A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-09-13 / 37. szám

2-IK OLDAL

A Jó PÁSZTOR

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken

Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztő jég és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-502S

ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES:

£gy évre__________________$6.00 One Year_________________$6.00

í'él évre _________________$3.50 Half Year_________________$3.50

atered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879.

GAZFICKÓK AZ UNIÓKBAN

A szenátus McClellan bizottsága erélyesen folytatja a korrupt unióvezérek piszpos ügyeinek feltárását és a bizottság felől az az érdekes találgatás röppent ki, hogy ez a vizsgálat valószínűleg több éven át fog tartani.

Semmi kétség, hasznos az ilyen vizsgálat; a munkásmozgalom élősdijeit és termeszhangyáit ki kell irtani. A felderített visszaélések bizonyára elő fognak segíteni megfelelő törvényi rendelkezéseket, melyek elejét vehetik hasonló gazságoknak.

De kérdés, hogy nem fognak-e ezek a vizsgálatok káros jelenségeket elindítani. Kérdés, hogy nem fog-e olyan hamis látszat támadni, hogy az unió mint ilyen rossz, hogy tehát az uniórombolás nemzeti érdek.

A New York Times, amely pár évvel ezelőtt megsínylette egy arisztokratikus unió kihívó szabotázsakcióját, kifogásolja a McClellelan bizottság vizsgálatának túlzásba vitt népszerűsítését. A televízió minden nap a reggeli kávéhoz szervírozza Becket és Hoffát és Diót és a többi kétes erényü lovagokat. Délben ebédszünet van, de az esti hirszolgálatban megint kapunk a vacsorához Teamster hors cl’oeuvre előételt. A new yorki világlap, amely nem annyira unióbarátságáról, mint inkább igazságszeretetéről ismert és ez okból tisztelt, attól tart, hogy a féktelen reklámcsinálás a nemzet figyelmét túlzottan rátereli egyesek visszaéléseire és eltereli a lényegtől: a bajok forrásától és az orvoslás lehetőségeitől. Már pedig kongresszusi vizsgálatoknak éppen ez utóbbi a céljuk; egyesek visszaéléseinek megtorlása a bíróságok feladata.

Clinton, Pa. közelében történt ez a légi katasztrófa, háztetőt sodort el, a pilóta szörnyethalt.

A Navy repülőgépe több

LÁNCÉSZ VAGY ŐRÜLT?

Tanulságos találkozó a bolondházi igazgató szalonjában

A LESZÁRMAZÁSTAN TITKAI

Az egész világsajtót foglalkoztatta a hir, hogy a francia Akadémia tudósainak sikerült vegyszerek segítségével megváltoztatni kísérleti kacsák örökletes tulajdonságait.

A hir nem bizonyult “kacsának”, amint a valótlan újsághíreket nevezi. A kísérletek sikerrel jártak. Az örökletes tulajdonság éppen úgy meg van emberben és állatban, akár a rovarokban és a bacillusokban. A desoxyribonucleic acid néven ismert vegyszer, amely minden élő sejtben jelen van, alakítja ki minden élőlény “egyéniségét”.

A kísérletek során ennek a vegyszernek összetételét megváltoztatva két pekingi kacsát forgattak ki “karaktereiktől”. Később e kacsák leszármazottai már megváltozott tulajdonságokkal születtek, minden külső behatás nélkül.

Nemcsak tolláik színe, fejük formája változott meg, de súlyúkból is veszítettek. Repülni nem tudtak többé. A mesterséges behatás következtében újfajta tenyészállatokat lehet majd létrehozni, jósolják a professzorok.

Sóik évvel azelőtt, hogy .Ldmbiroso csalsz tudósnak “Lángész vagy1 őrült?” című hires tanulmánya megjelent, egy Tours nevű francia tudós irt egy könyvet, melyben azt vitatta, hogy a tehetség, a lángész majdnem mindig az elme zavarodottságának a tünete és hogy a hires művészek, nagy uralkodók, költők, tudósok és egyéb kiváló személyiségek, ha nem is éppen zavarodott elméjüek, de nagyon közel vannak ahhoz a határhoz', amely az ép elmét a megbomlott agytól elválasztja.

Ez a merész állítás abban az időben még nagyobb feltűnést keltett, minit Lcmbroso könyve később.'

Egy francia hirlapiró is kételkedett . ezen állítás lehetőségében és egy szakembernek, a véleményét akarván hallani a dolog felől, felkereste Esquirol doktort, a kiváló tudóst és a következő kérdést intézte hozzá:

— Mondja, kedves doktor ur, melyek az elmezavarok kórtani ismertető jelei?

Az elmebajok híres orvosa a kérdés hallatára meglepetten igy szólt:

— Ejnye, kedves barátom, maga egy átkozottul nehéz

kérdést intézett hozzám — és végigsimitván kezével magas homlokán, mosolyogva folytatta: — A felelet azért meglesz, de nem én tőlem, hanem mástól kapja majd és ezennel meghívom ebédre a charentoni elmegyógyintézet igazgatójához.

Másnap elmentek a charentoni tébolydába, hol Maupas igazgató szivesen fogadta és mindjárt a szalonjába vezette őket, melyben két űriem bért találtak.

Az egyik fiatal, alacsonytermetű volt és igen feltűnően volt öltözve. Ujjai tele voltak csillogó hriliánsgyürükkel, kézcsuklóját rubinokkal kirakott széles arany karperec fogta körül, nyakravalójába mogyorónagyságu brillantes tű volt betűzve, szóval úgy tele volt aggatva ékszerrel, akár a legbiubb nő és az ember önkéntelenül a füle cimpájára ''nézett, hogy nem csüng-e rajta gyémántok fülönfüggő. A haja gondosan meg volt fésülve, felsütve és kigöndöritve, fekete szeme túlragyogta a sok briliánst. A kis kövér emberke egyre izgett-mozgott és élénken gesztikulált.

Tökéletes 'ellentéte volt a másik vendég, egy előkelő ki-A JÖVŐ NEMZEDÉK

A vélemények megoszlanak afelől, hogy “a fallout”, a radioaktiv hamu és eső, amely az atom és hydrogénhomba robbantások következménye, milyen hatással van a földi élőlényekre.

Egyes tudósok azt állítják, hogy már a mi nemzedékünk szenvedni fog miatta. Mások most arra a megállapításra jutottak, hogy majd csak az uj generáció vallja kárát.

A Navy tudósai, tehát hivatalos és felelősDégteljes egyének, legújabb nyilatkozatukban azt állítják, hogy a “Strontium 90”, ami a rádióaktiv hamueső ben záporozik a földre, 1970-ben már olyan mennyiségben gyülemlik fel, hogy katasztrofális hatással lesz a világ minden népére. A rádióaktiv anyag elsősorban az emberi csontba, majd a vérbe húzódik és szétroncsolja azt. Főleg a meszet szereti a Strontium 90 és igy az emberi csontrendszert támadja meg.

De,a leszármazottak változáson esnek majd át, folytatódik a komor jóslat. Kihullik, kifehérül az emberek haja, kihullik a foguk, meggyengül a látásuk. Mindez csak igazolja azokat, akik sürgetik: nemzetközi megegyezést kell létrehozni az atomrobbantások ellen. De erre a szovjet még nem hajlandó.

A Jó Pásztor Verses Krónikája

VIHARFELHŐK

MAGYAR ANYA DALOL kis bölcsője felett: “Éltet-e a holnap, avagy majd eltemet?

De te azért aludj, kis embergerezdem, érted elviselem nagy súlyos keresztem.

S mire embernyi lesz élted kicsi fája: nem lépkedsz már muszka diktátor szavára. Éltünk sorskereke más irányba fordul; éltünk sorsharangja szabadságra kondul.

Eltiporni éltünk bárhogy is akarják: szent virágba szökik a magyar szabadság.

Tente kis magzatom, éjfélt üt az óra: ébredj fel majd holnap százszorszebb valóra!”

MI VÉDTÜK NYUGATOT és a Szent Keresztet, mely az ozmán helyett most Moszkvától reszket. Századokon át a magyar volt a bástya, de a Nyugat mégis a magyar sirt ásta.

S mialatt a magyar a Nyugatért vérzett: a megmentett Nyugat velünk sohsem érzett. Mélybe hullt Magyarország, mint az oldott kéve. S mit adtak jutalmul a vak nagyhatalmak? Kegyetlen vérszomjjal öt részre szabdaltak.

S mig halálsikolytól torzul el az arcunk, a vörös hatalom nagyot hízik rajtunk.

SOHASEM LESZ ADDIG ÜNNEP a világon, amig Moszkva diktál Rab-Magyarországon.

Ima sem hallatszik addig fel az Égig, mig a magyar kalász a muszkának érik.

Hiába van szüret, hiába aratás : temetői ének rá a visszahatás.

Hiába nyit a rügy s bont kelyhet a virág, amig magyar földön áll a muszkavilág.

Hiába zug a bérc s zeng Tihany visszhangja, mig magyaron tipor Moszkva sok bitangja.

A szabadság-gyümölcs álmodik a fákon: lesz még szabad ünnep egyszer a világon.

néaésü öregur kifogástalan öltözékben, egyetlen ékszer nélkül. Viselkedése komoly és tartózkodó volt, keveset beszólt. Szép római arcélü fejéből két okos szem nyugodtan tekintett a jövevényekre.

Bemutatkozáskor az öregur szó nélkül 'hajolt meg, a fiatalabb viszont édeskés szavainak egész áradatát zúdította rájuk.

A nevüket a gyors bemutatkozáskor nem lehetett tisztán kivenni, csak annyit értett a hirlapiró, hogy a két orvos az öregurat “báró” urnák, a fiatalt “Honoré' urnák” szólította.

Ebéd alatt társalgásról tulajdonképpen nem is lehetett szó, mert Honoré ur szünet nélkül csacsogott és -senkit szóhoz jutni nem engedett.

A báró, akit a folytonos csacsegás láthatóan untatott, egyre sűrűbben vetett szemrehányó, türelmetlen pillantást a bőbeszédű Honoréra, de ez cseppet sem feszélyezte őt, mosolyogva, bizalmasan hunyorított egyet a báró felé és folytatta csacska beszédjét.

Végül egyenesein a hirlapirchoz intézte szavát:

— Igazán csodálkozom azon, uram, — igy szólt, — hogy ön, aki tulaj dánképpen egy mesterségen vari velem, nem ismer még engem személyesen. Én egyike vagyok a jelenkor legnevesebb férfiainak. Mit ártott az nekem, 'hogy száz rossz regényem megbukott, hisz mind álnév alatt írtam őket. Igen, igen, úgy van, egész halmazát a tudományos anyagoknak dobtam félre, mig végül —• úgy bizony, csak neve'SBen — ráakadtam a bölcsek kövére, valójában egy darabka szarvas bőrre. Ez ,a kis darabka ibőr volt az én szerencsém, ez hozott nekem dicsőséget, fényt, nevet, szerelmet s ezeket a drága ékszereket.

A báró megvetően mormogta fogai között:

— Mind hamis kő!

— Ez a darab bőr, kedves barátom — folytatta Honoré ur, — még sok dicsőséget fog nekem szerezni. Ma még keveset tud rólam Páris, de még három nap, kedves kolléga ur, rövidke és mégis oly végtelen hosszú három nap és valóságos felfordulás lesz az irodalomban. És mindezt egy kis darabka ibőr okozta, melyért 50 ezer frankot fizetett nekem a “Revue des Deux Mondes.”

A hirlaipiró nem hallgathatta tovább ezt a zagyva, bolond beszédet és a báróhoz fordult, akii kérdéseire igen udvariaísan felelt. Igen jól volt értesülve az irodalom legújabb termékei felől, a művészetek terén is nagy volt a tájékozottsága. Résztvett a forradalomban, -személyesen ismerte azoknak a nevezetes időknek leghíresebb személyiségeit. Barátságban állott, igy mesélte, a Staellei,

RÉMLÁTÁS A HATÁRON

Az arab-izraeli határokon örökös a nyugtalanság és gyakori a lövöldözés, az öldöklés. Az egyiptomi és sziriai katonai klikkek orosz biztatásra nyugtalanítják Izrael népét, ugyanakkor az arab országokban is nagy a nyugtalanság, mert még nem'felejtették el a Szináji uj vereséget. Jellemző az ideges, már inkább hisztérikusnak mondható hangulatra -a következő eset, amelyről a Tel Avivban megjelenő Uj Kelet című magyar napilap a következőkben számol be:

Jordánia panaszt nyújtott be a fegyverszüneti bizottsághoz, amely szerint a múlt hét vasárnapján 337 járműből álló izraeli katonai karaván érkezett Jeruzsálembe, az ottani csapategységek megerősitésére, a karavánban számos katonai gépkocsi, autóbusz és angol gyártmányú jeep haladt. Az egyik jordániai tanú látta, hogy a karavánban páncélkocsi is haladt.

Az UNO által lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a jordániaiak által csapaterősitésnek vélt gépkocsisor tulajdonképpen a belzi rabbi kíséretének karavánja volt.

Egy másik jordániai panasz ugyancsak a fantázia szüleménye volt — állapította meg az UNO. Azt 'állították, hogy ugyanazon a napon 145 katonai járműből álló karaván haladt a Kfár Szábá és Kalkilie közötti utón. Ezzel szemben kiderült, hogy azon az utón azon időben (körülbelül 200 polgári gépkocsin hangversenyre utazott a közönség. A koncerten résztvevőket a különböző településekről gyűjtötték öszsze és együttesen szállították őket Bét Berlbe. Az UNO megfigyelői vizsgálatuk során összegyűjtötték a szétszórt belépőjegyeket is . . .

JÓ KATONA ROSSZ KATONA

Ha úgy vélekedünk, mint a keletnémet szovjetzónában megjelenő Volksarmee (Néphadsereg) című katonai szaklap katonai szakértői, azt kell mondanunk nekünk is, amit ők mondanak: hogy a jó katona rossz katona. A nem-politizáló katona rossz katona. Azt fejtegeti a Néphadsereg szakirója, hogy a tisztán katonai kiképzés nem elegendő, a marxista oktatás is elengedhetetlenül szükséges, ha azt akarják, hogy a katona teljesértékü osztályharcossá legyen.

Recamierval, látta Mária Antoinetteet, Jcizefint és Hortens et.

— Csodálatos szép vilá'got látott ön — szólt neki a hirlapiró, ő pedig lassan lehajtotta fejét iés szomorúan mondotta:

— Ez mind még semmi, hátha szabad volna még beszélnem.

E szavakra hirtelen feléje fordult ez intézet igazgatója:

— Kedves báró ur, töltsön kávét a csészéjébe, de vegyen sok tejet hozzá, hisz tudja, hogy az erős ital vértódulást szokott önnek okozni. Ne vegye rossz néven tőlem, ha az orvos bennem diadalmaskodik a barát felett.

A báró mosolyogva engedelmeskedett.

Ebéd után, mikor a dohányzóba vonultak vissza, Esquirol Ör. beleikarolt a hírlap Íróba:

— Kedves barátom, most egy lángésszel és egy őrülttel ebédelt együtt. Melyiket a kettő közül tartja ön őrültnek?

— Én Istenem, doktor, itt csak nem kell sokat gondolkoznom. Hisz ez a Honoré ur olyan sült bolond, amilyent még világél-e temben nem láttam.

Esquirol mosolyogva szólt:

— Gratulálok éles megfigyelő tehetségéhez. Hát a báró?

— A bárót én a legtökéletesebb gavallérnak tartem, kit a természet éles elmével áldott meg. Ritka műveltségét és nagy tudását nem tudom eléggé bámulni. >

— Újból gratulálok nagyszerű éleslátásához! Most pedig, kedves barátom, figyeljen ide! Az a fiatalember, kit ön sült bolondnak tart és akit első nagyobb anyagi sikere valóiban elkáibitott, felizgatott kissé, nem -más, mint Honoré de Balzac. A “Revue des Deux Mondes” legközelebbi száma fogja közölni kitűnő regényét: “A szarvas”-t, egy szellemtől sziporkázó, ragyogó, fantasztikus munkát. Balzacn-ak teljes joga van hozzá, hogy ritka zseniálitásának tudatában legyen, a jövő az övé!

— Ez Balzac? A nagy regényíró? — hebegte zavarodottan a hirlapiró. — És a báró?

— Másfél évtized óta a charentoni intézet egyik legsúlyosabb betege. Éppen olyan keléssé “báró”, mint ön vagy én. Ez az ember egy meggazdagodott vidéki kalaposmester, aki soha életében a ruhájuk csücskét sem látta azoknak, akiknek nevével úgy d v hálózik. Abban az időben, műkor azok éltek, ő még egy juhagyaiott kis városkában dolgozott a nyúl 'bőrén. Párisiből sohasem látott többet, mint ezt a szomorú bolondházat.

— Miből áll utlajdonképpen az ő őrültsége? — kérdezte a hirlapiró halkan az orvost.

— Kérdezze csak meg a nevét — súgta felelet helyett Esquirol dr.

—- Bocsánat, báró ur! — fordult hozzá a hirlapiró — az előbbi bemutatkozásnál nem értettem meg jól becses nevét, kihez is van szerencsém?

Sötét pir borította el a báró ur szép, nemes profilját.

— Minthogy kérdést intézett hozzám, nem lehetek udvariatlan. Bennem a világegyetem megteremtőjét és fenntartój át csodálhatja. Én vagyok aiz Úristen!

Meglepetve hallgatta a hirlapiró ezeket a szavakat, az igazgató pedig gyorsan odalépett az öreghez és a szegény Úristen szepegve mentegetőzött előtte:

— Nem lehettem olyan udvariatlan, hogy ne feleljék neki, mikor kérdezett. De megfogadom, doktor ur, hogy soha, d-e soha több — és keserves zokogás fojtotta el a szegény őrült szavait.

Hazafelé együtt mentek Balzackal, aki az egész utón mulattatta őket zseniálisan fantasztikus beszélgetésével.

Mikor elváltak, Esquirol újból kérdezte a hirlapirót:

— Nos, kedves barátom, most látott egy zseniális és egy őrült embert, meg tudná most már mondani, mi választja el a lángészt az őrülttől és melyek az őrültségnek kórtani jelei?

A hirlapiró adós maradt a felelettel. 4