóválta. Szeretett volna kétkedni, de a dolog most gyanúsnak tűnt fel. Immár negyedik napja, hogy a herceg ur eltávozott. Oly sokáig csak nem maradhat ott, miután semmit sem vittek magukkal, még fehérneműt sem. — Nem értem a dolgot, — szólt végre. — Miért szökött volna meg az urunk? Tán csak nem kalandor? ' . A kapus erre elbeszélte, amit az idegektől nejére vonatkozólag hallott. A végén hozzátette: — Ez alighanem valami titkot tud a hercegné múltjából s ezzé! üldözi szüntelen. És emiatt szökdösnek mindenünnen előle. — Eszerint maga valószínűnek tartja, hogy megszöktek?— kérdezte az inas. — Mit tudom én? — vonta vállát a kapus. — Lehetetlennek semmi sem lehetetlen a világon. — De akkor mi lesz belőlünk? Ki fog fizetni bennünket? Erre megint csak nem lehetett mással válaszolni, mint vállvonogatással. A szolgaszemélyzet csakhamar összeverődött. Az eddigi fegyelem, ama tudatban, hogy gazdájuk megszökött, egyszerre megbomlott. El kezdtek össze-vissza éktelenül lármázni, kiabálni és fenyegetőzni. A szakács, ki még a legokosabb volt köztük, igy szólt: i — Legyetek békességben. A herceg nem olyan piszkos ember, hogy alkalmazottait megrövidítse. Ezt finom ur nem teszi. Pénze van elég, azt én tudom. — De mi hasznunk ván nekünk abból, ha a sok pénzből semmit sem hagyott hátra számunkra. — Csak legyetek türelemmel. Ha ő maga vissza nem térhet, akkor bizonyosan utánunk küldi a fizetésünket. És ez a remény megvalósult. Még aznap jött az ottani román konzultól az értesítés, hogy az ösSzes cselédség a következő napon délelőtt tiz és tizenegy óra között jelentkezzék. No most már biztos volt, hogy a herceg nem fog többé visszatérni. De miért hivatja őket a konzul? Az általános nézet az volt, hogy ez fogja őket kifizetni. Most csak az volt a kérdés: Mennyit kapnak? Egy havit, két havit, három havit? — Legalább is három havi dukál! — kiáltották többen. — Ki tudja, mikor kapunk ismét alkalmazást. — Ilyent többé nem kapunk, — mondotta a kapus. — Nagyon jó ur volt a herceg. Nem fukarkodott semmiben. (Folytatjuk) \ SZEMÉLYI HÍREK ; TORONTO1, Canada. — Olga orosz nagyhercegnő meghalt, 78 éves korában. Az utolsó cári család egyetlen életbenmaradt tagja volt, miután a bolsevikok 1918 júliusában az egész családot halomra lőtték. Olga nagyhercegnő 1948 óta élt Toronto egyik külvárosában férjével, orosz lovassági ezredessel. ff PITTSBURGH — 90 éves korában meghalt Dr. James Bert Garner, a gázmaszk feltalálója. Az első világháború idején kezdett kísérletezni, amikor a nyugati frontról híre jött annak, hogy a németek gáztámadást intéztek angol csapatok ellen. * Kennedy kiszemelte első jövő miniszterét: Abraham Ribicoff connecticuti kormányzó lesz az egészségügyi, közoktatási. és népjóléti miniszter. Michigan állam szőke kormányzója, Williams pedig mint a fekete földrész újdonsült szakértője, az afrikai ügyek államtitkára lesz a külügyminisztériumban. IHATÓ ITÓKA LONDON '-y .A kormány, javaslatára a parlament .megszavazott egy uj italtörvényt. Énnek legérdekesebb, ha nem is legfontosabb rendelkezése az, hogy akinek joga van egy pohár whiskyt vagy más italt venni, annak joga van azt az itókát meg is inni. A bárok éjjel 11-ig tarthatnak nyitva, a záróráig felszolgálhatnak italt és — itt a szenzáció! — a vendég az itókát, amit elibe tettek, ki is ihatja. Mégpedg nem is sebtiben, hanem lassacskán, cseppenknt ihatja, mert a felszolgálási záróra után még 15 perc kegyelmi időt enged meg az uj törvény. A régi törvény szerint a záróra, illetőleg zárőperc pillanatában felszolgált italt már tilos volt elfogyasztani, a törvény csak annyit engedett meg, hogy a vendég megfizethesse az italt, amit már nem élvezhetett. Nagyköveti ambíciók WASHINGTON — Némely gazdag embernek már nem kell több gazdagság, inkább — nagyköveti állás kellene. Egy nagy Valaki felajánlott negyedmillió dollárt a demokrata kampánydeficit fedezésére és csak egy feltételt szabott: nagykövet szeretne lenni egy jó helyen, Londonban vagy Párisban, Rómában vágy Bonnban . . . Egy másik gazdag Valaki 150,000 dollárt ajánlott fel a dentokráta országos bizottságnak. Mindkét ajánlatot visszautasították. A KÉM LS A RIPORTER NEW YORK — Az FBI letartóztatta Dr. Robert Soblen orangeburgi (N. Y.) kórházi elmeorvost, aki 1940 óla, amióta Litvániából családjával ide jött, az orosz kémszervezet szolgálatában ált. Fivére, aki a Soble nevet viseli, kémkedés miatt már évek óta itt börtönben ül. Dr. Soblen biró elé állítása szenzációs híranyagnak Ígérkezett, miért is a Daily Mirror riportere Ray Doyle rosszulléte ellenére a szövetségi bíróságra ment, betelefonálta ^ történteket a szerkesztőségbe éS hazafelé indult, de hirtelen összeesett és meghalt, 57 éves volt. HALLOTTA MÁR ...? ... hogy az American Cyanamid Co. vegyigyár kísérletezik papír fehérnemű és ruha gyártásával. A szenynyest nem kell többé m | ni, eldobjuk. SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE
