A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-08 / 19. (10.) szám

C-IK OLDAL Clevelandi Hírek Ellenzik az adóbélyeg eltörlését Elmarad az üzleti könyvek átvizsgálása adócélokra. COLUMBUS, 0. — O’Neill (kormányzó és az állami tör­vényhozó testület republiká­nus többsége ellenzi azt a ja­vaslatot, hogy töröljék el a sales tax stamp rendszert és ehelyett az üzleti könyvek át­vizsgálása alapján szabják meg a sales tax, vagyis for­galmi adó, nagyságát, így hát még legalább két évig ér­vényben marad az adóbélyeg rendszer, annak előnyeivel és hátrányaival. Ezzel az adóval kezdettől fogva baj volt. Sok üzlet be­hajtotta a vevőn az adót, de nem szolgáltatta be az állam­kasszába, vagyis megadóztat­ta a vevőt a saját kasszája ja­vára. Hogy ezen a bajon se­­gitsenek, 1940-ben Bridker kormányzó és a törvényhozó testület bevezették az adébé­­lyeg beváltását: egyházaik és más közérdekű intézmények az összegyűjtött adóbélyegek ellenében 3 százalék megtérí­tést kapnak, vagyis minden 100 dollár névértékű bélyeg után 3 dollárt. Ennék az 1940 évi újítás­nak célja az volt, hogy a ve­vők, akik adóbélyegeilk oda­adásával egyházukat támo­gatni óhajtják, kérjék az üz­letben a bevásárláskor az adó bélyeget, amelyet az elárusí­tó esetleg “elfelejtett” a bé­­lyegiblokkíból letépni. Azóta csakugyan sóik bélyeget kap­nak az egyházaik a hi vektől s kapnak évente összesen 3 mil­lió dollárt az állampénztár­ból. De nyílt titok, hogy sok adó több millió dollár összeg­ben .mégis elsikkad, kát ok­ból: Először azért, mert az elárusító sokszor nem ad a vevőnek adóbélyeget és a ve­vő ezt nem is követeli, má­sodszor azért, mert sok üz­letben a bélyeget beteszik a csomagba és a vevő — ismer­ve ezt a meglehetősen álta­lános üzleti szokást — felté­telezi, hogy a bélyeg benne van a csomagban és csak ott­hon veszi észre, hogy bizony nincsen benne, vagyis az adó, amit fizetett, a kereskedő zsebében maradt. A kereske­dő zsebében marad hol 3 cent, hol 3 dollár, hol 30 dollár ál­lami forgalmi adó, amit a ve­vő befizetett. Ez a törvénytelen gyakor­lat nvilt titok lévén, a tör­vényhozó testület egyes tag­jai reformálni szeretnék, oly­­képen, hogy megszüntetik az adóbélyeg rendszert és ehe­lyett az üzleti könyvek át­vizsgálása utján állapítják meg, hogy mennyi adót vett be vevőitől a kereskedő. Ennek a rendszernek nagy előnye lenne, hogy megnebe­­zitené a beszedett, de az ál­lamnak be nem. szolgáltatott adók eltitkolását, azonkívül az állam megtakarítaná a bé­lyegek (készítéséinek és keze­lésiének költségeit. Mint minden változásnak,. különösen egyesekre nézve kedvezőtlen változásnak, el­lenzői vannak a könyvvizsgá­lati ellenőrzésnek is. Elsőnek az egyházak és más közér­dekű intézmények jelentettek be ellenzést, mert elesnének a 3 százalékos visszatérítések­től. De ennél nagyobb súllyal bir az üzleti világ ellenzése és ezidö'Szerint az üzleti világ befolyása Columibusban dön­tő súllyal bir. Marad tehát a mostani rendszer: Sales taxot minden egyes bevásárlásnál fizetünk — hol az államnak, hol a kereskedőnek. HÁZ ÉS KERT KIÁLLÍTÁS A Public Hallban március 9-től 17-ig Az idei 14-ik Home and Flower Show a Public Hall­ban egészen újszerű lesz. Ralph P. Stoddard, a kiállí­tás igazgatója jelenti, hogy a Public Hallban felépítenek két teljesen, legmodernebbül be­rendezett házat,amelyeket kis kertek vesznek körül. Joseph Regner építész alkotása lesz az égik ház, a másikat Alfred W. Harris tervezte. A ház kiállítást az Ameri­can Institute of Architects rendezi. Ezzel együtt lesz, mint min­den évben, a virágkiállítás is, tele a nyár legszebb virágai­val ugyanakkor, amikor talán kint havazni fog. CSODALATOS VILLANT ESZKÖZÖK VÁROSI FIZETÉSEMELÉSEK ARA: DRÁGÁBB VIZ ÉS VILLANYÁRAM Akik január 21-én megsza­vazták a városnak az 1.5 ez­relék házadóemelést, azt hit­ték, hogy ennél több áldoza­tot nemi fog kérni a város. De úgy állnak a dolgok, hogy nemsokára uj áldozatot kell hozni. A városi üzemek veze­tői azt állítják, hogy ha a vá­rosi tanács a városi hivatal­nokoknak a polgármester ál­tal megígért 6 százaléknál több fizetésemelést szavaz meg, kénytelenek lesznek szolgálataik árát felemelni. A városi villany te lep, a szenny­­csatorna és a városi viztmü­­. vek ^költségvetése nem bir el 6 százaléknál lényegesen több fizetésemeléseket és ha a vá­rosi tanács 8 vagy több szá­zalékot szavaz meg, nem marad más hátra, mint a di­­■ jak emelése. BUCKEYE JEWELERS BRILLIÁNSOK, ÓRAK ÉKSZEREK, EZÜSTÖK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAVÍTÁS 11811 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20, OHIO Telefon: RA 1-0584 OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Előirt üveget megfelelővel pótolunk. PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA Magyarul beszélünk 9915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4961 22580 Lake Shore Blvd. RE 1-5779 3550 Warrensville Center Rd. SK 1-0112 L0VÁSZY IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-l és F-2 Stand West Side! Market House A városi villany telep 51 év előtt lépett működésbe és az áramot azóta változatlan áron szolgáltatja 58,000 la­kásnak. A szennycsatorna hálózat és a vízszolgáltatás diját együtt fizetjük; ez az üzem ugyan haszonnal dolgozik, de bevételei hullámzásoknak van nak kitéve és ha egy nyáron sok az eső és kevés a vízfo­gyasztás, többszázezer dollár hiány támad. Például a múlt évben a kiadós esőzések mi­att a vizimüvek bevétele 750, 000 dollárral csőikként. A viz számlát Clevelandiban és a külvárosokban 328,000 lakás és üzem fizeti. TÜZHALÁL CLEVELAND, O. — Egy családi ház égett le az elmúlt éjjel Fairporton. Négy ember megsebesült, egy ötödik, Tóth János, 2144 W. 17th streeti lakos, 75 éves öreg magyar, belehalt égési sérüléseibe. A tűzoltóknak nehéz munkájuk volt, amig a ketcsalados házat megemésztő lángokat végre sikerült eloltaniok. A tüzet egy rossz fűtőberendezés okozta a pincében. MARAPÓS KUTYA CLEVELAND, O. — Louis Lacey west sidei 13 éves fiút többizben megharapta egy rosszindulata boxer kutya. A gyerek segélykiáltásaira kiro­hant a házból egy szomszéd és a kutyát agyonlőtte. A kisfiút a Lutheránus kórházba vitték ahol veszettség elleni oltást kapott és sebeit bekötözték. JOBB építészek választása MÖNCRIEÍ FÜTŐ és LÉGSZABÁLYOZÓ Amikor ez a fiatal nő meg­nyom egy gombot, a falból előjön a porszívó gép és ön­működően tisztítja a. padlót, visszamegy automatikusan ä helyére. Egy másik gomb megnyomása utján a villany edé nyimos o ga tó FELSZEDI AZ ASZTALRÓL a mosogat­ni való edényt. Igen, mindez való igaz az RCA-Whirlpool “Csoda kony­hában”, amely egy elektro­mos tündérország, megte­kinthető a Clevelandi Otthon és Virág Kiállításon, március 9-17, a Cleveland Public Au­dltoriumbaAt^, De nemcsak ez látható majd a kiállításon, hanem a General Electric “Live Bet­ter Electrically” Caravan 4 hatalmas látványossága is, amely bemutatja majd a jövő villanykályháinak csodáját s sok más érdekes és tanulsá­gos látnivalót. Jegyezzük elő naptárunk­ban, hogy a nagy kiállítás március 9-én nyílik meg és 17-ig tart a Cleveland Public Auditorium hatalmas helyi­ségeiben. A VÖRÖS KERESZT MUNKÁSSÁGA A Vörös Kereszt munkás­sága mindenütt a világon is­meretes. Jól tudjuk, hogy ahol baj és szükség van, ott megjelenik a Vörös Kereszt segítő keze. Cleveland városában a la­kosáig bőkezűsége segíti elő a Vörös Kereszt munkáját. A Magyar Segély céljára Nagy Clevelandiban több mint 83 ezer dollár folyt be és a gyűj­tés még mindig folyik. Képünk bemutat egy ma­gyar menekült c s a 1 á d o t, melynek három generációját hozta át Bremenhavenből á hajó és Phoebe Steffey, vö­rös keresztes nővérrel együtt nézik a newyorki felhőkarco­lóikat őzív. Horayák Béláné nagymama, Frigyes, Amaryll és Frigvesné. UJ DIAGNÓZIS Napoleon, aki közismerten képzelt beteg volt, mindig at­tól félt, hogy gyomorrákja van. Mikor meghalt, öt angol orvos is lehetségesnek tartot­ta ezt. Dr. E. Clinton Texter most megjelent müvében azt állít­ja, hogy Napóleonnak nem gyomorrákja, hanem csak gyomorfekélye volt és ez volt az oka az u. n. “napóleoni póz” nak is, vagyis Napoleon azért helyezte mindig jobbkezét mellényének nyílásába, hogy igy gyomrát melegítve enyhít­se fájdalmait. AZ AGGLEGÉNY ÖZVEGYE Amikor J. J. Carmody au­­tábalesetiben életét vesztette, felmerült a kérdés, hogy öz­vegyét megilleti-e egy rész a milliós hagyatékból. Azért lett ez kérdéses, mert kétség merült fel, hogy Helen asz­­szony csakugyan felesége volt-e Carmodynak. Már két hete folyik a per Pollock me­gyei bíró előtt és a tanuk egy része határozottan állítja,, hogy Carmody agglegény volt. Helen asszony ügyvédei azt próbálják bizonyítani, hogy Carmody és Helen, ha törvényesen nem is esküdtek meg, tényleg házastársi vi­szonyban (common law mar­riage) éltek. Miközben a biró előtt a jogi vita folyik, Helen asszony a kórháziba vonult, ahol gyó­gyíthatatlan beleség miatt kezelik. Fiatal betörők és rablók figyelmébe! John T. Corrigan megyei ügyész azt üzeni rossz útra tévedt fiataloknak, hogy a bűn általában nem fizetődiik ki, mert mindig ráfizet az em­ber, de különösen nagy koc­kázattal jár a bűnözésnek újabban elharapózott (két fajtája: fegyveres holdup rablás és éjjeli betörés olyan házba, amelynek lakói otthon vannak. A fegyveres rablás minimális büntetése 10 évi börtön, a lakott háziba való betörés pedig 5 évi börtön, de a körülmények szerint a biró 30 évi, sőt életfogytigla­ni börtönbüntetést is kiszab­hat. És tudni kell még ezt is: Akit lakott házba való éjjeli betörés miatt Ítélteik el, akár enyhítő körülmények esetén 5 évre, akár életfogytiglanra, sohasem részesülhet kegye­lemben. Tancsar Gyula soffőrt ke­resi felesége. Értesítést kér e címre: Joe Dehnes, 425 High St., Fairport Harbor, O. * Griba Pált (Ópályról) kere­si nénje Mrs. Joseph Kovács, 7757 Miller Rd., Dearborn, Michigan. H*. Stech János, nyíregyházai születésű menekült, jelenleg Morgantown, W. Vadban, ke­resi nagybátyjait és nagy­néniéit: Stedh Józsefet, Ká­rolyt, Andrást,, Máriát, Ho­nát és Erzsébetet. Értesítést kér erre a címre: Barney Bettes, 111 Monongahela Ave., Westover, W. Va. * Olgyay György volt pan­nonhalmi bencés diákot ke­resi: Francis Denes, P. O. Box 123, Ambassador St., Los Angeles 5, Calif. * Papp Árpádné 621 Idaho St., Farrell, Pa. keresi öcs­­csét Zsolnai Sándor kapuvári születésű fiatalembert, aki október végén jött ki. * Bállá Zsigmondot, aki 12 év előtt orosz fogságba ke­rült, keresi Bállá Károlyné, 673.7 St. Clair Ave., Cleve­land, Ohio. * Két Konecsnyi lányt (Mrs. John Borko és Mrs. Frank Chastek) keresi Magyaror­­j szagon maradt unokatestvé­­; rük, aki azonban nem meri i nyilvánosan megnevezni ma­gát és ezért értesítést kér er­re a cirnreő Steve Solti, 2180 Bronx Park East, Bronx 62, N. Y. Gabnai Józsefmé sz. Szlis Juliannát, nagyin énjét, keresi Salamon Pál, cinné: Elizabeth Court Motel, 1551 Diundas St. London, Ont. Canada. * Nemes Ferencnét és csa­ládját (Győrből) és Gazdag Istvánt (Devecserből) keresi Gazdag Gyula, 2810 Chatham Ave., Cleveland 13, Ohio. * P. Törnek Vince piarista rendi önök részére levél van, január 29-i dátummal, Tibor Joachimnál, 12 Dennison Rd., Worcester 9, Mass. * Raskányi Árpádot keresi unokafivére Békefi Ferenc tanító, az óhazában. Értesí­tést kér Békefi Ferenc veje, Tibor Joachim, 12 Dennison Road, Worcester 9, Mass. * Ábel Andrást, Román Fe­rencet és Szabó Ottót, akik november 30-án hagyták el Sóskutot és december 4-éh Londoniból irt haza Sóskutra, keresik: Anthon Pluhár és John Falvai, 76 Main Street, Marawan, N. J. , * Ruszkai János és Ruszikai Mihály volt clevelandi lako­sokat kereste az Ujameriká­­sok Postája utján Ruszkai Mária leánya, Drótos Béláné, Széchényi ut 12, Szikszó. Riuszikaiék volt házának je­lenlegi lakói értesítenek, hogy Ruszkai János 1935jben és Ruszkai Mihály 1955-ben elhunyt. * Gólitz Jánost, nagybátyját, és Borbély Éva ujamerikás leányt, menyasszonyát, kere­si Simondi József, a Figaretti Restaurant pincére, 141 Pax­ton Ave., Wheeling, W. Va. * Sváb Annát és Józsefet (Nyircsaholy, Szatmár me­gyéből), akik Franciaországé bóil Kanadáiba jöttek, keresi nagybátyjuk Alexa Sándor, 4909 S. Logan, Lansing 15, Mich. * Miller Áigostné Hadobás Erzsébetet keresi unokaöes­­ese Ferenosiik József, 15 Mill St., Wallaceburg, Ont., Can. UJAMERIKASOK P0STÄJA Szilágyi Lajos 13 éves ceg­lédi lakos október 31-én el­tűnt a harciban, talán Ameri­kába jött, aki tud róla érte­­'sitse nagynénjét. Mrs. Sophia Kish-Rotobins, 757 North Ave., Painesville, Ohio. ❖ Nyitrai Lászlót (szül. Bi­har m., Bicskén) keresi édes­anyja özv. Nyitrai Józsefné, Vendel u. 24, Budapest. * Keressük Balázs Jánost, (neje szül. Szabó). Ternerin községiből, J u g o s zláviából. 1910 körül jöttek Cleveland­­ba. írjon; Carl Tomasi, 4172 Ridge Rd., Cleveland, Ohio címre, vagy hívja SH 9-1543. Dravecz Edit 18 éves lány barátnőjével Kovács Gizellá­val Jugoszláviába ment azzal a szándékkal, hogy tovább mennek Amerikába. Edit nagynénje szeretne hirt hal­lani róluk vagy tlük. Címe: Mrs. Margaret Pavlovié, 119 Kiehl St., Aliquippa, Pa. * Pongrácz Ödön és Katona Miklós volt szamosujvári la­kásokat keresi Engi Aladár, 2162 West 105 St., Cleveland 2, Ohio. * Domsa János kanadai föld­művest keresi unokaöccse Si­pos László egyetemi hallgató, Camp Kilmer 614, N. J. * Ruszkai Jánost, Mihályt s Erzsébetet keresi Ruszkai Mária leánya: Drótos Béláné. Széchényi ut 12., Szikszó, Hungary. Sípos Sándort, Nyergesuj­­faktról, keresi Fereneek Jó­zsef, 2151 E. 114th St., Cleve­land 20, Ohio. * Galcsik Margitot keresi unokatestvére Felkai Gusz­­távné, Béketelep G. 17, Özd, Hungary. NAGY SIKER A SÁR0SSY SZÍNTÁRSULAT “ÉDES ANYAFÖLDÜNK" C. SZÍNDARABJA Február 24-én, vasárnap este volt a Sárossy színtársu­lat tavaszi évadnyitó előadá­sa New Yorkban. A Fehér Terem megtelt az Anyák Klubja javára rendezett szi­­nielőadás közönségével. Mrs. Paszikoncza, az Anyák Klub­ja agilis elncknője, szeretet­tel fogadta a vendégeket, kik között nagy számmal voltak képviselve újonnan érkezett magyarok. Az előadás megkezdése előtt, nemzeti sziliekben pom­pázó színpadon, korabeli jel­mezékben szép zenés emlék­ünnepély volt a három ma­gyar szabadságharc emléké­re. Az Éeds Anyaföldünk há­rom felvonása a legtisztább magyar életkép. A szereplői vérből és búsból való figurák és karakterei a mai magyar életnek. Mórocz Gabi részeges ha­tos ág ikézlbes iteft személyesí­tett meg, tökéletes emberáb­­rázolással és aranyos humor­ral. Sárossy Szüle Mihály ko­moly, férfias szerepében tö­kéletes illúziót ad. MEGJELENT! AZ UJ Bizonfi Szótár; Megkezdtük a szétküldését! AMEICIKA EGYETLEN MAGYAR-ANGOL és ANGOL-MAGYAR SZÓTÁRA Kilencedik bővített kiadás. KÉT SZÓT A IS EGY KÖTETBEN! KÖZEL 1000 OLDAL Áia keménykötésben csak $6.00 A rendelések beérkezése sorrendjében küldjük szét ezt a vaskos kötetet. Mivel csak korlátozott példányszám­ban nyomtuk, tanácsos a rendelésről azonnal gondos­kodni. Szebb, hasznosabb ajándékot nem adhat az újonnan érkezett magyaroknak, akik számára életszükséglet az angol nyelv gyors elsajátítása. Megrendelhető a Kiadóhivatalban Rendelését, az árat Morev Orderen, csekkben, vagy készpénzben mellékelve, igy címezze: 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO \ ..^ A JŐ PÁSZTOR ~——2,

Next

/
Thumbnails
Contents