A Jó Pásztor, 1958. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1958-08-29 / 35. szám

Jó PÁSZTOR 3- OLDAL Emlékezzünk a régiekről A FERENC JÓZSEF-FÖLD FELFEDEZÉSE Mialatt a különböző nemzetek egyre-másra küld­tek tengeri és szárazföldi expedíciókat a világ min­den tája felé, azalatt az Osztrák-Magyar Monarchia a csendes szemlélődő kényelmes álláspontjára helyez­kedett és elmulasztotta a sokféle alkalmat, amikor gyarmatra tehetett volna szert a világ valamelyik táján. Valahogy nem volt a vezető körökben a tró­pusi tájak vagy egyéb vidékek iránt érdeklődés és igy a felfedezők dicsőségét átengedték másoknak. Mégis egyszer, egyetlenegyszer Bécsben is meg­mozdultak, hogy csatlakozzanak azokhoz, akik uj te­rületek felfedezésével akarták az emberiséget és a tudományt gazdagítani. Csakhogy most sem a prak­tikus oldaláról fogták meg a dolgot, nem hasznotho­­zó tájra indítottak expedíciót, hanem a legkietlenebb, leghaszontalanabb vidékre, ahol még az élet is foly­tonos veszedelemben forgott, a felfedezett területek­nek pedig semmi gazdasági hasznuk nem volt. Az Északi Sarkra indított expedíciót az osztrák­magyar haditengerészet, amelynek “Tegetthoff” ne­vű hajója vitte a magas északra az első osztrák-ma­gyar expedíciót. 1872-ben indult el a társaság, hogy felkutassa az északkeleti átjárót, megközelítse az Északi Sarkot, a Novaja-Zemljától északkeletre eső tengerek vagy szárazföldek felkeresésével. A hajó 1872 juliuS közepén indult el Tromsőből, Norvégia északi partjáról. Utasa huszonnégy tenge­rész és szakember volt, köztük egyetlen magyart tiszt: Kepes Gyula hajóorvos. Kedvező körülmények között futott ki a hajó a norvég kikötőből és egy hónapig utazott tiszta, jég­­mentes tengeren; de augusztus közepén már a mér­hetetlen jégtömegek közé jutott és közöttük tehetet­lenül vergődött. Két hét múlva pedig befagyott a sar­ki tenger és a hajó fogoly volt a magakereste jég­börtönben. Sem előre, sem hátra nem volt ut. A jég­mezőt, amelybe belefagytak, észak felé sodorta a ten­ger áramlása a zugó-zajló, óriási jégtáblákkal együtt. A hadihajó ropogott, nyögött, morzsolódott a hatal­mas torlaszok között. De szerencsére jól állta a sar­ki tenger ezernyi veszedelmét és a gyilkos jeget. Szeptember közepén elérték sodrásukban Nova­­ja-Zemlja partjait, de olyan messzire voltak tőle, hogy nem gondolhattak partraszállásra. Csak a jég­­boritotta bércek aranyszínű ragyogásában gyönyör­ködhettek ahogy az éjféli nap beragyogta a jégszik­lákat és jégpiramisokat. Az áramlás tovább vitte a hajót és mind messzebbre kerültek el a nagy szigettől. Egy hónapig haladtak most tovább keleti irány­ban, mig végre októberben egy hatalmas vihar kiso­dorta a hajót a partra, ahol felborult A part végtelen jégmező volt, amelyen kisebb­­nagyobb hegyek és dombok váltogatták egymást. A “Tegetthoff” hajótöröttjei kiszálltak az ismeretlen veszedelmeket rejtegető jégmezőre, kunyhót építet­tek a jégen és noha tisztában voltak vele, hogy ka­landjuknak fagyhalál lehet a vége, megkezdték tudo­mányos munkájukat, amelyért tulajdonképpen út­ra keltek. ■ így éltek a téli, sötét hónapokban, mig csak ki nem tavaszodott. Akkor újabb veszedelem környé­kezte őket: megjelentek a kiéhezett jegesmedvék és most napról-napra véres küzdelmet kellett velük foly­­tatniok. Közben visszaállították a hajót eredeti helyze­tébe és lassanként visszaköltöztek a fedélzetre. 1873 augusztus 31-én a távolban földet pillan­tottak meg. Októberig hajóztak feléje, akkor elér­ték, de hirtelenül bekövetkezett a hideg sarki tél, és a szárazföld átkutatásáról most már szó sem lehe­tett. Ezt csak a következő tavasszal lehetett elvégez­niük. Ekkor viszont annál szorgalmasabban és lelki­­ismeretesebben láttak neki ennek a munkának. A szárazföldet a király iránti tiszteletből Ferenc Jó­­zsef-földnek nevezték el. Az ismeretlen szigetet bir­tokba vették a Monarchia nevében. A kutatások után visszaköltöztek a hajóra, me­lyet azonban a sok szenvedés miatt később megint csak elhagytak. Ezúttal 1874 május 20-án távoztak el a hajóról, amelyet sorsára bíztak. Kepes doktor biztatására valamennyien csónakba szálltak, hogy át­vágják magukat a zajló jég között a legközelebbi szárazföldig. Három hónapi szörnyű kínlódás és szenvedés kö­vetkezett a kis csónakban. Az embereket halálsej­telem kínozta. Irtózatos küzdelmek és nélkülözések között vergődtek a Jeges-tenger jégtáblái között. Már-már azt hitték, hogy ottvesznek nyomorultul valamennyien a jégtáblák között, s hogy megveszi őket a szörnyű fagyhalál vagy az éhség. De egyszer­re csak föld tűnt fel a közelben és az áramlat gyor­san röpítette őket feléjük. Elérték a partokat és nagy meglepetésükre megállapították, hogy a — Novaja- Zemlja sziget partjaihoz érkeztek . . . A sziget akkoriban teljesen lakatlan volt. Te­hát az, hogy szárazra jutottak, életbiztonságuk szem-Moszkva — a vörös Mekka így teszi majd meg útját a hold felé az uj amerikai holdrakéta, melyet szeptem­berben lőnek ki. EGY VÁROS. AMELYNEK LAKOSSÁGA SIVÁR, ÖRÖM­­TELEN ÉLETET ÉL A napokban jelenik meg korunk legünnepeltebb utazó riporterének, John Gunther­­nek könyve: Inside Russia. (Oroszországon belül). Gunt­her, akiről bízvást mondhat­juk, hogy bejárta a világot —a fővárosoktól kezdve siva­tagokig és őserdőkig — eb­ben a könyvében rengeteg szines, egyéni megfigyelés­sel járul hozzá a szovjet em­ber életének leírásához. Könyvének egyik legérdeke­sebb fejezete a főváros leírá­sa. Moszkva ma a kommuniz­mus Mekkája, szellemi és po- i litikai központja, de eltér minden más fővárostól, mivel Gunther szerint “úgy el van szigetelve az emberiségtől, mint Tibet.” Az alábbi részle­tek vázlatos ismertetések Gunther könyvéből Moszká­­ról. A szürke főváros Moszkva igen tiszta és csi­nos város, de feltűnően hi­ányzik belőle fü, fa, minden zöld növény. Nyilvános par­kok csak a városon kívül van­nak. Talán ezzel magyarázha­tó a lakosság vágyódása a nö­vényzet iránt. Minden orosz lakás ablakában, cserépben vagy faládákban valami zöld virít, ha más nem, fü. Moszkva építkezési stílusa érdekes vegyüléke a réginek és újnak. A régi épületek a maguk hagyma -alakú dóm­jaikkal éles ellentétet alkot­nak a modern szögletes épü­letekkel. A kontraszt lehetne érdekes is, ha az épületek nem lennének oly szürkén egyhangúak. Moszkvában csak egyetlen szin van: a szürke különféle árnyalatai. A kőrengeteknek ezt a si­vár benyomását még fokozza az emberek öltözködése. Fér­fiak és nők egyformán nyo­masztóan öltözködnek. Noha a ruházkodás az utóbbi évek­ben javult valamit, a legjobb esetben is csak azt lehet mon­dám, hogy a ruha csupán a test melegen tartására szol­gál. A szövetek anyaga nem­csak színtelen, hanem durva, silány minőségű. A férfiak mind fekete felsőkabátot vi­selnek. Egy külföldi nem me­het végig Moszkva utcáin, hogy közfeltünést ne váltson ki. A sputnik népe Az az ország, amely a sput­­nikot sikeresen küldte a vi­lágűrbe, elképzelhetetlenül elmaradott minden technikai kényelemben. Soha még sen­ki sem látott pgy villamos pi­­ritót — kivéve persze a fon­tos vezető embereket, akik külföldről hozatják — és Gunther sohasem látott egy oroszt, akinek öngyújtója lett volna. A szobalány a szállodájában megcsodálta a kis villany zseblámpáját, amire szüksége volt, mert 10 óra után a szállodákban el­oltják a villanyt. Mint minden külföldi ut­ján, Gunther százával beszélt és érintkezett ezúttal is em­berekkel, akiknek életéről ir. Meglepetéssel tapasztalta, hogy az oroszok milyen ba­rátságosak, dacára annak, amit újságjaikban olvasnak Amerikáról. A moszkvai pol­gárok szívélyesnek mutatkoz­tak hozzá és lendkivül kész­ségesnek a segítésben. Ha út­baigazításra volt szükség az utcán, percek alatt ott ter­mett néhány ember, aki elég­gé tudott angoul, hogy segít­ségére legyen. Ez azért figye­lemreméltó, mjrt dacára an­nak, hogy a szovjet kénysze­ríti polgárait, hogy politiká­ban robotok módjára visel­kedjenek, azol megtartották emberi vonásukat. Mindenki zsörtölődik A moszkvai >clgár tele van panaszokkal, szinte állan­dóan zsörtölőíik, de amíg nem a politikával elégedet­len, ez rendbei van. Szabad panaszkodni, fogy a villamo­sok nem elég sűrűn járnak, az áruházak nem tartanak nyitva hétfőn, hogy néha ki­fogy a gyufa, ül hosszú ideig kell sorbaállni az üzletekben, stlb. — de ezzel aztán meg is szűnt a szovj et polgár kriti­­zálási joga. Az újságok még igyekeznek is serkenteni a lakosságot a panaszokra — jó levezető csatornaként szol­gál nagyobb elégedetlenség helyett. A szovj et "lakásviszonyai minden képzeletet felü'fnu­­lóan sivárak. Moszkva túlzsú­folt, lakosságának legalább negyedrésze számára nincsen férőhely. Fiatalok házassága évekig húzódik, mert nincs lakóhelyük. Nincs szovjet család, ahol egy-két rokon ne lakna. Szerencsés család az, amelyben csak hárman lak­nak egy szobában. A falba épített szekrény ismeretlen. A ruhaneműt az ágy alatt kell tartani. Az épületek anyaga silány és gyorsan romlik. Kétéves épületekről potyog a vako­lat. A villanydrótok oly vé­konyak, hogy 40 wattos vil­lanykörténél erősebbet nem lehet használni. Az oroszok büszkék az ő “technikai tár­sadalmukra”, de próbáljon csak valaki háztartása részé­re egy csavarhuzót vásárol­ni! Az egyik ok, amiért Moszkva utcái oly zsúfoltak — még éjszaka is — hogy az emberek sietnek az utcára a sivár lakásaikból. Szovjet fényűzés Gunther meglepetve ta­pasztalta azt is, hogy az álla­mi színház szép táncosnői és színésznői közül soknak rozs­damentes acélból való müfog­­sora van. A porcellán imüfog­­sor fantasztikus fényűzés. Amikor ezek a táncosnők múlt évben Londonban vol­tak, amit mindenekelőtt sze­rettek volna: porcellán mű­­fogsor volt. Ugyancsak, egy hires ballerina rendkívül meg volt hatódva, amikor Gunther felesége megajándé­kozta — két kötőtűvel. Moszkvában -— eltérően minden más fővárostól — ke­vés külföldi él. Az összes amerikaiak száma 150, akik közül 40 gyermek. Amint Gunther megállapítja, valójá­ban nem a külföldieket akar­ják kizárni, hanem a lakossá­pontjából nem jelentett semmit. Szerelmsére egy vé­letlenül arra vetődött orosz halászexpdició két kis hajójával találkoztak. Az oroszok felvitték őket és ezzel megmenekültek a biztos haláltól. UTAZÁS A FÖLD KÖRÜL IGY PERC ALATT _ LONDON. — Minden jó, ha legalább félig jó a vége. A 39 éves Henry Ferner póruljárt, amikor ma­­ikacskodó menyasszonyát azzal próbálta ijeszteni, hogy a pofáját, még az orrát is teletetováltatta min­denféle furcsa figurákkal, közte kígyóval, sárkány­nyal, pillangóval, pókkal. Tilly Farrell, a menyasz­­szony ijedten becsapta az ajtót vőlegénye pillangó­­fárkos orra eőtt. Aztán baj bajt követett, az utcán a gyerekek csufolkodtak, a barátai elfordultak Henry­­töl, A társadalom kivetettje lett. De nem esett két­ségbe. Azért van Angliában általános ingyenes or­vosi szolgálat, hogy ilyen esetben is szolgáljon. Az országos egészségügyi szolgálat elismerte ezt a köte­lezettségét és az ország egyik leghíresebb plasztik­­setészével eltávolíttatta Henhy ijesztő pofadiszeit. Amire Tilly a kórházban kimondta — másodszor — a boldogító igent. De mit fog harmadszor mondani Tilly, ha egy napon, vagy egy forró éjszakán felfe­dezi a Henry hátáról el nem távolított két meztelen női figurát? TUCUMAN, Argentina. — Juan Carlos Marue­­sini gyászol, kimúlt a kedvenc papagálya, amely reg­geltől estig oly szépen, értelmesen, mély érzéssel szokta elszavalni Juan Peron bukott diktátor ked­venc indulójának szövegét. Nem természetes halállal múlt ki a politizáló papagály, hanem a ház úrnője, a demokratikus felfogású Senora Maruesini megmér­gezte. A gyilkosság miatt Senor Maruesini bűnvádi feljelentést tette Senora Maruesini ellen. MOSZKVA. — Az anti-vodka mozgalom erősö­dik. Moszkvában a hangoskodó részegeket eddig csak megintették és megleekéztették, de most a városi ta­nács 100 rubelig terjedő pénzbírsággal fenyegeti meg őket. Ha a részeg ember elég józan ahhoz, hogy spórolásra gondolni tud, megfizetheti a rendőrnek a pénzbírság negyedrészét és azt mondhatja: kvittek . vagyunk. De ha nem fizet ott helyben vagy a bírósá­gon, a teljes bírságot levonják a heti pedájából. SALISBURY, Rhodesia, Afrika. — Egy auto­mobil elárusítóhoz a napokban beállított egy nganga (csodadoktor) és megvásárolt 1200 font sterlingért egy station wagcnt, orvosságainak, kotyvalékainak, elixirjeinek és talizmánjainak kényelmesebb szállí­tására. A vételárt aprópénzben fizette meg és két óra hosszat tartott, mig az elárusító a temérdek pennyt össze tudta számlálni. A ngangának azért van csupa aprópénze, mert olcsón gyógyitja a benszülöíteket, mindössze egy pennyt kér egy fejfájás elleni koty­­valékért. Nagyon ritka eset, hogy papírpénzt kap ko­molyabb orvosi szolgálatért, például a teljes kúráért, amely abban áll, hogy a beteget nemcsak egész életé­re mentesiti minden kórtól, hanem ráadásul még ga­rantálja, hogy nagy gazdagságra fog szert tenni és ellenállhatatlan erővel fogja meghódítani a nőt (il­letőleg férfit,), akire szemet vet. Dr. Michael Gelfand saliburyi orvos úgy nyilatkozott, hogy ezek a ngan­­gák hasznos munkát végeznek, amennyiben hókusz­pókuszaikkal helyreállítják sok betegnek lelki egyen­súlyát. És a kotyvalékaik közt van sok, ami csak­ugyan gyógyít, növényi mérgeik pedig gyilkos mér­gek. LONDON. — A Westminster koronázó templom egyik tornyán kék-fehér sávos bugyi lengett és az emberek csodálkozva tekintettek fel a történelmi ne­vezetességű templomtoronyra, amely alatt Hóditó Vilmos óta az angol királyokat koronázták. A rend­őrségnek nem okozott fejtörést, hogy hol kell keres­ni a esinytevőt: a szomszédos fiúiskolában. Ott csak­ugyan egyik fiú a másik után tanúskodott, hogy: “Én tudom, de olyan nincs, hogy én azt megmondanám!” KOPENHÁGA, Dánia. — H. Friborg rádió tech­nikus azt állítja, hogy feltalált egy elektronikus ké­szüléket, amely azonnal leálitja az automobil motor­ját, ha a vezető alkoholos lélekzetét megérzi. got elzárni a külföldiekkel való érintkezéstől. Gunther azt írja, hogy sehol a világon nem tapasztalt olyan szenve­délyes kíváncsiságot külföl­diek iránt, mint Moszkvában. Az árnyék Gunther szerint a szovjet élet egy másik tulajdonsága “az árnyék” — vagyis az ál­lamhatalom állandó jelenléte a magánéletben. Az államha­talom képviselője nem okvet­lenül egy rendőr — lelhet egy házmester is, aki a rendőrség (besúgója. Moszkvai lakások­ban szokás a rádiót hangosan járatni, ha bizalmas beszélge­tés folyik — egy csökevény azokból az időkből, amikor senki sem lehetett biztos, hogy kívül nem hallgatóz­nak-e. A külföldi követségek Moszkvában sohasem bizto­sak benne, hogy irodáikban nincs titkosan elrejtett mik­rofon. Több követségen szo­kás, hogy ha tanácskozás fo­lyik, egy fiatal tisztviselő ál­landóan papirt lapoz vagy gyűr a markában, hogy ezzel a zajjal nehezítse meg az esetleges lehallgatást. Gyako,­­ri az is, hogy a követ írásban ad utasítást a szobában lévő diplomatának, beszéd! he­lyett. A szovjet el akarja szige­telni lakosságát a külvilágtól — állapítja meg Gunther — mert ha ez a lakosság egyszer megtudja, hogy a külvilág nem olyan, mint amilyennek a párt ábrázolta előtte — az a rendszer végének kezdete lenne . . .

Next

/
Thumbnails
Contents