A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)

1960-05-20 / 20. szám

2. OLDAL a */% P*«*ZTnft A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD.) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1738 EAST 22iid STREET CLEVELAND 14« OHIO Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI DIJAK: 'lev évre ________________$6.00 •"él évre____________!___$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year______________$6.00 Half Year______________$3.50 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio ÜNNEPLÉS — ÁLLAMKÖLTSÉGEN A magyar szabadság ünnepén, március 15-én csak titokban ünnepelhet a magyar. Néhány sablonos cikkel és beszéddel intézi el a kommunista kormány a magyar történelem legnagyszerűbb fejezetét. Ugyanakkor azonban a “felszabadulás” évforduló­ján, április 4-én, az úgynevezett “alkotmány ünne­pén” augusztus 20-án vagy egy idegen állam, a Szov­jet unió, forradalmának jubileumán október 7-én, nagyszabású káprázatos pompájú ünnepségeket ren­dez. Eddig az volt a gyakorlat, hogy az állam fedez­te a hatalmas dekorációk költségeit. Az épületeket selyembe-bársonyba öltöztették, emeletmagasságu ké­pek borították a házakat, zászlók erdeje lengett a város felett. Mostanában azonban nyilván “valami bűzlik” az államkincstár körül. Mert arra még nem volt példa, hogy az állam maga kérje: csökkentsék a dekoráció­kat. A pártsajtó véleménye például az, hogy “többet ér, ha a házak lakói papírból zöld levelekből, virágok­ról, maguk készítette egyszerű díszt helyeznek el a kapuk fölé, mintha a Kiállításokat Kivitelező Válla­lat ráncolt selyembe öltözteti az egészet. Az utóbbi pompás, de tartalmatlan. Az előbbi egyszerű, de ép­pen ezért benne van az egyszerű emberek szive, ünne­pi lelkesültsége is.” A hivatalos körök által sugallt javaslat virág­nyelven azt mondja el (mert a diktatúrában nincs helye a közvetlen, őszinte beszédnek), hogy az ország­nak takarékoskodnia kell ezen a területen is. Eddig a gazda ünneplésénél nem számított a pénz. Most azonban ugylátszik olyan rosszul mennek a dolgok, hogy már a’ “dicsőséges felszabadítót” (azaz a rab­szolgatartót), a “nép alkotmányát” (azaz a rabszol­gaság alapszabályait) és a Szovjetunió bolsevista for­radalmát (azaz a világ egyik legtragikusabb tévedé­sét) sem ünnepelheti a régi formában a szabadságá­tól, alkotmányától megfosztot tmagyar nép. Derry, N. H.-ben egy cipőgyár leégése köveikeziében 250 személy lett hajléktalanná, önkéntes ada­kozók 2,500 dollárt adtak össze a hontalanok segélyezésére. DRÁMA A KASTÉLYBAN A Borzaky-kastf.’y LfTAl ebédlőjében véget ért a va­csora. A terítéket már le­szedték és a vendégek komoly érdeklődéssel hallgatták a há­zigazda elbeszélését, melynek éppen a végére ért: — ... és éreztem, hogy a szél minden pillanatban meg­fordultat. Nem várhattam to­vább. Az oroszlán lassú fej­hordozással, méltóságteljesen nézett körül. Nagy volt a tá­volság, de vállamhoz emeltem a fegyvert. Gondosan céloz­tam és mikor a lövés eldör­dült, a hatalmas állat meg se mozdult. Úgy maradt állva és amint előrefutottam a bő­­tótból, mereven nézett rám. Dehát, ezt nem lehet elmon­dani : látnotok kellett volna. Szipte méltányolta a telitalá­latot és jól megnézte az em­bert, aki ilyen tökéletes biz tonsággal volt képes kioltani, pár perc még erős, győzhetet­lennek hitt életét. Talán mfc máskor is lőttek rá és akko sikerült elmenekülnie. Most nem lehetett. A szivlövés odaeövekelte, ahol állt és rán­tás nélkül esett össze. Rop­­oant teste kinyúlt a füvön, KÁDÁR ÉS GOMULKA Nagyon tanulságos párhuzamot lehet vonni Ká­dár és Wladyslaw Gomulka közt. Kádár János a moszkvai kényur kegyéből lett magyarországi kényur. Gomulka a moszkvai kényur­­ral dacolva, a maga esze szerint gondolkodik és cse­lekszik. Kádár János sztálini recept szerint beerőszakol­ja a magyar földműves népet a kényszerszövetkeze­tekbe, a kolhozokba. Gomulka, amikor kormányából kifüstölte az orosz hadügyminisztert és a többi sztá­linistákat és az orosz vörös hadsereg közelsége elle­nére félig-mecldig visszanyerte függetlenségét, hi­vatkozva a szabad földművelés magasabb hozamára, nyomban beszüntette a parasztok bekényszeritését kolhozokba. Azóta nyilván még jobban megerősödött az a meggyőződés, hogy az erőszak nem jó módszer, és a napokban Sziléziában egy parasztgyülésen oly kijelentést tett, amelyre felfigyelt az egész világ: a szabad világ éppen úgy, mint a csatlós rabvilág. Go­mulka azt fejtegette, hogy a nagyüzem a földműve­lésben éppen úgy, mint az iparban jobb, termeléke­nyebb, mint a kisüzem. A nagyobb föld, amelyet mo­dern mezőgazdasági gépekkel dolgoznak meg, többet produkál, mint a kis családi farm. A társas gazdálko­dás tehát jobb, mint az egyéni, családi gazdálkodás. Időval minden farmer család be fogja látni ezt és a ma még egyénileg dolgozó földművesek szövetkezni fognak — saját akaratukból, saját érdekükben és egy­ben a nemzeti gazdaság érdekében. Ez éppen ellenkezője annak, amit Moszkva ge­rinctelen, jellemetlen magyarországi, keletnémetor­szági és más börtöhfelügyelői hirdetnek és cseleksze­nek. Az önkéntes szövetkezés elvét, amit Gomulka most újra hangoztatott, elfogadja, helyesli az egész világ, a szabad világ is. Gomulka nyilatkozatának je­lentősége abban áll, hogy utat mutat a kommunista rabság rendszeréből való kibontakozásnak, az embe­ri és polgári szabadság fokozatos visszaállításának. A másik lehetőség, a szovjetrendszerrel való háborús leszámolás, céltalan pusztításra és pusztulásra vezet­ne és ezért a mostani feszült helyzetben megnyugta­tóan hangzanak Gomulka szavai. Amerika világosan látja, hogy a Gomulka poli­tikája, a szovjet befolyás és nyomás lefékezése Len-Irta: LENGYEL TIBOR úgy feküdt ott, mintha csak aludna. Borzaky Gáspár elhallga­tott és ezt a vendég \ ő\i,t tén sajnálták. Ő nem teória­vadász volt, hanem igazi har­cos mestere a fegyvernek. A szélrózsa minden irányában ejtett vadat és nem egyszer került már vakmerősége miatt olyan helyzetbe, hogy csak hevkuesli ereje és párat­lan lélekjelenléte menthették meg. Ha bajba jutott, akkor volt igazán elemében és i gyenge, veszélytelen állatok­kal nem is törődött. Legyőzni a félemeteseket: ez okozott íeki igazi örömet és ez eddig mindig sikerült is. Mindenki tudta róla, hog íeki nem kell élményeit a fan­táziájából kiegészítenie, le­­nytigözőek voltak azok a ma­ciik valóságában is. Hosszabb külföldi tartózko­dás után, féléve tért haza és mindjárt azzal lepte meg ba­rátait és ismerőseit, amit so­hasem vártak volna tőle: megnősült, mégpedig az er­désze lányát vette el. Persze volt egy kis méltatlankodás, különösen a Borzaky-vagyon-A TAVASZBAN ÉRIK A NYÁR Tavasz táján mindig túlcsordul a szivünk, temetjük a telet, szebb sorsot remélünk. óó Zöld lombok, szabadság, fü, virág a vágyunk s hisszük, szép tavaszra nem hiába vártunk. Csalogat a remény, messze már az örvény, tavasz és boldogság, legszebb Isten-törvény. Ki-ki a szabadba — hiv a tavasz fénye s kinyílik lelkűnkben uj sorsunk reménye. Táncolnak a fények tűnő éltünk felett s ezer kérdésünkre napfény a felelet. Tavaszban, napfényben, hogy lehetne gyászunk? De kitör a vihar ... és, jaj, bőrig ázunk. Tavasz után nyár jön, fények orgiáznak s megfestik a színét fűnek és virágnak Megérlelik izét gyümölcsnek és magnak s szorgos kezek végül mindent learatnak. A közelgő őszre mostmár bízón várunk, lesz pár kancsó borunk s néhány jóbarátunk. Éltünknek már őszre lesz célja, alapja, mert megéríelte már a szerelem Napja. Megédesíti majd szomjas ajkunk a csók s lágyan átölelnek drága gyermek kacsók. Lesz már, ki örömmel mindent megoszt véled s ránk mosolyg tartósan a lüktető élet. Könnyű a bimbónak, rózsa lesz belőle, de a száraz ágnak többé nincs jövője. Könnyű az uj rügynek, könnyű a levélnek; ők most bontakoznak, ők mindent remélnek. Könnyű az ifjúnak, könnyű a gyermeknek: ők csak most indulnak, ők még mindent mernek. Jaj, de százszor érzi buját, gondját, baját, aki megette már kenyerének javát. Hervadás, merengés régtünt boldogságon: fonnyadt emberlevél száraz életágon. Jöttünk, megyünk, vár már Stix folyón a csónak: s muzsikál a régmúlt az eltávozónak . . . gyelországban, a szabad világ szempontjából elfogad­hatóbb, mint a százpercentes sztálinisták és kruscse­­visták politikája és ezért gazdasági segélyt nyújt Go­­mulkának, Lengyelországnak. ra áhítozó dámák körében. Pár hónap alatt azért ezt is megemésztették és azok, akik kijelentették, hogy ide többé a lábukat be nem teszik, mert nem fognak “azzal a nővel” egy asztalnál ülni, most itt ültek és szirupos mosolygá­sok között dicsérték a házi­asszony szépségét és gazd­­asszonyi ügyességét. A feketekávé után szétszé­ledt a társaság és aki nem kártyázott vagy politizált, az kiült csevegezni a holdfényes terraszra. Itt aztán egy-két elejtett szóból olyan aprósá­gokat lehetett megtudni, me­­yek a Borzaky-ház érdekessé­gei voltak. Akadt valaki, ak megemlí­tette, hogy Erika asszony nem éppen szerelemből ment az urához. Egy másik hozzátet­te, hogy alkalmasint mást szeretett, igy aztán, aki még nem tudott volna valamit, az hamarosan tájékozódhatott a dolgok állása felől. Borzaky a nősülést is ere­deti módon csinálta. Meglátta Erikát, megtetszett neki, át­ment az apjához és közöte vele, hogy a lányát feleségül veszi. A részleteket rögtön megbeszélték, hogy az eskü­vőre minél előbb sor kerüljön. Az erdész, aki okos ember volt, ha nem ivott, — beszélt is Erikával, három hét múlva pedig Berencsés pébános ur összeadta őket a kastély ká­polnájában. Arról a tenger­nyi könnyről, ami elfolyt és az apai kényszer minden erő­ve való alkalmazásáról, ami a házasságot megelőzte, Bor­zaky mit sem tudott, de ez mindegy vöt, mert aligha is érdekelte volna. Hogy Erikának lehetnek leánykori emlékei, azt egy ne­ki jelentéktelen incidensből megtudta. Az esküvő előtti napon beállított hozzá Zalay Pista és zavart, szaggatott beszéddel arra kérte, hogy mondjon le a lányról, mert őt szereti és .boldogtalan lesz nélküle. S amig beszélt, ki­buggyant a szeméből a könny. Elutasitotta a fiút, de az az ajtóból visszaszólt: — Hallod-e Borzaky! En­gem még sírni emberfia nem látott. Te sem dicsekedhetsz ezzel sokáig. Borzaky ekkor felkapta ri­­noceroszből korbácsát és ad­dig verte Zalay Pistát, amig az elájult. Mikor magához tért, egyenesen a templomba ment és a bent ájtatoskodó hí­vők megbotránkozására, az oltár elé borulva rettenetes átkok közt esküdött meg, hogy bosszút fog állni. Azóta nem igen hallottak róla. Csak a csősz felesége mesélt valamit, hogy bevette magát az erdőbe és onnan éj­jel-nappal nagy lövöldözés hallatszik. A postáskisasz­­szony meg azt mesélte, hogy (Folytatás a 8-ik oldalon) AZ OKOS TONDCRMADÁR INDIAI MESE A dervis lekuporodott egy fa alá, ott mesélte a körülötte ülőknek: — A bölcs Dzselaleddin mondta el nekem ezt a történetet a tanácsadó madárról. Mindnyájan okul­hattok rajta. Úgy történt, hogy egy szegény favágó szép madarat fogott egyszer az erdőben. Veres bó­bitája, kék szárnya, sárga csőre volt ennek a madár­nak, mely valahonnan Tündérországból került vélet­lenül abba az erdőbe. Egy faágon szundikált, amikor hirtelen megfogta a favágó. A jó ember még sohasem látott ilyen szép mada­rat s el is határozta nyomban, hogy hazaviszi a fiacs­kájának. Hadd játszadozzék vele. A madár tündérmadár volt s beszélni is tudott. Nagy volt a favágó csodálkozása, amikor a madár megszólalt: — Jaj, jaj, rabságba jutottam! Hogyan térek most már vissza szép Tündérországba, a kékszárnyú, fehér bebitáju, sárga csőrü testvéreim közé! Mi fog velem történni? A favágónak most még jobban megtetszett a szép madár! Nini! Még beszélni is tud! Ilyen madarat talán még senki sem látott a széles világon! Haza akarta vinni azonnal, nehogy kirepüljön a zsebéből. A madár ekkor könyörögni kezdett: — Jó ember, add vissza szabadságomat, hadd re­pülhessek vissza szép Tündérországba. Jóért jóval fi­zetek neked. Adok három jó tanácsot, aminek nagy hasznát veheted az életben. Többet érsz ezzel a há­rom jó tanáccsal, mint énvelem. Hiszen én úgysem élnék sikáig; megölne a bánkódás. A favágót nagy kíváncsiság lepte meg. Miféle jó tanácsokat adhat neki ez a madár? Azt mondja, hogy nagyhasznát venné egész életében ezeknek a jó tanácsoknak. Ejnye, ejnye! Hátha igazat mond ez a furcsa madár! Addig-addig gondolkozott, mig végre beleegye­zett a tündérmadár kívánságába. — Jól van, szabadon bocsátalak, de jók legyenek ám azok a tanácsok! Csakugyan szabadon bocsátotta a madarat, mely azután felrepült a legközelebbi ágra s gyönyörűen kezdett ott fütyülni örömében. A favágó leült a fa .övébe s hallgatta, hallgatta nagy gyönyörködéssel. A madár, mikor megelégelte a fütyülést, hirtelen celrepült a fa tetejére s onnan kiáltotta le a favágó­nak: — Megtartom az Ígéretemet, s megkapod tőlem a három jó tanácsot. — Hadd halljam, hadd halljam! — kiáltotta fe­éje a favágó. j j A madár lekiáltotta neki: — A megtörtént bajon sohase búslakodjál, mert sz úgyis hiábavaló! Okos ember nem gyötrődik amiatt, amint már úgysem segíthet. Ez az első taná­csom. Hallgasd meg most a másodikat : Esztelen be­szédnek sohase adj hitelt. A favágó haragosan kiáltotta most oda a tündér­madárnak : — Megcsaltál, megcsaltál! Ezeket a tanácsokat magas is kitaláltam volna s figyelmeztetésed nélkül is követem mind a kettőt. — Nem hiszem! — kiáltotta a tündérmadár. — Nem vagy te olyan ember, ahogy ne szorulnál rá a mások jó tanácsára. Hiszen ha bölcs ember lennél, akkor észrevetted volna, hogy milyen nagy kincsre tettél szert, mikor engem megfogtál. Tudd meg, hogy ma a király kincstárában jártam s elnyeltem ott egy gyémántot, amely többet nyom félfontnál, Milyen gazdag ember lehetnél, ha felvágtad volna a begye­met és kivetted volna belőle a gyémántot. A favágó, amikor ezt hallotta, nagy keserűségé­ben kegyetlenül verte a homlokát az öklével. — Én bolond! Én együgyü! Minek eresztettem el ezt a madarat! A tündérmadár kacagni kezdett most s lekiáltot­ta a favágónak: — Látod, látod, hogy nem fogadod meg a taná­csaimat, amelyekről olyan megvetően beszéltél. Miért búsulsz amiatt, amin már úgy sem segíthetnél. El­eresztettél, újból meg nem foghatsz. De nem fogadtad meg a másik tanácsomat sem; hitelt adtál az eszte­len szavaknak, amelyeket puszta cselből mondottam neked. Ugyan, ugyan, hogy nyelhettem volna én el azt a gyémántot, hiszen akkor magamnak is súlyo­sabbnak kellett volna lennem félfontnyinál. Pedig tudhatod, hogy olyan könnyű a testem, mint a pehely. Ott voltam a kezedben. Látod, látod, hogy nem árt ne­ked a jó tanács! A favágó szégyenkezve sütötte le a szemét. En­nek az okos madárnak csakugyan igaza van. — Hadd halljam a harmadik tanácsodat is! — kiáltotta azután a tündérmadár felé. — A harmadik tanácsom, — felelte a madár, — még egyszerűbb a másik kettőnél. így szól: Fogadd meg a jó tanácsot! A másik pillanatban úgy elrepült a tündérmadár, mintha ott sem lett volna.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents