A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-10-21 / 42. szám
\ ía r» i w'yT*'»«? 7. OLDAL Irta: TÖLGYESI MIHÁLY — Mindketten árvák vagyunk és senkink sincs, aki az életben várna bennünket. Fiatalságunk meg van rontva, életünk meg van mételyezve, mit keressünk hát a külső világban? Mindenki ujjal mutatna ránk. Ez az idő, amit itt töltöttünk, fekete folt gyanánt tapadna ránk, amit le nem moshatna rólunk senki! Inkább tehát beletörődtünk helyzetünkbe s várjuk, mig a sors valami fordulatot hoz! Csak úgy lehetne becsületünket némileg helyre állítani, ha a hatóság, szabaditana ki bennünket e kegyetlen kényur rabságából. A részvét igy felénk fordulna s a társadalom újra befogadna. De ki tudja be fog-e egyáltalán következni. — Be fog, be kell következnie! — kiáltott Ilonka hévvel. — Én bízom férjemben, hogy ezt a bünfészket valahára mégis fel fogja fedezni és meg is ostromolja. Erre igy szólt Ilma: — Ebben se lehet reménykedni! Még te sem tudsz mindent Nedda. Én azonban tudom, hogy ezt a kastélyt senki élve el nem hagyja. — Miért? — kérdezte a másik kettő ijedten. — Azért, mert a kastély pincéjének egy biztos nelyén lőpor van elhelyezve. Ez arra való, hogy veszély esetén az egész épületet légbe lehessen röpíteni. A ház urának ez lesz az utolsó müve. Amint látni fogja, hogy veszve van minden, egyszerűen lemegy és meggyujtja a lőport! Ekkor aztán mindenki megsemmisül, aki itt van. Iszonyú rémület rajzolódott le Ilonka arcán. Kétségbeesés vágta szivébe vaskarmait. — Tehát nincs menekülés nincs szabadulás! — Nincs, — hallatszott egyszerre a gróf szava, ki a kárpitajtón át mindent hallott. A hölgyek rémülten sikoltottak fel és csaknem elájultak ijedtükben. — Nagyon helyesen van mondva minden, — folytatta Kömlőváry gúnyosan. — Elmondhatom a költővel, hogy ez ama hely, ahol élned halnod kell. Akit sorsa egyszer ide vetett, az többé ki nem megy innét élve! A halál csendje követte ezen ezen szavakat, melyek szinte rémes visszhangot keltettek a teremben. Mondhatom, Ilma, — tette hozzá az egyik leányhoz fordulva, — nagyon jól vagy értesülve mindenről. A dolog úgy áll, amint mondád. A kikerülhetetlen veszély pillanatában velem együtt minden élőlény, aki csak itt van, el fog pusztulni. Egyébiránt örülök, hogy sorsotokba oly szépen belenyugodtattok! Ezt okosan cselekedtétek. Ezért még meg is dicsérlek benneteket. Most távozzatok ketten, a nagyságos aszszonnyal beszélnem kell. 4. FEJEZET Végzetes párbaj Kömlőváry összefont karokkal állott a pamlag előtt s némán szemlélte Ilonkát, ki mintegy megdermedve ült a pamlagon. Iszonyú volt az, amit e pillanatban szenvedett e rettenetes ember jelenlétében. A megtestesült sátán nem okozhatott neki nagyobb borzalmat, mint ez a kényur, ki csak egy törvényt ismer maga fölött: saját szenvedélyét, melynek minden egyebet feláldoz. — Tehát menekülni akartunk? — kérdezte végre Kömlőváry gúnyosan. Ilonka most összeszedte minden erejét. — Úgy van, — válaszolt eltökélten. — Menekülni akartam ebből a szörnyű bünfészekből, mert önként nem akart elbocsátani. Oh, nagyon sok bűne lehet, hogy felfedeztetése esetére önönmagát is légbe akarja röpíteni. Kömlőváry egy darabig sötéten nézett maga elé. Aztán leült egy székre s kezére hajtotta fejét. Borzasztóan szenvedhetett e pillanatban ő is. Most volt életében az első eset, hogy igazán szeretni tudott volna. Lelke most megtisztult volna a szerelem tisztitó tüzében, de akit szeret, az utálattal fordul el tőle: De vájjon szabad-e neki közelíteni ehhez a lényhez, ki olyan ártatlan, mint az angyal s szenvedései által mintegy vértanúvá avattatott? Szabad-e neki bűnös ajkára venni e szent szót: szerelem? Szatad-e neki mástól elragadni a boldogságot, amihez neki van legkevesebb joga. A zsarnok igy szólt benne: szabad. És ezt a zsarnokot ő még nem bírta magából kiirtani. Énjének eme hiú része sértve érezte magát e nő visszautasítása által. Büszkesége fellázadt, vad szenvedélye tettre ösztökélte őt. Fel is ugrott a székről s Ilonka elé állva, villámló szemekkel káltott: — Kegyed tehát nem szán engem? — Szánni? Önt? — kérdezte Ilonka gúnyosan. — Ez valóbany igen furán veszi ki magát az ön szájából. Akárcsak a farkas követelné a báránytól, hogy boruljon a nyakába, mert fel akarja falni. Kömlőváry haragos mozdulatot tett. — Engem tehát farkasnak néz? — kérdezte. — Sőt még ennél is rosszabbnak, — válaszolt Ilonka elszántan. — Eddig rettegtem öntől, de most már nem. Tehet velem, amit akar, átadhat hóhérjának, de tőlem többé egy jó szót ne várjon. Irtózom öntől. Utálom. A gróf csaknem felorditott fájdalmas diisében. — Utál? — Igen utálom, mint egy emberi szörnyeteget, — válaszolt Ilonka bátran. Rekedt üvöltés tört ki Kömlőváry ajkán. Ilyen sértést még eddig senki sem vágott szemébe. Megrántotta a csengetyüt, melynek hangja élesen sivitott végig a kastélyon. Bálint berohant. Kömlőváry haragtól szikrázó szemekkel, kikelt arccal mutatott Ilonkára. Mondani akart valamit, le torkán rekedt a szó. Még sem bírta rászánni magát, hogy hóhérje kezébe adja Ilonkát. Egy percig tusakodva állott. Végre igy szólt valamivel szelidebben, de azért még lihegve a belső felindulástól: — Asszonyom, ne hajtsa tulságig a dolgot. Ne gondoljon arra, amit másokkal tettem. Azokat én nem szerettem. De kegyedet szeretem. És most érzem csak, mi az igazi szerelem. Érzem, hogy kegyed királynéja szivemnek — kegyedért minden áldozatra képes vagyok. Oh tekintsen rám. — Nem, nem, távozzék tőlem! — intett kezével Ilonka. — Nem mondhatok egyebet, mint amit már mondtam. Most kicsordult a pohár. Kömlőváry nem uralkodhatva magán, átnyalábolta Ilonkát, ki rémülten küzdött ellene — végre is elájult. A gróf átvitte őt a legszélső terembe, ott megnyomott a falban egy gombot, mire a nagy kép, mely a falat elfoglalta, kimozdult a helyéből és egy ajtó tűnt fel, mely egy boltíves helyiségbe vezetett. Ez a helyiség is csinosan volt berendezve, ajtó, ablak azonban nem volt rajta. A világosságot felülről vastag üvegtetőn át nyerte. A gróf letette Ilonkát a pamlagra. — Ez a puhitó-kamra, — szólt magában vigyorogva. — Ebben szoktam megpuhitani azokat, akik azt hiszik magukról, hogy kívánságomnak ellenállhatnak, vagy akaratommal dacolhatnak. Megpuhitom ezt is. Ilonkát magára hagyva, elment. Ez,,a mai nap gazán szerencsétlen nap volt reá nézve. Még igy senki sem alázta meg őt. Ilyen rettenetes igazságokat még senki sem vágott fejéhez. Haragjában nem tudta hamarosan mitévő legyen. Kapta tehát magát és inni kezdett. Szivének keserűségét borba kell fojtani. De ma meg ehhez sem volt kedve. Minden csepp bor, amit lenyelt, olyan keserű volt, mint az epe. Eszébe jutott Lorántffy. — Istenemre, halálos ellensége és irigye vagyok emiatt az asszony miatt. Csupa vetélyszentvből is megölöm őt. Csak tudnám, hol van. És most, mintegy uj gondolattól megkapatva, hirtelen magához vette puskáját, revolverét és eltávozott hazulról, miután előbb figyelmeztette Bálintot, hogy ügyeljen mindenre és be vagy ki ne ereszszen senkit. — Jaj lesz Elemérnek, ha erre a vidékre vetődik keresése közben. Megölöm őt. Céltalanul bolyongott a hegyek között. Itt is, ott is nemes vad tűnt fel, de nem bántotta. A vadászat nemes sportja ma nem érdekelte őt. — Sokkal nemesebb vadra tartogatom én a golyómat, — szólt magában kaján tekintettel. Egyszerre meghökkenve állott meg — alig hatnyolc lépésnyire tőle ugyanezt tette valaki. A két férfi farkasszemet nézett egymással. — Hah! Lorántffy Elemér, — vicsorította fogait a gróf. — Valóban, csak ő reá vártam. Elemér is rá ismert és rögtön sejtette, hogy jó nyomon halad. Ahol ez a banditavezér van, ott kell lennie Ilonkának is. A gróf előkapta revolverét, ugyanezt tette Elemér is és kiáltott: — Végre rád akadtam haramiavezér. Hova hurcoltad el a feleségemet? Ezért meglakolsz. Kömlőváry gúnyosan mosolygott: — Feleséged én nálam van. De előre kijelentem, hogy vissza nem kapod addig, mig én élek. Ha bírni akarod őt, akkor verekedjél meg velem itt nyomban. Ketten nem bírhatjuk őt egyszerre, ennél fogva egyikünknek meg kell halnia. Zsebéből elővett egy kulcsot és a fűbe dobta. — Mi most pisztolypárbajra megyünk egymás ellen, — mondotta. — Ha golyód engem leterit, akkor vissza kapod akit szeretsz. Itt fekszik a kis kapu kulcsa, ez meg fogja nyitni neked a hozzá vezető utat. — Ám ha te halsz meg, akkor enyém lesz a feleséged, akit én is az örülésig szeretek. Elemér magasra emelte karját: — Várj egy percig! — kiáltott. — Azt mondtad az imént, hogy nőmet az őrjöngésig szereted. Hát a viszontszerelemmel mikép állsz? — Sehogy. Éppen azért gyűlöllek, mert miattad nem bírom meghódítani szivét. Elemér erre igy szólt: — Mi jogon gyűlölsz, mikor én erre nem adtam okot? Mi jogon raboltad el a nőmet, ki téged viszontszeretni nem akar? — Erről ne vitatkozzunk, — vágott vissza Kömlőváry. — Ha én még a régi gonosz lennék, te már leteritve feküdnél előttem a fűben. De félig megjavított a szerelem — és nem akarok közönséges gyilkos lenni. Kockára teszem az életemet én is ő érette és párbajra hivlak. — Ehhez nincs jogod! — kiáltott Elemér. — A rablott jószágot kiadni tartozol. Egyébiránt jó, hogy most már tudom, mely környéken kell keresni búvóhelyedet. Erre a gróf irtózatos haragra lobbant. — Tudd meg, — kiáltott, — hogy innét el nem mégysz élve. Akárhogy is, de meg kell halnod, vagy én halok meg. De ketten nem maradhatunk élve. Ha i világnak túlsó szélén lennél, még akkor is felkeresnélek. — Végezzünk hát! — szólt most Elemér, ki nemi akart gyávának látszani. Mellettem az igazság. — Igen végezzünk, — válaszolt Kömlőváry. — Addig fog tartani a golyóváltás, mig egyikünk el nem bukik. Le figyelmeztetlek jól célozz, hogy mindjárt az első lövésre leterits, — mert ha nem, akkor a második lövést már nem teszed meg. Neked adom az elsőséget. Kifeszitette mellét s kiáltott: — Lőj j! Elemér önkéntelenül összerezzent. Ennek az embernek a félelmes szenvedélye és halálmegvetése, csaknem zavarba hozta. — Lőjj! — hallatszott újból Kömlőváry szava. Elemér erre lassan és célozva felemelte revolverét . . . A következő percben eldördült a lövés. A közeli hegyek tízszeresen verték vissza zúgva a hangot. A füst eloszlott, Kömlőváry mozdulatlanul állott, mint a cövek. Elemér rémülve látta ezt. — Most rajtam a sor! — mondotta tompán Kömlőváry. — Ajánld lelkedet Istennek, mert az én kezem biztosan halált oszt. Előbb lehajolt a fűbe s magához visszavette a kulcsot, amivel jelezni akarta, hogy biztosra veszi ellenfelének elestét. Aztán gyorsan lövésre emelte kezét, egy dörrenés . . . Elemér kebléhez kapott, aztfcn megtántorodva, hányát esett. Kömlőváry csak egy pillantást vetett rá, aztán tovább ment. — Kár érte, — mormogta magában útközben. — De meg kellett halnia, mert utamban állott. Elemér ott feküdt a vadonban. Ha lenne is benne még élet, meg kell halnia ebben az elhagyatottságban, amerre ember nem jár. Talán farkasok is ráakadnak és széttépik. Kömlőváry visszatért kastélyába. A bűntudat azonban nem engedte, hogy aznap Ilonka elé lépjen. Elemér pedig ott feküdt elhagyatottan. Kiömlő vére pirosra festé az illatos füvet. Ekkor egyszerre valaki kidugta fejét egy kiálló szikla mögül. Borzas cigányfej volt és látható rémülettel hordozta körül tekintetét. Majd felágaskodott és abba az irányba nézett, amerre Kömlőváry eltűnt. Látni lehetett őt a kanyargó hegyi ösvényen, amint kastélyának tart. Most elővette a kulcsot s a kis kapun át eltűnt. Ekkor előjött rejtekéből a borzas fej. Elma volt, a kis cigánylány. Még egyszer óvatosan körültekintett és lábujjhegyen közelitett a földönfekvőhöz: — Oh Istenem meghalt, — mormogta őszinte fájdalommal. — Arca oly sárga mint a viaszk, a vér már kezd alatta megaludni. Letérdelt melléje a fűbe s részvéttel nyugtatta rajta tekintetét. — Milyen szép és milyen fiatal. Oh, ha ezt a szép nagysága tudná. Hah, mennyire utálom most a grófot. Gyorsan felemelkedett és az ellenkező irányban eltűnt. Futott egyenesen a cigányok ideiglenes búvóhelyére. — Hallottad-e a lövéseket, anyám? — szólt Elma lelkendezve. — Hallottam, de mi közöm hozzá? — A gróf agyonlőtt valakit. — Nem első eset. — A szegény áldozat ott fekszik elhagyatva a vadonban. Rejtekemből egész végig szemtanúja voltam mindennek, amit csináltak. A vén cigányasszony közönyösen a vállát vonta. — Mi közünk hozzá? — De tudd meg anyám, hogy a szép nagysága férje az, aki elesett. Vera egyszerre érdeklődni kezdett. (Folytatjuk) Clevelandiak gyczlek a kanadai Lnisz versenyen A Niagara Fallson rendezett közép-kanadai nemzetközi asztali tenisz versenyen a férfi egyes nyertese lett Végh Dániel clevelandi versenyző, az amerikai ranglista 4-ik helyezettje, aki a döntőben Jokel Tamást, az ugyancsak clevelandi magyar sportolót győze le. A férfi páros nyertese: Jókéi Tamás — Back Tibor (New York.) Mindkét magyar versenyző a Recreation Centerben készült fel erre a nemzetközi versenyre, amelyen 85-en vettek részt. Eldobott magától SO,űO0 dollárt BURY, Anglia. — Amit a legtöbb angol ember csak leg merészebb álmaiban mer kifesteni magának, osztályrészéül jutott Raymond Smithnek, egy müszki rajzolónak. A football-toto fogadáson 28,649 angol fontot, azaz 80,217 dollárt nyert. Mr. és Mrs. Smithnek két kis gyerekük van, mindketten ,3.0 év körül vannak, igen nagy szükségük volna egy saját házra, aztán egy kis autóra, amelyre Mr. Smith annyira vágyott, hogy már le is tette az autóvezetői vizsgát. És mégis a Smith család úgy határozott, hogy nem tartja meg a pénzt. Jótékonysági célokra adományozzák. Még pedig azért, mert Mr. Smith methodista és ez a vallás tiltja a szerencsejátékot. Rev. Brian Goss, Smith methodista lelkésze, kijelentette, hogy a legcsekélyebb nyomást sem gyakorolta Mr. Smith elhatározásában. Mindenesetre egy jó methodista csak úgy tudja megmenteni a helyzetet, ha visszautasitja a pénzt. Maga a szerencsés nyerő a következőkép jellemezte a helyzetet: — Az ügy el van intézve. Többé nem bocsátkozom szerencsejátékba. Úgy fogok tovább élni, mintha semmisem történt volna. Marslakók a földön Harry Golden, az utóbbi években felette népszerűvé vált iró mondta: A világüri hajózással jó lesz még egyideig várni. Előbb rendbe kell hoznunk itt e földön egyet és mást. Képzeljük el, egy Marslakó eljön és hallja vagy olvassa, hogy itt egy elsőrendű mulatóban egy másodrendű énekes hetenkint 4000 dollárt kap, egy középiskolai tanító pedig évi 3890 dollárt. Az ilyesmit meg sok egyéb hasonló visszásságot meg kell szüntetni, mielőtt a földre meghívjuk a Mars lakóit. * Billy Eckstine néger énekest a nevadai Las Vegas Dunes leszerződtette négy hónapra, 180,000 dollár fizetéssel. Az anszlriai menekülttáborok BÉCS. — I960 júniusában Selwyn Lloyd volt angol külügyminiszter meglátogatta az ausztriai menekülttáborokat. Látogatása eredményeképpen Lady Elliott, a menekültügyi év alkalmával alakult angol nemzeti bizottság elnökének közbenjárására, 50 ezer angol fontot utalt át az osztrák kormánynak, a menekülttáborok felszámolásának megoldására. Pártolja hirdetőinket! SZÉP ILONKA I SZERENCSÉJE
