A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-03 / 14. szám

2. OLDAL

A- jó PÁSZTOR

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-5905

ELŐFIZETÉSI

',gy évre_________

fél évre ________

DIJAK:

_$6.00

.$3.50

SUBSCRIPTION

One Year ------------Half Year -----------RATES:

_______$6.00

______$3.50

Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio.

KÖLTŐMOZGALOM KÍNÁBAN

Mao Ce-tung, a jeles költő és kommunista diktátor, elrendelte az iskolai versiró mozgalmat, vagyis kötelezővé tette, hogy az iskolásgyerekek fűzfapoétákká képezzék ki magukat. A lapok már kezdik közölni a fiuk és lányok verseit. A Renmin Ribao cimü napilapban nemrég megjelent Liu Jü-huan középiskolás elsőosztályos diák “Kis költő” költeménye, mely igy hangzik:

Ne tekintsd, hogy a költő még gyerek,

Néhány dala már felcseperedett,

S mert szeretné utolérni valaha Tu Fut,

Lovát űzve Kuo bácsi nyomában üget.

Ez a versike nagyon tetszett Kuo bácsinak, akinek teljes neve KuoMo-zso és aki hires költő. Azonnyomban leült Remington Írógépéhez és verssel felelt a gyerek versére:

v /

Nem vén még az öreg Kuo,

Sok verse közt kevés a jó.

Költők if ja és öregje Maot, a mestert kövesse!

Ez az intelem — Maot, a mestert kövessétek! — a versiró mozgalom sikerének záloga. Ha kinai iskolásgyerekek milliói Mao példáját követik, idővel mind olyan nagy költők lesznek, mint maga a nagy Mao. Tudvalevő, hogy a mesternek kertjében pár év előtt száz virág nyílott, de azok hamarosan elfonnyadtak; most sok millió költői lélek fog a kinai kommunista Édenkertben kiyirágzani és ezek nem fonnyadnak el soha. “Dicső neve millió költőfiókádnak, Mao, örökké élni fog!”

ÉLET ÉS ÉLETERŐ

84-ik születésnapján megkérdezték Winston Churchillt, hogy ha újra élhetné az életét, hogyan élné. “Nem hiszem, hogy lenne elég energiám újra élni”, — mondta a nagy aggastyán szellemesen.

Ez az idézet eszünkbe juttatja, hogy emberek nem egyforma energiával élik az életüket. Churchill persze kivétel — az ő életébe beleférne egy tucatnyi más ember élete, és nem éppen jelentéktelen embereké. A másik véglet az az embertípus, amely úgyszólván nem él, csak vegetál. Úgy értve, hogy a szükséges biológiai folyamatokon kívül, mint alvás vagy táplálkozás, semmi mást nem tesz, kivéve, hogy dolgozik, szükségletei kielégítésére.

Minthogy e sorok olvasói többnyire olyan emberek, akik életük derekán túl vannak, emlékezzenek rá, hogy élet és létezés nem ugyanaz. Tapasztalati megállapítás, hogy azok élnek a leghosszabb ideig, akik nyugalombavonuíásuk után képesek valami érdeklődést kifejleszteni magukban, úgy, hogy életük ne csupán a napok morzsolódása legyen. Teljesen mindegy, hogy rpilyen érdeklődés az, ami leköti az idősebb ember figyelmét — lombfürészelés vagy kinai filozófia — a lényeg az, hogy tekintsük az életet többnek egyszerű fizikai létezésnél.

AZ EMBERISÉG JÖVŐJE

Malthus óta izgatja az emberiség képzeletét saját jövője. Milyen sors vár ránk? Meddig marad életben ez a különös fajta, a Homo Sapiens az egyre jobban szűkülő földtekén?

Amióta — Darwin szerint — lemászott a fáról az első ősatya, sok viz folyt le a világ folyóin. Eljutottunk az atomkorszakba és a világűrbe készülünk kirepülni.

C. B. Momsen admirális, aki 40 évet töltött szolgálatban és azóta a tengerek csodálatos világát tanulmányozta, azt mondja, hogy nevetséges a gondolat: más bolygókon keresni uj hazát a föld népfeleslege számára. Az admirális azt jósolja, hogy még a közlekedést és teherforgalmat is a tenger alatt fogják lebonyolítani. Gyorsabb, olcsóbb és biztonságosabb ez minden más közlekedésnél. A buvárhajók még a sarkvidékek jege alatt is 70 mérföldes sebességgel haladnak. A tengerben van bőséges élelmiszer mindenki részére, folytatta az admirális. Hal és tengeri moszat, amely mint tudjuk tápláló élelemmé alakítható át.

A tengeri áramlatok erejéből villanyáramot termelhetünk. A tenger mélyén levő olaj kimeríthetetlen, csakúgy, mint a tengerben levő arany, ezüst, réz,

ÁGY«JGOL*YÓT LŐNI A HOLDBA

A múlt század világhírű francia népszerű tudományos írója Jules Verne, a magyar fiatalság Verne Gyulája, fantasztikus regényt irt “A Földről a Holdra” címmel. Ebből a könyvből közöljük a következő érdekes fejezetet. Arról van itt szó, hogy Baltimore városban a Gun Club ülésén M. Barbicane elnök — aki nem más, mint a könyv szerzője — előadást tart a Holdba utazás jövő kilátásairól, megjósolja, hogy idővel lehetséges lesz rakétát kilőni a Holdra. Verne jóslata szerint az első ilyen rakétát amerikaiak fogják kilőni. Hamarosan megtudjuk, hogy nem előze-e meg ebben is, mint az első mübolygó kilövésében, a szovjet.

Következik a Gun Club üléséről szóló beszámoló.

. . . Izgatott remegés futott végig a hallgatóságon. Barbicane gyors mozdulattal megigazította köcsögkalapját és nyugodt hangon folytatta a beszédet:

— Kedves kollégáim, önök valamennyien látták már a Holdat vagy legalábbis hallottak beszélni róla. Ne csodálkozzanak, ha én most ez éji vándorról fogok önöknek beszélni. Talán az a sors vár miránk, hogy mi legyünk Kolumbusz Kristófjai ennek az ismeretlen világnak! Értsenek meg engem, segítsenek nekem teljes erejükből — és mi meghódítjuk a Holdat, és neve csatlakozni fog annak a harminchat államnak nevéhez, amelyek szövetsége ezt a nagy országot, az Egyesült Államokat alkotja!

— Éljen a Hold! — kiáltotta mint egyetlen ember a Gun Club egész tagsága.

— A Holdat behatóan tanulmányozták — folytatta Barbicane. — Pontosan meghatározták a nagyságát, sűrűségét, súlyát, térfogatát, szerkezetét, mozgását, távolságát és szerepét a Nap-rendszerben. Megrajzolták a Hold térképét, éppoly pontosan, sőt talán még pontosabban mint a Földet. Holdunkról csodálatosan szép fényképfelvételek készültek. Egyszóval mindent tudunk a Holdról, amit a matematika tudománya, a csillagászat, a földrajz és az optika segítségével megtudhattunk róla, de közvetlen összeköttetésünk mostanáig nem volt vele.

A meglepetés és lázas érdeklődés moraja kisérte ezeket a szavakat.

— Engedjék meg — folytatta az elnök, — hogy néhány szóval emlékezetükbe idézzem azokat az élénk képzeletű féri^kat, akik képzelet beli uta^Bokra indultak és

azt állított» hogy kifürkészték a Föld "bolygójának titkait. A 17-ik században egy bizonyos David Fabricius azzal dicsekedett, hogy tulajdon szemével látta a Hold lakóit, 1649-ben a francia Jean Baudoin kiadta “Dominique Gonzales, spanyol kalandor utazása a Holdba” cimü könyvét. Ugyanebben a korban jelent meg Cyrano de Bergerac hires útleírása, amely nagy sikert aratott Franciaországban. Később egy Fontenelle nevezetű francia — ezek a franciák nagyon sokat foglalkoznak a Holddal — megirta “Több világ létezik” cimü könyvét, amelyet a maga idején remekműnek tartottak — ám a haladó tudomány még a költői remekműveket is túlszárnyalja! 0835 táján a “New York American cimü m'snp-hól franciára lefordított

müvecske közli, hogy a Jó- Reménység fokára kiküldött Sir John Herschel, aki ott csillagászati megfigyeléseket végzett, egy belső világítás segítségével tökéletesített messzelátóval nyolcvan yardnyi optikai Közelségbe hozta a Holdat. A cikkecske állítása szerint Sir Herschel tisztán látott a Holdban barlangokat, amelyekben vízilovak tanyáztak; zöldellő, aranycsipkével szegélyezett hegyeket is látott és elefántcsont szinü szarvakat viselő bárányokat, fehér őzeket és látta a holdlakókat is, akiknek hártyás szárnyuk van, mint a denevérnek. A füzet, amelynek egy Locke nevezetű amerikai volt a szerzője, óriási sikert aratott. De azután hamarosan rájöttek, hogy szélhámoskodás az egész. A franciák voltak az elsők, akik jót nevettek rajta.

— Egy amerikain nevettek?! — kiáltott fel J. T. Maston. — Ezt meg kell torolni ! ! f \ ;

! 1

— Csillapodjék, kedves és igen tisztelt barátom. Honfitársunk előbb teljesen lóvá tette a franciákat — a franciák csak aztán nevettek rajta. De hadd végezzem be ezt a gyorsvonati száguldást a történelmen át. Hozzáfűzöm még, hogy egy bizonyos Hans Pfaal Rotterdamból, nitrogénből kivont és a nitrogénnel harminchétszer könnyebb gázzal töltött léggömbben felszállt a Földről, és tizenkilenc napos utazás után megérkezett a Holdba. Ez az utazás,

csák úgy, mint az előzőek, persze merőben képzeletbeli volt, leírása egy Amerikában népszerű iró tollából származik, egy különös, elmélyült, lángeszű alkotóművésztől. A neve Edgar Allan Poe.

— Éljen Edgar Allan Joe! — kiáltotta az elnök szavaitól felvillanyozott hallgatóság.

— Ezzel le is zártam a Hold megközelítésére irányuló kísérletek sorát, amelyek, hogy úgy mondjam, tisztára irodalmi jellegűek voltak és semmiképp sem érhették el azt a célt, hogy komoly kapcsolatba jussunk hűséges éjjeli kísérőnkkel, a Holddal. Hozzá kell azonban fűznöm, hogy néhány gyakorlati szellemű ember már komoly kísérletet tett e kapcsolat megteremtésére. Néhány év előtt egy német mértantudós azt javasolta, küldjenek ki egy tudásokból álló bizottságot a szibériai pusztaságokba. A végtelen pusztaságon vetítsen a bizottság fényszórók segítségével

óriási mértani ábrákat, többek között egy derékszögű háromszöget, amely a Pythagorastételt bizonyítja, vagyis azt, hogy a derékszöggel szemben levő oldal négyzete egyenlő a másik két oldal négyzetének összegével. Ezt a tételt a franciák közönségesen szamárhidnak nevezik. “Nincs az az értelmes lény, aki fel ne fogná a vetített háromszög tudományos célját” — mondta a mértantudós. Ha vannak szeléniták, akkor hasonló ábrával válaszolnak, és ha már megteremtettük az összeköttetést, könnyű lesz egy ábécét megszerkeszteni, amelynek segítségével társaloghatunk a Hold-lakókkal. Ezeket javasolta a német mértantudós, de terve nem került megvalósitásra és mind a mai napig nem létesült közvetlen kapcsolat a Föld és a Hold között. Miránk, gyakorlati szellemű amerikaiakra vár, hogy kapcsolatot teremtsünk a csillagok világával. Ennek a módja egyszerű, könnyű és biztosan célhoz vezető. És most javaslatot teszek önöknek, hogy ezt a feladatot miként lehet megvalósítani.

Óriási lárma, fülsiketítő tombolás tört ki ezekre a szavakra. A szónak bejelentése úgy lenyűgözte, magával ragadta a hallgatóságot, hogy szinte szárnyakat adott neki!

— Halljuk! Halljuk! Csendet! — kiáltoztak mindenfelől. /

Amikor a vihar elült, Barbicane komoly hangon folytatta a félbeszakított előadást :

— Önök tájékozva vannak, hogy a ballisztika tudománya mekkorát haladt az utóbbi években, és ha a háború tovább tart, a lőfegyverek a tökéletesség igen magas fokát

vas és más ércek. A tengervíznek édes vízzé való átalakítása máris folyik. Amerika olyan buvárhajókat épít, amelyek tízezer lábnyi mélységben tudnak lehatolni. A tenger temérdek meglepetést tartogat a számunkra. A hold és a Mars helyett inkább erre irányítsuk figyelmünket, kéri Momsen admirális, az óceánok szerelmese.

Napszámos és cimbalomművész

A Jóvilág utca a zsámbéki hegyoldalon kígyózik felfelé. Az ember azt gondolná, jómódúak laknak itt, szép, tágas házakban, pedig kis viskók sorakoznak csak a temető oldalán. A névadás idején nyilván a másvilágot gondolták jó világnak.

Itt lakik Rácz László napszámos és cimbalomművész.

— Ma Bach szonátát reggeliztem és Paganini caprice-t fogok ebédelni, — mondja szomorú s mégis büszke mosollyal, amikor leül hangszere mellé, hogy megszólaltassa azt. A zsámbéki Jóvilág utcában, mint mindennap, ma is felcsendül Bach muzsikája.

Mintha bátyjának, a nemrég elhunyt nagy művésznek, Rácz Aladárnak játékát hallanánk, amint sorra szólalnak meg Bach, Scarlatti, Couperin, Paganini müvei, majd színes, érdekes, egyéni népdalvarációk. Valóban: Rácz Aladár első tanítványát hallottuk. Bátyja vezette be őt a cimbalom titkaiba, amikor 1912 és 1924 között nála lakott Párisban. Együtt turnéztak, együtt léptek fel, s Rácz László cimbalmon kisérte nála jóval idősebb bátyját. *

Útjaik azután szétváltak. Rácz László egy hires cigányzenekar tagja lett s azzal beutazta a világot. A cigányzenekarok megszokott, egyhangú műsorával azonban nem elégedett meg, tanult és kísérletezett. Nem volt megelégedve hangszerével sem, s a bécsi Bösendorfer zongoragyárban szerzett szakismerete alapján tökéletesítette azt, hangterjedelmét kibővítette, pedálrendszerét megjavította, hangját felerősítette.

Több évtizedes távoliét után hazatért Magyarországra.

Most dolgozni szeretne, beszeretné mutatni hangszerét, tanítani szeretné a fiatalokat.

Játékát meghallgatta Lajtha László zeneszerző és zenetudós is, s megállapította, hogy Rácz László bátyja után egyik legjelentősebb művésze a cimbalomnak.

A várt segítség azonban késik. Az elmúlt évben a finomlelkü, finomujju művész nehéz testi munkát végzett, szőlőben dolgozott. Idejének nagy részét azonban igy is zenével töltötte.

— A zene az életem — mondja. -— Amikor végleg elkeseredem, leülök a cimbalom mellé s kinézek az ablakon. Idelátszik az. árpádkori zsámbéki templom csodás épülete, mint a kottából, úgy olvasom belőle a dallamokat. De aztán megint elfog a keserűség. Van egy tanítványom is, de az ugyanolyan szegény, mint én vagyok, a pénzt, amit adott, visszaküldtem. Azért tanítom, mert tehetséges. Amikor 1931-ben Monte Carloban Toscanini előtt játszottam, utána elbeszélgettünk. Azt mondta, legyek büszke arra a munkára, amelyet ■ bátyámmal együtt, s én az ő nyomán a cimbalom művészetének fejlesztésében végeztünk. Úgy érzem, még van erőm ahhoz, hogy eredményeket érjek el.

Rácz Aladár öccse és első tanítványa, a cimbalom lelkes művésze jobb sorsot érdemelne!

érték volna el. Önök azzal is tisztában vannak, hogy általában véve az ágyuk ellenállási ereje és a lőpor feszitő ereje korlátlanul nagy. Nos, ebből az elvből kiindulva, én azon gondolkoztam, hogy megfelelő nagyságú és meghatározott ellenálló erővel bíró gépezet segítségével vajon lehetséges lenne-e ágyúgolyót lőni a Holdba?

— Ó! — tört fel a megdöbbenés sóhaja a padsorokban ezernyi, türelmetlenségtől lihegő férfi melléből. Majd egy pillanatra mélységes csend lett. mint a felcsattanó mennydörgés előtt. S valóban, a következő pillanatban kitört a vihar: a tapsorkán, a kiáltozás, az éljenzés megreszkettette a levegőt. Az elnök szólni akart, de nem jutott szóhoz. Tiz percig tartott, amig végre folytathatta beszédét.

— Engedjék meg, hogy befejezzem mondanivalómat — folytatta hűvösen. — Minden szempontból vizsgálat alá vettem ezt a kérdést. Határozottan nekivágtam a feladatnak és vitathatatlan pontosságú számításaimból következtethető, hogy bármely lövedék, amelyet másodpercenként tizenkétezer yard kezdősebességgel lőnek és a Holdba irányítanak, szükségképpen meg is érkezik oda. Kedves kollégáim! Van szerencsém önök elé terjeszteni azt a javaslatot, hogy próbálkozzunk meg ezzel a kis kísérlettel!...

A TEMETŐ KERÍTÉSE

Egy tiszamenti községben esztendők óta folyt a vita, hogyan teremtsék elő a pénzt a temető kerítésére, mért az mégis szégyen, hogy a temető kerítés nélkül maradjon. Végre is úgy határoztak, hogy . a község leggazdagabb embereit adakozásra szólítják fel és majd csak a hiányzó összeget vetik ki adóba.

Elsőnek az öreg Zsugory Tamást keresték föl, hogy ő kezdje meg az adakozást. Zsugory felhúzta a vállát és igy szólt:

— Minek kell kerítés a temetőnek? Aki már a temetőben fekszik, az nem tud úgyse kijöni, aki pedig él, az nem akar bemenni.

A TÜSSZENTÉSRŐL

A régi görögök a tüsszen-, tést szerencsés előjelnek tar-, tották. Amikor Penelope, Odysseus hü felesége, a kérőktől nem tudott másképpen szabadulni, a férje ijjával akarta őket lehetetlen feladat elé állítani. Ekkor talán maga sem hitt már férje visszatérésében, amikor azonban fia, Telemachos akkorát tüsszentett, hogy “a szoba is beleremegett”, nyomban tudta, hogy Odysseus nem lehet már messze. Az ókoriaknál az a mondás, hogy egy hölgy születésénél az istenek tüsszentettek, a legnagyobb bóknak számított.

A multheiek hóviharában vonatok akadtak el a wisconsini Campbelisporí mailéit.

>a