A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-27 / 9. szám

A ló PÁSZTOR

7. OLDAL

— Annál jobb, ha ő maga kerestet, — mondotta.

— Még ma elmegyek hozzá.

A rendőrség azt az értesítést küldte a lord palotájába, hogy a keresett egyén meg fog jelenni.

E hir vegyes érzelmeket keltett a palotában. Lady Balmoral titkon örült, mert sejtette, hogy Etelka uralmának most alighanem vége lesz.

A lord maga is kiváncsi volt a teendő leleplezésekre. Feltette magában, hogy tüzetesen ki fogja hallgatni a magyar gentlemant s ha látja, hogy nem mond igazat, akkor a legszigorúbban fog vele bánni.

De mi lesz akkor, ha igazat mond? Erre a lord még nem gondolt.

Maga Etelka aggódva várta a dolog kimenetelét. Legfőbb vágya csak az volt, hogy ittléte titokban maradjon s ismét erre kérte a lordot.

— Ugyebár, kedves bácsi, — mondá hízelkedve,

— meg fogja engedni, amire kérem.

— Az a körülményektől függ, — viszonzá a lord.

— Oh ne higyjen annak a rágalmazónak!

— Nem fogok neki felülni, arról meg lehetsz győződve, kedves húgom.

A lady mindezt hallotta s gondolta magában, hogy Miss Etelkának nagyon rossz lelkiismerete lehet, hogy ittlétét minden áron titokban kívánja tartatni.

Ekkor bejelentették Ödönt. Etelka szinte összerázkódott. Lábai annyira remegtek, hogy kénytelen volt egy karosszékbe ereszkedni.

— Még egyszer mondom, légy nyugodt, — szólt a lord s átment a fogadóterembe.

Ödön már ott volt. Hogy a lord kerestette őt, ezt kedvező előjelnek vette s meg is volt győződve, hogy az igazságot könnyen megérteti vele.

Parley élesen szemügyre vette a fiatalembert. Előkelő megjelenése, igazi arisztokratikus külseje, nagyúri modora, imponált neki.

Ödön szinte kicsinynek érezte magát mellette, szorongó érzés lopózkodott szivébe.

— Úgy hallom, — kérdezte a lord fagyosan, — ön néhány nap előtt keresett engem.

— Voltam oly bátor, lord.

— Azt is mondta, hogy Lorántffy Elemér megbízásából jött ide.

— Úgy van, lord.

— Van-e meghatalmazása erre nézve?

— Igen is van. Ha kívánja, felmutathatom.

— Ezt szükségesnek tartom, — szólt a lord szárazán.

Ödön eleget tett kívánságának.

— Voltakép mit akar tőlem? — folytatta Parley, a meghatalmazás megtekintése után.

— Tudtommal lordságod távoli rokonságban áll Lorántffyékkal.

— Ez igaz, de mit akar ebből kihozni?

— Azt hogy lordságod részéről némi előzékenységre számitok abban az ügyben, mely végett ide jöttem.

— Mire, vagy kire vonatkozik az az ügy?

— Etelka kisasszonyra, lord.

— Erről már értesültem — bólintott fejével a lord. — Mondja el hát részletesen, mennyiben vonatkozik ez az ügy Etelka kisasszonyra?

— Az a gyanú van, hogy ő ide menekült.

— Menekült? — kérdezte a lord sajátszerü hanglejtéssel. — Azt hiszi tehát, hogy az én palotám szökevények menhelye? Mikép jöttek ily gondolatra?

— Lorántffy Elemér egynémely körülményből ezt a következtetést vonta le.

— Szeretném ismerni ezeket a körülményeket,

— szólt a lord élesen. — Nem lenne szives magát világosabban kifejezni, illetőleg az ügyet részletesebben előadni? Lady Balmoral mondott nekem valamit, de ez igen kevés. Abból én nem tudok kiokosodni.

— Ez azért van, mert a lady nem akart engem meghallgatni. Ha tehát lordságod még nem lát tisztán, ez nem az én hibám.

— Akkor hát adja elő most, — mondotta a lord s magát egy karosszékbe dobva, intett Ödönnek, hogy foglaljon helyet.

Ez megtörtént. A két férfi egy percig farkasszemet nézett egymással. Ödön mindjárt látta, hogy oly ellenféllel van dolga, akivel szemben ugyancsak össze kell szednie magát.

— Lord, — kezdte Ödön, — mindenekelőtt előre kell bocsátanom, hogy Lorántffy Elemér és nővére között legutóbb halálos gyülöltség támadt.

— Igen? És miért?

— Azért, mert Etelka kisasszony mindenáron meg akarta gátolni fivérének házasságát egy molnár lányával.

— Ebben én semmi rosszat se látok. Tudtommal a Lorántffy nemzetség ősiségét tekintve, egyike a legelsőknek egész Magyarországon. Öregapám szintén Lorántffy-leányt bírt feleségül.

— Igen ám, lord, csakhogy Etelka kisasszony a fivére elleni küzdelemben tiltott eszközökhöz folyamodott.

— Nevezze meg ezeket a tiltott eszközöket.

— Első az volt, hogy fivére mátkájának életére

tört.

— Lehetséges lenne? — szólt a lord. — Be van

ez bizonyítva? , . ,u

— Erre nézve semmi kétség. Például, egyizben elcsalták őt a kastélyba, ott tartóztatták egész estig, aztán kocsin küldték haza. Két fölöttébb szilaj ló volt befogva s azonfelül a kocsis meg volt bízva, hogy vadítsa neki a lovakat oly célból, hogy a kocsiban ülővel szerencsétlenség történjék.

— Be van ez bizonyítva? — kérdezte a lord.

— Igenis be. A kocsis maga bevallotta.

— És fogva van ez az ember?

— Fogva volt, de kiszökött a börtönből.

— Baj, — legyintett kezével a lord gúnyosan.

— De menjünk tovább: van-e még valami?

— Oh igen lord. A második vád az, hogy a fiatal nőt, — már mint Elemér nejét, bérelt egyének által elhurcoltatták.

Ön többes számban beszél, — mondotta a lord.

— Kik tették ezt?

— A cselszövényben Etelkán kívül anyja és egy Dinnyés nevezetű megbízottjuk vett részt.

— És hova vitték Lorántffy nejét?

— Tébolydába csukatták.

— Mikép történhetett ez? — kérdezte a lord nagyot nézve.

— Úgy történt lord, hogy fogadtak maguknak egy elmeorvost, aki őrültnek nyilvánitotta a fiatal asszonyt. E bizonyítvány alapján egy lelkiismeretlen tébolydaigazgató befogadta őt.

— Be van ez bizonyítva?

— Be, lord. Lorántffy Elemér utána járt a dolognak s mindent kitudott.

— Nejét ott találta az intézetben?

— Már nem találta ott. Mire odaért, az igazgató már túladott rajta. Attól való féltében azonban, hogy bajba kerül, agyonlőtte magát. Lorántffy ur kézrekeritette mindazokat, akik e gyalázatos terv megvalósításában eljártak, nejének azonban nyoma veszett.

— Ez csodálatos, — mondá a lord. — Ez igazán meseszerűen hangzik. Mindenkit kézre tudott keríteni, csak nejét nem. Talán nem is úgy áll a dolog, amint Elemér gondolja. A fiatal nő talán önként hagyta el.

— Oh nem, lord. Az utolsó nyom rablók közé vezetett. A fiatal Lorántffynét ezek tartották kezükben s óriási váltságdíjat követeltek érte. Erre Lorántffy Elemér a rendőrség segítségét vette igénybe — s ettől fogva a fiatal asszonynak nyoma veszett. De az kétségtelenül meg lett állapítva, hogy Etelka mindezekben nagy szerepet játszott. Elemér fel is tette magában, hogy kíméletlenül jár el ellene. Anyja ekkor öngyilkossá lett, Etelka pedig megszökött.

— Igaz ez? — kérdezte a lord még mindig kétkedve.

— Ebben már én is mondhatok valamit, sőt ebben én vagyok a döntő tanú, — viszonzá Ödön. — A dolog megérthetése végett előre kell bocsátanom azt, hogy egykor imádója voltam Etelkának.

— Ah, most már mindent értek! — kiáltott fel a lord. — A báró ur bizonyára kosarat kapott tőle s most bosszúját akarja kitölteni.

— Oh nem, lord. Az ilyesmi távol áll tőlem. Kezdetben én is hittem ártatlanságában, mert olyan szépen tudott beszélni s mézes-mázos szavaival engem egyszólván rabszolgájává tett. Ugyanis, midőn az ellenségeskedés közte és fivére között kitört, hozzánk jött s egy darabig a mi vendégszeretetünket vette igénybe. Én bíztam benne. Ügye azonban egyre roszszafc.bra fordult. Ekkor szökésre határozta el magát. Én magam voltam az, aki neki ebben kezére jártam. Én szereztem neki útiköltséget, én szereztem neki álruhát, én kisértem ki őt az állomásra, én tudtam, hogy Angliába jött.

— És elárulta őt, — szólt a lord lesujtólag.

Ödön megütközve nézett rá. Kezdte sejteni, hogy

a lord is ép oly nehézkes és elfogult, mint a házvezetőnője.

— Nem árultam el, — mondotta. — Sőt ellenkezőleg, ő árult el és játszott ki engem. Viszontszerehnet színlelt és mivel ő más színben tudta a történteket előadni, én hittem neki és készséggel elősegítettem szökését.

— És ezt most megbánta, ugyebár? Az imádóból egyszerre elkeseredett ellenség lett. Ezt nem tagadhatja.

— Belátom, lord, hogy csalódtam benne. Én csak eszköz voltam kezében. Mióta a szerelmet kitéptem szivemből, azóta sok mindenfélét más színben látok s rájöttem, hogy kezdettől fogva csak ki akarta zsákmányolni iránta való rajongásomat, saját bosszuterveinek érdekében. És most, hogy a Lorántffy Eleméren elkövetett igazságtalanságot jóvá tenni segítsek, eljöttem Angliába . . .

— Miért nem jött ő maga? — kérdezte élénken lord Parley.

— Ő nem jöhetett, mert nejét kell keresnie.

— Ő tehát másutt keresi nejét, — mondotta a lord. — Mint van az hogy a báró ur itt keresi Etelka kisasszonyt?

— Mert tőle magától tudom, hogy ide jött.

Parley gondolatokba merült. Ödön előadása ellen nem igen lehetett ellenvetést tenni; a lord nem is bánta volna, ha most végét lehetne szakítani, mert oly ponthoz jutottak, ahol neki szint kell vallani, hacsak hazudni nem akar.

— Most tehát az a kérdés, — folytatta Ödön neki bátorodva, — vájjon Etelka csakugyan önhöz jött-e? De úgy kell lennie, — tette hozzá mindjárt, — mert Elemértől tudom, hogy önön kívül több rokona nincs Angliában. És én meg vagyok győződve, hogy önt is tévútra tudta' vezetni.

— Hogy-hogy? — kérdezte a lord meglepetve.

— Azáltal, kérem, hogy egész más színben tün-A hét legjobb vicce

A hét legjobb vicce Ausztráliából jött, ahol atombombánál és vasfüggönynél fontosabb kérdés: lesz-e eső, nem lesz-e?

tette fel idejöttének okát. Bizonyára bátyjára kent minden rosszat. Talán azt is mondta, hogy sógornője nem tűrte őt a kastélyban. Bizonyára mindent elmondott, csak éppen a valót nem.

— Ön borzasztó dolgokat beszél uram, — szóit Parley szinte rosszalólag.

— De igazakat, — erősítette Ödön. — A kisaszszony még a házasság létrejötte előtt bátyja mátkájának életére tört. Ez be van bizonyítva egy esetben. Emiatt vizsgálati fogságba akarták őt helyezni és csakis atyám kezessége mellett hagyták őt szabadlábon. Ezzel azonban visszaélt s atyám roppant kellemetlenségbe került miatt. Ekkor bevallottam, hogy a kisasszonyt én szöktettem el s börtönbe kerültem.

— Ne mondja! — szólt a lord meglepetve.

— Úgy van, lord. — Néhány hónapig ettem a börtön kenyerét helyette.

— És most meg akarja magát bosszulni?

— Oh legkevésbbé sem. De kiábrándulván szerencsétlen szenvedélyemből, szolgálatot akarok tenni az igazságnak és jóvá akarom tenni azt, amit Elemér barátom ellen vétettem.

— Etelkát tehát keresteti a magyar bíróság?

Ödön ekkor elővette tárcáját.

— Akarja lord látni a körözőlevelet? — kér-Városi látogató j ár-kel a szikkadt legelőkön, megkérdez egy öreg juhászt:

“Mit gondol, lesz-e eső?”

A vén juhász hosszan kémleli az eget, aztán megszólal:

“Talán lesz, talán nem lesz. Nekem csak tudnom kell, hiszen 40 éve élek ezen a tájon.”

BÚCSÚ A

CSODADOKTORTÓL

PÁRIS. — A háború utáni időszakiban Németország leghíresebb escdadcktora, Bruno Gröning, eigy párisi kórházban meghalt. Gyógyíthatatlan betegség, rák támadta meg és végzett vele 53 éves korában.

Gröning, egy danzigi kőműves fia, sohasem járt magasabb iskoláiba, orvostudományt nem tanult, mégis orvoslással foglalkozott és 1948-dezte. — íme itt van.

Kivette tárcájából a körözőlevél egyik példányát s felmutatta. A lord megnézte és visszaadta.

Nem szólt semmit, de arca elsötétült.

— És most ismételni bátorkodom az iménti kérdésemet, lord, tud-e valamit Etelka felől?

A lord nem mert tagadó választ adni, de felelet nélkül sem hagyhatta a kérdést; így szólt tehát kitérőleg:

— Majd tudakozódni fogok s ha eredményhez jutok, közölni fogom önnek

— Ah, tehát remélhetek? — kérdezte Ödön élénken.

— Bízza rám a dolgot. Azt hiszem nemsokára közölni fogom önnel, vájjon itt van-e Etelka.

— Nagyon kérem, lord. Higyje el, nem a bosszú vezérel engem hanem tisztán csak az igazságérzet s mert hollétének ldpuhatolásával esetleg Elemér nejének hollétét is megállapíthatnék.

— De hogy függ össze ez a két dolog? — kérdezte a lord.

ban országos hírnévre tett szert, amikor Herford városban egy mérnek béna fiát csodálatos módon meggyógyitotta — állítólag. A csodálatos gyógyulást csak a mérnök állapította meg, nam úgy az orvosok, akik azt állították, hogy a béna fiú állapota1 senri’nitsem javult. Mindegy, az ■pa fanatikusan hitt a most jiár csodadokitornak nevezett Girüning csodatevő képességében, beállt követői sorába mint titkár és azóta együtt járfcák Ny ugat-Németország városait és a csodadoktor ezer meg ezer reménytelenül beteg embert — meggyógyított, azzal az eredménnyel, hogy többször meggyűlt a baja a hatóságokkal. Herfordban betiltották neki az “orvosi” gyakorlatot, majd Münchenben

— Lorántffy ur azt hiszi, hogy Etelka vitte el nejét az intézetből.

— De ön azt mondta az imént, hogy rablók kezébe esett a fiatal nő.

— Bizonyos jelek erre is látszottak mutatni, lord. És én megvagyok győződve, hogy Etelka még rablókkal is szövetkezett.

— Ah, ez már sok! — kiáltott a lord. — Ön igazán borzasztó dolgokat tételez fel róla.

— Ne csodálkozzék ezen, lord. Etelka a legelvetemültebb nők egyike, kiket valaha ismertem. Senki se tud úgy színlelni, mint ő, A képmutatás művészetében a tökély legmagasabb fokára vitte.

A lord felemelkedett.

— Ez alig hihető, — mondotta. — Úgy vagyok értesülve, hogy Etelka igen vonzó teremtés és nagyon okos.

— Ezt magam is elismerem, lord. Etelka rendkívüli észtehetséggel bir, ezt azonban nem jóra, hanem rosszra használja.

— Meglátom, mit tehetek az ügyben, — intett kezével a lord. — Legyen szives engem még egyszer felkeresni, — ha nem restelli a fáradságot.

— Oh, legkevésbbé sem, lord. Mikor jöhetek?

— Mondjuk: estére.

— Hogyan, oly hamar? — kérdezte Ödön meglepetve.

— Nálam igen gyorsan megy minden, — válaszolt a lord. — Ez okból hiszem, hogy estig már megtudok valamit. Ha nem tudhatok meg semmit, akkor úgyis hiába minden.

— Nagyon köszönöm, lord, — szólt Ödön. — Lehet, hogy éppen az ön közreműködése adhatja viszsza Elemérnek azt, amitől Etelka őt megfosztotta.

— Amit tehetek, megfogom tenni, — felelt a lord.

— Kérem is lord. Elvégre Elemér is, ép oly rokona, mint Etelka, kettőjük között tehát az bűnhődjék, aki bűnös. Ezt úgy hozza magával az igazság.

(Folytatjuk)

egy tüdőbeteg leány halálba “gyógyítása” miatt perbefogták, de ő megúszta az ügyet 2000 márka pénzbírsággal. Hiába üldözték azonban, Gröning szentül hitt abban és hiresztelte azt, hogy Istentől kapott küldetést végez a szenvedő emberiség javára. Mindenütt, ahol megjelent, ezrek zarándokoltak el hozzá, csodaváró gyógyíthatatlan betegek. Amikor végül őt magát gyógyíthatatlan betegség támadta meg, nem akadt csodadoktor, aki segítségeit ígért volna neki.

KIHŰLT A LEVES

HAVANA — Nagyon forró volt a leves. Castro kiadta a jelszót: Ki a játékkaszinókkal ! De forró levest nem lehet enni, várni kell, mig kihűli, vagy legalább lehűl. Bizony lehűlt. Castro rájött arra, hogy a játékkaszinók idegen látogatókat csalnak Cubába és ezek dollárokat hoznak magukkal. Megnyíltak újra a játékkaszinók. Pénz beszél . . .

CHAMPION

MEXICO CITY — Nagy az öröm a városban, sikerült elfogni a piciklitol vaj ok champion ját. Az ipse pár hét alatt saját bevallása szerint 60 biciklit lopott, de ki tudja, mennyit tagadott le.

Terjessze lapunkat!

Irta: TOLGYESY MIHÁLY

SZÉP ILONKA

SZERENCSÉJE