A Jó Pásztor, 1958. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-30 / 22. szám

2-IK OLDAL A.JÖ PÁSZTOK A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday _____ Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 0;-5 53 ELŐFIZETÉSI Egy évre __________ fél évre __________ DIJAK: .$6.00-$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year________________$6.00 Half Year________________$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. MEMORIAL DAY Memorial Day: a 'kegyelet ünnepe. Ezt az ünne­pet országszerte május 30-án ünnepeljük meg, a vi­­rágnyilás hónapjában, amikor a kegyelet sok-sok vi­rágot szórhat az elesett katonának és szeretteinek sír­jaira. Épen ezért Decoration Day-nek, Díszítési Nap­nak is nevezik ezt az ünnepet, mert a hősök sírjait ezen á napon díszítik fel hozzátartozóik virágokkal. Sőt a déli államokban az a szokás, hogy a nők soka­sága kivonul az egykori harcterekre és a katcnateme­­tőklbe és a sírokat virágokkal halmozzák eh Még ab­ban sem tesznek külömibséget, hogy olyan hősökről van-e szó, akik a polgárháborúban mellettük vagy ellenük küzdöttek. Vajiha a kegyelet szent érzülete megszállná a lel­keket és ennek égi fényénél arra döbbennének rá, hogy tcbbé ne engedje a pogányság öldöklő szelle­miét győzedelmeskedni az igazi keresztényi szellem fölött és ne engedjen újra olyan száz és százezer sir­­dombot emelni, ahová a következő években majd azok számára kell a temetőbe vinni az emlékezés és kegyelet szivvirágait, akik ma itt élnek közöttünk és akik legkedvesebbek sziveinknek. VÖRÖS ÁLARCOT OSZTOGATNAK A pesti Népszava dicsőíti a Londonból hazatért Hatvány Lajost, a kapitalista cukorbáró család sar­ját, mint a népidemckratikus — vagyis kommunista — irodalom egyik kiválóságát. De ez még semmi. A Vecsernd Novimi cimü szó­fiai lap Petőfi Sándort a kommunizmus egyik úttörő­jének nevezi és közli, hogy a jövőben Petőfi születése és halála napja pirosba tűs napok lesznek a bolgár kalendáriumban. Ezekkel próbáljon valaki hazugsá­­gi versenyre kelni. AMERIKA-ELLENES TÜNTETÉSEK A délamerikai baráti országokban és a gyülöl­­dő arab világban, leghűségesebb szövetségeseink kö­rében Franciaországban és Angliában — mindenütt a nagyvilágban — .napirenden vannak ellenséges megnyilatkozások, tüntetések, támadások Amerika ellen. Sokféle oka van ennek, mindenütt más és más az ok és a dolgok mélyén mindenütt azt látjuk, hogy az elégületlemség magyarázata az, hegy Amerikától többet várnak, mint amennyit kapnak, többiét, mint amennyit kérnek vagy várnak. Szegény rokonoknak és szegény idegeneknek lázongása a gazdag Ameri­ka ellen. Amerre járt az Egyesült Államok alelnöke, min­denütt ellenséges fogadtatásban részesült a diákság vagy a csőcselék részéről. A délamerikai országok­ban a gazdasági helyzet nem kielégítő, aminek fő oka kétségtelenül az, hogy nem dolgoznak elég szorgal­masan, nem tartanak lépést a technikai fejlődéssel. Amerika lenne nyerstermékeiknek főpiaca, de most itt is gazdasági bajok vannak és a behozatalt korlá­tozzák. Ráadásul az amerikai ipari- és bánya-érde­keltségek védővámokat sürgetnek a délamerikai be­hozatal további korlátozására. Nosza rajta, a kom­munisták kiadják a jelszót: “A gazdag északi szom­széd fojtogatja a szegény déli szomszédokat”. Az arab országokban Nasser egyiptomi diktátor tovább álmodja bircdalcimalapitási álmát, azzal az elgondolással, hogy ha ez sikerül, kifoszthatja, meg­zsarolhatja a nyugati országokat. Ezt a politikát a szovjet fegyverszállításokkal és gazdasági segítség­gel támogatja, azzal az elgondolással, hogy — Lenin tanítása érteiméiben — egy napon maga ül be a nye­regbe és kikiáltja az arab kommunista államszövet­séget. Ezt az arab imperialista politikát Amerika nem támogathatja; ezért a gyűlölködés. A franciáik neheztelnek, mert Amerika nem tá­mogatja őket eléggé a kilátástalan algériai gyarmati háborúban. Az angolok irtóznak London náci bom­bázásának megismétlődésétől, ezért a nép egy meg­lehetős rétege ellenzi amerikai rakéta bázisok felállí­tását angol földön. Erről azonban sem Amerika, sem maga Anglia nem mondhat le. Az eredmény: Ame­­rika-elleneo tüntetések. A szabad világban a nemzetek közt érdekellen­tétek merülnek fel és hol egyik, hol másik nemzet a gazdag éis hatalmas •Amerikától vár segítséget. De Amerika nem támogathat két ellenséges tábort egy­szerre, a középuton igyekszik mindét kívánságait tel-Astrid norvég hercegnő az arlingtoni temetőben az Ismeretlen Katona sírjára koszorút helyezett. A KALOTASZEGI MAGYARSÁG Még Töhötöm korából való régi ősmagyar település az a harmincnégy falu, amelyet Kalotatszeg, a Sebes-Kőrös felső vidéke számlál. A Ka­­lota és a Kőrös völgyében húzódnak meg a falvak, s a Gyalui-havasok széle, a Vle­­gyásza és a Meszes vonulatai határolják. Élelmes emberek, jóizü magyar beszédükön ér­zik a Kőrösvidék-Kalota-Sza­­mos-melléki keverék nyelvjá­rás. A kalotaszegi tisztelettu­dó a fajtájabeli városi ember­rel szemben, ám lassan me­legszik fel és nagyon kell is­mernünk szokásait, háza tá­ját, hogy beszédessé váljék. Tanulni vágyó nép, majd minden családban akad. “ta­nult embör”. Rendesen egy fiút adnak felsőbb iskolába, a többi pedig született ipar­művész, megél a jég hátán is. A faragás, festés, a lányok­nál pedig a varrás apránként háziiparrá vált, akár a belgá­nál a klöplicsipke, a svájcinál az órakészités, a hollandus­nál a kertészet. Hiszen kerté­szet ez is: sosem hervadó vi­rágot vésni, hímezni, faragni fára, csontra, bőrre, vagy a világhírűvé vált “írásos” vá­szonra. Dél-Oroszországból hazake­rült hadifogoly művészek megfigyelték, hogy éppen olyan mintákat varrnak, fa­ragnak, akár Kalotaszegen: tulipán, szegfű, búzavirág sti­lizálásokat, sőt még az Írá­sok vászonra rajzolása is azo-1 nos módszerrel történik. Az irónénók koromlébe mártott ludtollal rajzolják a kivar­­randókat, vagy az úgyneve­zett vagdalásos kézimunká­inál kivágják a vászonból a mintát s csupa fehér fonállal, selyemmel varrják körül a kivágást. Csak annyi a kü­lönbség, hogy Közép-Ázsiá­­ban ezeket a vagdalásokat tarkázzák, Kalotaszegen meg nemes egyöntetűséggel csupa fehér hímzést látunk ebből a fajtából. Annál elevenebb, de nem tarka, hanem egyszinü a párnacsupp, vagyis párna­vég, abrosz, vállfü, vagyis a női ing 3—4 ujjnyi széles dí­szének piros, kék, vagy feke­te hímzése, az irás. Ennek a magukalkotta, anyáról-lányra szálló mintáit a falu iróasz­­szonya rögtönzi. A viseletűk gyönyörű. A lányok hajában pántlika, ter­metükön feszülő pruszlik és százrétü szoknya. Ez a női viselet romlatla­nul őrzi a keleti lovas nomád nép szoknyájának formáját, sőt egykori gazdag díszítését is az elébe akasztott hímzett selyemköténnyel. Turkesz­­tán-ban ma is ilyen szabású szoknyában, százráncu, kétfe­lé! felhajtott muszulyban lo-Iria: GERGELY PÁL vágóinak az asszonyok, per­sze a kalotai selymek, gyön­gyök nélkül. A jobbmódu ka­­lataszegi asszonynak hárem, négyféle szinü muszulya is van, vörös meg a zöld a kü­lönféle vidám alkalmakra, meg egy fekete a temetések­re. Gombot, csiptetőt a mu­­szulyon, ingen nem viselnek. A kifodrozott ujju himes in­güknek piros hárászbojtos kötőzsinórja van. A nyak, vagy kézelő bojtját egész Ka­lotaszegen “bosszintó”-nak mondják, mert birizgálja a legény orrát, ha ölelgetős kedvében van. Szép visele­tükhöz a nők oldalt varrt pi­ros és sárga csizmát horda­nak. A kalotaszegi férfi télen kékszinü szürposztókabátot visel, szép tulipános himzás.­­sel, s hozzá pörge kalapot a hunyadi vagy egerei falusi mestertől. Hímzett bőrmellé­nyüket huj kának, vagy buj­­belének nevezik tréfásan. Ma már ritkábban viselik ezt a sokszínű, virágdísszel ki­varrt, olykor bőrrátéttel ké­szült ruhadarabot. A drága és inkább lovaglásra való csiz­mát kiszorítja a városból, vagy még inkább a katona­­sorból odajutott bakancs. Nyáron a szandál járja. Nem melegszik meg benne a láb, a fatalp pedig megvéd a tar­lón is. Módosabb gazda a szandálhoz lábszárvédőt, úgy nevezett lábbürt visel. Ott vá­sárolja a falusi mesternél. A kalotaszegiekből min­denféle iparos kikerül. Néhol egész iparos-utcák alakultak. Azért mégis legtöbb a disze­set faragó férfi, Írásost rajzo­ló asszony. A nők zsenge lánykoruktól késő vénségü­­kig mindenütt varrnak, kézi­munkáznak. A férfiak faragó művészetüket úgy is haszno­sítják, bogy Debrecenben gyárszerü telepet rendeztek be “összeállási” alapon. Áz egyik csoport itt fúr, farag, asztaloskodik télen, a másik csoport pedig tavasztól őszig kereskedik vele, hogy ama­zok hazamehessenek földjük­re, családjukhoz. A régi ház még földes. Ká­nikulában hűvösebb, télen melegebb, mint a deszkapad­­lós, a levegője azonban egész­ségtelen. A pitvarban szép, cserepes kemencét látunk, ám a régi, “cserényes” pitvar, vagyis a zöldszinü, tulipán­­mintás cserépkemencés ott­hon egyre ritkul. Már nem készítik a régi mintájú cse­repet, sőt ujmódi konyhán vásári takaréktüzhely is akad. Még a ház, vagyis a tiszta­szoba őrzi legjobban a régi művészi emlékeket és elren­dezési sajátosságot. Két falon, csupa tányér és kancsó, egyik sarokban asztal, körülötte egy-két karosszék, két felén sarokra összefutó pad. A má­sik sarokban a módosabb, ta­nultabb gazdánál téka, köny­vespolc, de valójában a bo­rotva, varrószerszám, kép, ap­ró emlék tartója. A harmadik sarokban kályha, lehetőleg régi mintájú zöld cserépből, az összerakás helyén élénk minium festés. A tágas szo­baközép megmarad vendégfo­gadásra, vagy rossz időben a gyerekek játszóhelyének. Egyik fal mellett, vagy a sarokban tornyosra vetett, hi­mes takaróval födött ágy, a háromszorosan rakott finom libatollal párnákon csupa szí­nes párnacsupp. A magas ágy csak disz, a maguk részére nem szokták megbontani, leg­feljebb a fiatal házasoknak. Az asztal mellett lévő tám­lás padládán, páncélszekré­nyükön és kincstárukon al­szanak, ahová a díszes ruhák mellé a bugyellárist, az ok­mányokat, no meg a kisüstön főtt szilvóriumot rejtik. Itt azonban csak a férfi szundit, mert alvásnak nem igen lehet nevezni a priccsen való öt­­hatórás pihenést. Régi házban még fakilincs, fazár járja. Híresek a kalota­szegi faeszközök, mert még ma is szeretik cifrázni, díszí­teni. A legkisebb használati tárgy is himes, faragott, fes­tett és ez nincs a használati tárgy rovására. Ásótisztitó deszkalapocska, sulykoló, só­tartó, a szövőszék kellőkéi, orsónehezékei, kis szék, gu­­zsaiy, rokka mind himes, a vőlegény kedveskedik velük arájának. A nagy tükör kö­rülaggatva virággal, szalag­gal, sarok téka, apró képrá­ma szépen kifestve, kifarag­va, mintha kiállításra szánta volna a készitő iparművész. Pedig ez mind a nép ösztönös alkotása. Diszitik a gazdasági eszközöket, a kapufélfát, a szuszékot, vagyis a gabonalá­dát, a sör-löt, vagyis a sóőrlőt, más néven sőrményt. A festett, faragott kapuzá bé, vagyis kapufélfa épely hi­res, akár a galambducos, vagy simatetejü székelykapu. Az újabban épült házak előtt már nincs oly gazdag faragá­­su utcaajtó, vagyis kiskapu, mint a hatvanas évekből épen ránk maradt kapuzábék. Ez keleti eredetű, szines, fa­ragott, régi művészi kapu, ge­rendáit vasszegek nélkül, fa­csavarokkal rótták egybe. A faragások is teljesen kifor­rott, harmonikus, művészi ér­tékűek, eredetiségükkel telje­sen elütnek a környező egyéb lakosság tarkabarka népmű­vészeti termékeitől. A* ma­gyar népművészetet a szabá­lyos növényi és mértani for­mák gazdag váltakozása, a színharmónia és a térkitöltés takarékossága jellemzi, főleg pedig az úgynevezett téli szi­­nek, a kék, vagy piros, Vagy fekete egységes felhasználása jeriteni. Ez nehéz, néha lehetetlen feladat, szinte el­viselhetetlen politikai teher. A szovjet erőszakkal sakkban tarthatja “barátait”, Amerikának kötéltán­cos produkciókat kell végeznie. Ehhez ész, türelem és jó arat szükséges. ADOMÁK A RÉGI IDŐKBŐL Louis Forain francia rajzolómüvész az első vi­lágháború alatt előrehaladott kora ellenére önként jelentkezett. Feljebbvalói a fronton nagyon szívesen látták, mert valamennyi elöljárójának arcképét meg­rajzolta. Nem is engedték ki a tüzvonalba, hanem a hadosztálytörzsnél mint segédtisztet alkalmazták. Egy napon Forain egyedül tartózkodott a tiszti étkezőiben, amikor belépett oda egy tábornok. A ge­nerális megszólította a rajzmüvészt: — Adjutáns! Forain előállt, még pedig úgy, hogy egyik kezé­ben cigarettát tartott, a másik keze nadrágja zse­bében, sapkája a fején megfordítva. Megjelenése egy­általán nem volt katonás. — Maga Forain, a hires rajzoló? — kérdezte a tábornok. — Igen, az vagyok. — Maga tehetséges ember s annak nagyon örü­lök; de amikor egy feljebbvalójával! beszél, vigyázz­állásban kell állnia. — Bocsánatot kérek, tábornok ur, de én mindig civil voltam ... és nem tudom . . . —-Nem tudja, hogyan kell vigyázz-állásban áll­ni? No, majd megmutatom, jól nézze meg. A generális erre feszesen kihúzva magát, úgy állt, mint a cövek a rajzmüvész előtt. — Pihenj! — kiáltotta el magát szeretetremél­­tóan Forain, mire a tábornok elmosolyogta magát és a tanítás abbamaradt. * Sámuel Foote angol színművész egyik lábát egy balesetből kifolyólag le kellett vágni. Az operáció alatt párszor türelmetlenül felszólalt: — Nincs még levágva a lábam? A sebész lassú és mord ember volt, dörmögve felelgette, hogy ilyen dolgot nem lehet elhamarkod­ni, legyen csak türelemmel és minden a legjobban fog végbemenni. — Bocsásson meg, drága doktor ur — viszonzá Foote félájultan — életemben most először történik velem ez a tréfa, hogy lábszáramat elvesztem, más­kor majd türelmesebb leszek. Meggondolatlanul nagyot mondott VIII. Henrik angol király egy vadászat alkalmá­val eltévedt és hosszas 'bolyongás után Reading falu­ba érkezett. Nagyon éhes volt és mivel a faluiban nem talált kocamát, felkereste a községi bírót és megkérte, ad­jon neki valami ennivalót. A bíró, ki a királyt egyszerű vadásznak nézte, ’.gén szívélyesen fogadta vendégét, megkínálta ökör­­nyelvvel és elébe tett egy hatalmas korsó sört. A király nagy étvággyal evett, aminek a házi­gazda igen örült és megjegyezte: — Száz fontot fizetnék, ha ilyen étvággyal tud­nék enni. 1 Néhány nap múlva Londoniba hivatták a bírót, álból t ói'tönte vetették. Nyolc napig nem kapott egyéb élelmet, mint kenyeret és vizet. A nyolcadik napon elébe raktak egy pompásan megsütöttt ökörnyelvet és egy korsó sört. A biró csodálkozásának adott kife­jezést ezen eljárás fölött, de a ibörtönőr néma maradt és nemi felelt kérdéseire, miközben a rab az ckör­­nyelvet jóízűen elfogyasztotta. Másnap hirtelen megnyílt a börtön ajtaja és be­lépett a király. — Én vagyok — szólt a meglepődött bíróhoz — az orvos, ki meggyógyitotta a gyomrodat; fizess most nekem száz fontot, ahogyan előttem egyszer ’kijelen­tetted. , * A bíró kezdetben vonakodott, de a király kije­lentette, hogy addig, miig a száz fontot meg nem fi­zeti, a börtönben marad. A biró kénytelen volt fizetni. A szines kapu sohasem rikitó. Csak egy-két szint használ­nak, ezenkívül a fa természe­tes szins és a vésés árnyéko­lása érvényesül. A magyar kapukon két fő faragási jel­legzetességet figyelhetünk­­meg. Az egyik: felfelé kígyó­zó szárakon virágbimbó, tuli­pán, szegfű, gránátalma. A másik: csipkésszélü, kiillős mértani disz, vagy csillag. A Zugoly szélén, Magyar­­valkó völgyi részén érdekes a 180—200 éves, öreg, úgyneve­zett boronaház a maga sárral tapasztott gerendafalazatá­val, összerótt gerendavégei­vel. A ház ablakait barokk­­stilusu, kovácsolt vasrács vé­di. Bizonyos, hogy valamikor nemesi kúriáikhoz tartozott, a körülötte heverő nagyobb épületeik romjai is az egykori nemesi vagyonról tanúskod­nak. Ez a ház talán a gazda­tiszt lakása lehetett. Megfi­gyelhető rajta a keleti jelleg­zetesség, a török építészeti hatás is. Kapuja mellett, a jobboldalon sűrűn rácsozott tornác , húzódik, sőt még az udvar felől is rács takarja, hogy a fehérnép kintről ne legyen látható. Érdekes há­rememlék ez, talán valame­lyik kései basának itt maradt építésze tervezte. Akad több olyan régi szal­­mafedeles jobbágyház is, amelynek nincs az utcára ab­laka. A botosispántól való fé­lelmükben építkeztek igy a jobbágyok. Elzárkóztak a kül­világ , elől, csak kukucskáló­­lyukat vágtak az utca felé, '•hogy azután ispán, pandúr, finánc közeledtekor hátra, a szérüskert felé még idejében elillanhassanak.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents