A Jó Pásztor, 1958. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-30 / 22. szám

P'fürwrwt'-r A JÖ PÁSZTOR *| WM

ffüirr 7-IK OLDAU }

SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE

Irta: TÖLGYESY MIHÁLY

— Nem jó lesz, nagyságos ur! A vajdáné ezt egészen határozottan megtiltotta!

— Mit bánom én, — vonta vállát Elemér. — Hatósági személyeik nélkül én egy lépést sem teszek ezentúl! Okultam a minapi esetből. És most György rendelj hamar kocsit!

A cigánysuhanc egyre a fejét csóválgatta.

— Nem jó lesz, nagyságos ur, — mondotta. — A fiatal nagyságos asszony élete ennek következtéiben még inkább veszélyeztetve lesz.

— Kocsit, kocsit, György! —- kiáltotta Elemér.

György végre hozott egy bérkocsit, abba beleültek s útnak indultaik.

A kapitánysági épületet csakhamar elérték. Midőn a cigány látta, hogy a kocsi oda kanyarodik, izgatottan szólt:

— Nagyságos ur, ez nem állott az alkuban.

— De miért féltek ti úgy a csendőrségtől? Lásd, én nem félek.

— A nagyságos ür nem is cigány. Minket azonban, amint meglátnak a csendőrök, rögtön le is tartóztatnak, mert szünet nélkül gyanakszanak s ha valaki lop a faluban, azt mind ránk fogják.

Elemér kérdő pillantást vetett Györgyre. Az utóbbi azonban határozottan a mellett volt, hogy a rendőrséget mindenesetre értesíteni kell a dologról.

Lorántffy tehát leszállóit s intett a cigánynak, hogy kövesse.'

— Hiába való minden beszéd, — mondotta. — Az esetet a rendőrségnek is tudomására kell juttatni. Majd a kapitány ur kirendel mellénk egy-kettőt a megibizhatcibb és ügyesebb emberek közül.

A cigány megtette azt, hogy a látszat kedvéért bement az épületbe, ott azonban egy kis vargabetűt csinálva, a második kapun át észrevétlenül kiszökött.

Miikor Elemér még egyszer visszanézett, látta, hogy a suhanc már eltűnt mellőle.

— Teringettét, — gondolta magában, hova lett a fickó?

Visszasietett az utcára, de mái' a cigány sehol sem láthatta.

— György, György! — kiáltotta. — Nem jött vissza hozzád a cigány?

— Nem, nagyságos ur.

— Akikor hát megszökött. Utána gyorsan.

— György talpra szökött, de már nem bírta elcsípni a cigányt.

Elemér ezalatt belépett a kapitányhoz.

— Uraim bátyám, — mondotta —, most már tudjuk, hol kell keresni elveszett szegény feleségemet.

— No, no, öcsém uram, csak hamis ne legyen

a nyom. >

— Ez egyszer nem hamis, bátyáim, — felelte Elemér s felmutatta a gyűrűt. — Ezt ép az imént küldte a f eleségem.

A kapitány meglepetve nézett a gyűrűre.

— Ki hozta?

— Egy cigány.

— Ejnye, teringette. Ez már különös. Tehát a cigányoknál van a kedves neje? Ugyan hol van a gyűrű átadója? Bizonyára busás váltságdíjat követel.

Elemér elbeszélte a történteiket.

— Ez igen gyanús, — mondotta a kapitány. — Mindenesetre utána kell nézni, mi van a dologban. Lelhet, hogy kedves neje valahonnét kiszökött s kóborlás köziben a cigányok elfogták. Történetét bizonyára elmondotta nekik s most gazdag váltságdíjat remélnek.

— Hajlandó is vagyok nekik jutalmat adni, — jegyezte meg Elemér.

— Csak lassan, barátom. Nem ’kell úgy dobálódzni a pénzzel. Az esetet hatóságilag meg kell vizsgálni. Ha a cigányok ártatlanok, akkor jutalom fejében adhat nekik néhány száz forintot, da ha bűnös utón kerítették kezükbe nejét, akikor majd én adom meg nekik a jutalmat botok alakjában. Már az én előttem is gyanús, hogy a gyűrű átadója megszökött, amint meghallotta, hogy a rendőrség beavatkozik a dologba.

— A cigányok általában igen f élnek a rendőrségtől, — jegyezte meg Elemér.

— Én tőlem meg éppen rettegnek, — mondotta

Bajtay. — A város közelében nem tűröm őket. Hol is tanyáznak jelenleg? • 1

— Úgy mondta a suhanc, hogy a koppámdi erdőnél vannak a sátoraik. 4

— Jól van, öcsém uram. Mindjárt kirendelek melléje vagy hat lovas pandúrt. Aztán menjen ki a Ikoppándi erdőhöz s vegye elő a cigányokat. De jól ügyeljen, mert a cigányfaj alattomos és igen furfangos.

A kapitány lóra ültetett Irat pandúrt és sok szerencsét kiránt Elemérnek, ki szívességét megköszönve, neki vágott a nagy feladatnak.

A cigányok értesülve, hogy a nagyságos ur* a rendőrség segítségét veszi igényibe, felszedték a' sátorfájukat és tovább mentek.

így történt hát, hogy keresni kellett őket és már késő este veit, midőn végre rájuk akadtak az erdőben.

Mindenki készen tartotta revolverét, mert nem látszott lehetetlennek, hogy a cigányok támadást intéznek ellenük.

Elemér várakozása a legnagyobb mértékben fel volt csigázva. Borzasztónak látszott, hogy ilyen kezekben van Ilonka . . . és mégis, oh, mi boldog lenne, ha itt rá találna.

— Csendesen, — szólt a pandúr-káplár*. — Ha célt akarunk érni, akkor meg kell őket lepni s mindjárt 'meggátolni, hogy fegyverhez ne nyúlhassanak. Nemi tudóim ugyan hányán vannak, de valószínű, hogy többen vannak, mint mi. Ennélfogva vigyázni kell.

E pillanatban egy szálas alak termett előttük. Ez volt az őrszem, akit oly célból állított ki a vajda, hogy minden meglepetés ellen biztosítva legyenek.

Az őrszem sajátságos füttyentést hallatott. Erre egyszerre megelevenedett az egész tábor*. A cigány férfiak felugráltak és összeró ffentek.

A vajda, aki rangjához illően sátorban hált, előjött s a jöveveényekhez ment. A cigánytábor idősbjei követték őt.

A pamdurkáplár, kit Elemér útközben mindenbe beavatott, előrébb ugratott:

— Te vagy a vajda? — kérdezte.

— Az vagyok.

— Ha az vagy, akkor add elő a vajdánét.

— Olló, —• felelte a vajda kihivólag. — Mit akarnak vele?

— Csak add elő, majd aztán megmondjuk, hogy mit akarunk.

— Az nem úgy van, — rázta boglyas fejét a vajáé. Ha valami bajuk van, adják elő nekem 13 majd én elintézem. Azért vagyok én itt a vajda. Egyébiránt tudni akarom mindenekelőtt, vájjon békés szándékkal jöttek-e az urak?

■— Azzal jöttünk, — válaszolta most Elemér. — A vajdáné küldött érteim.

— Úgy? A vajdáné? — kérdezte a cigány kétkedve. — Hát akikor minek hozott az ur mindjárt pandúrokat magával.

A káplár kifogyott a béke tűrésből.

— Ne fecsegj sokat! — kiáltott a cigányra. — A vajdáné egy gyűrűt küldött a nagyságos urnák, annak jeléül, hogy a gyüiü tulajdonosa itt van köztetek, Mi tehát ezt keressük.

A vajda el akarta Csavarni a dolgot.

— Azt a gyűrűt találtuk, — mondotta.

Eleméi* megdöbbent. Tehát még mindig nem

lennének az igazi nyomon? A káplár azonban már ismerte a cigányok alattomosságát s neun hitte el, amit mond.

— Hazudsz, cigány! — kiáltott rá.

— A vajda nem szokott hazudni, — düllesztette ki mellét az öreg Birkás.

— Honnét tudja hát a vajdáné, hogy ez a gyűrű a nagyságos urat érdekli és illeti ?

— A vajdáné mindent tud. A csillagokból, a napiból, holdból és a felhők járásából (mindent kitud. Szénné tlehatol a titkos mélyébe, előtte mi sem maradhat elrejtve.

— Hiszi, aiki akarja, — legyintett kezével a pandúr. — Add elő nekünk a vajdánét. Hadd halljuk tőle a valót. v

— A valót már megmondtam.

— Ördögadta cigányja, — fakadt ki a pandúr, —- neked nem hiszek. A vajdámét add elő nekem, mert mindjárt csudát látsz.

Elemérnek nem tetszett a heveskedés s kérő mozdulatot tett feléje, aztán ő vette át a szót:

— Vajda, — mondotta valamivel szelidebben,

— add elő a vajdánét és ha minden úgy van, amint nekem üzente, akkor gazdag jutalmat kaptok tőlem.

— A vajdámé nincs ott, nagyságos ur.

— Lehetetlen, — csóválta fejét Elemér. — Hiszen értem küldött.

— Hazudsz, — támadt a vajdára a káplár, -— ki a cigányokkal általában így szokott tárgyalni. — El akarjátok tagadni a vajdánét. De így aztán nem is kapjátok ám meg azt a ropogós ezrest, amit a nagyságos ur nektek szánt.

A cigány fontolgatva ide-oda ingatta fejét. Aztán megfordult s eltűnt a sátrak között.

Elemér vár tégy darabig, de sem a vajda, sem a vajdáné nem mutatta magát. A káplár hamar kifogyott a türelemből.

— Lóvá akarnak bennünket tenni, — mondotta.

— Hé, cigányok, — kiáltá fenihangon s fenyegetőleg,

— ha a vén vajdánét tüstént elő nem adjátok, akkor rögtön közibétek lövetek.

Erre egyszerre nyüzsögni kezdett az egész tábor, mint a hangyaboly. A cigány férfiak összeröffemtek, ki tőrt, ki pisztolyt rántott elő és valamennyien vaddisznók módjára röfögve feneikedtek a pandúrok ellen.

(Folytatjuk) j

Az októberi forradalom menekültjeinek seregszemléje

AHÁNY ORSZÁG, ANNYI MENEDÉKHELY

A szabadságharcot és annak elbukását követő magyar népvándorlás egy folytonos folyamat, amelynek csak kezdete ismeretes, de lezárulása időben és irányban egyaránt bizonytalan, személyi sorsoktól és történelmi alakulásoktól függ. Hányán fognak uj •hazából újabb hazába vándorolni, Amerikából Kanadába, Ausztráliából ide, Európába vissza? Hányán fognak még visszamenni a Kruscsev-Kádár-íéle nagy börtönbe vagy egy felszabaduló Magyarországba? A jövő titka.

Az általános helyzet folyamatos lévén, számadatok mindig cSak egy bizonyos határnapon rögzíthetők le. A leghübb képet mindenesetre az 1957 december 31-iki számadatok mutatják. Az Intergovernmental Committee for European Migration kimutatása ezen a napon a következő volt:

Az Ausztriáiba menekültek összes száma 172,732 volt. Ezek közül még Ausztriában voltak a múlt év utolsó napján 18,993-an. A többiek a következő országokba jutottak el:

Európai országok: Anglia 20,590, Nyugat-Németország 14,270, Svájc 11,962, Franciaország 10,232, Svédország 5453, Olaszország 3849, Hollandia 3556, Belgium 3416, Dánia 1173, Norvégia 1159, Írország 541, Iztend 52, Spanyolország 19, Portugália 4, Cyprus 2.

Tengerentúli országokba: Amerika 35,026, Kanada, 24,- 525, Ausztrália 9423, Izrael 1893, Dél-Afrika 1309, Brazília 977, Dominika 581, Venezuela 549, Törökország 505 Chile 258, Colombia 215, Rhodesia 40, Uruguay 35, Costa Rica 15, Paraguay 7, Cuba 5, Nicaragua 4, Ecuador 1.

Meglehetősen nagy volt azoknak a száma, akiket Amerika vonakodott befogadni. Ilyen volt Ausztriában és más nyugati országokban 1487 menekült, családtagjaikkal együtt 2697-en; Jugoszláviában pedig 530, a családtagokkal együtt 1035. A visszautasítás oka sok esetben erkölcsi vagy .politikai szempontból semleges volt, például nem jöhettek Amerikába a menekültsegitő program keretében olyanok, akik október 23 előtt hogyták el Magyarországot, vagy akik útlevéllel utaztak el Magyarországból, vagy elmebetegség vagy írástudatlanság miatt nem feleltek meg a törvényi előírásoknak.

Az örökös hullámzásokra világot vet a következő, legújabb kimutatás, 1958 március 31-iki dátummal, melyet az ICEM állított össze Ausztriában azon a napon: Ausztriába érkeztek 180,045-en (kis részben a menekült-program 1957 december 31-iki lezárása után); természetes szaporodás (születések, levonva a halálozásokat) 230, összesen 180,275. Ezek közül visszament Magyarországba 6344, más országokba ment 154,251, bejelentés nélkül eltávozott, valószínűleg Magyarországba visszament 1290, maradt Autriában 18,390 menekült. (A múlt év december 31-én, a fentebbi adatok szerint, 18,- 993 volt az Ausztriában maradtak száma).

Francis Walter pennsylvaniai képviselő, a képviselőház bevándorlási. bizottságának elnöke, a jelenleg érvényben levő általános bevándorlási törvény (McCarran-Walter Act) társszerzője, súlyos szemrehányást tesz a kormánynak azért, hogy a szabadságharc elbukásának izgalmas napjaiban, általános fejvesztettség közepette, túllépte a törvényben megszabott határokat és a Refugee Relief törvényből 1956 végén megmaradt vízumokat — Walter szerint 6356 vizumot — a szabadságharc menekültjei közt osztott szét, a törvényben előirt alapos vizsgálat mellőzésével. Emiatt sokan elestek a vízumtól, melyre évek óta vártak. Walter nézete szerint minden egyes magyar menekültet parole alapon kellett volna bebocsátani, mégpedig nemcsak azért, mert ez felelt volna meg a törvény szellemének, hanem azért is, mert a 6356 vizűm birtokában Amerikába besurrantak ncm-kivánatos elemek is .

Walter képviselő megállapítja, hogy 1956 október 23 után magyar menekültek- három hullámban lépték át a felügyelet nélkül maradt határzárt és pedig:

ELSŐ HULLÁM. Az első jövevények október 24-én hajnalban jelentek meg a határ ausztriai oldalán. Már ez s dátum gyanút kelt. Hiszen akkor a szabadságharc győzelmes volt, szabadságharcosoknak semmi okuk sem volt, hogy a kommunista rémuralom alól felszabadult hazájukból elmeneküljenek. Akik október 24-én és a következő napekon, november 4-ig Ausztriába átszöktek, kommunista “aktivisták” voltak. ÁVH titkosrendőrök, párt- és kormányhivatalnokok, akik rettegtek a magyar nép haragjától, bosszújától. Szerencsére az osztrák hatóságoknak sikerült ez,ek közül sokról lerántani a leplet. Később igazi szabadságharcos menekültek több ilyen beszivárgót lelepleztek, de — nem valamennyit sikerült leleplezni.

Ezzel az első politikai hullámmal párhuzamosan mentek át Ausztriába azok, akik hirtelenül ráébredtek arra, hogy megnyílt a határ, szabad az ut nyugatra, tengerentúlra, a sokszor megálmodott

amerikai paradicsomba. Uccu neki, átszaladtak a határon.

Sem a -kommunista átszivárgók, sem a jó alkalmat kihasználó átszaladok nem nevezhetők szabadságharcosoknak, állapítja meg védlevelében Walter képviselő. MÁSODIK HULLÁM. November 4-től körülbelül december 1-ig ugyancsak két kategória ment át Ausztriába, de a kép nem hasonló. Ebben az időben már nemcsak a jó alkalomra átszaladok mentek Ausztriába, hanem az utcai harcokban aktiv részt vett szabad ságharcosok is, akik tisztában voltak azzal? hogy a forradalom elbukott és hogy kegyetlen üldözés fog következni.

HARMADIK . HULLÁM Decemberben és január közepéig Jugoszláviába legnagyobbrészt igazi szabadságharcosok menekültek. Azok, akik harcoltak Budapest utcáin és amikor a fővárosban a további ellenállás lehetetlenné vált, vidékre mentek és tovább folytatták a harcot, í ahol tehették. . Miközben I ezek a végsőig elszánt sza-; badságharcosok életüket kockáztatták egy reménytelen ügyért, a magyar kommunistáknak és az orosz katonaságnak sikerült az áttört határ- j zárt kifoltozni, a vasfüggönyt j újra felállítani. Ausztria felé I nem volt többé szabad az ut, j igy hát délnek vették útjukat1

és a legnagyobb nehézségek közt átvergődtek szárazon és vizen keresztül Jugoszláviába.

Walter képviselő leszögezi, hogy az amerikai kormány éppen a legkevésbbé érdemes hullámot részesítette legsürgősebb segítségben, kivételes, előjogos bánásmódban, mig az igazi szabadságharcosok zömének meg kellett elégedni a kevésbbé előnyös parolee státusszal.

*

■ A fehérkártyások zömének mégsincs okuk elégedetlenségre, az idő meghozza nekik azt amit a menekülés percében reméltek: a jogot, hogy Amerikában mint szabad és egyenlő jogú lakosok, majd pedig mint állampolgárok élhessenek. Az uj törvény e sorok Írásáig még a szenátus el őtt% fekszik, de nem lehet kétség, hogy lényegeben elfogadja a szenátus is és az elnök aláírja. Miután ez megtörténik, a helyzet a következő lesz: A Bevándorlási

I Szolgálat meg fogja vizsgál- I ni minden parolee esetét, aki I két évet már az Egyesült Államokban töltött, és remélhető, hogy csak kevesek ellen lesz kifogás. Eszerint a végleges itt-tartózkpdási jogot és j bevándorló státuszt ez év vé! gén kapják meg az első fehérkártyás menekültek, akik I 1956 végén már itt voltak.

(VÉGE)

Margaret angol hercegnő Georgetownban, angol Guianaban parádét nézett végig, egy kőbor kutya is betévedt a diszemelvény elé.

)

i

HÁROM HULLÁM ÉS EGY KRITIKA