A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-04 / 36. szám
Ä Tó PÁSZTOR 7. OLDAL Irta: TÖLGYESIT MIIIALY — Ámde tartozásom igen csekély, alig két .napi számla, az utalvány pedig nagyobb összegről szól. — Nem baj, lord, a felesleget készpénzben kiadom. — Nagyon helyes, — bólintott fejével Ödön. — Akkor hát megértettük egymást és rendben vagyunk. Elővette az egyik utalványt és átadta a fogadósnak, aki a tartozást lefogta, a többit pedig minden levonás nélkül Ödönnek kifizette s őt mély hajlongások között az ajtóig kisérte. Ödön visszatért Etelkához s egy csomó pénzt tett az asztalra. — Az utalvány be van váltva és a tartozás ki van egyenlítve. Már most hadd halljam, mi a szándékod? Hova akarsz menni? Etelka ránézett. — Miért beszélsz egyes számban ? — kérdezte. — Csak azért kedvesem, mert az útirány kizárólag tőled függ. Ahová te mégysz, oda megyek én is. És ha én a világ végéig mennék? — Veled mennék, — jelentette ki Ödön. — Most már alig hiszem, hogy Elemérhez még egyszer viszszatérhetnék. Etelka szeme felcsillant. Ödönt eszerint hatalmában tartaná. Tehetne vele amit akarna, de ép ezért támasznak igen gyönge. Ezenkívül iszik és kártyázik. Mindkettő nagy hiba! Feltette magában, hogy a pénzt magához veszi és Ödönt titkon elhagyja! Magához is vette a pénzt. — Ezentúl én viszem a kasszát, — mondotta. — Kitelnék tőled, hogy még ezt is elkártyáznád! Ödön most még nem szólt semmit. Hiszen lesz még alkalom elég, hogy ismét felül fog kerekedni. Ami pedig a pénzt illeti, ehhez voltakép joga is van, miután Elemértől származik. Etelka tárcájába gyömöszölte a pénzt és igy szólt: — Most mindenek előtt enni fogunk valamit! '— Oh ez nagyon helyes, — szólt Ödön élénken. — Én már olyan éhes vagyok, mint a farkas. — Hát szomjas nem vagy? — kérdezte Etelka gúnyosan. ; , — Ihatnám biz én, mert ég a pokol! Ilyenkor a viz kész betegség. — Ne beszélj semmit, — biztatta őt Etelka szinleg barátságosan. — Kapsz bort is és ma este kivételesen többet, hogy olthassad a poklot, vagy hogy is mondtad ? — Igen, igen, a pokol! Úgy ég á torkom és a bendőm! Ilyenkor csak bort szabad inni. Etelka.csengetett. Most már biztosan tudott és akart is fellépni, miután pénzt érzett zsebében. A pincér belépett. — Parancs, — szólt mély meghajlással. Etelka feléje fordult: — Megvacsorálni óhajtunk, de itt a szobában. A vacsora három fogásból álljon, elegendő borral, a férjem számára. Ödön mosolygott magában. Most tehát már férjjé lépett elő a pap hozzájárulása nélkül! No de mindegy ! Legalább fesztelenül viselheti magát! A szolga igenlőleg meghajtó magát és távozott. Nyomban rá jött a kukta és terített. Hozták a vacsorát is Ödön azonban rögtön a bor után nyúlt, miután igen nagy forróságot érzett gyomrában. Az ilyenről mondják a borivók, hogy ég a pokol. Etelka hagyta, hogy igyék. Azt se bánta, ha leissza magát ez most éppen beleillik a tervébe. Ödön ugyancsak elfogatta a poklot és úgy evett, mint a favágó. — Lásd -— szólt Etelkához, — egy kis dáridózás némelykor haszonnal is jár! Régen nem volt ily jó étvágyam, mint most. Etelka hagyta őt kedve szerint enni és inni. Ödön lassankint beszédes lett. — Milyen aranyos feleség lennél, — mondotta. — Lám, igy szeretlek! Nem jó ám, mikor az asszony mindenbe beleszól és minden ellen felemeli tiltó szavát. Végre a férfinek is kell egy kis szabadság! • — Jó, jó, — gondolta magában Etelka. — Most mindent engedek, mert úgy sem maradok veled. Hej, ha igazán feleséged lennék, de megtáncoltatnálak! Úgy esett, hogy Ödön vacsora alatt ismét becsipett. Jó kedve volt nagyon és aranyos kis feleségének nevezte Etelkát, akinek az arcát meg is csipkedte és különféle bókokat mondott neki. Etelka szinte elundorodott tőle. — Pfuj, mily utálatos egy ittas ember! De azért nem fordult el tőle, sőt egy darabig nyugodtan tűrte nyájaskodásait. Végre igy szólt: — No már most elég legyen! Feküdjél le aludni, mert holnap korán indulunk. — Voltakép hová megyünk? — Magyarországba bizonyára nem, de Angliában se maradhatunk. Azt majd később elhatározzuk. Ödön búcsút vett tőle és lefeküdvén, csakhamar el is aludt. — Aludj babám, aludj, — szólt Etelka gúnyosan. Aztán kivette tárcájából a többi utalványokat is, a készpénzzel együtt keblébe rejtette. Szobájába sietett és ott gyorsan felöltözött. Nem volt több kilencnél. Most tehát még feltűnés nélkül kijuthat a fogadóból. Célja volt vasúton Írország fővárosába, Dublinba utazni, onnét pedig tovább Amerikába, vagy akárhová, ahol rá nem találhatnak. — Ödönt sajnálom, — mormogta magában. — Mit fog tenni pénz nélkül? A fogadós el sem ereszti, hanem ott fogja őt zálogba, mig pénzt nem teremt. Szerencséje, hogy csak egy éjjelt és egy vacsorát kell még kifizetnie. Ha férfiasabb lett volna, nem bántam volna igy vele; De úgy látom, meg van benne a hajlandóság minden nap leinni magát! Megköszönöm én az ilyen férfit! Egy óra múlva már útban is volt Dublin felé. Ez nagy kikötő város, ott úgyszólván naponta indulnak amerikai hajók. • így történt, hogy Ödön egyedül maradt vissza. Képzelhető, mily nagy lett megdöbbenése, midőn másnap felébredve Etelkát nem találta sehol. Pénze nem volt, hogy tovább utazzék, de még a szállodakontót sem bírta kifizetni. Podgyászának zálogul való visszatartása után, kitessékelték a szállodából. Lili. FEJEZET Közel a célhoz Másodszori leutazta alkalmával az Alföldre, Elemér egyenesen Rajtay rendőrkapitányt kereste fel. — Uram, — szólt az utóbbi, — minden törekvésünk dugába dőlt. Nem bírtunk semmit se kipuhatolni. Mondhatom önnek, ilyen rejtelmes és bonyodalmas ügy még nem volt a kezemben. Most hadd halljam, mit tett ön ezalatt? — Megtettem, amit tehettem! Kiküldtem egyik barátomat Angliába, nővérem keresésére. Ha rátalálhat, akkor azt hiszem, elérhetünk valamit. Hogy pedig tétlenül ne töltsem az időt, ismét eljöttem folytatni a nyomozást. — De hol kezdjük? — kérdezte a kapitány. — Ott ahol elhagytuk. Meggyőződésem az, hogy Ilonkámat a rablók között kell keresni. — Már megbocsásson, kedves öcsém, de azt hiszem, ez nem egészen helyes kiindulási pbnt. Rablók nem tarthatják oly sokáig a foglyot. Az ilyesmi csak kölönc rájuk nézve. — Mi tehát az ön véleménye, kapitány ur? Rajtay vállat vont, de nem válaszolt. Nyilván nem merte kifejezni gondolatát. — Tudom már, mit gondol, — szólt Elemér szomorúan. — ön azt hiszi, hogy a rablók azóta már megölték a feleségemet. — Valóban öcsém, nagy csoda lenne, ha ezt még meg nem tették volna. Elemér fájdalmas hallgatásba merült. — Mindegy, — szólt végre. — Nem nyugszom mindaddig, mig élve vagy halva, meg nem kapom! A rendőrkapitány gondolkodott egy percig. — Jól van, — mondotta. — Én önt törekvéseimben a leghathatósabban támogatni fogom. És most beszéljük meg a dolgot alaposan. Ha ön csakugyan abban a nézetben van, hogy Ilonkát még a rablók tartják fogva, akkor mindenekelőtt egy hatalmas razziát kell tartani az erdőségben. A rablóknak különféle búvóhelyeik vannak, hátha az egyikben csakugyan rájuk akadunk. — Akkor hát lássunk munkához azonnal — mondotta Elemér. — Azonnal nem lehet, kedves barátom! Az ilyen nehéz vállalkozáshoz kellő előkészületek szükségeltetnek. A megbízható lovas pandúrokat erre a célra külön össze kell válogatni. Magunknak is elő kell készülnünk s a szükséges lőszerekkel, fegyverekkel és élelemmel több napra ellátnunk magunkat, ez pedig időbe kerül. — Istenem, mikor indulhatnánk hát? — Várnia kell kedves barátom holnapig! Addig készen leszünk az előkészületekkel, akkor aztán Isten nevében neki megyünk a nehéz feladatnak. Másnap egy lovas csapat hagyta el a várost. Legelői lovagolt a rendőrkapitány Elemérrel, őket követte György, majd kettesével a pandúrok. A város határán kívül apró csapatokra oszolva, különböző utakon a három tölgyfa felé tartottak. Ott ismét összeverődtek s tervszerüleg kezdték átkutatni az erdőt. Csakhamar a pandúrok egyike elkiáltotta magát. Nyomban oda siettek a többiek. A bokrok között egy emberi holttestre bukkantak, mely már anynyira feloszlott, hogy rá sem lehetett ismerni. — Én már gyanítom ki ez, — mondotta a rendőrkapitány. — Angyal Bandinak nyoma veszett azóta alighanem ez az! Most abban állapodtak meg, hogy a rablótanyát is még egyszer átkutatják. — A rablók, — mondotta a kapitány, — abban különböznek a rókáktól, hogy az utóbbiak többé vissza nem térnek abba az odúba, melyet az ellenség egyszer átkutatott. A rablók azonban visszalopózkodnak előbbi búvóhelyükre. A feloszlásnak indult holttestet egyelőre ott hagyták s útnak indultak az elhagyott rablótanyára. Ki lett adva a jelszó, hogy zajtalanul lopva kell megközelíteni a barlangot. A rendőrkapitány úgy osztotta szét embereit, hogy széles gyűrűben nyomultak elő, mely egyre szőkébb és szükebb lett. 5 Ha valaki van a rablótanyán, annak lehetetlen elmenekülnie! Ahogy megközelítették a rablók barlangját, egyszerre egy betyár előugrott és menekülni akart. Az egyik oldalon pandúrokat látva, hirtelen a másik oldalnak fordult, de ott is fegyveresekre bukkant. Megkísérelte még, ha netalán hátul osonhatna ki, de ott is pandúrok várták. Előkapta tehát fegyverét s nekirontott a pandur-gyürünek, úgy számítva, hogy mig ő a körön belül van, nem mernek lőni a pandúrok, mert igen könnyen egymásban tehetnek kárt. Azonban csalódott. A rendőrkapitány átlátván tervét, odakiáltott az ellenkező oldalon levő pandúroknak : — Lehasalni! Minden ember pillanat alatt földre dobta magát s most egyszerre több oldalról tüzelés támadt. A vége az lett, hog ya rabló több golyótól átfúrva, földre bukott. Most többen odafutottak; a rabló azonban még az utolsó pillanatban is elsütötte pisztolyát, szerencsére azonban senkiben sem tett kárt. A pisztolyt kicsavarták kezéből. Elemér rögtön ott termett. — Az Istenért, ne bántsák! — kiáltott a pandúroknak. — Ki kell vallatni, mielőtt kiadja fekete lelkét. Aztán a rabló mellé térdelt s igy szólt hozzá: — Mondd meg, hol van a fiatal hölgy, akit elraboltatok és fogva tartotok! A haramia merően rászegte üvegesedő szemét, aztán ismét behunyta. — Ennek már vége, — szólt a rendőrkapitány. — Ebből ugyan bajosan veszünk ki valamit. De most neki a barlangnak! Előre emberek! Meg kell ostromolni ! — Igen ám, de ki megy be elsőnek? Ettől mindenki fázott. Mert hátha még vannak bent rablók? Ezt látva Elemér, előkapott egy ötvenest s magasra tartotta. — Azé lesz, aki elsőnek bemegy! Ekkor előállott egy három kapitulációt kiszolgált régi huszárkáplár, megpödörte hatalmas bajuszát s igy szólt: — Én megyek! Most mindjárt többen is mentek volna! A jó példa meg az ötvenes, nem maradt hatás nélkül. A kapitány azonban az első jelentkezőnek adta az elsőséget. — Te mégysz be elsőnek, mert benned volt a legtöbb bátorság! Aztán ne lépve menj ám be, hanem rohanva, mint a forgószél. Nesze itt van még egy revolver-. Aztán jobbra balra lövöldözz! Úgy repüljön szerte szét a golyó, mint az istennyila! — Ne féljen kapitány ur! Tudom én a módját! Ezt mondva, mindegyik kezében revolverrel, neki rohant a barlang ajtajának, mely nyitva volt s azon át eltűnt. A következő percben már hallatszottak is a lövések; a barlang nyílásán kitódult a lőpor füstje. Már most senki se tudta, vájjon a pandúr lövöldözött-e, vagy pedig a rablók. így telt egy kínos perc. A lövések azonban nem ismétlődtek s ebből körülbelül azt is lehetett következtetni, hogy a bent rejtőző betyárok keresztül lőtték a pandúrt s most egy uj áldozatra várakoznak. Maga a rendőrkapitány is tétovázva állott. Az ötvenesnek mászorszor aligha lett volna hatása, mert a többi pandúrok egytől egyig mind megvoltak szeppenve. Ekkor egész váratlanul előjött a kiszolgált huszárkáplár s nevetve elkiáltotta magát: — Nincs itt még egy akkora betyár sem, mint a kisujjam! Hiába lőtem ki a revolvereimet! — Dehogy hiába, fiam, — mondotta a kapitány. — Itt a ropogós ötvenes, amit becsülettel megszolgáltál. A tetejébe még meg is dicsérlek. Betyár tehát nincs a barlangban? — Nincs ott kapitány ur egy se! — Valaminek mégis lennie kell, — jegyezte meg a kapitány. — Ez a betyár nem volt itt hiába! Ugyan nézzük meg él-e még? Megnézték, de bizony élet már nem volt benne. A szerencsétlen több sebből vérzett és kiadta lelkét, mielőtt valamit mondhatott volna. Most mindannyian bementek a kunyhóba. A pandúr állítása igaznak bizonyult, egy betyár se volt ott! Majd bementek a hátulsó barlangba is. Ahogy beléptek, halk nyöszörgés hallatszott. — Hallja, — szólt a kapitány ujját felemelve. — Itt nyöszörög valaki! * | {| (Folytatjuk) Személyi hirek w FONG ÉS LONG Miután Hawaii az unió 50- ik, de nem utolsó állama lett, a sziget sokszínű népe megválasztotta országos képviselőit, köztük két szenátort: Hiram L. Fong, republikánus, Oren E. Long, demokrata. Egyik hat évig fog a szenátusban élni, másik két évig, mert ez a szenátus választási rendje. De melyik kapja a 6 évet és melyik a 2 évet? Amint ilyen esetekben szokásos, feldobtak egy ezüstdoliárt, fej vagy Írás — Fong nyert. Fong az első kínai származású amerikai szenátor. BEECHAM Sir Thomas Beecham, a világhírű 80 éves angol karmester, felvette hanglemezre Handel hires zenemüvét, a “Nagy Szöktetést’’ — aztán megrendezett egy privát nagy szöktetést, megszökött 27 éves titkárnőjével. Pár nappal később az angliai lapokban megjelent a szenzációs hir, hogy Zürichben házasságot kötöttek. Öreg zenész nem vén ember. WINDSOR A v/indsori hercegnő, az angol ex-király 63 éves felesége, Biarritz franciaországi fürdőhelyen flamenco tánc leckéket vesz, naponta két órán át, egy spanyol cigány táncostól. A Windsor pár életelve: Sose vénülünk meg. MEANY Eisenhower elnök kinevezte az Egyesült Nemzetek szervezetébe küldendő öttagú bizottságot. Ennek egyik tagja George Meany, az AFL-CIO elnöke. Meany éppen egy nappal azelőtt kritizálta Eisenhower elnököt Kruscsev meghívása miatt. WILLIAMS Walter Williams két héten át vívódott tüdőgyulladással ás győzött. Leánya jelenti, hogy a papa állapota napról napra javul, már jó étvággyal háromszor napjában étkezik. Walter Williams a polgárháború utolsó mohikánja, 116 éves. Ä hét legjobb vicce A hölgy — finoman szólva — már túl van a középkor kezdetén. Korára azonban rendkívül kényes, minden erővel küzd az ellen, hogy éltes nőnek nézzék. A minap -fölháborodva panaszkodott, egy fiatal asszonyra: — A szemtelen! Azt mondta nekem, hogy néni! Lenánizett! Micsoda tapintatlanság! Hogy mer szemtelenkedni velem, aki az anyja lehetnék! lepipálják AMI BIKÁT! MOSZKVA — Az orosz kormány megengedte egyes értékesebb holmik eladását részletfizetésre. 20-25 százalék lefizetéssel törlesztésre lehet vásárolni rádiót, fényképezőgépet, motorbiciklit, vadászfegyvert, órát és — ami a legfontosabb — ruházati cikkeket. Hurrá, már kezdik lepipálni Amerikát, félénk kezdéssel utánozva az itteni általános kereskedelmi szokást. SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE
