A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-12 / 28. szám
Irta: TÖLGYESY MIHÁLY — De kérem hadnagy ur, hogy is tudja ezt a dolgot igy felfújni. Az egész csak egy ártatlan tréfa! A hadnagy azonban nem tágított, már csak azért sem, mert Ödön őt hivatalos működése közben sértő szavakkal illette. Ezt meg kell torolni! — Báró ur, — mondotta, — én nem veszem tréfának a dolgot, önök bennünket bolonddá akartak tenni. Azonfelül még szemtelenséget is emlegetett. — Bocsáson meg, hadnagy ur, nagyon fel voltam indulva! — Nem tehetem, — válaszolta a hadnagy kurtán. — Kötelességszegést követnék el, ha hallgatnék. Lorántffy Etelka szökése most már fel van derítve. Ön e szökés előmozdítása által igen súlyos beszámít tás alá eső cselekményt követett el. Ön ezennel a büntető igazságszolgáltatás kezébe esett . . . ön fogty01"1 — De az Istenért, hadnagy ur! — Semmi ellenvetés báró ur! Ön velem fog jönni. Ezt a csomagot bünjelkép magammal viszem! — Ez ellen óvást emelek. A csendőrhadnagy kifogyott a béketürésből s ingerülten szólt: — Azt akarja báró ur, hogy karhatalmat alkalmazzak ? I** *! '»lil1 Ödön hallgatott egy percig. Majd könyörgésre fogta a dolgot. — Ne kövesse el rajtam ezt a csúfságot hadnagy ur! — Miért nem gondolta meg a dolgot előbb? — szólt Palotás szemrehányólag. — Most már késő. Ön foglyom és velem fog jönni! 24. FEJEZET Az első nyom. Palotás csendőrhadnagy a bűnjellel együtt Ödönt is magával vitte. Útközben betértek Csillagvárra s a hadnagy felmutatta a csomagban levő női ruhát. — Ismeri ezt Lorántfy ur? — kérdezte. — Hogyne! — felelte Elemér élénken. — Ez a nővérem ruhája! Hol találta? — Nemeshegyiék üvegházában volt elrejtve. Elemér eddig nem méltatta figyelemre Ödönt, akivel néhány nap óta efszült lábon állott, most azonban hirtelen rápillantott. Ödön kikerülni igyekezett tekintetét. — Hogyan került az üvegházba? — kérdezte Elemér csodálkozva. — Ez most mellékes, — legyintett kezével a csendőrhadnagy. — A fődolog az, hogy most már biztosan tudjuk, hogy Etelka álruhában szökött meg s a báró ur elősegítette ezt! A ruhát el akarta ásni, én azonban éppen jókor léptem közbe. Elemér lesújtó pillantást vetett Ödönre. — Mondhatom, szépen viseled magad! Hogy engedted Etelka által ennyire behálózni magad?-— Már a minap mondtam, hogy ártatlannak tartom őt! Elég csúnyaság is az tőled, hogy irtó háborút folytatsz tulajdon nővéred ellen, — jegyezte meg ödön-Elemér felháborodott. — Úgy látszik, nem tudsz már különbséget tenni jó és rossz között. Szenvedélyed egészen elvakitott téged! ! i — Téged meg vakká tesz a gyűlölet! Nem gondolsz arra, hogy a világ lesújtó Ítéletet mond fölötted amiatt, amit anyáddal tettél? Valóban, tulajdon édesanyja iránt még a legutolsó kapcabetyár is több gyöngédséget tanúsít, mint te tanúsítottál. Elemér fellobbant, de már a következő pillanatban leküzdötte felindulását s igy szólt: — E szavak miatt ismételni kellene minapi kihívásomat. De most már elállók attól, hogy fegyveres elégtételt kívánjak vagy adjak! Nem vagy te józan eszednél! Annyira el vagy kápráztatva, hogy helyesen gondolkodni sem vagy képes. Én tehát nem fogok megverekedni veled! Végezzen veled a törvény ! I H* rra* A csendőrhadnagy eleget tudott, Lorántffy Elemér felismerte a ruhát, mi által a szökés és Ödön részéről az abban való közreműködés ténye kétségtelen megállapítást nyert. Kétségtelennek látszott továbbá az is, hogy Etelkának része van Ilonka eltüntetésében. A büntetéstől való félelmében szökött meg. Ebben azonban nagy veszély is rejlett! Lehetséges, hogy Etelka oda ment, ahol Ilonkát fogva tartják s kitölti rajta bosszúját. És ő még mindig nem tudja, hogy hol van Ilonka! — Ödön, — szólt szigorúan a fogolyhoz, — valid be, hova utazott Etelka? — Kérdésedre nincs mit felelnem, — válaszolta Ödön csípősen. Mit tudom én, hova ment? — Tudnod kell, mert hiszen te szöktetted meg. A Jó PÁSZTÓ?. ?-IK ÓLÍ>AL — Nem igaz, — üvöltötte Ödön. —■ Mi közöm ahhoz, hogy hova utazott a nővéred? Elég nem szép, hogy elűzted őt a háztól! Elemér összeszoritotta ökleit. A csendő.rhadnagy elejét akarta venni kitörésének s igy szólt: — Lorrántffy ur, mérsékelje magát. Majd csak ezt is kipuhatoljuk valahogy. Valamit a véletlenre is kell bízni! Elemér most gondolt egyet s igy szólt: — Hadnagy ur, én is elkísérem önt a faluba! Szeretném, ha Dinnyést még egyszer elővenné. — Miért kívánja ezt? — Azt majd ott mondom el! Részemről megvagyok győződve, hogy Dinnyés is ludas ebben. Mindhárman lementek a községházára s Ödönt egy külön szobában elhelyezve, tanakodni kezdtek a továbbiak fölött. — Hadnagy ur, — kezdte Elemér. — Dinnyés bizonyára nem tudja még, hogy Etelka megszökött. Ha ezt a tényt hirtelen és bevezetés nélkül elejébe terjesztjük, nem hiszem, hogy bele nem menne a csapdába. Emiatt szükségesnek tartom, hogy őt az én jelenlétemben kihallgassa. A csendőrhadnagy beleegyezett ebbe s elővezettette Dinnyést. A vén zsivány még mindig igen kihívó magaviseletét tanúsított. — Nos, — mondotta vékony kappanhangján, — most már végre remélhetem, hogy engem szabadon fognak bocsátani! — Miből következteti ezt? — kérdezte Elemér csípősen. — Csak hiába nem hoztak ide, — biggyesztette ajakét Dinnyés. — Oh, annak egészen más oka van! — szólt közbe a csendőrhadnagy. — A szabadon bocsátástól messzebbre állunk, mint bármikor. Csak azt akarjuk tudtára adni, hogy bűnösségüknek egy újabb bizonyítékait kaptuk kezünkbe. Etelka tegnap éjjel álruhában megszökött az igazságszolgáltatás megtorló keze elől! Dinnyés egy percig meghökölve nézett rájuk. De aztán csakhamar összeszedte magát s gúnyosan szólt: — Ezzel csak rám akarnak ijeszteni! De nerrj, ülök ám fel! — Aha! — kiáltott fel a csendőrhadnagy, — ön tehát csakugyan bűnösnek érzi magát, azonban a merev tagadásban véli feltalálhatni üdvét. — Oh nem ebben, hanem ártatlanságomban, — felelte Dinnyés nyomatékosan. Erre a 'csendőrhadnagy, de különösen Elemér szörnyű haragra lobbant. — Nyomorult, — rivalt rá, — valóban, a romlott megátalkodottságnak határtalan foka kell ahhoz, hogy valaki igy merjen beszélni. Aztán félrevonta Palotást s igy szólt hozzá halkan: — Kedvem lenne erre a vén latorra huszonötöt vágatni, akkor talán inkább vallana! A csendőrhadnagy gondolkozott egy percig. — Igaza van! — mondotta. — De az ilyen dologra nagyon vigyázni kell. A botbüntetés el van törülve s még egy elitéltet se szabad megbotozni, annál kevésbbé a vizsgálati foglyok valamelyikét. — Valóban, kár volt eltörölni! Ugyan mivel fogunk ki egy ilyen megátalkodott vén bűnösön? — mondotta Elemér. A csendőrhadnagy gondolkozott egy percig. — Tudja mit? Majd megkísértjük! Bevitetem őt egy magányos kamarába, ott deresre fektetem s derekasan ráijesztünk. így talán vallani fog. Ámde a fenyegetéssel se mentek semmire. A csendőrhadnagy hiába csatoltatta Dinnyést a deresre, hiába állitatta mellére a hajdút beáztatott mogyorófa pálcával, a vén bűnös hajthatatlan maradt. Nyilván tudta is, hogy nem kerül ennyire a dolog, ép azért nem is vallott. Elemér kétségbe esve ment haza! Most már igazán nem volt reménye, hogy visszakapja Ilonkát. György elejébe jött s tudakolta az eredményt. — Vége, vége, —- mondotta Elemér elkeseredetten. — A végzet ellenünk esküdött. — Én még mindig nem mondok le a reményről, — jegyezte meg György. — Mig a nagyságos ur oda volt, én gondolkoztam a dologról s arra a meggyőződésre jutottam, hogy legelőször is Etelka kisasszony nyomát kell keresni. Ő bizonyosan oda utazott, ahol Ilonka őnagyságát fogva tartják. Azt tartom, meszszire nem mehetett. Pénz nélkül, ruha nélkül, ugyan hová is mehetett volna? Én azt tartom, hogy csakis rokoni házat kereshetett fel. — Alig hihető, — csóválta fejét Elemér. — A rokonok ilyen körülmények között tartózkodók lesznek vele szemben. A rendőrség bizonyára köröztetni fogja őt s ez elég ok arra, hogy úri családok be nem fogadják őt. Abban azonban, hogy legelőször is az ő nyomát kell keresni, igazat adok neked. Én magam kimegyek most a vasúthoz s tudakozódni fogok. Te pedig itthon maradsz s figyelsz mindenre, ami itt történni fog. (FOLYTATJUK) A HARC FOLYIK TOVÁBB Irta Fábián Béla ( Az a véres tragédia, ame- 1 lyet a szovjetek Írnak a magyar történelem lapjaira, minden nap uj fejezettel bő- ! vül. A legújabb hírek szerint a ^ szovjetek alaposan kihasználják azt a haladékot, amelyet ‘ a UN-től kaptak. A UN szép- . tember 17-én fog összülni a magyar ügy tárgyalására. A ‘ szovjetek 77 nap haladékot J kaptak arra, hogy véres magyarországi terveiket végrehajtsák. Amíg nem tudták i bizonyosan, hogy a magyar ügy nem kerül tárgyalásra júliusban nem merték felakasztani Tóth Honát, a hős buda- ( pesti orvostanhallgatónőt. Tóth Ilonával szemben ha< mis vádakat korholtak. Tóth ‘ Ilona nagy bűne a hóhérok szemében az volt, hogy a forradalom előtt ő rejtegette a ‘ titkos nyomdát, amelyen a ■ forradalom röpiratai készültek. Tóth Ilona bátran vállalta a vádat a kommunista bíróság előtt. Azonosította magát a forradalommal, nem szántbánt semmit, kommunista tóráinak szemébe vágta, hogy amíg magyar él a földön, az ősi magyar talajban a kommunizmus gyökeret verni nem fog. Tóth Ilonát és társait az ítélet elhangzása után hat hétig nem merték felakasztani. Nem merték vállalni még a szovjetek sem, hogy a hős magyar leány kiontott vére frissen kerüljön a UN elé. Mihelyt nyilvánvaló lett, hogy a UN nem tárgyalja a magyar ügyet júliusban, Tóth Ilonát és három társát azonnal bitófa alá állították. Örök Istenünk adjon nekik örök nyugvást, nevüket és hősi cselekedetüket fel fogja jegyezni a magyar történelem. A szovjet hóhérok, mihelyt a UN határozatáról értesültek, újból megindították a deportálásokat. Ezúttal Kazaksztánba deportálnak munkásokat, az úgynevezett szüzföldekre. Hogy szebb formát adjanak a deportálásoknak, most 17 és 30 közötti munkásokat “toboroznak.” Nőket és férfiakat vegyesen. Összesen három évi munkára a szűzföldeken. Kádár János még vérdijat is kap utánuk. 100 dollárt minden magyar munkás vagy munkásnő után, aki önként vállalja a deportálást. A kiszemelt fiatal munkásoknak, diákoknak megmondják, hogy vagy önként mennek, vagy viszik őket. Ha önként mennek, a személyvonat, ha vinni kell őket, a marhakocsi viszi őket Szibéria-Kazafcsztánba. Szabad a választás. A magyarországi akasztások, deportálások, koncentrációs táborok ellen tiltakozott New York és környékének a magyarsága szép egységben junius 30-án, vasárnap d. u. 4 órakor a UN palotája előtt. A tüntetésen több mint 200(y en vettek részt. A tüntetők a UN 42. utcában lévő palotájától a szovjetdelegáció 68,-ik utca és Park Avenue sarkán lévő épülete elé vonultak. Mint az áradat, úgy vette körül a tüntető magyarság a szov je tek főhadiszállását. “Ruski go home” “Murderers” “Ubijczi” kiáltozták ütemesen. Ismét hangsúlyoznunk kell az amerikai magyarság példátlan egységbe forrt egybe ezekben a tüntetésekben. Ezt az egységet nem sikerült és nem sikerül megbontani. New York és Amerika magyarsága ma nagyon jól tudja, hogy az othoni magyarság utolsó reménysége a külföldi, elsősorban az amerikai magyarság egységes fellépése. A szervezett magyar fellépés gyönyörű példája volt a new-jerseyi protestáns magyarok mansvillei többezres megnyilatkozása vasárnapi évi gyülekezetükkel kapcsolatosan. A harc Magyarország felszabadításáért a UN közgyűlésének összehívásáért nem fog megtorpanni. Résztvesz benne mindenki, aki magyar, aki hisz a humanizmus nagy tanításaiban, aki hisz abban, hogy az örök Isten, ki annyiszor megsegített, ismét meg fogja segíteni a hősi magyar népet küzdelmeiben. A Szabadságharcos Szövetség piknikje Augusztus 3-án, szombaton délután a Magyar Szabadságharcosok (Nemzetőr) ‘Szövetsége nagy művészi műsorral és tánccal egybekötött pikniket rendez, délután 2 órai kezdettel éjjel 11-ig, a Bohemian Park hatalmas kerthelyiségében. Astoriában. (Közlekedés: Times Square subway, 42-es utca, Astoria jelzésű kocsin, 20 perc; a végállomáson kiszállni, onnan viszsza egy block, 29-19, 24 Ave.) Az újonnan jött és a régi magyarság találkozására és ismerkedésére szép alkalom ez a nagyszabású piknik. A Szövetség mindenkit szívesen lát. A remek program keretében a szabadságharc alkalmával elemenekült magyar szinészgárda és az amerikai magyar művészek színe-java szerepel. A műsor este hét órakor kezdődik. Előtte és utána tánc, Németh János és zenekara közreműködésével. Adomány $1.20. Adománymegváltó jegyek kaphatók az öszszes magyar üzletekben. Felülfizetések a Szabadságharcos Szövetség segitőalapja javára — csak a helyszínen — szívesen fogadtatnak. Minden adomány az adóból levonható. A pikniken kitűnő hideg és meleg ételek, italok olcsó áron kaphatók. Rossz idő esetén fedett helyiség. A MAGYAR DIÁKOKÉRT! Az amerikai magyarság kötelessége, hogy a menekült magyar egyetemi diákok részére lehetővé tegye tanulmányaik befejezését. A Szabadságharc leverése után szabad földre, Amerikába menekült magyar egyetemi diákok Chicagóban négynapos konferenciát tartottak, amelyen feltárták gondjaikat, problémáikat, nehézségeiket és jövő reménységeiket. Minden amerikai magyarra kötelességek hárulnak e problémák megoldása s e remények valóraváltása érdekében. A problémákra és a feladatokra élénk világot vet Fr. Dr. Kilián Csaba O.F.M. izzó magyar-szeretetről tanúskodó írása, amelyhői a legfontosabb részleteket itt közöljük, a lapunk terjedelmének megfelelő keretben. A SZOLGÁLAT SZELLEMÉBEN Chicagóban 1400 magyar egyetemista kép viseletében 65 diákkiküldött ült össze kongresszusra júniusban. Ez volt az első magyar egyetemista kongresszus Amerikában. Magyarok és amerikaiak e g y a r á nt megállapították, hogy a magyar diákok nagyszerű munkát végeztek a 4 nap alatt. Már a kongresszus első napján nyilvánvalóvá vált, hogy a diákkiküldöttek valóban szivükön viselik hazájuk, magyar testőreik és főleg diáktársaik sorsát. Többen voltak közöttük olyanok, kiknek még nincs ösztöndíjuk, és mégis az egész kongresszus a jugoszláviai magyar menekültek, és főleg az odakényszerült magyar egyetemisták sorsával foglalkozott elsősorban, mérlegelve a lehetőségeket, hogy miképen tudnának diáktársaik segítségére lenni és tovább tanulásukat biztosítani. S mi sem bizonyítja jobban érdeklődésük őszinteségét, mint az a tény, hogy európai társaik máris ösztöndíjakat ajánlottak fel több Jugoszláviából kikerült egyetemisták úgy, hogy saját ösztöndíjaik egy részéről mondanak le az ő javukra. A kongresszus nem a számonkérést, hanem a pozitív munkát hangsúlyozta, a jelen és jövő problémáira fordította a figyelmet. Példájukkal utat mutattak az egész emigrációnak : Menteni a menthetőt! Megőrizni a széthulló magyarságot! Egyikük igy fogalmazta ezt meg: “Mindegyikünk mögött egy-egy halott bajtársunk áll: Tartozunk nekik győzelemmel! A győzelemmel elsősorban önmagunk felett, hogy önzetlenül tudjuk képviselni a magyar nép ügyét, amelyért ők vérüket ontották”. A diákok közül még mindig 350 vár az ösztöndíjra, 350 magyar fiú, akik tehetségüknél fogva hivatottak volnának arra, hogy Amerika egyetemein folytassák és fejezzék be tanulmányaikat, és akik talán hiába várják, hogy kinyúljon feléjük a segítő kéz. Ha most valóban összefogást és egységet akarunk, feltétlenül találkoznunk kell olyan ügyekben, amelyeknek megvalósítása mindannyiunk érdeke és amelyek mindanynyiunktól áldozatot követelnek. Ha °zek a diákok nem folytathatnák tanulmányaikat,, az mindörökre az amerikái magyarság szégyeneként lenne elkönyvelve a történelemben. Mert nem kétséges, hogy ezekben a sorsdöntő időkben elsősorban müveit, szakképe zett, becsületes, hivő és izzólelkü magyar emberekre van szüksége szülőhazánknak. S ha nem kaphatja meg őket otthon, vagy ha nem művelheti saját fiait saját tudományos intézeteiben, akkor az emigrációs magyarságra hárul az a feladat, hogy pótolja a hiányt és idejében gondoskodjék alkalmas vezetőkről a jövő számára. A jelen pillanatban a diákok ösztöndijának biztosítása, a legégetőbb és legsürgősebb kérdés. Egyének, társulatok, egyházközségek hozzanak áldozatokat őérettük és a magyar jövőért. Még pedig anynyit és olyan mértékben, amilyen mértékben magyarnak érzik magukat. Ez nem nagyleíküségi kérdés, hanem kötelesség ! Adományainkat küldjük a következő címre: American Hungarian Student Association, P. O. Box 78, Cambridge 38, Mass. A chicagói kongresszuson gondolkozva nézegettem a magyar diákok kiállítását a szabadságharc tényeivel kapcsolatban. Sok minden megrázott engem, de leginkább az elesett hősök, a szebb jövőre hivatott magyar diákok holttestének fényképei vésődtek lelkembe. Szétroncsolt testükkel ott feküdtek Budapest utcáin. Vérük lassan folydogált a kövezeten. Kihűlt testük, megmerevedett tagjaik, felakadt szemük hősi lelkűkről, hősi elszántságukról beszéltek hozzám. A Megváltó üzenetét hozták nekem és minden magyarnak: “Tegyetek jót és kölcsönözzetek, anélkül, hogy valamit is visszavárnátok. Akkor nagy lesz jutalmatok s a Magasságbeli fiai lesztek.” (Lukács 6, 35.) SZERENCSÉJE SZÉP ILONKA
