A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-02-26 / 8. szám
2. OLDAL * !/% P4S7TOR Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőig és kiadóhivatal — Publication Office 1738 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI flgy évre _________ fél évre _________ DIJAK: I SUBSCRIPTION RATES: ______$6.00 One Year-----------------------$6.00 ______$3.50 I Half Year ----------------------$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. POLITIKAI HAJNYIRÁS Országszerte élénk feltűnést keltett és sok okos véleménynyilvánítást váltott ki John Kennedy szenátor, “elnöki reménykedő” uj frizurája. Kennedy a borbélya segítségével megszabadult a homlokára lecsüngő haj tincsektől, amelyek kamaszos kinézését okoz ták. A kamaszhajdisz több éven át előnyére volt, ujjal mutattak rá: Nézzétek, egészen fiatal és már U. S. szenátor, a haza bölcse! De most még többről van szó, mint szenátori méltóságról, a fiatal szenátor a Fehér Házról álmodik, még pedig hangosabban, mint vetélytársai. És most fordult a kocka: a kamaszos kinézés, mely aktivája volt, átváltozott passzívává: “Tulfiatal, nem való még elnöknek, várhat ...” “Mi az, hogy tulfiatal vagyok? Teddy Roosevelt fiatalabb volt, amikor beköltözött a Fehér Házba!” — kiáltja oda a kishitüeknek az immár komoly frizurával diszitett fiatal politikus. Egyébről is van itt szó. Az egész ábrázatról. A polgárháború utáni szakálldivat elmúlt s immár évtizedek óta az amerikai szavazópolgárság előnyben részesíti a csupaszképü elnökjelölteket. Rossz nyelvek állitása szerint Tom Dewey kétszer is csak azért bukott meg elnökválasztáson, mert bajuszt viselt. Azt nem követelik meg a szavazók, hogy a jelölt kopasz legyen, de ahhoz ragaszkodnak, hogy hajviselete szerény és komoly jellemet áruljon el. VASFÜGGÖNY NINCS. — DE VAN A budapesti Népszabadság panaszolja, hogy roszszabbodott a viszony Magyarország és Ausztria közt és ennek “természetesen” az osztrákok az okai. Mert megtűrnek országukban fasiszta szervezeteket, amelyek aknamunkát végeznek. “Természetesen” magyar fasiszta szervezetek ezek, a szabadságharc menekültjei, akiket a kommunista propaganda a fasiszta gyűjtőnévvel illet . . . És ha a szabadságharc menekültjeit a Népszabadság fasisztáknak nevezi, mindjárt elkezd a vasfüggönyről elmélkedni. Igaz ugyan, hogy ők a vasfüggöny létezését tagadják, de ha kell, elismerik, hogy van. Ez történik most is. A Népszabadság határozottan leszögezi azt a kommunista álláspontot, hogy a határzár magyar belügy, abba senkinek beleszólása nincs. A határzár azért van, mert “sokan vannak, akik Ausztriából Magyarországba nem a nyitott kapun, hanem a kerítésen, suttyomban szeretnének bejönni. Hivatlan vendégnek pedig odakünn tágasabb!” Hát helyben vagyunk! A “kerités” rendeltetése az, hogy illegális besurranást megakadályozzon. Ebből következik, hogy csak a hivatlan vendégeket akarják távoltartani az ország határától, de a távozókat nem háborgatják. Szabad az ut a szabad világba! Gyerünk, ki a magyarországi szovjetpokolból! Nem történhet semmi baj, legfeljebb annyi, hogy az őrtoronyból golyót kapunk a fejünkbe, vagy akna levágja egyik vagy mindkét lábunkat. VILÁGPOLITIKAI MACSKAZENE Kruscsev Indiában járt, öndicsérő szónoklatokat tartott és ócsárolta — az úgynevezett békés együttélés szellemében — Amerikát. Azt mondta, hogy Amerika az elmaradott országoknak csak oly segítséget nyújt, ami azokat gyarmati függőségben tartja, például búzát ad Indiának és más országoknak. Nem úgy a szovjet; a szovjet gyárépítésre nyújt segítséget, hogy India és a többi megsegített országok önellátókká lehessenek. A buzasegély szegénysegély, mondta Kruscsev. De nem igy beszélt, amikor ő küldött búzát az éhező Egyiptomiaknak. Akkor történt ez, amikor Nasser egyiptomi diktátor kihívó magatartásával arra késztette Amerikát, hogy lelassítsa a segélyküldést Egyiptomnak. Akkor Kruscsev büszkélkedett: Egyiptom népének búzára volt szüksége, Amerika nem küldött búzát, de mi küldtünk! Egyszer igy, egyszer úgy — ez a kommunista propaganda cikkcakkos vonala. Az igazság az, hogy az Indiának nyújtott amerikai buzasegély milliókat mentett meg az éhhaláltól, és igaz az is, hogy nemzetüket fejleszteni csak oly emberek tudják, akik nem halnak éhen. Amerika az utolsó tiz évben 1208 millió dollár értékű búzát adott India 415 milliónyi népének. És India még mindig nem sülyedt amerikai gyarmati függőségbe. Nem fog önszántából szovjet gyarmati függőségbe sem sülyedni. Milwaukee, Wisconsin és környékéi 18 inches hó takarja. A G0 mérföld sebességű orkán miatt a forgalom teljesen szünetel. FARSANG Húshagyó kedd . . . Csak ki kell ejtenünk ezt a szót, máris mosolyog mindenki. Színes, tarka-barka jelmezek, nagy, csodálatos >Aku süvegek, léggömbök, csapongó jókedvű emberek kavargó sokasága vonul el hirtelen képzeletünk előtt, szinte halljuk a jazz, cigány és rezesbanda zűrzavaros hangkeverékét, konfetti, papírszalag röpköd és lepi be még tarkább színfoltokkal a táncoló, ugrándozó párokat. Nizza, Sevilla, Velence fantasztikus felvonulásai, Karnevál hercege, móka, öröm és mindenek!'elett a gondtalan jókedv élményei zsonganak egyszerre előttünk, ha kiejtik ezt a szót: Húshagyó kedd . . . Lehetne akár tudományos, akár kultúrtörténeti alapon magyarázni, mi az oka annak i szertelen jókedvnek, amely szinte varázserővel vonzza az embereket a farsangvégi éjszaka felé, de talán egyszerűbb és közelebb fekvő, ha isak annyit mondunk, hogy Karnevál hercegnek egy napos, vagy inkább egy éjszakás iralma alatt nincs rang, nincs osztály, nincs gond, de van így megbecsülhetetlen kincs: i jókedv és ez a kincs ezen íz éjszakán valódi közkincs. De ezenfelül hol találni nég 'egy olyan birodalmat, amelynek kormánya alatt nindenkinek összes kívánságai teljesülnek? Hol lehet násutt a jámbor könyvelőből egy csapásra félelmetes páncélos lovag, vagy mikor lehetne az alázatos titkárból fogait vicsorító fekete törzs:őnök? Nem boldog ország-e az, ahol nem három napkeleti király, hanem a királyok százai szaladgálnak az utcán, az arany koronát hordják a fejükön és ahol a Makk-király sem hatalmasabb, mint a Tökkirály, sőt barátjukká avatják még Reding ítélt, meg Teli Vilmost is, akikkel különben egész éven át ádáz csatákat vívnak a zöld asztal mellett? Csak boldog ország lehet az, ahol megadatik a jól nevelt házilánynak, hogy nadrágot öltve Buffalo Bill, Tom Mix és a többi cowboyok vezérévé avassa magát, vagy ha éppen tetszik, akármelyik görög istennő, Diana, Alfrodite, vagy Athene képét öltheti magára és ha meg akar maradni isteni, oiimpusi társaságban, válogathat az Apollók, Merkúrok vagy a félelmetes Aresek és a gyorslábú Achiilesek között, de ha kedve tartja, rendelkezésére áll egy kis tangó vagy fox-partira akármelyik Ramses vagy Cavaradossi, sőt XVI. Lajos is, nem is szólva az apacslegényekről, akik sűrűn rajzanak mindenfelé és egyáltalában nem mutatnak félelmet a csörgő kulcscsomóval sétáló fegyházőr láttán. A farsangi társadalomban nem okoz meglepetést, ha felvonul a sokat emlegetett, de máskor soha sem látható nicaraguai tábornok és eladja utolsó csatahajóját Gandhinak, aki viszont szívesen ropja a csárdást a lengeruhás bajadérokkal és nagy huncutsággal rángatja meg a körülötte settenkedő ördög kecskeszakállát. Titkos vágyakat elégít ki ez az egyetlen éjszaka. A félreismert színpadi tehetségek ilyenkor mutatják meg a nagyvilágnak, milyen nagy a veszteség, hogy ők nem alakíthatják a nagy szerepeket a világot jelentő deszkákon. De ha a maszkjuk sikert aratott Karnevál herceg éjszakáján, másnap reggel megelégedetten mosakodnak ki a festékek és ragacsok közül, azzal a . megnyugvással, hogy a tehetségük valóban megvan, csak az emberek irigysége nem engedi őket érvényesülni. Szinte simogatva teszik ismét el egy évi nyugalomra sikereik eszközét, a jelmezt és a maszkot, hogy egy évig álmodozhassanak és kitervezhessék az uj szerepet. Vagy lehet-e nagyobb boldogsága annak a kislánynak, akit a bálák nagyigényü és elkényeztetett lovagjai nem visznek táncba, mert nincs meg a megfelelő ismeretsége, most akár bálkirálynő is lehet és attól sem kell félne, hogy petrezselymet fog árulni a mulatságon. A társadalmi formaságok alól való felszabadulás csak a jnajomszigeten ácsorog és nem mer a favorit lányoknak még a közelébe se menni. Most mint előkelő spanyol hidalgó szólít meg mindenkit és úgy halandzsázik spanyolul, mintha maga Don Juan ereszkedett volna le az őt csodáló kis nők közé. Mindenki ismeretlen akar maradni és az ismeretlenség leple alatt élvezni az életet, legalább erre az egyetlen éjszakára eltávolodni a saját környezetétől, a megszokott mindennapiságtól, és belevetni magát egy olyan világba, amely máskülönben elérhetetlen számára. Ebben rejlik Karnevál herceg uralmának népszerűsége. Nem a régi hagyományok ereje tartja fenn és növeli egyre jobban az alattvalói seregét, — amint azt olyan szépen és logikus fejtegetésekben olvashatjuk az ismeretterjesztő leírásokban —, hanem az egynapos átváltozás, ami az ember lelke ’egmélyén rejtőző vágyakat és , reményeket személyesíti meg, lehetőleg úgy, hogy mások ne is tudjanak róla — de viszont ő láthassa és megmosolyoghassa az ismerősei hiú igyekezetét, ahogy el akarták rejteni előle a saját énjüket egy rosszul sikerült maskarába. Regények, moziképek s.okszor alakítják azt a régi hitét, hogy mnden emberben kettős lélek lakik és a másik csak 'opva, titokban érvényesül. Az egynapos farsangi éjszakában ezer meg ezer ilyen kettős lélek megszemélyesített másik énje szaladgál és keresi a tiszavirág életének gyorsasággal feltalálható örömeit. Ez azonban rendszerint nem olyan tragikus végű, mint a regényekben, hanem iókedvii kis esetekben oldódik fel. Amikor pedig a farsangi maskara lekerült rólunk, egy évig ismét ott vagyunk, ahová az élet állított bennünket. A vágyakat, reménységeket ismét félretesszük egy esztendőre . . . A Jó Pásztor Verses Krónikája Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ KRÓNIKA ÖNMAGÁMRÓL 0§R¥ JÁNOS BÁCSI MESEL A HAZA BÖLCSÉRŐL ’ Hát úgy volt biz az, öcsém, hogy az öreg ur nagyon félénk ember volt, mint minden ember, akinek jól megyen a dolga. Mert tudvalevő dolog, hogy a kanonokok és püspökök a legfélénkebb emberek. Fürhéces kocsira fel nem mernének ülni a világért; vásárban, ha lovat vesznek, legelőbb mindig azt kérdik, nem-e ragadós a ló, nem-e szilaj természetű. Deák Ferenc bátyám sohasem mert felülni valamely gavallér ismerősének a kocsijára, mindig azt hajtotta: “Eszeveszett gyerekek vagytok és a veszélyekkel labdáztok szüntelen, én nem szedtem szemeten az egészségemet és az életemet, azért hát nem is kockáztatom könnyen”. Mindössze egyszer tette meg azt a kivételt, hogy felült a kocsimra, akkor is azzal a megjegyzéssel: — Te jó kocsis vagy, Jankó, megbizom benned. Büszkén. röpítettem az öreg urat Szent-Gotthárdra s biz a zökkenőknél nem közönséges ijedelmet állott ki. Baj nélkül értünk be s látható megkönnyebbüléssel veregette meg a vállamat: — Ember vagy, öcsém! Nagy lokális memorjád van, hogy még a kátyúk helyét is megismered éjjel. Én azt mindig megbámultam. Azután kivette az óráját és megnézte: — No még ilyen gyorsan sohse jöttem ide. A vacsoránál is ezt emlegette. Egy Inkey fiú, hogy magát érdekessé tegye, igy szólt: — Az még semmi, ahogy uram-bátyám jött. De én egyszer olyan gyorsan jöttem ezt a két mérföldet, hogy egy fél óra nem sok, de nem telt bele. — Az még semmi, kedves öcsém, ahogy te jöttél — vágott bele Deák bátyám, aki kivált fiatal embernél nem szerette a hazug mondásokat —, mi olyan sebesen jöttünk Jánossal, hogy csak öt perc múlva ért utánunk a lovak árnyéka. Egyszer Kehidán nagy társaság volt az öreg urnái. ‘ Néhányan vacsora közben disputálni kezdtek, hogy mint vételkedik Thiers a forradalomról és az alkotmányról. Az öreg ur nem vett részt a disputákban, az unokahugával beszélt édesdeden. Mert olyan volt Deák Ferenc, mint egy gyerek a gyerekekkel, egészen az ő gondolatvilágukba helyezte magát. — Hát urambátyám, hová szavaz? — Miről van szó? — k£fde Deák Ferenc. — Azon veszekszünk, mint vélekedik Thiers az alkotmányról és a forradalomról? — Meg akarjátok tudni? Vagy csak veszekedni akartok? Nos, hát akkor ugorj fel, János öcsém, s menj át ajmásik szobába. Ott volt az öreg urnák a könyvtára. — Ott van már? ... A harmadik polcon balról a hetedik könyvet sárga kötésben vedd ki. — Fogom már füllt, urambátyám. — A százhuszonnyolcadik oldalon a harmadik kikezdés. Olvasd fel onnan, hogy: “Az igazi politika nemzedékek müve ...” Mindnyájan bámulva néztünk az öreg államférfiura, mert csakugyan e kikezdésben volt összetömöritve Theirs véleménye az alkotmányról és a forradalomról. Ö pedig, mintha valami nagyon természetes dolgot vitt volna végbe, mialatt én hangosan olvastam, oda se hallgatva, tovább is a Nedeczky kisasszonyokkal évődött. Deák Ferenc utolsó éveiben szó jött róla, hogy az osztrákok is ragaszkodnak az alkotmányukhoz; az alkotmány velük született joga a nemzeteknek, mert ha megkapják, nagyon ragaszkodnak hozzá, ebből látszik, hogy életszükség, s hogy a legtökéletesebb forma. Az önkényuralmat lerázni igyekeznek a nemzetek önkénytelenül is mindenütt, sőt a respublikától is menekülni siettek a franciák. Deák a következőket jegyzé meg a németekre: • — Ragaszkodnak az alkotmányhoz,-elhiszem, mert olyan nekik az, mint télen a bunda . . . Most pedig tél van. — Nos és nyáron — kérdés Szenti vány i. — Nyáron levetik ép úgy, mint a bundát, mert nagy melegük van alatta. Igaz, hogy a magyar nemzet alkotmánya is olyan, mint a bunda, csakhogy olyan, mint a medve bundája: ha el akarjá venni tőle, meg kell előbb nyúzni érte. Deák Ferenc a tömjénezést nem szerette, kivált fiatalkori pajtásaitól. Midőn egy alkalommal Vasvármegye küldöttsége járt nála, s Nagy Miska hajdani iskolatársa tartotta neki a beszédet ilyenformán, hogy: “Dicső hazafi, aki magasan ragyogsz egünkön, mint a fénylő Vénuszcsillag, híred betölti a Kárpátoktól az Adriáig az ország véráztatta földjét, elméd miként az égő szövétnek ...” — Ugyan ne bolondozz, Miska! — vágott bele Deák mosolyogva. — Hanem mondd meg nekem inkább ettél-e már bibictojásból rántottát? — Nem.én, soha! — szólt Nagy Miska megzavarodva s abbahagyta a betanult szónoklatot. A JÓ PÁS7.TOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Negyedszázad óla írom e strófákat, nem szereztem vélök mégsem trófeákat. Árnyékba zuhantak lelkemben a fények, s egyre borongóbb leit ajkamon az ének. Strófáimért sok-sok ellenségem támadt, mert ők a kerités túlsó felén álllak. S jaj a kerilésnek az innenső felén, mindig fásult közöny ásitott csak felém. Rimekben zokogott lelkemben a bánat, bűnöm lett, mert védtem hazámat, fajtámat. Mindhiába kongott lelkem vészharangja: a magyar lelkekben nem akadt visszhangra. Letegyem a tollat? Eldobjam a lantot? Ne kongassam tovább már a vészharangot? Mert ha nem használok a verses regékkel, lelkemben a szent láng mindhiába ég el. De hátha felkelnek, kik mindig alusznak, s magyar lelke támad a horkoló szusznak? Bár szemem még ott függ a kéklő azúron, borongós már a dal a sok szines húron. De ha dalom nem is száll fel már az égig. Költögető igric maradok már végig. Igaz, nem magamért nyitom fel a számai, nem magam siratom, hanem a fajtámat. írok, éldegélek szűkre szabott koszton, s maradok, mig lehet, a magyar-sors poszton. Bár balsors szekerén ül a magyar végzet: hátha elszáll róla az örök enyészet? Igaz, küzdelemben egyedül maradtam, s a magyar ingovány beszakadt alattam. Mégis, magyar testvér, úgy búcsúzom tőled: szebbeket szeretnék álmodni felőled!
