A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-12-09 / 48. szám

2. OLDAL

Á ló PÄSZT0R

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

____ Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office m« KAST 22nd STREET CLEVELAND 14. OHIO

Telefon: CHerry 1-5905

e^|§g|s> 5b

ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES:

így évre ___________$6.00 I One Year _______________$6.00

$3.50 I HaK Year S3.5C

Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio

MI LESZ A KÖVETKEZŐ VÍVMÁNY?

A humoros, szórakoztató filmeknek egyik klaszszikus példája Charlie Chaplin “Modern idők” cimü filmje, ahol bemutatnak egy “etető gépet”, amely megkíméli az embert attól, hogy evéshez a kezeit használja. Természetesen a filmben ezt a gépet csak azért mutatják be, hogy azon keresztül gúnyos formában jelképezzék a “modern időket”, amikor az emberek helyett mindent a gépek fognak elvégezni.

A valóságban azonban a gunytüző gép nem is volt olyan szélsőséges túlzás, mert a legújabb hir arról számol be, hogy a Bell telefontársaság 25 millió dolláros befektetéssel, Morris, Illinois állambeli városkában egy uj elektronikus telefonközpontot állított fel kísérleti célokra. Ez a telefonközpont minden feladatot elvégez az előfizető helyett, csak éppen nem beszél. Helyesebben, erre is képes, ha a telefontulajdonos megnyom egy gombot, amely működésbe hozza a hangfelvevő készüléket a központban és az egy másik gombnyomás parancsára azt elismétli a szükségnek megfelelően.

Az uj elektronikus telefonközpont nem csak arra képes, hogy soha nem remélt feladatokat sikeresen lásson el, hanem mindezt a pillanatnak egy töredéke alatt képes véghezvinni. Az ezernyi apró tranzisztor és “emlékező tehetséggel” rendelkező lámpa, mint készséges szolgák hada lesi a telefonelőfizető parancsait. Például, ha X ur egy fontos telefonhívást vár az irodájába, de közben meggondolja magát és haza akar menni, elég. ha feltárcsáz négy számot és a központ azt automatikusan otthonába kapcsolja át.

Azt is tudjuk, hogy a nagy autógyárak olyan kocsikkal kísérleteznek, amelyeket nem kell vezetni. Az uj csodaautókat beépített elektronikus agy fogja irányítani, amely a hírek szerint sokkal megbízhatóbb

úrvezető, mint az ember. Az egyik elképzelés szerint az “agy” automatikusan működésbe hozza a fékberen dezést, ha tulközel kerül egy másik kocsihoz, mig más kísérletekkel az úttestbe beépített elektromos hálózal utján kívánják “balesetmentessé” tenni az autózást.

Valahogy az az érzésünk, hogy rövidesen az ember teljesen felesleges lesz a földön.

ESZEVESZETT VERSENYFUTÁS

Ötconás állatkerti ketrecet röpített fel a magasságokba a szovjet. Óriási! Cyrus Eaton, a clevelandi nagykapitalista, Moszkvában lelkesülten felkiáltott: “Cso- CV3 teljesítmény! Az egész világ tapsolni fog!”

Philip Noel-Baker, az angol tudós, aki tavaly elnyerte a Nobel-dija, igy nyilatkozott: “Az ilyen világüri kísérletezésekkel ráérnénk akkor foglalkozni, amikor elrendeztünk sürgősebb dolgokat, például a fegyverkezés beszüntetését”.

Sir Robert Watson-Watts, az angliai radar úttörő, úgy vélekedett, hogy az emberiség még legalább 100 évig várhatna efféle virtuskodással. . Ezek a világüri produkciók határozottan elítélendők, kár az elpazarolt rengeteg pénzért és szellemi erőért.

De hiába ezek az okos szavak, a világ inkább a kemmunistabarát kapitalista lelkes szavait hallja meg. A világüri állatkertnek óriási propaganda-értéke van, emeli a szovjet tekintélyét, és ez Amerikát versenyre hívja ki. A sorozatos balsikerek ellenére az amerikai világürrepülési technikusok titkon mégis remélik, hogy sikerül nekik a szovjetet megelőzve embert, egy első embert, felküldeni földkörüli repülésre és másnap lehívni és a földön sajtókonferencián kikérdezni: mi hirt hoz onnan, ahol még sohasem járt se madár, se ember?- NEM TANUL HOLTIG

Uvalde, Tex.-ban John Nance Garner, aki Roosevelt mellett alelnök volt, 92-ik születésnapján narancslét ivott (a whiskytől két év előtt búcsút vett) és bölcselkedve emlékezett: “Az alelnöknek az állása olyan magas, mint egy rakás paszulyé. Nincs annak más dolga, mint várni, amig az elnöknek valami baja támad..” A derék öreg a politikusoknak abból a fajtájából való, amelyik nem tanul holtig. Nem tanulta meg az utolsó nyolc évben, hogy az alelnökből trónörököst lehet csinálni és ez esetben egy Nixon, mint egy Eisenhower-pótlék lép a szavazópolgárság elé és 50-50 győzelmi esélye van, csak azért, mert elismert trónörököse egy népszerű elnöknek. Eisenhower elnök mindenesetre történelmet csinált a tróöröklési cim és rang megteremtésével.

Los Angelesben, a városi közlekedési társaság szerelőinek sztrájkja ezt az autó-torlódási okozta a belvárosban, a Main Streeten, az esti nagy forgalmi időben.

A BESZÉLŐ SZAMÁR

ARAB TÖRTÉNET

A Hüs forrás mellett, amely a Jeruzsálem és Jaffa közötti utón van, megpihent a karaván. Mint ez a keleten szokás, az esti hűvösebb idő beálltáig, különféle kalandjaik megélésével töltötték el az időt. Amikor a sor egy levantei kereskedőre jutott, ez a következőket mondotta el:

— Amit nektek mesélni akarok, ifjú koromnak egyik élménye. A déli kikötőkből északra utaztam, Beirutba, ahonnan meg Damaskusba igyekeztem. Beirutban átadtam anyám ajánlólevelét egyik régi jó barátjának, aki erre a legszivélyesebb módon fogadott. Mivel igen sok árut kellett Damaskusba szállítanom, kénytelen voltam szamarakat bérelni, pedig a hajcsárokai rettenetes sok baj szokott lenni..

Az elutazás napján hajnalban elbúcsúztam apám vendégszerető barátjától. Ekkor elővett egy pénzeszacskót, amelyben száz font arany volt é$, kért, vigyem el azt társának Damaskusba. Ha más kért volna erre, habozás

nélkül nemet mondottam volna, de a szívélyes vendéglátás után nem tagadhattam meg kérését és minden veszély ellenére magamhoz vettem az aranyat. Az öreg kereskedő ajánlotta, ne szóljak senkinek, hogy a pénzt magammal viszem.

A pénzt az ő tanácsára egy zacskóba tettem, amelyet felül megtöltöttem dohánnyal. Reméltem, hogy nem fog ahhoz hozzányúlni senki sem.

Utunk rendben folyt le és egy faluba érkeztünk,_ amely már csak néhány mérföldnyire volt Damaskus falaitól. Mivel már elég későre járt az idő és az embereim igen fáradtak voltak, elhatároztam hogy a községben töltöm az i éjszakát és csak másnap reggel vonulok be Damaskusba A szamarak hátáról levették a rakományt, betették egy üres sátorba, az emberek pedig elvegyültek a falu lakosai közé.

Kora hajnalban már talpon voltak a hajcsáraim. Égtek a vágytól, hogy már Damaskusba menjünk és azonnal indul ni akartak. Amikor az élőké szüleieket megtették, láttam

hogy minden rendben van. Végül a szamaram nyeregtáskájába dugtam a kezemet, ahová előtte való este az arannyal teli dohányzacskót bedugtam és ijedten vettem észre, hogy az onnan eltűnt.

A tolvaj kétségtelenül az én embereim között volt, de hiábavaló is lett volna nyomozást indítani, hogy ki volt a tettes, mert mindegyik tagadott volna. Az aranyat pedig úgy sem lehetett volna megtalálni, mert az arab tolvaj mindig elássa a zsákmányát a homokban.

A lopás hire csakhamar elterjedt a Karaván tagjai között és nemsokára az egész falu lakossága is tudta. Amikor éppen azon gondolkoztam, bejelentsem-e az esetet a damaskusi kormányzónak, hozzám lépett egy alacsony, ősz, rongyos ruháju arab, megrántotta a kabátomat és igy szólt hozzám:

— Ha a Hauga megparancsolja az embereinek, hogy engedelmeskedjenek nekem, meg fog kerülni az elveszett lenze.

Sok bizalmam nem volt a ropott öregben, de szemeiben xnnyi ravasszág csillogott, hogy önkéntelenül igy feleltem :.

— Mindenki azt fogja tenű, amit parancsolsz, és ha negtériil a pénz, nagy jutaomban részesítelek!

Az öreg megmutattatta marénak a szamaramat, amelyet nevezetett egy üres sátorba, .zzal a kijelentéssel, hogy <’. eszélni akar a szamárral. Temsokára visszatért egyedül, sorba állíttatta embéreiíet és mindegyiktől megkériezte, nem ő lopta-e el á pénzt Természetesen mindenki azt 'lelte, hogy nem. Miután ez a formalitás véget ért, az reg a következőket mondot a nekik:

— Valószinüleg hallottá ok már, hogy az állatok meg smerik az embert a keze érintéséről, ha nem is látják az lletőt. Hogy ez igaz, azt most e fogom nektek bizonyítani \zt a szamarat, amelyről r acskót ellopták, bevezettem ibba a sátorba, amelyet innen íem messze láttok és elmesél em a Hauga szerencsétlenségét neki. A szamár megígérte íogy i-á-t fog kiáltani, ha a olvaj hozzáér a kezével a farához. Az ártatlannak nem ell félni, mért a szamár tuda, hogy ki a tolvaj.

Valamennyi arab félt az >kos szamárral érintkezésbe iutni, de az öreg szigorban .'ájuk parancsolt és ők egynásután beléptek a sátorba Egymásután jöttek ki azitán onnan, de mindegyik azt illitotta, hogy a szamár nem kiáltott.

Már-már azt hittem, hogy az iregnek sincsen több esze, mint négylábú barátjának xmikor az öreg újból sorba állította valamennyit és megoarancsolta, hogy tartsák fel a kezüket.

Azután lassan ellépett valamennyi előtt és mindegyiknek megszagolta a tenyerét. Kétszer ment el a sor előtt, végre is előhúzott a sorból

ÖZVEGY ASSZONYOK

Irta: HÁMOS GYÖRGY

Az életük egy simái megrekedi, most sem fiatalok, sem öregek, bolyongnak az időben. — S mint a szentek a képekben oly szépek, mert szelíd emlékek fátyolozzák szemeik s őrzik szivükben ezt a szörnyű csendet.

És járnak a szobákban réveteg szemekkel, halkan, mintha nagybeteg álmát őriznék, de csak mélyen alvó fájdalmukat őrzik rettegve és szivükbe hasit minden csengetés s felrezzennek, ha nyílik kint az ajtó,

hogy megtört talán a nehéz varázs?

De mindég más jön; egyre, egyre más jön — s nem csókolja senki szomjas, árva ajkukra férfi csókját és meleg testüket vágyva nem öleli meg s becézve, búgva nem suttogja: — drága.

És nyár jön, ősz jön, tél jön és tavasz és ők csak hordják sorsukat panasz nélkül — és egyre, egyre száll belőlük a gyors idő. — S a lázadó, a vér is elpihen s arany hajukra dér esik s fakó lesz hamvas, drága bőrük.

És nevelik a gyermekük, szakadt inakkal, némán, mert csak ő maradt az életükből. — S ritkán simák, akkor is éjszaka; — ne lássa senki más, mert nincs a földön még ilyen sirás.

És sokszor simák őszi alkonyaikor.

És ülnek az ablaknál, vagy fakult fényképek közt motoznak, hol a múlt ömli körül szivük s ott újra élnek. Nevetnek is olykor vígan, de jaj, törötten, furcsán csendül a kacaj ajakukon s elhallgatnak. És szegények

szeniebbek a szenteknél, mert soha be nem ragyogta gyönyörű csoda az életük — s nem kongattak harangot dicsőségükre; — s dicsfény sem vakit fejük körül és törött vállaik fölött nem ülnek hófehér galambok.

EGY KASTÉLY REJTELMEI

A század elején halt meg Londonban lord Strathmore, az angol arisztokrácia egyik dúsgazdag tagja és halála alkalmából ismét felelevenedtek azok az évszázados titokzatos legendák, amelyek a főúri család fészke felől, a Glamis Castleról szállonganak. Ezek szerint a kastélyon valami rettenetes titok átka fekszik, amelyet mindig csak a család feje, annak főörököse és még egy harmadik személy ismer, és amelyik olyan borzalmas, hogy azoknak, akik a titkot megismerik* egész életét befolyásolja és egészen mássá teszi, mint amilyenek a többi emberek.

A titkot soha senki el nem árulta még őrzői közül, ennélfogva se szeri, se száma azoknak a legendáknek, amelyek felőle keringenek.

Mondják, hogy egy hölgy egyszer lord Strathmoret roppant sokáig nyaggatta, hogy meséljen neki valamit arról a glamis-castlei titokról, végre a lord türelmét vesztve, szárazon kifakadt:

— Örüljön, hogy nem tud semmit felőle, mert ha csak sejtené is, hogy milyen borzalomról van szó, térdenállva könyörögne az Istenhez, vegye el öntől még a gondolatát is annak.

Glamis Castlet meglehetősen sűrűn népesítette be vendégeivel lord Strathmore. Nagy társaságokat hivott meg magához és vendégei tiszteletére a fényes ünnepségek egész sorozatát rendezte, úgyhogy az ódon kastély hatalmas csarnokai a mulatók zajától voltak visszhangosak. Aranylakodalmát is ott ünnepelte meg a főúri pár. Akik ezen az ünnepélyen jelen voltak, azok azt mondják, hogy a mulatozások közepette is megérezte az ember, hogy valami nagy titok árnyéka ül a fényes termekben.

A család főörökösét nagykorúságának napján avatják be a titokba. De mindez, amit idegen ember eddig megtudott erről a titokról, csak annyi, hogy a kastélynak valahol egy titkos szobája van, amelybe a három beavatotton kívül soha más ember a lábát be nem tette.

A babonás skótok között az a legenda él erről a titkos szobáról, hogy a Strathmore lordok egy csodálatos szörnyet tartanak elzárva benne, amely félig ember, félig állat és már több száz esztendős. Ez a család átkának megtestesülése.

Egy fehér asszonyról is tud a néphit, amelyik a kastély folyosóin kisért. Ez állítólag az egyetlen aszszony, aki a szörnyű titokról tudomást szerzett, s akinek nyelvét kitépték és szemeit kiszúrták, hogy a titkot el ne árulhassa.

Egyszer egy előkelő fiatal orvos volt a lord vendége a kastélybari hosszabb id?ig. Egy napon a fiatal

orvos észrevette, hogy hálószobája szőnyegén egy nagy, virágos minta más helyzetben van, mint előző napon. Feltűnt neki a dolog és kutatni kezdett a szőnyeg alatt. Csakhamar meg is találta egy földalatti lejáró csapóajtaját. A doktor leszállt a földalatti folyosóba és végigment rajta, mig csak egy puszta falig nem jutott, amelyen még egészen friss és nedves volt a vakolat.

Az orvos csöndesen visszatért szobájába és nem szólt a dologról senkinek, másnap reggel azonban a lord udvarias levélben tudatta a vendégével, hogy a kapu előtt készen várja a kocsi, amely a vasúti állomásra szállítja.

Egy más esetben kedélyes társaság mulatott együtt egy esős őszi délután a kastély nagy csarnokában. Mikor egyszerre megjelent a lord és száraz hangon arra kérte vendégeit, hogy azonnal vonuljanak vissza szobájukba és maradjanak ott, amig egy harangjelt nem hallanak. A vendégek ijedten vonultak szobáikba és körülbelül húsz perc telt el, mig a jelző harang megszólalt. Hogy az alatt a húsz perc alatt mi történt, azt senki sem tudta.

FUJIYOSHIDA, Japán. — Az itteni amerikai céllövő terepet a napokban, nem először, megrohanták japán farmercsaládok tagjai, követelték az amerikaiak eltakarodását, kisajátított földjeik visszaadását. A farmerek és farmerasszonyok a figyelmeztető táblák intésével dacolva, behatoltak a veszélyes térségbe, ahol amerikai és japán lőfegyvereket próbáltak ki éles töltényekkel. Az amerikai katonaság a japán rendőrséget kérte, hogy a legközelebbi alkalommal, amikor újra éles tölténnyel fognak lőni, legyenek készenlétben és tartsák távol a tüntető farmereket.

egy sunyi képű arabot, és elkiáltotta magát:

— Ez a gazember a tolvaj!

Az arabot annyira zavarba

hozta a váratlan leleplezés, hogy nem is mert tagadni, bevallott mindent. Miután megígértem, hogy nem jelentem föl a damaskusi kormányzónál, ha megkerül a pénz, elvezetett a falu szélére és kiásta a homokból a zacskót.

A nyomozás sikere rendkívül meglepett és faggattam az öreg arabot, hogyan tudta meg, ki a tolvaj. Eleinte vonakodott megmondani, de amikor külön jutalmat igéi’ tem neki, megszólalt:

— A Hauga tudja, hogy

meg vagyon írva: “A bűnös nyög bűnének súlya alatt, de az ártatlan nyugodtan halad az egyenes utón.” Ennek tudatában bekentem a szamár farkát illatos olajjal, mert úgy gondoltam, hogy az ártatlan nyugodtan meg meri azt fogni, a tolvaj pedig úgy fog okoskodni: “Miért áruljon el engemet a szamár a kiáltozásával. Nem fogom meg a szamár farkát, hiszen úgysem látja senki.’’ Úgy is történt minden, ahogyan sejtettem. Amikor az után megszagoltam mindegyik kezét, könnyű volt megállapítanom, hogy az a tolvaj, akinek a keze nem szagos.”