A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-30 / 5. szám

7. ÖLDAL — Oda semmi esetre sem küldöm — jelentette ki Elemér. Nemeshegyi most behivatta fiát s előadta neki, hogy Lorántffy egy különös feladatot akar rábizni. Ödön kérdő pillantást vetett Elemérre. — Kedves barátom, kezdé az utóbbi, — ha nem lenne ellene kifogásod, én téged Angliába küldené­­lek. Ödön szinte megijedt. — Talán Etelkáért? — kérdezte. — Eltaláltad barátom. Ki kellene puhatolni, váj­jon ott van-e még, vagy átment valamely tengeri für­dőbe a kontinensre, vagy talán Amerikába is átment. Nemeshegyi titkon intett fiának — Ödön azon­ban nem vette észre ezt s örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy hálás elismerésének kifejezést ad­hasson. — A legnagyobb örömmel megyek át, kedves •barátom, örvendve ragadom meg az alkalmat, hogy irántunk tanúsított bőkezű szívességedet valamivel viszonozhassam. Rendelkezzél velem. Az öreg Nemeshegyi arca elszontyolodott, de nem szólt semmit, helyette azonban leánya szólalt meg: — Ugyan Ödön, nagyon szép, hogy Lorántffy ur jóságát valamivel viszonozni akarod, de ily nagy fába ne vágd a fejszéd. Ennek nem jó vége lesz. A fiatal Nemeshegyi bosszúsan fordult feléje. — Úgy látszik, neked csepp bizalmad nincs irán­tam. De én csak azért is átmegyek Angliába. Nemeshegyi kedvetlen arcot csinált, de Elemér­re való tekintettel nem mert ellenkezni, Piroska azon­ban annál kevesebben beszélt, ami határozott vissza­tetszést keltett Elemérben. Meg is dorgálta később az öreg emiatt Piroskát s lelkére kötötte, hogy máskor legyen óvatosabb és ne idegenitse el magától Elemért. — Nagyon jó parthie ám ő, — mondotta. Ödön nemsokára búcsút vett övéitől s Elemérrel átment Csillagvárra, hogy ott a közelebbi részleteket megbeszéljék. György legott elébe jött s jelentette, hogy nagy újságot hallott. —* Nos, mi lenne az? — kérdezte Elemér. — Dinnyés szabadon van bocsájtva, nagyságos ur. — Ki mondja azt ? — kérdé Elemér megütközve. — Karika János látta őt. Elemér kiadta a parancsot, hogy hívják ide azon­nal Karika Jánost. — Igaz, hogy láttad Dinnyést? — kérdezte tőle. — Igen is láttam, nagyságos uram. Ide is akart jönni, de én elriasztottam. Azt mondtam, hogy nagy­ságod elé nem merjen jönni, mert jaj lesz neki. — Kár volt be nem bocsátani, — jegyezte meg Ödön. — Hátha csakugyan tud valamit? A legrosz­­szabb esetben a titkot meglehetne tőle vásárolni. — Ezt nem teszem, csóválta fejét Elemér. A gonoszok által nem engedem többé kizsákmányoltat­­ni magam; úgy sem mondják meg az igazat. Csakhamar kocsira ültek és a vasúthoz hajtot­tak. Úgy volt, hogy Ödön Angliába megy, Elemér meg az Alföldre. Útközben Elemér megállittatta a kocsiját Szi­tásék tanyája előtt. — Mi van a gazdáddal? — kérdezte a bérestől. — Még eddig nem került meg. Csak a kalapját találták meg a patak szélén, — felelt a béres. — Tehát semmit se tudtok felőle? — Semmit se, nagyságos ur. Alighanem odave­szett. — Azt gondoljátok tehát, hogy talán a patakba bukott részeg fejjel? Miért nem keresitek? — Nagyon bajos az, uram. Nem is tudjuk, hol kezdjük. A patoknak erős a sodra, bizonyosan jó messzire sodorta. Elemér erre elhallgatott s tovább hajtatott. Saj­nálta szegény Szitást, de másrészt örült, hogy leg­alább az egyszer nem őt okoztatják. A vasúti állomást csakhamar elérték. Ödön leg­először is Bécs felé váltott jegyet. Úgy volt, hogy egy napot ott időz s az ottani rokonoknál is puhatolódzik. Aztán tovább folytatja útját Angliába. Nehéz feladat volt ez, a fiatal báró azonban nagy lelkesedéssel és becsvággyal fogott hozzá s nagyban verte mellét, hogy Etelka az egyszer nem fog ki rajta. Haragudott is rá, hogy legszentebb érzelmeiből gúnyt űzött és csak eszköznek használta őt saját érdekében. A két jóbarát szívélyes búcsút vett egymástól. — Szivem mélyéből sikert kívánok a te kedve­dért, mondta Ödön. — Légy meggyőződve, kedves barátom, hogy ügyed teljesen magamévá tettem s a legnagyobb buzgalommal és körültekintéssel fogok eljárni benne. — Erről meg vagyok győződve, — felelt Ele­mér, barátja kezét melegen megszorítja. — Csak arra kérlek, ha rátalálsz Etelkára, légy kiméletlen iránta és ne engedd eltántorittatni magadat általa. — Nem, nem, — válaszolt Ödön. — Biztositlak, hogy másodszor nem fog engem bolonddá tartani. Elváltak. Ödön Bécsben megállapodott, puha­­tolódzásai azonban eredménytelenek maradtak. Etel­káról senki sem tudott semmit. Azután Londonba utazott. Ezt a világvárost most látta először. Az óriás város, melynek egyma­gának több lakosa van, mint egész Erdélynek, szin­te elnyomta őt. Aggodalom szállott szivévé s oly for­mán érezte magát, mint a törpe, kinek egy óriással kell megbirkóznia. Szerencséje volt, hogy legalább tudott egy em­bert, akihez fordulnia kell. Elment tehát a bejelentő­hivatalba s megtudta, hogy lord Parley a Westmins­ter nevű városrészben lakik tulajdon palotájában. Ödön bérkocsit fogadott s oda vitette magát. A rengeteg városban az ut két óra hosszáig tartott s még mindig úgy rémlett előtte, mintha a város szi­vében lenne, oly sűrűn voltak a palotaszerü épületek és úgy nyüzsgött a lakosság. A házhoz érve, nagy csalódás várt reá. A ka­pus tudtára adta, hogy lord Parley nincs Angliában. Ödön arca elszontyolodott. Ezt látta a kapus, igy szólt: — Ha ügye sürgős, szíveskedjék Balmoral lady­­hez fordulni, aki lord Parleyre vonatkozólag felvilá­gosítást adhat önnek, esetleg a kisebb pénzbeli ügye­ket el is intézheti. Ödön tehát felment az emeletre. A szolgák egyi­ke mindjárt elébe jött s kívánsága felől tudakozódott. Ödön kijelentette, hogy lady Balmoralnak óhajt­ja hódolatát bemutatni. Bevezették őt egy díszes fogadó terembe, amely­ben csakhamar megjelent egy magas szikár nő, ar­ca rettenetesen komoly és istenes, akár egy zárda­főnöknőé. Keze, lába azonban nagy volt, ami az an­gol nőknek egyedüli szépséghibájuk. Ez volt lady Balmoral. Ödön nem csekély szo­rongással nézett e zárkózott nőre, ki oly fagyos volt, akár a jégcsap. — Mit kíván, my lord? — kérdezte oly hangon, mely éles volt, mint a beretva. — Ez bizony nem valami biztató kezdet, — gon­dolta magában Ödön. De azért nem veszté el bátor­ságát s igy felelt: — Lorántffy Elemér ur megbízásából beszélni óhajtok Parley lorddal. — Ő lordsága keveset van Londonban. — Talán birtokán van? — Oh nem. A lord el van utazva. — Hova, ha szabad tudnom? — Jelenleg Portugáliában van, ha jól tudom, Oporto városában, vagy talán már Lissabonban. Ödön gondolkodott egy percig. — Már oda nem mehetek utána, — mondotta. Most tehát azt a kérdést bátorkodom felvetni, vájjon szives Jenne-e lady az ő nevében kérdéseimre felelni. — Nem hiszem, hogy erre képes legyek, — fe­lelt a lady fagyosan. De nem is teszem a lord különös engedélye nélkül. Ödön meg volt lepetve. A lady vonakodása arra látszott mutatni, hogy itt aligha fog célt érni. Ekkor eszébe jutott, amit a kapustól hallott. — My lady, — úgymond, — úgy értesültem, hogy kegyed ő lordságának itteni képviselője és teij­­hatahnazottja. — Oh igen, de csak a kisebb pénzbeli ügyeket illetőleg, — válaszolt a lady. — Családi ügyekben azonban nem adhatok felvilágosítást az ő engedélye nélkül. — Nem családi ügy az, amit én tudni szeretnék, lady. — Mindegy, — intett kezével a lady. — Ön Lo­rántffy nevében jön s ez már családi ügy. — De kérem, lady, az csak nem titok, hogy Lo­rántffy Etelka ideszökött. — Szökött? — kérdezte a lady csodálkozva. Hogy lehet az? — Elutazását szökésnek kell mondani, mert tit­kon távozott el álruhában és a hatóság körözteti őt. — Sajnos, — vonta vállát a lady. — Fivére is keresteti őt, — folytatta Ödön. — Ő azonban gátolva van az idejövetelben, ezért küldött engem. Lady Malmoral megint csak a vállát vonta, mint­ha mondani akarta volna: Mi közöm nekem ehhez. Ödön kezdett már kifogyni a béketiirésből. — Lady, — szólt kissé erélyesen, — azt hiszem, a fivérnek joga van tudni, hol van a nővére. — Ki vonja kétségbe eme jogát? — kérdezte a lady élesen. De miért fordul éppen mihozzánk? — Azért kérem, mert Etelka kisasszony ide jött. Önöknek tehát tudniok kell, hol van. Talán magával vitte őt lord Parley? . —Alig hihető. A lord szereti a vidám életet, s csep kedve sincs családi perpatvarokkal foglalkozni. — Szorosan vett családi perpatvarról nincs szó, — veté ellen Ödön. — Lorántffy Etelka nagyot vé­tett fivére ellen. A kisasszony ellentétbe jött a bün­tető törvénnyel s éppen azért nem akarom elhinni, ___________________________A to pÁSZlOtt hogy ő lordsága bűnpártolóvá legyen, amint meg­tudja a valót. — Forduljon tehát őhozzá, — mondta lady Bal­moral kurtán. — Bajos egy embert utolérni, aki egyik helyről a másikra utazik. Sokkal egyszerűbb, ha my lady megmondja nekem, vajon Lorántffy Etelka ide jött-e? Lehetetlen, hogy kegyed erről tudomással ne birjon. — Erre nem vagyok felhatalmazva. — De kegyed képviseli itt a lordot. — Az igaz, de mint mondám, felvilágosításokat bármi részben az ő előleges beleegyezése nélkül nem adhatok s nem is -vagyok hajlandó adni. Egyedüli feladatom az ő távollétében esetleges látogatókat fo­gadni, alkalmi szerencse kivánataikat az ő nevében átvenni és hozzá juttatni. Ezeken a határokon túl egyáltalán nem mehetek. Ödön elkedvetlenedett. — Lady, — mondta — valóban nem hittem vol­na, hogy Lorántffy Elemér kívánsága iránt oly cse­kély érzéket tanúsít. Azt hiszem, kegyed semmieset­re se lépné túl megbízása határait, ha megmondaná, vájjon itt volt-e Etelka kisasszony. — Engedelmet kérek, felelt a lady csípősen, én szorosan ahhoz tartom magam, amit nekem a lord mondott. Én itt egyszerűen csak reprezentálok, más­ra nem vagyok feljogosítva. — Csak annyit mondjon ,vájjon itt volt-e Lo­rántffy Etelka. — Lord, — mondá élesen, — nem vagyok szokva, hogy engem bárki is vallosson. Ödön átlátta, hogy tovább mennie nem szabad s igy szólt: — Bocsánat lady az alkalmatlankodásért. Van szerencsém magamat ajánlani. Lady Balmoral hidegen bólintott fejével s tá­vozott a fogadószobából. Ödön is eltávozott. — Ezt az udvariatlanságot azonnal közölni fo­gom Elemérrel, — mondá magában. — Ha a lord is ilyen, akkor ugyan sokra megyünk. De hogyan férek hozzá? Csak nem mehetek utána Portugáliába. Meg aztán kérdés, hol találhatom őt. A lady ezalatt több termen végigmenve, egy. ele­gáns budoárba lépett. Ott már izgatottan várta őt egy fiatal nő — Etelka. Egyszerű fekete ruhába volt öltözve, ékszer egyáltalán nem volt rajta. Arca hal­vány volt, mint mindig, szemei még félelmesebben csillogtak, mint valaha. Látszott rajta, hogy rosszat sejt. — Ki volt itt? — kérdezte a lady tői. — Egy váratlan látogató,.— viszonzá a lady je­lentőségteljesen. — Talán Magyarországból ? — Eltalálta, kedves Miss. Etelka összerázkódott. — Talán a fivérem? — kérdezte elszoruló szív­vel. — ő maga nem, hanem csak a meghatalma­zottja. — Ki az? Ki az! — szökött fel ültéből Etelka. — Nevét nem bírom kiejteni, de itt a névjegye. Etelka mohón nyúlt utána s a nevet elolvasván, elcsodálkozott. — Nemeshegyi Ödön, — kiáltott. — És fivérem meghatalmazottjának mondta magát? — Igen, igen, de mi különös van ebben? Miért van kegyed úgy felindulva? — A képmutató, — szólt Etelka haragosan. — Én előttem a legutóbbi időben mindig a fülig szerel­mest játszotta. — Ez valóban különös — jegyezte meg a lady. — Én előttem igazán nem szépen beszélt kegyedről. — Mit merészelt mondani? — Azt, hogy kegyedet a magyar bíróság körözi s hogy kegyed szökésben van. — Hah, mily aljas rágalom, — kiáltott fel Etel­ka. — Én mindjárt nem hittem neki, válaszolt a lady. Ez okból nem is mondtam meg neki, hogy ke­gyed itt van s elutasítottam őt. — El is ment? — Bizonyára el kellett mennie, mert itt nem időzhet tovább, de a szolgák nem is tűrnék. Etelka fellélegzett. — Köszönöm, lady, köszönöm, — mondta. Egész fel vagyok háborodva. Nem hittem volna, ho£y Ne­­meshegyi Ödön ellenségeim táborába pártoljon át. A hitvány be akart feketíteni. Ugyan miért körözne engem a magyar bíróság? Nem mondta meg az okot? — Csak annyit mondott, hogy kegyed összeüt­közésbe jött a büntető törvénnyel és emiatt szökés­ben kereste üdvét. — A nyomorult, — fakadt ki Etelka. — Nem hittem volna, hogy ennyire vetemedjék, szeretném tudni, hogy ugyan mit hozott fel ellenem? — Erre nem is adtam alkalmat, — viszonzá a lady. — Előre is meg voltam győződve, hogy hazug­ságot fog mondani, ez okból nem is kérdeztem. Etelka fellélegzett. Szerencse volt, hogy Ödön ki nem tálalta mindazt, ami a közelmúltban Csillagvá­ron történt. (Folytatjuk) A hét legjobb vicce Kohn meghalt és felkerült az égbe. Egyszercsak meglát­ja Grünt, amint az egyik fel­hőn ülve távcsővel figyeli a földet. — Te Grün, mit csinálsz? — Van egy állásom. — Mit fizetnek? — 600 forintot. — Az nem sok! — Na de ez egy örökös ál­lás. — És mit kell csinálni? — Figyelnem kell, hogy a világ proletárjai mikor egye­sülnek. Ki adja, ki kapja? A 77 billiós költségvetésben még szakértők is csak nagy­­nehezen ismerik ki magukat, olyan hatalmas könyv az, te­le számokkal, millió meg mil­lió számmal. De megélőjük a dolgokat mindennapi nyelv­re, a dollár nyelvére lefordít­va. Minden dollárból, amit Uncle Sam egy évben elkölt, ki mit kap? A honvédelem kap 59.5 centet. Az államadósság ka­matéira keli fizetni 10.5 cen­tet. A farmerek javára szóló intézkedések, segélyek céljai­ra megy 7.8 cent. Veteránok­nak 6.6 cent. Munkaügy, nép­­jólét kiadásaira 5.4 cent. Ál­talános kormányzati kiadá­sokra 2.2 cent. Vegyes kiadá­sok 8 cent. És honnan jön egy-egy dol­lár, amit Uncle Sam kap? A dollárnak több mint fele, 3 cent az egyéni jövedelmi adóból folyik be. A vállalati jövedelmi adó hozama 28 cent. Forgalmi adók 11 cent. Más bevételi források 8 cent. így oszlanak el az egydol­­lárok. De vájjon mennyi egy­­dollárt fizetünk országos adó­ba? Abból indulva ki, hogy a jövő év újév napján az Egye­sült Államok lakossága eléri a 179 milliót, kiszámították, hogy egy-egy amerikaira —• beleértve a gyermekeket is — 430 dollár esik a 77 billiós adóból. ^ÉPSZAMLALAS í' A szovjet uj népszámlálást készít elő, húsz évi szünet után. A legutóbbi népszámlá­lás, Sztálin alatt, nem azt az eredményt hozta, amelyet vártak, miértis sok vezető hi­vatalnokot megbüntették. Most valószínűleg tanultak ebből a népszámlálók és Krus­­csevnek tetsző számadatokat fognak produkálni. Mint a népszavazások, úgy a nép­­számlálások is hamisak a szovjetben. Elégett egy billió NEW YORK — A tüzbizto­­sitó társaságok országos szö­vetsége jelenti, hogy 1958- ban több mint ezer millió dol­lár értékű vagyon pusztult el tüzesetekben. Ez volt a máso­dik év, amikor a tűzkárok a billión felül emelkedtek. A drágaságnak is szerepe van ebben az értékelésben, mert mindennek magasabb a pót­lási ára. MEDVE A MEDVÉK KÖZT WASHINGTON — Miko­­ján amerikai politikai körútja során ellátogatott az állat­kertbe. A medvéknek mogyo­rót dobott a ketrecbe, t Irta: TÖLGYESY MIHÁLY SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE

Next

/
Thumbnails
Contents