A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-06-12 / 24. szám

A tó PáSZTOk 7. OLDAL — Nem, nem, — ugrott fel a lady. — Csak me­rő szokásból szoktam ide ülni. Hagyja a fűtést. — No még csak az kellene, — gondolta magá­ban Armand. John tekintete a padlóra esett. — Nini, — mondotta, — Mi ez? Ételmaradékot látok. Ki evett itten? — Én, én, — rebegte a lady rettentő zavarban. — Az ebédemet itt költöttem el, miközben a padlóra hullattam valamicskét. Ne törődjék vele John. A szobalány el fogja takarítani. — A lord ki fog kocsizni, — újságolta most John. — Egyedül? — kérdezte a lady. —- Oh nem. Miss Etelkát is magával viszi. — És hova mennek? — Nem tudom, — vonta vállát John. — Hogy van az, hogy maga most semmit sem tud ? — ő lordságával most haragban vagyok, — vá­laszolt John mosolyogva. — Akkor hát azt se tudja, vájjon visszatérnek-e még ma? — Semmit sem tudok. A lady meg volt ijedve. Ha a lord nem tér visz­­sza, akkor ugyan hiába kínlódott Armand a kandal­lóban egész nap. E perctől kezdve roppant izgatott és ingerült volt. A házbeliek el voltak csodálkozva és nem tud­ták elképzelni, miért van ma oly rossz napja? Ily módon szerencsésen elriasztott magától min­denkit, Mikor besötétedett, a lady végre elérkezett­nek látta az időt, hogy fiát kiszabadítsa fogságából. Armand kinyujtota magát. — No hallod anyám, ezért megérdemlek én ma­gam öt fontot. Soha életemben ily nyomorúságos helyzetben még nem voltam. Se ülni, se állni, se íe­­küldi. Tagjaim össze vannak gémberedve, hogy alig bírom kinyújtani. — Már most pusztulnod kell innét fiam. — Még korán van, — felelt Armand. — A szol­gák még össze-vissza futkároznak a folyosókon. Majd ha visszavonulnak, akkor megkísérlem kijutni. Előbb azonban enni akarok valamit. Átkozottul kevés volt az, amit adtál. — Én is keveset kaptam. — De remélem, most többet kapok. — Sőt ellenkezőleg semmit se kaphatsz. Vacsora nálunk nincs, csak egy kis tea szokott lenni. — No ez szép háztartás. Csodálom, hogy a cse­lédség meg sem lóg. — Ne erről beszéljünk, — szólt a lady bosszú­san. — Inkább azon légy, hogy innét valahogy kijuss. — Szerezz hát kulcsot a kertajtóhoz. John itt volt, miért nem kérted el tőle? Vagy ha okos akar­tál volna lenni, miért nem mentél le nappal és vet­ted volna ki a kulcsot? — Az igaz, az jó lett volna. Ej, miért is nem tettem? Neked is most jut eszedbe. De különben se hagyhattalak volna magadra. Ugyan mit gondolsz, ha annak a vén bolond Johnnak eszébe jutott volna valahogy befüttetni a kandallóba. — Brr, — rázkódott meg Armand. — De hagy­juk most ezt. Most már túl vagyunk rajta. Ha már vacsorát nem adhatsz, legalább adj fájdalomdijat a kiállott szenvedésekért.-— Pénzem nincs, — csóválta fejét Viktoria. — Nincs-e? Hát a felfogadott bérenceket mivel fizetted volna ki? így is nem tudom, nem kell-e ne­kik majd kárpótlást adni, ha visszaszivjuk a megbí­zást. Nekem nincs pénzem. — Én pedig nem megyek el pénz nélkül, — je­lentette ki Armand, — amit útiköltségre adtál, az már elfogyott. — Szent Isten, te fiú, — csapta össze kezeit Vik­toria. — Hisz te eszed a pénzt. — Levegőből nem is élhet az ember. Idegen he­lyen úgyszólván még a levegőt is meg kell fizetni. Aztán meg az a két csavargó is a nyakamon volt. Ezeket is előleggel kellett tartani. Ha ilyeneknek va­lami megbízást adnak, az az első, hogy előleget kér­nek. — Mennyit akarsz hát? — Legkevesebb öt fontot. — Az Istenért, koldusbotra juttatsz. — Ugyan ne jajgass, mama. Úgy beszélsz, mint akinek öt garasa sincsen. Pedig én tudom, hogy szép pénzecskét takarítottál össze magadnak. Bolond is volnál, ha nem takarítottál volna. Az ilyen állást ki kell használni, ahogy csak lehet. — Csalódd, Armand. Itt nem lehet csinálni sem­mit. A lord amily gazdag, olyan fukar. Láthatod, hogy még vacsora sincs. —• Azért mégis van pénzed. És én kijelentem ne­ked, hogy pénz nélkül el nem megyek. Én bizony nem hiába kucorogtam tizennégy óra hosszáig atban a komisz kandallóban. Ha nem adsz pénzt, akkor én olyan zajjal megyek el, hogy okvetlenül összeszalad a ház. Ettől megijedt a lady. Pénzt azonban még sem mert neki adni, mert ezzel ellenkezésbe jött önön magával, másrészt elárulta volna, hol tartja a pén­zét. Lehúzta tehát ujjárói egyik gyűrűjét s igy szólt: — Vedd ezt pénz helyett. A boldogabb időkben a lordtól kaptam ajándékba. Mennyire megváltozott azóta minden. Armand zsebébe tette a gyűrűt s igy szólt: — Már most beszéljünk tulajdonképeni dolgunk­ról. John szavaiból kivettem, hogy Etelka is kikocsi­­zott a lorddal. De mi lesz, ha még ma nem térnek haza? — Egyszerűen várni fogunk jobb alkalomra. — Igen ám, csakhogy felbérelt embereim kifogy­nak a béketürésből. ők már dolgozni szeretnének. És ha azt mondanám nekik, hogy várni kell, megint csak előleget kérnének. — Sajnálom fiam, de nem tehetek róla. Ez a beszéd felbosszantotta Armandot. — Ám, ha te ily keveset tőrödül a dologgal, ak­kor én még kevéssé fogom magamat törni érette. Egyszerűen tudtára fogom adni a két csavargónak, hogy többé nincs szükségem rájuk. — Még ne, — szólt élénken a lady. — Hátha jó alkalom kínálkozik? Talán még ma este rajtuk le­hetne ütni. Támadják meg őket az országúton. Hátha igy sikerül a terv? — Hányán vannak ők? — Négyen. — Akkor nem lehet, — jelentette ki Armand. — Három ember nem támadhat meg négyet. — Ugyan ne légy gyerek, Armand. Sokszor két zsivány négy emberrel is elbánik. Rejtelmükből elő­­ugorva, vagy lelövik a kocsist, vagy a lovak zablá­ját megragadva megállásra kényszerítik és revol­verrel kezükben megfélemlítik a kocsiban ülőket. Ti is igy csinálhatjátok. — Meglátom, mit lehet tenni, — felelt Armand. A lady most felnyitotta szobája ajtaját és kifelé ügyelt. A folyosókon csendesség uralkodott. — Most mehetsz, — intett fiának. — Siess. — Isten veled, anyám, — suttogta Armand és kiosont. A folyosón csakugyan nem találkozott senkivel. A lady hallotta, hogy sietve megy le a lépcsőn. Most visszatért a szobába s az ablakon kihajol­va nézte, vájjon kijön-e fia? Behúzva az ablakokat, ismét az ajtóhoz ment hallgatózni. Ámde csendesség uralkodott a házban. Nem tudta elképzelni, mi történt Armanddal? Tán csak nem fülelték le őt? Nyugtalanságtól űzetve, elhagyta lakosztályát és a kijárat felé sietett. Lent az oszlopcsarnokban, közel az ajtóhoz, a félhomályban egy emberi testbe botlott. — Szent Isten, tán csak nem Armand? — gon­dolta magában. De lehajolva, mindjárt az első tekintetre látta, hogy nem Armand, hanem a szolgák egyike. A lady igy is elrémült. Bizonyára lárma lesz a dologból. Ez az ember nyilván feltartóztatta Arman­dot, aki aztán tőrt döfött beléje. Iszonyodva lehajol a szolga fölé — vért azon­ban nem látott, ami némileg megnyugtatta őt. Álla­pota igy nem lehet veszélyes. Bizonyára úgy eshe­tett meg a dolog, hogy fel akarta tartóztatni Arman­dot, aki aztán öklével jól halántékon csapta. Később rátaláltak a szolgára és lármát ütöttek. Midőn a szerencsétlent nagy nehezen eszméletre té­rítették, oda nyilatkozott, hogy egy idegent látott sietve lefutni a lépcsőn. Fel is akarta őt tartóztatni, erre azonban az öklével halántékon ütötte, mégpe­dig oly erővel, hogy eszméletét vesztette. Az egész ház talpon volt. Mindenki szentül meg volt győződve, hogy rablók járnak a kertben és a házban. John mindjárt a lady fiára gondolt. Hátha ez járt itt titokban? Vagy talán az ir liga szemet ve­tett a lordra s merész támadást tervez ellene? — Át kell kutatni a parkot, — adta ki az utasí­tást. Hátha elcsíphetjük a tettest. Lady Balmoral a legnagyobb nyugtalanságban volt. Ha valahogy elcsípnék fiát, akkor ebből a leg­nagyobb kellemetlenség származnék. Armandnak nyilván volt annyi esze, hogy már átmászott a kert külső falán és túl van minden ve­szélyen. A szolgák ezalatt felfegyverkeztek és John ve­zetése alatt látszólag nagy bátorságot mutatva, de belsőleg remegve, lementek a kertbe. A lady ezalatt izgatottan várta az eredményt. Nemsokára visszatértek a szolgák s jelentették ne­ki, hogy nem találtak semmit. John azonban hallgatott, ő már sejtette, hogy alighanem a lady fia járt a kastélyban. Az csinálta ezt a galibát. Többen oda nyilatkoztak, hogy az esetet azon­nal jelenteni kell a rendőrségnek, mások meg be­várni akarták a lord hazatértét, ő majd el fogja ha­tározni, hogy mi történjék. — Legjobb lenne nem is szólni neki, — szólt egy harmadik. — A lord egyáltalán nem szereti a ható­ság beavatkozását, főkép ily jelentéktelen ügyben. — Magának ez jelentéktelen? — kérdezte John. — Hátha agyon verték volna társukat. Én azt mon­dom, a dolgot nem lehet annyiban hagyni. Az esetet be kell jelenteni. Be is küldött egy futárt a városba a rendőrség­hez. Ezalatt a lord kocsija az éj leple alatt visszatért. A kastélytól nem messzire megállittatta a lord a ko­csit és Etelkával együtt kiszállott. A vele volt szolga a kocsissal együtt csodálko­zott és kérdő pillantásokat vetettek egymásra. — Az idő valóban nem alkalmas éjjeli sétára, — jegyezte meg az inas. — Nem értem, mi lehet a céljuk? — szólt a ko­csis. A lord ezalatt a park oldalajtajához ért, mely­nek kulcsa nála volt. — Érdemes-e bemenni Etelka? — kérdezte kí­sérőjétől. — Nem hiszem, hogy ilyen ködös nedves időben valakit itt találjunk. — Miből következteted ezt bácsikám? — Abból kedvesem, mert sehogy sem akarom feltételezni Viktóriáról, hogy csavargókkal és zen­­dülő írekkel érintkezzék. — Azért csak menjünk be a kertbe, — szólt Etel­ka. — Ha már hozzá fogtunk, fejezzük is be. Ezalatt Armand szerencsésen kijutott a kastély­ból s később látta, hogy fáklyások járnak a parkban. — Ezek engem keresnek, — mormogta magá­ban gúnyos mosollyal. — Engem ugyan sokáig ke­reshetnek. De félek, hogy cinkostársaim valamelyi­ke ott lesz. Nagy baj lenne, ha elcsípnék. De csak lesz annyi eszük, hogy a fáklyások láttára szökni fognak. Amint igy gondolkozott, egyszerre csak két ala­kot látott maga előtt elsietni. Megismerte társait. — Hova, hé? — kérdezte halkan. A másik kettő hirtelen feléje fordult. Még csak most látták őt egy fa tövéhez lapulni. Megálltak. — Hát te hol jártál? — kérdezte Jack. — Én bizony igen finom helyen jártam. Anyám kandallójában töltöttem egy egész napot és majd­nem fél éjszakát. A másik kettő önkéntelenül felkacagott. Kér­désünkre Armand elbeszélte a történteket. A csavargók most már értették, hogy miért vár­ták őt hiába s miért fiitytilgettek neki eredményte­lenül. — De nézz oda, — szólt most Jack a kert felé mutatva. — Minek mászkálnak ott fáklyákkal? Ta­lán fáklyásmenetet rendeznek a lord tiszteletére? — Ez a fáklyásmenet az én kedvemért van, — felelt Armand. — Ahogy most kiszöktem a kastély­ból, egy szolga utamat állta s meg akart fogni. Én azonban úgy halántékon ütöttem, hogy rögtön fel­fordult. Most engem keresnek. — De miért a kertben? — Mert még a tegnapi füttyentgetések után azt hiszik, hogy valami ir banda van a kertben. Azt akar­ták most szétugrasztani. A csavargók egymásra néztek. Jó, hogy kijöt­tek a kertből. — De már most mi lesz? — kérdezték. — Azt én magam sem mondhatom meg nek­tek, — felelt Armand. — íme az egész ház népe tal­pon van. Egyet azonban mégis hallottam. Hogy a lord a kisasszonnyal együtt kikocsizott. — Hová? — És ez az, amit nem tudok. — Anyád se tudja. — Az se, mert a lorddal feszült lábon állván, ez 'semmit se mondott neki. — Akkor hát kutyát sem ér az egész, — fakadt ki Kardiff bosszúsan. — Ha az ember csinálni akar valamit, a legelső, hogy mindenre nézve pontosan tájékoztatva legyünk. Ha tudnók, merről jönnek visz­­sza, még ma este megkísérelhetnénk valamit. — Biztosra vehetjük, hogy Cork felől jön, mert máshova nem mehetett. — Akkor hát vigyázzuk meg, hátha csinálhat­nánk még valamit. — Figyelmeztetlek ám bennteket, hogy négyen vagy öten vannak. — Hát olyan nagy baj az? — kérdezte Jack. — Csak tudnám, merről jönnek. Nem nézném én há­nyán vannak, hanem elővenném revolveremet és piff paff, egyszeriben inas és kocsis legurulna a bakról. — így ez nem megy, — mondotta Armand. — Ha a fáklyások visszatérnek a kastélyba és min­den lecsendesedik, anyám bizonyára lejön a parkba. Jó lesz tehát átmászni a kerítésen. — Bizonytalanra én még egyszer át nem má­­szok, — mormogta Jack. — De én se, — tette hozzá Kardiff. — Volta kép neked lenne kötelességed egyedül átmenni s ki­fürkészni mindent. Menj hát magad s ha lesz vala­mi, akkor fütyülhetsz. — Magam nem megyek, — jelentette ki Armand. Erre Jack dühösen rátámadt: (Folytatjuk) SOMOZA Liuis Anastasio Semioisa da Bayle egyike a amíg 'hatalmon levő ispanyol-amerikai diiktá­­torcknak. Nicaragua diktáto­ra 19Q6 'cita, emikor apját, az akkori diktátort, merénylő agyonlőtte. Jóakaratai, népfoa­­ráit diktátor, de mégis dik­tátor és azért edk ellensége van tant és kint. LONG Earn! K. Long, Louisiana, kormányzó'j a, idegöisszeiroppa-' náis, miatt kórháziba került, el­meorvosi felügyelet alatt áll. Apját, aki ugyancsak Louisi­ana kormányzója volt, agyon­lőtték. ALBERT ÉS PAOLA Albert belga trónörökös el­jegyezte Paula Riuffo olasz hercegnőt és azt tervezték, hogy Rómában a pápa előtt fognak megesküdni. Die ez, nem, lehetséges, mert a bel­giumi törvény polgári házas­ságot kötelezően ir elő. ABLE A rhiesas majom, amely 3001 mérföld magasságban ég és föld közt repült, nincs többié. Amikor leopeirálták a, testéről a IbcVe alatt elhelye­zett jeizcdrótckat, az, érzés­telenítés halálát okozta. Ki­sebbik társa, Baker, a mókus majom ép és egészséges. PRO ÉS KONTRA WASHINGTON. — Eisen­hower elnök figyelmeztetése az acélipari munkaadók és munkások faié, 'hogy aiz, örö­kös' bér- és ár-emelések le­rontják a dollár értékét, in­flációt okoznak, nem tetszik azdknclk, akiket illet. Az unió bérmcCiásekeit követel, az ipar áremelésieket helyez kilátás­ba. Jetin L. Lewis azt dör­­miögi, hogy Eisenhower az aoélibárólk szekerét tolja, ami­kor bér és ár befagyasztást ajánl. De még John L. Lewist ife tulkiáitotta most az egyik unió. A iGc mmunicaiaons Workers unió hivatalos lapjában azt vezércikkezi, hogy az, inflációt nem kis részben Eisenhower elnök örökös vakációi ós utaz­gatásai okozzák. A lap felso­rolja az elnök 97 üdíülőkinán­­duiását lelnöksége hab éviéiben, ez év februárjáig. Ezek közt volt 17 golf kirándulás, 5 lá­togatás Humphrey birtokán, 36 kiruccanás' Getitysbuirgba, az elnök farmjára. Az, unió lapjai felvilágosít mindnyá­­junikait arról, amit mi mind­nyájan tudunk, hogy mindezt az utazgatást írni, adófizetőik pénzeljük. ÁMOKFUTÓ FARMER MACON, Mo. — Mike Kor­­dash, egy 70 éves farmer fele­sége halála folytán elvesztet­te idegi egyensúlyát. Két szomszédját egy erdőbe csal­ta, ott agyonlőtte őket, imajd öngyilkos lett. Irta: TOLGYESY MIHÁLY SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE SZEMÉLYI HÍREK Wessely József halálos balesete Wessely József, a New Yor­ki Jótékony Egyesület hét éven át volt buzgó pénztárosa, baleset áldozata lett. A 76 éves, de jóval fiatalabb meg­jelenésű férfi astoriai 33-ik utcai lakása pincéjébe ment,* mivel hosszú ideig nem jött fel, súlyosan beteg felesége kérésére szomszédjának, Nagy Lajosnak, a Jótékony- ' Egyesület diszelnökének a fe­lesége lement a pincébe és ott találta bezúzott fejjel Wesse­­lyt. Már nem volt benne élet. A Jótékony Egyesület az el­hunyt sirjára koszorút kül­dött, külön gyászjelentést adott ki és a temetésen testü­letileg vettek részt.

Next

/
Thumbnails
Contents