A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-08 / 19. (10.) szám

4-IK OLD AL UTAZÁS A FÖLD KÖRÜL EGY PERC ALATT KULMBACH, Nyiígat-Néimetország. — Orosz­ország nyugati tartományában, Voíhiniában, élt egy német család, amíg & háború széjjel nem kergette őket. Nyugat felé menekülve, a sáros országutakon, erdőkön, mocsarakon át, elvesztették egymást. Az apa elpusztult, az anya Sziléziáig jutott el, ahol ak­kor már a lengyelek voltak az urak, a leánynak sike­rült Németország szabad nyugati részébe eljutnia. A leány 13 éven át mindent elkövetett, hogy Sziléziá­ból áthozathassa magához az anyját, de a lengyel kommunista kormány nem adott az idős asszonynak kiutazási engedélyt. Most végre enyhült a kommu­nista zsarnokság Lengyelországban s az anya, im­már 77 éves, végre találkozhatott leányával. Sok be­szélni, mesélni, panaszolni valójuk volt, három óra hosszat beszélgettek elmúlt dolgokról, aztán egy mondat befejezetlen maradt, az öreg asszony a 13 év utáni boldog viszontlátás harmadik órájában ösz­­szeesett, meghalt. CARACAS, Venezuela. — Peron argentínai ex­­diktátor cáfolja azt a híresztelést, hogy a száműze­tésben koldusbotra jutott. Szó se róla, mondja, neki annyi milliomos barátja van a világ minden részé­ben, hogy egész életén át ezerdolláros bankókat maj­szolhatja, ha ez a koszt dzlenék neki. LONDON. — Margaret hercegnő egy divat­­szeimíén megdöbbenve látta, hogy a legtöbb hölgy­nek rózsaszínűre volt festve a haja. Az istenért, kiál­tott fel, ez lesz a legújabb divat? TOKIÓ. — A hadvezetőségnek nyakán maradt több mint. egymillió ezüst vitézségi érem. Most be­olvasztják iaz érmeket és 100 yen (28 cent) pénzeket veretnek az ezüstből. LONDON. — Amikor Philip herceg Lisszabon­ban találkozott feleségével, Elizabth királynővel, szép, az alkalomnak megfelelő nyakkendőt viselt, amelyen messziről egy szivet láttak. A szív a nyak­kendőn azon nyomban divattá lett, egy londoni gyá­ros mindjárt megkezdte a szívvel díszített nyakken­dők gyártását, naponta ezer tucatra jött rendelés. De aztán kiderült, hogy a herceg nyakkendőjén nem szív 'mit, hanem rénszarvasfej. Vége a szivdivatnak! BÉCS. — Ittas állapotban való hajtás miatt állt t bíróság előtt Habsburg Lipót főherceg, 60 éves,j ímedkai állampolgár. Azzal védekezett ,hogy mind­össze 1 liter bort ivott, feleannyit, mint amennyit ne­ki Amerikában sohasem ártott meg. Ez a védekezés télibe talált, a bíró elfogadta és Lipótot mindössze gondtalan hajtás címén Ítélte el három havi fogház­ra, feltételesen. HAMBURG. — Németország minden részéből feljelentések érkeznek a rendőrséghez, hogy egy ele­gáns kinézésű, előkelő fellépésű angol fiatalember fényképezőgépeket és más drága holmikat vásárol és a londoni Lyods Bank csekkjeivel fizet, a mara­dék pénzt kifizetteti magának. A csekkek Londonból azzal jönnek vissza, hogy — nincs fedezet. RÓMA. — Letartóztattak egy fiatalembert, aki egy éven át amerikai szépségek fényképeivel házas­­ságközvetitő szélhámosságokat követett el. Hirdette a lapokban, hogy szép és gazdag amerikai leányok ismeretségét közvetíti csekély 10,000 líra díjazásért. A jelentkező férfiaknak átadott egy fényképet, me­lyet amerikai magazinból vágott ki és egy címet, me­lyet egy amerikai telefonkönyvből irt ki. NEUSTADT, Nyugat-Németország. — Érdekes levelet kapott ennek a kisvárosnak polgármestere. Reszkető kéz, kusza írása elárulta, hogy a levélíró nagyon öreg vagy nagyon beteg ember. Azt irta, hogy ±923-0011 egy vendéglő mosdójában egy billió már­kát talált és nem tudott ellenállni a 'kísértésnek, zseb­­revágta az óriási összeget. Most, amikor úgy érzi, hogy bármely napon eljöhet érte a nagy kaszás, sze­retné rendbehozni a szénájátj megnyugtatni hábor­gó lelkiismeretét, és ezért levélhez mellékeli az 1923- ban jogtalanul eltulajdonított óriási összeg mai el­lenértékét, 20 márkát. Minthogy a vendéglős már ré­gen meghalt, a polgármester juttassa el ezt az össze­get egy egyháznak. BRISBANE, Ausztrália. — Charles Williams pásztort megharapta egy mérges tigriskígyó. Nem volt nála kés, nem tudta kivágni a karjából a mérge­zett részt. Gyors elhatározással belelőtt a karjába, lelőtt belőle jó darabot és ezzel megmenekült a ha­láltól. BODAIBO, Szibéria. — Az itteni aranybányá­ban találtak egy több mint 27 font súlyú aranydara­bot, a legnagyobbat a bánya száz év előtt történt megnyitása óta. MOSZKVA — Kruscsev bejelentette, hogy a Ju­goszláviának ígért gazdasági segélyeket és hitele­ket közbejött akadályok miatt el kell halasztani, leg­alább 1960-ig. A JŐ PÁSZTOR Az uj magyar vámrendelet Használt ruha és cipő vámmentes. — Kannázott élelmiszereket nem szabad kül­deni. —- A vámtételek magasak, a vámot az őhazai cimzettnek kell megfizetnie Az Academy of TV Arts and Sciences “Emmy” dijának nyertesei: Ida Lupi­­no, Vivian Vance, Ernie Ford, Nanette Fabray és Claire Trevor. A magyarországi szovjet­kormány 'hivatalos lapja, a Magyar Közlöny, február 20. keltezésű számaiban közli az uij vámrendeletet, mely már­cius elsején vagy később fel­adott csomagokra vonatko­zik. A rendelet előírja, Ihogy minden cikkből milyen menry­­nyiséget, illetőleg hány da­rabot szabad küldeni egy sze­mély részére egy évben, tehát ahol többen vannak egy csa­ládban, kétszer vagy többször annyi a megengedett mennyi­ség. Ami az egyes vámtételek magasságát illeti, a rendelet vajmi kevés információt nyújt, a vámot a magyaror­szági kereskedelmi, eladási árak százalékában állapítják meg, 20 százaléktól 70 száza­lékig, miértis egyes cikkek­nél, például az odaát méreg­drága kávénál, a 70 százalé­kos vám úgyszólván megfi­zethetetlen a mostani kerese­ti viszonyok közt. A kannázott konzervek küldése ismét tilos. Egy lényeges, kedvezmény van a rendeletben a régebbi rendtől eltérően: egyes tár­gyak vámmentesek. És pedig: Használt ruhaneműik és ci­pők vámmentesek és a küld­hető mennyiség csak annyi­ban van korlátozva, íhogy csak személyes használatra szolgáló használt holmikat lelhet küldeni, “nem kereske­delmi mennyiségben,” Ezenkívül még más szük­ségleti cikkek is vámmente­sek, de csak meghatározott évi mennyiségben, és pedig: Uj gyermekcipő és szondái, 2 pár egy évben. Uj csecsie­­mőruiha, 6 darab egy évben. Uj csecsemő holmi, gumiáru is, 12 darab egy évben. Szap­pan és mosópor, 3 kilogram egy évben. Gyermek játék­szer, uj vagy használt, min­den fajtából 2 darab egy év­ben, Liszt, száraztészta, keksz sütemény, 4 'kiló egy éviben. Hús (füstöl thus, szalámi, sonka, kolbász, stib.) 5 kiló egy évben. Tejpor, 2 és fél kiló egy éviben. Gyermektáp­szer, 5 kiló egy éveben. Uj munkaruha, kötény, 2 darab egy éviben. 70 százalék vámot kell fi­zetni a következőkért, a záró­jelben: jelzett személyenkénti évi mennyiségben: Kávé (lyí kg.) tea (fél kg.) kakaó (2 kg.) csokoládé (3 kg.) fűsze­rek (bármely fajtából 2 de-ÖSSZEVESZTEK Jugoszlávia diktátora és a szovjet urai újra összevesz­tek. A szovjet kezd gazdasá­gi nyomást gyakorolni Jugo­szláviára. A jugoszláv kül­ügyminiszter élesen támodta a parlamentben a Kruscsev-Bul­­ganin bandát, azt mondta, hogy a sztálinizmus sokkal többet ártott az egész világon a munkásságnak, mint az im­perialisták összes akciói együttvéve. ka), gyapjú, pamutfonal (3 kg.) púder, krém, fogpaszta, parfüm, (egy-egy fajtáiból 3 deka), rúzs (2 darab), borot­vapenge (50 darab), szivar, cigaretta, dohány (fél kg.). 60 százalék vám alá esnek a következő cikkek: Pullover, kötött áru (2 darab), haris­nya (3 pár), takaró, plaid (1 darab), gyapjúszövet (3 mé­ter) . 50 százalék vámot kell fi­zetni a következőikért: Gyü­mölcs, friss és szárított (5 kg.) férfi, női és gyermek ka­bát, esőköpeny (mindenből 1 darab), férfi ruha (2 darab), női kosztüm (1 darab), női ruha, blúz, szoknya (miniden-LÖN A MAYOR Dublin írországi főváros zsi­dó főpolgármestere Robert Briscoe március 16-án Ameri­kába érkezik és hat hétig ma­rad itt.'E4&F 2100 meghívást kapott ir, zsidó és más ameri­kai társadalmi egyletektől, hogy látogasson el hozzájuk és tartson beszédet. Mindjárt megérkezése napján lesz New Yorkban a nagy St. Patrick körmenet és ünnepély, mert az írek szentjének npaja, már­cius 17, ezúttal vasárnapra esik. KÉSŐ 1ÜNVALLÁS Az orosz kommunista párt lapja most beismeri, hogy a harmincas években Visinszkij. főügyész hamis vádakat ková­csolt Sztálin politikai ellenfe­lei ellen és ez alapon a vádlot­takat halálra ítélték és kivé­gezték. SÍ EVES A PÁPA XII. Plus pápa múlt szom­baton kétfős évfordulót ünne­pelt meg: 81-ik születésnapját és a pápai méltóságra megvá­lasztásának 18-ik évforduló­ját. Ezt a napot a pápa szo­kásos munkával töltötte. A jubileumi ünnepség március 12-én lesz, a koronázás évfor­dulóján. És a következő na­pon, március 13-án lesz 40 éve, hogy püspökké szentelték. Éljen a király... Obrenovics Sándor szerb ki­rály 1900-ban házassága után egy szerb városkán utazott ke­resztül. A király ünneplésére a nép fellobogózta házait, este pedig, amennyire tőlük tellett, kivilágítást is rendeztek. Kü­lönösen egy nagy sárga épü­let volt a legdiszesebb és hom­lokzatán hatalmas transpa­­rens betűk ragyogtak: “Isten hozta felségedet.” — Micsoda ház ez ? — kér­dezte-a király a község elől­­j árótól. — Ez a kerületi fogház — felelte az egyik elöljáró, mi­re a király nevetve jegyezte meg: — No ez már kissé sok az udvariasságból. , bői 2 daraib), kalap, sapka, sál, kendő, fejkendő ( min­denből 3 darab), nyakkendő (3 darab), zsebkendő (12 da­rab), törülköző (3 darab/), ágynemű minden fajtából (1 darab), pamut-, fon- és ken­der-szövet (6 méter), selyem és imiüselyemszövet (5 mé­ter), műanyagára (1 darab), öngyuj tó, önborotvakészülék, szemüveg, zsebkés, olló, kefe, fésű, egyenkint 200 forint magyarországi eladási áron alul (összesen 10 darab), ki­sebb háztartási tárgyak, da­­rabonikint 200 forint értéken alul (10 darab). 40 százalék: Férfi, női cipő, szandál (2 pár). 30 százalék : Sárcipő, hóci­pő, gumicsizma. (1 pár), kézi­táska, aktatáska, pénztárca (2 darab), rajzeszköz, festék, töltőtoll, töltőceruza, minden­fajta Írószer (1 darab vagy 1 készlet). 25 százalék: Sajt, vaj, olaj, zsír, margarin (3 kg.) rizs (3 kig.) cukor, cukorka, (3kg., de lehet emellett még 100 g. saoharin is). 20 százalék: Fiú és leány ruha (2 darab), gyógyszer, gyógyászati segédeszközök, p.l nagyothalló készülék, hoz­zátartozó elemek, gyógy­­szem,üvegek, stib. (orvosilag igazolt mennyiségben). Gyógyszerek a “szociális körülményeikkel indokolt ese­tekben” az orvosi 'bizonyít­vánnyal igazolt mennyiség­ben vámmentesek. A “szociá­lis körülményeket” szegény­ségi bizonyítvánnyal kell iga­zolni. Az itt felsorolt, 70 százalék és kisebb vám alá eső cikkeik vámtételei uj holmikra vonat­koznak. Azonban egyes ese­tekben a használt holmiknak a vámja alacsonyabb, és pe­dig: Gyapjú- és pamutfonal vámja, ha a fonal használt, nem 70 százalék, hanem 35 százalék. (De Ugyan ki küld használt pamutfonalat? . . .) Kézitáska, aktatáska, pénz­tárca vámja, ha régi, nem 30, hanem 15 százalék. Műanyag­­áruk, használt, 25 százalék, öngyújtó, stb., mint fentebb felsorolva, ha használt, a vám nem 50, hanem 2í5 szá­zalék. H'asonlióképen kisebb háztartási tárgyaknál a hasz­náltnak vámja csak 25 száza­lék. Használt rajzeszközök, stib. vámja 15 százalék. Mindezeken kívül van az uj vámrendetetiben még egy rendelkezés, amelyet az em­ber ikedVe szerinti humoros­nak vagy nevetségesnek mondhat: A Vörös Kereszt részére ingyenes szétosztás céljából küldött ajándékkül­demények további rendelke­zésig vámmentesek, sőt mi több, behozatali engedélyhez sincsenek kötve. Olvasóink jól teszik, ha ki­vágják és megőrzik ezt a köz­leményt, amely pontos és hi­teles. SZABADSÁG! WACO, ’ Tex. —, Egy útke­reszteződésen felbori tott au­tót látták rendőrök. Az auto­mobilista hölgy épen kimá­szott a fejetetejére állított ko­csiból. — Miért van fejetetejére ál­lítva ez az autó ? — kérdezték a rendőrök. Ezt felelte a hölgy: — Ahhoz senkinek semmi köze. Ez az én autóm, én haj­tottam, nekem jogom van ve­le azt csinálni, amit akarok. A hölgyet dutyiba zárták, hogy átaludja részegségét. HANGOS HÖLGY PITTSBURGH, Pa. — Mrs. Beatrice Dunn válópert adott be, azt panaszolta, hogy férje tiz éven át a Hitetlen padlás­ra küldte aludni, mert nagyon hangosan horkolt. Sőt mi több a férje nem engedte meg még azt sem, hogy nyitva hagyja a padlás ajtaját, mert a pad­lásról hideg szél fújt he a há­lószobába. A bíró kimondta a válást a férj vétkességéből. NEM KELL ALTATÓPOR COLUMBIA, S. C .— Miért adott tüzriadót? Azért, mondta Miss Doro­thy Kenokes, mert a barátom olyan mélyen aludt, hogy tele­fonhívásomra nem jelentke­zett. Hát gondoltam, majd fel­ébresztik a tüzoltókocsik szi­rénái. Miss Dorothy 25 dollár pénz bírságot kapott. JOGEGYENLŐTLENSÉG OLYMPIA, Wash. — Az au­tomobil kormánykereknél nin­csen női egyenlőség, ott női előjog van — jelentette ki hi­vatalos jogi szakvéleményé­ben Don Eastvold állami fő­ügyész. Az állami törvény tiltja azt, hogy a hajtó hajtás közben átölelve tartsa a lányt, de nem tiltja a törvény a lány­nak, hogy átölelve tartsa a hajtőt.. Amit a törvény a tila­lommal el akar érni, az ,hogy a hajiénak mindkét keze sza­bad legyen, amikor autót .ve­zet. MEDDIG ÜR A HÁZBAN AZ Í R ? CHICAGO. — Mrs. Bernice Neugarten, a chicagói egye­temen a társadalomtudomány segéd tanárnője, 131 különbö­ző korú házaspár életviszo­nyainak vizsgálata után arra a megállapításra jutott, hogy a házban a férj az ur addig, amig férj és feleség az 50-es évekig eljutnak. De azután egyre nagyobb hatalomhoz jut az asszony. 67'/2% JÓ FELESÉG Angliai lélekbúvárok kuta­tást rendeztek annak megál­lapítására, vájjon a férjek fe­leségül vennék-e mégegyszer nejüket. Kitűnt, hogy a fér­jek 67 és fél százaléka má­sodszor is hajlandó jelenlegi feleségét oltár elé vezetni, 22 százalék nemmel válaszolt, mig tiz és fél százalék azt válaszolta, hogy ezt még ala­posan meg kell gondolni. Ebből az alkalomból a fér­jek elmondták feleségeik hi­báit is, éspedig: mindig várni kell rá, elsőnek akar réggel a fürdőszobában fonni, az ágyban sok helyet foglal el, reggeli előtt cigarettázik, de főleg — sóikat beszél. ÁTVILÁGÍTÁS Egy német házasságközve­­titő cég rövid filmet készít a menyasszonyjelöltekről és ezeket játszatja le a vőle­gény jelölteknek. A film a menyasszohyjelöl* tét főzésközben mutatja, to­vábbá levetíti, hogyan visel­kedik társaságban, végül für­dőruhában is bemutatja. A házasságközvetitő cég forgalma duplájára eimelke­­diett. AMI KÉSIK, MÚLIK TEL AVIV, Israel. — Par­­desz-Hana faluban Bessie Schneeweiss 61 éves asszony pénteken reggel rosszul lett, orvost hívtak, aki már csak a beállt halálát állapította meg. Minthogy a zsidó vallási tör­vény szerint szombaton nem szabad temetni, gyorsan intéz­kedtek, hogy még aznap elte­methessék az asszonyt. De közbejött egy akadály. Megál­lapították, hogy az asszony egy másik faluból való volt, tehát a halotti bizonyítványt ott kellett kiállítani vagy pe­dig az ottani hitközség embe­rének kell ide jönni és a halot­ti bizonyítványt kiállítani. Mindjárt hívtak is a másik községből az illetékes hitköz­ségi funkcionáriust, ez nem­sokára megérkezett és meg­kezdte az előkészületeket a te­metésre. De eközben a halot­tasházban csoda történt. Bes­sie Schneeweiss felnyitotta a szemeit és amikor egy asszony rémülten felsikoltott, halkan megszólalt: — Miért nem hagytok alud­ni? Olyan fáradt vagyok . . . Újabb orvosi vizsgálat arra a megállapításra vezetett, hogy az asszony mély ájulás­ban volt, nem lehetett pulzu­sát észlelni. SZABAD ORSZÁG PARAMUS, N. J. — Th. Hildebrandt autót hajtott é$ közben borotválkozott. Gond­talan hajtás miatt bíró elé ál­lítva, tagadta, hogy törvény­­sértést követett volna el. Mu­tassanak neki egy törvényt, amely tiltja a borotválkozást autóhajtás közben! Amit tör­vény nem tilt, az szabad egy szabad országban. De hiába szavalt ilyen szé­pen az amerikai szabadságról, mégis megkellett fizetnie a tikét árát. MAGAS A KAMAT DETROIT. — Genter Adams koldulás miatt került a ren­­dőrbiró elé. Találtak a zsebé­ben 166 dollár készpénzt és egy bankkönyvet 5728 dollár, betéttel. A bíró 100 dollár pénzbírságra Ítélte, de a kol­dus ehelyett inkább 90 napi fogházat választott. Indokolás “A bank most olyan magas kamatot fizet, hogy nem volna szivem kivenni 100 dollárt.” JOGOS VÉDEKEZÉS SAN FRANCISCO, Calif. — Franklin Lindman 180 dollárt lopott egy üzletben. Miért ve­temedett lopásra? —Azért, mondotta, — mert elütött egy embert és tovább­hajtott és mert kinyomozták:, szüksége van drága védőre. AUTÓ MINDENEK FELETT Az egyik középnyugati egye­temen a kimaradt diákoknak a fele azért hagyott fel egyete­mi tanulmányaival, mert nem bírták fizetni autójuk részle­teit. Egyetem és autó közt kel­lett választaniok, az autót vá­lasztották.

Next

/
Thumbnails
Contents