A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-18 / 38. szám
A Tó PÁSZTOR 7. OLDAL SZE1SENCSEJE Erre a cipész részletesen 'bevallott mindent. Tettének oka felől kikérdezve, azt vallotta, hogy boszszuból tette mindezt, mert a nagyságos ur elszerette a mátkáját. Mindenki ámulva hallgatta az elbeszélést. Sen- 1,; ze hitte volna, hogy ez a varga, ki egykor jámbor szorgalmas ember hírében állott, ilyen gazságra képes legyen! Elemér szörnyű kedélyhangulatban volt. Már most mi tevő legyen ? Most már világos volt a dolog. A rablók visszahódították a rájuk nézve becses zsákmányt. Csak azt nem lehetett tudni, mi céljuk van vele, miután egész mostanáig nem jelentkezett senki a váltságdíjat kérni. Elemér e perctől kei&we alig szólt valamit. A bizonyosság, hogy neje a rablók kezébe esett vissza, a legnagyobb mértékben lesújtotta őt. A kapitány azonban annál erélyesebben akart hozzálátni. A bizonyosság meg van, most tehát cselekedni kell. — Te varga, — fordult Horváth Vilmoshoz, mit gondolsz, hol tanyázhatnak a rablók? — Talán Malomszegnél, kapitány ur! — Tudod-e, hogy Harambasa is köztük van? — Nem tudom, ki az! Nem ismerem. Hírét se hallottam soha! — Hányán maradhattak meg Angyal Bandi rablóbandájából? — Tán négyen, öten! — Hol tanyáztak ezek? — Én Malomszögnél találtam őket! — Induljunk hát, — szólt a rendőrkapitány. — A varga vezetni fog bennünket — jaj lesz neki, ha észre vesszük, hogy bennünket tévútra akar vezetni. Már késő délutánra járt az idő. Ide s tova be is aikonyodik. A rendőrkapitány élt a gyanúperrel, hogy a varga szökési szándékokkal foglalkozik s maga mellé vette őt. — Kettőnk között fogsz lovagolni, Horváth! Ne gondold ám, hogy az éj leple alatt szépen odább ál- A^Hés most mondd el, miért zártak be téged a rnb- M barlangba! És egyáltalán mit kerestél te a rab— Azt mondja meg előbb kapitány ur, mi van Gizellával? — Annak bizony semmi baja sincs már! Legnagyobb gondja az, hogy te valamikor megkerülsz! Horváth megkönnyebbülve lélegzett fel. — Tehát nem halt bele? — kérdezte. — Akkor nem is valami nagy büntetés vár reám! '. — Ezért éppen nem, mert be van bizonyítva, hogy a féltékenység elvette az eszedett. Egy pár hevet kapsz ennyi lenne az egész, de én azt sejtem, egyebet is tettél. Tégy töredelmes vallomást s a többiért nem lesz bántótásod. Horváth Vilmos felfohászkodott s feljebb tolta süvegét, mintha melege lenne. És az is volt. A rendőrkapitány már igen sarokba szorította őt. Ha esetleg Malomszögnél elcsípik a rablók valamelyikét, az bizonyára ellene fog vallani. Akkor aztán igazán bajba jöhet. De hátha nincsenek már Malomszögnél ,u zsiványok? Hátha Harambasa vezetése alatt más megyébe csaptak át? Mindezt elgondolva, kitérni igyekezett az egyenes válasz elől s igy szólt: — Kapitány ur, hagyjuk a dolgot későbbre, talán holnapra! — Hohó, ravasz csizmadia! Talán abban reménykeclel, hogy holnapig megszökhetsz? — Esküszöm kapitány ur, hogy erre nézve kísérletet sem teszek. Hiszen olyan gyönge vagyok, hogy majdnem kiesem a nyeregből. Legyen nyugodt, kapitány ur, mindent elmondok, amin eddig keresztül mentem. Pedig dehogy akart elmondani mindent. Neki most csak azon járt az esze, hogy időt nyerjen! Ha esetleg a zsiványokat már nem találják meg és senki se vallhat rá ,akkor aztán azt mondhat a kapitánynak, ami neki tetszik! Az alkonyat rohamosan közelített. A nap lebukott a láthatáron, a mezei munkások haza felé ballagtak, kondások haza eresztették a csürhét, a tehénpásztorok karámjaikba terelték a csordát, a pusztán egymás után gyultak ki a pásztortüzek. Nyilvánvaló volt, hogy Malomszöget már el nem érik. De még más baj is volt. Ember, állat egyaránt el volt fáradva, miután egész nap talpon voltak. Abban állapodtunk tehát meg, hogy a hármas határnál levő csárdába betérnek s ott meghálnak. Hajnalban aztán tovább folytatják az utat. A csárdát nemsokára el is érték és betértek. A csapiáros a varga láttára nyugtalan lett. Ez nem kerülte ki a kapitány figyelmét. Félre is hívta őt s kérdezte : — Ismered-e ezt az embert, akit magunkkal hoztunk? A korcsmáros egyre nagyobb zavarba jött és hallgatott. — Nos, nem ismered Horváth Vilmost? Ne tagadd, látom, hogy már volt vele dolgod! Mondd el nekem bizalmasan, mivel foglalkozott legutóbb? Légy őszinte, mert különben téged is magammal viszlek. — Csak annyit tudok róla, hogy a szegénylegények közé ment, — felelt végre a korcsmáros. — Ej, ej, hát ilyen rossz emberré lett? Talán itt is megfordult a banda? A korcsmáros összerezzent és hallgatott. — Ne félj, csapiáros, — biztatta őt a kapitány. — Nem lesz bántódásod! Csak azt szeretném tudni, nem hucoltakre magukkal egy szép fiatal nőt? — Egy nőt? — kérdezte csodálkozást mutatva a korcsmáros. — Ugyan ne tetesd magad, — förmedt rá a kapitány. — Ha te itt az ostobát akarod játszani, akkor ugyan nagyon elszámitod magad. — De kapitány ur, én semmit se tudok. — Ne beszélj, tudnod kell! A varga már bevallotta, hogy a rablók egy szép és előkelő gazdag urinőt tartanak fogva. Most meg fogod nekem mondani, hol van a rablóbandának jelenlegi fészke. — Nem tudom, kapitány ur! Rajtay erre haragra lobbant. — Vigyázz magadra, ember! Jól tudod, hogy én az orgazdák és bünpalástolók iránt irgalmatlan szoktam lenni. Én feltettem magamban, hogy a fogolynőt bármi áron kiszabadítom a rablók kezéből. Érted? Neked tudnod kell, hol tanyáznak. Ha ezt most meg nem mondod, akkor lófarkhoz köttetlek s meghurcoltatlak. Ennek hallatára elrémült a korcsmáros. — Esküszöm, kapitány ur, nem tudom. — Hazudsz! Hihetetlen, hogy a rablók egyike, másika itt ne járt volna. — Ezt nem is tagadom, kapitány ur! Megfordultak itt nem egyszer, hébe-korba mulattak is, de szentuccse, nem tudom, hova mentek. — Az úri nőt láttad-e? — Nem láttam kapitány ur, de nem is beszélek róla. A kapitány rászegezte mérges tekintetét. — No jó, — mondotta. — Egyelőre beérem azzal, amit mondasz. Most legyen rá gondod, hogy ember, állat ki legyen elégítve. Hozzál bort a javából ís főzess vacsorát, mert éhesek és szomjasok vagyunk. Aztán majd még beszélünk! A korcsmáros sietett megfelelni ennek’á parancsnak. Rajtay visszatért Elemérhez, ki már türelmetlenül várakozott reá. — Tud-e már valamit, kapitány ur? — Sajnos, még mindig ott vagyunk, ahol voltunk. A ravasz csapiáros nem akar vallani. Az ilyen bitangok a zsiványokkal egy húron pendülnek s el nem árulják őket. — Tán pénzt kínálhatnánk neki, — vélekedett Elemér. — Ha látja, hogy nagyobb haszna van tőlünk, mint a betyároktól, akkor talán inkább elárulja őket! — Ne higyje azt öcsém uram! Ha annyi pénzt adna neki, hogy elmehetne erről a környékről s máshol telepednék le, még akkor se árulná el a haramiákat. Nem meri, mert tudja, hogy bosszuló kezük hamar utolérné őt, akárhova menne js. — Istenem, mit csináljunk hát? — fohászkodott fel Elemér. — Az idő múlik és nem tudunk célhoz jutni. — Csak legyen türelemmel, kedves öcsém! Csak azt akarom, hogy a kocsmáros előbb kiszolgáljon bennünket s meleg ételt főzessen. Majd aztán előveszem ő kelmét a magam módja szerint. Ezalatt egészen besötétedett. A csapiáros bort tett az asztalra, élete párja nemsokára párolgó gulyáshust hozott. Embereink éhesek voltak és nekiláttak, Elemér kitételével .akinek a nagy fájdalom miatt semmihez sem volt kedve. A rendőrkapitánynak feltűnt, hogy a kocsmáros kívül maradt. — A fickó alighanem sántikál valamibe, — gondolta magában. — Meglepem őt s jaj lesz neki, ha észreveszek valamit. A többieknek intett, hogy csak maradjanak nyugodtan, ő maga pedig kiment a pitvarba. Annak ajtaját lassan kinyitotta s kinézett. A kocsmáros csakugyan kint volt a ház előtt s valakivel beszélt, de oly halkan, hogy más meg nem hallhatta. — Ki van a csárdában? — kérdezte az ismeretlen a kocsmárostól. — Keresik ám már a fiatal nőt! — Kik? — A férje! Még pandúrok is vannak vele! — Úgy látszik már nyomon vannak, — jegyezte meg a másik kissé megszeppenve. — Nem igen! Még csak tapogatódznak és engem nyaggatnak! — Aztán fogd ám be a szádat! — Ne félj semmit! Nem árullak el benneteket.! Percnyi szünet utón folytatta a másik, ki minden valószínűség szerint rabló volt. — A férj tehát itt van! Mit gondolsz, van-e nála sok pénz? 1 — Azt gondolni lehet. — De úgy veszem észre, meglehetős nagy kísérete van. Hány pandúr van vele? — Ez lenne a legkevesebb! Nagyobb baj az, hogy maga a rendőrkapitány is itt van. ‘ — Terringettét. — Úgy ám! Épp ezért nagyon vigyázni kell. A kapitány erélyes ember és kimondta előttem, hogy minden áron vissza akarja szerezni a fiatal nőt! A rabló arca elkomorodott. — Nagy baj, — mormogta maga elé. — Nem jó, hogy a kapitány is itt van! így bajosan lehet kifogni a pandúrokon. Pedig hej, de szerettem volna egész váratlanul betoppanni s a férjet mellének szegzett revolverrel rákényszeríteni, hogy adja ki a pénzét. — Ezt máskép is meg lehet kapni. — Hogyan? — Annyira szereti a feleségét, hogy érte mindenét odaadja. Csak annyit kellene tehát mondani neki, hogy olvassa le a pénzt, ami nála van, akkor megkapja a feleségét. — Ez mind igen helyes, — felelt a rabló. — Ha a férj csak néhányad magával lenne itt, akkor ezt meg is kisértenök. De ezt most nem tehetjük a kapitány ittléte miatt. Ő semmi esetre sem alkudna meg velünk' Nem marad hát más hátra, mint a nyílt erőszak. E végből jó lesz a pandúrokat megosztani. — Hányán jöhetnétek? — kérdezte a kocsmáros. — Sokan nem! Legfeljebb öten-hatan. Magam is belátom, hogy ez kevés. De több emberrel e pillanat ban nem rendelkezem. Ép azért nagyon kívánatos len ne, ha valami ürügy alatt többeket elküldhetnél. — Ez bajosan menne, — jegyezte meg a kocsmá ros. — De mondok én valamit. Horváth Vilmos is ve lünk van. Ha valamikép ezt az embert fel lehetne hasz nálni . . . — Azt a bitangot? — kiáltott a rabló. — Ugyar kérlek, hagyj fel vele! Kétszínű ember az, akiben ér. nem bízom. — De hátha még sem olyan, mint gondoljátok? Ha beszélhetnék vele, megmondanám neki, hogy mutas son magábaszállást s jelentse ki a kapitánynak, hogy most már hajlandó lesz őket vezetni. Amilyen türelmetlen a férj, rögtön útnak is indulnának, vagy legalább embereinek egy részét előre küldené. — Nem, nem, — tett tagadó mozdulatot a rabló. I —— A csizmadiában én nem bizorn. Kezdeni se akarok vele. Az ember lehet rabló, gyilkos, de ne legyen nyomorult kétszínű! Ö pedig az, éppen azért utálom és hallani sém akarok felőle. Most már csak azért is be szeretnék törni, hogy azt a fickót felnyársaljam. — Am legyen, — vonta vállát a kocsmáros. így azonban nem tudom, mehettek-e valamire! — Menni fogunk, ha te is megteszed a magadét. Nézz utána, hogy a pandúrok egy részét valahova elküldjed. — Ezt most már nem tehetem, — válaszolt a kocsmáros. — Eddig egyre azt állítottam, hogy semmit sem tudok s még csak nem is sejtem, hova mehettek. Ennélfogva most elő nem állhatok azzal, hogy de bizony tudok valamit. — Akkor legalább éjszakára oszd őket széjjel. Az istállóban, pajtában, jelölj ki számukra helyet. így könnyebben bánunk el velük. — Mikor jönnétek hát? — Tizenegy óra tájban már itt leszünk, addigra te azon légy, hogy vendégeid lefeküdjenek aludni. Ezzel tovább ment. A kocsmáros gondolatokba merülve visszatért a házba. A rendőrkapitány azonnal 'előkapta. — Kivel beszéltél te most? — Egy ismerősömmel! — Nem merted Lehozni? — Váltig hívtam, de úgy mondta, nem ér rá, sietős dolga van. — És mit beszéltetek? — Kérdezte, mikor megyek a hetivásárra, mert neki is lenne egy pár ökre eladni való. A rendőrkapitány tudta, hogy ez tiszta hazugság, de azért úgy tett, mintha elhinné s bement a szobába. Szentül meg volt győződve, hogy az a “jó ismerős” a rablók egyike s azonnal két pandúrt küldött utána, megmutatván ezeknek az irányt, amerre az illető elment. Nyomban rá éles sípolás hallatszott. A kapitány kereste a kocsmárost, de nem találta sehol. Ebből mindjárt azt következtette, hogy bizonyosan ő sípolt a rablónak, ezáltal figyelmeztetni akarván őt a veszélyre. Maga mellé vett még két embert s kiment a sötét udvarra keresni a csapiárost. Az ólak körül rá is találtak. — Mit keresel te itt? — támadt rá a kapitány. — Nos? — kérdezte a csapiáros kihivólag —, tán még az udvaron sem szabad már kilépni? — Minek sípoltál? — Én? Hát hallották az urak? — Hallottuk bizony! i j (Folytatjuk) * ■ Személvi hírek BRAUN Wernher von Braun németamerikai atomfizikust Heuss nyugatnémet elnök a szövetségi érdemrenddel tüntette ki. Braun, aki annakidején Hitler szolgálatában kísérletezett a V-2 rakétával, most az amerikai rakétakisérleti szolgálat vezetője. WILLIAMS Kellemetlen meglepetés érte a 118 éves Walter G. Williamst. Kiderült — és hiteles megállapítást nyert —, hogy 3 nem volt a déli hadsereg katonája, tehát nem igaz, hogy a ő a polgárháború utolsó veteránja. Hogyan is lehetett volna ő katona, hiszen amikor állítása szerint felvették a Hocd’s Brigade egységbe, ^mindössze 8 éves volt ... A kongresszus igy kénytelen megsemmisíteni azt a napokban hozott határozatát, hogy Williams elhalálozásának napját nemzeti gyásznappá kell proklamálni. CALLAS Maria Callas, a szeszélyes világhírű énekesnő, aki egymásután szakított operaházak igazgatóival, most szakit a férjével és — egyre gyakrabban látják Aristoteles Onas;is görög milliomos hajómágrással. GREEN Theodore Francis Green •hode-islandi demokrata szenátor panaszkodik, hogy a nostsni, kora délelőtt kezdődő és a késő órákig tartó szenátusi ülések megfosztják őt i megszokott mindennapi 20 nerccs gyaloglástól. Green okcberben lesz 92 éves — minden idők legöregebb amerikai ;zenátora. LOWERY Charles O. Lowery 40 éves üzletember büszkén emlegeti^ hogy 1955-ben San Diego, Calif. Kereskedelmi Kamarája “Az év legjelesebb fiatalembere'’ címmel tüntette ki. Most letartóztatták és vád1 alá helyezték, mert két marine katonával természetellenes viszonya volt. A hét legjobb vicce Kucsera Balázs gondterhelt képpel baktat lefelé a lépcsőn. — Mi baj? — kérdi egy barátságos szomszéd. — Rosszat álmodtam. — És pedig? — Hát azt, hogy a motorbiciklimet. be kellett szolgáltatnom a pártnak. — De kedves elvtárs, magának nincs is motorbiciklije. MAI GYEREKEK WASHINGTON — Az országos közegészségügyi hivatal statisztikai adatokra támaszkodva közli, hogy a most született amerikai gyermekeknek kilátásuk van átlag 69 ás fél éves kor elérésére. C3G0 TURISTA MOSZKVA — Az Izvesztija jelenti, hogy ez év első hét hónapjában 6300 amerikai látogatott el Oroszországba. Tavaly az egész évben csak 5000 volt az amerikai turisták száma. SZÉP ILONKA A ____ Irta: TÖLGYESY MIHÁLY
