A Jó Pásztor, 1957. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)
1957-06-21 / 25. szám
A JÓ PÁSZTOR 3-IK OLDAL Élet a vasfüggöny mögött SZABAD VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS Á kishivatalnokokat és a házmestereket szabad kritizálni. Magyarországon ma a sajtó- és véleménynyilvánitási szabadság a lapok panaszrovataira szorítkozik. Tele vannak a lapok panaszokkal. De egy szóval sem szabad panaszkodni a magyar nép nagy bajai miatt. Csak a kisembereket szabad bírálni, csak a kis bajok orvoslásáról lehet szó. És ‘gyakran szó van az orvoslásról, de a tett elmarad. Mint ez kiderül a következő panaszos levelekből, amelyek a Népakarat cimü napilapban, az állítólag szabad magyar szakszervezetek lapjában jelentek meg. NINCS MUNKA ‘‘El kelbe pusztulnia az olyannak, aki nem tud maltert hordani?” — ezzel a kérdéssel fordul hozzánk T. J.-né 35 éves elvált asszony, aki hónapok óta szaladgál állás után — hiába. T. J.-né sorsa nehéz és szomorú. Eérje nemrég három kicsi gyerekkel hagyta magára, hogy egy másik nővel odébbáll jón. A válásnál havi 830 forint tartásdijat ítélt meg számára a bíróság. T. J.-né időközben izületi gyulladást kapott mindkét karjába. Otthon maradt hát és keservesein éldegélt a tartásdijból negyedmagával az októberi eseményekig. Ekkor azonban a férj disszidált. Megszökött, hogy ne kelljen viselnie családja gondját. így aztán egyetlen fillér nélkül maradtak valamennyien. És elkezdődtek az anya számára az álláskeresés nehéz napjai. Legtöbb helyen azzal utasították el, hogy csak fiatalokat vesznek fel, de volt, ahol épitkezéshez utasították. Persze erre ő képtelen beteg karjával. Pedig nem, válogat a munkában, mert jövedelem nélkül negyedmagával mindent elvállalna. Egy anya és három gyermek sorsáról va nszó. Segítsünk rajtuk! NINCS SZEZON — TESSÉK ÉHEZNI! Kosarat fon, igen szépen kézimunkázik özvegy Sternáth Hugó né. De ezenkívül sokféle egyéb munka is akadna, amit boldogan elvállalna. Tenné ezt annak ellenére, hogy az egyik lába mülálb. “Mégcsak könnyebbséget sem akarok. Boldogan megfogom én a munka végét!” — mondja. Most Taksonyban él Sternáthné a rokonainál. Azért utazott ide, mert munkát kapott a kosárfonó szövetkezeiben. De egyelőd -ez, .az icienymegbizatás. Talán sikerül helyette valami mást találnia ennek a kíméletet nem igénylő, dolgos aszszonynak. MÉG LÉTRA SINCS! “Ne bántsák már annyit a házfelügyelőket, hiszen nem mindig mi vagyunk az oka, ha nem tökéletes a házak tisztántartása” — panaszolja Balogh Mihályné, a Népszínház utca 27. számú ház mátsodházf elügyelő je. És elbeszélése nyomán kikerekedik, milyen hiányosságokkal küzdenek a házfelügyelők munkaeszközök dolgában. Hiszen azt mindenki tudja, hogy locsoló, rongy, szappan, iseprő és egyéb kellék nélkül nincs tisztaság. Kiderül, hogy a legtöbb házkezelőség igen Szűkösen méri valamennyit. Baloghné például ünnepi tisztaságot szeretett volna teremteni április 4-re. De bizonyos magasságon túl nem tudott takarítani, mert attól félt, hogy leesik az éveik óta használatban levő, kimúlás előtti rozoga létráról. Nem vitás, hogy van hanyag házfelügyelő is. De adjunk megfelelő eszközöket és akkor feltétlenül megkövetelhetjük a tisztaságot. KERÜLETI BASÁSKODÁS gp Itt fekszik az asztalon a VII. kerületi tanács végrehajtó bizottságának március 19-i keltezésű levele a következő szöveggel: “Megállapítottam, hogy Bernáth János építtető az 58-M—92-2-1954. sz. használati engedély kikötéseinek nem tett teljes mértékben eleget. Felhívom Bernáth Jánost havonta ismétlődő 200 Ft. pénzbirság terhe mellett, hogy 30 napon belül konyháját hidegpadlóval láttassa el és a bejárati ajtót mázoltassa. Mulasztás esetén a bírságot közadók módjára behajtatom.” Nézzük csak meg közelebbről ezt a furcsa építtetési ügyet. 1953-ban Bernáth János pékszakmunkás, aki hajléktalan volt feleségével és két gyermekével együtt, rábukkant a Majakovszkij utca 79. sz. ház első emeletén egy üres galvanizáló műhelyre. Kiutalást kért és kapott rá. Azzal a szigorú kikötéssel, hogy Szüntesse meg az életveszélyt és építtessen lakást belőle a saját költségén. Bernáth — bár semmi néven nevezendő hitelt nem kapott — építtetett. Meg is született a szobaflSMERETEK KINCSESTÁRAI ^...................................... A texasi Oltón község így nézett ki a tornadó elvonulása után. Magyar kémtörténet Egy mgyar szépség a nácik szolgálatában állt — egy amerikai magyar leplezte le A legfontosabb amerikai kémelháritó szervezet, a CIC — Counter Intelligenc Corps — irattárából egymásután kerülnek napvilágra izgalmas történetek a második világháború idejéből. Közülük az egyik különös érdeklődésre tarthat számot olvasóink előtt, mert szereplői egytől egyik magyarok. A szereplők közül némelyik még mindig él, sőt amerikai kémszolgálatban áll, és igy a kiadott közlés csak keresztneveiken említi őket. A részletesen taglalt kémtörténetet az alábbiakban összesüritve tárjuk olvasóink elé. GYÖNYÖRŰ MAGYAR NŐ 1945 elején, amikor az egész világ várta az amerikai csapatok partraszállását Európában, Anglia déli partvidékén egy fontos kikötőben — ahonnan a csapatoknak bizonyára indulniok kellett volna — egy barátságos csapszékbe és éjs:,.vAariiru.utooa gyukrarrprtak amerikai katonák. A csapszék tulajdonosai magyarok voltak, akik ugyan már nem dolgoztak az üzletben, de volt néhány magyar alkalmazottjuk. Közöttük egy feltűnő szépség, akinek egyáltalán nem magyaros neve volt: Sandra. Egy másik magyar Ferenc volt, aki mindenes szolgálatot végzett a mulatóban. Az amerikai katonákat, akik ide jártak, állandóan figyelmeztették tisztjeik, hogy szolgálati dolgokról sohase beszéljenek a mulatóban. Sandra azonban, a maga bájos, magyaros akcentusával meglepően sok információt tudott kicsikarni belőlük az ital hatása alatt. Nem volt titok, hogy Sandra a kegyeivel sem fukarkodik, ha amerikai katonáról van szó. A kémelháritó osztály hamarosan rájött, hogy kellemetlenül sok információ szivárog ki ebből a kikötőből és jut el a német hadvezetőséghez. ÁRPÁD MEGJELENIK . .. Egy napon egy amerikai üzletember jelent meg a városban. Iratai tökéletesen rendben voltak: egy amerikai gyár képviselője volt, amelf katonai felszerelést szállított az angoloknak, és igy joga volt a katonailag titkos körzetben mozognia. Az amerikai üzletember mindenütt elhíresztelte, hogy magyar származású — Árpád volt a keresztneve és tökéletesen beszélt magyarul. Nagyon kevés ember tudta, hogy Árpád, aki csakugyan magyar származású, a CIC egyik legügyesebb ellenkémje. — Maga is magyar? — kiáltott fel Sandra kellemes meglepetéssel, amikor Árpád megjelent a mulatóban. Árpád magas, jóképű férfi volt, könnyű kézzel szórta a pénzt és csakhamar népszerű lett a mulatóban. Kitünően zongorázott és harmonikázott csárdásokat, táncolt Sandrával, és nem sok idő tele bele, amig Sandra kissé könnyű kegyeibe beférkőzött. Árpád “bizalmasan” tudtára adta Sndrá-I nak, hogy “inkább magyar vagyok, mint amerikai.” | kémek^sZereimé” 1 -----sok biztatás. Arra akarta rávenni Árpádot, árulja el milyen katonai felszerelést szállít az angoloknak. Árpád habozott, de néhány nap múlva “szerelmünk kedvéért” hajlandó volt az árulásra. Dé olyan technikai kifejezésekkel irta le a találmányt, hogy Sandra nem értette. “Irdd ezt le nekem” — kérte, — és én eljuttatom Hitlerhez.” — Ugyan már — ékelődött Árpád — hogyan tudnál te ilyen leirást eljuttatni Hitlerhez? Árpádot természetesen az érdekelte, milyen utón jutnak ki az értesülések Angliából. De Sandra azt mondta, hogy “ez titok”. Árpád, aki ekkor már “gyűlölte Amerikát” és fogadkozott, hogy a háború után visszatér Magyarországra, leírta a “találmányt.” A nácik, ha ez az okirat a kezükbe került — márpedig a kezükbe került — nem sok hasznát vették, olyan technikai zagyvalék volt. Sandra azonban nem volt hajlandó beszélni. Árpád ekkor egy másik utón próbálkozott: Ferenccel, a mindenessel. ZÖLD FÉNYJELEK . . . Árpád először is Ferenc társává szegődött, miután észreössz’komfortos ikis lakás, de kőpadlóra már neim tellett a konyhában és ia ikilső ajtót mindössze egyszer mázolták be. Bizony, ennyi kimaradt abból, hogy a lakás tökéletes legyen, bszen Bernáth építtetés köziben teljesen eladósodott, Évek telteik azóta, h építési osztály mind a mai napig nem1 számolta fel a háziban levő életveszélyt. Sokkal nagyobb kérdésvolt ennél a Bernáth-laikás konyhapadlója és a Ibejáati ajtó. Mondani sem kell, hogy az eladósodott emfcr nem képes most újabb befektetésre — hiszen jöedelméiből feleségét és kiét gyermekét kell eltartani Reméljük, a VII. kerületi tanács is belát ja ezt és megváltoztatja a sérelmes határozatot. vette, hogy az utóbbi gyakran “halászik” a tengeren, mégpedig éjszaka. Elhíresztelte, hogy ő is mennyre szeret halászni, mennyire gyűlöli Amerikát, és a legjobb italokkal traktálta Ferencet. Ferenc lassan bizalmába fogadta és egy éjszaka beleegyelászni, “Ügyes fickók vagyzett, hogy Árpád elkísérje hatok — mondta Árpád, amint a csónakban eveztek. — Bár én tudnék valamit tenni Amerika ellen. De hogyan juttatjátok ki az információt Angliából?” “Hát megmutatom” — felelte Ferenc. Egy darabig szótlanul evezett, azután egy disznóbőrbe burkolt csomagot dobott ki a tengerre. A csomag lebegett a vizen, nem merült el. Ferenc néhányszor megvillantotta villany kézilámpáját. Nem nagy távolságból egy zöld fény válaszolt, apró, rövid villanások— Német tengeralattjáró magyarázta Ferenc.— Az fogja felvenni a csomagot, és eljuttatja a főhadiszállásra Berlinbe. Még aznap éjjel Sandra könyörgött Árpádnak, tudakolja meg barátaitól, mikor lesz “D-Day” — az invázió napja. A KÉMHÁLOZAT FELBONTÁSA Árpád mindent megígért, de a tapasztaltakat jelentette Ellis Mayfield kapitányank, aki felettese volt. (És ma ügyvéd El Paso, Tex.-ban). Két nappal később Sandra sápadtan mondta neki: — Talán nem szabadna, hogy eláruljam ... a búvárhajónak vége. Elsülyesztették. Mikor Ferenc tegnap éjjel kiment a tengerre, látott ugyanolyan apró fényjeleket, mint ő ad le. Egy amerikai torpedóhajóról jött a jel. Mikor a búvár ha jó a felszínre emelkedett, atorpedóhajó ágyúi pillanatok alatt elsülyesztették. Valaki elárulta a jelet és a találkozás helyét . . . — Az én voltam — mondta Árpád barátságosan. Azzal kinyitva az ajtót, bebocsátotta a két katonai rendőrt, akik már helyben voltak, hogy Sandrát és Ferencet letartóztassák. A kémhálózatot, melynek volt egy angol és egy harmadik magyar tagja is Londonban, ezzel teljesen felgöngyölítették. És mint az események igazolták, Sandrának sose sikerült az invázió napját tudatni Hitlerrel. A kémhálózat valamennyi tagját kivégezték, csak Sandra életének kegyelmeztek meg. Valószínű, hogy a szép magyar kémnő még ma is börtönben van. A TOLVAJOK VAROSA Irta: KARSAY ANDOR Mire a nap lebukott a látóhatár mögött, Dardzsiling egyetlen angol bárjának terraszáról bámultam az utca megélénkülő esti forgalmát, amely most semmiben sem különbözött Európa városainak lüktető életétől. Előttem hatalmas serlegben whiskyvel kevert szóda állt, amelyre vágyakozó pillantásokat vetettek az ivlámpa fényében fel-felbukkanó fonynyadtarcu és riadttekintetü kinaiak, akik mindig nagyobb és nagyobb tömegekben szivárognak lefelé Tibet felől, hogy felegyék a bennszülöttek elől mindazt, amit a természet és a robot az embernek csak nyújthat. A kínai, a maga kétszínű és ravasz gondolkozásával, ujja köré csavarja a józan 'és együgyü tibeti beniszülötteket. Rövid idő alatt az, aki a kínainak a megérkezésekor először adott egy marék rizst, hogy éhen ne pusztuljon, a volt koldus rabszolgájává sülyed, mégpedig olyan rabszolgává, akinek utolsó akarat-cseppjét is kiszívta a kínai furfang. Ezekre gondoltam most, ebben a balzsamos, enyhe éjszakában s éppen a pipám után nyúltam, amikor egy ember, egy apró kis figura állt meg az asztalomnál és olyan mély tisztelettel hajolt meg előttem, hogy az már szinte nevetséges volt. Arca majdnem a földet súrolta. Amikor végre felegyenesedett, olyan bőbeszédűséggel adta elő jövetele célját, hogy egy szónoknak is becsületére vált volna. Vezetőnek ajánlkozott, miközben nem győzte eléggé hangoztatni páratlan tisztességét. Már a negyedik pohár frissítőt hajtottam le szomjas torkomon, s ő még mindig beszélt. Nem, ezt az alakot nem lehetett többé lerázni, igy hát nem maradt más választásom, mint őt felfogadni, hogy minél előbb megszabaduljak tőle, habár nem nagyon bíztam vezetői képességében. Másnap reggel ő volt az első, aki legmélyebb ál■ momból felvert és az indulást sürgette. — Keljen fel, uram, ha néhány pillanatra látni akarja a Kancsindzsanga csúcsát! Éjfél már jóval elmúlt s tudtam, hogy a magas ' hegycsúcs körülbelül öt óra felé csak egy lélekzetvé! telnyi időre látható. Ezt az alkalmat pedig nem akar‘ tam elszalasztani. Öt perc múlva már a sötétutcán . loholtunk abban az irányban, ahonnan a legjobb ki■ látás nyílt erre a feledhetetlen látványosságra. r IW"1 _ \ Pontosan félöt volt, amikor áthaladtunk a Kalkúttá felé vezető vasúti sínpáron, majd egy magas írinrnBva pvim, megálltunk. Vezetői» elÁrkez öltnek lát^ ta az időt, hogy helyi ismereteit megcsillogtassa előttem ; de mielőtt még megszólalt volna, hirtelenül halvány sugár szántotta végig a sötét égboltozatot. A sötétség eltűnt, hogy helyet adjon annak a mindenen uralkodó ragyogásnak, amely egyszerre elénkvarázsolta az égbenyuló hegyek káprázatos pompáját. Az áthatolhatatlan őserdők közül fenségesen, némán és félelmetesen emelkedett ki a Himalája öt hatalmas, párhuzamos csúcsa, amelyek ebben a percben szinte vakítóan csillogtak a felkelő nap sugaraiban. De ez a földöntúli ragyogás nem tartott soká: amilyen hirtelenül felvillant a messzeség távlatában, olyan gyprsan el is tűnt a kavargó felhők félelmetes sötét tömegében. A szél nyomán sürü fellegek borították be az eget, majd eső kezdett esni, olyan kövér cseppekben, hogy hamarosan bőrig áztunk. De mintha erről a hirtelenül megváltozott időjárásról tudomást sem vettek volna Dardzsiling lakói. Az emberek éppen olyan zavartalanul járkáltak a sürü esőfüggöny alatt, mint a legragyogóbb napsütésben. Mintha örültek volna az égből hulló zuhanynak. Ez alól még az európaiak sem voltak kivételek, akik messze földről keresik fel Dardzsiling kellemes és egészséges kiimáját. Az eső napokon át szünet nélkül hullt a reménytelen ég szürkeségéből. Vezetőm szokásos bőbeszédűségével kalauzolt a zuhogó eső alatt, mig én behúzott nyakkal, óriási esernyővel felszerelve bandukoltam mellette. Az utcán lépten-nyomon koldusokba ütköztünk, akik az odadobott alamizsnát a szemfényvesztő gyorsaságával tüntették el nemlétező zsebeikben. ■ !» — Ugyan hova az ördögbe rejtette el az a fickó azt a tizcentset, amit a markába nyomtam? — kérdeztem. *• — A szájába! — vágta rá hirtelenül a vezetőm. Némelyikük egész lomtárt halmoz fel benne. Számukra ez a legbiztosabb hely. De nem is vesztenek el semmit. ; ,V?j#!l| mM — Es hogy állunk a tolvajokkal? — Vannak elegen. Jó lesz vigyázni! — figyelmeztetett az apró kis figura, miközben ravaszul hunyorgatott. — Jó, jó, én megteszem. Mindjárt vissza is adhatod a bicskámat. — A bicskát? — No, igen. Amit az előbb a zsebemből kiemeltél — mondottam s a következő pillanatban belenyúltam a szájába . . .
