A Jó Pásztor, 1958. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-11 / 28. szám
2-IR OLDAL A JÖ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította NEM FOROG A DOROZSMAI SZÉLMALOM Irta: MIKLÓS JENŐ Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre__________________$6.00 fél évre__________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year________________$6.00 Half Year________________$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. AZ IDEGENNYELVÜ ÚJSÁGOK Jack Redding könyvet irt a nemzetiségi csoportok társadalmi és politikai szerepéről az amerikai közéletben. Bár a köny v, amelynek “Jpide the Demccratic Party” a cinné, csak az egyik ablakból néz ki a nép tömeged felé, mégis értékes tanulságokat tartalmaz. A legfőbb tanulság az, hogy Amerikában igenis van, akárhogyan tagadják is, nemzetiségi szavazat. Ez azt jelenti, bogy oly kérdésekben, amelyek a nemzetiségi csoportokat közelebbről érintik, mint a nemzet egészét, az óhazája sorsa iránt aggódó amerikai polgár nemcsak az amerikai érdeket latolgatja, hanem csoportjának külön érdekét is. Persze a gyakorlatban az általános és a csoport érdek közt nincsen külömbség, csak a hangsúlyozása különböző. Például amikor a szovjet rabságban levő országok sorsáról van szó, az amerikai nemzeti érdek azonos a magyar, lengyel, stb. csoport érdekkel. A nemzetiségi csoportoknak ez a politikai helyezettsége a figyelmet az idegennyelvü rajtóra tereli. Mert ez az a sajtó, amely a nemzetiségi csoportot legnagyobb imértéikben befolyásolni tudja. Az idegcinnyelvü újságok hasznos, sőt csaknem nélkülözhetetlen szolgálatot végeznek, nemcsak azzal, hogy a világ folyásáról informálják az angol nyelvet nem eléggé értő újonnan jöttéikét és elsőgenerációsokat, hanem azzal is, hogy bővebb és alaposabb információt ad az eket mindeneikfelett érdeklő kérdésekről és eseményekről. Ami kis !hir 'egy nagy angolnyelvü lapban, az — hátterének alapos megfestése mellett — a nap vagy a hét fő hire a miagyar vagy más idegennyelvü újságban. Az események háttere -— ez az, amit ismerni kell, hogy a napi eseményt kellőképpen megérteni és magyarázni tudjuk és ebben az idegennyelvü sajtó sokszor túlszárnyalja a legnagyobb lapokat is. Nem csoda, hiszen családi körülményekkel jókban ismerősök a család tagjai. Egy példával igazoljuk ezt. Az egyik nagy new yoiki lapban olvastuk, Ordasa Lajos magyarországi lutheránus püspök eltávolításával kapcsolatban, hogy Ordaes korábban két évet töltött a “matyos rebel” rezeimben. A new yorki lap1 olvasója nem' tudhatja — mint ahogy aki irta, az sem tudja — hogy miféle rezsim volt az a imatyos rebel rezsim. De a magyar lap írója és olvasója felismeri a ködháló mögött Rákosi Mátyás nevét. Az amerikai magyar ujságiró öck példát hozhatna fel annak az állításnak alátámasztására, hogy szülőhazájának problémáiról teljes információt csakis a magyar újságból meríthet. BAJKEVERŐ HIÁNYCIKKEK Pesten cs Moszkvában, Szófiában ur Kelet-Berliniben az üzletiek kirakatai tele vannak hiánycikkekkel, Ezt a iszet, melyet Marx nem ismert, a szovjet rendszer szülte. Hiánycikk oly szükségleti cikk, ami nincs. A kirakatban látni lehet, hogyan néz ki, de bent az üzletiben nem kapható. A hiánycikk sok elmés, epés, dühödt kifakadásra vezetett mindenütt a népidemokratikus paradicsomokban, négy szemközti beszélgetések során, a Krokodil, Ludas Matyi és más vicclapok hasábjain. Igen kedves, példának okáért, ez a “Hiánycikk” cirnü versike, egy Radó Lili nevű szende háztartásbeli elvtársnő elégiája, vagyis bánatos költeménye, amelyet a pesti Ludas Matyiban találunk: Bölcs királyunk volt Könyves Kálmán, — igy tartja számon a haza. De én újabban azt gyanítom, mégsem mindig volt igaza! Fényes szalonokban, zongora hangjai mellett, kicsiny házikókban a zöld rácsos ablakok mögött, muskátli bokrok közelében, a szabad természet ölén az aratók között egyformán felhangzik e nótának kesergő hangja: “Nem fuj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom . . Elhallgatom méla akkordjait a szivemben s emlékemben felujul e nótának eredete s a dorozsmai szélmalomf nak legendája. Régen történt. Abban a jó világban, midőn az emberek éltek csendes egyhangúságban, de sorsukkal megelégedve; akkor, midőn még forgott a dorozsmai szélmalom s messze vidékről jöttek a búzával, kukoricával megrakott szekerek s volt mit dolgoznia a kicsiny ' szélmalomnak reggeltől estvélig s estvétől reggelig-Volt a kis malomban egy szép molnárlegény, akit a legenda csakis a “Szép Jóska” néven említ s kiről nem tudta senki, hogyan, mikép került oda s nem kérdezte senki, egyszer csak ott termett s ott is maradt sokáig. Igazán szép fiú volt, nyalka kis fekete bajusza alól olyan hamiskásan, csalfán mosolygott, hogy megbabonázta a jámbor, malomba járó fehérszemélyek szivét s fekete két szeme mint az éjszaka olyan volt. És milyen észbontóan tudott nézni azokkal! Délceg termete is hozzájárult ahhoz, hogy bomoljék utána a női nem kicsinyjenagyja, a környéken nem is hivták másképen őt, mint a Szép Jóska néven s midőn csendes nyári estéken énekelni kezdett, gyönyörű hangja messze hangzott az éj csendjében. A Izéi fel-felkapta a hangokat s vitte messze-messze. Ilyenkor a kis faluban nagyot dobbant sok szép leánynak, fiatal asszonynak a szive s egymásután nyíltak ki a kis muskátlis ablakok s itt is, ott is fel-felbukkant egyegy szép leányfej. Holdvilágos, gyönyörű szép estéken sokszor éjfélig is hallatszott az andalító dal, melynek oly bánatos, sokat mondó akkordjai egy szerelmes szívnek keserűségéről daloltak. Volt a kis faluban egy szép' leány, a falu gyöngye. Ő is szokott olykor a kis szélmalomba járni, a kis Szabó Kata. Midőn meglátta őt a Szép Jóska, gyönyörű két fekete szeme tüstént lángralobbant s azóta már volt, hogy kinek énekeljen szomorú estéken s kiért öntse dalba szivének keservét. Ámlde Szabó Katónak kőszive volt, nem tudta azt felmelegiteni két szem pillan-A Jó Pásztor Verses Krónikája «1RATÖS HŐSI ÉNEK Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ A CSÚCS-TALÁLKOZÓT ujrázzák Moszkvában s tovább él a magyar vörös rabigában. Meddig tart a rabság, meddig tart a szégyen, Mo.zkva vörös járma meddig lesz a népen? Sirjukban forognak néoünk ősapái: vörös kényuraknak lettünk rabszolgái. Ezer éves nemzet, ezer éves ország, szabadságát mégis gazul elkobozták. Rájuk borul Moszkva gyilkos véres árnya, Egész Magyarország nagy vörös kaszárnya. ' Csúcs-konferencia . . . Jaj, de meddig várunk? Kancsuka szijjazza véresre a hátunk. RABSÁGBAN A NEMZET, rabságban az egyház: egész Magyarország vérző vörös fegyház. Tart a hosszú rabság évről újabb évre ji elszikikad lassanként Bendeguznak vére. Senyvednek munkások, tudósok, művészek s szerte hull lassanként a szent ősi fészek. Csörög a muszkalánc éjjel-nappal egyre, hullámzik a rabság síkról fel a hegyre. Akik szólni mernek, halálba indulnak, előre lendülnek és a sírba hullnak. De a lelkek azért mégis lázban égnek s gyakran piroslanak színein az égnek. HALLJÁTOK-E NÉPEK, feleltek-e nekünk: ha rabszolgák vagyunk, mit ér az életűik? Tekintsetek reánk boldog szabad népik, a magyar életek mind rabságban élnek Felétek sóhajtunk, égbe száll az imánk: szabad, boldog népek, ki vigyázz mad miránk? Ki ad családunknak otthont és kenyeret? A rabszolga tartók — ez rá a felelet. Koporsók fedelén fekete kaláris, talpra rab-magyarok, ha golyó talál is, Fogadjátok meg a népek Istenének, szabad hazát hagytok az uj nemzedékiek! Tán mégis vannak boszorkányok!? Mert már ok arra nem lehet, hogy Budapesten városszerte ne kapjunk egy seprünyelet! Ez, a csipkelődés, a iiiányáremnek szebbik, 'hogy ne mondjuk: napos oldala. De van annak csúnyább, úgy is mondhatjuk: tragikus oldala. Ugyanis a hiánycikk létezése (vagy ne mondjuk inkább: nem-létezése ?) megbillenti az ember lelki egyensúlyát, (bűnbe szédít férfiakat is, nőket is, A budapesti lapokban 'mindennap ihirek és cikkek, rendőrségi éö bírósági tudesitások jelennek meg a magyarországi ipari tolvajlási epidémiáról. Az egész világ sajtóját pedig bejárta két év előtt az a hír, hogy Nira Ponomareva orosz diszkoszvető bajnoknő Londonbin, -ahol a szovjet atlétikai hőseivel együtt vendégszerepeit, egy üzletben öt olcsó kalapot lopott; most psdig a világkiállitásra Brüsszelbe küldött Olga Pepísinszkája prímaballerinát rajtaesipíék, lámint egy nagy üzletből lopott holmikkal, két pár kesztyűvel, egy napernyővel és manzsettaigombokkal próbált kiosonmi. Sportbajnoknő és prímaballerina — mi csábította őket a lopásra? Kétségtelenül: az olthatatlan női vágy szép dolgok után, amelyek £ szovjet paradicsomban elérhetetlenek, csak a hiánycikkekkel telirakott kirakatokban láthatók. tása s a Szép Jóskának gyönyörű két fekete szeme hiába volt olyan mint az éjszaka s hiába volt gyönyörű hangja, itt már kárbaveszett minden s méghozzá egy nagy űr is tátongott -közöttük: a rangbeli különbség egy szegény tmolnárlegény s a hatökrös felfuvalkodott gazda lánya között. így történt meg, hogy aki után minden leány bolondult a kis faluban, nem nézett rá az, akit igazán szeretett s kinek egyetlen egy mosolygása boldoggá tette volna. A Szabó Kata kőszive volt az ő veszte, nem találta helyet sehol a Szép Jóska, nem igen törődött a malommal s már az asszonyok s leányok, akik ide járták, kezdtek lassan-lassan elmaradozni, hiszen sértette őket a hiúság, merthogy a Szép Jóska csak a falu gyöngyéért epedett s rájuk már ügyet sem vetett, pedig hányán vették volna szívesen tőle egyetlen meleg pillantását is. A dorozsmai szélmalom kereke már nem forgott folytonosan. Egyszer egy csendes este, midőn nem volt már örleni valója a Szép Jóskának, lassan a sötét éjben elindult a falu felé, ment, valami ugy vonzotta, úgy súgta, 'hogy menjen, el volt keseredve, szive tele keserűséggel, lopva -húzódott a Szabó Katóék háza mellett az ablakok alatt el, de nem tudta megállani, hogy be ne pillantson a kis ablakon-Benn a kis szobában világosság volt, ott ült a falu gyöngye, az ő boldogsága más legénynek az ölében más legénynek a fülébe súgta, hogy szeretlek. Lelke felháborodott, hatalmas izmai megfeszültek karján s megfenyegette a vetélytársát s bekiáltott a csendes éjszakába: “Mäjd megkeserülöd ezt te nemsokára!” — fehér ingujja o’y rémesen lobogott a sötétben. Irtózatos hangja megreszkettette -a kis ablakokat, aztán elment onnan, ne is lássa többet őket, de szilaj vére nem tudott lecsillapodni, lelkének nyugalma meg volt zavarva egészen,, közben betért a közeli csárdába s gondolta, hogy borral fogja buját öblögetni s azt a csalfát talán el tudja feledni. A kis falusi csárdában voltak magánemberek s volt még három szál cigány is, akik mindjárt hozzámentek s hízelegve rápenditettek a Szép Jóska kedves nótájára. Akkor már a korcsmárosné is hozott a lsgj óbbik borából s mulatóit a Szép Jóska. Gyönyörű hangját kisérte a cigány is, amint -énekelte: “Zokog a húr, sir bennem a lélek . . . Isten bizony, csoda, hegy még élek”. Elkeseredés szól minden betűjéből, minden szavából e nótának. Egyszer csak nyilik az ajtó s belép rajta a vetélytárs. Rögtön megismeri őt Szép Jóska s feláll, lelke keserűsége megbontja józan eszét s oda kiált feléje: “Szervusz pajtás! Szép Jóska a nevem, hallottad-e hirem? Megáll amaiz, tudta, hogy most ütött életének utolsó órája, tudta ő, hogy milyen szerelmes a Szép Jóska a Szabó Katóba. “Szép Jóska, te volnál az ugye?” Erre az kirántja kezét subája alól s benne görcsösen szorongatja a kétcsövű pisztolyt: “Meghalsz kutya!” kiáltja s két durranás reszketted meg a levegőt s a vetélytárs, Fekete Gyurka holtan rogyott a csárda padlójára. Ekkor kapott fejéhez Szép Jóska. Istenem, mit tettem?! AZ ÁLOMFELESEG A világháborút követő időkben nagyon gyakran előfordult, hogy egyes emberek egyik óráról a másikra teljesen elvesztették emlékezőtehetségüket. Egy ilyen újabb esetről számol be az adelaidei Star, amely napokon keresztül tartotta izgalomban az ausztráliai város lakosságát. Az egyik hajózási társaság raktárházában lakik Mary Malwett özvegyasszony, akinek férje nemrég autószerencsétlenség áldozata lett. A cég megengedte, hogy a csinos, 30 éves özvegyasszony továbbra is a lakásban maradjon, annál is inkább, mert két kisgyermekének neveltetéséről kellett gondoskodnia. Egy este az özvegy és két gyermeke vacsoránál ült, mikor felnyílt az ajtó és egy dultarcu férfi lépett be a lakásba. Mielőtt a meglepett asszony bármit is tehetett volna, az idegen az asztalhoz ült, levetette cipőit, teljes kényelembe helyezkedett, majd egy csomó bankjegyet tett az asztalra és enni kért. Amikor az asszony rémületében ülve maradt, az idegen haragosan az asztalra csapott: — Hol a vacsora? — kiáltotta .— Egész nap értetek dolgozom és ti annyira nem méltattok, hogy enni adjatok? Majd, amikor megkapta a vacsorát, kedélyesen elbeszélgetett, később elaludt a karosszékben. A boldogtalan asszony még mukkanni sem mert és a lakást sem merte elhagyni az idegen miatt, aki később levetkőzött és ágyba bujt. Reggel a világ legtermészetesebb hangján odaszólt az asszonynak, hogy délre hazajön, aztán elhagyta a lakást. Az özvegy — itt kezdődnek az érdekességek — senkinek sem szólt az esetről. Az idegen pedig délben pontosan beállított, megmosta kezét, megebédelt és ebéd után eljátszogatott a gyermekekkel. Igen megelégedettnek látszott. De amikor az asszony felé közeledett, az magyarázatot kért tőle. Természetesen nagyon elcsodálkozott és szavaiból azt lehetett kivenni, hogy az asszonyt feleségének tartja. Ez már mégis több volt a soknál. Mihelyt a férfi ismét elment, Mrs. Malwett a rendőrségre ment és elmondta a különös esetet. A hatóságok aztán hamarosan kinyomozták, hogy mi van a különös ügy hátterében. Az idegen, aki hét napra megszállta az özvegy lakását, egy Tom Slim nevű nyomdásszal azonos. Két nappal az eset előtt Síimet felkereste a nyomdában izgága, összeférhetetlen természetű felesége és pénzt kért. A házastársak összevesztek, mire az asszony egy vasruddal iejbekplintotta a férjét. Az asszonyt letartóztatták, a férj pedig kórházba került; onnan látszólagos gyógyulása után egyenese? az özvegyhez ment. Síim teljesen elvesztette emlékezőtehetségét és nem tudja a két nőt egymástól megkülönböztetni. * * Lefogták, megkötözték $ úgy vitték a községházára. Szép Jóskát húsz évi börtönre Ítélték, amit le is ült a szegedi börtönben. Ezután már többet nem járt senki a dorozsmai szélmalomba. S igy nem forog már a dorozsmai szélmalom. * Évek hosszú sora telt el . . . Dorozsma községben is megváltozott minden az évtizedek alatt. Egyszer csak egy vasárnap délelőtt, midőn a kis harang csengő szava imára hívja a hívőket s az emberek lassú sorban igyekeznek a templomiba, egy idegen vándor vetődik a faluba. Ruhája leró ngy ósdivá, szemei beesve, arról tanúskodtak, hogy hosszú utói jöhet s ki lehet éhezve. Bemegy ő is a templomba s leül az utolsó padba. Minden szem rajta függ s kíváncsian találgatják. Ki lehet? Vége már a prédikációnak, lassan vonul ki a hivők serege a kicsiny templomból. O leghátul marad s a körülötte levőknek meséli, hogy hosszú útról jön, de nem idegen, mivel busz évvel ezelőtt már járt itten, de azóta nagyon megváltozott minden. A szeme könnytől ázik, midőn ezeket mondja. Lassan kiballag a temet.ő-_ xbe. Az utón, ráismer a régi kis korcsmára, melyben történt az eset, mely őt busz évig a börtön mélyére zárta. A temetőben régi és uj sírkeresztek vannak. Könnyben uszp szeme mepillant az egyik sírnál egy fekete ruhás, bánatos asszonyt, amint friss virágot ültett a ségi sirdamíbra s könnyeivel öntözi azt. Amint közel ér a sirdom'bhoz s megpillantja a keresztet, melyre ez van Írva: “Itten nyugszik Fekete Gyurka, akit megölt a Szép Jóska”. Lassan térdreborul s elkezd keservesen zokogni. Az asszony csak nézi-nézi könnyein keresztül a jövevényt, s alig ismeri meg a 20 év óta nem látott Szép Jóskát. Hiszen nem csoda, az élet s a börtön mély barázdákat szántott homlokára s a mostani ember csak egy szánalmas összetört alak a régi, emlékébe idézett Szép Jóskához képest. Amint nézi, egyszer csak dia megy s kezét nyújtja a friss virágot ültet a régi sirlu gyöngye volt és az ő első és egyetlen szerelme. VIGASZTALÓ A régi Vigszinház egyik érdemes tagját temették. Kivonult a szinház egész művészgárdája, hogy az elhunyt kollégától utolsó búcsút vegyen. Lezajlik a gyászszertartás, elhangzanak: a megható búcsúztatók, amelyek az elhunyt kolléga érdemeit méltatták. A színészek meighatottan állják körül a sirt, azután lassan elszélednek, ki-ki megy haza, hiszen estére játszani kdil, az élet tovább folyik. Vendrey, aki Hegedűs Gyulával együtt utolsónak távozik, bánatosan mutat a sírokra és búslakodva jegyzi meg: — LátCi, Gyulám, bizony, mi is idekerülünk nemsokára, ha Isten éltet bennünket. Pártolja hirdetőinket!
