A Jó Pásztor, 1958. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1958-06-20 / 25. szám
2-IK OLDAL A JŐ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 c<|!!§pi> 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre _____________$6.00 Fél évre______________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year_______________$6.00 Half Year_______________$3.50-Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. A KÖZÖS ELLENSÉG Történelmi tanulmányt kívánna az a hir, hogy Hailé Szelasszié császár, Etiópia uralkodója felveszi a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal. Etiópia a Ikopt kereszténységnek szülőhazája, a de met ék ama ^kereszténységének, amely eltűnt Afrika mélyén és néger analfabétizmussal és babonával keveredve egy sajátos kereszténységet hozott létre, amelyet a középkor végén világjáró szerzeteseik hiába próbáltak visszatéríteni a római egyházhoz. Mai uralkodójukat, a szalkállas, méltóságteljes Hailé Szetassziét jólismeri a nyugat a Népszövetség előtt tartott beszédéről. Összefüggés van Etiópiának ujablban Rómával való kapcsolata és ama hir között, hogy a szovjet Addis Abbeha fővárosban nagy követséget állít fel,»valami 150 főnyi személyzettel. A cél ugylátszik az afrikai négerek bolsevizálása, lehetőleg egy keresztény ország fővárosából. Most, hogy a pápa az első nunciust nevezi ki az elszakadt kept egyházhoz, amely Rómát valamikor ellenségének tartotta, annak a jele, hogy a császár nem lát többé ellenséget a pápában. Felfedezte, hogy •van egy nagyobb közöisi ellenség, amely nemcsak a kopt keresztények, hanem az egész kereszténység el pusztítás ára törekszik. PETROLEUM NACIONALIZMUS Ahol egy ameiikai olajfúró torony feltűnik a világ bármely pontján, legyen az egy délamerikai ország vagy a szumátrai ősrengeteg, nyomban kialakul egy sajátos nacionalizmus, amelyet újabban “petroleum nacionalizmusnak'’ neveznek. Moszkva nyomban támogatja ezt a fajta nacionalizmust. Nemi mintha olajra lenne szüksége, amelyből ibővein van neki, de annak ürügyén, zavart támaszthat. Ezek az olajnacionalisták valójában azt szeretnék, hogy Amerika aknázza ki részükre az olajat, adja meg a szükséges tőkét, gépeket, szakértelmet, —de az olaj hozadékát ők zsebeljék be. Furcsa hazafiasság, mely más munkájának hasznát meg akarja tagadni, de saját tétlenségét és tudatlanságát meg akarja fizettetni. AMÜSZIV Az orvostudomány bámulatos fejlődési tempója lehetővé teszi számos emberi szerv pótlását. Közismert dolog, hogy mirigyeket, szemet, bőrt, vesét stb. több-kevesebb sikerrel ültettek át orvosok. Most a legújabb hir az, hogy közeledik az idő, amikor az orvosok müszivvel tudják majd pótolni a szivet. A kísérletek kecsegtetők. Plasztik szívvel néhány óra hosszat életben tudtak tartani kutyákat. Mire gyermekeink felnőnek, az ő generációjukban az elkopott isizivet plasztik szívvel lehet pótolni. Vegyes érzésekkel töprengünk e hir olvastára. Az ember valahogyan bele tud törődni aljba, hogy egyik végtagját művégtaggal pótolják, — de a szív! Az emberi szív a közhiedelem szerint az érzelmek lakóhelye. A mindennapos szóhasználat minden nyelvben ismer “jó szivet” és “rossz szivet”. Vájjon milyen érzelmek lakozhatnak egy plasztik .szívben? — töprengjünk. Másrészt, arra gondolunk, hogy nagyon sek embernek olyan a szive, hogy szívesebben látnánk egy plasztik szivet — talán hasznára válna. Minden esetre, a plasztik szív egy uj láthatárt nyit meg az emberiség előtt. Már csak azt kívánjuk, bár lehetne abba a plasztik szívbe a helyes érzelmeiket is heléültetni, amikor kicserélik a légi, kopott, agyonhajezolt szívvel... SZTÁLIN ÜZENETEI Moszkvában tartja magát egy legenda — és hitelességéért non szavatolunk, — amely szerint Sztálin két lepecsételt levelet hagyott hátra utódai részére. Az egyik felbontandó ‘ baj esetén’’, a rnáaik “nagy baj eset én”. 1955-ben, amikor a szovjet vezetők nem voltak biztosak, hegy autoritáj'Jbat meg tudják alapozni, f elbontották az elsőt óz- egyetlen mondatos üzenetet találtak benne: “Hárítsatok minden bajt rám.« Sztálin”. A miagyar forradalom idején felbontották a mázlik levelet és szintén egyetlen mondatból álló üzenet volt benne: “Cselekedjetek úgy, mint én cselekednék. Sztálin’’. Mint mondottuk, nem szavatolunk a történet hitelességéért. De nekünk úgy tűnik, hogy az utódon megfogadták a vén diktátor tanácsát, aki ugylátszik még a sírból is kormányoz. Eisenhower elnök átadja a diplomát az egyik felavatott tengerésztisztnek Annapolisban. Az alsó képen látható az uj tisztek hagyományos sapkafeldobása. A NAGY FONOK ES A HÁROM BOSZORKÁNY Kambava ugyan kicsiny néger falu a Kongó alsó folyása mentén; valami okból mégis a természet túlszárnyalta magát a falu környékén. Kaktuszok, orchideáik, liliomok és liánok sürü virágpompája nyúlik le széles sávban egész a tenger széléig; a hófehér karollhcmokkal fedett partokat patkóalaku, sziklás öblök csipkézik. A part zátonyait susogva ostromolják az óceán hullámai, kijjebb pedig zölden habzik a tenger. Morgás, sziszegés, dübörgés, loccsanás, sistergés és mennydörgés hallatszik, a levegőben pedig sürü vizpor kavarog. Elefántcscntszinü korallgáton égővörös, eperszinü, sárga, kék, zöld állatvirágok csillognak, mozognak, cikáznak. A korall-tcmbökön bi•borszinü tengeri toll inog, sáfránysárga tengeri legyezők és kckörcsinszerü tarka virágállatck kelletik magukat. Nagy rákok, tengeri csillagok és lila tüskéjü sünök másznak közöttük, majd egy tündértuli szépségében lengébb és kecsesebb, mint a trópus legbübáiosabb pillangói. A part virágszőnyege fölött pedig vad jázmin illatozik, a narancsfák alatt petyhüdten fognak a kenyérfa levelei, a gyümölcsterhük alatt roskadozó mangófák között pedig nagy, szines lepkék és csicsergő sárga madarak repdcsnok. De a szelíd, szikrázó fényű tenger tükrét néha ördögi vendégek barázdálják végig: cápák, barrakudák és zöld murenák, a legveszedelmesebb emberevő halak vadásznak eleven húsra, vérre a bujaságnak ebben az érintetlen paradicsomában. Ebben a paradicsomban vonultunk szállásunkra egész napi fárasztó vadászat után. Fáradtak voltunk, mert nehéz terepen, bozótos-tüskés bokrok között, göggeteg talajon kellett mozognunk, izzó kemence levegőjéhez hasonló hőségben, amely megállóit fölöttünk, a légrétegek minden mozgása nélkül. Közeledtünk Kambavához. Még nem láttuk a falut, de már hallottuk a hevesen pergetett dobok tompa, idegtépő Irta: HORVÁTH REZSŐ puff ágasát, és valami gaj dőlő énekfélét is ki lehetett a különös zűrzavarból hámozni. Feketéink arcára 'bizonytalanság rajzolódott fel. Megtorpantak. — Szól már a nagy tamtam! # Csak ennyit mondott egyikük; de ez elég volt ahhoz, hogy a mi hátunkon is j eges fuvalom simítson végig. Afrikában sohasem lehet tudni, hol, kit, mivel sértettünk meg s máris készül ellenünk a megtorlás. Ez a vad dobogás és szenvedélyes éneklés harci lárma volt: tudtul adták a szomszédságnak és nekünk is, hogy kitört a hadiállapot . . . Egyszerre előttünk a falu. Mint szeli! nyaralótelep, melyet nádból, bambuszból és pálmalevelekből építettek fel, állott a falu a folyam agyagbarna viz,tömege fölött, a part meredekétől alig kőhaj itáshyira. A házikók előtt széles, kerek tér futott körbe. Nagy tűz lobogott a középen és az aranysárga lángok körül bronztestü óriások forogtak hol méltóságteljes lassúsággal, hol zümmögü vontatott énekszó mellett. — Kaszeko, eredj csak a fáimhoz és beszélj velük! — utasította Parson kapitány a vezetőt. A daliás termetű, értelmes, bátor szuaheli-néger habozás nélkül kivált a többi fekete közül és előrement a falu felé. Száz lépésnyire megközelitette a táncotokat. Akkor feléjük intett. A vad lárma és zűrzavar egyszerre elhallgatott. Hogy ezt hogyan és mivel érte el Kaszako, nem tudtuk megfigyelni. Ez is egyike volt azoknak a titkoknak és rejtelmes jelenségeknek, amiket a fehérember nem ért meg. de tudomásul vesz, mert ett történik meg a szeme előtt. Vezetőnk, úgy látszik, sikeresen meggyőzte az ellenséges falut békés szándékainkról. A falu most egyszerre a másik végletbe csapott át. A harci készülődés, az ellenséges lárma helyett most barátságos fogadtatásban volt részünk. Maga a falu királya, a nagy főnök, sietett fogadtatásunkra. Hatalmas termetű, fénylő ébenfabőrü, de kissé már érett férikorban lévő úriember volt őfelsége. ízlés dolgában nem volt elmaradott ember sőt határozottan előkelő felfogásról tett tanúságot ezen a téren. Ezt abból következtettem, hogy egyáltalában nem volt a világ hivságainak ellensége és nem mellőzte, el a megjelenés külső pompáját és méltóságát. Ennek legfeltűnőbb és szokatlan megnyilvánulása volt a ibal füle cimpájában diszlő tenyérnyi, cseréppipa, amelynek súlya kettérepesztette a cimpát és szinte palacsintaalakúvá formálta. Különböző üdvözlések után elvezetett a főnök a nagy téren álló üres kunyhóhoz. Sz volt a falu vendégháza, szállodaféléje. Alighogy elhelyezkedtünk a ragyogóan tiszta, de teljesen üres nagy kunyhóban, a főnök épületes családi jelenet pokoli látványával szórakoztatott bennünket. Előhívta három feleségét — egyik öregebb és csúfabb volt a másiknál — és megkérdezte tőlük: készitenek-e ennivalót a vendégeknek? Az asszonyok nyilván éppen haragos viszonyban lehettek az urukkal, mert konokul nemmel válaszoltak. A főnök erre éktelen dühbe hajszolta magát és elkezdett szitkozódni. — Megparancsolom nektek, ringy-rongy némberei hogy azonnal készítsetek jó vacsorát az én kedves vendégeimnek és embereiknek! Jaj nektek, ha nem teljesítitek a parancsot! Seprüt fogok és először alaposan megtáncoltatom a hátatokon, azután kikergetlek benneteket a faluból, behajtalak az erdőbe és az éjszakai vadaknak doblak zsákmányul! Szaladtok iziben ennivalót késziteni, ti semmiháziak?! A főnöki szóáradat azonban megtört a három konok csúfság ellenkezésén. Hevesen és sipitó káráiással ugyancsak visszafeleseltek a főnöknek, majd hozzányemakodtak és lökdösni, taszigálni kezdték. A főnök ekkor csakugyan HIHETETLEN, DE MEGTÖRTÉNT Ugo Foscolóról, aki korának egyik leghíresebb költője volt, írja Mantegazza olasz tudós a következő anekdotát: A költő nagy napon egy hölgynek a társaságában volt, akit szenvedélyesen szeretett. A hölgy ajkáról vitatkozás közben valami kicsinylő szó röppent el, mire Foscolo őrjöngő dühvei kitört: — Hát azt kívánod, hogy itt a lábaid előtt adjam ki a lelkemet? Itt a szemed előtt zúzzam szét az agyamat? E szavakkal kétségbeesetten nekirontott fejjel a márványkanlallónak. Még szerencse, hogy néhány jelenlevő megkapta őt, mire a költő, akinek a hiúságát megsértették, ájultan rogyott a földre és órákig tartott, mig életre tudták kelteni. * Schumann, az újkor egyik legzseniálisabb zeneköltője, azt képzelte magáról, hogy Beethoven és Mendelssohn a túlvilágból diktálják neki a kottákat. Nemsokára rá vízbe is ugrott és meghalt. * Rossini, a nagy olasz zeneszerző, 1848-ban palotát vásárolt magának. Mikor valaki azt mondta neki, hogy nagyon drága vásárt csapott, az a rögeszme lopódzott agyába, hogy rettenetes nyomorba jutott és az embertársai könyöradományára van szorulva. Azt hitte, hogy minden tehetségét is elvesztette. Évekig nem nyúlt tolihoz és csak akkor kezdett megint komponálni, mikor egy hires elmeorvos belészuggerálta, hogy visszanyerte tehetségét. * Brassai Sámuel, a százéves korában elhunyt hires magyar tudós békát fogott a tóból, hogy tanulmányozza az érverését, órával a kezében. A tanulmányozás után az órát belökte a tóba, a békát pedig bedugta a mellényzsebébe. * Van Leyden hires hollandi festő azt képzelte magáról, hogy megmérgezték és életének utolsó éveit ágyban töltötte, mert minden pecben azt hitte, hogy meghal. Az avignoni herceg már a halálán volt, mikor egy hölgylátogatót jelentettek be neki. Az udvariasságáról hires four minden erejét megfeszítette, hogy felüljön az ágyán, aztán igy szólt: — Bocsásson meg asszonyom, ha kénytelen leszek grimaszokat vágni. Az orvos éppen most mondta, hogy nemsokára kezdődik a halálküzdelmem . . . — Oh, kérem — zokogott a látogató — ne zavartassa magát miattam. HIÚSÁGOK VÁSÁRA Lord Brummel hires volt nemcsak különcködéseiről, hanem arról is, hogy ezren és ezren utánozták őt a férfidivat terén. Egy alkalommal a lord sétára kilovagolt, amikor véletlenül találkozott egy szerény kinézésű egyszerű iparoslegénnyel. — Mi a foglalkozásod? — kérdezte Brummel. — Szabólegény vagyok. — Akkor készits nekem egy nadrágot. A nadrág elkészült, de borzalmasan idétlen volt. Azonban a lord viselni kezdte s néhány hónap múlva a szegény szabólegény gazdag ember lett, mert mindenki olyan idétlen nadrágot csináltatott, mint Brummel. * Voltaire francia költő, aki a nőkkel szemben mindig udvarias volt, egy társaságban kijelentette, hogy soha nem találkozott még csúnya asszonnyal. Női hallgatóinak egyike, aki laposra nyomott (árral, de humorral is rendelkezett, igy szólt erre: — Nézzen reám és vallja be, valótan csúnya vagyok. — Asszonyom — válaszolta komolyan a látszólag sarokba szorított költő — mint a női nem valamennyi tagja, ön is angyal, aki az égből szállott alá. Csak véletlenül szerencsétlenség érte, amiért önt igazán nem okolhatjuk, mert ön, asszonyom, véletlenül épen az orrára esett. seprüt kapott fel és egyet ráhúzott a hozzá legközelebb eső élettársra. Mire a három feleség öízszeröffent, kmjlm-külön seprűt ragadott mindegyikük, aztán harcias csatakiáltásokkal rárohantak a főnökre. A nagy főnök ebben a pillanatban úgy lekushadt és összegörbeit, mint a mosogat órongy. Siralmas volt a behemót' ember gyámoltalanságát a sürü csapások alatt látni, de talán még keservesebb volt hallgatni, amint szünet nélkül, szajkómódra jajgatta: — Én vagyok a nagy főnök! ... Jaj! Nem hagyjátok már abba? . . . Én parancsolok . . . Én vagyok a nagy főnök! . . . A három boszokány végre úgy kimerült a derekasan végzett munkában, hogy szinte félholtan, izzadtan, sántikálva botorkáltak el győzelmes csatájuk színhelyéről. A nagy főnök ekkor kiegyenesedett. Kihúzta magát. Kidomboritotta bozontos mellkasát, és szélesen elvigyorodott. — Lássátok, fehér vendégek — szólt öntelt méltósággal, — hogyan szeretnek engem a feleségeim! . . . A folyó túlsó partjáról vadkutyák marakodása hallatszott.
