A Jó Pásztor, 1958. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-12 / 37. szám
a jó pásztor 7-IK OLDAL , SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYESI MIHÁLY Lajos csaknem beleháborodott. Egész éjjel ez a rettentő probléma lebegett előtte, izgatva Képzeletét és fárasztva anélkül is elcsigázott lelkiét. Másnap általánosan feltűnt halványsága. Jucinak csaknem megszakadt a szive, de nem szólt semímit. A szegény fiatal asszony magába temette fájdalmát és elrejtette könnyeit a világ előtt. Az öreg Szitás Gergely ismét egy kis mosást szeretett volna rendezni. Lajos azonban mindig ügyesen ikitudott ez elől térni. Egész nap dolgot keresett magának, alig szólt valakihez, s ha kérdezték, kitérő válaszokat adott. Legjobban szeretett magában lenni és ilyenkor mindig az öreg koldusnő rejtélyes szavaival foglalkozott. A boldogtalan ember már anynyira meg volt zavarodva, hogy félni lehetett, hogy megbolondul. így tartott ez egyikét napig. Az öreg Szitás végre megsokalta a dolgot s előkapta fiát. — Lajos, — mondotta —, már nem állhatom szó nélkül, amit te művelsz! — Hát hiszen nem csinálok én semmit se, édes apám. — Ép ez a baj! Se én, se a feleséged, már nem létezünk read nézve! Mi dolog ez? Min tudsz te egész nap gondolkozni? Mi fölött tépelcdöl éjjel és nappal? Lajos hallgatott. — És most hallgass ide, fiam, — folytatta az öreg. — Nem illik, hogy a feleségedet úgy elhanyagoljad. Nem látod, mennyire fái neki hidegséged? Nem veszed észre kisirt szemeit? Nem látod, hogyan fonnyad és hervad napról-napra miattad? — Jól van, apám, — mondotta erre Lajos. — Majd rajta leszek, hogy vidámabb legyek! A jó emberben meg volt a jó szándék, de akarata már nem volt oly erős, hogy azt meg isi valósíthatta volna. Másnap azonban olyasmi történt, ami összes jó szándékait mind halomra döntötte. A kastélyból ugyanis lejött Karika János szolga cifra libériájában, Szitás Lajost keresve. ' Mondani se kell, hogy mindjárt egész sereg kiváncsi verődött össze a ház előtt, azon tanakodva, hogy ugyan minek jött le az a szarka. így neveztél őt hcszu lcibernyegje miatt. Az öreg Szitás összeráncolta a homlokát és boszszusan mormogott magában valamit. Lajos gyanította, hogy ő t keresi és elébe ment. — Levelet hoztam, — mondotta Karika JánG.s. — Nekem? — kérdezte Lajos. — Neked, neked, — felelte Karika János. — Csak olvasd el! A választ majd magad viszed fel! Lajos elolvasta a levelet, de mire felpillantott, a olga már eltávozott. — Azt írják, hogy még ma menjek fel a kastélyba, — mormogta magában. Ugyan minek? Az öreg ott termett. — Micsoda levél az, Lajos? *— kérdezte. — A kastélyból küldik s azt Írják benne, hogy menjek fel, ha lehet még ma. — Hát még mit r.em akarnak? — fakadt ki az öreg. — Rendelkezni akarnak veled, mintha cselédjük lennél! Csak azért se fogsz felmenni. — Miért ne? —kérdezte Lajos. — Azért, mert akiinek beszélni valója van, az* jöjjön ide, — pattogott az öreg. — Non vagy te jobbágyuk, hegy egyszerűen csak felrendeljenek. — De édes apám, Elemér ur beteg, tehát nem jöhet, ennélfogva nekem kell felmennem hozzá! Nem látcm át, — vetette ellen az öreg. — Mi közöd hozzá s mi köze neki hozzánk? Ártani nem árthat ő már neked. — De szomszédok vagyunk, apám! A jó szomszédság kedvéért pedig áldozatot kell hozni. És ha szivességet tehetünk, miért ne tennők? — Semmi szívesség! — kiáltotta az öreg. — Gondolj eszik vissza a múltra! Hogyan bántak ők velünk ! — Erről Elemér nem tehet. Anyja csinálta az egészet, ennélfogva nem illenék, ha betegségéiben nem lennék segítségére, amiben lehetek! Én föltettem magamban, hegy felmegyek. — Akaratom ellenére? — kérdezte az öreg élesen, — Ugyan, édes apám, ne állitsa élére a dolgot. Ne fújja fel ezt a csekélységet. Egy boldogtalan beteg beszélni akar velem, nem égbekiáltó lenne-e, ha visszautasitanám? . Az öreg Szitás nagyot toppantott. — De én nem tűröm! — kiáltotta. Erre már Lajos is haragra lobbant. — Már pedig csak azért is megyek! — kiáltotta. MÉG MIM NÁCI RÉMTETTEK ULM, Nyugat-Németország — Az ulmi törvényszék a Gestapo és az SS tiz egykori tagjának bünperét tárgyalja, akik ötezer litvániai zsidó meggyilkolásáért felelnek. Az egyik tanú elmondotta, hogy a zsidók elgázositásának gondolata Heinrick Himlernek az SS és a Gestapo parancsnokának agyában született meg — “emberiességből”. Erich von Evc'hzelevsky tanú, volt SS-generális elmondotta, hogy Himler jelen volt a minszki zsidóknak és kommunistáknak sortüz utján történt tömeges kivégzésénél. “Annak ellenére — vallotta a volt SS-tiszt,— hogy a sor tüzeket példás pontossággal adták le, Mimiért megrendítette a borzalmas látvány és a kivégzés után kijelentette, hogy “a sortüz nem a megfelelő eszköz, emberségesebb módot kell keresnünk a tömegkivégzésre.” Ennek a kijelentésnek a nyomán készítették el német technikusok a gázkamrák tervét. Megrázó vallomást tett Wilhelm Gericke, aki mint “Menekültügyi komiszár” működött Litvániában a náci megszállás idején. Gericke a vád tanújaként szerepel, s bár a törvényszék figyelmeztette, hogy nem köteles önmaga ellen vallani, kijelentette, hogy*el akarja mondani a teljes igazságot. ZOKOG A TÖMEGGYILK'08 A náci komiszár sirva vallotta, hogy 1941-ben résztvett hatvan zsidó asszony és gyerek meggyilkolásában egy memeli falunál. A kivégzést a per egyik vádlottjaként szereplő Hans Joachim Beime utasítására hajtották végre. A vádlott akkor Tilsitben volt a Gestapo parancsnoka. Jelen volt a mészárlásnál a Heinz nevű vádlott is, aki mint bűnügyi komiszár működött ugyanott. Gericke azt is beismerte, hogy három hasonló tömegmészárlásnál vett részt, amikor 201, 322, illetőleg 230 áldozatot végeztek ki. Georgen burg városban Beime utasította Gerickét, hogy hozzon elő még több zsidót a házaikból, mert a kivégzendők öldöklés után lakoma száma kevésnek tűnt neki. A tömegmészárlás után a kivégző kommandó vezetői nagy lakomát csaptak és sok konyakot ittak az egyik szomszédos lett kocszatok zsebeiből kiszedett pénzmárosnál. A számlát az áido’oől fizették. Gericke vallomásának nagy jelentőséget tulajdonítanak, mert a vádlottak azt állitják, hogy nem öltek meg gyermekeket és asszonyokat, hanem csak partizánokat, akik támadták a német hadsereget. Vallomása után Gerickét gyengeségi roham fogta el. | Gerickét egyébként a világ-j háború után letartóztatták és 1 csak 1948-ban helyezték szabadlábra. Négy év múlva Svéd országba távozott, ahol erdőkben dolgozott. A német hatóságok ebben az évben kiadatását kérték és most feltételes fogságban van. Egy litván származású öregasszony, aki most Nyugat-Németországban lakik, elmondotta, hogyan töltöttek meg a nácik 4 órán belül egy hatalmas tömegsírt asszonyok és gyermekeik holttesteivel 1941- ben. A Ma 6 7éves Rudiatisz aszszony, aki tanúként szerepel a perben, elmondta, hogy szülőhelyén, Wirballen városkában hurcolták el először a zsidó férfiakat. MEZTELEN GYEREKEK AZ ÁROKBAN Három héttel később a mezőn véletlenül nyitott tömegsírra, akadt, amely asszonyok és gyerekek holttesteivel volt tele. A gyermekek holttestei meztelenek voltak, az asszonyokon pedig csak alsóruha volt. Rudiatisz asszony annakidején felismerte a holttestek között egyik szomszédnőjét és annak gyermekét. Az asszony a közelben elbújt a bokrok mögé és onnan látta, hogy szürke egyenruhába ölözött emberek csoportonként lőnek agyon asszonyokat és gyermekeket, akiknek holttestei egyenesen a tömegsírba zuhannak. A mészárlás vagy négy óra hosszat tartott és ezalatt 200-300 asszonyt és gyermeket gyilkoltak meg. Az egyik vádlott, Hans j Böhm Gestapo-parancsnok azt j állította, hogy tudott a zsidó férfiak kivégzéséről, de nem tudta, hogy gyerekeket és aszszonyokat is agyonlőttek a különleges “megsemmisítő osztagok.” Nem adott erre parancsot és nem is kapott értesítést a kivégzésekről — állította. . . . hogy a villám termékenyíti a földet. Ugyanis az elektromos kisülés a levegő nitrogén és oxigén tartalmát egyesíti és az igy előálló vegyület, amelyet az eső lecsap a földre, termékenyíti a talajt, akárcsak a mesterséges fertilizerek. . . . hogy az őszibarack kínai eredetű. . . . hogy a 10,000 dolláros bankók kezdenek kimenni a forgalomból. . . . hogy a legtöbb halálos végű baleset nyáron történik, délután 4 és este 8 közt.' . . . hogy az angliai nemesség ranglistáján legalul vannak a bárók és legfelül a hercegek. . . . hogy a sonka akkor a legjobb izü, ha legalább egy évig tartották raktáron. '— Én független ember vágyóik, nekem nem parannol senki! Ezzel fogta magát és elment. XXXVIII. FEJEZET. Viszálykodások. A kastélyban György fogadta öt. — Köszönöm Lajos, hogy eljöttél, — mondotta. — Ez valóban igen szép tőled. — Mit akartok velem? — A nagyságos ur beszélni akar veled, mielőtt bemennél a törvényszékhez. — Én a törvényszékhez? — kérdezte Lajos csodálkozva. — Nincs nekem ott semmi dolgom. — Be leszel idézve Dinnyés ellen. Ki fognak hallgatni a hullaházban történtekre, valamint egyebekre vonatkozólag is. Lajos elszontyolodott. — Már az nehezen fog menni, — mondotta. — Hegy hagyjam én el a gazdaságomat? Meg aztán a feleségeimnek se igen fog ez tetszeni, apámról nem h beszélek. — Azt elhiszem neked, Lajos, de lásd, te vagy erre az egyedüli tanú. Egyébiránt jer be a nagyságos uihoz, az majd megbeszéli veled a dolgot. — Tehát már jobban van? — Annyiban jobban van, hogy legalább láza lines! De azért ki tudia, miikor nyeri vissza egészségét. Lajos belépett Elemér szobájába s szinte meg. döbbent láttára. Az egykor viruló ifjú egészen össze volt esve s legalább is tiz évet öregedett. Elemér kezét nyújtotta neki. — Men hozott, Lajos! Nagyon örvendek, hogy eljöttél. — Már csak megtettem a szomszédság kedvéért, nagyságos uram. — Nagyon szép tőled! De most tériünk a dologra. Idézést fogsz kapni a törvényszékről. Dinnyés ügyét elővették, én hivatkoztam rád, miint tanúra, ez okiból meg is kell jelenned. — Ez bizony nem lesz valami kellemes, — jegyezte meg Lajos. — Már pedig keresztül kell rajta esned, — mondotta Elemér. — A ikölfcégeidet megtérítem. — Oh, nem erről van szó, nagyságos ur! — Hát miről? Lajos legyintett kezével. — Csekélység az egész. Az öregemnek már az som tetszett, hogy ide jöttem. Fiát még, ha meghallja, hogy tanúikédni is akarok. — Az igazság mellett tanúskodni minden embernek polgári kötelessége, — szólt Lorántffy igen komolyan. — Eddig leginkább anyámat akartam kímélni s ő rá való tekintettel nem léptem fel azzal a szigorral, mint kellett volna. Most azonban anyám elhunytával mindezek a tekinteteik neun léteznek többé. Most irgalmatlan akarok lenni Dinnyés iránt, mint aki értelmi szerzője volt mindennek. — A nagyságos asszony tehát csakugyan elveszett? — kérdezte Lajos. Elemér elborult arccal hallgatott egy percig. — Hidd el, Lajos, — imondá azután —, lelkemnek mélyéig megrendülök, valahányszor rágondolok. Tudod, irtózatos az, amit azok csináltak szegény nőmmel. Most már nem marad hátra más, mint rniegboszulni magamat azokon, akik ezt nekem okozták. Dinnyés kezünkben van. A tárgyalás megkezdődik néhány nap múlva. A vádat a te nyilatkozatodra alapitottam; már most csak az a kérdés, megmaradsz-e amellett, amit a halottas házban történtekről mondtál? — Megmaradok! (Folytatjuk) KANÁSZBÓL - TÁS0EN0K i A múlt század elején — mint már annyiszor — megint bajban volt az osztrák. Katonára, nagyon sok katonára volt szüksége és a „véradót hol lehetett legjobban kipréselni? Magyarországon, ahol a világ első huszárja terem. Jöttek hát az osztrák generálisok, végigszáguldottak az országon és mundérba öltöztették a magyar fiatalság szinét-javát. Somogymegyében, Bábon község kanásza, a huszesztendős Bus István, volt a legnyalkább legény. Szép, szálas, tüzesszemü, herkulesi izrnu, barna ifjú volt a Pista kanász. Persze nyomban besorozták és el it vitték Bécsbe katonának a falubeli leányok nagy bánatára. Bus István becsületére vált a magyarok vitézi hírnevének. Ahová csak harcolni küldte a császár, ott előljárt a golyózáporban, a villogó kardok között, a veszedelemben. A teste sebhelyekkel és forradásokkal volt* tele, de hősies elszántságát valamennyi csajában változatlanul megtartotta. Katonatársai szerették, fölebbvalói istenítették és vitézségével szédületes karriert szerzett. Felhívták a hős magyar fiúra a császár figyelmét is és őfelsége egymásután adományozta a kitüntetéseket a daliás kanásznak. Miután hadnagyi rangra emelték, gyorsan haladt előre. Nemsokára kapitány, néhány év múlva őrnagy, majd alezredes, két évvel később ezredes, öt év múlva vezérőrnagy, egy ujáfcb hőstett után altábornagy lett s mint ilyen 1887- ben nyugalomba vonult. Az osztrák császárvárosban telepedett le s ott is halt meg 1893-ban. Amikor a hagyatékát leltározták, kiderült, hogy 12 millió korona maradt utána. Erre az óriási vagyonra egyetlen örökös se jelentkezett. Évekig az osztrák államkincstár kasszájában hevert a sok millió, mig végre több mint 20 év múlva feléledtek az örökösök. Egy öreg erdész, Gál János, egy régi német újságban azt olvasta, hogy Bus István altábornagy örököseit jelentkezésre hivják fel és figyelmeztetik az örökösöket, hogy záros határidőn belül jelentkezzenek, mert ellenkező esetben elesnek jogaiktól. Gál János felesége, Császár Anna, akinek édesanyja, Bus Katalin, testvére volt az örökhagyó tábornoknak, mindjárt jelentkezett. Igényt tartottak az örökségre Szányi Fülöp adonyi és Németh János felsőürögi földmivesek feleségei is, akik másodunokatestvéreí voltak a tábornoknak. Az örökösök a 12 milliós örökségért port indítottak és végül olyan egyezséget kötöttek, amely valamennyiüket gazdaggá tette. KURUC KÖZVITÁBÓL FRANC» TÁBORNAGY LETT A francia királyok legnagyobb ünnepi szertartása a “lever” volt. Lever franciául annyit tesz, mint felkelni. A lever alatt a francia udvar a királyok mindennapi, reggeli ébredését és az ezzel egybekötött udvari szertartásokat értette. ÜNNEPÉLYES ÉBREDÉS Összegyűlt ilyenkor reggel az udvar: mindenki, aki élt és mozgott, ott tolongott Versaillesban, a király hálószobája körül. Minden fontosabb udvari méltóságnak'megvolt a maga külön szerepe; az egyik a harisnyát, a másik a cipőt, a harmadik a mellényt nyújtotta át. Igaz, hogy a sok bába közt végül is elveszett a gyermek: a temérdek ruhadarabot ráaggatták a királyra — de mosakodni egyszerűen elfelejtett s . . Néha, egy kis arany tálba kegyesen megmártotta ujjai hegyét, végigszántotta arcát és mellét — és ezzel kész is volt a tisztálkodás. 15. Lajos francia király udvari ébredéseiről Chateauneuf márki irt részletes feljegyzéseket. Chateauneuf megemlékezik Pollereczky Jánosról, a magyar származású francia marsallról is, aki a királynak reggelente a kardot nyújtotta át. Pollereczky nyitrai származású, egykori magyar kuruc-közvitéz volt. NYITRÁRcL — VERSAILLESBA Amikor Rákóczi hadai a majtényi síkon letették a zászlókat (a fegyvereket hazavihették, azokat nem kellett Pálffy osztrák marsall lábai elé rakniok), sok kuruc Franciaországba menekült. 14 Lajoshoz, Rákóczi egykori szövetségeséhez. Közülük nem egy emelkedett magasra a francia társadalmi ranglétrán. Ráttry György Franciaország marhallja lett. Pollereczkynek két fivére menekült Franciaországba. Nyitrai köznemesek voltak; rangot nem viseltek Rákóczi seregében. Az egyik, Pollereczky Mihály, szredességig vitte a Royal-Nassau nevű francia huszázezreclben; a másik, János, egész a “FVanicaország marsallja” címig jutott el. A Berchényi-ezred tábornoka lett, részt vett a doudenardi és malpplaquetti győzelmes csatákban, megsebesült, majd Szent Lajos-renclet is kapott. Nőtlen ember volt. Ötven éves sem volt még, amikor a király kinevezte “maréchal de champ”-nak, hadi-marsallnak- Ennél még magasabb rang volt a “Franciaország marsallja” cim, melyet újabban egyedül Pétain tábornagy visel. Halála előtt két évvel azt is elnyerte Pollereczky János. í I