A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-11-06 / 45. szám
A íó PÁSZTOR 7. OLDAL Pacsirta Jancsi pedig, amint gondolta, hogy már nem láthatja őt a lakatos, elkezdett futni a rabló tanya felé. Az őrök egyike meg is szólította: — Tán csak nem hajt a török, hé? — A török nem, hanem a pandúrok! — felelt Pacsirta Jancsi lelkendezve. — Jer hamar velem, hogy meg ne lássanak. Az őrszem elfutott vele. A többi rablók felugráltak és fegyvereikhez kapkodtak, amint ezeket futva jönni látták. Pacsirta Jancsi egyenesen a vezér elé futott s lelkendezve kezdett beszélni. — Pandúrok jönnek s egy sereg katonaság! — Hű, a katonaság is? — néztek egymásra a rablók. — Ez már nem tréfa dolog! — Vájjon ide tartanak? — kérdezte Harambasa nem csekély aggodalommal. — Nem mondhatnám! A tanyát nem tudják, csak az erdőket és a kukoricásokat járják keresztül-kasul. Én tehát azt a tanácsot adom, vonuljatok be a pincébe mind és meg se mukkanjatok! Én meg az alatt vadászgatni fogok a lankáson s ha engem kérdezni találnak, úgy útbaigazítom őket, hogy soha ide nem találnak. A betyárok úgy meg voltak szeppenve, hogy nem értek rá gondolkozni. A pandúroktól nem félnének, de a katonasággal nem mertek kikötni! A vezér tehát megfogadta a jó tanácsot s embereivel együtt a pincébe vonult, melynek ajtaját belülről eltorlaszolták. Pacsirta Jancsi kívül maradt, miután az volt a feladata, hogy az ellenséget téves nyomra vezesse. A fiatalember örvendve dörzsölte kezeit. — Rászedtem őket! — gondolta magában. — Most már nyugodtan dolgozhatunk. Visszatért a lakatoshoz, ki hűségesen őrizte a lovát. — No már most mehetünk, — mondotta. — Lássa, hiába aggódott. Ha gyorsan felnyithatja az ajtót, akkor világossal haza is térhet, Egyet kerülve, úgy igyekezett megközelíteni a présházat, hogy a pincébe lappangók meg ne láthassák őket. A lakatos nem is sejtette a veszedelmes szomszédságot s szerszámait elővéve, megkísérelte felnyitni az ajtót. A fiatalember ezalatt egyre aggódva nézett körül, nem jön-e a rablók valamelyige szétnézni, mi történik a külső világban. A lakatos fáradozása azonban nem vezetett eredményre. Sehogyse bírta felnyitni az ajtót. Lehajolva benézett a kulcslyukon s tanulmányozni látszott a zár szerkezetét. Majd ismét belédugta a kompósszeget s forgatni kezdte. — .Teringettét! — kiáltott. — Ez igazán különös egy lakat. Nem marad más hátra, mint viaszlenyomatot venni róla. Majd aztán utána csinálom a kulcsot ! A fiatal urat a sikertelenség szembetűnően lehangolta. — Maga nagyon ügyetlen, — támadt haragosan a lakatosra. — Hogy lehet az, hogy nem bírja felnyitni az ajtót? — Magam sem értem uram. Ez bizonyosan angol lakat! Ilyet csak a megfelelő kulccsal lehet felnyitni. — Mikor lesz készen a kulcs? — Holnap reggel érte jöhet az ur! — Jól van, tartsa készen s majd érte jövök! Most úgy rémlett előtte, mintha gyanús neszt hallana. Hamar lovára kapott és elnyargalt. A lakatos pedig eltette szerszámait s vissza felé indult. A jámbor még mindig nem sejtette, hogy ő most úgyszólván fenevadak barlangjában van! Nem is ment nagyon messzire, midőn egyszerre csak egy szálas alak termett előtte. — Ki fia vagy ? — támadt az rá kemény hangon. — Lakatos vagyok. — felelt a megszólított remegve. — Hol jártál? — Fent voltam a hegyen, a présháznál. — Mi a tatár? Bit kerestél te ott? A lakatos most még jobban remegett, mert már sejtette, hogy csávába jutott. — Nos, miért nem felelsz? — támadt rá a rabló. A szegény lakatosnak a félelem szinte összeszoritotta a torkát. — Velem fogsz jönni! — kiáltott rá a haramia s mindjárt megragadva a lakatost, magával vitte őt a tanyára. A szegény lakatos remegett, mint a nyárfalevél. A rablók rögtön körülfogták őt. — Ki ez? Mi ez? — hangzott minden oldalról. — Csend legyen! — intett kezével Harambasa s közelébb lépve a remegő lakatoshoz, komoran öszszeráncolta homlokát s kérdezte a rablótól: — Hol csípted el ezt az embert? — Éppen a tanya előtt. Alighanem kém! A vezér fenyegetőleg fordult a remegő lakatoshoz: — Ki vagy? — Szegény lakatos mesterember vagyok, a közeli faluból. — Úgy, lakatos vagy! — szólt a vezér gúnyosan. — Hadd látom, van-e nálad legalább valami lakatosszerszám ? — Van, van! — felelt a szegény ember élénken s mindjárt elő is szedte a horgot, a kalapácsot, harapófogót s más apróságot. — Mi járatban vagy? — Egy tekintetes ur járt nálam és kulcsot akar csináltatni. — Hm! És ezért kellett ide jönnöd? Azt hiszem a lakatos-műhelyed nem itt van, hanem talán inkább otthon. — Ez már igaz! Meg is csináltam volna otthon a kulcsot, de a tekintetes ur útközben elrontotta a viaszlenyomatot. Erre azt az ajánlatot tette, hogy vegyem le a viaszlenyomatot én magam. Ekkor azt mondtam, hogy ha már kimegyünk viaszlenyomatért, akkor inkább felnyitom az ajtót ... — Miféle ajtót? — Itt fent a présház ajtaját. Erre a rablók egymásra néztek. — Micsoda? A présház ajtaját? — kérdezte Harambasa összeráncolva homlokát. — És ki volt az az ur? — A nevét nem tudom, — azt mondta,, hogy ő megvette ezt az egész szőlőhegységet . . . — Micsoda? Ez a filloxera-ette területet itt? No már ilyen bolond embert nem ismerek a világon! És most azt mondom neked, ne mókázz velünk, mert rögtön ebben a percben függni fogsz. A lakatos rémülten esküdözött, hogy csakugyan úgy áll a dolog, amint mondja. Az a bizonyos ur lóháton jött ide s ismét el is nyargalt. — Szólj, vannak a környéken pandúrok és katonák? — Vannak, vannak. — felelt a lakatos abban a reményben, hogy ettől megijednek a betyárok és nem merik őt bántani. — Alighanem azoknak a kémjük vagy te! Azt (hiába beszéled nekem, hogy egy ajtót akartál kinyitjuk Kinek kell az a régi elhagyott présház? A lakatos váltig esküdözött, hogy ő nem kém. A haramiavezér nem hitte el neki s intett, hogy vigyék el. A rablók már tudták, mit jelent ez s egyikük igy szólt a remegő lakatoshoz: — Ajánld lelkedet az Istennek, mert utolsó órád ütött. A lakatos csaknem összerogyott ijedtében. — Az Istenért tekintsétek, hogy családos ember vagyok! Ezalatt pedig a rablók egyike igy szólt Harambasához: — A lakatos igazat mondott. Én már sejtem, ki akarhatta azt az ajtót felnyittatni. — Nos, kicsoda? — Lorántffy Elemér! Harambasa megütközve nézett a rablóra s kén dezte: — Miből gondolod ezt?, — A dolog igen egyszerű! Senkinek másnak nem íekhetik érdekében a présházat feltöretni, mint neki, miután kétségkívül megtudta, hogy neje ott van fogva. A haramiavezér azonhal két embert küldött fel a présházba, hogy nézzék meg ott van-e még a fogoly. Ezek azonnal fel is mentek s mindenekelőtt a présház előtti talajt vizsgálták meg. A porhanyó földben friss patkónyomok látszottak. — Valaki csakugyan lóháton járt itt! — szólt a rablók egyike. — A lakatos eszerint igazat mondott. — Ki lehetett hát a lovas? — kérdezte a másik. — Én a mondó vagyok, hogy nem Lorántffy volt. — Hát ki? — Hm! Bajos ezt kimondani. Nem szeretnék senkit se alaptalanul gyanúsítani. — Én előttem bátran beszélhetsz, Pista, én egyelőre hallgatni fogok! Pista gondolkodott egy percig aztán igy szólt: — A patkónyom arra mutat, hogy csak egy lovas járt itt — már pedig Lorántffy nem mert volna egyedül ide jönni. Én inkább Pacsirta Jancsira gyanakszom. — Hogy-hogy? — ő járt itt! ő akarta hatalmába keríteni a szép fiatal nőt! Nem vetted észre, hogy egészen beléje volt háborodva, mióta legelőször meglátta? — Ez bizony úgy lehet! De akkor szólni kellene a vezérnek! — Még nem! Előbb meg kell győződni, vájjon csakugyan alapos-e a gyanú! A présház ajtaját zárva találták. A hatalmas zár ellenállott a lakatos kísérleteinek. A fiatal nőt is szobájában találták s igy megnyugtató választ adhattak Harambasának. Személyi hírek ; EISENHOWER Az elnök a szokásos éven-LVII. FEJEZET Árulás kinti alapos vizsgálatra befe- £ küdt a Walter Reed kórházba. Krónikus hülése miatt több napig marad a kórházban. Már éjfél is elmúlt s a legfiatalabb testvér, Pacsirta Jancsi, még mindig nem tért vissza. Senki sem tudta elképzelni, mi történhetett vele s már azt hitték, hogy talán a portyázó pandúrok kezébe esett. Meg is virradt és a fiatalember még mindig nem mutatta magát. HEYROVSKY Jaroslav Heyrovsky prágai' - egyetemi tanár kapta az idei , kémiai Nobeldijat. ő az első cseh Nobel-dijas tudós. A másik két rabló, akik az este a présházban jártak, erre összedugta a fejét. — Nos, mit szólsz a dologhoz Pista? — Én amondó vagyok, hogy Pacsirta Janssi akarta felnyittatni a présházat. Nyilván észrevette, hogy a lakatos hurokra került s most azt hiszi, hogy az rávallott. Ezért nem mert visszatérni. — Akkor mát mégis szólni kellene a vezérnek. — vélekedett Gabi. — Jól van, én megmondom neki! — jelentette ki Pista. Oda is járult Harambasa elé s igy szólt: — Vezér, tegnap azt a nézetet nyilvánította itt valaki, hogy Lorántffy akarta volna feltörni a présház ajtaját. Nos, én azt merem állitani, hogy nem ő volt. — Ebben bizony már én is kételkedem. — jegyezte meg Harambasa. — Ha ő egyáltalán tudná, hogy neje ott van fogva, akkor bizonyára más eszközökhöz folyamodott volna. De ki lehetett hát az a merész ember? — Én meg vagyok győződve, hogy ez az ember a mi kebelünkből került ki, — jelentette ki Pista egész határozottan. — Kire gyanakszol? — Csak körül kell nézni s mindjárt rá fogsz jönni te is, hogy ki hiányzik. — Pacsirta Jancsit gondolod? — Igen őt. Harambasa meglsóválta fejét. — Ezt alig akarnám elhinni. Nem néz az ki olyan álnok fickónak! — De akkor hol marad hát? — Attól félek, hogy pandúrok kezébe esett. . — Hát hiszitek ti, hogy pandúrok és katonák portyáznak erre? Én egy szót se hiszek az egészből ! Nyilván oly célból hazudta azt nekünk, hogy elbújjunk s ő annál biztosabban dolgozhassák. FOSTER William Z. Foster, az amerikai kommunista párt 78 éves “kiérdemesült’’ elnöke a szovjet országokba érvényes utevelet kért, hogy szívbaját ingyenesen kezeltethesse. Kérését megtagadták azzal az indokolással, hogy itt is ingyenes kórházi kezelésben részesülhet, ha nincsen pénze. A hét legjobb vicce Idős bácsi keservesen panaszkodik az orvosnak, hogy fáj a bal lába. Az orvos megnyugtatja, hogy nem talál semmi komoly elváltozást. — Ez öregségi tünet csupán — teszi hozzá magyarázatul. — Nem értem, doktor ur, — feleli a beteg —, hiszen a jobb lábam pontosan olyan öreg mint a bal, az pedig nem fáj! 27 KÖZÜL 1 — No már azt én nem bírom feltételezni róla, — rázta fejét Harambasa. — Ily válogatott huncutságot el sem lehet képzelni. — Eszes fickó az, attól minden kitelik! — Jól van! — intett kezével a vezér. — Májé kérdőre vonom őt, ha visszatér. Hat és hét óra között csakugyan megérkezett Pacsirta Jancsi. Magaviseleté zavart volt, szemével félénken nézett körül. — Hol voltál te egész mostanáig? — Nem tudtam haza jönni. — És miért nem? — A pandúrok miatt, akik mindenfelé portyáztak. — Megint pandúrokat emlegetsz! Itt az a nézet uralkodik, hogy pandúrok meg katonák egyáltalán nincsnek is ezen a környéken. — Ki állítja azt? — pattant fel Pacsirta Jancsi. — Senki sem állítja, de nem is hiszi senki. Te alighanem csak lóvá tettél bennünket. A fiatalember vállat vont. — Sajnálom, hogy ilyesmit gondoltok felőlem. Egyébiránt igy se töltöttem hasztalanul az időt. Kitudtam, hogy egy gazdag lócsiszár Brassón át Romániába igyekszik. Rettenetes sok pénz van nála! Erre a rablók mind felugráltak. — Hol van az az ember? — kérdezték minden oldalról. Pillanatra feledve lett a gyanú, mindenki csak a gazdag lócsiszárra gondolt, aki sok pénzt visz magával. Mindjárt össze is ültek tanakodni s abban állapodtak meg, hogy a lócsiszár tárcáját megkönnyítik. Pacsirta Jancsi az egyszer kivágta magát. De tudta, hogy sokáig nem tarthatja magát. A rablók okvetlenül rá jönnek, hogy felültette őket s visszatérvén, bizonyára kitöltik rajta bosszújukat. Eltökélte magában, hogy az éj leple alatt megszökik innét, ha lehet. További itt maradása annyit tenne, mint életével játszani. De akkor mi lesz a szép fiatal asszonnyal? Vájjon sorsának engedje át őt? A rablók kivonultak a lócsiszár elé, de biz az nem jött, hanem helyette jött egy szegény vándorlegény, kit még ők segítettek néhány krajcárral. Elégületlenül tértek vissza a táborba. (Folytatjuk) Virginiában lezuhant egy személyszállító repülőgép. A ekete mérleg: 26 halott, egy Kas csodálatos módon életben • naradt. 86 óra után akadtak ■á a szerencsés emberre. A szerencsejáték gyűlölője es na, a szerencsés fickó ■ * LONDON — Rév. Houton nethodista prédikátor úgy gyűlöli a szerencsejátékot, mint az ördögöt, és a fia, á 'égierő 17 éves újonca, ezt épen olyan jól tudja, mint a hívők. Mégis, amikor a repülőtéren 21 pilóta és 3 civil 7 ^határozták, hogy szerencsét moháinak football meccsek kimenetelének megjósolásá- , val, Ken Hooton betette a körös kasszába az ő fogadási garasát és — a társaság eltalált nyolc eldöntetlent. Ezrei a szerencsés jóslással 700,- 100 dollárt nyert a társaság: \ Hooton fin részesedése ebből a tens-ersok pénzből 18,000 lollár volt. Mint szigorú papa engedelmes fiacskája. Ken töredelmesen megvallotta a szerencsés történteket. A prédikátor papa első felindulásában fo-adkozott, hogy ha az az erkölcstelenül szerzett pénz a kezébe kerülne, kidobná az ablakon. De megnyugodott, amikor a fiú azt mondta, hogy ő a nyert pénzből csak annyit tart meg magának, amennyi egy autó megvételéhez szükséges, a többit odaadja a Nemzetközi Menekült Év an-' gonlországi b i z o 11 s ágának, hogy azt a kommunizmus menekültjeinek javára fordítsák. “Jól van, fiam,” mondta erre a papa, “nincs kifogásom az ellen, hogy a rossz pénzt jó tettre váltsd.’’ Irta: TÖLGYEST MIHÁLY SZERENCSÉJE SZÉP ILONKA
