A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-10-30 / 44. szám
A Tó PÁSZTOR 7. OLDAL — Úgy hallatszik, a férje az Alföldön már ke• resi őt, — jegyezte meg erre Pacsirta Jancsi. — Tudjuk. Egyszer már meg is szorított ben_• i.ünket a pandúrjaival — s menekülnünk kellett. — Mi az ördögöt akartok hát. Miért nem lépte- VLek vele alkudozásba? — Nem lehetett, mert a vezér most még nem teheti. — Ezt már tőle magától is hallottam, de nem igen tudom felfogni okait. — Azon ne is törd a fejed. Mindenki vak engedelmességgel tartozik a vezérnek. Ha ő mond valamit, annak úgy kell lennie. Aki ellene szegül, azt főbe löveti. — Ejha. Hát ilyen szigorúság uralkodik nálatok? — Ilyen bizony, ezt jó lesz ám szem előtt tartani, kedves Pacsirta Jancsi. Csak igy lesz ám belőled jó •rabló és bandánknak hasznavehető tagja. És ha egyszer előbbi életmódoddal szakítottál, nem marad más hátra, minthogy legalább uj pályádon légy haszna. vehető. — Remélem, meg lesztek velem elégedve. — Jó, jó, de azt a szép nőt ott fent a pérsházban, verd ki a fejedből. Pacsirta Jancsi bólintott a fejével és elhallgatott. A szép nő alakja mindig szemei előtt lebegett s egyre azon gondolkozott, vájjon őt is küldeni fogja-e egyszer-másszor ételt vinni a vezér? Feltette magában, hogy igyekezni fog a vezér bizalmát oly mértékben megnyerni, hogy általa erre érdemesnek találtassék. Erre az alkalom csakhamar kínálkozott is. A vezérnek hírül adták, hogy a postakocsi köz, ségi adókban majdnem százezernyi összeget visz zsákba kötve. Két csendőr kiséri a kocsit. — No fiuk, — szólt Harambasa, — ez a pénz a mienk legyen. Majd Pacsirta Jancsihoz fordulva, hozzátette: — Velem fogsz jönni. Alkalmad lesz megmutatni, beválsz-e vagy sem. Többen nem mehetünk, mint . öten. Vadászoknak öltözve, puskával vállunkon, las-' san elébe megyünk a postakocsinak. Amidőn egé. szén közel leszünk, hirtelen rátámadunk s a csendőröket a kocsival együtt lelőjük. A kocsit feltörjük, kitesszük ami pénz van benne, aztán ott hagyjuk. A terv, ámily nagyszerű, oly jó volt. Vadászöltözékben, a postakocsit kisérő csendőrök semmit sem .fognak gyanítani s egészen közel eresztik őket. Anniikor pedig a lövöldözés elkezdődik, akkor már késő lesz. V Lóra ültek tehát és elnyargaltak N. község határáig, mely vagy három mértföldnyire volt a tanyától. Lovaikat egy ember őrizte az erdőben, ők maguk pedig lassan az országúton gyalog elébe mentek a . postakacsinak, melyről mondva volt, hogy ilyenkor kell jönnie. Nemsokára megszólalt a postás trombitája. A • kocsis a postások régi szokásához híven, el-elfujta ; szokott nótáját. , — Vigyázzatok fiuk! — hallatszott Harambasa ! intő szava. • : Még alig szürkült a reggel. A postakocsi a vonathoz igyekezett a sok pénzzel, a négy órai vonathoz. Az országúton egy lélek , se járt még. A trombitaszó most már egészen közelből hallat• szott. A kocsis azért trombitált sűrűbben, hogy min: den más kocsi idejében kitérjen neki.- A kocsin ülő csendőrök a nóta mellett szépen el is bóbiskoltak . . . egyszerre csak két oldalról pus• kalövések hallatszottak. A boldogtalanok fel sem ébredtek többé, golyók. tói átfúrva, halva gurultak le a kocsiról a kocsissal ' együtt. — És most gyorsan lássunk hozzá a kocsi kifosztásához, — szólt a vezér. A rablók közül többen puskatussal le akarták / verni a kocsi lakatját. — Sose bántsátok! — mondotta Pacsirta Jancsi. — A kulcsnak itt kell lenni a kocsisnál! Úgy is volt. Az agyonlőtt kocsis táskájában csakugyan megtalálta a láda kulcsát, mellyel ezt szépen : kinyitotta. A pénzes zacskót és pénzes leveleket kivették belőle. Pacsirta János most újra bezárta a kocsit, a kulcsot visszatetet a kocsis táskájába s igy szólt: — A hatóság most törje a fejét, hogy mikép tör■ tent az eset. — Ejnye, jól beszélsz öcsém, — szólt Harambasa. — Van eszed. Nekünk pedig ilyenek is kellenek. A rablott zsákmánnyal visszatértek búvóhelyükre s egy darabig veszteg maradtak, mert tudták, hogy a hatóságok most minden követ megmozgatnak a rablók kézrekeritésére. A rablók rejtőkét még eddig nem ismerték a pandúrok, a vezér mindamellett tudni szerette volna, vájjon erre portyáznak-e ? Magához intette tehát Pacsirta Jánost és igy szólt hozzá: — Jancsi fiam, most egy kényes feladattal bizlak meg. Ehhez ész és furfang kell. Azt hiszem, mindhárom meg van benned. Ki fogsz menni az országúira s szétnézel, mi történik a külső világban. Esetleg elmehetsz a legközelebbi faluba is hallgatózni, mit beszélnek az emberek, vájjon kik vagy kiket gyanusitanak a postarablással. Kétséget nem szenved, hogy az egész környék csak erről az esetről beszél. Ügyelj arra is, hogy merre járnak a pandúrok. Pacsirta Jancsi igenlőneg bólintott fejével. — Remélem meg lesztek velem elégedve. — mondotta. Pacsirta Jancsi agyában most hirtelen egy terv villant meg. A rablók nemcsak a nyílt országúton fosztogattak, hanem sokszor álkulcs segélyével boltokat és raktárakat is felnyitottak. Sokszor úgy tettek, hogy előre viaszlenyomatot vettek s a bandában levő lakatos megcsinálta a kulcsot, mellyel aztán igen könnyen boldogultak. Viaszt tehát könnyen keríthetett. De már nehezebb volt a présház ajtajához férni. Ez csak az éj leple alatt volt lehetséges, mikor a többi alszik. De ki tudja, vájjon akkor is lehetséges lesz-e? Ha észreveszi valaki, akkor biztos, hogy fejbe lövik, mert kémet látnak benne, kémek számára pedig nincs irgalom. Türelmetlenül várta be az estét. A tüzek lassankint kialudtak. A rablók lepihentek, a többit a felállított őrszemekre bízván. Pacsirta Jancsi nem bírt elaludni, de nyugodtan viselte magát, nehogy gyanút keltsen társaiban. Éjfél körül általános hortyogás hallatszott a barlangban, a rablók mély álomba voltak merülve. Pacsirta Jancsi most felemelkedett fekhelyéről és kilopódkodott a pincéből, mely alvó helyül szolgált. Kiérve, óvatosan körültekintett. Nem látva senkit, villámgyorsan a présház ajtajához szökött és viaszlenyomatot vett a zárról. Ezzel készen lévén, visszaszökött a barlangba, felkereste fekhelyét és csakhamar el is aludt. Az egészből senki se vett észre semmit. Hajnalban maga Harambasa verte fel. öt. — Talpra] — mondta. — Ma be kell* mennéd a közeli községekbe és kipuhatolni a hangulatot. Lovára ült tehát s úgy tett, mint aki vadászatra indul. L >.. * ‘ A legközelebbi faluban betért a nagykocsmába. Lovát bekötötték az istállóba, : maga pedig harapni valót adatott magának és mindjárt beszélgetésbe is eredt a korcsmárossal. — Úgy hallom, ezen a környéken rablók garázdálkodnak. — Igen bizony! — Igaz-e, hogy kirabolták a postakocsit? — Igaz bizony! — Volt-e benne sok pénz? — Volt bizony vagy százezei forint, mind csupa adó! Jobb lett volna, ha azt a pénzt szétosztották volna közöttünk. Adót fizetni úgyis a legkeservesebb. — Ez bizony igaz, korcsmáros ur. De vájjon nem üldözi a betyárokat a vármegye? A korcsmáros egyet legyintett a kezével. — A vármegyétől ugyan agyonüthetnek bennünket mind vagy elevenen megnyuzhatnának a rablók! — Hát olyan rossz hire van a vármegyének? — Maga a vármegye nem lenne rossz, hanem igen rosszak és haszontalanok a pandúrjai. A vármegye váltig küldi őket a rablók üldözésére, ele biz az rest és tunya nép. Lóra ülnek végig nyargalnak az országúton, aztán hazamennek és azt mondják, hogy egyetlenegy betyárt se láttak, — hogy nem is betyárok rabolták ki a postakocsit, hanem maguk a falubeli gazdák, hogy a pénz ki ne menjen a faluból. — Ha igy áll a dolog, — gondolta magában Pacsirta Jancsi, akkor a pandúroktól nem kell félni! Ennivalóját elköltvén, megkérdezte a korcsmáorstól, van-e a faluban lakatos? — Hogyne lenne? Az lenne csak szép. Mindjárt itt a szomszédban is van egy. Pacsirta Pancsi fizetett s lovára ülve, felkereste a lakatost, aki a korcsmától a hatodik háziban lakott. Ez egy jámbor mesterember volt, ki nagy szegényesen éldegélt sovány keresetéből. A fiatalember urias modora imponált az egyszerű mesterembernek s levette fövegét. — Mit parancsol a tekintetes ur? — Tud-e kend kulcsot csinálni? — kérdezte Pacsirta János. — Hogyne tudnék? A mesterségemhez tartozik. — Úgy gondolom, hogy viaszlenyomat után meg tudja-e csinálni? — Meg, meg, ha jó a lenyomat. De ilyenbe nem igen merek belekapni. — Miért? — Mert tiltva van! , < ■ — Ugyan, ugyan, csak nem néz engem holmi betörőnek? Személyi hírek — Ezt nem mondom — de nem ismerem az urat. — Meg fog kend még engem ismerni! Mert itt ezen a vidéken szándékozom letelepedni! Megvettem a filloxera-ette szőlőket mind. — No, akkor ugyan sok kidobni való pénze van az urnák. IKE ÉS MAMIE Eisenhower elnöknek krónikus bronchitise, Mrs. Eisenhowernek asztmás bronchitise van. Ezért mentek Californiába egyheti vakációra. — Nem kidobott pénz az, atyámfia! Én ezeket a szőlőket mind rekonstruálni akarom. Tudja-e, mi az? — Nem tudom biz én, mi fán terem? — Ez annyit tesz, mint a szőlőket újjáalakítani! Mindenekelőtt megrigoliroztatom, aztán amerikaid alanyokat ültetek és abba ojtom a jó bortermő venyigét. Négy év múlva ismét hire lesz a finom bakatornak, meg a rizlingnek. A lakatos nagy áhítattal hallgatta. — Jó lenne biz az, — mondotta. — Mert mai napság a bakatort már csak hírből ismerjük. — No hát inni is fogunk belőle, ha az Isten éltet, — szólt a fiatal ur. — A szőlőkhöz való présházat is megvettem. Abban ugyan csak négy év múlva sajtolunk bort, addig is górénak akarom használni. Valami csodás átalakításokat akarnék csináltatni, de elvesztettem a kulcsot és most nem tudok bemenni. Azt akarnám tehát, hogy maga csináljon nekem egy kulcsot. A jámbor lakatos készpénznek vette minden szavát s most már hajlandónak mutatkozott megcsinálni a kulcsot és elkérte a viaszlenyomatot. Most azonban kitűnt, hogy a fiatal ur valahogy ráült vagy más módon összenyomta a viaszt. — Ez után nem lehet kulcsot csinálni. — mondotta a mester. — Terringettét! — kiáltott fel Jancsi, füle tövét vakarva. — Ez már nagy baj! — Baj, baj! — hagyta ezt helyben a lakatos. — így nem lehet kulcsot csinálni. Pacsirta Jancsi egészen le volt verve. Már anynyira beleélte magát abba a tudatba, hogy a kulcs segélyével hozzáférhet a szép nőhöz és most minden reménye egyszerre meghiúsult. Ez a gondolat egészen lesújtotta őt. Lemondani izonban mégsem tudott, s más módot keresett a kulcs ^készítésére. Más módot nem tudott, mint még egyszer levenni a viaszlenyomatot. Meg is mondta ezt a lakatosnak. Erre igy szólt a mester: — Nem hiszem, hogy a tekintetes ur ezt jól le tudná venni. Mert nem minden lenyomat után lehet ám kulcsot csinálni. Majd én elmegyek a tekintetes a báj, hogy nem lehet ám a rablótanya kellő közepébe vinni a lakatost felnyittatni egy ajtót, mely mögött a rablóvezár legjobban őrzött kincse rejtőzik. És mégis meg kell kísérelni! Ebben már csak úrral s inkább felnyitom az ajtót. Mindenesetre az lenne a legegyszerűbb. Csak az A fiatal ur megütközve nézett rá. azért is bele kellett menni, nehogy a lakatos előtt gyanússá tegye magát. — Igaza van, atyámfia, — mondotta. — Az lesz a legjobb, ha kimegyünk és maga felnyitja az ajtót. Előbb azonban még valamit végezni akarok a faluban. — De este lesz ám, uram, ha sokáig késik. — Hát oly nagy baj lenne az? — Nem tanácsos most éjnek idején a szabadban botorkálni. — Haha! — kacagott fel az idegen. — Talán fél kend a rablóktól? A lakatos erre nem felelt, de látszott aggodalmas arcán, hogy fél a betyároktól. A fiatal ur most attól aggódott, hogy ha későre talál visszatérni, a lakatos ki sem megy vele a présházhoz. —No jó, — mondotta. — Menjünk hát mindjárt. így legalább még idejében hazatérhet. A lakatos erre kész volt s mindaketten elmentek. , A mester magához vette a legszükségesebb szerszámokat s igyekezett lépést tartani a fiatal ur lovával. Pacsirta Jancsi most váltig azon tűnődött magában, hogy is fog ő most belopózkodni a rabló tábor kellő közepébe, illetőleg hogyan fogja a lakatost becsempészni. Egy jó eszméje támadt, mely jó sikerrel kecsegtetett. Midőn már közel jártak a rablótanyához, Pacsirta Jancsi leszállott lováról s a kantárszárat a lakatos kezébe adva igy szólt: — Kegyelmed várjon itt be engem, mig visszatérek. Csak valaminek utána akarok nézni, aztán majd tovább folytatjuk utunkat. De el ne mozduljon erről a helyről, mert különben meg nem találom. A lakatos csak arra kérte a tekintetes urat, hogy ne maradjon sokáig, máskülönben pedig nem aggódott, mert hiszen a ló mintegy zálogot képez arra nézve, hogy gazdája vissza fog térni. (Folytatjuk) HANNAN Charles G. Hannan texasi repülő hadnagy feleségének ötösikrei Születtek, a hires kanadai ötösikrek (négyen, egyikük meghalt), már gratuláltak a szerencsés házaspárnak, de aztán mind az öt kisleány meghalt. CHESSMAN Még minrig harcol életéért, fellebbez Caryl Chessman, akit 11 év előtt halálra ítéltek utonállás és nők elleni erőszak miatt. 11 éve ül a St. Quentin californiai börtön siralomházában. Most a János pápa nézeteit tükröző Osservatore Romano római lap azt irta, hogy Chessman már súlyosabban bűnhődött bűneiért, mintha kivégezték volna 11 év előtt. Csoda, hogy e 11 év alatt nem őrült meg. A hét legjobb vicce Az ifjú Suhajda halálosan beleszeretett a csinos, fiatal Erzsikébe. Egy darabig azzal kísérletezett, hogy a közelébe férkőzzön, de amikor ez sehogysem sikerült, úgy döntött, hogy telefonon ostromolja meg az ideál szivét. Fel is tárcsázta az az imádott hölgy számát. — Erzsiké . . . bocsásson meg, hogy zavarom, de valami nagyon fontosat szeretnég kérdezni magától . . . Az életem függ tőle . . . — Tessék . . . hallgatom — válaszolt izgatottan a lány, Miről van szó? — Arról, hogy . . . dadogott Suhajda — arról . . . hogy . . . izé . . . akar a . . . a feleségem lenni? Erzsiké hangja örömtől csengett: — Boldogan ... De kivel beszélek ? JUBILÁL A LEVELEZŐLAP A világ első levelezőlapját 90 évvel ezelőtt, 1869 október 1-én hozta forgalomba az osztrák-magyar postaigazgatóság. A levelezőlap már az első nap nagy sikert aratott, egyedüj a pesti központi postahivatalban tízezer fogyott el. A világ első levelezőlapjaiból több — eredeti kiadásban — a budapesti Postamúzeumban is megtalálható. Irta: TOLGYESY MIHÁLY ■SZÉP ILONKA SZERENCSE JE '.I NE Cf OKOLD A MADÁRKÁT A Minnesota állami orvos szövetség kiadta a figyelmez:etést:Nem szabad csőröncsóíolni a parakeetet! Ez a kedves kis madárka a papagáj fajtához tartozik és papagájbetegséget 'okozhat. Ez súlyos tüdőgyulladás-jellegü negbetegedés, amely régeboen sokszor halálosvégü volt, aj abban azonban az antibiotic jsodaorvosságok révén a halálozási arány 20-ról 1 százalékra szállt le. Ha 100 megbetegedés közül ma már csak 1 yezet halálra, mégis jobb tartózkodni a kis kedvenccel való jsókolózástól.
