A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-17 / 16. szám
á tó pásztor v. OLDáju — Sietnem kell, — vágott szavába hirtelen Ödön. — Ajánlom magam. — Ohó, várjon csak, — tartotta őt vissza a lady. — Még én nem végeztem. Tudja meg, hogy ön nem jár el úgy, amint kellene. Ön nem hii képviselője Lorántffy Elemérnek, ön egyszerűen mellőzi az én jó tanácsaimat . . . — Bocsánat, lady, nekem a lorddal van dolgom, nem pedig kegyeddel. — igen ám, de a lord tévútra van vezetve. A lordban bízni e tekintetben nem lehet. Ezt én mondom önnek s ön mégsem akarja azt tenni, amit én mondok s amit megbízójának az érdeke is kíván. Egyáltalán nincs rendjén, hogy nem azt teszi, ami az adott viszonyok között elkerülhetetlenül szükséges, hanem ehelyett orránál fogva engedi magát vezettetni. Mindkettőjüket Etelka rángatja dróton, mint a bábukat szokás. Erre már dühbe jött Ödön s egyet rázva fejével, elsietett, Lady Balmoral utána nézett egy percig. — Talán most majd mégis tenni fog valamit ez az ember, — mormogta magában. A legközelebbi gyűjtő szekrénybe dobta a levelet s ezt mormogta magában: — Etelka most már mehet Irlandba. Intézkedtem már, hogy megkapja ott, amit megérdemelt. Midőn visszatért a palotába, a lord és Ödön már nagyban tárgyalt. John egy Ízben valami ürügy alatt belépett a szobába s látta, hogy a lord nagyban magyaráz valamit egy papirosról, melyre valami tervrajz-féle volt rajzolva. A lady természetesen rögtön megcsípte őt, — Ugyan miről tárgyalnak? — kérdezte. — Ő lordsága egy tervrajzot magyaráz a báró urnák. — Hát azért jött ide az a hígvelejű Nemeshegyi? — fakadt ki a lady bősztilten. — Mondhatom Lorántffy Elemér, kitűnő megbízottat választottál magadnak. Tervrajzot tanulmányoznak, mintha építészettel foglalkoznának. Fogadd részvétemet, szegény Elemér. Nemeshegyi Ödönt a lord igen szívesen fogadta, mindjárt le is ültette s finom szivarral kínálta. — Jó, hogy eljött, — mondotta. — Tudja-e, hogy hova szándékozom utazni? Irlandba, kedves barátom. Volt ön már ott? Még nem. Milyen kár. Oh az egy igen szép ország. Csupa zöld minden, azért nevezik zöld szigetnek is. Nekem ott egy igen S2jép birtokom van. De az ön szivarja nem ég. Mindjárt segítünk a bajon. Ödön elcsodálkozott. Ugyan mit akar elérni a lord ezzel a hadaró beszéddel? Nyilván nem akarja, hogy szóhoz jussak. — Már ég, igy la, — folytatta a lord. — Tehát ön még nem volt Irlandban. következőleg ottani kas-' télyomat sem ismeri. Pedig mily gyönyörű épület. Igazán érdemes megnézni. Várjon csak kedves barátom, mindjárt megmutatom a tervrajzot. — De igen tisztelt lord, — szólt Ödön, nem azért jöttem. — Várjon, várjon, kedves barátom. Mindjárt áttérünk a dologra. Csak a kastélyom rajzát akarom önnek megmutatni. Érdemes ám még rajzban is megnézni, hát még valóságban. — De bocsánat, lord, én nem azért jöttem. — Mindjárt megleszünk, kedves barátom. Már meg is van a tervrajz. Itt van ni. Ugye szép? Remélem, egyszer meg fog engemet ott látogatni. — Az a körülményektől függ, lord De az én ittlétemnek egészen más célja van. Lord igen jól tudja, hogy-miért jöttem ide. — Ah igen. Ha jól emlékszem, legutóbbi találkozásunk alkalmával vadászatról volt szó . . . Ödön bosszús mozdulatot tett, mert látta, hogy a Törd tücsköt boragat összehord, csakhogy őt látogatásának eredeti céljától elterelje. — Vadászatról mitsem tudok, — mondotta. — De mégis tudok, — tette hozzá hirtelen. — Én voltakép olyan vadászatra jöttem, melyben Miss Etelka képezi az elejtendő vadat. — Gyerekség, — legyintett kezével Parley. — Ugyan mit akar? Etelka úgyszólván hozzáférhetetlen. — De ön ígérte, hogy szükség esetében szembesíteni fogja velem, — mondotta Ödön. — Ez okból állottam el feltett szándékomtól. De ha látom, hogy engem ki akarnak játszani . . . — Ugyan, ugyan, kedves báró, mikép gondolhat önt ilyet. Ki akarná önt kijátszani? Én bizonyára nem. ’ s. — Legyen szives tehát beváltani ígéretét. A lord most úgy tett, mintha emlékezetében kutatna. — Valóban már nem emlékszem, igértem-e valamit, vagy sem. Ugyan kérem, kedves báró, segítsen már rajtam. — Ön arra kötelezte magát, lord, hogy Etelkát rá fogja bírni az igazság bevallására. De úgy látom, erre nézve még nem tett semmit.-r Mit akar hát tudni? — Azt, hogy hol van Elemér ur neje? — Hm. ön valóban azt kívánja tőlem, hogy próféta legyek. — Bocsánat lord, ezt én nem öntől, hanem Etelkától akarom megtudni ... — Hü, az már nagy baj! — kiáltott fel a lord. — Miért éppen Etelkától. Talán jósnőnek tartja őt? — Nem. Lord úgy mondta, hogy lelkére beszél neki s őt ráfogja birni az igazság bevallására. — Ej, ej. Ön tehát még mindig azt hiszi, hogy o tud valamit. Pedig lássa ő semmit sem tud. Ő nekem már megsúgta, ki ebben a dologban a főtettes. Mindjárt meg is mondom, hogy egy bizonyos Dinnyés a fő-főmester ebben a dologban. Tehát őt kell megszorítani. Ödön arca csalódást árult el. — Lord, — mondotta, — vérmes reményekkel jöttem, de azok nélkül távozom. Ön egyáltalán nem váltotta be adott Ígéretét. — Valóban, kedves báró, nem emlékszem, hogy mit ígértem. — Majd én segítségére jövök emlékezetének. Ön azt ígérte, hogy Etelka nekem mindent meg fog mondani, amit Lorántffy Elemér nejéről tudni akarok. — Igazán? Én tehát ezt Ígértem önnek? — kérdezte a lord. — Ha igen, akkor igen természetesen helyt is kell állni. Mindjárt ide is hivatom Etelkát. Ne mondhassa ön, hogy önnel szemben nem vagyok előzékeny. Csengetett és a belépő szolgának meghagyta, hogy hívja ide Miss Etelkát. Néhány perc múlva megérkezett a magyar lányból lett angol Miss. A lord mindjárt beléptekor rávetette tekintetét, mintha mondani akarta volna: ennek a bárgyú embernek mondhatsz, amit akarsz, ő mindent elhisz. ■ Etelka a lordot mély meghajlással, ellenben Ödönt csak könnyű fejbiccentéssel üdvözölte. — Kedves húgom, — kezdte a lord, — a mi Ödön barátunk minden áron látni aka,r téged— Bocsánat, lord, nem éppen csak ezért jöttem. — Tudom, tudom, kedves barátom. De azért csak vallja be, hogy igazam van. Ön látni akarta unokahugomat, azért jött el harmadszor is. $o de sebaj. Bzt én örlrt^fctm Veszem rossz néven. De térjünk a dologra. Etelka lelkem, — fordult unokahugához, — a báró ur tudni akarja, mi történt a kegyed kedves sógornőjével, kit annyira kedvel . . • Ödönhöz fordulva hozzá tette: — Ön csodálkozik? Pedig tessék elhinni, a kisasszony nagyon szereti sógornőjét. — Tapasztaltuk, — jegyezte meg Ödön gúnyosan. — Lehet mondani, úgy szerette, mint a kecske a kést. Etelka erre hirtelen közbe szólt: — Ön merőben téved, Nemeshegyi báró ur. Én nem tettem olyasmit, amiből ellenséges érzületre lehetne következtetni. Ha egyáltalán valaki tett valamit, úgy ez senki más, mint Dinnyés. — Tehát ő vitette el Ilonkát? — Igenis ő. — És hová vitette? — Azt egész pontosan nem mondhatom meg, korábban elejtett szavaiból azonban úgy gyanitom, hogy Ilonkát Erdélyhez közel kell keresni a bihari hegységben ... — Talán rablók között? — Rablók vagy cigányok között. — felelt Etelka. — Mit gondol kisasszony, él-e még Ilonka? — Bizonyára él, akár cigányok, akár rablók tartják őt kezükben, mindegyik busás jutalmat remél, éppen ez okból vigyáznak rá, hogy ne legyen bántódása. És most Isten önnel báró ur. Rögtön el is hagyta a termet. A lord nem is engedett időt Nemeshegyinek a gondolkozásra s mindjárt folytatta: — Kedves barátom, remélem, meg van velem elégedve. ígéretemet beváltottam. Most már tudja, hol kell keresni Ilonkát. Ön most már el fog állani ama szándékától, hogy Etelkát a bíróság kezébe szolgáltassa. — E szándékomtól nem állok el végkép, hanem csak felfüggesztem, lord. — Nagyon jó, — gondolta magában a lord. — Függni fog ez a szándék ezután is. Fennhangon hozzátette: — Kedves báró, örvendek, hogy észre tért. Ön valóban igen okos és méltányos férfi, önnél derekabb és igazságosabb meghatalmazottat Elemér barátunk keresve se találhatott volna. Belátja továbbá azt is, hogy szép szóval többre megy az ember, mint erőszakoskodással. Ha haza viteti Etelkát, otthon bizonyára semmit sem bírtak volna kivenni belőle, csak nagy botrány lett volna a dologból, semmi más. így azonban mindent tud. — Mindent éppen nem, — jegyezte meg Ödön. — Hja barátom, arról nem tehetünk. Mindent | Etelka sem tud. De legalább nyomra vezette önöket s ez is már valami. És most én akarok valamit öntől kérdezni kedves barátom. Nincs-e kifogása ellene, ha én Etelkát Irlandba viszem? Miután fivérével teljes meghasonlásba jutott, ennélfogva nem engedem, hogy még egyszer visszatérjen Magyarországba. Sokkal jobb lesz neki itt. Irlandi kastélyaim egyikében fog lakni. Ödön arca kedvetlenséget árult el. — Tudom már, mit gondol, — mondotta a hold. — Ön azt hiszi, hogy Etelkát el akarom vonni. Oh nem, kedves báró. Ez által korántsem lesz elvonva. Amikor- ön akarja, mindig érintkezhetik vele. Csak szóljon nekem. Ámbár nem hiszem, hogy ennek szüksége valamikor elő fog állani. — Nem lehet tudni, — jegyezte meg erre Ödön. — írni fogok Elemérnek, tőle függ további magatartásom ebben az ügyben. — Lássa barátom, azt én feleslegesnek tartom. — vette ellen a lord mosolyogva. — Ön vagy meghatalmazott, akiben Elemér bízik s akkor önállóan kell eljárnia, vagy semmit sem mer tenni Elemér előleges engedélyének kikérése nélkül, de akkor ön nem meghatalmazott. Egyébiránt én csak annyit mondok önnek, menjen nyugodtan haza. Ha később még valami felvilágositásra lesz szüksége, írjon csak nekem. Tőlem mindig megkaphatja. A lordnak nyilván az volt a célja, hogy Ödönt eltávolítsa innét. Ez azonban ösztönszerüleg érezte, hogy a lordnak valami hátsó gondolata van s nem tudta magát erre rászánni. — Ezt most még nem tehetem, lord. — mondotta. — Be kell várnom Elemérnek további utasításait. — Tehát még maradni akar? — Feltétlenül lord. — így is jó, — felelt a lord mosolyogva. — Lássa, én olyan ember vagyok, aki mindenbe belenyugszom és mindennel meg tudok barátkozni, csak egygyel nem, a hamissággal. Csak sajnálom önt, hogy övéitől oly sokáig távol van s nélkülözi a családi kör melegét. De tudja mit? Ön esetleg az én palotámban is lakhatna. Nagyon szívesen átengedek önnek egy több szobából álló lakosztályt — igy legalább a megszokott kényelmet nem kell nélkülöznie. — Oh nagyon köszönöm, lord, — felelt Ödön ennyi jóság által egész elérzékenyülve. — Szives ajánlatát, bármily értékesnek tartom is, ezúttal nem fogadhatom el. — Tudom, tudom, — intett kezével a lord jóságosán. — Nem teheti, mert attól tart, hogy Elemér gondoh^PiÄUfti Valamit. Persze, persze van is valami,, a dologban. Egyébiránt tegyen legjobb belátása szerint. Remélem azonban, ha még egyszer eljön Londonba, nálam fog lakni, egészen az én vendégem lesz s vadászni fogunk birtokaimon. Nagyszerű ám a vadállomány. Igen sajnálom, hogy önnek már most nem mutathatom be vadászterületemet. Ön szeret vadászni? — Oh nagyon. Ez fegkedveltebb foglalkozásom. — Nekem is. Mily kár, hogy együtt nem vadászhatunk. De talán mégis lehetséges lenne? Ugyan kedves báró, tegye magát túl bizoynos tekinteteken. — Nem, nem, lord, most nem tehetem. — Akkor hát legalább azt Ígérje meg kedves báró, hogy legközelebb még egyszer kijön Angliába s akkor egy pár hétig kizárólag az én vendégem lesz. — Ezt szívesen megígérem, — mondotta a báró. Titkon azonban gondolta magában, hogy jó lesz ám az útiköltséget is mindjárt elküldeni. A lord mindezzel meg volt elégedve s igy szólt: — Nagyon örvendek kedves barátom, hogy az ügyet barátságosan rendeztük. Mindketten ki vagyunk elégítve. Ön megtudta, amit akart, én meg örülök, hogy el lett kerülve a botrány. Kezét nyújtotta a bárónak s melegen megrázta. Ödön nem volt ugyan egészen megelégedve eljárásának eredményével, de a lord rendkívüli előzékenysége és szeretetreméltósága által teljesen le volt fegyverezve. — A viszontlátásra kedves barátom, — szólt a lord. — Remélem, még látni fogjuk egymást. Ödön is melegesen megszorította a neki nyújtott jobbot. — Lordságod mindjárt el fog utazni? — kérdezte. — Magam talán nem mindjárt, — felelt Parley. — Etelkát-azonban elküldöm . . . mert mit szólna a világ? Utoljára még gondolnának valamit az emberek. Etelka most is fog utazni s én néhány nap múlva meglátogatom őt uj hazájában. — Ez a báró nagyon bárgyú egy ember, — gondolta magában. Ödön pedig ezt gondolta: — Ez a lord egy szeretetreméltó és kifogástalan gavallér. De azért mégis túl járok az eszén. Egyébiránt, hogy melyikünk vívott ki több előnyt, és melyik járt túl a másiknak az eszén, azt az olvasó már az eddigiekből is láthatta. (Folytatjuk) MOSZKVA. — A szibériai Burját Köztársaság egyik barlangjában befalazva értékes könyvtárra bukj kantak. A cári rezsim alatt üldözték az óhitüek egyházát és az egyház tagjai könyvtárukat ide rejtették el. A hét legjobb vicce A moszkvai főrabbira az egyik állami hivatal ráparancsolt, hogy az orosz zsidóság kitűnő helyzetéről egy külföldnek szánt beszámolót Írjon. A rabbinus minden jóval eldicsekedett a beszámolóban, csak a végén ennyit tett hozzá: “Megvan nekünk mindenünk, legfeljebb egy kis cukor hiányzik és a világítás sem mindig kielégítő.” Mikor egy hive, megkérdezte a rabbit, miért éppen cukor és világítás hiányára panaszkodott, a rabbi igy felelt: “Hogyan adhattam másként tudtukra, hogy életünk keserű és sötét?” OKLAHOMA! Oklahoma állam olajmilliomosairól hires és arról is, hogy ott alkoholtilalom van és az emberek többet isznak, mint a többi 49 államban, ahol szabad az ital. Mert tudni illik, hogy az emberek szeretik azt, ami szigorúan tilos: a tiltott almát és a bootleg whiskyt. Csekély 51 esztendő kellett az állam népének ahhoz, hogy rájöjjön erre a “rettentő igazságra.” Soká késett, végül most megérett ez az első emberpártól örökölt, de suba alá rejtett igazság. A múlt heti választások és szavazások során Oklahoma népe nagy többséggel elvetette a prohiviciót. Most már csak egy állam van, ahol az ital tilos és jó üzlet a bottleggereknek: Mississippi. Halálos ítélet tatán— szabadság HAVANA. — A kubai hadbíróság halálra Ítélte Alan Robert Nye amerikai kalandort, aki állítólag vállalkozott rá, hogy százezer dollárért megöli Fidel Castrot. A nagy kávéültetvényesek kínálták a pénzt, hogy megmeneküljenek a földosztástól. Nye “önkéntesként” jelentkezett Castro hadseregébe, de még -idejében leleplezték, hogy mire készül. A halálos Ítélet kihirdetése után 12 órával a minden izében remegő Nyevel közölték, hogy szabadon engedik, ha azonnal elhagyja Kubát és oda soha többé nem tér vissza. Nye repülőgépen sietett vissza Amerikába, ahonnan Batista hívei hozták át annak idején Havanába. JÖNNE! Ä MARSLAKÓK! BARI, Qlaszország — Pánik tört ki a városban, amikor a magasságból lepottyant egy súlyos dróttekercs. Az emberek rémülten kiáltoztak: “Jönnek a Marslakók, bombázzák a földet!” Az a tekercs nem bomba volt, hanem 5000 láb acéldrót és nem a Mars bolygóról esett le, hanem egy repülőgépből. VÉGÁLLOMÁS MONZA, Olaszország — Frederico Villa 45 éves autóbuszvezető húsz éven át szállította az elmebetegeket a városi gyógyintézetbe. Most őt elmebetegnek nyilvánították és mást állítottak az autóbusz kormánykereke mellé, ő mint utas bent foglalt helyet. , Irta: TÖLGYEST MIHÁLY SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE