A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-11-25 / 46. szám
A ÍO PÁSZTOR OLDAL — Eljöttünk megkérdezni, hogy uraságod mióta lakik már itt? — Talán harmad- vagy negyed napja. — felelt Krecsun. — És a törvényszerű bejelentést mindamellett nem méltóztatott megtenni. — Ez bizony igaz, — válaszolt Krecsun. — Erre nem is gondoltam. — Az ilyen mulasztás rendszerint bizonyos kellemetlenségeket szokott maga után vonni. — Bocsássanak meg uraim, de ez valóban nem történt szándékosságból. — Igen, igen, — szólt erre az egyik ur, — mi erről meg vagyunk győződve. Nem is csinálunk belőle nagy dolgot s inkább magunk jöttünk el az ivek kitöltése végett, nehogy később baj legyen. — Nagyon köszönöm uraim, — hálás leszek érte. Foglaljanak kérem helyet. Mindenek előtt méltóztassanak rágyújtani. Valóban igen szép, hogy az idegenek iránt ily előzékenyek. Az urak mindegyike finom havanna szivart választott és rágyújtott. Az egyik aztán elővette a bejelentési űrlapot s tollat vett kezébe. —Szabad tudnom becses nevét? — Krecsun Vazul, Romániából. — Állása? — Erre valóban nem tudok felelni, — felelt Krecsun mosolyogva. — De csak van valami foglalkozása? — Teljességgel semmivel sem foglalkozom. Az urak furán néztek egymásra. — De vagyona csak van? — Van vagy húsz billióm. És véletlenül herceg vagyok. Az uraknak leesett az álluk. Herceg? Ez már nagy ur. Az ilyennek persze nincs foglalkozása olyan értelemben, ahogy azt az életben általában venni szokás. Mindjárt feszesebben ültek a széken s a nagy tisztelettől még a szivarjuk is kialudt. Krecsun figyelmeztette őket erre, sőt kegyes leereszkedéssel maga gyújtotta meg nekik a gyufát. — Mindenesetre családos?— kérdé az urak közül az, aki az ivet kitöltötte. — Oh igen, nős vagyok, két gyermek atyja. — Igen tisztelt nejének családi neve? — Lorántffy Etelka Magyarországból. Gyermekeim közül egyik Valesca, a másik Bellegarde. De ezeknek nem ő az édesanyjuk. — Honnan méltóztattak jönni? — Jassy, Romániából. Mindössze csak egy nevelőnőt hoztam magammal, de ez Konstantinápolyban elmaradt. Jelenlegi cselédségem mind idevaló. — Köszönöm, — hajtotta meg magát a tisztviselő. — Készen vagyunk. Bocsánatot kérünk az alkalmatlankodásért. — Fogadják köszönetemet előzékenységükért, — szólt Krecsun. — Engedjék meg, hogy legalább a bérkocsidijat téríthessem meg önöknek. Mindegyiknek száz frankot nyomott a markába s a derék urak mély hajlongások között távoztak. A következő nap minden hivatalos háborgatás nélkül folyt le. Harmadnap azonban Krecsun egy sajátságos felfedezést tett. Az a szokása volt, hogy levetkőzéskor pénztárcáját mindig ágya mellé az éjjeli szekrényre tette, úgy tudva, hogy készpénzben öt darab ezerfrankos és még néhány apróbb értékű bankjegy volt benne. Az aranypénz külön erszényben volt, a kisebb kiadások fedezésére. Felkelés után szokásához képest fürdőt vett, mi- KÓzben a pénz az éjjeli szekrényen maradt. Felöltözvén, zsebbe tette a pénztárcáját az erszénnyel együtt és reggeli után bement a városba oly célból, hogy ajándékok vásárlásával lepje meg nejét és gyermekeit. Sok mindenfélét összevásárolt s mikor fizetni akart, azt a meglepő felfedezést tette, hogy egy ezres hiányzik. Váltig törte a fejét, vájjon kiadta-e vagy sem? De csakhamar rájött, hogy ez lehetetlen. Tegnap esce még meg volt, ma már nincs. Miután ezalatt az idő alatt pénzt nem adott ki, ennélfogva csakis az az eshetőség foroghat fenn, hogy valaki kivette a tárcájából. De ki? Házitolvajra nem mert gondolni, mert a fogadós állítása szerint az általa ajánlott szolgák egytőlegyig mind megbízhatók. Mást nem mert gondolni, minthogy neje vette ki az ezrest. Ez utoljára nem lenne baj, csak az tíint fel neki, hogy ezt előtte elhallgatta. Az ajándékokat mind haza vitte s nagy örömöt szerzett ezáltal szeretteinek. Az eltűnt ezresről mindjárt nem beszélt, nem akarta nejét sérteni, ha csakugyan ő vette ki a pénzt s várni akart, mig ő maga megemlíti. Eme várakozása azonban nem teljesülvén, feltette magában, hogy szóba hozza a dolgot. Ma tehát kivételesen ő is lement a kertbe sétálni, aminek a többiek igen örültek. Sétaközben, midőn a gyermekek pajkosan kergetőztek, a herceg igy szólt nejéhez: — Kedves Etekám, egy kezdést akarok intézni hozzád, melyre nézve már előre is kérlek, hogy rossz néven ne vedd, se bizalmatlanságot vagy szándékosságot ne láss benne. Etelka arca elborult, mert azt hitte, hogy férje talán a sötét múltból fog előhozni egy homályos pontot, melyre nézve kételyei vannak. — Kedvesem, — folytatta Krecsun, átlátom, hogy a tárgy igen kényes, de a kételyek megszüntetése végett még is elő kell hozni. Ma reggel ama különös felfedezést tettem, hogy a tárcámból hiányzik egy ezres. Az első pillanatban azt gondoltam, hogy hamarosan szükséged volt a pénzre. — Semmikép! — kiáltott Etelka majdnem hevesen. ) — Ez nekem elég, kedvesem. Most már tudom, hogy a cselédek között házitolvaj van, de nem akartam senkit gyanúsítani, mig veled nem beszélek. Vedd tehát szavaimat úgy, mintha nem mondtam volna. Nyájasan megcsókolta Etelka kezét, ki sértve érezte magát ugyan, de nem akart megneheztelni férjére, ki tetőtől-talpig gavallér és a megtestesült jóság. — Kire gyanakszol ? — kérdezte. — Fogalmam sincs róla, — felelt Krecsun. — Egyelőre hallgatni fogok s próbára teszem az enyveskezüt. Tárcámba teszek még néhány ezrest, ismét ott hagyom, mig fürdeni megyek. Te se mutats semmi feltűnőt s a gyermekeknél maradsz. — Ám akkor, hogyan véled megcsíphetni a~tolvajt? — Az ezresek mindegyikét meg fogom jelölni s ha a lopás csakugyan ismétlődik, feltűnés nélkül elmegyek a rendőrséghez s egy detektív által nyomban házkutatást tartatok valamennyi alkalmazottnál. Te is viseld magad úgy, mintha misem történt volna, mert a házitolvajt csak úgy leplezhetjük le, ha őt váratlanul meglepjük. így mult el a nap. Krecsun igen vidám volt, estebéd alatt enyelgett övéivel, a szolgák iránt is kivétel nélkül igen barátságos volt, szóval semmivel sem árulta el, hogy az ezres eltűntét észrevette. Este ismét letette a tárcát szokott helyére és lefeküdt. Éjjel azonban résen volt, mert valószínűnek látszott, hogy a tolvaj az éj leple alatt végzi gonosz müvét. Ámde egész éjjel nem történt semmi s Krecsun végre hajnaltájban elaludt. Virrasztása azt eredményezte, hogy egy órával későbben ébredt fel. Ekkor felkelt és megnézte tárcáját. A pénz hiánytalanul meg volt benne. Visszatette, helyére s a fürdőszobába ment. Midőn onnét visszatért, csakhamar felöltözött komornyikja segélyével és a kis ebédlőbe ment, ahol felszolgálták a reggelit. Családja már várta őt. Etelka jelentős pillantást vetett rá. Krecsun meg értette a néma kérdést s visszaintett, hogy még nem tudja. Reggeli után rögtön kocsira ültek mindannyian és sétakocsizni mentek. Krecsun most elővette tárcáját s belenézett. Arca azonnal elváltozott. — Egy ezres ismét hiányzik, — szólt halkan. — Mi tehát csakugyan gonosz házitolvajok által vagyunk körülvéve. — Mily határtalan vakmerőség, — válaszolt Etelka szintoly halkan. — Mit szándékozol tenni? — Mindjárt meglátod, kedvesem! Oda szólt a kocsisnak, hogy hajtson a rendőrségi palota elé, mert valamit be akar jelenteni. Etelka már gyanította, ki lehet a tolvaj. Bizonyára senki más, mint Balmoral Armand, ki Londonban alighanem rossz fát tett a tűzre és onnét ide szökött. Szolgálatot is bizonyára azzal a feltett szándékkal vállalt, hogy lopjon. Gyanújának azonban nem mert kifejezést adni. Nem akarta kimutatni, hogy ismeri Armandot s másrészt abban a feltevésben volt, hogy Armand sem ismert rá bekötött szeme miatt. Hagyta tehát, hogy menjen a dolog a maga utján. Ezalatt a kocsi a rendőrségi palota elé ért. Krecsun kiszállott s felkereste a rendőrfőnököt, kinek elmondta az esetet. — Ez már valami, — szólt a rendőrfőnök. — Mindennap egy ezres, ez már igazán szép mellékkereset lenne. A fickó vakmerősége valóban meglepő. Van-e hercegségednek határozott gyanúja? — Más nem tehette, mint a komornyik, mert ezalatt a rövid idő alatt, mig a fürdőszobában időztem, csak ő fordulhatott meg a szobában. — Hogy hívják ezt az egyént? — A keresztneve Armand, vezetéknevét már elfelejtettem. — Tehát nem ismeri őt közelebbről? — Oh nem! Csak itteni tartózkodásom idejére fogadtam fel valamennyit. Közelebbről egyiket sem ismerem. — Hol kezdjük hát lord? — Szerintem az lenne legcélszerűbb, rendőrfőnök ur, ha néhány detektív jönne egész váratlanul a nyaralóba, melyet kibéreltem. Ezek legelőször is a komornyik holmiját kutatnák át. Az első lopáson okulva, a tárcámban levő ezreseket egyik csücskéjiikön alig észrevehetőleg K. V. betűkkel jegyeztem meg. Ha egy ilyen ezres nála van, akkor ő a tolvaj! — Helyes, nagyon helyes, — bólintott fejével a rendőrfőnök. — Ez igazán okos gondolat volt. Azonnal intézkedni fogok, hogy néhány defektiv még ebben az órában oda menjen. — Fogadja legmelegebb köszönetemet, rendőrfőnök ur, — szólt Krecsun s meleg kézszoritás után visszatért családjához a kocsiba. — Haza! — hagyta meg a kocsisnak. A bakon ülők, miután nem tartoztak a háziszemélyzethez, semmit sem tudtak a dologról s nem is ütköztek meg, hogy a herceg ismét hazahajtat. A cselédség azonban feltűnőnek találta, hogy az uraságok már visszatértek. Csakhamar négy ur jelent meg a nyaralóban s a herceg elé kívánkoztak. Az inas felvezette őket. Krecsun a komornyikot maga körül foglalkoztatta,’ nehogy alkalma legyen valamit eltüntetni. Most belépett a négy ur. Krecsun kérdő pillantást vetett rájuk, mire egyikük igent bólintott fejével. Erre a herceg igy szólt fenhangon: — Uraim, tegnap és ma egy-egy darab ezres tűnt el a tárcámból rejtélyes módon. Másra nem lehet gyanúm, mint erre a fiatalemberre. Armandra mutatott. A váratlan támadás megdöbbentette Armandot. Arca halálsápadt lett, keze megrándult az ijedtségtől, de már a következő percben összeszedte magát. A detektívek vezetője ránézett s körülbelül sejtette is, hogy ő a tettes. Gyakorlott szeme abból a hatásból, mit a herceg szavai előidéztek, legalább ezt következtette. Szigorú hangon igy szólt hozzá: — Bevallja-e, hogy ön lopta el a két ezrest? — Nem, — felelt Armand keményen, — nem én loptam el. Ezt a vádat vissza kell utasítanom. — Jól van, — válaszolt a detektivfőnök hidegen. — Társaihoz fordulva hozzátette: ketten menjenek a cselédszobába s kutassák át holmiját. Hogy melyik az övé, azt a többi alkalmazottak bizonyára meg fogják mondani. Ezen szavak hallatára a komornyik egyszerre olyan lett, mint a felbőszült tigris. Az ajtó felé akart rohanni, hogy megelőzze a detektiyeket.’ Ezek azonban útját állották. A detektivfőnök erre elővette revolverét s rászegezte: — Meg ne merjen moccanni, mert különben keresztül lövöm, — kiáltott fenyegetőleg. — Ej, mit. Azt nem teheti, — felelt hetykén Armand.— Az én holmimat nem fogja atkütatni senki. Ki akart rohanni. A detektivfőnök erre meghagyta embereinek, hogy kötözzék meg a fickót és vigyék magukkal a cselédek lakosztályába. Krecsun is velük ment, mert kiváncsi volt a nyomozás eredményére. A komornyik ládáját a többiek megmutatták. Csakhamar fel is feszítették. Nem sok keresés után találtak a láda fenekén egy levélboritékot, abban hüsült a két darab ezres. A detektivfőnök diadalmasan felmutatta. — Itt a döntő bizonyíték. Az egyik ezres csücskéjén csakugyan benne volt két apró betű: K. V. A lopás ténye tehát bebizonyult. — Még is tagadni merészeli? — kérdezte a detektivfőnök a tolvajtól. Csodálatoskép a tolvaj egyszerre olyan nyugodt lett, mint akinek tökéletesen rendben van a szénája. — Nem tagadom, — mondotta. — Akkor hát velünk fog jönni, — jelentette ki a detektivfőnök. — Előbb engedjék meg, hogy a kegyelmes úrral négyszemközt beszélhessek. — Erre nincs szükség, — tett kezével elutasító mozdulatot a főnök. — A lopás ténye be van bizolyitva, mit akar még? Krecsunt meglepte a kíváncsiság. Csodálkozása azonban még nagyobb lett, midőn látta, hogy a házitolvaj igen kihívó magaviseletét tanusit. Milehet az, amiből a fickó oly nagy bátorságot merít? Higgadt ember létére jónak látta a komornyik kívánságát figyelembe venni. — Uraim, — szólt a detektívekhez fordulva, — én hajlandó vagyok e fickó kívánságát teljesíteni. Egyelőre menjünk fel az én lakosztályomba, ott majd megbeszéljük a további teendőket. Ez meg is történt. A detektívek a kis szalonban maradtak, a herceg pedig a komornyikkal, ki még mindig meg volt kötözve, a dolgozószobába ment. — Mi mondani valója van? — kérdezte hidegen. — Lord tudassa nejével, hogy Balmoral Armand vagyok s kérdezze meg tőle, vájjon kivánja-e, hogy engem törvény elé állítson? A herceg haragos mozdulatot tett kezével. — Ez nem tartozik ide. — Ám legyen, — felelt Armand. — De tudja meg, hogy én képes vagyok nejét kompromittálni. (Folytatjuk) MIT KÜLDJÜNK KARÁCSONYRA Nem okozhatunk nagyobb örömet hozzátartozóinknak és barátainknak, mint ha megleptésszeriien csomagokat küldünk nekik karácsonyra. Kinek ne volna rokona Magyarországon, Csehszlovákiában, vagy Jugoszláviában, aki nek ne esnék jól, vagy ne szorulna rá egy kis segítségre. Természetesen igen fontos az áru kiválasztása és ára, hogy mindenki az Ízlésének és igényeinek megfelelő dolgokat kapja. Ebben van a közönség hathatós segítségére a 16 oldalas, képekkel ellátott árjegyzék, amelyet a Buckeye General Agency küldött széjjel körlevél formájában. Ebben az árjegyzékben az is fel von sorsolva, mik küldhetők vámmentesen és mennyi az illeték a vámköteles áruk után. Bárki, akinek még szüksége volna a könyvecskére, Írjon a következő címre: Buckeye General Agency, 4517 Lorain Ave., Cleveland 2, Ohio. DRÁGA BIZTOSÍTÁS November 15 történelmi dátum: Akkor indult atomb'ombás őrjáratra a George Washington nevű atomhajtásos tengeralattjáró. A hajó gondosan kiválogatott személyzete februárig úgyszólván állandóan viz alatt lesz, mesterségesen tisztított levegőt fog beszéivni. Februárban kikötnek Skóciában s ott felváltja őket egy második, tartalék személyzet. George Washington 16 Polaris nevű atombombás rakétát visz magával s ha háborúra kerülne sor, ezek elérhetnék, elpusztíthatnák Oroszországnak majdnem minden fontos helyét. De reméljük, hogy ezeket a Polarisokat sohasem fogják kilőni. A milliók és billiók, amiket Amerika atom' aj tásos tenger alatt jár ókra s akétákra költ, csak biztoSitásul szolgálnak — elrettentik a szovjetet meggondolatlan háborús kalandtól, mely öngyilkosság lenne. Pár év múlva készen lesz 14 George Washington-tipusu, dó még jobb tengeralattjáró, egyenkint 16 még hatalmasabb, messzibbtávu atombombás rakétával, és a teljes program: 44 Polaris-rakétás szubmarin. Sokbillió dolláros biztosítás. A hét legjobb vicce Egy pesti lakásban elromlott a televizió készülék. A szerelő déli két órakor megérkezett, de mivel a háziaszszony egyedül volt otthon és 5 is romlott volt egy kicsit, igy tehát inkább vele foglalkozott. Egyszercsak megszekft a telefon. Az asszony felvette, azután, amikor befejezte a beszélgetést, igy szólt a szerelőhöz: — A férjem telefonált. Azt mondta, este megbeszélése van a minisztériumban, de közben hazaugrik. • — Akkor éji megyek — mondta erre a szerelő. — Jó ... de mi lenne, ha visszajönnél este hét órára? — Sajnálom, az nem megy. — Miért nem? Van valami más dolgod? — - Az nincs — felelte a szerelő — de hatkor lejár a munkaidőm. Irta: TÖLGYESY MIHÁLY SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE
