A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-23 / 43. szám

A íó PÁSZTOR

7. OLDAL

A rablóbanda, mely magával hurcolta Ilonkát, Csakugyan Erdélynek vette útját. El lehet gondolni, hogy a boldogtalan nő mennyire kétségbe volt esve.

Hasztalan rimánkodott a zsiványoknak, hogy bocsássák őt szabadon, ezek hallani sem akartak róla.

— Majd ennek is megjön az ideje, — mondotta a vezér. — Ám arra figyelmeztetem magácskát, kiabálni ne merészeljen, mert akkor pórul jár. Minden segélykiáltásért egy-egy csonkítás lesz a büntetése.

Ilonka tehát meg volt félemlitve s néma kétségbeeséssel viselte nehéz sorsát.

Egy zivataros napon történt, hogy egy lovas közelitett a rablótanyához.

A kiállott őr megállította őt.

— Hohó! — kiáltott. — Megállj, nem szabad tovább menni.

A lovas erre gyorsan leszállott lováról.

— Jól tudom, hogy itt rablók vannak. Vezess a

vezérhez.

Az őr tetőtől-talpig végig nézett rajta. Igen csinos fiatalember volt, nemes vonásokkal. Ruhája viseltes ugyan, de egész magatartásából látszott, hogy a jobb osztályból való. Villogó fekete szeme, merész hajlású orra, nagy határozottságra mutatott s szinte imponált a rablónak.

— Van-e nálad fegyver? — kérdezte az utóbbi

a jövevénytől.

— Van bizony! — hangzott a válasz s elővette revolverét, meg egy tőrt.

— Ezt ide kell ám adni! — szólt a rabló.

— Nesze, itt van. — mondotta a jövevény. — Amim van, oda adom.

— Hát pénz?

— Akinek pénze van, az bizonyára nem jön közibetek.

— Minek jöttél hát?

— Azt majd csak a vezérteknek mondom meg, azért hát vezess hozzá.

— Én nem vezethetlek, mert helyemet nem szabad elhagynom. Hanem csak eredj tovább őrszemrőlcrszemre, mig végre a tanyára érsz. A lovadat mm i:f - ban kösd ehhez a fához.

Az ifjú igy tett. Végre a rablók búvóhelyére ért.

Ezek nem is álmodták, hogy idegen ide betehesse a lábát s fegyvereikhez kapva felugráltak.

A jövevény intett nekik.

— Csendesen barátaim. Nem mint ellenség jövök, hanem mint jóbarát. Melyik közületek a vezér?

Erre előállott egy fekete szakállu izmos, vállas alak s rászegezve szúró szemét, igy szólt:

— Ki fia vagy és mit akarsz?

— Azt pár szóval megmondhatom, — válaszolt :az idegen. Rablónak akarok felcsapni.

Mindenki meglepetve nézett rá, aztán ők is, miként az első őrszem, tetőtől-talpig végig nézték. Küi'seje nem mutatta, hogy nagyon rá lenne utalva.

— Honnan jössz? — kérdezte most a vezér.

— Szegedről. Apámnak nagy birtoka van ott — és ha megmondanám a nevét, nem lenne közületek egy sem, aki nem ismerné. Birtokai Tápétól egész Mindszentig terjednek, több mint negyvenezer hold.

— De mi a szöszt akarsz itt? — kérdezte a banda

feje.

— Mondom, rabló akarok lenni.

— Hm, — sodorta meg vastag bajuszát a haramia. — Ha te olyan hires gazdag házból való vagy, mint van az„ hogy rabló akarsz lenni?

— Az okot ne kutasd.

— No persze, tudom már, — intett kezével a vezér. — Apáddal összevesztél, mert nem akarja kifizetni az adósságaidat. Úgy van-e? Ez-e az ok?

— Ez is, meg sok más is.

— Mondj el mindent öcsém. De őszintén. Itt ebben a bandában, ahol teljes egyenlőség és szabadság uralkodik, őszintének is kell lenni. Gyilkoltál? Az nálunk nem bűn. Megcsaltad, aki téged szeretett? Ez csúnyaság ugyan, de mi nem büntetjük. Váltót hamisítottál, becsaptál egy csomó hitelezőt? Ezen mi csak kacagunk s azt mondjuk, jól tetted. Szóval nálunk nem létezik bűn, mert hiszen túlságos becsületességből senki sem jön közibénk.

— No hát majd elmondom a történetemet.

Megszerettem egy szegény parasztleányt és el

akartam venni. Erre összeröffent az egész atyafiság s lett belőle óriási háborúság. Összevesztem mindenkivel, a lármásabbak közül egyet-kettőt párbajra is hívtam, egyet keresztül lőttem, kettőt lekaszaboltam és világgá mentem. Egy darabig bujdostam, később aztán hireteket megtudva, elhatároztam magamban, hogy közibétek megyek. És most azt mondd meg, vájjon te vagy-e Harambasa?

— Az vagyok, — felelt a rablóvezér büszkén.

— Akkor hát jó helyen járok! — felelt a fiatalember. — Téged kereslek, mert te alattad szolgálni még én is érdemesnek találom.

Ez tetszett a haramiának s oda lépve hozzá, jól a szeme közé nézett. Majd a vállára ütött hatalmas tenyerével.

— Tetszel nekem, öcsém. Valamikor én is az voltam, ami te. A teljes vagyoni tönk kergetett engem is a rablók közé. De ne gondold ám, Harambasa nem az igazi nevem. Ezt csak mint rablóvezér vettem fel s mondhatom, hogy rettegetté is lettem. Hát neked mi a neved?

— Az én nevem Wesselényi.

— Oh, az hires és nagy név Magyarországon. Itt azonban ne említessék közöttünk. Mi a másik neved? De minek is kérdezem? Itt mindenkinek valami csúf neve van. Te is választhatsz magadnak egyet. Lehetsz például Pacsirta Jancsi. Ez még nem is csúnya. Most pedig fel fogsz esküdni. Mert nálunk is úgy van, mint a barátoknál: minden újoncnak fel kell esküdni.

— Tudom már, mi az eskü tárgya, — válaszolt Pacsirta János. — Engedelmeskedni kell a vezérnek és nem szabad a bandát elárulni. Erre meg is esküszöm.

— Jól beszélsz öcsém, — nyújtotta kezét a vezér. — Már most a mi emberünk vagy. Ha meguntad a mesterségünket, bármikor visszatérhetsz, ezt azonban nyíltan tudtunkra kell adnod és nem szabad megszökni. Ha el nem árulsz bennünket, akkor a mi támogatásunkra és segítségünkre számíthatsz.

Pacsirta Jancsi megrázta a neki nyújtott jobbot. A vezér most bort hozatott s megitták az áldomást, miközben az uj társ a többiekkel poharat ürített.

Leborult az éj ;a tűz lassankint kihamvadt, az őrszemek fel lettek váltva, a bandának egyrésze nyugodni tért.

Pacsirta Jancsi most megismerte a rablótanya belső rejtekét is. Ez pedig állott egy régi elhagyott présházból, mely alatt hatalmas borpince volt a homokhegybe vájva. Ebben a pincében voltak felhalmozva az összeharácsolt kincsek.

Legelőször is ide vezették Pacsirta Jánost.

— Látod ezt a sok kincset? — kérdezte Harambasa. — Ez most mind közös. Kiki a közösből kapja a maga részét. Addig azonban gyarapítani fogjuk közös vagyonúnkat. A mai naptól fogva te is tartozol ebben közreműködni.

— Azt hiszem, nem lesz ellenem panaszotok, — viszonzá Pacsirta Jancsi.

— Ez a mi rendes tanyánk, — folytatta Harambasa. — hidegebb évszakban itt töltjük éjszakáinkat. De úgy tudd meg öcsém, hogy itt nincs át kandalló. Itt nem lehet pattogó tűz mellett leázni.

— Tudom, — válaszolt Pacsirta Jancsi. — Ezzel számot vetettem, midőn ide jöttem. De vájjon mi van a felső rozoga épületben?

— No jer öcsém, azt is megmutatom. De aztán mélységesen hallgatni kell ám róla.

A fiatalember roppant kiváncsi volt, de azért a legnagyobb titoktartást Ígérte.

Harambasa felnyitotta a külső vasajtót s egy tágas előterembe vezette az újoncot. Innét egy másik vasajtón át a lakószobába léptek.

A vezér intett a fiatalembernek, hogy láfcujjhegyen kövesse őt.

Az asztalon éjjeli lámpa égett, mely csak igen gyér világosságot terjesztett maga körül.

A fal melletti ócska pamlagon egy fiatal nő feküdt és aludt. Legalább a szeme be volt hunyva s úgy tetszett, mintha aludna.

— Ez a mi legtöbbet érő kincsünk, — súgta Harambasa. — Hej, tudok én valakit, aki igen sokat adna ezért.

A fiatalember egy pillantást vetett rá és alig észvevehetőleg összerezzent. De már a következő percben összeszedte magát s jól színlelt közönnyel kérdezte:

— Ki ez?

— Azt még most nem szabad megmondani. Ez egy gazdag fiatal urnák a felesége, ki szintén úgy járt, mint te; beleszeretett, de az atyafiság nem akarta a nőt befogadni, mert nem volt kékvérbeli.

— Hogyan került ide? Elraboltátok oly célból, hogy váltságdíjat követelhessetek érte?

— Annyit mondhatok neked öcsém, hogy sok pénzt kaphattunk volna érte. De most még nem adhatom vissza.

— Miért nem?

— Azért, mert adott szavam által kötve vagyok.

— Ezt nem értem, — mondotta Pacsirta János. — Talán csak nem a férj akart túladni rajta?

— Oh nem. Férje ellenkezőleg minden áldozatot meghozna érte.

— Ez igazán rejtélyes dolog. Nem tudom elképzelni, kinek állhatott útjában a szegény nő.

— Haha! — kacagott Harambasa. — Tulajdon sógornője tette ezt.

— Lám, lám, — mondotta Pacsirta János. — Valóban igen előkelő ismeretségeid vannak. Meddig

kell hát itt maradnia ennek a nőnek?

— Mindaddig, ameddig sógornője ide nem jön.

— És mikor lesz az?

— Ezt most már igazán nem mondhatom meg. Az én számításom szerint már itt kellene lennie. Nyilván valami akadálynak kellett közbejönnie, különben már eljött volna. De most jer, barátom. Ne nézd oly hosszasan e szép nőt, mert beléje találsz szeretni és ezt én nem akarom.

— Most jut eszembe, hogy valamikor hírét hallottam ennek az esetnek. Ejnye, hogy is hívták ezt a családot? No nem jut eszembe. De úgy emlékszem, hogy a rokonok egy tébolydába záratták a fiatal nőt.

— Oda! — bólintott a fejével Harambasa. — Onnét azonban valahogy kiszökött és Angyal Bandi kezébe esett. .

Ez a hitvány fiskó busás váltságdíj fejében viszsza is akarta adni férjének. Később felszólítást kaptam, hogy e fiatal nőt kerítsem hatalmamba és tartsam magamnál további intézkedésig. Átmentem tehát az Alföldre s onnét ide hoztam őt.

— Gyönyörű nő, — kiáltott fel Pacsirta Jancsi lelkesülten.

Harambasa ránézett.

— Öcsém, vigyázz a szivedre. Kettőt már főbe lövettem.

—Hogy-hogy? — kérdezte a fiatalember meglepetve. — Miért tetted ezt?

— Azért, mert ostromolni kezdték e nőt. Ezt pedig én meg nem engedhetem.

Még én se bántom, annál kevésbbá engedhetem, hogy más alkalmatlankodjék neki.

Pacsirta Jancsi megragadta Harambasa kezét:

— Derék férfi vagy. Ezért becsüllek. Jól tetted,

hogy főbe lőtted azokat a gazembereket. Engem ugyan nem fogsz főbe lőni. Bármennyire rajongok is a női szépségért, de tudni fogom magamat mihez tartani. | | ^ ^ j'fikl

— Most jer öcsém.

A fiatal nő e pillanatban megmozdult.

Pacsirta Jancsi, szinte megigézve nézett rá. Szerette volna elkapni nviló szemének egyik sugarát.

— Jer, ha mondom! — ragadta meg őt Harambasa.

—Csak még egy percig maradjunk, — könyörgött a másik.

— Nem! — felelt a rablóvezér kurtán. — Itt találod hagyni a szived s azt én nem akarom.

Magával húzta Pacsirta Jancsit, ki gépiesen követte őt s egészen el volt merülve magában.

Harambasa még egyebet is beszélt neki, ebből azonban ő már egy szót sem értett.

Harambasa megrázta őt:

— Te fiú, — támadt rá haragosan. — Vigyázz magadra, el ne veszítsd a szived, mert akkor annak a másik kettőnek a sorsára jutsz.

Pacsirta Jancsi felriadt gondolataiból.

— Ne félj semmit, — mondotta. — Nem fogok odáig jutni. Tudom én, mivel tartozom magamnak és nektek.

Lefeküdtek.

Pacsirta Jancsi szemeit azonban kerülte az álom. Mindig a szép fiatal nőn jártak a gondolatai.

Mindaz, amit a rablóvezér a fiatal nőről mondott, igen homályosnak tetszett.

Mire vár még? És mit akarnak akkor csinálni, ha majd a szép fiatal nő sógornője ide érkezik?

Harambasa figyelemmel kisérte őt s látva, menynyire el van mélázva, többször igy szólt hozzá:

— Jancsi, Jancsi, vigyáz magadra, gondolataid tilosban járnak.

Pacsirta Jancsi ilyenkor gyorsan összeszedte magát s valami beszélgetést kezdett társaival, vagy a tűzre rakott, vagy valami más foglalkozást keresett magának.

Napközben ő is ki volt állítva őrnek.

Estefelé felváltották s ismét visszatérhetett a külső tanyára.

Később látta, hogy két rabló a présháznak tart. Ez némi nyugtalanságot keltett benne s egyik társához fordulva kérdezte:

— Hova mennek azok ketten?

A kérdezett fürkésző pillantást vetett rá:

— Vájjon megmondta-e neked a vezér, hogy mi van abban a házban?

— Nemcsak megmondta, hanem meg is mutatta.

— Akkor hát tudod, ki van ott. Nos, ez a kettő élelmet visz a szép fogolynak.

— Mindennap igy van ez?

— Hogyne! — Ha enni nem adnának neki, már régen éhen halt volna.

— Mindig ez a kettő viszi neki az ételt?

— Nem mindig. A vezér másokat is kijelöl erre a célra.

— Szegény nő, képzelem, mily szomorú élete lehet. Mennyire unatkozhatik, miután igy el van hagyatva.

— Hjá, nem lehet ám hozzáférni, meg aztán ő maga sem akar senkivel se szóba eredni. Amit eddig mondott, csak annyiból áll, adják őt vissza férjének, aki bizonyára gazdag jutalmat fog adni.

(Folytatjuk)

SZÉP ILONKA

Személyi hírek

MARSHALL

George C. Marshall tábor nők, aki a világháborúban a hadműveletek legfelsőbb irányítója volt, majd az európai szabad nemzetek gazdaságának megszilárdítására a Marshall Tervet kezdeményezte, 78 éves korában meghalt. Minden idők egyik legkiválóbb hadvezére volt.

IKE

Eisenhower elnök californiai egyheti vakációja alatt minden ételt maga főzött és hét fontot hizott. A vendéglátó George E. Allen nem főzött, ő nyolc fontot hizott. Eisenhower egyebek közt

olyan hus-főzelék levest főzött, amely napokig jó volt, sőt egyre jobban Ízlett.

RHEE

Syngman Rhee, Dél-Korea köztársasági elnöke, ezüstlakodalmi évfordulót ünnepelt feleségével, aki ausztriai

származású.

FLYNN

Erroll Flynn filmsztár 50 éves korában szivszélhüdés folytán meghalt.

OCHOA ÉS KORNRERG

Az idei orvosi Nobel-dijat két amerikai nyerte el: Dr. Severino Ochoa newyorki és Dr. Arthur Kornberg californiai egyetemi tanárok, az életvegytan tudósai, akiknek kutatásai uj fényt derítettek az emberi szervezetben folyó, rákos daganat kifej lődésé/e vezető vegyi folyamatokra.

A hé! legjobb vicce

JÁNOS: Az én feleségemnek egyáltalán nincs időérzéke. Ha azt mondja, hogy 10 perc alatt készen lesz, biztos, hogy egy óra hosszat várhatok rá,

LAJOS: Az én feleségj.nnél éppen fordítva van. Ha azt mondom; hogy emegyek egy órára a sörözőbe a barátaim közé, biztos, hogy már tiz perc múlva értem jön.

VÉGET ÍR A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS

Október utolsó vasárnapján 25-én hajnalban 2 órakor — amikor az igazak álmát aluszszuk — megváltozik az időszámítás, visszatér a rendes, standard idő és érvényben marad jövő április utolsó vasárnapjáig. így hát vasárnap hajnalban 2-kor a házban levő összes órák mutatóit viszsza kell fordítani egy órával, aztán tovább aludni. Vagy inkább: végezzük el ezt a műveletet már szombat este lefekvés előtt. Egyre megy, hiszen szombat este és vasárnap hajnali 2 óra közt nem történik semmi — ha az éjszakát otthon töltjük. A változás nyereség-veszteség

számlája 1 óra aivási időt nyerünk, mert reggeí 8-kor csakugyan reggel 8 lesz, nem pedig 9 óra.

HALLOTTA MÁR . . . ?

. . . hogy az amerikai otthonok kétharmadában van televízió.

. . . hogy a Mars bolygót azért nevezték el Marsról, a hadak istenéről, mert tüzes vörös a színe.

LVI. FEJEZET

Pacsirta Jancsi

Irta: TÖLGYESY MIHÁLY

SZERENCSÉJE