A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-02-06 / 6. szám

A JÓ PÁSZTOR 3. OLDAL A TOLVAJ MÚMIÁJA 1932-ben Simon Pfillares párizsi régiségkereske­dőhöz beállitott egy idegenlegionárius és eladásra kí­nált egy múmiát. A régiségkereskedő kapott az üzle­ten. A múmia nagyon jó állapotban volt, nem képvi­selt ugyan különös értéket, de gondolta, hogy ezer frankért könnyen eladhatja egy régiséggyűjtőnek. A legionistának nyolcvan frankot fizetett a múmiáért és elhelyezte üzlete legfeltűnőbb részében. Azonban hiába várt vásárlóra. Attól az időtől fog­va, hogy a múmia hozzá került, az üzletmenetele pan­gásnak indult. Nyolc napon át egyetlen vásárló sem lépte át a küszöbét. Végül mégis jelentkezett valaki, megvásárolt egy régi rajzot tőle. A műkereskedő örült, hogy eladhatja a rajzot. Nem tulajdonított neki külö­nösebb értéket, csak éppen mint régiséget árulta és kétezer frankot kért érte. Tíz nap múlva kiderült, hogy a rajzot Andrea Mantegna, a korai renesszánsz egyik legnagyobb olasz mestere készítette és az uj tulajdonos már tovább is adta, éppen a vételár tízszereséért. A régiségkereskedő nem volt babonás ember, nem gondolt rá, hogy a múmiát okozza a balsikerért. Azon­ban két héttel később tűz ütött ki üzletében, sok érté­kes holmi elégett s csak akkor sikerült eloltani a tü­zet, mikor a lángok már a múmia közelébe értek. Ekkor figyelt fel először a múmiára s elhatározta, hogy eladja. Kiállította a nagy árverezésicsarnokban, ötszáz frank kikiáltási árnál kezdte el a licitálást, azon­ban a múmia nem talált gazdát. Ekkor bosszúsan el­határozta, hogy mindenáron túlad a múmián. Ötven frankért eladta Georges D’Avenal gimnáziumi tanár­nak. A tanár taxit hozatott az üzlet elé, azon akarta elszállítani a múmiát. Azonban alig indult el a taxi, mikor a kanyarulatnál összeütközött egy teherautó­val. D’Avenal tanár csak könnyebb sérüléseket szen­vedett és másik autót keresett, hogy folytassa útját hazafelé. De a soffőrök babonásak voltak és mikor meglátták a múmiát, egyik sem volt hajlandó a fuvar­ra. Nagynehezen végre a tanárnak sikerült találni egy soffőrt, aki hajlandónak mutatkozott, hogy hazavigye. D’Avenal tanár felesége tiltakozott a múmia ellen és semmiképpen sem' akarta beengedni a lakásba. A proíeszor mégis győzött az asszony fölött és saját dr' gozószobájában helyezte el a múmiát. Harmadnap be­törők kifosztották a lakást, magukkal vitték a mumun is. De a múmia rájuk is szerencsétlenséget hozott. Ab­ban a pillanatban tartóztatták le őket, mikor el akar­ták adni egy montparnassi régiségkereskedőnek. Ezután a rendőrség a lakás néhány megkerült tár­gyával együtt visszaadta a professzornak. Hanem D’­Avenal aszony most már semmiképpen sem volt haj­landó visszafogadni lakásába, igy a tanár odaajándé­kozta legjobb barátjának, Henry Denvier gyógysze­résznek. Denvier a múmiát beállította gyógyszertárának laboratóriumába. S attól az időtől fogva a gyógysze­részt is üldözni kezdte a balszerencse. A gyógyszertár forgalma hirtelen megcsappant, de ez még a kisebb baj lett volna, hanem Denvier, aki szenvedélyes tőrzs­­dejátékos volt, vagyonának legnagyobb részét elvesz­tette egy tőzsdei manipuláción. A gyógyszertárat is kénytelen volt eladni s a laboratóriumban álló mumr. az uj tulajdonos birtokába került. Azonban ez nem tartotta meg, fölösleges porfogó­nak tekintette s elajándékozta Maurice Roveller festő művésznek. A festő műtermébe vitte a múmiát. Har­madnap reggel a festőt halva találták. Az orvosi vizs­gálat szivszélhüdésben állapította meg a halál okát. Ekkor Párisban elkezdtek beszélni a szerencsét­lenséget hozó múmiáról. Edgar Lóvén, a Petit Journal cimü lap munkatársa cikket irt a festő haláláról és el­ment lakására, hogy riportjában leírja az ismert festő műtermét. A műterem sarkában szembe ötlött a mú­mia. A festőművész házvezetőnője könnyes szemekkel újságolta, hogy gazdája három nappal halála előtt kap­ta a múmiát s hogy mennyire örült neki. És minthogy nemcsak a házvezetőnő, de az újságíró is babonás volt, utánajárt a múmia történetének. így tudódott ki, hogy az egyetlen év leforgása alatt mennyi szerencsétlen­séget hozott tulajdonosaira. A Petit Journalban megjelenő cikk városszerte nagy feltűnést keltett. Hiszen még közszájon keringett a monda, hogy a fáraók megbosszulják nyugalmuk megbolygatását. Néhány évvel azelőtt Lord Carter, aki Tutankamen egyiptomi fáraó sírját (napvilágra hozta, a sir felnyitását követő harmadnapba meghalt. Egy évvel később meghalt Lord Curson is, aki Carter nyomdokába lépett és napvilágra hozta a piramis kin­cseit. De ezer és ezer hasonló legenda forog közszájon múmiákról, melyek szerencsétlenséget okoztak. így történt meg aztán, hogy mikor Paul Roveller, a fest" örököse, a múmiát felajánlotta a Sorbonne egyetem­nek, az nem fogadta el, azzal az indokolással, hogy na­gyon sok múmia van birtokában és nincs megfelelő Élet a vasíüpny mögött A 77 éves korában elhunyt filmproducer. Cecil B. DeMille éleiének érdekes moz­zanatairól készüli felvételek. Ismét működik a Mafial UJ TAGOT CSAK ÜGY VESZNEK FEL A BŰNSZÖVET­KEZETBE. HA A JELENTKEZŐ BENŐSÜL A nagyvállalatok gondos előrelátásával, a Mafia, vagy Fekete Kéz évi három millió dollárt harácsol össze kábító­szerek eladásából, zsarolásból, prostitúcióból, és Szerencsei á­­tékokból Amerikában. A ret­­tegett bűnszövetkezet keze mindenhová elér és kegyetle­nül elsöpör minden útjába ke­rülő akadályt. Egy ismeretlen tettes 1957 május elején egy newyorki bérpalota kapujában rálőtt Frank Costellóra, a hírhedt alvilági figurára. A merénylő beugrott a rá várakozó autó­ba és nyomtalanul eltűnt az éjszakában. A golyó csak hor­zsolta Costello fejét. Ez a merénylet nem sikerült. Egy másik merénylet, me­lyet ugyanaban az évben, ok­tóberben követtetk el Albert Anastasia, a volt gyilkossági szövetkezet (Murder Inc.) hi­vatalos hóhéra ellen, már si­keresebb volt. Két ember be­sétált a newyorki Park-Shera­­ton szálloda borbélyüzletébe és tiz golyót eresztettek a veit gyilkos testébe. Négy héttel később történt az, hogy a rendőrség rajta­ütött egy titkos ülésen, me­lyet a Fekete Kéz egyik tag­ja, Joseph Barbara hivott össze 100,000 dolláros házá­ban nem messze New Yorktól. A gyűlésen az alvilág 65 törzs­főnöke vett részt. Azóta más­fél év telt el, de még ma sem tudta a rendőrség pontosaon kinyomozni, hogy mi történt a gyűlésen. A gyöngéd szivü gyilkosok egyöntetűen azt vallották, hogy a gyengélkedő Barbarát jöttek meglátogatni. Annyit azonban tudnak, hogy Costello, mint Anastasia va­lamivel magára haragította a Mafiát és a tanács tagjai összeültek, hogy rendet te­remtsenek az alvilág mocsará­ban. A Mafia, vagy Fekete Kéz­nek bosszú és sötét múltja van. A Mafia a 18 század vé­gén alakult Szicíliában. Elő­ször politikai egyesület volt de hamarosan az egyik leg­félelmetesebb bűnszövetke­zetté züllött. Leginkább “védelem’’ cí­mén zsaroltak. Végül az Aisz hatóságok hajtóvadászatot indítottak ellenük. Részben ez, részben a rossz gazdasági viszonyok a 19 század végén és a 20 század elején igen so­kat közülük kivándorlásra kényszeritettek. E'zek a ki­vándorlók magukkal hozták Amerikába sötét mesterségü­ket is. Jelenlétüknek akkor adták első jelét, amikor a ki­tűnő neworleansi rendőrfőnö­köt, Hennessyt 1890-ben meg­ölték. Ott “fekete kéznek” hivták őket, mert mint egy védjegyet, fenyegető vagy zsaroló leveleikre rányomták a fCeete mancsot. Azonban Amerikában a 20-as évek ele­jéig aránylag csak kisebb bűntényeket követtek el, — főleg olasz kivándorlókat zsa­roltak. Az amerikai szesztilalom alapította meg a Mafia va­gyonát. Utána az üzleti élet minden terére betolakodtak. Nappal törvényes keretek közt kerestek pénzt, éjjel még sokkal többet, törvénytelenül. Minden gonosztevő, aki bele­tartozott a szövetkezetbe, ma­ga mögött tudta a Mafia tel­jes erejét. A Mafia tagjai rendszerint házasság utján kerültek a szervezetbe. A Ma­fia vak engedelmességet kö­vetel tagjaitól, teljes titok­tartást a tagok nevéről vagy ténykedéséről. Az árulót ép­pen úgy megölik, mint a ta­nukat, akik tudnak gaztette­ikről. Amerika csak egy mó­don tudott eredményesen vé­dekezni a betolakodó mafiá­tól : azzal, hogy vezetőiket sorra deportálta Szicíliába. helye, hogy elhelyezze. Paul Roveller erre elhatároz­ta, hogy elégeti a szerencsétlenséget hozó múmiát. így is történt. A megkeményedett múmiát felda­rabolták s megkövesedett végtagjait már tűzre rakták, mikor a belektől megfosztott hasüregből egy gyönyi rü, a legszebb egyiptomi művészettel cizellált arany korsó került elő. Csak most lett igazán híressé ez a múmia. Paul Roveller ugyanis kétszázezer frankot kapott érte a Louvre múzeumtól. Minthogy az ó-egyiptomiak szo­kásait már meglehetősen ismerjük, az aranykorsóból kiderült, hogy a múmia, amíg emberi életet élt, tolvaj volt. Valami királyi szolga lehetett, akit rajtakaptak a tolvajláson. Egyiptomban pedig az volt a szokás, hogy a tolvajt kivégezték és hasába varrták a lopott tárgyat, hogy sohase tudjon nyugodni, hanem még holta után is emlékezzen tettére. HALÁLFEJES CIGI PIERRE, S. D. :— Don Stransky szenátor, aki leg­alább húsz cigarettát szív el naponta, az állami törvény­hozó testület elé terjesztett egy javaslatot, amely szerint minden cigarettapaklira rá kell nyomtatni ezt a felírást: “South Dakota állam nem tartja ajánlatosnak e ciga­retták élvezetét, mert ez rá­kot és szívbajt okozhat.” És a felírás felett kell lenni egy rajznak: koponya és lee­reszthetett csontok. A nagy fonok és a nagyobb főnök BUDAPEST. — Hogy milyen uraskodás, önkényes­kedés, marakodás folyik a köztulajdonban levő üzemek­ben, arról fogalmat ad az, Esti Újságban megjelent, ke­serű iróniával irt humoros riport: “Beteg a vállalatve­zető”. / v ■ A vállalatvezető, akit köznyelven még főnöknek, górénak, öregnek, néha igazagtónak is szoktak nevezni, beteg lett. Reggel még üdén és délcegen lépett be iro­dájába, de délben már úgy megrokkant, még a lábára se tudott állani, úgy nyögött, jajgatott, mintha ketté­tört volna a dereka. A vállalatvezetőt elvitték a kórházba és fél perc múlva a helyettes ült a vezetői székbe, azért, hogy va­laki más el ne foglalj^. Azonnal röpgyülést hivott össze, s kijelentette, hogy a vezér betegsége alatt s után nem egészen feltett szándéka a vállalatnál változásokat esz­közölni, bár megmondja őszintén, nincsen semmi állan­dóbb ezen a világon, mint a változás. A vállalatnál is régen bizonyos változásokat kellett volna végrehajtani. — Mert például, ne higyje azt Cápa Benő kartárs, 'mert életében egyszer kint járt Drezdában, ezért ő már az exportosztály élére való. Szerintem szorgalmát és tehetségét sokkal inkább az irattárban tudná értékesi- Iteni. — Berzengi kartárs évek óta a vállalat felvásároló­ja. Nem mondom, évek óta jól vásárolt. Tavaly például tele voltunk hagymával, de emlékezzenek csak vissza, tarka babunk nem volt. Én most Berzengi kartársat kinevezem jármüfelelősnek, Pap kartársat osztom be a helyére. — A tervosztályt is meg kellene kicsit mozgatni. Higgyék el, kartársak, szükséges ez a mozgatás. Maga az élettelen tárgy is, ha évekig egy helyben áll, berozs­dásodik, pókhálós lesz, az ember is megáporodik. Ma­gamról tudom, hogy mily szűk volt már nekem is a he­lyetteség. — Tivi Bertuska remek igazgatósági titkárnő. Csak csodálni tudom. Kávét főzni is úgy megtanult, be­állhatna bármelyik nagy eszpreszóba. De kérdezem: ilyen tehetséges nőt szabad hagyni a szakma egyoldalú­ságában elkallódni? Nem szabad. Éppen az ő fejlődésé­be való tekintettel, lehelyezem a raktárba az anyag­­könyvelőséghez. Helyébe felhozom Fazék Évát, az én titkárnőmet . . . — A még végrehajtandó kisebb átcsoportosításo­kat Írásban közlöm az osztályokkal és az Írásban közölt rendelkezéseim tizenöt napon belül lépnek érvényben. A vállalatvezető, aki megtiltotta, hogy a kórház­ban bárki is meglátogassa, tiz nap múlva délcegen be­sétált az irodába. Csak annyit mondott helyettesének: — Állj fel a helyemről és menj fel az ötödik eme­letre, átveszed a hulladéktárolási osztály vezetés,éb Mégiscsak meglátogatta valaki a kórházban . . . BLUDENZ, Ausztria. — Négy jugoszláv munkás blrejtőzött egy vasúti teherkocsiban, amelyben búto­rokat szállítottak Angliába. Londonba igyekeztek, de a vonat négy nap után még csak Bludenz állomásig ért el, rettentő szomjúság kinozta őket, addig kopogtattak a vagon falán, mig rájuk akadtak. Anglia helyett Ausztriában kérnek menedéket, mint politikai mene­kültek. * HIDEG VAN! PARK RIDGE, 111. _ Mar­vin Tench siránkozó kiálto­zásra lett figyelmes: “Na­gyon hideg van idekint!” Ki­ment, azt hitte, hogy egy kis gyerek rimánkodik bebocsá­tásért. De nem gyerek volt, hanem egy nagy fekete varjú. Feléje nyúlt, hogy bevigye a barátságosan meleg lakásba, de a varjú elillant, felrepült a kémény tétjére és onnan máshová — talán haza, a gaz­dája házába, aki bizonyára nagy-nagy fáradsággal taní­totta be arra a pár szóra. HALLOTTA MÁR . . .? . . . hogy orkánnak csak azt a szelet nevezzük, amely­nek sebessége meghaladja a 75 mérföldet óránkint. Nem tévedés! A brooklyn (N. Y.) állatkeriben ez a.Bar­­hary kecske jókedvében a falra ugrándozik. A super sebességű gép abban a pillanatban kapta el. amikor éppen a falon volt. Emlékezzünk a régiekről

Next

/
Thumbnails
Contents