A Jó Pásztor, 1958. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-25 / 30. szám

2-TK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD^ DANI EFFENDI, A KORVINÁK FELFEDEZŐJE AZ ÖRDÖG BIBLIÁJA > A szél vidáman fütyül odakünn, mindenki behú­zódik a szobákba. A tea gőzölög és — előkerül a kár­tya, hogy egy kicsit elűzzék vele a hosszú estéket. Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Irta: SEMPER VICTOR Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőbég és kiadóhivatal — 1736 EAST 22nd STREET Telefon: CHerry 53 Publication Office CLEVELAND 14, OHIO 1-5905 ELŐFIZETÉSI DIJAK: ügy évre---------------------------$6.00 fei évre —-----------------------$3.50 SUBSCRIPTION One Year -------------Half Year ------------­RATES: _______$6.00 ________$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. NEM ÉRTIK MEG ŐKET . . . Szegény arab) testvérek, Amerika nem érti az ő problémáikat — igy panaszkodott egy sziriai orvos, aki, mint Amerika szívesen látott csereorvois vendé­ge tartózkodik itt. Az arabok azért fordultak a szov­jethez segítségért, mert a szovjet megérti az ő prob­lémáikat. • A sziriai doktor ur talán ért a vese és a máj ba­jaihoz, de politikáról csak annyi fogalma van, mint egy damaszkuszi öszvérnek. Ha az öszvér értelmi szinvonalán felül tudna emelkedni, tudná azt, hogy a szovjetnek az arab országekiban csak egy célja van: ö'sszevesziteni arabokat a szakad világgal, megfosz­tani a szabad világot nemcsak az arab olajtól, hanem világrészeket összekötő stratégiai és gazdasági út­vonaltól. Egyszóval, az orosz arabbarátság egész tar­talma az, hogy ennek a barátságnak színlelésével arab segítséget kapjanak a szabad világ meghycmo­­r Misára. Azt persze egy fiatal sziriai orvostól nem lehel ejvárni, hogy kiismerje magáit Lenin Írásaiban. Ha olvasta Lenint, tudná, hogy ez a recept: Valahány­szor valahol gyarmati nép fellázad az anyaország ellen, a kommunistáiknak trmoga'aickí c’l a lázadást, hogy ezzel gyengítsék a kapitalista cmzágot. Ezért színlel a szovjet ara" i orátoágot most, amikor fana­tikusok szítják a racionalista lelkesedést és gyűlöle­tet. Az a tudatlan sziriai doktor még ezt is mondta: Ila Amerika olyan megértést mutatott volna, mint a szovjet, akikor az arabok nem, a szovjethez, hanem Amerikához fordultak volna segítségért. Ez, a diplo­más Öszvér nem tudja, hogy Amerika scksizázimilliós segítséget ajánlott fel Nassem tik, az asszuámi gát építésére és egyéb 'hasznos célokra, de Nasser cigány­­vásárt csinált, kihasználva a szovjet-amerikai kon­fliktust, mindkét oldalt meigpumpolta, amig Ameri­kának nem fogyott el a türelme. Amikor Nasser száz meg száz millió dollárért fegyvereket vásárolt a szovjettől és üres kezét a washingtoni kincstár felé fordította, Dulles külügyminiszter kimondta, hogy elég volt a kétkulacsos cigányvásárból. Az öszvérfüles doktor fecsegése önmagában neim éri meg még a nyomdafestéké,t sem. Ha mégis szóltunk róla, ennek egyedüli oka az, hogy ilyen os­toba beszéd az arab fanatikus népbolonditck boszor­kánykonyhájából behatolt millió meg millió arab házba és hitelre talált a tudatlan nép közt. Az arab országok Amerikától sokat kaptak és még többet kaphatnának, viszont a szovjetbarátságtól egyeket nem várhatnak, mint budapesti mintára Kairó ostro­mát és Nasser f elkötését, — ha és amikor a kommu­nista világhóditási terv ezt kívánná. KANADA PÉLDÁJA Egy kimutatást olvastunk a minap, amely sze­rint Kanada “a világ leggazdagabb országa”, nem­csak hihetetlen természeti kincsei révén, hanem mert példátlan gyorsasággal fejleszti azok Ikiaiknázását. Ezt a példát azért bocsátjuk előre, mert Amerikának jelentős, mondhatnánk döntő része volt Kanada fej­lesztésében. Amerikai tőke és szaktudás járult hozzá, hogy Kanada életszínvonala ima majdnem eléri az amerikait. Érdemes emlékeztetni az olvasót, hogy volt idő, amikor Amerika hajlandó lett volna még a szovjetet is támogatni életszinvonala emelésében és a háború előtt amerikai mérnökök egés-z gyártelepeiket építet­tek fel a szovjetben és a háború után is tervek vol­tak erre. E szándékunkban az a tudat vezetett ben­nünket, hogy egy boldog, prosperáló nép sohasem akar háborút és miután rá van szorulva gazdasági partnerére, nem fog ellene fordulni. A szovjetben, akárcsak 'a többi kommunista kormányzat alatt álló országban, azelőtt Amerika egyszerűen potenciális gazdasági partnert látott. Az ok, amiért ez a gazdasági szemlélet megvál­tozott, egyszerűen az, hogy a szovjet gazdasági élet fejlesztésével csak egy ellenség erejét növelnék. En­nek az országnak, amely iparos és kereskedő ország, érdeke, 'hogy minden nép jólétben éljen, mert annál több kereskedelmet űzhet vele. Nem irigyeljük vagy akadályozzuk más népek életiszinvonalámak emelke­dését s Kanada esete a legjobb példa iá. De Kanada barát és nem ellenség — ami nem mondható el a szovjetről. Isztanbulban, a Rue de Pe­­rának nagy szenzációja volt. Ott, ahol ez az utca már kanyargóssá válik is lassan belereked' az örmény temető sikátoraiba, hosszú évek óta árváskodott egy sötét kis bolt. A bolt tulajdonosa, az öreg könyvárusitó ritkán mutatkozott a boltján kivül. Ott éldegélt a boltja fölött, néhány deszkából összerótt helyiségében. Összes kényel­me egy kopott ottománból ál­lott, onnan csoszogott le, há néha-néha megcsörrent az üz­let ajtajára szerelt csengő, je­léül annak, hogy vevő buk­kant be a bolt ajtaján.^ Ma azonban — nem tudni, mi okból — az öreg könyv­moly valósággal kilendült a boltjából s az éppen akkori­ban Párizsban divatossá vált uj táncot, a kánkánt ropta az utca közepén. Szomszédjai J megbotránkozva nézték, hogy : a szakállas, tekintélyes em­ber ilyen furcsa módon v,s_l­­kedik. “Dani eífendi”-nek pedig minden oka megvolt az ugra­­' ugrálásra. Az tlébb állított be hozzá egy könyvkötőinas, ki a felséges szultán házi könyvkötőmühelyében volt alkalmazva. Valamilyen tar­ka könyvtáblát hozott neki mutatóba, a könyvtáblán raj­ta volt a magyar címer s . mellette Hunyadi Mátyás magyar király hollómadara, a gyűrűvel a csőrében. Hát ettől lelkesült úgy fel az öreg effendi, pláne amikor az inas az effendi faggatására elmon­dotta, hogy ezekből a táblák­ból több is van éppen a mű­helyben. A szultáni könyv­tárból adtak ki egy csomó ré­gi könyvet azzal az utasítás­sal, hogy a mester tépje le ezeket a régi, kivénhedt kö­téseket s helyettük szép uj bőrbe kösse a bennük lévő kéziratokat. “Dani effendi” igy jött a nyomára annak, amit egyéb­ként már régóta sejtett: 'hogy tudniillik azok a nagyértékü, kincset érő könyvek, melyek valaha Budavárát ékesítet­ték, ahová Mátyás, a hollós király hordatta őket együvé s ezzel megalapította korá­nak leghíresebb könyvtárát, a Korvinát, hogy ezek a könyvek Budavárának a tö­rökök által való megszállása­kor idekerültek el, a messzi Isztanbulba, hadizsákmányul s hogy azóta ott rejtőzköd­nek a felséges padisah soha nem látott könyvkincsei kö­zött. Hát ez bizony nagy felfe­dezés volt, de azért még nem magyarázza meg a tisztes ki­­tabzsi (könyvkereskedő) vad dervistáncát! Hogy ezt meg­érthessük, ahhoz bizony ki­csit messzire kell visszanyúl­nunk. Éspedig oida, hogy a múlt század harmincas évei­ben nagytiszteletü Szilágyi János hatházi református lel­késznek volt egy derék fiacs­kája, a Dani. Pompás tanuló volt, akinek még az a külön szerencséje is volt, hogy nagyszerű tanárra akadt a középiskolában. Ez a Lugos­­sy József nevű debreceni pro­fesszor nemcsak a főbb ger­mán és román nyelveket tud­ta, hanem ezenfelül héberül, arabul, törökül, perzsául is megtanult, sőt a fölöttébb ne­héz tibeti nyelv titkaiba is behatolt. Ez a Lugossy tanár ur öntötte az arravaló diák­jai leikébe azt a magyar ős­vágyódást, amely Julián ba­rát óta Körösi Csorna Sándo­rig ott lángolt minden vala­mirevaló magyar ifjú lelké­ben. Egyelőre azonban ez a ke­leti álmodozás nagyon a hát­térbe szorult, mert mire Szi­lágyi Dániel letette a matú­rát, ő is, meg Lugossy tanár ur is belekeveredett az 1848- as szabadságharcba. Ugyan­ahhoz a huszárezredhez ke­rültek; az őrmesterségig együtt avanzsált a tanár ur és diákja, ott azonban a diák egyszeribe főiébe lendült a tanárának: Lugossy mint őr­mester szerelt el Világos után, Szilágyi viszont mint huszárha’dnagy törte ketté a kardját. De nem adta meg magát sem az osztráknak, sem a muszkának, hanem kétezer más baj társával egyetemben átlépett Orsovánál a magyar határon, török földre. Ha most követi Bem apó vagy Krnetty példáját ,akik áttértek az iszlámra s nyom­ban magas rangot kaptak a török ármádiában, akkor a húszéves hadnagy ur is ra­gyogó karriert futhatott vol­na meg. Szilágyi Dániel azon­­| ban Kossuth intő szavára hallgatott, aki nagyon lebe­szélte hi veit a valláscseréről, így aztán megléhetős nehe­zen tudott csak az igazhivők életébe beilleszkedni. Szilágyi értett a lóhoz, hi­szen huszár volt: ezért elébb kocsisnak szegődött be egy pasa szolgálatába, majd ha­marosan lovásszá lépett elő s amikor a pasa rájött, hogy a debreceni ifjú jól ért a pap­rikás ételek főzéséhez, meg­tette udvari szakácsává. Eb­ben a minőségében aztán a busásan számított a konyha­pénzből sikerült egy kisebb összeget félretennie, s most egyszeriben felébredtek ben­ne a régi gimnáziumi emlé­kek: el kell jutnia Közép- Ázsiáiba. Pénzét a dereka köré csa­vart sálba kötözte be s elin­dult mint íiadzsi, vagyis szent zarándok, • elébb Mek­­ka-MeiIinába, s onnan mind közelebb vágyai céljához, Közép-Ázsia felé. Megláto­gatta Timurlenk sirj át Sza­­markandban és bőséggel lé­pegette Sirász rózsáit is, ha útja mentén elébe bukkant egy-egy rózsatő. Amikor hire kelt, hogy Isz­­tánbulban az ifju-török re­formpárt felkelésre készül a török alkotmányosság érde­kében, Szilágyi Dániel visz­­szasietett Isztanbulba, mert azt remélte, hogy egy török­­országi rezsimváltozás ese­tén a török nagyhatalom fel­szabadítja Magyarországot is az osztrák iga alól. Csakhogy a török forrada­lom ezúttal is, mint annyi ■másszor a régi időkben, szét­­porlott s igy Szilágyi Dániel is apránként beleszürkült a perai élet ólmos hétköznap­jába. Kis boltot nyitott, mely­ben mindenféle bazár ritka­ságot halmozott fel. Kincset nem szerzett ezzel a bolttal, sőt akárhányszor a csőd ár­nyéka is megkergette. Ilyen­kor azonban mindig lendített rajta egy másik tudása, me­lyet a boltjában üldögélve apránként szerzett meg: ki­tanulta ugyanis az idzsmát, a muzulmán jogot, s olyan fiskális-félévé képezte ki ma­gát, aki a hozzá forduló sze­gény embereket olcsó hono­rárium vagy egy-egy érdeke­sebb könyv vagy régiség fe­jében kitanitgatta a jogos jussukra. Dani effendit — mert most már igy hivta az egész város­rész — apránként kezdték a hatóságok is megismerni s nagy nyelvtudása miatt mind gyakrabban tolmácsul is al­kalmazták. Olyan hire tá­rnáit, hogy amikor kitört a krimi háborúság, az angolok elsőosztályu drago,mánként akarták az angol ármádiá­hoz szerződtetni. De amilyen becsületes ember volt ez a magyar fiú: kijelentette, hogy az ő tudása legfeljebb egy Az ördög bibliáját nem kell bemutatni: ismeri azt mindenki. De ami a legérdekesebb, azt már keve­sen tudják: hogy a tarokk, a francia, a rendes kár­tya alakjai mindig ezek voltak, akik ma. A piros al­són mindig a kuoni pásztor gondolkodott, a tök disz­nón idők ideje óta a szénakazalra könyöklő pásztor­gyerek volt, a piros felsőn emberemlékezet óta a svájci Geszler tartja a sólyom-madarat. Pedig a kárytakészitők megpróbálták az alako­kat változtatni, vagy pedig a kártyákat politikai vo­natkozásokkal díszíteni. Voltak, akik történelmi ala­kokat rajzoltak reájuk: a pikk-király 7. Károly volt, a káro-dáma az ünnepelt Soréi Ágnes, a pikkdáma az orleansi szűz volt a többi figurákat is a történe­lemből vették. De ezekkel a kártyákkal senki sem akart játszani, mindenki a régieket követelte. A francia forradalom idején a királyokat még a kártyában sem akarták megtűrni. Uj kártyákat csináltak, de ezeken a királyok a költők és irók: Mo­­liére, Lefontaine, Voltaire és Rousseau voltak. A női alakok a köztársasági erényeket jelképezték, a többi figurák ismert forradalmárok voltak. Volt olyan kártya, ahol Mac Mahon, Grévy, Pitt és Viktor Hugo voltak a királyok; a kereskedelem, ipar, művészet, tudomány voltak a királynők, a disz­nók: Páris, Lyon, Marseilles, Bordeaux városok cí­merei. De a francia forradalom elmúlt és eltűntek a kártyái is. Később, Boulanger tábornok politikai vonatko-/ zásokkal biró játszmákat készíttetett, de ezeknek sem volt keletjük. A kártyázok nem akartak tudni sem­mi változtatásról, meg akartak maradni és meg is maradtak a megszokott figurák mellett, amelyeket 1392-ben Jaquin Gringagneur készített a buskomor VI. Károly király felviditására. Azóta a kártyákon a rajzok ugyanazok; talán kissé esetlenek is, a mű­vészet tekintetében is sok kifogás volna tehető, de azzal a kártyások nem törődnek. David, a kitűnő francia festőművész és rajzoló szintén megkísérelte és uj kártyákat festett, amelyek művészi kivitelben messze felülmúlták a most használatban levőket, de az ő fáradtsága is hiábavaló volt. Magyar kártya játékosok is megpr óbálkoztak az­zal, hogy az idegen nagyságok helyett magyar törté­neti alakokat és kiválóságokat rajzoljalak a lapokra, — de ezek a kártyák sem tudták kiszorítani a régie­ket. És igy a régi kártya maradt a legkedvesebb. Magát a kártyajátékot sem tudja egy más já­ték sem túlszárnyalni. A kártyajátéknak ezt a párat­lan közkedveltségét jellemzi a következő ismert tör­ténet. Nagy földrengés van. Házak omlanak össze, az utcák tele vannak menekülőkkel, siránkozókkal. Mentenek, akit, amit csak lehet. A segitők egyszerre csak az egyik épen maradt házban világosságot lát­nak. Odasietnek azon hiszemben, hogy talán ott is vannak sebesültek. Benyitnak és ekkor valaki rájuk kiált: — Mit háborgatják az embert! A szobában tudniillik tarokkozok ültek. HIÚSÁGOK VÁSÁRA Szerencsy legfelső itélőszéki 'biró a múlt század nagy magyarjai közül való volt s mindenki tudta ró­la, hogy nagyon okos ember. Az kellett legyen és jól kellett ismerje az embereket, mert 1843-ben igy ta­­nitgatta Deák Ferencet: — Valahányszor valami okosat mondtam, mind­járt hozzátettem két ostobaságot, hogy ne neheztel­jenek rám. Minden ember gyűlöli azt, akit magánál okosabbnak tart. Tizennegyedik Lajos francia király előtt egy na­pon megjelent Marivauit márki. Kevéssel azelőtt tért vissza a harctérről, ahol egyik karját elvesztette és most azért Jsereste fel a királyt, hogy valami kegyet kérjen tőle. A király átvette a márki kérvényét és igy szólt hozzá: — Majd meglátjuk. — Felség — viszonzá Marivauit büszkén, de mindamellett tiszteletteljesen — ha én is azt mond­tam volna, hogy “meglátjuk”, amikor az ellenség elé kellett mennem, most meglenne a karom. másodosztályú nyelvtolmács címére jogosítja őt fel. S nem is fogadott el ennél nagyobb rangot. Pedig ekkor már nemzet­közi hire is volt. Párisiből. Londonból minduntalan for­dultak hozzá orientalista szakemberek, ha egy-egy ne­hezebb szakkérdésben meg sem tudtak moccanni. Alig­hanem könnyűszerrel egyete­mi tanári állást is szerezhe­tett volna. De ő megelégedett a maga kis boltjával, csendes kispolgári életével. Így tengette a maga kis éle­tét, amikor napjaiba belerob­bant a nagy szenzáció: felfe­dezte az évszázadok óta rej­tőzködő Korvinákat. Nyom­ban értesítette leletéről a Magyar Tudományos Akadé­miát, amely Ipolyi Arnoldot, Henszlmann Imrét és Kubi­­nyi Ferencet kiküldte Isztan­bulba, hogy hivatalosan is megállapítsák a nagy újság igazát. Persze egyben arról is most már tárgyalni ipar­kodtak,- mi módon lehetne ezeket a kincseket Magyar­­ország számára újra vissza­szerezni. A Fényes Portánál azonban mitsem akartak a Korvinák visszaadásáról tud­ni. “Insallah!” — Allah akar­ta úgy, hogy ezek a könyvek ott legyenek a nagyur pol­cain, ne bolygassuk meg az Ur akaratát! Szilágyi Dani effendi azon­ban jobban ismerte már a ke­leti ember gondolatvilágát, mint a nagytudásu akadémi­kusok. Amit ezek diplomá­ciai tárgyalásokkal nem ér­tek el, azt Dani effendi egy ügyes ötlettel mégis nyélbe­ütötte. Ekkoriban dúlt az orosz-török háború, amely­nek során az osztrák-magyar monarchia hivatalból ugyan semleges maradt, azonban an­nál élénkebben érdeklődött a háborús fejlemények iránt. Az osztrák persze — 1849-re emlékezve — az oroszok párt­ján állott, hiszen akkoriban a muszka segítette ki a csá­szár ármádiáját a kátyúból. Viszont a Lajtán innen annál nagyobb hévvel “drukkol­tak” a törököknek, akik Kos­suth apánknak otthont ad­tak, amikor menekülnie kel­lett Magyarországból. Dani effendi érintkezésbe lépett a pesti diákság vezetői­vel, főként Szűcs Pátrival és; Tóth Bélával, akik nagy agi­­tációt kezdtek abból a célból, bogy a szerbeket leverő Ab­dul Kórim pasának diszkar­­dot adományozzon a magyar nép. A diszkardot el is vitte egy diákküldöttség Isztan­bulba, ahol Dani effendi csendes támogatása mellett nyomban megalakult egy tö­rök diák-küldöttség, ez pedig Abdul Hamid szultánnak egy pillanatnyi hangulatát ki­használva, elhozta Budapest­re az Isztanbulban felfede­zett Korvinákat. Dani effendi ezután is min­den módon azon volt, hogy elhagyott hazájának haszná­ra lehessen. Egész sor olyan keleti vonatkozású publiká­ció jelent meg a Magyar Tu­dományos Akadémiánál, me­lyeknek nyersanyagát Szilá­gyi Dániel hordta össze s sze­rénységében csak azt kíván­ta, hogy az ő nevét ne emle­gessék, merthiszen ő nem tu­dós, csak szimpla könyvárus. 1885 novémber 22-én úgy bukkantak rá a szomszédai, hogy arccal ráborult az asz­talára, fagyos kezében még ott szorongatta a pennát, amellyel a törökországi ma­gyar emgiráció történetéhez írogatta össze adatait s mel­lette utolsókat pislákolt az olajmécses, amelynek világá­nál élete utolsó lehelletéig szolgálta a magyar tudomá­nyosságot mint egyszerű tég­lahordó. Lakás-boltja olyan kicsiny volt, hogy holttestét ott nem is lehetett felravatalozni: ki­vitték hát az utca közepére a Szent Mihálylovát s onnan vitték ki Dani effendit a pe­rai temetőbe. Amikor Pestre hire ment Dani effendi halá­lának, az Akadémia 2000 fo­rintot ajánlott fel az exhu­málására és hazahozására. S az Akadémia nem is fizetett rá erre a kegyeletes gesztusá­ra. Amikor az effendi boltját leltározták, kiderült, hogy 2009 nyomtatott nyugati könyvön kivül 491 rendkívül becses régi keleti kézirat volt a hagyatékban, amelyeket nagyon óvatos becsléssel 6473 forintra becsülték az Akadémia szakemberei.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents