A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)

1960-04-01 / 13. szám

A In |»\SZTI )R 7. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYEST MIHÁLY ‘ - mrnrrainn ■■■■—!■■! mtth—i--------' ---------------------------:— -------------­— Üdvözlöm a kisasszonyt! — szólalt meg a herceg barátságosan. — A két kis kópé oly nehezen várta kegyedet! íme be is mutatom mindjárt őket. Ez Valesca, amaz meg Bellegarde! Megmondom elő­re, sok baja lesz velük, mert igen csintalanok. Etelka hamar leküzdötte első elfogultságát s 'gyorsan beletalálta magát szerepébe, melyet az elő­kelő finomságnak bizonyos zománcával tudott felru­házni, a házi ur ezt legott észre is vette és ámulva tekintett a fiatal nőre, kinek előnyös külseje teljes összehangzásban állott finom modorával. A gyermekek is legott rokonszenvet éreztek irán­ta s hozzá futottak. Kummer Eliz lebilincselő nyá­jassággal fogadta őket, de sem megölelni, annál ke­vésbé megcsókolni őket reá nézve nem tartotta meg­engedettnek mindjárt az első belépéskor. Az idősebbik azonban rögtön átkarolta s ma­gasra ágaskodva csókra nyújtotta eper ajakát. Pél­dáját a másik is követte. — Csak csókolja őket bátran kisasszony, — szólt erre a herceg. — Általában nem kivánom, hogy ve­lünk szemben bizonyos határok közé vonuljon. Ke­gyed a mai naptól fogva családom tagja s ilyennek fogom tekinteni addig, amig itt lesz. Én nem vagyok barátja a ceremóniázásnak! Egyebet nem kívánok, mint hogy jól nevelje gyermekeimet és szeresse őket. Én őket egészen a kegyed gondjaira bízom. Időm nem engedi, hogy sokat foglalkozzam velük! Kiter­jedt birtokaim kezelése sok időmet rabolja el — meg aztán szenvedélyes vadász is vagyok. Most is vadá­szatról jövök, ezért vagyok ilyen kevésbé szalonké­pes öltözékben, amiért elnézését kérem. Mindezt őszinte joviális hangon mondotta, ami arra mutatott, hogy ő abból a fajta emberekből való, kikkel igen jól ki lehet jönni. Etelka előbb az egyik, majd a másik kislányt magához szorította és megcsókolta. A herceg már kezdettől fogva fürkészőleg nyug­tatta rajta tekintetét. Végre igy szólt: — Csakugyan Kummer Eliz kegyed? Erre Etelka rettenetesen megijedt. De csakha­mar összeszedte minden bátorságát s igy szólt: — Az vagyok, kegyelmes uram! Itt vannak iga­zolványaim ! — Megvallom, a dolog igen különösnek tetszik. Kegyed Berlinből jön, nemde? — Onnét! — felelt Etelka titkon remegve. — Nekem pedig egészen más arcképet küldtek, mint Kummer Elizét. — No édes eszem, most ne hagyj el! — gondolta magában Etelkán -z é — A dolgot meg fogom magyarázni! Az igazi Kummer Eliz én vagyok. Akinek az arcképét küld­ték, az nem volt az igazi; ugyanis nekem lett ez a hely legelőször felajánlva. Én azonban nem igen mertem belemenni, mert többen lebeszéltek s mond­ták, hogy én a nyugati államokban is mindenkor kap­hatok műveltségemnek megfelelő állást. Lemondtam tehát s akkor történt, hogy egy másiknak az arcké­pét küldték az enyém helyett — úgy gondolkodván, hogy ön nem fogja őt elfogadni. Történt azonban, hogy mégis elfogadta; időközben én is rászántam magam s nekem lévén elsőbbségem, én indultam ne­ki a nagy útnak s megérkeztem. A herceg nem kutatta tovább igaz lehet-e az el­beszélés és nem is gyanakodott, sőt ez a nő határo­zottan jobban tetszett neki, mint az a másik, kinek az arcképét előre elküldték. Ez a savó szemű nő nem is volt ínyére, de kénytelennek látta magát őt elfo­gadni, mert Romániába nem szívesen jön valamire való nevelőnő. A csere azonban határozottan nem volt rossz és Krecsun örült magában, hogy az az unalmas arcú, szegletes képii gemán szépség otthon maradt. — Apropós, — tette hozzá a háziúr, — hallom, hogy nagy vasúti szerencsétlenség történt. Éppen az­zal a vonattal, melyen kegyed jött. — Oh uram, az borzalmas egy katasztrófa volt, — válaszolt Etelka. — Igazán Isten csodája volt, hogy megmenekedtem. — De hogyan történhetett ez? — Megfogadhatatlan előttem! Nyilván az volt a szerencsém, hogy fekvő helyzetben voltam s mind­járt az első lökésre a pad alá gurultam. Csak is en­nek tulajdonítom, hogy sértetlen maradtam, mig el­lenben a többiek, kik rémülten felugráltak, egy fel­­forditott vaggon benyomuló vastengelye által irtó­zatos halált szenvedtek. — Borzasztó! — szörnyüködött Krecsun. — És kegyed csak egyedül maradt épségben? — Én és még egy férfiutas, kit azonban nem is­merek! A többi vagy mind oda veszett, vagy súlyo­san megsebesült! Adjunk hálát az égnek, hogy legalább kegyed életben maradt, — mondá a herceg. — Meg vagyok győződve, hogy irtózatos ijedtségen ment keresztül. Ennélfogva a mai nap kizárólag az öné lesz. Pihenje ki magát jól. Csengetésére belépett a szobalány, kinek meg­hagyta, hogy a kisasszonyt vezesse szobájába s le­gyen rá gondja, hogy hiányt ne szenvedjen semmi­ben sem. A kislánykák nem akartak tőle megválni. Kre­csun azonban igy szólt hozzájuk: — A kisasszony nagy utat tett és még hozzá egy nagy vasúti szerencsétlenség borzalmait is átélte. Ne­ki tehát nyugalomra is van szüksége. Majd holnap eleget lehettek körülötte. Etelka mély meghajnással búcsúzott el a ház urától, ki elgondolta magában, hogy most legalább talált egy kedve szerinti nevelőnőt. — Minden mozdulata elárulja, hogy jó házból való, — mondotta magában. — És most ismét egy­szer bebizonyult, hogy a jó házból valók akármi fog­lalkozásra, vagy állásra, többet érnek, mint azok, akik a társadalmi osztály selejtesebb rétegeiből ke­rülnek ki. Ezek tele vannak modortalansággal hen­cegéssel és a kötelességérzetről még halvány sejte­lemmel is alig bírnak. Rajta leszek, hogy ezt a nőt megtartsam gyermekeim számára! Etelka pedig ezt gondolta magában: — Még eddig igen jól megy minden! De majd mit hoz a jövő? LXVII. FEJEZET Az uj otthon Etelka az első napon magára maradván, nem­csak a terhes ut fáradalmait pihenhette ki, hanem elég ideje volt helyzetét is jól átgondolhatni. A nevelőnői állás ilyen háznál valóban nem ígér­kezett rossznak. Az igazi Kummer Eliz boldognak érezte volna magát ilyen helyen. Két gyönyörű kis leánygyermek, egy joviális ur, aki idejének legna­gyobb részét vadászattal és gazdálkodással tölti — asszony nincs a háznál — mindez hozzájárult ah­hoz, hogy egy nevelőnő megfészkelni igyekezzék ma­gát a kastélyban. Etelka mosolygott magában, midőn Elizre gon­dolt, ki minden özvegy férfiben egy-egy vőlegény­jelöltet látott. Szavaiból kivette, hogy kiváló előszeretettel csak is anyátlan árváknál szokott állást elfogadni. Min­den ilyen állást azzal a reménnyel foglalt el, hátha idővel második anyjává lehet az anyátlan árváknak? Reményében még eddig mindig megcsalódott, ami azonban egyáltalán nem gátolta őt abban, hogy új­ból ne reménykedjék. Ide is ebben a reményben jött. Bizonyára sej­telme sem volt arról, hogy Krecsun itthon herceg­nek szólittatja magát és óriási vagyonnal bir. — Szegény Iliz, — mosolyogta el magát Etelka — Azzal a te köznapias érdektelen arcoddal és kiáll­­hatatlan tolakodó modoroddal, inkább magadtól ta­szítasz mindenkit, semhogy magadhoz vonzanád. Aztán a tükörbe nézett . . . hosszú idő óta most először! — Még mindig szép vagyok, — gondolta magá­ban. — Szemeimnek bűvös fénye még mindig a régi. Ha Krecsun ur egyáltalán meghódítható, akkor én talán meghódíthatom őt, de Kummer Eliz erre nem lett volna képes. Haha! Egy ilyen német nevelőne sokszor mily gondolatokkal foglalkozik! Az éjjelt nyugodtan töltötte s másnap frisser kelt fel. Toilettejére gülönös gondot akart forditan — de most vette észre, hogy nincs több azon az egv ruháján kívül, ami éppen rajta van! De majd bizonyára lesz alkalma egy uj öltözet ruhát rendelni! Nemsokára belépett a szobalány. — A kegyelmes ur kérdezte ti, hogyan érzi ma­gát a kisasszony. — Köszönöm, igen jól! De vájjon olyan korán szokott már fenn lenni a herceg? — Oh igen! Hét órakor, vagy sokszor már előbb is fel szokott kelni. — Mondja csak kedvesem, hogyan szólítják őt? — Romániában az a szokás, hogy minden nagy és gazdag urat exellenciának szólítanak. Neki is csak rendesen úgy mondják: exellenc! — Köszönöm! És hol találhatom most a kislány­­kákát? — Őexéllenciája úgy mondta, hogy ha lehetsé­ges és egészségi állapota megengedi, az első reggeli­nél, mely nyolc órakor van, szívesen látja kegyedet. — Hol szolgálják fel az első reggelit? — A kis ebédlőben ma — máskor azonban rend­szerint a gyermekek lakosztályában, mert a kegyel­mes ur legtöbbnyire olyankor már vadászni megy, vagy a gazdaság után lát. — Tehát igen szorgalmas ur? — Oh, e tekintetben fáradhatatlan. — Talán takarékosságból teszi ezt? — Oh, legkevésbbé sem, sőt nagyon is bőkezű! Alkalmazottait jól fizeti s még eddig minden gaz­datiszt, aki csak itt volt, meggazdagodott mellette. Nem is azért lát minden után, hogy valamit megta­karítson, hanem hogy hasznosan töltse az időt. — Csodálom, hogy politikával nem foglalkozik. Erre a szobalány nem válaszolt. Etelka az órára nézett s látta, hogy öt perc múlva nyolc. — Lesz szives nekem megmutatni a kis ebédlőt, — szólt a szobalányhoz. Ma még kénytelen vagyok a kegyed szolgálatát igénybe venni, mert még nem ismerem ki magam és újonc vagyok a háznál. A szobalány késznek nyilatkozott őt vezetni. A nevelőnő őrá sem tett rossz benyomást, amit azonban egyáltalán nem mondhatott azokról, akik korábban itt voltak. Mindnyájan roppant fölényesen léptek fel és úrnő hiányában úgy viselték magukat, mintha ők lennének a ház asszonya. Az uj kisasszony azonban úgy látszik ilyesmit nem arrogál magának. Minden előkelősége mellett is diszkrét és nem lépi túl azt a határt, melyet ál­lása mintegy természetszerűleg megszab. Persze, azt nem tudhatta, hogy az uj nevelőnő azért viselkedik oly szerényen, mert egyszer már megjárta a hetyke magatartásával. — Nincs toalettem, — szólt mosolyogva Etelka. — A vasúti szerencsétlenség igazán koldussá tett. Nem maradt meg egyebem, mint a kézitáskám! Azt nem mondhatta, hogy a podgyászát egyelőre otthon hagyta, mert ebben az esetben intézkedni le­hetett volna annak ide hozatala iránt. Azt kellett te­hát hazudnia, hogy a vasúti katasztrófa alkalmával mindene elveszett. — Oh, az nem baj! — mondotta a szobalány. — A kegyelmes urnák Bukarestben van a szállítója. Bármit akar rendelni a kisasszony, huszonnégy óra múlva már itt van a legdusabb választék. Etelka csakhamar beléptt a kis ebédlőbe. Az asztal már terítve volt, de még nem volt jelen senki. Etelka szétnézett. Az ebédlő is igen díszesen volt be­rendezve. Egy hatalmas pohárszék tömör fából, dí­szes faragványokkal; ebédlőpamlag keleti szőnyeg­gel bevonva. Az asztal alatt pompás Smyrna szőnyeg, ab ablak mellett hatalmas bőr zsöllyeszék, előtte med­vebőr takaróval. Úgy látszik, ez kedvenc helye a ház urának, ha éppen itthon van. A túlsó falnál hatal­mas kandalló, melynek párkányán remek müvü an­tik óra ketyeg. E környezetben Etelka egyszerre otthoniasnak érezte magát s egyet-mást még elrendezett az asz­talon, miután a terítés nem volt egészen kifogás­talan. Csakhamar léptek hallatszottak. A következő oercben megnyílt az ajtó s egy kiváncsi gyermekfej fandikált be. Aztán örvendve kiáltott fel: — Itt van, itt van! — s mindjárt be is futott. 3t nyomban követte a másik. A két gyermek szeretettel futott a szép “néni­hez”, ahogy őt papájuk előtt nevezték. Etelka meg /olt hatva vagy legalább annak mutatta magát s negcsókolta leendő növendékeit. Aztán tisztes meg­hajlással üdvözölte a ház urát, aki igen barátságo­san jó reggelt kívánt neki — miközben őszinte cso­­lálattal rajta feledte tekintetét. Plelyet foglaltak. — A gyermekek'rendszerint kávét reggeliznek lyenkor, — mondotta a herceg. — Én teázni szok­jam, kegyed tetszése szerint kávét vagy teát választ­hat. Etelka rögtön beleélve magát a háziasszony sze­lepébe s előbb a hercegnek kecses elegánciával szer­­/irozta a teát, aztán bájos szeretetméltósággal töl­tötte ki a kicsinyeknek a kávét. Saját magát legvé­gére hagyta s a házi ur kegyes engedelmével az ő zléséhez csatlakozva, teát öntött magának. Eközben ünézést kért, hogy nem rendelkezik megfelelő toalet­tel. — Apropos! — kiáltott fel a herceg. Nem hoz­ók még el a podgyászát? — Annak alighanem vége, — jegyezte meg Etel­ka. — Ami ama szerencsétlen vonaton volt, az min­ién valószínűség szerint pozdorjává tört. A podgyá­­szok bizonyára szétszóródtak, összekeveredtek, szét­szakadtak, talán nagyobb részét a csőcselék el is lop­­;a. — Az bizony nem lehetetlen, — válaszolt Kre­mlin. — A legrosszabb a dologban az, — folytatta Etelka, hogy a szállítólevél sincs meg. Útközben azt liftem, hogy már közel vagyok utazásom végcéljá­hoz s előkerestem a táskámból a vevényt, hogy mind­­árt kéznél legyen, amikor kell. E pillanatban követ­kezett be a szerencsétlenség s a vevény elveszett. A halálos veszedelem pillanatában természetesen többé nem gondoltam rá. — Nem baj, — szólt a herceg. — Azt hiszem, remsokára lesz alkalma valamit kiválaszthatni. A herceg még aznap sürgönyt küldött buka­­•esti szállítójának s harmadnap már megérkezett egy óriási láda, tele a legszebb kész női toalettokkal. — Kisasszony, — mondotta a herceg, — szabad választása van! Etelka meg volt lepetve és jól adott szerénység­gel szólt: — Exellenc: jelenlegi szerény viszonyaim nem engedik meg nekem az ily fényűzést. (Folytatjuk) SZEMÉLYI HÍREK BEATON A múlt héten a sajtó utján bemutatták a nemzetnek Er­zsébet királynő újszülött fiá­nak arcképét. A fényképeket Cecil Beaton készítette. Miért nem Antony Armstrong-Jones Margaret vőlegénye, a mester fotográfus? . . . CSIANG Csiang Kai-sek tábornokot, a formosai kínai nacionalista kormány elnökét, harmadiz­­ben egyhangúlag megválasz­tották elnöknek. SYMINGTON Stuart Symington demok­rata szenátor formálisan be­nevezett az elnök jelölési fu­tamba. Egyben bejelentette, hogy elnök jelölési előválasz­tásokban nem vesz részt, mert azokat nem tartja fon­tosnak. MOUNTBATTEN Earl Mountbatten, Anglia katonai védelmi főparancsno­kának felesége, aki néhány hét előtt Kelet- Ázsiában hir­telen meghalt, egy és egyhar­­mad millió dollárnyi vagyont hagyott hátra. Bankár apjá­tól 30 millió dollárt örökölt 1921-ben. DR. SABIN Dr. Albert Sabin cincinnatii orvostudós, aki feltalálta az élő vírusból készített polio el­leni oltóanyagot, májusban három más amerikai tudóssal részvesz Moszkvában egy nemzetközi polio konferen­cián. GAZDAG ÖRÖKSÉG Jay Gould egykor hires vasutmágnás utolsó fia, How­ard Gould, meghalt és 64 mil­lió dollár örökség maradt utá­na. Ebből országos és New York állami hagyatéki adóba megy körülbelül 50 millió dollár. HAZUGSÁGMUZEUM BUDAPEST. — A Kádár- Münnich banda kerekeken gu­ruló múzeumot küld városból városba, faluról falura. A re­pülő kiállítás cime: “Imperia­lista kémkedés Magyarorszá­gon.” Képek, valódi és hamis okmányok vegyesen, hamis és kierőszakolt bünvallomások, köztük Mindszenty bíboros hercegprimás kényszervállo­­mása — ezek a kiállítási tár­gyak. A 7 legjobb vicce Bukarestben megnyílt a Lido. Modern, elegáns hotel külföldi turisták részére. Ro­mán proletárokat is bebocsá­­tanak, ha meg tudják fizetni a “külföldi” árakat . . . Jött egy vendég a kelet­német szovjetzónából. Két­ágyas szobát utaltak ki neki. “De hiszen nekem egy ágy elég,” mondta a keletnémet elvtárs. “Sajnálom”, mondta a por­tás, “minálunk csak kétágyas szobák vannak.” Miért ? A portás népidemokratikus elővigyázatossággal körülné­zett, nincsen-e a közelben va­laki, akinek megbízhatósága százpercentes, aztán odasug­­ta a keletnémet elvtársnak a magyarázatot: “Egyágyas szobában semmi hasznát nem lehetne venni a beépített tit­kos lehallgató mikrofonnak.”

Next

/
Thumbnails
Contents