A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-03-25 / 12. szám
AMERIKA LEGNAGYOBB MAGYAR HETILAPJA EGYES SZÁM ára 15 CEN'j! No. 12. SZÁM The GOOD SHEPHERD is the largest Hungarian Weekly Newspaper in America Beolvadt lapok: Kereszt, Egyetértés, Városi Élet, Amerikai Magyarság, Buffaloi Híradó, Philadelphiai Függetlenség, Newarki Hírlap. VOL. 38. ÉVFOLYAM Cleveland, New York, Buffalo, Newark,Bridge port, Philadelphia, South Bend, péntek, 1960 március 25. MEGHALT A TETSZHALOTT Indonéziában, a több mint 80 millió lakosú szigetköztársaságban, már évek óta tetszhalott volt az 1955- ben megválasztott parlament, és most Szukarno elnök eltemette a tetszhalottat, formálisan feloszlatta a parlamentet. Ezután Szukarno, a diktátor rendeletekkel fogja kormányozni az országot, az “irányított demokrácia” utján. Ez az irányitott demokrácia, melynek neve emlékeztet a kommunista népidemokráciákra, nem azonos névrokonával. Szukarno elnök-miniszterelnökdiktátor nem egy pártot szolgál és vezet, hanem a két legerősebb szervezett tábort elválasztó keskeny ösvényen óvatosan halad. Ez a két jól megszervezett tábor: a konzervatív katonaság és a kommunista párt. Érdemes közelebbről is szemügyre venni ezt a legújabb divatu diktaturás-demokráciát. Szukarno, az elnök, formálisan teljhatalommal rendelkezik, rendelkezéseiért csakis a Nép Kongresszusának felelős, amely — csak papiroson, az 1954 évi alkotmányban létezik. Talán eljön az idő, amikor megszületik az 1954-ben megfogalmazott Nép Kongresszusa; ma még senkisem tudja megjósolni, mikor születik meg. De annyit már ma is lehet tudni, mert benne van az alkotmányban: a Nép Kongresszusa legalább minden öt évben egyszer fog összeülni és megválasztja az elnököt (Szukarnot) újabb öt évre. Indonézia népe, amennyiben egyáltalán érti, hogy miről van itt szó, meglehetős közönnyel fogadta a tetszhalott parlament formális temetésének hirét. A politikailag érett kevesek nem tartottak sokat a látszatparlamentről. Mindenesetre gyengül most a politikai pártok ereje, mert nincsen többé egy fórum, ahol, ha egyebet nem is lehetett csinálni, beszélni mindenesetre lehetett. Ezek a ponton tapintunk rá a változás legérdekesebb következményére: Legérzékenyebben sújtja a parlamenti fórum elvesztése éppen a kommunistákat, akiknek egyébként nagyon tetszik a szovjet rezsimre emlékeztető “irányitott demokrácia”. Minden totalitárius pártnak tetszik, aiAig nirícsen hatalmon, a parlamenti fórum. Tetszett például Hitlernek is. A demokratikus irányítás az uj érában már megkezdődött. A főváros helyőrségének tisztikara értésére adta a sajtónak, hogy “hamis újságcikkek” közlése következményekkel járhat ... Uj birósáqi tárgyalás előtt áll Dr. Bemard Finch (balra) és vádlott társa Carole Tregoff (jobbra), mert a losangelesi esküdtszéki tárgyaláson az esküdtek nem tudtak dönteni a bűnösség megállapitásában. Bányászok boldogsága 1 DOLLÁRTÓL 26 DOLLÁRIG - HOSSZÚ UT VOLT JOHN L. LEWIS VEZlRLÉSÉVEL A SZOVJET EMBER: SUPERMAN MOSZKVA. — A Pravda azt fejtegeti, hogy a Csendes Óceán hullámain három héten át vergődött négy orosz tengerészt ugyan egy amerikai hadihajó mentette meg, de az, hogy túlélték a háromhetes megpróbáltatást, tisztára orosz érdem, a kommunista nevelés felsőbbségének bizonyítéka. Négy nyugati tengerész hasonló helyzetben kétségbeesett imádkozás közben menthetetlenül elpusztult volna. A lap csufolkodva említi, hogy a napokban a Szahara sivatag homokjában megtalálták egy amerikai pilóta naplóját, melyben feljegyezte, hogy a sivatagban étlen-szomjan vergődtek, mig sorra mind elpusztultak. A magasabbrendü kommunista ember ilyen megpróbáltatást túlél. Ügyes propagandisták ezek a kommunisták. Amerikaiak megmentenek oroszokat a biztos pusztulástól és ez — orosz érdem, a kommunizmus dicsősége! . . . A szovjet segít — hódítási céllal Henry Cabot Lodge, Amerika fődelegátusa az Egyesült Nemzetek szervezetében, úgy nyilatkozott, hogy a szovjet segítség, amit elmaradt népeknek nyújt, nagyon gyanús — arra mutat, hogy a szovjet csak úgy segít, ha a segítség fejében politikai előnyökre számíthat. Példa erre a Tito eset (a már lekötött kölcsön viszszavonása, mert Tito vonakodott politikai kérdésekben Moszkva füttyére táncolni) és legújabban az indonéziai eset: 250 milliós kölcsön azzal a feltétellel, hogy Indonézia kormánya nem fog nyugatbarát politikát folytatni. Az Egyesült Nemzetek szervezete nagy gazdasági programot hajt végre elmaradt népek megsegítésére, ebben a programban számos nemzet vesz részt, a szovjet is, de — a szovjet csak amolyan tessék-lássék részt vállalt magára. A nemzetközi segítésnek ez az elhanyagolása a szovjet részéről ártalmas, mondta Lodge, mert csakis egyetemes segitőakció oszlathatja el az elmaradt népek félelmét, hogy az ő hátukon politikai csatákat fognak vívni a nagyhatalmak — a szovjet és Amerika. Ez a vád egyebek közt az arab-izráeli viszályra vonatkozott. A szovjet felfegyverzi az arabországokat az izráel elleni támadásra, hogy megnyerje az arab országok barátságát, szövetségét Amerika ellen. Csak halála után lehet egy ■ emberről elmondani, hogy bol■ dog volt — mondta ősidők böl. cse. A bányászok, akik a föld mélyében dolgoznak, és feleségeik, akik este forró imával és forró levessel várják vissza őket, másképp vélekednek: Boldog a bányász és boldog a bányászcsalád minden nap, az esti viszontlátás perceiben. Mert a halál leselkedik a bányászra minden nap. Ki szerencsés, ki szerencsétlenül jár. Sok boldog napja volt a 18 bányásznak, akik nemrég a bánya mélyében elpusztultak . . . A boldogságnak színárnyalatai vannak. John L. Lewis, a bányászok nemrég nyugalomba vonult őrangyala, több mint öt évtized bányásztörténetére visszatekintve, halavány rózsaszínnel kezdi: 65 évvel ezelőtt a bányászok napi 10 órát dolgoztak a tárnák mélyében és egy és fél óráig tartott, mig eljutottak munkahelyükre. És ezért a csak nem 12 órai napi munkáért 1 dollár munkabért kaptak. Ma az átlagos napi munkabér — 8 órai munkanapért — 26 ! dollár. Hosszú volt az ut 1 dollártól 26 dollárig. És itt mindjárt felvetődik a kérdés: A szén ára is 26-szorosára emelkedett-e John L. Lewis uralkodása idején? Nem, mondja ő. A bányák gépesítése annyira fokozta egyegy bányász napi teljesítményét, hogy az 55 év alatt a szén ára nem 26-szorosára, hanem csak kétszeresére emelkedett. A gépeket még egyre modernizálják és a munka produktivitása még egyre nő. Még modernnek nevezhető az a bánya, ahol egyegy bányász napi termelése 15-18 tonna, de vannak már bányák, ahol elérik a 20-25 tonnát, és Lewis azt hiszi, hogy a Roanoke mellett levő Clinchfield bányában hamarosan 45 tonna lesz a napi teljesítmény. Ezek a számok mutatják, milyen hasznos uj és leguj abb gépek beállítása a bányákban. És beszélő számok ezek is: 1948-ban körülbelül 400,000 bányász dolgozott, ma 200,000 a bányászok száma. Az első világháború éveiben 500 millió tonna szén volt az évi csúcsteljesítmény, a második világháborúban ( amikor 300,000- el kevesebb bányász dolgozott) 630 millió tonna. A modernizálás és a többtermelés teszi lehetővé, hogy ma a bányák 26-szor annyit tudnak fizetni k bányászoknak, mint akkor, amikor John L. Lewis fiatal volt és szenet vájt. Nem csoda, hogy a bányász unió támogatja a bányavállalatok modernizálási igyekvését. Sőt mi több, Lewis azt mondja: “Mi találtuk ki a modernizálási politikát.” A gépesítés csökkenti a terme-KIS EMBER NAGYOKAT MOND HAVANA. — Ernsto Guevara, a cubai nemzeti bank kommunista elnöke, kijelentette, hogy Cuba gazdasági háborút fog folytatni az Egyesült Államok ellen és el fogja kergetni Gubából az amerikai “monopóliumot.” Azt, hogy amerikai ipari és üzleti vállalkozásokat monopóliumok kell nevezni, a moszkoviták agitátor- tanfolyamán tanulta. Mondott egyebeket is, például ezt: “Gubának nagy barátja van: a Szovjet Unió.” lés költségeit és lehetővé teszi a mostani magasabb munkabérek fizetését. De — a gépesítés feleslegessé is tesz bányászokat. Akik elvesztik munkahelyüket, más iparban találnak foglalkoztatást, ha mér. ‘.ipa;-' fiatal korban vannak.” Az idősebbek javát szolgálja a nyugdíj- és kórház alap, amelybe a vállalatok évente sokmillió dollárt fizetnek be. Az unió sohasem követelte, hogy a vállalatok több embert foglalkoztassanak mint amennyire szükség van. És a munkások megértették, hogy helyes a Lewis által következetesen folytatott politika: Jobb kevés bányász jó fizetéssel, mint több bányász, akiknek nem lehet jó fizetést adni. Egyre merészebbek PANAMA CITY. — A szovjet 50 millió dollár kölcsönt ajánlott fel Panama kormányának. Híven ahhoz a szemérmetlen hazusághoz, hogy financiális vagy gazdasági segélyt sohasem kötnek politikai feltételekhez, az oroszok a kölcsön nyújtását attól a feltételtől tették függővé, hogy konzulátust nyithatnak meg Panamában, a Panama csatorna közelében. Céljuk, amelyet a világért sem vallanának be: kémkedés és propagandázás az amerikai védelmi szervezet egyik legérzékenyebb pontján. Ben-Gurion és Nasser WASHINGTON. — Diplomáciai körökben úgy tudják, hogy, miután Ben-Gurion izráeli miniszterelnök látogatást tett Amerikában, Eisenhower elnök meghívja Nasser egyiptomi diktátort. HÄLÄ WASHINGTON. — A politikai életben is ismeretes a hála. A Fehér Ház árnyékában azt suttogják, hogy Herter külügyminiszter megmaradna állásában, ha Eisenhohower után Nixon, a trónörökös, ülne be az elnöki székbe. Nixon hálás Herternek azért, mert kiállt mellettte akkor, amikor Stassen az emlékezetes támadást intézte Nixon alelnökjelölt ellen. *2trájk után A Wilson húsfeldolgozó vállalat munkásai 109 napon át sztrájkban álltak s a vállalat ez idő alatt nem-sztrájkolókkal tartotta fenn az üzemet. Most választottbirósági döntés alapján Wilson and Co. köteles figyelembe venni a szenioritást és ennélfogva több mint 3000 sztrájkban állott munkás visszanyeri régi munkahelyét, a sztrájk idején felvett munkásokat el kell bocsátani. KI HINNÉ?! MANCHESTER, N. H. — A New Hampshire államban lefolyt előválasztások kampányainak fő finaszirozója Kennedy ellen Faul Fisher chicagói irótollgyáros volt. Ami magukat a pályázókat illeti, a szegény Nixon jóval többet költött, mint a sokszoros milliomos Kennedy. Hírek a világ minden részéből NAGYMARTON, Ausztria. — Három osztrák állampolgár a határ közelében sétált, magyar határőrök rájuk lőttek. ANKARA, Törökország. — Allan L. Morrison, amerikai alezredes gondtalan autóhajtással egy török katona halálát és 11 személy sérülését okozta. Az amerikai hadbíróság egy évre megfosztotta rangjától és félévre megvonta tőle fizetését. MOSZKVA. — A Kazakasztán ázsiai szovjet köztársaságban rossz volt az idei termés. De nyilván egyéb baj is volt, mint szárazság, máskülönben érthetetlen lenne, miért csapták el — nem a gazdasági vezetőket, hanem a titkosrendőrség főnökét, K. F. Lunevet. Ez a Lunev most nem elsőizben szerepel a lapok hasábjain. Egyik tagja volt ő annak, a “speciális bíróságnak ’. amely 1953-ban, Sztálin halála után, Beria rendőrminisztert halálra Ítélte. VATIKANVÁROS. — A Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano, újból állást foglalt a halálra ítélt Chessman megkegyelmezése mellett, azzal az érveléssel, hogy “megszenvedett bűneiért”. MOSZKVA. — A négy amerikai helikopter, amelyeket a szovjet Kruscsev személyes használatára rendelt meg, két millió dollárba fog kerülni, a tartalék alkatrészekkel. Az egyik helikopter másolata annak, amelyet Eisenhower elnök használ. BERLIN. — Az egyre erőszakosabb kolhozositás miatt egyre több farmer menekül a szovjetzónából a nyugati övezetbe. Ez év első két hónapjában 312 farmer és családtag szökött át a zónahatáron. KAIRO. — Az egyiptomi mufti kihirdette a csókolózás uj szabályait a Ramadan szent hónapra. A böjt óráiban férjek a feleségüket megcsókolhatják, még pedig csókot nyomhatnak nemcsak az arcukra, hanem a szájukra, egy feltétellel: A csók barátságos legyen, nem szenvedély cs.- Az uT/elv használhatnak aj-kpi rositót. Férfiaknak és nőknek egyaránt szabad ezentúl a böjt óráiban fogaikat tisztítani. A mufti ezzel a rendeletével évszázados hagyományt helyezett hatályon kívül. VARSÓ. — Lengyelország délkeleti részén felfedezték Európa legnagyobb kén-előfordulását. A mindössze 50-100 méter mélységben fekvő telep kénkincsét százmillió tonnára becsülik. Az idén a lengyel' kéntermelés eléri a 100,000 tonnát. 15 év alatt pedig ennek tízszeresére emelkedik. LUNGDA, Belga Kongó. — Ludwig Heitfeld passaui papot a lungdai császár tiszteletbeli törzsfőnökké nevezte ki, elismerésül két évi missziós munkájáért. BONN. — Az amerikai nagykövetség német alkalmazottai a múlt hónapban nagyon elcsodálkoztak, amikor fizetési csekkjükön azt az uj útmutatást olvasták, hogy a csekket a hátsó oldalon a megjelölt vonalon kell aláirniok nevükkel, vagy, ha nem tudnak írni, kereszttel. Volt is ok csodálkozásra, mert hiszen a követség alkalmazottai mind tanult emberek, akik németül és angolul folyékonyan beszélnek. A jövő hónapban már nem fognak X-el aláírható csekket kapni . . . LONDON. — Friss földieper érkezett külföldről, fontját 3 dollár 70-ért árulják. A szezonban a hazai földieper ára 48 cent szokott lenni, most se lesz több. MEXICO CITY. — Augusztusban szabadul a gyilkos, aki 1940-ben Sztálin utasítására megölte Trockijt, a vörös hadsereg megteremtőjét, és a mexicoi kormánynak már most gondot okoz, hogy mit kezdjen vele, amikor kiengedik a börtönből. Még a valódi nevét és állampolgárságát sem tudják a bérgyilkosnak. Ugv gondolják, határidőt szabnak neki az ország elhagyására, keressen magának uj hazát. ALEXANDRIA. — A rendőrség keresi, kutatja Mahmud Amint, aki egyremásra telefonál és jelenti, hogy megint lelőtt és súlyosan megsebesített pár embert, és fenyegetőzik, hogy meg fog ölni 99 hűtlen aszszonyt. “Száz golyóm van még”, mondta legutóbbi telefonálása alkalmával, “A századikkal agyonlövöm magamat”. Magyarázattal is szolgál az őrült ember: “Én nem vagyok őrült, én csak szokatlan utat választottam, hogy a rendőrségnek segítségére legyek a házassági hűség védelmében”. ISZTAMBUL (Konstantinápoly), Törökország. — A hadügyminiszter közlése szerint amerikai katonák 1953 óta 386 bűncselekményt követtek el. 103 amerikai katonát elitéltek. MOSZKVA. — Strumilin közgazdász a moszkvai rádióban bejelentette, hogy amikor Oroszországban megvalósul a kommunizmus, az átlagos orosz életrendje ez lesz: Naponta 4 óra munka, 10 óra evés és alvás, 4 óra olvasás (Pravda és Izvesztija, Dr. Zsivágó stb.), 4 óra sport és művészet, 2 óra szórakozás.