A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-10-14 / 41. szám

\ Trt PAfiTITOíi 7. OLDAL Irta: TÖLGYEST MIHÁLY — íme mindketten életben vannak és életben is maradnak. Meg fogom kegyednek mutatni hogy nem vagyok oly kegyetlen, mint ők mondták. Majd a két lányhoz fordult: — Éppen most hallom, hogy engem őnagysága előtt szépen bemázoltatok . . . A lányok arca kékült, zöldült. — Ne féljenek, — tette hozzá Kömlőváry, — ezért egy hajszálatok sem fog meggörbülni. És amit most mondtam, azt szentül meg is tartom. Most tá­vozzatok. A két lány kifutott. Úgy érezték magukat, mint­ha a halál torkából szabadultak volna ki. — Asszonyom, — fordult a gróf Ilonkához, — ime láthatja, mennyire megváltoztam egy rövid nap alatt. Nem tagadom, hogy sok sötét bűn nyomja lel­­kemet, de hisz az aranynak is van salakja. Ahogy ez a tűzben megtisztul, úgy megtisztul az én lelkem is a szerelem tisztitó tüzében. Forró vágyódással közeli tett Ilonkához, ki ijed­ten hátrált. — Ne közelítsen hozzám! — kiáltott az utálat­nak oly igaz hangján, hogy Kömlőváry egész hátra­­tántorodott. — Ön álnok ürügy alatt ide csalt. Ön alávaló eszközhöz folyamödott, hogy engem hálójába kerítsen. Ez utálatra méltó. Kömlőváry lehorgasztotta fejét. Ezen kemény szavak mélyen lesújtották őt. De aztán csakhamar összeszedte magát: — Belátom, hogy rosszat cselekedtem, sőt meg­engedem azt is, hogy alávaló voltam kegyeddel szem­ben. De büszkén vallom ezt, mert szerelemből tet­tem. Asszonyom, nem tehettem máskép, mert szere­tem kegyedet. Oh hallgasson meg, — esdekelt Kömlőváry. — Könyörüljön az én sanyargatott szivemen. — Hát ön könyörületes volt mások iránt? — Igaza van, nem voltam. De most nem erről beszélek. Lehet, hogy azok rászolgáltak arra, amit tettem velük, Bizonyára én is rászolgáltam arra, hogy kegyed se legyen könyörületes irántam. De a szere­lem szent nevében kérem, hallgasson meg és bocsás­son meg. Hiszen az Írás is mondja, hogy sokat meg­bocsátanak azoknak, akik szeretnek. — Bocsásson el. — Nem tehetem — oh nem tehetem, mig bocsá­natát meg nem nyerem. Ne legyen oly kőszívű. Nem látja, mily lángolón szeretem . . . — Megtiltom önnek, hogy ezt a szót csak ki is ejtse előttem. Én férjes nő vagyok. — Igaza van, törvény szerint nem lenne sza­bad kegyedet szeretni. De ki parancsolhat a szívnek? A szerelmes szív is olyan, mint a háborgó vulkán, melynek kitörését a világnak semmiféle hatalma sem képes visszafojtani. Oh hány falvat, várost pusztí­tott el már a tüzokádó hegyek pusztító haragja, de ki rója ezt bünül a hegynek? Tehet a hegy arról, hogy a természet alkotója háborgó kebelt adott neki? Oh Ilonka, tekintse szerelmemet, melyet a kegyed szép­sége, bájos lénye növesztett ly óriási naggyá. Az al­vó oroszlánt kegyed ébresztette fel bennem. Bocsás­son meg tehát, hogy szerelmi őrjöngésemben kegye­det elraboltam. E könyörgés oly megható volt, hogy Ilonka szin­te szánakozva nézett rá. Kömlőváry látva szavainak kedvező hatását, Ilonkásoz közelitett s meg akarta fogni kezét. — Nemde megbocsát, nagyságos asszonyom. Ilonka hátrább lépett. — Ismételve kérnem kell önt, uram, ne közelít­sen hozzám. Ugyan minek nézett engem s minek néz most is, hogy ily álnok módon csalt ide s itt tart aka­ratom ellenére? És ön még azt meri mondani, hogy szeret? Ha a szerelemnek csak egy szikrája lenne önben, akkor nem tett volna ilyet. És most harmad­szor kérem önt, bocsásson el. Kömlőváry végtelen megbánást mutatva, térd­re dobta magát Ilonka előtt. — Bocsásson meg, imádott nagysád. Elismerem, hogy kimondhatatlanul nagyot vétkeztem ön ellen. Oh, mennyire szánom-bánom e pillanatban bűnömet. Megérdemlem, hogy letiporjon. íme, ide hajtom a fejemet, tegyen vele, amit akar. Rabszolgája vagyok — üssön, sújtson, kedve szerint, mindennek alá ve­tem magam. A kegyed kezéből még a büntetés is oh mily édes. De legalább egy szelíd pillantást vessen rám. Egy melegítő sugár, egy igéző mosoly bűbájos ajkáról, boldoggá tenne egész életemre. Ezen szenvedélyes szavak valósággal megdöb­bentették Ilonkát. Neki ilyesmit még hallania sem szabad más férfi ajkáról. Ő hűséget esküdött férjének ... a legcuda­­rabb hitványság lenne, ha ő most más férfi szavára hallgatna és szerelmi ömlengéseire figyelne. — Nem, nem uram, — mondotta. — Szó sincs róla, hogy önt meghallgathassam. Nekem férjem van. — Hah, megölöm őt! — kiáltott a gróf vadul. Ilonka rémülten nézett rá. Kömlőváry nehogy őt még jobban visszariassza, igy szólt megbánólag. — Már megint mit nem mondtam. Oh, éhből is láthatja, hogy nincs helyén az eszem. A szerelem egészen megőrjített. Nem tudok már helyesen gon­dolkodni sem. A fiatal asszony véget akart vetni e kínos jele­netnek s igy szólt: — Uram, legalább ne kinozzon. Én most kényte­len kelletlen, az ön vendégszeretetét élvezem, legalább ne tegye ezt rám nézve elviselhetetlenné. A gróf feszesen felemelkedett: — Jól van. Nem élek vissza e kegyed helyzeté­vel és eltávozom. Ha valamire szüksége lesz, a lá­nyok rendelkezésére állanak. Én most keresni fogom, a férjét. Ezen szavak után elrohant. Ilonka megkönnyebbülve lélegzett fel. Valóban szívből örült, hogy a gróf végre eltávozott. Mily bor­zasztó volt reá nézve ezt mind végig hallgatni. A pamlagra dőlve, a nyugalom érzetének akarta magát átengedni, mert lelkileg igazán elcsigázott­­aak érezte magát. Ekkor bedugta fejét az ajtón Nedda. Ilonka meg­­'átta őt s intett neki, hogy jöjjön be. — Hol a gróf ur? — kérdezte körültekintve. — Megint oly félelmes volt ez az ember. — Hol voltak önök két napig? — kérdezte Ilonka — Oh nagysád, már azt hittük, hogy végünk. A gróf bezáratott bennünket. — Miért? — Nem tudjuk. Azon a napon a legnagyobb in­gerültségben jött haza. Sejtelmünk sem volt róla, .íogy mi történhetett. Talán kegyed visszamondta ieki azt, amit mi róla beszéltünk? — Oh nem,csóválta fejét Ilonka. — Csak ma hoztam elő önöket és szemrehányásokat tettem neki kegyetlensége miatt. Nyíltan megmondtam neki, hogy hallomásom szerint sok bűn nyomja a lelkét. — Akkor bizonyosan ránk gyanakodott elsősor­ban, hogy az itt történteket elmondtuk kegyednek. — Eltalálta kedvesem. Rögtön ki is jelentette, íogy ezt mástól nem tudhatom, mint önöktől. De be akarta előttem bizonyítani, hogy ő nagylelkű is tud enni és rögtön szabadon bocsáttatá mindkettőjüket. Dh Istenem, — tette hozzá Ilonka fájdalmas sóhaj­jal, — én most a legrettentőb.b helyzetben vagyok, képzeljék, semmi áron sem akar engem szabadon bocsátani. És ami a legrosszabb — amit úgyszólván d sem merek mondani, ami rettenetes leMgyötrel­­neket okoz nekem, ez az, hogy. megakarja nyerni sze­relmemet.' ... / . • ' r :: •— Vélünk is igy tett, — szólt erre Nedda. — Úgy látszik, nem mi vagyunk utolsó áldozatai. — Ön egészen elrémit, — kiáltott Ilonka. — Azt niszi tehát, hogy engem is áldozatul akar ejteni? — Nagyságos asszonyom, én nem szólok semmit. Ám kegyed elegét láthatott és hallhatott, mióta itt van. Ebből tudhatja, mihez tartsa magát és mit gon- 1 ölj on a gróf ur felől. A- / — Még eddig tisztességesen viselte magát, elte­kintve attól, hogy szerelmével ostromolt. Én a magam részéről kifejtettem előtte álláspontomat s tudtára adtam, hogy a férjemnek tett hüségi esküt soha és semmi körülmények között nem fogom megszegni. Oh Istenem, hogy is tehetnék ilyet. Követeltem, hogy adjon vissza férjemnek. Erre ő azzal rohant el, hogy keresni fogja őt. Nedda erre aggódó arcot csinált. — Ön ezt aggályosnak találja? — kérdezte Ilon­ka megütközve. — Nem akarom éppen elrémiteni kegyedet, nagy­ságos asszonyom, de én attól tartok, hogy ez nem jót jelent. Ismerve a gróf urnák szenvedélyes termé­szetét és kegyetlen bosszúvágyé hajlamait, ebből azt kell következtetnem, hogy férje ellen forral valamit. — Irgalmas ég! — csapta össze kezeit Ilonka. — Azonnal megyek hozzá. . . — Ne tegye ezt asszonyom. Nem jó őt ilyenkor ingerelni. — De nem engedhetem, nem tűrhetem, hogy fér­jemmel tegyen valamit. Inkább öljön meg engem. Mutassa meg nekem a gróf lakosztályát. — Bocsánat nagysád, de ezc nem tehetem. Saját érdekében kérem, ne menjen oda. — De beszélnem kell vele okvetlenül. Tudni aka­rom szándékát. Tisztába akarok jönni azzal, miért keresi a férjemet? — Legjobb lenne megtudakolni, vájjon itthon van-e a gróf, — vélekedett Nedda. — Talán csenget­nénk. — Ilonka ezt helyeselte s azonnal meg is húzta a csengő zsinórját. Egy szolga belépett, nem ugyan ripacsos Bálint, hanem egy másik férfi, ki nem volt sokkal különb nálánál. — Mi tetszik? — kérdezte nem éppen valami nyá­jasan. ' — Itthon vame a gróf ur? — kérdezte Ilonka. — Nincs. — Hova ment? — Nem tudjuk. — Mit mondott a gróf ur, mikor fog visszatérni? — Arról sem szólt semmit. — Tehát elutazott? — Azt se mondta. — De legalább tett-e előkészületeket az eluta­zásra? — Nem. Csak egy puskát vett magához, meg egy revolvert s elment. Ilonka intett neki, hogy mehet. Magukra marad­va egy percig néma rémületben nézett maga elé. Pus­kával és revolverrel felfegyverkezve ment el hazul­ról a gróf és nem mondta meg senkinek sem, hogy hova megy és mikor fog visszatérni. — Nagy Isten, rosszat sejtek! — csapta össze kezeit Ilonka. — Pérjem bizonyára keres engem, le­het, hogy a véletlen, vagy a helyes nyom erre a kör­nyékre vezeti őt. Ha most ez a két férfi találkozik . . . Kezével elfödte arcát és felzokogott. A követ­kező percben hirtelen felszökött. — Itt tovább nem maradhatok. El fogok innét menni. Nincs az a hatalom, ami engem itt visszatart- Patna. Kisértsük meg a szökést. — Oh nagysád, ez kivihetetlen. — Én ráfogok parancsolni a szolgára, hogy bo­csásson ki engem vagy bennünket. — Nem fog ám engedelmeskedni. — De kell! — kiáltott Ilonka. — A gróf rendel­kezésemre bocsátotta az egész szolgaszemélyzetet. — Oh nagysád, kegyed nem ismeri ezeket az em­bereket itt. Ezek minden szökési kísérletet meghiú­sítanának. A gróf meghagyta nekik, hogy kegyedet figyelmesebben szolgálják ki, mint bennünket és min­den kívánságát teljesítsék, de hogy innét elmenekül­hessen, ezt nem fogják megengedni, Jól tudják, hogy ezért életükkel lakolnának. — Én mégis megkísérlem! — kiáltott Ilonka. — Ha egyikük sem jön velem, megyek egyedül. Elszántan felállott és magára kapta sálját. — Kérem nagysádat, ne tegye ezt, — szólt Ned­da. — Meglássa, ennek nem jó vége lesz. — Inkább meghalok, de itt nem maradok többé. Eltökélten kilépett a tornácra. E pillanatban a ,;agy szelindek egyet vakkantott. Bálint a ripacsos képével rögtön künn termett a folyosón. Ilonkát meglátva, útját állotta. — Bocsásson el, — szólt Ilonka parancsolólag. — Innét senkinek sem szabad elmennie, — je­lentette ki a ripacsosképíi nyersen. — Ismételve mondom, bocsásson! Senkinek sem áll jogában engem akaratom ellenére itt visszatar­tani. — Már pedig innét nem fog elmenni, — felelt Bálint foghegyről s kezdte Ilonkát visszafelé tusz­kolni. Ilonka ki akarta magát szakítani kezei közül. Erre Bálint még jobban megragata őt. A dulakodás láttára a hatalmas szelindek fogait vicsorgatva oda ugrott s kévésén múlt, hogy Ilonkára nem vetette ma­gát. Bálint azonban egyet rúgott rajta, hatalmas kar­jaival átnyalábolta Ilonkát s visszavitte szobájába. Ilonka az utálattól, melyet ennek a hóhérnak az érintése okozott neki, elájult. Ily állapotban fektette .e őt a szörnyeteg a pamlagra s ott hagyta. A lányok mindketten segítségére siettek és csak­hamar eszméletre téritették. — Ugye mondtam, nagysád, hogy innét el nem lehet menekülni. Ilonka görcsös zokogásban tört ki. A lányok tő­lük telhetőleg vigasztaták őt. — Leikeim, — mondta Ilonka szelíden, — sok hálával tartozom nektek, mert ha nem lennétek, ta­lán már megőrültem volna ebben a rettenetes pokol­ban. Irigylem tőletek, hogy igy bele tudtatok nyu­godni. — Mit tehetnénk egyebet? — szólt Nedda. — Nincs rá mód, hogy innét kiszabaduljunk. A gróf önszántából el nem bocsát bennünket, mert attól fél, hogy elárulják őt s a hatóság esetleg karhatalom­mal is megostromolja ezt a bünfészket. Tehát saját biztonsága szempontjából se bocsát ki innét senkit. — Én hallgatásra kötelezném magam, — je­gyezte meg Ilonka. — Borzasztó esküt tennék, hogy Kömlővár rejtelmeit soha senkinek el nem árulom. — Ennek ő nem hinne! Éppen azért leszámol­hat az élettel az, aki egyszer ide kerül. Az el van te­metve élve! Az itt éli le magányos életét, mig vagy a jótevő halál meg nem váltja, vagy pedig az itteni hóhér kezébe nem kerül! — És ti ezt oly nyugodtan veszitek? — kiáltott fel Ilonka szinte ingerülten. — Mit tegyünk? — felelt Ilma helyett is Nedda. (Folytatjuk) Hirdessen lapunkban! Egy pártértekezleten a párttitkár nagy hévvel olvas­sa fel az előirt politikai beszá­molót. Miközben olvas, észre­veszi, hogy a hallgatóság so­raiból egy asszony lassan az ajtó felé sompolyog. Már raj­ta van a keze a kilincsen, ami­kor az előadó éles hangja megállítja: — Elvtársnő — mondja gúnyosan — talán unalmas­nak tartja az előadást? — Oh dehogy! — mente­getőzik ijedten a tettenért asszony — de ... de haza kell sietnem, mert gyerme­keim egyedül vannak otthon és vacsorát kell adnom nekik. — Rendben van — int ke­gyesen a párttitkár — elme­het. Félóra sem telik el, ismét halk léptek ütik meg a ti \ kár éles fülét. Ezúttal egy másik hallgatónő, egy lány oson az ajtó felé. De a ke­mény hang félúton megállít­ja : — Hová siet elvtársnő? önnek úgy tudom nincsenek gyermekei ? — Az igaz — válaszol ha­tározottan a lány — de ha sokáig itt maradok — nem is lesz. INNEN-ONNAN NEW YORK — Letartóz­tattak négy kábitószercsem­­pészt és annyi heroint foglal­tak le, mint még soha azelőtt — több mint húsz millió dol­lár értékben. A csempészban­da egyik tagja volt Mauricío Rosal, Guatemala középame­rikai köztársaság belgiumi nagykövete. Diplomáciai men­tesség őt Amerikában nem illeti meg és igy megeshetett az a páratlan eset, hogy az amerikai hatóságok fogságba vetettek egy nagykövetet. WASHINGTON — Atlas rakéták “hasában ’ ennivalót, szendvicset találtak, azonkí­vül kézi szerszámokat is. Nincs kizárva, hogy ilyen ide­gen testek okozták egyik vagy másik Atlas kilövésénél a kudarcot, a hatalmas rakéta felrobbanását. A légierő pa­rancsnoksága közli, hogy a lefolytatott vizsgálatok meg­állapítása szerint nem szabo­tázsról, hanem gondtalanság­ról van szó. * UNITED NATIONS, N. Y. — Amikor Nehru indiai mi­niszterelnök azt fejtegette, hogy nem helyes az Egyesült Nemzeték főtitkárságának ráncigálása ide és oda, Gro­­miko orosz külügyminiszter elkezdett tapsolni. De Krus­­csev rögtön lefogta a kezét. Hogy Gromikónak mi tetszik, azt Kruscsev határozza meg. * WASHINGTON — Az American Foundation for the Blind közli, hogy amerikai egyetemeken 1100 vak ifjú és leány tanul jelenleg. * MIAMI, Fia. — Kubából sok hamisított amerikai money ordert csempésztek amerikai városokba: Miami­ba, New Yorkba, Detroitba, New Orleansba. A postai vizs­gálat során megállapitást nyert, hogy legtöbben, akik ilyen money ordereket ban­kokban beváltottak, nem tudták, hogy hamisítványt kaptak Kubában. Pártolja hirdetőinket! SZÉP ILONKA M

Next

/
Thumbnails
Contents