A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-18 / 51. szám
A Irt PÁSZTOR 7. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYEST MIHÁLY — Ki tudja, vájjon csakugyan ő szöktette-e el, vagy talán magától szökött meg a fogoly? — Reám nézve tökéletesen mindegy, akár egyedül, akár mással szökött meg. Elég baj az, hogy egyáltalán megszökhetett. És nem is tehettek semmit arra nézve, hogy őt visszaszerezzétek? — Oh, erre gondolni sem lehetett. Pacsirta Jancsinak volt annyi esze, hogy a szökevénnyel együtt mindjárt a rendőrség védőszárnyai alá menekült. Nekünk tehát óvatosnak kellett lennünk és arra törekednünk, hogy pusztuljunk erről a vidékről. Ha néhány órával később jön, akkor már itt nem talál bennünket, mert mi most lassan a Felvidékre húzódunk. — Mit bánom én? Én rád bizattam öt és ennélfogva vissza is követelem. Légy rajta, hogy őt nekem megkeritsd! — Az már bajosan fog menni. Az egész vidék fel van lármázva. Nyilván Elemér is itt jár már s mindent elkövet nejének feltalálása érdekében. Ilyen körülmények között igazán nagy bolondság lenne tőlem kilépni biztos rejtekemből. — Hol van hát az a nyomorult, aki Ilonkát elszöktette? — Nem tudjuk! Épp úgy nem kereshettük őt, mint ahogy tartózkodnunk kellett Ilonka keresésétől. Etelka maga elé méresztette tekintetét. Mit tegyen? Ilonka eltűnt, kiszabadult a fogságból s ő meg lett fosztva attól az élvezettől, hogy áldozatának kinjaiban ismét gyönyörködhetett volna. Nagyon bosszús volt Harambasára, de azért még sem tehetett semmit. — Hova mentek ti most? — kérdezte végre. — A Felvidékre. Kegyed azonban semmi P3tre sem jöhet velünk. — Ne félj, Boldizsár. Nem leszek terhetekre. Egyelőre itt maradok, mert hatalmamba akarom keritani Ilonkát. Csak azért sem engedem, hogy férjével egyesülhessen! Most csak az a kérdés, van-e oláh vagy szász női ruhátok? — Nincs! — csóválta fejét a vezér. — Ilyesmire mi nem adtunk magunkat. Ilyesmit összeharácsolni valóban nem lenne érdemes. — No hát ssoi’aűk magamnak én! — mondotta Etelka bosszúsan. — Élj boldogul. —Pihenje ki magát kissé, Etelka. — Nem! — felelt dacosan a leány. — Haragszom rád, mert oly rosszul őrizted azt, akit rád bizattam. Most magamnak kell csinálni mindent! Megfordult és büszkén távozott. — Jobb is, hogy elmegy! — mormogta magában Harambasa. — Ittléte csak terhűnkre lenne, kivált most, midőn minden pillanatban rajtunk üthet az ellenség. Etelka lefelé ereszkedett a hegyekről s arra határozta magát, hogy a legelső házban, melyet előtalál, parasztruhát vásárol magának s álruhában fogja keresni Ilonkát. Még nem volt egészen világos, midőn egyszerre csak férfihangokat hallott s szinte megdermedt. Úgy rémlett előtte, mintha ez György komornyik hangja lenne. Nem lehetetlen, hogy fivére már ide érkezett, s nagyban keresi Ilonkát. Etelka gyorsan körültekintett s jobbra észrevett egy vízmosást, mely a hegység alsó nyúlványait ketté hasította. Erre hirtelen áttért és csakhamar eltűnt a sötétségben. A következő percben Elemér is odaért embereivel. Arról volt szó, vájjon a vízmosáson menjenek-e fel, vagy a gyalogösvényen? A velük levő parasztok közül az egyik, aki ismerte a hegységet, igy szólt: — A vízmosást jó lesz elkerülni! Annak mély és posványos helyei is vannak, melyek veszedelmesek. Legjobb lesz a járt utón menni! — De ott nem igen találunk rablókra! — jegyezte meg György. — Majd tudom én, hol lehet rájuk találni! — mondotta nagy önbizalommal a vezető. Elemér tehát rábízta magát s a jártabb ösvényen nyomultak felfelé. Etelka meghallotta minden szavukat rejtekéből, s amint amazok tovább indultak felfelé, ő kevés idő múlva előjött a vízmosásból és lefelé sietett. Időközben egészen világos lett s már messziről megpillantott egy tanyai házat, eleven sövénnyel körülvéve. Ez ugyanaz volt, melyben Ilonka is menedéket talált. Oda ment tehát ő is, hogy mint mondá, öltő zéket vásároljon magának. Úgy gondolta magában, jó pénzért a parasztok eladnak egy-két ruhadarabot. A kaput még nyitva találta, mert a gazda éppen az imént távozott szekéren ki a szántóföldekre. A háziasszony észrevette őt és gyorsan kijött; azt hitte hamarosan, hogy Ilonkával valami baj történt és visszajött. De most látta, hogy ez nem Ilonka, hanem egy egészen ismeretlen nő, akinek a ruháján látszott, hogy ugyancsak hosszú ut van már mögötte. — Kié ez a ház? — kérdezte Etelka. — Bogyó Gerzsóé! — válaszolt az asszony. — Maguk tehát magyarok, ámbár bizonyos szempontból jobban szerettem volna, ha románok vagy szászok lennének. — Hála Istennek, magyarok vagyunk! — mondotta erre a nemzeti büszkeség egy nemével Bogyóné. — De mint látom, kegyed is magyar. — Én is az vagyok, hála Istennek! — Akkor hát miért szerette volna, hogy románok vagy szászok lennénk? Ezek nem szívesen adnak ám a magyarnak szállást. — Mindjárt megmagyarázom! — válaszolt Etelka. — Vezessen előbb be a házába. Bogy óné fürkésző pillantást vetett rá. A jövevény mintha gyanúsnak tetszett volna előtte. — Nos, miért tétovázik? — kérdezte Etelka kissé élesen. Úgy látom, Erdélyben a magyarok se különbek, mint a többi nemzetiségek. Nem tudják, mi a vendégszeretet. Bogyóné ezáltal találva érezte magát, bevezette a sajátságos vendéget a házba. — Kihez van szerencsém ? — kérdezte most Etelkától. — Az én nevem Kovács Klári! — Hova való? —, Somogy megyéből. — Hü, az messzire van. Hogyan vetődött ide Erdélybe. — Állást keresek. Én ugyanis színésznő vagyok. Bogyóné szánakozva nézett rá. — Nagyon szegény lehet magácska, hogy egyedül és gyalog utazik! — Most szegény vagyok, de pár nap előtt még nem voltam az. Akkor kocsin utaztam, de balcsillagom úgy hozta magával, hogy rablók kezébe estem — ezek kifosztottak mindenemből, sőt magukkal is hurcoltak. — Teremtő ég! — csapta össze kezeit Bogyóné. De aztán csakhamar Etelka ruhájára vetett egy jlillantást, s gazdag volta iránt alapos kételyek támadtak benne. — Nem hiszem, hogy valami sok pénze lehetett! — Oh, nagyon sok volt, pár ezer forint és drágaságok ! Minthogy Bogyóné még mindig kételkedett, Etelka megmagyarázta, neki, hogy ez bizony nagyon is lehetséges. — Mert én — úgymond — Pesten is játszottam ám! Ott igen gazdag gavallérok vannak, akik a virágcsokorba, amit feladnak a színpadra, drága ékszereket is tesznek. Bogyóné legyintett kezével. — Oh, én már tudom, miért teszik ezt. Csak a fiataloknak és szépeknek teszik és nem is ám a művészet kedvéért, hanem valami egészen másért. Ép azért én nem jó véleménnyel vagyok a szülésznők felől. — Kérem, kérem, — szólt Etelka tiltakozólag, — ne ismerjen félre. Én nem vagyok rossz. — De hisz ép az imént mondta, hogy drágá ajándékokat kapott a gavalléroktól — ezek pedig egészen másért égnek, nem pedig a művészetért. — Én nálam nem lehet többes számban beszélni. Nekem csak egy gavallérom volt, aki el is akart venni. — Csakhogy persze magácska nem akart hozzámenni! — jegyezte meg Bogyóné gúnyosan. — így szokott az lenni mindig. A leány mindig maga nem akart férjhez menni, valahányszor kedvese elhagyta. — Ez még is úgy van, hogy én nem akartam, — erősítette Etelka. — Pedig gazdag fiatal ur volt ám! — Az már alig hihető! — csóválta fejét Bogyóné. — Tudva van a színésznőkről, hogy éppen csak az a céljuk, mikép gazdag és előkelő fiatal urakat, lehetőleg grófokat vagy bárókat, hálójukba kerítsenek. — De mondom, hogy én nem akartam. Mi tűrés tagadás, én nem vagyok abba a családba való. Ez a házasság úgy sem hozhatott volna áldást és békét. Az atyafiak örökké fenekedtek volna ellenem és megbontották volna a házi békénket. Inkább tehát nem mentem s várok, mig magamhoz való kérőt kapok. Bogyóné most már jobbra változtatta iránta táplált véleményét. — Ebben igaza van! — mondotta. — Szegény leánynak, ha akármilyen szép is, nem jó gazdag és előkelő házba férjhezmenni. Nemrégiben történt ilyen eset. — Hol? — kérdezte Etelka kíváncsian. — Talán itt a környéken? — Nem, hanem odaát Magyarországon. Annak a házasságnak bizony nem jó vége lett. A fiatalaszszonyt kiüldözték a családból. — Ki volt az? — Valami Lorántffyné! — Ah! — kiáltott fel Etelka csodálkozva. — tehát ismeri? — Itt volt nálam. — Magánál? — csodálkozott Etelka. — Hogyan — Úgy történt, hogy ő is rablók kezébe került. Úgy történt azonban, hogy egy Wesselényi Imre nevű ur beléje szeretett és elszöktette őt. — Wesselényi Imre? — kérdezte Etelka csodálkozva. — Ki ez az ur? Talán gróf? — Nem tudom, az-e? Lehet, hogy az. De rossz útra tévedt és a rablók közé ment. — Ah ne mondja! — De úgy van, ő maga beismerte. — Ez igazán regényes történet. Egy gróf, aki rablónak csap fel, ott halálosan beleszeret egy fiatal nőbe és elszökteti. Szép-e? — Oh, igen csinos férfi. — A nőt értettem . . . — Az meg éppen csodaszép. Hozzáfoghatót nem is láttam életemben! — Milyen volt: szőke, barna? — Gyönyörű szép szőke. Olyan, mint aminőknek az angyalokat szokták festeni. Etelkának nem tetszett a magasztalás s más térre vitte a beszélgetést. — Én voltakép azért jöttem, hogy magától más ruhát kérjek. Lássa, az enyém már egészen oda van! Benne lehetetlen tovább mennem! — Jaj lelkem, nekem nincs ám fölösleges ruhaneműm ! — Megfizetem! — Tehát lenne még pénze? Hiszen úgy mondta, hogy a rablók kifosztották! — Mindent nem találtak meg nálam. Voltam ám olyan okos, hogy vagy harminc forintot eldugtam. Abból akarok most magamnak ruhát venni. — De nekem nincs ám úri ruhám. — Nem baj! — De még parasztruhának is nagyon egyszerű ám az enyém, mert mi szegények vagyunk! Fényes ruhára nem telik, csak az adónkat tudjuk megfizetni. — Mindegy, — mondotta Etelka, — csak hozza el, amit nélkülözhet. Bogyóné tehát hozott egy viganót, egy derekat, meg egy fejrevalót. — Fehérneműt is adhatnék, ha éppen akarja. — mondotta. — Mibe kerül mindez? — kérdezte Etelka. — Azt hiszem, tiz forint nem lesz sok érte. — vélekedett Bogyóné ravasz tekintettel. — Tiz forint? — kérdezte Etelka felhúzva szemöldökét. — Ez kicsit sok. No de mindegy! Nem fogok fukarkodni, mert szükségem van rá. Maga is bizonyára azért verte fel igy az árát! Félre ment és kihúzva kebléből az erszényt, kivette a pénzt, de úgy, hogy Bogyóné nem láthatta, maradt-e még nála. — Itt a pénz! — szólt visszatérve. — Most adja ide a ruhát. Bogyónénak egyszerre aggályai keletkeztek. — Én most alighanem vétket követek el! — mondotta. — Ugyan miért? — kérdezte Etelka. — Talán mert sokat kért? — Oh nem azért. Ruhát eladni magában véve nem lenne tiltott cselekmény, de ki tudja, mi van a dologban! — Haha! — kacagott fel Etelka. — Mi lenne? Én színésznő vagyok s éppen ebben a ruhában fogok fellépni a “Falu rosszában” mint Gonosz Pistáné, vagy Csapóné! — Jó, jó! — mondotta Bogyóné. — Vigye a ruhát Isten nevében. . — Már csak engedje meg, hogy kissé pihenjek. Nem látja, hogy ki vagyok merülve? Bogyóné még egy pillantást vetett rá. Etelka olyan ártatlan és szenvedő arcot tudott csinálni, hogy a háziasszony megszánta őt. — Maradjont hát! — mondotta. — De jó lesz ám átöltözni, mert ha valaki ebben a szurtos öltözékben meglátná, bizony nem a legjobbat gondolná kegyed felől. Etelka átöltözött, miután előbb megmosdott. Olyan helyre magyar menyecske lett belőle, hogy még Bogyóné is megcsodálta. — Kegyed Gonosz Pistáné akar lenni? — kérdezte nevetve. — jobban beillik bizony Finum Rózsinak. — Hát ismeri kelmed a Falu rosszát? — Bizony ismerjük. Egy vándortrup eljátszotta előttünk egyszer a vásáron. Bezzeg, ha azoknak ilyen Finum Rózsijuk lett volna, akkor tiszer annyit bevettek volna. De már most parancsol-e lelkem valami ennivalót? — Ha lesz olyan jó hozni nekem valamit, nagyon szívesen veszem és meg is fizetem! — Az nem szükséges! Ételt nem ad el a magyar! Amink van, jó szívvel adjuk! Különben is takarékosan kell bánnia a pénzzel. — Jut is, marad is! — vetette oda Etelka. — Ha elfogy, jön más. Mi színészek könnyen bánunk a pénzzel. — Oh azt már vettem észre másokon is. De aztán hamar be is következik ám: ma hop, holnap köp! — Az se baj! — vonta vállát Etelka. — A mi jó kedélyünket semmi se ronthatja. (Folytatjuk) j SZEMÉLYI HÍREK j McINTIRE Dr. Ross Mclntire, aki 10 éven át Franklin D. Roosevelt elnök személyes orvosa volt, 70 éves korában meghalt. Azelőtt Mclntire a haditengerészet főorvosa volt. GUS HALL Az amerikai kommunista párt 17-ik konvencióján a főtitkári állásra Gus Hall clevelandi gazolin állomás társtulajdonost választották meg, aki l|948-ban egyike volt az elitéit kommunista vezéreknek és öt évet ült fegyházban. A moszkovita pártnak 10,000 tagja van, 1945-ben 80,000 körül volt a párttagok száma. SZORAYA A perzsa sah második elvált felesége, a szép Szoraya, áttér a katolikus hitre és feleségül megy Orsini olasz herceghez. A 7 legjobb vicce Nápoly egyik terén népszónok beszél. Közel kétszázan hallgatják. — Lakást akarunk mindenki részére! — mennydörki a szónok. — Brávó! — kiáltják a hallgatók. — Követeljük az adók leszállítását ! — Éljen! — kiáltja lelkesen a tömeg. — És állandó munkát követelünk mindenki számára. Ezt a bejelentést már nem követi sem éljen, sem brávo kiáltás, a tömeg szótlanul feloszlik. PÉNZ BESZÉL? Az Egyesült Nemzetek ülésein az orosz sokat beszél, egyszer igy, egyszer úgy. De keveset beszél, ha pénzről van szó, ha arról van szó, hogy ennek á világfórumnak fenntartása sok pénzbe kerül. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének fenntartására Amerika — azon felül, hogy a hatalmas palotákat ingyen bocsátotta rendelkezésre —■ a költségek 32.51 százalékát fedezi, a szovjet csak 13.62 százalékot. ATLAS CAPE CANAVERAL. — A mult héten ujabb Atlas rakétát röpítettek ki az Atlantióceánban levő Ascension sziget irányában 5500 mérföld távolságba. A 85 láb hosszú, óránkinti 16,000 mérföld sebességgel száguldó rakéta célba ért. Ez volt a 13-ik próbakilövés szeptember óta, amikor megállapítást nyert, hogy az Atlas immár tökéletes és megbízhatóan működik, úgy hogy sorozatosan .előállítható már. BEN HÚR AZ ARAB FEKETE LISTÁN KAIRO. — Az Arab Liga bojkott alá helyezte a Ben Ilur amerikai óriásfilmet, mert az egyik főszerepet izráeli nő alakítja, a csodaszép Haya Hararet. Ugyancsak bojkottálnak az arabok minden filmet,amelyben Marilyn Monroe és Elizabeth Taylor szerepel, mert ez a két filmszinésznő áttért a zsidó vallásra. CSUHAJ! MOSZKVA—A szovjet felépiti a világ legmagasabb TV tornyát. A toronyban 1200 láb magasságban étterem is lesz.
