A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-13 / 7. szám

A Tő PÁSZTOR

1, OLDAL

— Nem, nem, — válaszolt Ödön. — Nem vagyok szomjas. Ha ön éppen inni akar, menjen be, majd én megvárom.

— De csak jöjjön be, lord. Nem jó itt kint ácsorogni. Meg találna fázni.

— Nem megyek, — válaszolt Ödön kurtán.

Most belülről kikiáltott valaki:

— Betenni az ajtót.

— No csak jöjjön lord, — szólt az óriás. — Azoknak ott bent igazuk van. Nem szabad oly sokáig nyitva tartani az ajtót, mert hideg megy be.

— Ki van itt? — kérdezték bent.

— Nézzék csak, — szólt az óriás nevetve. — A gentleman nem mer bemenni.

— Mi a patvar, — kiáltott a másik kettő. — Talán bizony finyáskodik?

Minden teketória nélkül megfogták Ödönt s behúzták a szobába.

A többiek, akik az asztalok körül ültek, most feléjük fordultak.

Az óriás megszólalt: Jóestét, gentlemen. Bocsássátok meg a háborgatást. Remélem, szívesen láttok bennünket.

Minden tekintet Ödön felé fordult, aki remegett, mint nyárfalevél. Úgy érezte magát, mint az egyszeri muzsikus, aki lakodalomról hazajövet, farkasverembe esett.

— Egy két pohár brandyt, — kiáltott az óriás, j— Majd Ödönhöz fordulva hozzátette:

— Ugyan ne legyen olyan félénk. Itt nem bántja Önt senki. Ezek mind tisztességes emberek. Hogy rongyos a ruhájuk, az nem baj.

— Ide, ide, gentleman, — kiáltott a jelenvoltak egyike Ödönnek s mindjárt helyet szorított neki. Ide ni mellém. Miféle nemzetbeli?

— Magyar, — felelt Ödön helyett a vezető.

— Bravo, éljenek a magyarok, azok tudnak inni. No gentleman, remélem ön meg fog felelni nevének.

ő is, meg többen egyszerre kínálták őt, szinte az orra alá tolva poharaikat.

— Köszönöm, nem ihatnám. Elhárította kezével a bandys poharakat.

—Hohó. Milyen finnyás, — kiáltották a csavargók.

— A szájába kell önteni, — jegyzé meg egyikük.

Ez bizony hatalmas tréfának Ígérkezett. Ketten

mindjárt le is fogták Ödön kezeit, a harmadik meg a szájába öntötte az utálatos folyadékot.

Ödön köpködött, prüszkölt, a többiek homéri kacajba törtek ki.

— Ne, nem jó? — kiáltott röhögve. — Hozass hát jobbat. De hadd lássuk, van-e pénzed?

Egyikük mindjárt kezdte kigombolni a kabátját. Ödön nem engedte. Erre hangos ordítással többen neki estek s egyszeriben lehúzták róla a kabátot.

— Segítség! — kiáltott Ödön.

Erre még nagyobb lett a röhögés.

— Itt ugyan hiába kiabálsz, mondták.

Ödön átlátta, hogy rablóbarlangba jutott s bősz pillantásokat vetett az óriásra, aki egymásután felhörpintett három pohár brandyt.

Először is a revolvert vették ki a kabátzsebéből.

— Lám, lám, még ez volt nála, — szólt az egyik, a revolvert minden oldalról megnézegetve. — Nem féltél Jack?

Ezek a szavak az óriásnak szóltak, ki éppen majszolt valamit.

— Nem féltem-e? — kérdezte Jack tele szájjal. — Még csak az kellett volna.

Most előkerült Ödön tárcája. Néhány száz forint volt benne angol értékre felváltva. A csavargók zajos örömrivalgásba törtek ki a pénz láttára, mely nagyon is sok volt az ő szemükben.

— Hurráh! — kiáltották. — Éljen Jack! Ez aztán pompás fogás volt.

Ödön gondolta magában, a pénzt szívesen feláldozza, csak legalább elmenekülhetne innét.

Sorsába látszólag megadva magát, várta a kedvező alkalmat. A csavargók most elkezdtek osztozkodni a rablott pénzen.

Ödön úgy számított, hogy most nem gondol vele senki és csendesen az ajtó felé húzódott. Most egy ugrással ki akart szökni. Az óriás azonban észrevette öt s még elég jókor elkapta, miközben öklével akkorát talált ütni a fejére, hogy Ödön elbukott.

A bitangok ott hagyták őt, mig meg nem osztozkodtak, ami nem esett meg egy kis perpatvar nélkül.

Jack, mint akié voltaképp az érdem oroszlánrésze volt, a zsákmányból is oroszlánrészt követelt, a tetejébe még a revolvert is.

— Ohó! — kiáltott egy toprongyos fickó, ilyen

az egyenlőség?

Jack keze fejével úgy oda ütött a vakmerő testvér szájára, hogy mindjárt kibuggyadt a vér.

Ez hatott. Jack óriás erejű ember volt és senki se mert kikötni vele. Ki is vitte a maga nagyobb részét, a többit oda dobta cinkosainak, hogy osztozkodjanak.

A bitangok neki estek a pénznek s kiki annyit markolt, amennyit éppen bírt.

— Hát a gentlemannel mi lesz? — kérdezte végre gyikük, Ödönre mutatva.

— A Teíimsébe kell dobni! — ordított egy rekedt hang.

— Nem kell éppen Bele taszítani, — jegyzé meg egy másik. — Le kell tenni a viz partjára s ha magához tér, merek fogadni, úgy el fog illanni, hogy soha többé ide be nem teszi a lábát.

Többen megragadták Ödönt, ki időközben már magához tért, de meg se moccant s holtnak színlelte magát, arra számítván, hogy igy nem bánják őt, sem a vízbe nem dobják.

Úgy is volt. A gonosztevők letették őt a viz szélén. Még haloltta is, amint mondták:

— Ha meg van halva, annál jobb reánk nézve. Ha holnap reggel rátalálnak, legalább öngyilkosnak nézik, akit kivetett a viz.

Hogy a feltevés annál valószínűbb legyen, egyszer-kétszer meghempergették őt a sárban. Aztán ott hagyták. , - ! j :

Ödön jó darabig nem mozdult, mert attól tartott, hogy a gazok még egyszer visszatérnek.

Később aztán feltápászkodott, a nyirkos parton azonban megcsúszott s kicsibe múlt, hogy a folyóba nem zuhant. *

— Borzasztó, — mormogta magában összerázkódva. — A hideg keményen rázta őt, torkát égette a komisz pálinka, amit beléje öntöttek.

A nyirkos földön nem maradhatván, négykézláb feljebb kúszott a lejtőről a partra. Itt már száraz volt a talaj, de nem tudta merre forduljon. Kiáltani se mert, mivel attól félt, hogy a csavargók viszszatérnek és a vízbe dobják.

A hideg, ködös éjszakában iszonyút szenvedett. Hej, mennyire bánta, hogy Elemér megbízását elfogadta. Mennyivel jobb volna otthon feküdni a puha ágyban.

— Egyébiránt én magam vagyok az oka, — mormogta magában. :—Nem kellett volna magamat rábízni arra a gaz Jackre. De ki hitte volna, hogy itt ilyen emberek tanyáznak.

Végre rábukkant egy őrjárat. Rögtön lefülelték őt mint csavargót és bekísérték. Csali nagy nehezen hitték el neki, hogy voltaképp ő lett a csavargók által kifosztva és kicsibe múlt, hogy vízbe nem dobták. Az őrszobában jegyzőkönyvet vettek fel vele s még meg is dorgálták meggondolatlanságáért.

Szerencséje volt, hogy pénzének nagyobb részét otthon hagyta, igy legalább nem volt kitéve annak, hogy ebben az idegen nagy városban kínos pénzzavarba jön.

A szállodában, ahol lakott, nagyot néztek, midőn a bérkocsiból sárosán szállt ki.

— Én ugyan jól jártam, — szólt a kapushoz. — Utonállók kezébe estem, kik kifosztottak s csaknem a Themsébe dobtak.

A kapus elálmélkodott. Később a fogadós meglátogatta őt szobájában és sajnálkozását fejezte ki a történtek fölött, mindjárt ajánlkozott, hogy a rendőrségnél lépéseket tesz érdekében.

Ödön egy-két napig a szobát őrizte, mig egészen helyre nem jött. övéinek levelet irt, kalandját azonban nagy bölcsen elhallgatta, nehogy nyugtalanságba ejtse atyját és nővérét.

Elemérnek is röviden megírta, hogy ittlétének még semmi pozitív eredménye nincs, miután lord Parley el van utazva, remélhető azonban, hogy néhány nap múlva vissza fog térni.

Midőn már jobban érezte magát, uj ruhát csináltatott magának és felfedező útra indult. Első dolga volt kipuhatolni, vájjon lord Parley haza jött-e már?

Ez egyszer nem járt hiába. A palota kapusától meg tudta, hogy ő lordsága megérkezett.

— Fogad-e? — kérdezte tőle Ödön.

— Oh igen, — felelt a kapus. — Ő lordsága nyílt, házat vezet.- Nem szokott vissza utasítani senkit, aki a müveit osztályhoz tartozik és tisztességesen jelen meg.

— Annál jobb, — gondolta magában Ödön. — Ő vele bizonyára okosabban lehet beszélni, mint azzal a csontosképü ladyval, aki talán egykor kedvese volt s most a kegyelem kenyerét eszi nála és a külső disz kedvéért reprezentánsnőnek mondja magát.

XLV. FEJEZET Asszonyháboru

Lord Parley csakugyan visszatért, de nem kéjutazásából, se nem Portugáliából, amint azt lady Balmoral mondta, hanem északnyugati Franciaországból, ahol egy igen kies fekvésű nyaralót vásárolt — valaki számára.

Itt meg kell jegyeznünk, hogy ő lordsága nagy Don Juan volt. Nőtlen és gazdag főur létére, a legteljesebb mértékben kihasználta a függetlenség ezer féle örömeit.

Lehet mondani, úgy élt, mint hal a vizben. Barátnői nagy számmal voltak. Ezek közül két tucat már skartba is került — de volt oly bőkezű, hogy mindegyik számára bizonyos évi járadékot biztosított. . ■

Valamennyi között Balmoral Viktoria járt legjobban. Ezt nem bírta lerázni magáról, ez megvetette a lábát nála s az elnézés bölcs politikájával odáig vitte, hogy reprezentánsnő lett a lord házánál.

A lordnak újabb és újabb barátnőit nagyon gyűlölte ugyan és mindent elkövetett a megrontásukra, de ha látta, hogy a lord valamelyikük iránt rendkivüli hajlammal viseltetik, ilyenkor feladta a küzdelmet és — maradt állásában mint házvezetőnő, illetőleg szebben mondva, reprezentánsnő.

Etelka egy szép napon megérkezett. Lord Parleynek a halavány arcú, de tüzes szemű magyar lány megtetszett és nagyon szívesen fogadta. Etelka csakhamar otthoniasnak érezte magát és távoli rokonának nagy vonzódását látva, titkon az a gondolat villant meg benne, hogy a lord el is vehetné őt.

Ez az eszme egyre jobban megfészkelte magát elméjében s bár titkon, de nagy következetességgel haladt ezen kitűzött célja felé.

Lady Balmoral az ő gyakorlott szemével gyorsan észrevette ezt s a maga részéről szintén titokban ellene dolgozott Etelka céjának.

A lord megsürgönyözte jöttét. A ladynak nagy oka volt előbb beszélni vele, mig Etelkával nem találkozik. Ez okból az utóbbinak úgy mondta, hogy csak tizenegy óra tájban érkezik meg, holott megérkezte reggelre volt jelezve.

Etelka ezt jól sejtette s szokása ellenére korán kelt fel. Ma igen nagy gondot fordított öltözékére, mert minden áron tetszeni akart.

Képzelhető, mennyire mérgelődött a lady, midőn a lord fogadására egész váratlanul Etelka is megjelent s szalonban és még hozzá mily igéző volt.

— Azt hittem, még alszik, — szólt csípősen.

— Ki fog aludni, mikor a lord megérkezik? — felelt Etelka szintoly csípősen. — Kegyed tévesen közölte velem ő lordsága megérkeztének időpontját. Ön tizenegy órát mondott, holott értesülésem szerint a lord mindjárt itt lesz.

A lady ajkába harapott, a további szóváltásnak azonban vége szakadt, mert ő lordsága megérkezett.

Etelka jelenléte igen kellemesen lepte meg őt.

— Valóban szép, hogy oly korán felkelt, — mondá. — Ha ez az én kedvemért történt, akkor valóban igen örvendek.

A lady dühös volt és sértve érezte magát, hogy a lord először is Etelkának nyújtotta kezét s csak azután neki.

— Ez engem kiszorít, — gondolta magában. —

— Ez a magyar nő úgy látszik ravaszságával teljesen leveszi lábáról a lordot.

A lord mindegyikkel váltott néhány' szót, azítán visszavonult öltözködni.

Most a lady szabad folyást engedett haragjának.

— Egyáltalán nem értem, miért kelt ma olyan korán? S még hogyan kicicomázta magát. Talán hódítani akar? Talán igen érdekesnek akar látszani?

— Hogy egy fiatal nő érdekesnek akar látszani, ebben semmi rossz sincs, sőt nagyon természetes. De amit kegyed tesz, az már nem szép.

— Úgy látom, leckéztetni akar engem. — kiáltott hevesen a lady.

— Oh, legkevésbbé sem, csak az igazat mondom.

— De ezt én kikérem magamnak, — toppantott lábával lady Balmoral; — nem tűröm, hogy valaki bírálja tetteimet. Ami pedig kegyedet illeti — legkevésbbé kegyed van erre feljogosítva. Egyébiránt nagyon jól látom én, mire törekszik. De abból semmi se lesz. Legalább addig nem, mig én itt leszek.

— Haha. — kacagott fel Etelka gúnyosan. — Kegyed éppen úgy beszél, mintha úrnője lenne ennek a háznak.

— Félig az is vagyok. Fel fogom én világosítani a lordot.

— De én is. — kiáltott Etelka. — Meglátjuk, ki lesz az erősebb.

A két nő úgy nézett egymásra, mint két furia. Egyik se akart tágítani. A lady nem akarta, hogy a lord négyszem között beszélhessen Etelkával, viszont ez sem akarta, hogy a lady beszélhessen vele, amire mint tudjuk nagy oka is volt. *

Végre visszatért a lord. Elegáns szalonöltöny volt rajta s bár nem volt éppen valami fiatal, azért mégis még igen jól festett.

Etelkának nyájasan megcsipkedte az arcát s maga mellé ültette a kerevetre. A ladyre ügyet se vetett, ki emiatt szörnyen bosszankodott, de csak azért se hagyta őket magukra.

Nos, hogy érezted magad, Etelkám? — kérdezte a lord. — Nemde unatkoztál?

— Oh, alig vártam, hogy a bácsi visszatérjen,

— felelt Etelka.

A lady hirtelen közbe szólt:

— Most látom csak, hogy lord igen rossz sziliben van. Miért nem pihen egy kicsit?

— Ugyan mit beszél? Nincs nekem semmi bajom.

(Folytatjuk)

A hét legjobb vicce

Paczák elmegy a szabóhoz és megkérdezi tőle, milyen feltételek mellett csinálna neki egy'öltönyt?

— Hát, tetszik tudni, — feleli a szabó, — nálam az a szokás, hogy a finom kuncsaftoknak nem kell betartaniok a fizetési határidőket, én sohasem szólítom fel őket.

— Nahát, ez igazán nagyszerű — örvendezik Paczák.

— Na igen, — folytatta a szabó, — de aki nem tartja be a fizetési határidőket, az nem finom kuncsaft és azt én felszólítom, sőt ha ennek ellenére nem fizet, be is perelem.

Zsidó szabadságharcos katolikus

szerzetes lett

TEL AVIV, Izráel — Az Uj Kelet magyar napilap jedenti: Jehosua Blum, a Há gáná felszabadító katonaság gálili kerületének egykori vezetője, — aki később, mint a katonai rendőrség őrnagya a nyomozást vezette a Bernadotte gyilkosság ügyében — egy évvel oz előtt kikeresztelkedett és szerzetesként belépett a Cion hegyen lévő kolostorba.

Három hónappal ezelőtt, öthavi próbaidő után felvették a szerzetes-rendbe. Néhány hét múlva Blum Olaszországba utazik, ahol egy katolikus egyetemen fogja folytatni teológiai tanulmányait.

Blum négy éves korában ,'ött Izraelbe Németországból .süléivel együtt. Fiatal korában csatlakozott a Hágánához, ahol nagy karriert futott be. Az esetnek külön érdekessége, hogy Blum a múltban a “Mápám”, baloldali párt aktiv tagja volt.

Jobb bevándorlási törvényt javasol

Humphrey minnesotai demokrata szenátor a McCarran-Walter-féle bevándorlási töi’vénynek legigazságtalanabb rendelkezéseit módosítani javasolja. Fő követelései:

Azokat a kvótákat, %melyeket angolok, franciák, németek, stb. nem vesznek egy évben igénybe, a következő évben osszák szét oly nemzetek közt, amelyeknek kvótái túl vannak jegyezve.

Szabadítsák fel a kiskvótáju nemzetek kvótájának azt a részét, amelyet hosszú évekro zároltak azon a címen, hogy már előre kiosztották D. P. menekülteknek.

Az elnöknek adjon a kongresszus felhatalmazást, hegy parole alapon bebocsáthasson a vasfüggöny Menekültjein kívül másokat is, akik másféle elnyomatás elől menekültek el hazájukból.

Nem avatkozik h?

Kruscsev azt üzente Nasser diktátornak, hogy ő nem szokott ugyan más országok beliigyeibe beavatkozni, de arra kéri diktátor kollégáját, hogy hagyja abba egyiptomi és sziriai kommunisták bebörtönzését.

Abba, hogy a kairói bazárok este hány órakor csukjanak be, Kruscsev nem avatkozik bele, mert ez belügy.

Irta: TOLGYESY MIHÁLY

SZÉP ILONKA

SZEKENCSEJE