A Jó Pásztor, 1958. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1958-08-29 / 35. szám
2-IR OLDAL. A .10 PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Mégjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14. OHIO Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI Egy évre __________ fél évre __________ DIJAK: ..$6.00 .$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year________________$6.00 Half Year________________$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. RETTENETES FENYEGETÉS Norvégiának, Hollandiának, Nyugat-Németországnak, Olaszországnak stb. azt üzente Rettenetes Nikita, hogy ha atccnibom'bás vagy rak ét ás állomásokat megtűrnek országuk földjén, abból nagy baj számlázhat, mert háború esetén a szovjet temetővé változtatná országukat. Ezeknek az országoknak a kormányai azt felelték Rettenetes Nikitának, hogy. tisztában 'vannak a háború veszélyeivel, amelyek minden egyes országot érhetnek, kicsit, középnagyot és nagyot egyaránt. Ez miég semmi, Amerikát is megfenyegette teljes, tökéletes, amerikaiasan mondva, százpercentes elpusztitással. És mert még ez sem volt elég Rettenetes Nikitának, hát moist azt üzente a parányi svájci köztársaságnak, hogy “nektek is régen rossz, ha katonaságotokat atombembás fegyverekkel látjátok el”. Azt mondta üzenetében, hogy ha Svájc atombombákká' látja el haderejét, ezzel eltér hagyományos senile gésségétöl, veszélyezteti a többi európai országéi „aJ és végpusztulásnak teszi ki saját népét. Erre a rettenetes fenyegetésre a kis ország kormánya igy üzent vissza: Mmekürk váciaknak eszünkágába sincs bármely országot is megtámadni, a mi atombombáink tehát csak azokra nézve lehetnek veszélyesek, akik minket megtámadnak. És még valamit üzentet a szelíd svájciak a rettenetes vörös cárnak. Szószerint ezt üzenték: “Egy ország, amely atci rjbcv i dk és rakéták birtokában van és ezzel még lüszké : edik is, semmi joga sincs ahhoz, hogy más Ország kát megleckéztessen”. Mi lesz mármost? Vannak-e még kisebb országok, mint Svájc, amelyeket végpusztulással meg lelhetne fenyegetni? Bizony vannak: Grace Kelly hollywoodi és monacói hercegnő országa, vagy az Olaszország téliképén nagyitóüveggel felfedezhető San Marino köztársaság, vagy a Pirénéus hegylánc tövéiben meghúzódó szuverén falucska, amelynek neve Andorra és lakosainak száma több százra rúg. Ezek várják Rettenetes Nikita rettenetes fenyegetéseit. VÁLTOZÓ IDŐK Az irodalom remekművei örökké élnek, — de ugylátszlk irck néha azt kívánják, bár ne élnének örökké. Ilyen eset Ernest Hemingway ügye, aki perli az egyik magazint, amely egy régi elbeszélését újból akarja közölni. Hemingway elismeri, bogy a szerződés szerint a magazinnak joga van ehhez, de “nem azonosítja magát” többé az elbeszéléssel, amelyet 20 év előtt irt. Érthető, ha Hemingway szeretne megfeledkezni erről a remek elbeszéléséről. Az elbeszélés a spanyol polgárháború idején játszódik és írója annakidején rokonszenvesen irt a spanyol loyalisták ügyéről. Azokról a loyalistákról, akiknek ügyét a szovjet annakidején támogatta. “A szovjet 1937-ben barátságos volt Amerikához és később fegyvertársunk lett a világháborúiban, de ma legnagyobb ellenségünk” — szegezi le a perírat. Noha Hemingway fenntartja, hogy “nem politikai megfontolásból” szeretne megfeledkezni régi elbeszéléséről, ez nehezen egyeztethető össze a perirattal. Meg kell említenünk, hogy a per azóta bíróságon kívüli egyezménnyel végződött, mert a kiadó “Hemingway iránti irodalmi respektusból” kimondott az újraközlés jogáról. De tanulság mégis van ebben a perben: változnak az idők és velük változnak az emb erek. Ezekben a nap okiban, amikor néha emberek szemére vetik politikai magatartásukat a harmincas években, — amikor az idők mások voltak vannak nagy örökéietü irck, akik igényt tartanak rá, hogy az utókor emlékezzék rájuk, de szeretnék, ha csak arra emlékezne, ami kifogástalan az életben és müvekben. SZERENCSÉS UTAT ■ • Kanadába költözött 3000 orosz még 1899-ben. Kanada menedéket adott nekik, a Dukhobor szekta tagjainak, akik a cári üldözés elől menekültek át a tengeren. A gyanútlan kanadai kormány nem tudta, hogy miféle darázsfészket plántált, amikor befogadta a Dukhoborokat. Ezek a különc fanatikusok valósággal kiközösítik magukat a nemzeti életből. Gyerme-Waikiki Beach partján készült ez a felvétel a 700 mérföldre levő Johnston szigeten történt atomra bánásról. Ködös téli regjei. A Vérmező szögletén szolgálatot teljesítő rendőr fagyoskodva kutatja sz mével a ködtejet, 'melyből egyszerre csak vaamiiy n furcsa alak körvonalai bontakoznak ki. Amint a Várhegyen túlról vérvörös korongjával kibukkan a nap, arrafelé fordulva álldogál, hadonászik egy csapzotthaju férfi és nehezen érthfető szavakat mormol. A rendőr közelebb kerül s akkor látja, hogy az ember kezében hosszú kés villog. Szájából kavarogva bugyognak fel a szavak, amelyekből az derült ki, hogy itt most ősmagyar lóáldozat folyik: a táltos maga a szerencsétlen őrült — mert ez már első pillanatra meglátszik zavart tekintetén, — aki dühösen félreparancsolja a rendőrt. Ez pedig, amikor még jobban megközelíti az elmeháborodott embert, ijedten ismeri fel benne Berzenczey László országgyűlési követet. Hirtelenjében konfist kerit elő, úgy viszi a Rókusba . . . Egy rajongó élet mögé tett pontot ez a jelenet. Berzenczey László még 23 éves sem volt, amikor már felfigyelt rá a két magyar haza közvéleménye, 1843-at Írtak akkor, Erdély még különálló ország volt s a fiatal királyi táblai írnok urnák volt hozzá mersze, hogy nyilvános vitában követelje Dózsa Elek nagytekintetü jogakadémiai tanár úrral szemben a székely jobbágyság felszabaditását. Csoda-e aztán, ha 27 éves korára már követté választották székely hivei az erdélyi országgyűlésére? Itt azzal tűnt ki, hogy ő követelte elsőül a Irta: CZMPER VIKTOR két magyar haza egyesítését, az uniót. Amikor aztán 48-ban megnyílt a pesti országgyűlés, a székelyek id!e is Berzenczeyt küldték ki. O azonban éppen csak hogy megmutatkozott az országgyűlésen, mert a kormány máris biztosul küldte ki a székelyföldre, ahol Berzenczey október 16-ára egybehívta a nagy hírre kapott agyagfalvi székely népgyülést, amelyen vagy 60,000 baltás székely vonult fel, hogy tüntessen a magyar kormány mellett. S amikor aztán komolyabbra fordult a történelem, a kormány ajra csak a fiatal kormánybiztost bizta meg a székelyek között való katonaverbuválással. Sikerült Berzenczeynek egy önkéntes lovascsapatot szerveznie, amelyet bálványáról, Kossuthról nevezett el a hirtelenjében ezredessé kinevezett 28 esztendős politikus. De ez az ezredesi pátens nagy áldozatot kívánt Berzenczeytől: ott kellett hagyja kis szentháromsági birtokát, három kisfiát s fiatal feleségét. Amikor Debrecenben az országgyűlés az életihalál problémája elé került, az ottani radikális párt — élén Vörösmarthy Mihállyal, báró Kemény Zsigmonddal meg Berzenczeyvel — ötsoros kiáltványban követelte a Habsburgok trónfosztását. Nincs hát rajta mit csodálnunk, ha az összeomlás után lS49-ben Berzenczeynek is menekülnie kellett a győzelmes hatalom vérbosszu a elől. Előbb néhány héten keresztül Erdélyben ibujdojolt, de aztán, amikor hírét vette Kossuthék emigrációjának ő is utánuk szökött: Törökországban, érte utói a kivándorlottakat. Az első ember, akibe itt beleütközik, Mészáros Lázár volt hadügyminiszter, aki a következő furcsa szavakkal köszönti a fiatal ezredest: — No, miaz, ön is berukkolt Kossuth ur világszabaditó táborába? A szavaknak félreérthetetlen éle megdöbbentette Berzenczeyt: itt ilyen gúnyosan beszélnek a nemzet bálványáról? ! De hamarosan még rikítóbb dolgokat kelleti tapasztalnia, úgyhogy Berzenczey be is irta a naplójába: “Itt mindenki megbolondult és minél nagyobb ember volt otthon, annál bolondabb most itt . . .” Egy estelyen például, melyen az összes emigránsok jelen voltaik, Egressy Gábor elszavalta Petőfi “Örült”-jét, de olyan valóságszerüen, hogy a hallgatók nem birták ideggel, felugráltak, kirohantak, sőt a jelenlevő török pasa is, aki pedig egyetlen szót sem értett a szavalatból, zavarodottan nézett körül s végül otthagyta a termet. A hisztériát még csak fokozták az éppen ekkoriban felkapott spiritiszta széanszok. Dembinszky grófné, aki Kossuth szükebb környezetéhez tartozott, ilyen estéket rendezett s Kossuthnak meg-’ jövendölte, hogy rövidesen ujra bevonulhat diadalmasan Magyarországra. Berzenczey naplój ában minduntalan visszatér a ,‘megőrülés” szó, a rettegés az elmebajtól. Végül egyik este minden különösebb ok nélkül talpra ugrik s társaival bírókra kél. Vájjon a sors által előrevetett árnyéka volt-e ez majdani tragikus végzetének?! Berzenczey továbbra is hűséggel kitartott a kormányzó mellett. Vele ment a kiutahiai fogságba, vele Amerikába és segített ott a magyar emigránsok ünnepélyes fogadtatását megrendezni. Utólag derült ki, hogy a különböző városokban rendezett fogadtatási ünnepélyek egyszerű üzlet voltak: a banketteket maguknak a magyar számüzötteknek kellett megfizetniük abból a pénzből, amelyet a. bankettek végén összegyűjtöttek, persze levonva belőle az amerikai rendezők busásan felszámított költségeit. Berzenczey ezeknek a rendezéseknek során maga vállalta a rizikót, úgyhogy már 500 dollárra rúgott az adóssága, amikor végre Kossuth is megérkezett s a most bővebben folydogáló bevételekből kifizette ezt az adósságot. Berzenczey lelkében mindjobban felderengett a ma'keiket nem engedik iskoláiba járni, ők nnguk még az angol nyelvet sem sajátítótták el. Moziba, színházba nem járnak. Valahányszor valami dolguk van ; hatóságokkal, mindig parázs botrány a vége. Adó', sem szeretnek fizetni, és amikor gyermekeiket iskolába vitték, tiltakozásul felgyújtották házaikat. A tizet mezítelenül táncolták körül, igy fejezték ki elégedetlenségüket a kormánnyal szemben. Egymás között is marakodnak, föle? a “moderneket” üldözik, akik kanadai szokásokat vesznek fel és- beilleszkednek az ország életébe. Ezjket a fiatalokat gyakran megverték, házaikat dinamittal robbantották fel. A kormány, látva, hogy nem bir vdük, végül is elunta a reménytelen küzdelmet és ajánlatot tett a Dukhobor oknak: menjenek vissza Oroszországba. Kanada minden költséget fizet. A különcök ugyanis állandóan ara hivatkoznak, hogy bezzeg szülőhazájukban jobb dolguk lenne, jobban megértenék őket. A szovjetkmmány hajlandó visszafogdni a hazatelepülőket. Eddig többszázán jelentkeztek, hogy elfogadják íz ajánlatot. A kanadaiak azt remélik, hogy mind i háromezer szedi a sátorfáját és majd Kruscsevot. bodogitjá’k bolondgombáíikbab TESTVÉRISÉG! LECKE Arany Jánosnak nagykőrösi tanárkodása alatt egy Atki Antal nevű zsidó tanítványa volt, kit szorgalma s derék magaviseleté miatt igen kedvelt. A nagykőrösi diákok gyűlölték a zsidókat s azért a kedvelt tanítvány, kinek arca nem árulta el a zsidó származást, csak olyan vastagnyaku kálvinistának vallotta magát, mint akármelyik társa. Egy napon azonban kisült, hogy csak szerepet játszott, mire egész összeesküvést forralt a diákság, hogy megbüntesse a szineskedőt, ki zsidó létére buzgón eljárt a református templomba. Délután már a fórumon lesték társai s amint belépett az osztályba, a két legerősebb köpenyét ráteritette, a többi meg ütötte-verte, ököllel, léniával. A szegény fiú kiabált, de mindhiába; a diákság csak annál jobban püffölte; sőt néhányan kiabáltak: “Üssétek agyon!” Ebben a pillanatban lépett be Arany János. A fiuk szétugrottak s szégyenkezve siettek helyükre. A költő szelíd pillantást vetett a megsanyargatott zsidó fiúra, aztán megfordult s szó nélkül elhagyta a termet. A megijedt ifjúság azt hitte, hogy most példás büntetés vár rá. De Arany János nem tért vissza. Sőt meglepetve látták, hogy a haragvó tanár másnap sem néz feléjök; az egész lecke-órát egyedül töltötték. A fiuk elbusultak s mikor harmad- és negyednapra sem láthatták tanárukat, tanácskozásra gyütek össze, miként engeszteljék meg. A hetedik osztály egy küldöttsége végre elment Arany Jánoshoz s előadta kérelmét, hogy előadásait kezdje meg ujra. A tanár hidegen nézett végig rajtuk és azt mondotta : :— Olyan osztályt, mely valakit a vallása miatt bánt, én nem tanítok! S ezzel otthagyta őket. Másnap még nagyobb küldöttség ment lakására; de ezt el sem fogadta a költő. A megszégyenített és levert tanulók erre a tanári karnak esedeztek, hogy legyen közbejáró. Ez használt. A diákság ünnepet rögtönzött arra az alkalomra, hogy tanára megbocsátott és ismét elfoglalta a katedrát. gyarság árva sorsa e világiban: -hogy mennyire elhagyatottan él Európa szivében a germán és a szláv malomkövek közepette. E ekkor felötlött benne székely földijének, Körösi Csorna Sándornak életálma: felkutatni az Ázsiában rekedt magyar testvéreket, ujra összefűzni velük az őskapcsokat. Két hihetetlenül nehéz útja során iparkodik Ázsia szivébe behatolni, — eladdig is, de azóta is páratlanul álló vállalkozás ez, hogy egy mamányosan bolyongó ember vágjon neki Közép-Ázsia ismeretlen ' veszélyeinek akkos, amikor más nemzetek szerencsésebb fiai egész expedíciók élén nyomulhatnak előre az irdatlanba. Hol gyalog, hol lóháton barangolja be Kinát, hogy megtalálja a legendás hungmahulok nyomát. Végül is a hongkonki angol konzul erélyes intervenciójára visszafordul. Belátja, hogy pénz nélkül lehetetlen ezt a vállalkozást végrehajtania. Indián, Egyiptomon keresztül érkezik Isztanbulba. Itt szörnyű hir fogadja. Felesége belekeveredett a Mack-féle erélyi összeesküvésbe, menekülnie kellett s eközben, nem tudni hogyan, elpusztult. Birtokát az osztrákok elkobozták s három kisfia kikerült az utcára. Berzenczey belebetegszik. De amikor 1855-ben Kossuth újra megbízza, nogy titkos parancsait juttassa el Bukaresten át Erdélybe, megint csak vállalkozik a veszedelmes feladatra. Megint belebukik: az osztrák kémszolgálat rájön s Berzenczeynek nem marad más választása, mint hogy kegyelemre megadja magát. Mint foglyot szállítják Bécsibe, onnan aztán Klagenfurtba internálják. Amikor Magyarországon létrejön a kiegyezés, hazajöhet, mandátumot kap. De most már nincs nyugta, az ázsiai délibábos ősálom ujra erőt vesz rajta. Most nyugat felől, Szentpéterváron keresztül iparkodik Ázsia magyar rejtélyét megoldani. Eljut Csakmakba, a kivai kán birodalmába, aki azonban vagy orosz, vagy angol kémnek nézi, lecsukatja s Berzenczey irtózatos börtönéleítel fizeti meg rajongó vágyálmát. Hónapokon keresztül, valóságos vérözön közepette, folyton élet és halál között lebeg. A bevonuló angolok, végre kiszabadítják, de azonnyemban kötött-marsrutával ki is utasítják, mert orosz kémnek nézik. Bornbayon keresztül 1874 decemberében végre újra Pestre érkezik. Élete teljesen értelmét vesztette. Családja szétszóróidbtt. Kossuthot, szive bálványát egy törvény hontalanná nyilvánította. Az ősmagyarokat nem sikerült megtalálnia. Hiába élt hát. Ötvenöt évvel a hátán nincs már az élettől mit remélnie. Fáradt agya az őrülésbe menekül. 1875 januárjában egy ködös reggelen a rendőr bukkant rá a Vérmező mellett. Őrültségében is ősmagyar álmait kergette: táltosnak vélte magát, aki fehér ló-áldozatot mutat be a magyarok istenének . . . A Rókusból átszállították a Lipótmezőre, ahol még kilenc esztendőt töltött reménytelenségben. 1884 november 14-én temették el a magyar őskutatásnak ezt a rajongó táltosát. Öntudatlan hízelgés Tizennegyedik Lajos francia király felvidultan érkezett haza szerencsés hadjáratából és örömmel üdvözölte családtagjait, akik valamenynyien túláradó szavakkal magasztalták sikere alkalmából. De egyik felnőttnek sem sikerült olyan ügyes ibókot mondania, mint annak a 8 éves kis hercegnek, akitől a király ímeigíkérdezte, hogy megy a tanulás. — Gyengén felség — hangzott a válasz, — mert valahányszor felséged egy-egy győzelmet aratott, minidig szünnapot rendeltek el ennek örömére az iskolában és igy alig tanultunk valamit! ŐSMACYAR ÁLMOK KERCETŐJE
