A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-03-04 / 9. szám
A irt PASZTOK 7. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE- —fin——m— I ■mi um im ■ ini im mii 11 nir wnniMT-------------------Irta: TÖLGYESY MIHÁLY Abban állapodott meg tehát, hogy szöknie kell és pedig még ma éjjel. Holnap reggel már késő lenne, mert szállásadója rendszerint jókor szokott felkelni. , Jurisits nagyon fel volt izgatva s most még kevésbé tudott aludni, mint tegnap. Csepregi Lujza magatartása sehogy sem tetszett neki. Miért nem akarja bevárni a rendőrbiztost? Miért akarja magát kivonni az ellenőrzés alól? Rosszat még nem gondolt. Ugyan hogy is jöhetett volna arra gondolatra, hogy mindaz, amit a csinos nő eddig mondott, az első betűtől az utolsóig mind csupa hazugság s hogy ő nem Csepregi Lujza, hanem helyesebben Lorántffy Etelka, akiről ő maga is elítélői eg nyilatkozott. A jó ember sokáig nem bírt elaludni és fel-alá járt a szobában. Etelkának ez sehogy sem tetszett. Amig ez az ember le nem fekszik, addig nem bir elszökni. Meg is zörgette szobája ajtaját. — Ki az? — kérdezte Jurisits szinte összerezzenve. — Miért nem fekszik le aludni! — kiáltott Etelka. — Nem bírok, kedves nagysádkám. — Akkor legalább maradjon veszteg s ne zavarja el az én szememről is az álmot. — Jó, jó, nagysádkám. Csak ne haragudjék. Mindjárt lefekszem. Később aztán le is feküdt. Etelka egy darabig várakozott. Midőn aztán lecsendesedett minden, hozzáfogott az átöltözködéshez. Jurisits előtt úgy rémlett, mintha motoszkálna valaki a hónapos szobában. Mi lehet az? Hiszen az imént mondta a kedves lakó, hogy aludni akar! Vájjon mit csinálhat? Az ajtóhoz lopózkodva hallgatódzott. Etelka azonban meghallotta az ajtó nyikorgását és csendesen, viselte magát. A ravasz Jurisits tehát még mindig nem alszik. Nyilván hallotta a neszezést s most ide lopózkodott hallgatózni. Egy darabig csendes volt minden. Jurisits viszszatért szobájába és visszafeküdt ágyába. — Nyilván tévedtem, — mormogta magában. — Tán egerek vagy patkányok csinálták a zörejt. Holnap majd ismét egérfogót kell felállítani. Etelka befejezte öltözékét és hallgatózott. Aztán nesztelenül felnyitotta az ajtót és kiosont. Juirisits ezalatt csakugyan elszenderedett. Azzal a gondoattal aludt el, hogy Csepregi Lujza végtelenül tetszik neki s éppen hozzávaló feleség lenne. Úgy mondá a kis Lujzika, hogy holnap még egy utolsó értekezlete lesz a férjével. Ezzel az alkalommal a vagyoni kérdést fogják elrendezni. Vagyon tehát van. Nekem pedig ilyen asszony kell, akinek van mit aprítani a tejbe. Ur leszek, ha minden adós Ságomat kifizethetem. Holnap tehát egész nyíltan beszélek és megkérem kezét. Nem hiszem, hogy igenl ne mondjon. Egy elvált asszony mindig örülhet, hogy valaki érdeklődik iránta. Minden válás inkább az asszonyra vet árnyékot, nem pedig a férfire, kivált, ha csinos, akkor mindjárt ráfogják, hogy kacér, kikapós, stb. Én tudom, hogy nem ő a hibás, hanem a férje. Másnap már jókor felkelt s várta a történendőket. Etelka szobája felé is hallgatódzott, ott mélységes csend uralkdoott. Bizonyosan jól alszik. Az idő gyorsan telt s az óramutató már nyolc felé járt. Kilenckor már jönni fog a rendőrbiztos. Juirisits ismét odament az ajtójához és hallgatódzott. — Terringettét, de jó álma van, — mormogta magában. — Még mindig úgy alszik, mint a bunda. Talán mégis jó lenne felkölteni őt. Megzörgette tehát az ajtót. — Nagysádkám, nagysádkám! , Semmi válasz. — Ejnye, de jól alszik, — gondolta magában Juirisits. — Nem is bántom hát. Nem akarom őt ismét magamra haragítani, mert akkor szép terveimnek fuccs! Még nem is volt kilenc, midőn egyszerre csak betoppant a rendőrbiztos egy írnokkal. — Itt van-e még Csepregi Lujza? — kérdezte. — Igen, itt van! — Hol van? — Itt van a szobájában, még nem kelt fel. — Micsoda? Még félkilenc után is alszik? Fel kell kelteni, mert nem érek rá várakozni. Jurisits most odalépett az ajtóhoz s erősen megzörgette. De most sem kapott választ. — Mi a tatár? — mormogta magában. — Csak nem alhatik olyan mélyen, hogy még a zörgést se í állj a. — Az ördögbe is, — fakadt ki a rendőrbiztos türelmetlenül. — Mi lesz már? — Nem értem a dolgot, — vonta vállát Jurisits. — Nem tudom elképzelni, mi van vele. — Talán már elment hazulról s maga nem vette észre, — kiáltott fenyegetőleg a biztos. — Nem! — tiltakozott Jurisits élénken. — El nem mehetett az én hírem és tudtom nélkül. Tegnap még külön a lelkére kötöttem, hogy ne menjen el. Most már egyszer zörgetett az ajtón. Az Írnok azonban kiment az udvarra, nyilván oly célból, hogy a szoba ablakán benézzen. Be is nézhetett könnyen, mert az ablak nyitva volt. — a szobában nem volt senki. Futott is azonnal vissza a biztoshoz s igy szólt: — Hiába zörgetnek! A szoba üres! — Lehetetlen! — kiáltott Jurisits. — Ám győződjék meg tulajdon szemeivel. Most a másik kettő is kijött az udvarra. Az ablak csakugyan nyitva, a kis szobácskábán nem volt senki. Jurisits hátratántorodott s merően bámult a nyitott ablakra. — Úgy látom, kirepült a jómadár, — jegyezte meg a rendőrbiztos gúnyosan. — Nem megmondtam magának, hogy az a nő ma reggel itt legyen? — Nem tehetek róla, — siránkozott Jurisits. — ki is gondolta volna, hogy az ablakon át megszökjék? IJigyjék el az urak, én jártam a legrosszabbul. — Talán adós maradt a szoba bérével ? — Ezzel is, meg mással is adós maradt. — Úgy kell magának. Maga hanyag ember. Vagy alán szemet hunyt és szökni engedte őt? Ezért felelni fog. Maga most velünk jön! — Az Istenért, ne bántsanak, — könyörgött Jurisits. — No még csak az kellene, hogy ezt elnézzük! Ki tudja, milyen veszedelmes perszóna volt az. És maga szökni engedte őt. ¥ Jurisits hasztalan rimánkodott; a rendőrbiztos hajthatatlan maradt. LXV. FEJEZET A határon * Etelka az éj védelme alatt szerencsésen kijutott a városból s a legközelebbi állomáshoz sietett, hogy a Budapestről jövő brassói vonatot hat óra után éppen ott kapja s azon tovább utazzék. Számadása be is ütött. A kis vasúti állomásnál nem törődött vele senki. A jegypénztáros minder fennakadás nélkül kiszolgáltatta neki a Brassóba szóló jegyet. i Etelka azonban nem ment egészen Brassóig mert élt a gyanúperrel, hogy ott alighanem titkosrendőrök ácsorognak a pályaudvaron, kik bizonyára észrevennék őt s rögtön kérdőre vonnák. Az utolsó előtti állomáson tehát kiszállott és egy darabig a szabadban bolyongott, azon gondolkodva, hogy most mitévő legyen. Romániába átmenni nem igen látszott tanácsosnak, mindamellett meg kellett ezt kísérelni, mert máshová nem mehetett. A rendes utón előreláthatólag nem juthat át ennélfogva más módot kell megpróbálni. Hosszabb ideig tartó vándorlás után egy falum ért, melyben szász atyafiak laktak. Etelka tudott németül s igy nem kellett attól tartania, hogy talán nem értik meg egymást, ha valahova betér. Csakhamar egy szálláshoz ért, melytől nem messzire egy fiatal szász parasztra bukkant, ki vé kony lábszáraival, térden felül érő csizmáiban iger furcsán vette ki magát. Etelka rögtön megszólította — Jó ember, nem kaphatnék itt alkalmatosságot Brassóba? — Brassóba? — kérdezte a paraszt. — Hm! HáJ mire való a vasút, mely félórányira sincs innét. M is azon járunk be Brassó városába. — De én nem merek azon utazni. — Ugyan miért? i -— Hát azért, mert félek. A fiatal paraszt összekapta kezeit. így csak az öreg anyókák beszélnek, kik attól tartanak, hogy a kocsi felbillen. Mi, fiatalok, mái csak megszokhattuk. — Már akár megszokták, akár nem, én nem járok vasúton. Éppen azért kocsin akarok Brassóba bejutni. Nem tud valakit, aki engem bevinne? — Várjon csak, most jut eszembe, hogy az öreg Korompás bemegy. Az talán bevihetné magát. — Hol lakik az a bácsi? — Odaát atban az ócska sárga házban, az bizonyára beviszi, ha rábizza magát . . . — Rábízni? Hát rossz ember az? — Nem éppen rossz, de úgy hallatszik, hogy görbe utakon jár. — Miféle görbe utakon? Talán tolvaj? — Ki tudna bizonyosat mondani? Menjen át ét nézze meg az öreget, majd aztán meglátja rábizhatja-e magát vagy sem. Etelkát gondolkodóba ejtették ezek a szavak. — Nem vihetne be engem maga? — kérdezte azután a paraszttól. —- Nem lehet. Nem macskaugrás ám idé.Brassó. — Megfizetem az utat. — Hm! Talán mégis kicsit sok lenne. — Mennyiért vinne át? — Én Istenem, mit mondjak? Két napot is elveszitek mellett, elgyötröm a jószágot, mert az ut nem éppen a legjobb! — Nevezze meg az összeget, — szólt közbe Etelka türelmetlenül. — No nem mondok sokat, húsz forint lesz az ára. — Megadom, — jelentette ki Etelka. A paraszt elcsodálkozott. Azért mondott oly sokat, mert azt hitte, hogy ezáltal visszariasztja az utast. Most azonban meg volt fogva. — No tudja, édes kisasszony, — szólt himezveliámozva, — ebbe másnak is van ám beleszólása. — Ugyan kinek? Azt hittem, maga itten az ur. — Félig-meddig én vagyok, de az ilyenbe az édesanyámnak is van ám beleszólása. Menjünk hát be. A fiatal gazda bevezette vendégét a szobába, ahol egy öreg asszony pergette az orsót. A szép fiatal nő láttára szinte nyitva feledte a száját. Etelka nem várta, mig megkínálják üléssel, hanem mindjárt leült a padkára, miután fáradt volt. — Brassóba akarnék menni, — mondotta — s a fia megígérte, hogy engem bevisz. Az öreg kérdőleg nézett fiára. — Húsz forintot igér a kisasszony az utárt, — felelt a paraszt. — Meg is adom, ha a határig visz, — tette hozzá Etelka. — Úgy? A határig? Az bizony jóvol túl van ám Brassón. — szólt erre az öregasszony. — Ott nagyon rosszak ám a hegyi utak. — Mindegy nekem mégis mennem kell, néni. — Romániába igyekszik? — Oda, nénémasszony. Dolgom van Plojestiben. — De akkor miért nem megy inkább vsauton? Az kényelmesebb és kevesebbe is kerül. — A vasúttól irtózom! — Ugyan miért? — mosolygott az öregasszony. — Azért, édes néni, mert családunknak már három tagja vasúti szerencsétlenségnek lett áldozata s én megfogadtam, hogy ebben az életben vasutat nem veszek igénybe. Nagyon kérem, hogy engedje fiának, hogy engem bevigyen Brassóba, illetőleg a román határig. — Én tőlem mehet, ha akar, — vonta vállát az ireg asszony. Etelka kérdő pillantást vetett a parasztra, kit myja Kristófnak szólított. — No nem bánom, viszem a kisasszonyt, de a 20 'orintot még megtodja öttel s akkor egészen Predeáig megyünk. Ott aztán átmehet Romániába. — De van-e útlevele? — kérdezte most az öreg asszony, — anélkül át nem eresztik ám a határon. — Még nincs, de szerzek Brassóban, — felelt Stelka. — Majd kicsinálom én ezt. Vannak nálam íjánlólevelek. — Mikor mennénk tehát? — kérdezte Kristóf. — Akár mindjárt, — válaszolt Etelka. — Engem ’árnak s még kellemetlenségem lehet, ha sokáig kéem. Kristóf már nem akarta mondani, hogy utazzék \ vasúton, mert a fiatal nő tetszett neki s már előre irült, hogy ilyen csinos kisasszony társaságában utazlatik. Indult is kifelé, miközben intett anyjának, aki zintén utána ment. — Mit akarsz, Kristóf? — kérdezte. — Édesanyám, ez a szép kisasszony nekem *.enddvül tetszik. — Azt elhiszem, Kristóf. — Nem jobb lenne őt itt fogni? — Ne légy bolond, Kristóf. Ugyan mit csináljak /ele ? — Igaiz, — horgasztotta le fejét Kristóf. — Igen ínom ahhoz, hogy itt legyen köztünk. Az öregasszony rosszalólag nézett fiára: — Talán bizony szerelmes lettél beléje? Ne légy )olond, Kristóf. Az ilyen finom nő rád se hederit. Kifizeti neked a huszonöt forintot s te szépen viszizajössz. Kristóf felfohászkodott. — Mondom, ne légy bolond, — ismételte az öreg isszony szigorúan. — Eredj az istállóba s adj ábratót a lovaknak. De jól markolj bele a zsákba, mert :ó messze van ám Predeál. Ezt a kisasszonyt pedig /érd ki a fejedből, te nagyfülü te. Kristóf dolgára ment, az öreg asszony pedig visszatért Etelkához, ki már türelmetlenkedett. — Legyen türelemmel, kisasszony, — mondotta — Kristóf már készül. Ismét leült a rokka mellé és font. Etelka nézte }gy darabig, aztán egyszerre csak azon vette észre iiagát, hogy lekonyult a feje. — Talán almos a kisasszony? Nem aludt az éjiéi? — Bizony keveset aludtam, mert fájt a fogam. — A foga? — csodálkozott az öregasszony s egy pillantást vetett Etelkának hófehér fogaira. Pedig oly szép fogai vannak. — Az elülsők fehérek, de hátul van egy szemfogam, amely odvas s némelykor fáj. (Folytatjuk) Személyi hírek TRÓNÖRÖKÖS! Akihito trónörökös feleségének fia született. Mire felnő, biztosan trónörökös válik belőle. HERCEG! Erzsébet angol királynő újszülött fiának még nincsen neve, de cime már van: herceg. És lesz hamarosan csörgője is. A Lambert Brothers new yorki ékszerárus cég 14 karátos arany csörgőt küld neki. De előbb kiteszi itt a kirakatba. Akinek tetszik, rendelhet egyet, hasonlót. Ára csak 500 dollár. STEVENSON Adlai Stevenson, egyidőben Eisenhower elnökkel, délamerikai körúton van. Colombia egyeteme diszdoktori diplomával tisztelte meg. .Sä Templomi behajtó BELEUNÓ, Olaszország. — Az olasz Dolomitok nyaraló és kiránduló központjának, Bellunónak közelében érdekes templomot építenek. Ez lesz a világ első behajtó temploma, amin azt kell értenünk, hogy a gépkocsin közlekedő^ hívek arra haladtukban időveszteség és parkolási gondok nélkül mindjárt a templomba is behajthatnak. Nem. éppen a templomba, de még-: is . . . A templom, amelyet a Szűzanyának fognak dedikálni, a. Cavarzano-hegyi falucskán, átvezető főút mellett épüL Köröskörül előreugró tetejével és kúpos tornyával hasonlitani fog egy óriási kalaphoz. A kúpos torony fedi be magát a templomot, amelyet körben- . futó üvegfal választ el a tetőkarimával fedett szabad térségtől. A karima alatt 1500 automobil számára lesz hely, úgyhogy a hívek a kocsijukban ülve kisérhetik figyelemmel az üvegfalon át a templomban folyó szentmisét és egyéb szertartásokat. A templom tervét János pápa előzetesen nemcsak jóváhagyta, de a bellunói püspökhöz intézett levelében megelégedését is kifejezte a nem mindennapi elgondolás fölött. ÁZSIA ÉS AFRIKA KATOLIKUSAI RÓMA. — A hitterjesztés kongregációja legutóbb közzétette Ázsia és Afrika katolikusainak statisztikai adatait Eszerint a két kontinensen összesen 52 millió hivő él: 31 millió Ázsiában és 21 millió Afrikában. Ázsiában a legtöbb katolikus a Fülöp Szigeteken található: 17 millió.: A hitujoncok száma Afrikában 3 milliót, Ázsiában csak félmilliót tesz ki. A két kontinensen összesen 22 ezer katolikus pap működik. Ezek közül 14,600 idegen, európai és amerikai származású, és 7400 helyi. Az afrikai helyi papok száma 1800, az ázsiaiaké 5500. A szemináriumokban Afrikában 1500, Ázsiában közel 200 ifjú készül papi hivatásra. Akármennyire is tekintélyesnek látszanak e számok; mind a két kontinensen pap-/ hiánnyal küzd az egyház. Különösen Afrikában növekedik aránytalanul gyorsabb tempóban a hívek száma, mint a papoké. A legtöbb hittérítőt Franciaország, Belgium, Hollandia, Írország és Olaszország adja az egyháznak. HALLOTTA MÁR . . .? . . . hogy a légiposta forgalom Amerikában 1918-ban indult meg — Washington, Philadelphia és New York köz.t
